7. Ki vagy te, és mit tettél James Potterrel?

A Tekergők jó félórányi késéssel érkeztek meg a klubhelyiségbe, majd Remus unszolására leültek tanulni, miután semlegesítették a kedvenc kanapéjukon elhelyezett tréfás varázslatokat. Lily bosszúságára Potter a könnyebb megoldást választotta, és hozzájuk ült, természetesen ő mellé. Szúrós pillantást vetett a fiúra, aki fintorogva intett a társai felé.

- Semmi kedvem most a kedvenc fotelemmel viaskodni.

Lily odapillantott, majd egy szemforgatás után bólintott, hogy ideiglenesen elfogadja a magyarázatot. Alice és a többi lány leplezetlen érdeklődéssel figyelte az eseményeket, és csak akkor kezdtek ismét bősz leckeírásba, amikor Lily felhúzott szemöldökkel végigpillantott rajtuk. Elégedetten bólintott, hogy még töretlen a lányok előtt is a tekintélye, és a lehető legjobban elhatárolódva Pottertől, folytatta a tanulást.

Lily végig azt várta, hogy Potter mikor kezd rá a hülyeségeire, de meglepetésére, erre nem került sor. A mellette ülő fiú csak egy óra múlva szólalt meg először.

- Evans, segítenél egy kicsit?

- Bármiről is legyen szó, nem kapod meg a házimat, hogy lemásolhasd.

- A segítségedet kértem, nem a házidat – válaszolt James. – Tudom, hogy azt úgysem adnád oda.

- Miféle segítséget kérsz? – kérdezte a lány beletörődően.

- A mágiatörihez – fintorgott James. – Nincs már hozzá türelmem, hogy teljesen egyedül felépítsem és megírjam az esszét. Szóval... jól jönne egy kis segítség, legalább valamiféle vázlat formájában, hogy pontosan miről is írjak, és milyen sorrendben.

James elővette a leghatásosabb bociszem nézését, és közben reménykedve, halványan elmosolyodott. Lily szemforgatva átkozta magát gondolatban, amiért nem tud ellenállni Potter könyörgésének, de azzal nyugtatta magát, hogy a mellette ülő Tekergő az elmúlt egy órában tökéletesen jól viselkedett. Nem piszkálta, nem zavarta a humorbombáival sem őt, sem mást, csak a tanulással foglalkozott. Tulajdonképpen teljesen kivetkőzött önmagából. Amikor idáig jutott, rájött, hogy ez zavarja őt, sőt, egész nap ez zavarta legjobban a fiú viselkedésében. Potter a nap folyamán egyre kevésbé volt „potteres". Úgy döntött, egyelőre belemegy a játékba, hogy lássa, meddig megy el a fiú.

- Egy feltétellel, Potter – mondta szigorúan. – Elmondod, hogy tudtál olyan tökéletes főzetet készíteni bájitaltanon.

James elhúzta a száját, jelezve, hogy ez kényes téma, de végül beleegyezően bólintott.

- Rendben, de nem itt és most.

- Hanem? – húzta fel a szemöldökét Lily.

- Mondjuk... büntetőmunka alatt, Lumpslucknál. Erről csak az érintettek tudhatnak, tehát nem fogom ennyi kíváncsi fül hallatára elmondani. Sőt, meg kell ígérned, hogy még a lányoknak sem mondod el!

- Legyen – bólintott Lily némi gondolkodás után, és elővett egy üres pergament. – De ha átversz, azt nem úszod meg, Potter.

- Eskü! – emelte fel a kezét James. – És köszönöm! Angyal vagy!

- Maradj már, vagy nem segítek! – rántotta el a kezét Lily, amikor James kezet csókolt neki, mielőtt írni kezdhetett volna.

Érezte, hogy teljesen elvörösödött zavarában, ezért lehajtotta a fejét, hogy haja előre hullva eltakarja arcát. Be kellett vallania magának, hogy nagyon jól esett neki Potter gesztusa, és ez kissé megrémítette. Remegő kézzel állt neki megírni a vázlatot.

Közben Alice Jamesre vigyorgott, és feltartott hüvelykujjával jelezte elismerését. James visszavigyorgott neki, aztán Lilyt figyelve várta, hogy az elkészüljön.

- Itt van a vázlat – adta át a pergament Lily, mikor már úgy érezte, úrrá lett az előbbi zavarán. – De igyekezz vele, mert egy óra múlva már úton kell lennünk Lumpsluckhoz. Nem akarok elkésni!

- Nyugalom, nem fogunk elkésni – mondta James, és fellapozta a könyvét a megfelelő helyen, majd egy üres pergamenre felírta a címet, és nekiállt az esszének.

Lily már majdnem végzett a tanulnivalóval, amikor Alice egy pergament csúsztatott elé a Tekergők neveivel. Egy gyilkos pillantással jutalmazta barátnője akcióját, de az csak felvonta a szemöldökét válaszul. Lily egy beletörődő sóhajjal átvette, és fel akart állni, hogy a hálókörletben foglalkozhasson vele, de James megfogta a kezét.

- Ne menj el! – kérte. – A közelséged jótékony hatással van a tanulási kedvemre. Ha elmész, túl nagy lesz a kísértés, hogy ez helyett – mutatott az esszére – valami sokkal érdekesebb elfoglaltságot keressek magamnak.

- De nekem...

- Ugyan már, Lily! – szólt közbe Alice. – Maradj csak, ahol vagy! Ennyit igazán megtehetsz azért a ritka, és extra különleges eseményért, hogy Potter tanulni látjuk, és még közben boldogan mosolyog is.

- Igen, igen – kontrázott Miri is vigyorogva. – Ez történelmi esemény, és csak a te érdemed. Kétlem, hogy bárki más el tudná ezt érni, úgyhogy én a helyedben büszke lennék a teljesítményemre, és megpróbálnám minél hosszabb ideig fenntartani ezt az állapotot.

Lily lesújtó pillantást vetett barátnőire, majd a Tekergők felé pillantott a Black irányából érkező vinnyogásszerű hangra, aki alig tudta visszatartani a röhögését, és száját befogva integetett neki, hogy egyetért a lányokkal, és Lily maradjon. Végül Remus könyörgő-mosolygó arca láttán megtört az ellenállása, és elmosolyodott.

- Na jó, legyen... – lazult el ültében. – Végül is tényleg nem mindennapi dolog Pottert szorgalmasan tanulni látni, de a rajongóitól ti védtek meg – intett az egyik sarokban pusmogó és nem éppen szeretetteljes pillantásokat feléjük vető lánycsapatra.

- Erre ne legyen gondod! – mondta Alice vigyorogva. – Mostantól folyamatos testőr szolgálatot adunk melletted.

- Na azért! – mondta vidáman Lily, és nekilátott, hogy megírja az Alice által adott feladatot. – Potter, mintha neked még lenne némi dolgod azzal a mágiatörténelem esszével – szólt rá a fiúra, amikor észrevette, hogy még mindig őt nézi.

James csak elvigyorodott, és folytatta a tanulást.

Öt óra előtt tíz perccel Lily hangosan szitkozódva noszogatta Jamest a folyosón.

- Gyerünk már Potter! Nem akarok elkésni!

- Nem fogunk elkésni – válaszolt James nyugodtan.

- De hát tíz perc múlva Lumpslucknál kell lennünk, és innen még futva is majdnem tíz perc a bájitaltan terem.

- Neked lehet, hogy tíz perc futva, de nekem elég nyolc perc is ebben a tempóban – mosolygott James.

- Ezzel arra akarsz célozni, hogy van rövidebb út is, amit én nem ismerek? – torpant meg Lily, amikor látta, hogy James lelassít.

- Úgy van – bólintott James mosolyogva. – Most megismerheted az egyik első felfedezésünket, amit Tapmancs barátommal tettünk Roxfortban. Erre tessék! – kopogtatott meg a pálcájával egy festményt. – A jelszó: buggyantott meztelencsiga-leves.

A festmény erre félrefordult, feltárva egy meglehetősen hosszúnak tűnő lépcsőt.

- Hogy lehet kitalálni egy ilyen jelszót? – fintorgott Lily, miközben James invitálására elindult a lépcsőn.

- Remélhetőleg sehogy, ezért is választottuk ezt – válaszolt James.

- Ti választottátok? – kérdezte Lily csodálkozva.

- Igen, eredetileg nem védte jelszó a bejáratokat, de találtunk egy varázslatot, amivel meg tudtuk oldani, hogy csak jelszóra nyíljanak ki a bejáratok.

- Értem, és hova vezet ez a lépcső? – kérdezősködött tovább Lily.

- A negyedik emeleti fiúvécé mellett ér véget – válaszolt a fiú. – Nem messze onnan pedig van egy másik járat, ami a földszintre vezet, és az előcsarnoktól pár méterre van a kijárata.

- Ti aztán ismeritek Roxfortot! – mondta Lily nem kevés elismeréssel.

- Hát igen – somolygott James. – Sikerült ezt-azt felfedeznünk a tekergések során.

Néhány perc múlva már a pincébe vezető lépcsőn lépkedtek lefelé. Lily még mindig el volt telve vele, hogy milyen gyorsan leértek a földszintre.

- Hihetetlen ez a titkos járat – mondta. – Feleannyi idő alatt leértünk, mintha a szokásos útvonalon jövünk. Esetleg van még ilyen járat, ami ennyire hasznos?

- Ha a gyors közlekedésre gondolsz, akkor még négy járat lehet hasznos számodra – válaszolt a fiú. – Majd megmutatom azokat is, de meg kell ígérned, hogy a lányokon kívül senkinek nem szólsz róluk, és ők sem.

- Rendben, megígérem – bólintott Lily. – De... ezek szerint akkor más titkos járatok is vannak?

- Igen, még vagy kéttucatnyi, amelyek a kastély különböző pontjait kötik össze, de ezeket mi sem használjuk gyakran, legfeljebb ha el akarunk tűnni a szem elől – magyarázta James. – Na, és persze vannak járatok, amelyek kivezetnek Roxfortból. Az egyik kedvenc járatunk például a Mézesfalás pincéjébe vezet.

- A Mézesfalásba? – kérdezte Lily csodálkozva. – Hát akkor így tudjátok minden bulira beszerezni azt a rengeteg finomságot és vajsört!

- Igen, de most hanyagoljuk a témát, mindjárt megérkezünk, és mintha hangokat is hallanék.

Ahogy befordultak a következő sarkon, a mardekárosok csapatát látták szembe jönni. A bájitaltan terem előtt találkoztak.

- Nocsak Potti-baba! Hova sétáltok így édes-kettesben? – kérdezte Bella vigyorogva.

- Pont oda, ahova Piton, Trixi – intett James a terem felé.

- Ne merj így nevezni, Potter! – sziszegte a mardekáros lány. – Senki sem nevezhet így.

- Én pont úgy utálom a „Potti-babát", meg a többit, mint te a „Trixit", Bella – vont vállat James. – Ha te megmaradsz a Potternél, én sem foglak Trixinek hívni.

- Ez fair ajánlatnak tűnik, Bella – fogta meg a lány vállát Malfoy, mielőtt még válaszolhatott volna.

- Jó, rendben – forgatta a szemeit a lány. – Miért mentek Lumpsluckhoz? Csak nem te lettél az új üdvöske a délelőtti produkciód után, Potter?

- Nem – mosolyodott el James. – Csak Lily jön felkérésre segíteni, én büntetőmunkára jövök.

- Már megint? – kérdezte Bella nevetve, miközben Piton csodálkozva felhúzta a szemöldökét. – Potter, te és a kedves kuzinom többet vagytok büntetőmunkán, mint a fél Roxfort együttesen!

- Hát igyekszünk – vigyorodott el James is. – De most már mennünk kellene, mert a prof nem biztos, hogy örülne, ha késnénk – intett ismét a terem felé.

- Potter, ez most kivételesen bölcs megállapítás volt a részedről – szólalt meg Piton. – Nem hittem volna, hogy ilyenre is képes vagy.

- Néha én is eltéveszthetem – vont vállat James, majd hármasban beléptek a terembe, a mardekárosok pedig folytatták az útjukat az előcsarnok felé.

Lily még a terembe lépve is kissé sokkoltan és gyanakodva nézett Jamesre és Pitonra.

- Fel nem tudom fogni, hogy ti összetalálkoztatok, sőt szópárbajba kezdtetek, és nem lett belőle párbaj – csóválta a fejét.

- Pedig elhiheted, mert nem minden találkozásunk végződik párbajjal – válaszolta James halkan. – De ha így lenne, sem lennénk hülyék pont itt párbajozni, mikor biztosan van a közelben egy tanár.

A következő másodpercben, mintegy James szavait igazolva, Lumpsluck professzor döcögött be a tanári szoba ajtaján.

- Á, szervusztok! Látom, mindenki megérkezett – mondta széles mosollyal.

- Jó napot, professzor! – köszöntek a fiatalok is.

- Lily, James, Minerva tájékoztatott az ittlétetek okáról, úgyhogy arra felesleges időt pazarolnunk. Kezdjünk is hozzá a feladatainkhoz! Azt javaslom, hogy ti ketten ezekkel az egyszerűbb főzetekkel foglalkozzatok. Lily, a te tudásodban maximálisan megbízom, és ma James is bebizonyította, hogy ha akar, tud briliáns munkát végezni, még ha némi receptbeli segítséggel is – mondta továbbra is mosolyogva a professzor. – Mi pedig Perselusszal néhány bonyolultabb főzetnek állunk neki.

- Rendben, professzor – válaszolt James, mivel Lily pillanatnyilag döbbent tekintettel tátogva nézett hol a professzorra, hol Jamesre.

- Valami baj van, Lily? – kérdezte a professzor.

- Te... – fordult Lily James felé, mikor végre megtalálta a hangját. – Te képes voltál egy jobb receptet kérni a professzortól, hogy nálam jobb bájitalt tudj főzni?

- Az igazság az, hogy nem a professzortól kértem jobb receptet – válaszolt James mosolyogva. – A receptet Pitontól kaptam.

- Na jó, ez nekem már sok – mondta Lily, miközben T-betűt mutatott a kezeivel. – Időt kérek! Inkább álljunk neki a bájitaloknak!

A továbbiakban csendben dolgoztak az elkészítendő bájitalokon, csak akkor szóltak egymáshoz, amikor szükséges volt. Lily és James néhány egyszerűbb bájitalt készítettek nagyobb mennyiségben. Alapvetően James készítette elő, és mérte ki az alapanyagokat, és Lily állította össze a bájitalokat. Ez amolyan hallgatólagos megállapodás volt köztük, hisz James is elismerte Lily nagyobb hozzáértését.

Lily csendben dolgozott, de a fejében csak úgy száguldoztak a gondolatok. Nem egyszer felejtette rajt a tekintetét Jamesen, vagy Pitonon, vagy sandított feléjük fejcsóválva. Egyszerűen nem tudta felfogni az új információkat. James Potter képes volt Perselustól segítséget kérni, csak azért, hogy nála jobb teljesítményt produkálhasson! Ez olyan hír volt számára, mintha valaki azt állította volna, hogy McGalagony professzor diák korában épp akkora kópé volt, mint most a Tekergők. De amit ennél is jobban furcsállott, hogy Perselus Piton segített Potternek! Ez volt az, ami teljes lefagyást okozott a logikai gondolatmenetében. Mert ha nehezen is, de Potter viselkedésére talált magyarázatot: régóta hajt, hogy megszerezze őt, bizonyára ez is egy próbálkozása, talán, hogy lenyűgözze. Nehezen hihető, de talán igaz... Viszont Perselus Piton, aki senkit sem utál jobban, mint Pottert, képtelenség, hogy beleegyezzen ebbe! Ilyen nincs! De akárhogy csűrte-csavarta gondolatait, nem mehetett el a tény mellett, hogy Potter kapott egy jobb receptet, és sem Piton, sem Lumpsluck professzor nem cáfolta meg, hogy Pitontól. De ez akkor sem lehetséges! Kell itt lennie valaminek még a háttérben! Perselus biztos nem tenne ilyent csak úgy. Potter tett valamit, amivel rávette erre. Imperius nem lehet, azt még Potter sem merné megtenni. Talán megzsarolta valamivel, de Perselus teljesen nyugodtnak látszott, holott nagyon önérzetes, és Potter mellett nem tudja fenntartani az álarcát. Ki kell derítenem, hogy mi történt!

James most is különös gonddal dolgozott, nem akart égni Lily előtt azzal, hogy valamit elront. Ettől függetlenül viszont a szeme sarkából észrevette, hogy a lány nem tud teljesen a feladatára koncentrálni, ezért helyette is igyekezett figyelni. Kétszer, vagy háromszor is szinte a lány orra alá kellett dugnia a soron következő hozzávalót, hogy az időben a főzetbe kerüljön. Magában somolyogva végezte a munkáját, mikor rájött, mi is járhat Lily fejében.

Miután végeztek a bájitalokkal, és összepakoltak maguk után, a professzor megköszönte a közreműködésüket, és elengedte őket. Ahogy kiléptek a teremből, Lily begyorsított és az első sarokig szinte futólépésben igyekezett az előcsarnok felé. Ott azonban türelmetlenül bevárta Jamest.

- Most pedig amíg felérünk a klubhelyiségbe, szépen elmeséled ezt az egészet – mondta határozottan.

- Mármint mit? – kérdezte James.

- Ezt az egészet! – csattant fel Lily türelmetlenül. – Miért pont Perselustól kértél segítséget, holott utálod? Hogyan vetted rá pont őt, hogy segítsen neked, mikor szinte gyűlöl téged? Meg a többit is!

- Milyen többit?

- Amit órákon műveltek – válaszolt Lily. – Minden órán másként viselkedtetek. Főleg te – hangsúlyozta ki. – Egyik pillanatban hozod a formád, a másikban teljesen az ellentéte vagy. Bűbájtanon még te kezdted a rendbontást, SVK-n már megvártad, amíg a mardekárosok kezdenek, bár utána te váltál főszereplővé...

- Általad – szúrta közbe James.

- Lényegtelen – intette le a lány. – Bájitaltanon azt vártam, hogy katasztrófát okozol, csak mert Perselus tartja az órát, erre meghúztad magad, és előálltál egy tökéletes főzettel, és ami külön hihetetlen, ehhez Perselustól kértél és kaptál segítséget. Átváltozástanon ismét azt vártam, hogy tönkreteszitek az órát, erre egy-két kínosabb kérdésen kívül simán együtt működtetek velem, és tulajdonképpen köszönetet kellene mondanom a jól sikerült óráért. Mellesleg az is meglepett, hogy többet tudtok az animágiáról, mint én, pedig napokig készültem arra az órára. Szóval, mi ez az egész, James Potter?

- Hmm... Hát, ennyi kérdésre csak úgy tudok válaszolni, ha az elejéről kezdem – túrt a hajába James. – Emlékszel, amikor tavaly év elején felfigyeltem rád, és elkezdtem futni utánad?

- Lehet azt elfelejteni? – forgatta a szemeit Lily.

- Nos, akkoriban jól hitted. Ha akkor engedsz nekem, ma te is egy strigula lennél számomra.

- És ezt csak úgy a szemembe mered mondani? – kérdezte felháborodva a lány.

- Igen, ugyanis azóta majdnem minden megváltozott – válaszolt James, mire Lily értetlen arccal nézett rá. – Először csak az sarkallt újabb és újabb próbálkozásokra, hogy visszautasítottál. Aztán a nyárra valami megváltozott. Hiányoztál, méghozzá nagyon. Ezért írtam többször is levelet, amelyekre persze nem válaszoltál.

- Olvasatlanul elégettem mindet – mondta Lily. – Potter-mentes nyarat akartam.

- Aztán idén új lendülettel kezdtem bele a meghódításodba, és ezúttal komolyan gondoltam – folytatta James. – De rólad továbbra is lepattant minden kísérletem, pedig két kivétel esetében rá sem néztem más lányokra. Ők is inkább azért kellettek, hogy elfelejthesselek téged. Persze ez sem jött be.

- Esetleg rátérnél a lényegre is, mielőtt megöregszünk? – kérdezte Lily türelmetlenül.

- Persze – mondta James, majd leállított egy útjukba kerülő és fegyverét vészesen lóbáló páncélt. – Elkóboroltál a helyedről – tájékoztatta. – Menj vissza, ha nem akarsz balhét a tanárokkal!

- Ezt meg hogy csináltad? – kérdezte a lány meglepődve.

- Mi raktuk rájuk azokat a bűbájokat, amik miatt ijesztgetnek, így felismert – válaszolt James. – Gondolom, valaki zagyváló átokkal védekezett ellene, így aztán eltévedt kicsit, és nem ismert fel, amíg rá nem küldtem egy finitét. Mielőtt megkérdeznéd, a bűbájokat nem lehet levenni, de tizenkét óra után elvesztik a hatásukat.

- Na jó, folytasd!

- Szóval a mai nap ötlete reggel jött, miután kevés híján freskót csináltál belőlem az előcsarnok falára – mondta James. – Bűbájtan végére pedig már a terv is készen állt. Szünetben megelőztünk benneteket néhány titkos folyosó segítségével, majd még SVK előtt megállapodtunk a mardekárosokkal, főleg Malfoyjal és Pitonnal.

- Hogy mi? – képedt el Lily. – Ti lepaktáltatok a mardekárosokkal? Mégis miben?

- Mindössze annyiban, hogy ha segítenek pár dologban ma, akkor amíg titeket békén hagynak, mi sem kezdeményezünk balhét ellenük – válaszolt James. – Ezért volt az, hogy SVK-n a mardekárosok kezdték a párcserét, és végül én lettem a párod. Bár nem az lett eredménye, ahogy terveztem, mivel felhúztad magad, de végül jól sült el.

- Na persze! Égtem az egész osztály előtt.

- Nem égtél, hanem lenyűgözted őket – javította ki James. – Még a mardekárosok is elismeréssel adóztak a teljesítményedhez! Igaz az enyémhez is – mosolyodott el.

- Ja, simán elugráltál a támadásaim nagy része elől...

- Ne felejtsd el, hogy Roxfort legjobb fogójáról beszélsz, amihez kitűnő reflexek és kondíció szükséges – mondta James. – És nehogy azt hidd, hogy olyan könnyű volt az a mutatvány!

- Jó, jó! – intette le Lily kissé elpirulva a dicsérettől. – És a többi óra?

- Bájitaltanra megkértem Pitont, hogy adjon valami ötletet, hogyan tudnék nálad jobb bájitalt főzni. Erre azt válaszolta, hogy ad egy jobb receptet, de utána már rajtam múlik, hogy el tudom-e készíteni. Hát sikerült a dolog – mosolyodott el. – Átváltozástanon pedig azért nem csináltunk balhét, mert nem az volt a terv. Egy tökéletes órát akartam összehozni neked, amibe ugyan Tapmancs belezavart néha a kérdéseivel, de azért nem sikerült rosszul.

Lily megállt a folyosón pár méterrel a klubhelyiség előtt, és elgondolkodva nézett Jamesre.

- Akkor foglaljuk össze, hogy jól értem-e! Te a reggeli balhé után elhatároztad, hogy bebizonyítod, megváltoztál. Épp ezért lepaktáltál a mardekárosokkal, és ugyan nem annak szántad, de egész nap ezzel szívattál. Hülyét csináltál magadból SVK-n, lefőztél bájitaltanon, és ha csak rajtad múlik, összehoztad volna a tökéletes órát nekem átváltozástanon – sorolta, miközben lassan elővette a pálcáját, és Jamesre fogta. – Ki vagy te, és mit tettél James Potterrel?

- Én vagyok James Potter – hátrált egy lépést James. – Aki szerelmes lett egy gyönyörű, vörös hajú, zöld szemű, okos, kedves lányba, aki nem esett hasra üresfejű liba módjára attól, hogy Roxfort egyik legpartiképesebb pasija rámosolygott. Te voltál, aki megváltoztatott, átformált, és kaptam is eleget érte Tapmancstól. De ha nekem nem hiszel, kérdezd meg Holdsápot!

Lily zavartan eresztette le a pálcáját, és mikor észrevette, hogy mélyen elpirult, hirtelen hátat fordított Jamesnek.

- Miért bonyolítod így az életemet, James? – kérdezte Lily. – Félek tőled. Félek, hogy én is csak egy strigula lennék.

- Nem állt szándékomban bonyolítani az életedet – mondta James csendesen, miközben Lily mellé lépett. – Ha tavaly engedsz, valóban csak egy strigula lettél volna. De a nyáron valami megváltozott. Beléd szerettem, méghozzá nagyon...

- Nézd, James, ez nekem így egyszerre sok... – mondta Lily hosszú hallgatás után. – Át kell gondolnom ezt az egészet.

- Rendben, tudok várni – válaszolta James. – De... hm! Nem is rossz ötlet! Mit szólnál hozzá, ha megismerhetnéd a Tekergők csapatát belülről?

- Micsoda? – fordult meg Lily hirtelen.

- Tiszteletbeli Tekergővé avatunk, és meghívunk az esti adásba – ajánlotta fel James. – Így megismerheted azt az oldalunkat is, amit eddig nem vettél észre, vagy figyelmen kívül hagytál.

- Na, persze, hogy rajtam élezhessétek a nyelveteket!

- Nem mondom, hogy nem fordul majd elő, de tudom, hogy neked is van humorod – mondta a fiú. – Csak elő kell ásnod, és jól fogod érezni magad.

Lily szkeptikusan nézett rá felvont szemöldöke alól.

- Ugyan már! – legyintett James. – Én szeretlek, tehát nem bántanálak meg, Féregfark fél a haragodtól, mint a tűztől, Holdsápot pedig eléggé ismered már, hogy alapból nem bántana. Tapmancs pedig majd visszafogja magát, ha nem akar egy szép monoklit.

- Ugye te nem adod fel soha? – kérdezte Lily egy fanyar mosollyal az ajkain.

- Ez a Potterek egyik fő jellemvonása – bólintott James. – Nos, mit szólsz? Ugye elfogadod a meghívást? – nézett Lilyre James a leghatásosabb kiskutya szemekkel.

Lily a fiú viselkedésén vigyorogva a szemeit forgatta.

- Jaj, lehetetlen egy alak vagy, ugye tudod? – kérdezte, majd kicsit komolyabbra váltott, de még mindig mosolyogva folytatta. – Hát, tudom, hogy életem egyik legrosszabb döntése, de legyen... veletek megyek az esti adásra.

James szinte örömtáncba kezdett a jó hírre.

- Jaj, de jó! – vigyorgott szélesen. – Viszont akkor menjünk, mert vacsorázni is kellene, utána pedig rögtön kezdünk.

- Rendben – bólintott Lily. – De ez az avatás mit is jelent pontosan?

- Méltóvá kell válnod a Tekergő címre, azaz el kell követned néhány csínyt – válaszolt James, és megfogta Lily kezét. – Mindjárt itt is az alkalom az elsőre – kacsintott rá, és a klubhelyiség felé intett, melynek bejáratához értek közben.

Lily először felháborodva, aztán értetlenül nézett rá, majd lassan elmosolyodott.

- Na jó, rendben, de a rajongóidtól te védesz meg! – ismételte meg a délutáni feltételt, most Jamesnek.