Mestermunka

Figyelmeztetések: femslash, erotikus tartalom.
Korhatár: 18 év!

VII.

– Mire készülsz?– suttogta zavartan.
– Félsz? – Mosoly játszott a lány ajkain. A nő megrázta a fejét, és visszapillantott a hosszúkás tárgyra a lány kezébe. Csillogott a krémtől, amivel bekente, és ahogy hozzásimította a melléhez, a nő bőre is csillogni kezdett tőle. A lány nyelve lassan követte az útját.
A nő önkéntelenül nyitotta a szét a lábait, amikor a lány odáig ért. Lehunyt szemmel, pihegve várta a behatolást, de a lány cirógatta, izgatta még egy darabig. Most ő játszott a nővel, ráérősen ingerelte – túl az első gyönyörökön képesek voltak arra, hogy lassítsanak, hogy elhúzzák a beteljesülést. De a nő türelmetlenül nyögött fel, és közelebb nyomta altestét a lány kezében lévő tárgyhoz. Remegve kívánta, hogy belecsússzon a testébe, hogy kitöltse.
A lány ajkain továbbra is ott játszott az elégedett mosoly. A keze lassú ütemre mozgott, drágán adta a kéjt, éppen csak egy apró kóstolót kínált a nő testének, azt is annyira lassú, már-már álmatag mozdulatokkal, hogy jobban fájjon a vágy, mint amennyi gyönyört ad a beteljesülés. A nő nyöszörgött alatta, egész testét kitárva, mindenét felkínálva feküdt, s hálás sóhajjal fogadott minden apró simítást, ami egy kicsivel is közelebb vitte a gyönyörhöz.

– Beszéljen világosan, ha kérdezik! – mordult Vicre az egyik bizottsági tag, aki eddig csak némán figyelt. A lány vállat vont.
– Jártam nála a télen, és akkor láttam, hogy milyen könyveket olvas. Beszereztem én is azokat a köteteket. Később rendszeresen figyeltem a könyvtárban a kölcsönzési listáját, hogy tudjam, éppen mivel foglalkozik, és én is elolvastam ezeket. Beszédtémákat kerestem kettőnk számára. Elmondtam neki, hogy szerelmes vagyok, és szomorúnak mutattam magam a viszonzatlan szerelem miatt. Természetesnek vette, hogy meg kell vigasztalnia. Csakúgy, mint akkor, amikor ügyetlenkedtem a különórán, hogy sajnálni kezdjen.
– Tehát hazudott – összegezte Mrs Jenkins egyre növekvő megdöbbenéssel. Vic lágyan mosolyodott el.
– Más színben tüntettem fel magamat.
A bizottság néhány tagja a fejét csóválta, Lucius Malfoy azonban egyre elégedettebben kezdte figyelni a lányt. Hermione megállapította magában, hogy a mardekárosok mindig, minden helyzetben összetartanak. A délelőtt hátralévő részében olyan részletekről faggatták Vicet, hogy milyen gyakran voltak közös óráik, hol és pontosan hogyan történtek a találkozók. Vic válaszai kétségkívül őszinték voltak, de néhány dolgot szemérmesen kihagyott.
Délután nem folytatták a tárgyalást: a bizottság tagjainak egy része elsősorban a minisztérium munkatársa volt, s csak a munka mellett vettek részt bizottságban. Márpedig nekik valamikor dolgozniuk is kellett a héten, így a délutánt és a következő délelőttöt is munkára szánták. Beszélgetve vonultak ki a teremből, de Harry ismét Hemrionéékhez lépett egy másodpercre.
– Ginny ma délután hazajön – mondta nekik –, és holnap délelőtt szívesen látna, Hermione. Már ha van kedved hozzá.
Hermione szíve elszorult. Tartott tőle, hogy egykori legjobb barátnője Mollyhoz hasonlóan a Weasleyk érdekeit fogja nézni, és az árulót látja majd benne.
– Persze, szívesen látom – mosolygott mégis Harryre. A férfi biccentett, és kisietett.
Hermione sóhajtva fordult vissza a tanúk padjához, mint aki Vic látványától vár némi támogatást. De Fleur időközben annyira gyorsan húzta ki magával a teremből a lányát, hogy Hermione nem tudott vele egyetlen pillantást sem váltani.
– Menjünk el a gyerekekért – mondta végül Ronnak. – Jó lesz együtt tölteni egy délutánt.
– Persze, persze – bólogatott a férfi kissé szórakozottan. Úgy tűnt, máshol jár az esze.
Hermione lemondóan sóhajtott fel, miközben kézen fogva kisétáltak a teremből. Egyedül szeretett volna lenni a gondolataival, de elsőként az Odúba kellett mennie. Már-már illetlenség volt, hogy ilyen régóta nem látogatta meg az anyósát, miközben rá bízta a Rose-ékat. Így hát egyszerre dehoppanáltak, és az Odú mellett érkeztek meg. Egy pillanatra megállt, és felnézett a ház különös képére. Korábban mindig meghittnek találta az épületet, az elmúlt években azonban, azután, hogy Molly egyre többet vitázott vele, kezdte úgy érezni, hogy az örökké tisztán csillogó ablakok gúnyosan vigyorognak le rá.
A konyhában a készülő ebéd összetéveszthetetlen, ínycsiklandozó illata fogadta őket, a nappaliból pedig vidám kacagás hangja szűrődött ki. Hermione önkéntelenül is elmosolyodott. Percy – azután, hogy megbékélt a családdal a Voldemort elleni háború során – visszaköltözött az Odúba, és most is itt élt a családjával. Hermione tudta, hogy Rose és Hugo azért is szeret annyira idejönni, mert az unokatestvéreik mindig itt vannak, és van kivel játszani.
– Tájékoztatásul közlöm, hogy körülbelül száz éve senki se látott élő sárkányt Nagy-Britanniában – hallatszott Percy kisebbik lányának, Lucynek a hangja. Hermione szinte látta maga előtt, ahogy csípőre tett kézzel áll.
– Tájékoztatásul közlöm, hogy tévedsz! – vágta rá Rose morcosan.
– Ron, drágám! – Molly egy halom ruhával a karján sietett le éppen a konyhába, ellenőrizni az ebédet. – Itt ebédelsz… ebédeltek, ugye? – javította Molly a kérdést, amikor meglátta Hermionét. Ron a feleségére pislantott.
– Én szívesen… – Most az anyja is a nő felé fordult. Egy másodpercig némán meredtek egymásra.
– Örülnék, ha maradnátok – mondta az idősebb asszony gépiesen. Hermione bólintott, majd besietett a nappaliba a gyerekekhez, hogy kettesben hagyja Ront az anyjával. A lehető legkevesebbet akart Molly közelében lenni. Az ebéd így is kínos volt, pedig Percy felesége, aki otthon segített Mollynak, igyekezett oldani a feszültséget. Hermione végül boldog volt, amikor ebéd után a gyerekek álmosságára hivatkozva hazahoppanáltak, és kicsit gondolkozhatott.
Egyszerre várta és rettegte Ginny érkezését. Az elmúlt években eltávolodtak egymástól. Hermione egyetemre ment azután, hogy véget ért a háború, Ginny viszont sportolói karrierbe kezdett. A lány egyre sikeresebb lett, és egyre kevesebb ideje maradt a barátaira – ráadásul sokszor Hermione éppen akkor készült nagyon is lelkiismeretesen egy-egy vizsgára, amikor Ginny ráért volna. Így pedig még kevesebbet találkoztak, mint amennyire alkalmuk lett volna. Hiába voltak hát egymás tanúi, hiába voltak Harryék Rose keresztszülei, a barátság már egyáltalán nem volt a régi.
Ráadásul amióta Harry és Ginny is gyereket tervezett, egyre gyakrabban merült fel, hogy Ginny abbahagyja a kviddicset. Hermione nem értette, hogy barátnője miért akar végleg szakítani a sporttal – hiszen edző, bíró vagy tehetségkutató még ezután is lehetett volna –, Ginny viszont Molly mondatait szajkózta állandóan. A gyerekeknek meghitt otthonra van szükségük, és ezt az otthont az anyának kell minden körülmények között biztosítania. Hermione lassan úgy érezte, hogy barátnője megveti azért, mert dolgozik, és a gyerekeket Mollyra vagy valamilyen bébiszitterre bízza. Ezek után nem csoda, hogy abban is biztos volt, Ginny Ron pártját fogja majd. Így aztán a torkában dobogott a szíve másnap délelőtt, amikor Ginny becsöngetett hozzájuk.
– Merlinre… Hogy történhetett meg mindez? – Ginny magához ölelte Hermionét, és a nő fellélegzett, a gesztus annyira magától értetődően üzente azt, hogy barátnője nem veti meg. – Mesélj, mi történt? Harry a levélben csak néhány szót írt, hiszen titkos a tárgyalás, itthon pedig alig tudtam elcsípni. Minden a feje tetején áll most a bizottságban miattad.
– Én is nehezen értem csak meg, hogy hogy történhetett – vallotta be Hermione sóhajtva. Beljebb mentek, hogy egy-egy csésze tea mellé leüljenek a nappaliban. Ginny bekukkantott a gyerekszobába is, de a két kicsi olyan jól eljátszott együtt, hogy inkább nem zavarták meg őket. – Tudod, az elmúlt napokban ezen gondolkoztam. A történetet… a történetünket – Hermione zavartan kapta el a pillantását, ahogy a többes számot kimondta – próbáltam felidézni.
– És mire jutottál? Ostoba félreértés az egész, vagy ennél többről van szó?
Hermione kissé gúnyosan mosolyodott el. – Ginny, lehet, hogy hülyeséget csináltam, de azért még nem ment el teljesen a józan eszem. Vic egy tinédzser lány, előtte az élet, és azt hiszem, még számtalan dolgot szeretne kipróbálni. Aligha akarna megállapodni egy harmincas családanya mellett…
– Nos, annyira nem tarthattad gyereknek, ha az ágyába bújtál – jegyezte meg Ginny, s hangjában csak egy csipetnyi csípősség csengett. Hermione mosolyogva csóvált meg a fejét.
– Más egy kis románc, és más egy készen kapott élet. Vicnek majd a saját életét kell kialakítania.
– És akkor mit csinálsz? Maradsz itt a bátyámmal, mintha mi sem történt volna?
Csakhogy nagyon is történt – gondolta Hermione.

A tavasz beköszöntével Vic teljesítménye egyre jobban leromlott. Ez a lányt is aggasztotta, de úgy tűnt, minél görcsösebben próbálkozik, annál kevésbé jár sikerrel. Az absztrakt átalakítások nagyon sok gondolkodást és hatalmas koncentrációt igényeltek volna. Márpedig minél kevésbé emlékeztettek a tárgyak a lótuszra – vagy akár csak egy virágra –, Vic annál nehezebben boldogult. Hermione sajnálta, és szerette volna megkönnyíteni a helyzetét, de sajnos annál többet nem tehetett, mint hogy különböző asszociációs technikákat ajánl a lánynak. De azt, hogy az egyes tárgyakat hogyan kapcsolja majd össze a lótusszal, Vicnek magának kellett kitalálnia, hiszen a vizsgán Hermione nem súghatott neki.
– Nem megy… – suttogta Vic lemondóan. Kezében már remegett a pálca, egy nagy méretű üvegtál állt előtte az asztalon, és azt bámulta végtelen csalódottsággal. Legalább tízszer törte el, csorbította ki vagy tette tönkre más módon egy-egy sikertelen próbálkozás során, és Hermione már legalább tízszer állította helyre a tálat. Vic már őszinte gyűlölettel méregette, és Hermione sejtette, hogy legszívesebben falhoz vágná.
– Lazíts… – sóhajtott. – Ha ennyire görcsös vagy, nem fog sikerülni. Most pihenünk egy kicsit. – A nő felállt, kinyitotta az ablakot, hogy beengedje az áprilisi késődélután frissítő levegőjét. Elővarázsolt egy friss csésze teát, és töltött a lánynak. – Állj fel, kicsit sétáljunk a szobában, próbálj mással foglalkozni.
Vic engedelmesen felállt, és az ablakhoz ment. Kibámult a lassan alkonyba boruló parkra, és úgy tűnt, kicsit irigykedik az odakint beszélgető diákokra. Hermione sajnálkozva tette a vállára a kezét.
– Attól félek, hogy mindent el fogok rontani – vallotta be Vic, miközben a fák friss hajtásoktól zöld ágait bámulta a távolban.
– Tehetséges vagy – igyekezett Hermione megnyugtatni a lányt. – Biztos vagyok benne, hogy ha túljutsz ezen a holtponton, akkor már semmi sem állíthat meg.
Vic ajkain halvány mosoly tűnt fel. – Azt gondolod?
– Biztos vagyok benne. – Hermione közelebb lépett. Reménykedett benne, hogy Vic mosolya már annak a kezdete, hogy a lány összeszedi magát, és végre sikerrel jár. Csakhogy most döbbent rá, hogy Vic szemében könnyek gyűlnek, és az egyik csepp lassan el is kezdett legördülni a lány arcán. – Ne sírj!
– Mindent erre tettem fel – suttogta Vic félig magának, félig a nőnek. Hagyta, hogy Hermione maga felé fordítsa, és letörölje a könnyeit. – Félek…
Hermione magához ölelte a lányt. – Ne butáskodj! Még csak április eleje van. Rengeteg időd van.
Vic hozzásimult. Hermione átölelte, lassú mozdulatokkal simogatta a hátát, a haját. Eleinte tényleg úgy érezte, hogy ő a felnőtt, a tanár, akinek erőt kell öntenie a lányba. Aztán valami megmozdult benne. Vic arca az övéhez simult, forró, a könnyek miatt kissé nyirkos bőrének érintése borzongató volt. Selymes tincsei Hermione ujjai közé siklottak, és a nő egyszer csak azon kapta magát, hogy már nem is a vigasztalás miatt simogatja a lányt, hanem mert jólesik a hajával játszani. Vic felsóhajtott.
– Hermione… – Szinte csak lehelte a nevét, olyan hangon, hogy Hermione megborzongott, és a gyomra az izgalom görcsébe rándult tőle. A bőrén érezte Vic leheletét, egyre közelebb az ajkaihoz, és amikor végre elérték, Hermione gondolkodás nélkül hunyta le a szemét, és hagyta, hogy Vic szája az övére tapadjon. Beledermedtek egy pillanatra a csókba, aztán Vic nyelve gyengéd határozottsággal tört utat, és hozzásimult Hermionééhez.
Annyira tökéletes volt a lány ajkainak íze, annyira jólesett az arcát simogatni, a hajába túrni csók közben, Hermione annyira élvezte azt, hogy Vic egyik keze a tarkójára simul, a másik pedig a hátát cirógatja, hogy a nő gondolkozni is elfelejtett néhány másodpercre. Aztán elengedték egymást, karjaik lehullottak, ösztönösen hátrébb léptek kicsit, de a pillantásuk továbbra is fogva tartotta a másikét. Olyan csend volt, hogy a parkban csivitelő madarak távoli hangja zajnak tűnt. Hermione szíve hevesen vert.
– Mi… Mi volt ez? – suttogta. Értetlenül meredt a lányra, akinek a szemében vidámság, ajkain elégedett mosoly játszott. – Mit tettünk?
– Azt hiszem, újra megpróbálom – mondta Vic a világ legtermészetesebb hangján, és visszament az üvegtálhoz. – Az a tál lesz a lótusz kelyhe, a karimája szétválik majd, és szirmokká alakul. – Bevett forma volt, hogy hangosan mondta ki az átalakítás kapcsolódási pontjait. Hermione úgy vélte, magyarázás közben az ember tovább gondolkozik, és még több ötlete támad. Vic megmarkolta a pálcáját, s rövid koncentrálás után átalakította a tálat. Szinte sugárzott a lótusz, amely az asztalon termett. Fehér szirmai élettel telik voltak, és a szirmok rózsaszínbe hajló vége szinte szemtelenül kihívóan mosolygott Hermionére. Csak úgy, mint Vic, aki most visszafordult a továbbra is dermedten álló nő felé.
– Igazad volt, ez segített. Csak kicsit el kellett terelni a figyelmemet…
– Én… Azt hiszem, most el kellene menned – jelentette ki Hermione. Közelebb jött az asztalhoz, és lerogyott az egyik fotelbe. – Ez nagyon nagy ostobaság volt. Bocsánatot kérek tőled…
– Bocsánatot kérsz? – Úgy tűnt, Vicet mulattatja. – Mégis miért?
– Elragadtattam magam. – Hermione nem nézett fel. A szíve továbbra is hevesen vert, az arca kipirult a szégyentől, hogy kihasználta a lány helyzetét, visszaélt a bizalmával. – Ellen kellett volna állnom a vágynak…
Vic közelebb lépett, letérdelt Hermione elé, és kényszerítette, hogy rá nézzen.
– Ellenállni? Hermione, nekem még soha, senki se tudott ellenállni – mondta lágyan. Ujjbegyei a nő arcát cirógatták. – Biztos vagyok benne, hogy szépnek tartasz, és az előbb tisztán éreztem, hogy a tested hogyan reagál az enyémre.
– Visszaéltem a helyzettel… Sajnálom – motyogta Hermione.
– Tévedés. Én élek vissza a helyzettel – vigyorgott Vic, miközben közelebb hajolt, és újra megcsókolta a nőt.
Ez most már éhesebb, követelőzőbb csók lett. Vic beletúrt a nő hajába, odarántotta magához a fejét, rátapadt az ajkaival, és szenvedélyesen, harapva csókolta. Hermione szeretett volna tiltakozni, de túlságosan is jólesett az egész. Vic mohósága olyan sóvárgást ébresztett fel benne, amiről korábban nem hitte volna, hogy létezhet. Meg akarta simogatni a lány bőrét, tenyerébe venni a melleit, megcsókolni a bimbókat. Félelmetes képek kergették egymást a fejében, meglódult a képzelete, és olyan ötleteket vetett fel, amelyekről korábban nem hitte volna, hogy eszébe juthatnak. Hirtelen annyira erősen szorongatta a vágy, hogy beleremegett.
Ellökte magától a lányt. Lihegve meredtek egymásra, Vic értetlenül, hogy mi sült el balul, Hermione pedig rettegve saját magától. Bámulta a lányt, akinek haja összeborzolódott, inge felgyűrődött, arca kipirult, és próbálta leküzdeni magában a vágyat, hogy visszarántsa a karjaiba. Vic kissé elnyílt ajkakkal, némán meredt rá, minden izma megfeszült, de mozdulatlan, félig fekvő pózban maradt a szőnyegen, ahogy hátralökték. Várta, hogy Hermione lépjen valamit. A nő végül elszakította tőle a pillantását, és felállt. Az ablakhoz lépett, és bezárta, zavartan rendezgette a haját és ruháját.
– A mai órának vége – mondta végül, amikor már úgy érezte, képes megszólalni. –  A jövő héten találkozunk.
– Nem lehetne előbb? – suttogta Vic rekedten. Hermione ránézett, és megdöbbent a vágyakkal teli pillantás láttán.
– Nem – rázta a fejét. – Gyakorolj egyedül.
Vic nem felelt. Felkapta a táskáját, és köszönés nélkül kisietett a lakosztályból. Hermione annyira fel volt dúlva, hogy remegett a keze, amikor egy tálcára pakolta a teáskannát és a csészéket. A lótusz szinte lüktetett az asztalon. Hermione bámulta egy másodpercig, s igyekezett figyelmen kívül hagyni azt, hogy a teste lüktet a vágytól. Lehunyta a szemét, gyors, ösztönös pálcaintéssel alakította vissza a virágot üvegtállá, és reménykedett benne, hogy ezzel eltüntette kavargó érzéseit is. Kiment a fürdőbe, hogy arcot mosson. A tükörből egy végtelenül zavarodott, kócos hajú, kipirult nő nézett vissza rá. Az alsóajkán kiserkent a vér, Vic annyira erősen harapta. Megnyitotta a vízcsapot, és kezét a jéghideg sugár alá tartotta.