Hika és Raku

- Ti mondtatok a legtöbbet – jegyezte meg Edward, mikor már kifelé tartottak a gyakorlati vizsga színhelyére, az épületegyüttes mögött lévő kialakított pályára.
Rine végignézett az aprócska patakon, a fenyőfákon, a toronymagas hegyen. A legfurcsább az volt, hogy semmi nem volt nedves az esőtől, mintha itt soha nem is esett volna. Végül arra jutott, ez neki csak jó lesz.
- Nos, kezdhetik a bemutatót – közölte a Führer.
Mindössze öten maradtak. Rita, két középkorú férfi, egy tizenéves sötét tekintetű srác, és Rine.
- Akkor showtime! – mosolyodott el. Kabátját és felsőjét ledobta a porba, igazított egy utolsót a kesztyűin, amik ujjai végét nem takarták, ahogy a csuklópántokon is; és nyugodt léptekkel indult a pálya egy olyan részéhez, ahol nem takarta semmi a kilátást. Nézőinek háttal állt. – Valami látványosat… - suttogta maga elé. Vett egy mély levegőt.
Karjait mellmagasságig emelte fel, a pántokon az ábra belül volt, úgy simított végig a két körön, hogy a mozdulatból rögtön a tenyerei is összeérjenek. Egy pillanatra érezte, hogy felszikrázik körülötte a levegő. Kavargott körülötte a por, karjait kinyújtotta. Halovány sárga, egyre fényesedő, szikrázó gömbök jelentek meg a kezeinél, egyelőre csak apróbb labda méretűek voltak.
Lassan körözni kezdtek körülötte, majd az egyik fénylő kékké vált, míg a másik színe a narancssárga és s vörös között helyezkedett el. A körök újabb érintésére körülötte még öt színes gömbvillám szikrázott fel, ezzel meglepve a közönséget.
Rine a szelet csak a hatás kedvéért támasztotta, az most tépte a fákat, kavarta a port, de az egyenletesen köröző gömböket egyáltalán nem zavarta. Aztán a színes villámok felsorakoztak mögötte, s nem mozdultak.
A kesztyűk köreit érintette össze, előtte a terep alakulni kezdett, méter magas falak jelentek meg, volt, amelyiken jól látható rés tátongott, de éppen csak akkora, amin egy ágyúgolyó átfért volna, a gömbök mind nagyobbak voltak.
A színes sor, mint valami halálos gyöngysor, szikrázva, nagy sebességgel indult meg a hirtelen emelt akadálypályának. Az első falat porig rombolták, míg mindegyik máshol hatolt át rajta, a másodikon volt a rés. A sor ebben nem tett kárt, a lyukon könnyedén átsiklott az összes matató ménkű. A harmadik szintén épen úszta meg, azt jobbról-balról és felülről kerülték, az utolsó porkupacként végezte. A sorban minden második gömb elhalványult, a többi felszikrázott és felrobbant.
Rine gyorsan rendbe rakta a pályát, hogy az használható legyen.

Rita figyelte a „műsort", de közben azt is, hogy mindenki a gömbvillámokra figyel. Óvatos, halk léptekkel indult a pálya széléhez, közben zsebéből két fehér szövet került elő – a kesztyűi.
Kézfejeit körülölelte a hűvös anyag, tenyereit összeérintette, majd a földhöz érintette. Egyetlen szikra sem pattant ki, mégis tudta, pontosan tudta, mi fog következni, és, hogy az átalakítás sikeres volt.

Edward figyelte Rine bemutatóját és magában megjegyezte, hogy a lány az elmúlt években sokat fejlődött. Aztán más mozgás kötötte le figyelmét, és döbbenten nézett Ritára. Szemei elkerekedtek, egy pillanatra levegőt venni is elfelejtett.
Rita előrébb lépett műve mellé, egy hatalmas, homok ménes állt közvetlenül mellette, az életnagyságú táltosok vágtáztak, éppen csak a sörényük nem vitte a szellő.
De mikor csinálta ezt?! Egyetlen szikrát sem látott, és ilyen méretű alkímiának nem csak fénye van, hanem hangja is! Mégis, csak a végeredményt látni, a hatalmas, izmos, gyönyörű vágtató lovakat.

Rine pislogott, jól lát-e. Érezte az energia áramlását Rit és a két kör között, de ezen kívül semmit nem látott, hallott, vagy érzett. Már csak azt látta, hogy a lány feláll és előrébb lép. És… Lenyűgözte ez a fajta profizmus, amit a lány produkált, alig fél perc alatt. Ráadásul észrevehetetlenül!
A döbbent csendet végül a Führer hangja törte meg:
- Uraim, ha bárki felül tudja múlni a hölgyeket, az lásson munkához, vagy távozzon, kérem, két új alkimistánk biztosan van – nézett a lányokra, mire mindkettő szélesen elmosolyodott. Egyik férfi sem jelentkezett.

- Pacsit! – emelte fel kesztyűs jobbját vigyorogva Rine. – Szóval, kollegina? – kérdezte miután Rit belecsapott a tenyerébe.
- Az bizony! – mosolygott szélesen a vörös hajú is.
- A hölgyek holnap délelőtt látogassák meg Mustang Ezredes Urat, hogy átvehessék a papírjaikat – mosolygott rájuk a Führer jóindulatúan, de Rine érzett mögötte mást is…

***

Mind a ketten mosolyogva léptek ki Mustang irodájából, kezükben egy-egy ezüstszínű zsebóra és egy-egy köteg papír. Rine játékosan kezet nyújtott Ednek.
- Üdvözlet a kollégának – mondta, mosolya nem tűnt el. – Catherine Rainbird, Lightning Alchemist – jelentette ki büszkén.
- Találó – mosolyodott el Ed.
- És Te milyen nevet kaptál, Rita? – fordult a másik alkimista felé Al.
- Shadow Alchemist – felelte, láthatóan tetszett neki.
- Villám és Árnyék… Ezek egészen jók.
- Hikageno és Rakuraino… HikaRen, RakuRen… Ez jó! Én vagyok Raku! – közölte Rine lelkesen. – Te meg Hika! – fordult Rita felé.
- Oké! – bólintott.
- Na jó, én most pakolom el a holmim, mielőtt neki kezdenék szikrázni, és felgyújtanék valamit… - lehúzta a karpántokat és a kesztyűit is, baljával füle mögé tűrt pár tincset kibontott hajából, látszott a tetoválása. Edward elkapta a kezét, és megszemlélte a keresztre tekeredő szárnyas, koronás kígyót.
- Nem vagy normális – közölte, miután elengedte.
- Én is szeretlek – felelte mézes-mázas hangon. – Amúgy meg ne pattogj, Te is hordod.
- A kabátomon, Te ész, nem örök időkre a bőrömön!
- Ne nyávogj már, az Én dolgom, nem?
- Tényleg szeretik egymást – vigyorgott Hika.
- Éppen csak szerelmet nem vallok rögtön – viccelődött Raku, mire Ed elpirult. – Háhá! Elpirultál!
- Szerintem csak a fény miatt van… - morogta a szőke.
- Nem vagyok vak! – és ezt így folytatták, míg ki nem értek az épületből.

Közben Al odafordult Ritához.
- Mondd csak, ugye jól láttuk, hogy tegnap nem is szikrázott, amikor alkímiát használtál?
- Jól – bólintott. – Nem tudom, mért van – vallotta be. – Se szikra, sem hang, se semmi, csak az eredmény. De ez bizonyos esetekben jól jön – mosolygott fel Alra.
- Biztosan ezért kaptad az Árnyék nevet!
- Biztosan – hagyta Rá mosolyogva.
- Tényleg, Hika! – ugrott hátra Rine, aki azóta háromszor összeveszett Eddel. – Megnézhetem a kesztyűdet? Te is láttad az enyém!
- Persze – előhalászta zsebéből a ruhadarabot és átadta Rakunak.
- Tyűha! Nem csoda, hogy ripsz-ropsz van belőle egy ménes! – mondta elismerően, ahogy a zölddel az anyagba hímzett kört figyelte.
Egy kör belsejében újabb kör, majd abban egy csúcsára állított háromszög. A másik háromszög fordítva állt, mindegyik csúcsa érte a külső kört, a külső és belső kört három helyen kisebb körök kötötték össze. Nem volt bonyolult, mégis mutatós, jól megtervezett, saját készítésű transzmutációs kör volt, valamint a hímzés is aprólékos, vékony fonallal készült.
- Mondom Én, hogy profi a csaj – nyújtotta vissza a kesztyűt. – Holnap találkozunk? – pillantott a fiúkra, akik a másik irányba, a kaszárnyák felé mentek tovább.
- Még igen, aztán valószínű, hogy megyünk is tovább – felelte Edward.
- Rendben, aludjatok jól! – intett nekik Raku.
- Jó éjt! – csatlakozott Hika is.
- Nektek is! – integetett Alphonse, és testvére után sietett.

- Bátyó… - kezdte.
- Hm? – pillantott fel fél szemmel öccsére.
- Biztosan jó ötlet volt hagyni, hogy a lányok csatlakozzanak az Államhoz? – jött a kissé tétova kérdés a páncél mélyéről.
- Rinet hajtja a tettvágy, nem tudna nyugton ülni egy iskolapadban; Rita meg egyszerűen csak…
-… el akart szabadulni otthonról – fejezte be Al.
- Igen. Talán, kiszeretnek a dologból, ha meglátják az árnyoldalát… nem akartam lelombozni Őket.