Ha fogadsz, akkor azt mindig csak pénzben tedd!

Írta: Mariko

Kikötés: A Gintama a gorilla tulajdona. ^^


– Mi a frász ez az irgalmatlanul sok krokett! – fakadt ki Shinpachi, miután a lakásba lépve átesett egy zsáknyin az említett élelmiszerből.

Az egész szobát faltól falig krokett borította. Több zacskónyi volt belőle az asztalon és a kanapén, de még a padlón is csak egy talpalatnyi szabad terület volt a TV előtt. Kamui és Kagura ott ültek és krokettet majszoltak, miközben rajzfilmet néztek.

– Honnan szereztétek ezt sok krokettet? – kérdezte Gintoki miközben átlépett Shipachin és a testvérek felé indult krokettengeren át.

– Bátyus nyerte szkanderen! – felelte vidáman Kagura. Kamui csak egyetértően bólogatott, mert a szája tele volt krokettel.

A szamuráj rosszat sejtve bizalmasan a yato fiúhoz fordult.

– De ugye nem tépted le senkinek se a karját?

– Nem dehogy – tiltakozott Kamui – minek nézel te engem? Akkor nem fizettek volna.

– Csak ezért nem tépted le a karjukat? – akadt ki a szemüveges fiú – Milyen elcseszett gondolkodásmódod van?

– Teljesen normális yato gondolkodásmódom van! – vágott vissza a másik.

– Azt azért én nem nevezném normálisnak, de ez most nem fontos – állította le őket Gintoki. – Patsuan, te ülj le mielőtt még agyvérzést kapsz! Ti meg – fordult a másik kettőhöz –, regéljétek szépen el nekünk, hogy hogyan tettek szert több mázsa krokettre.

– Nem mi kezdtük! – szögezte le rögtön az elején a fiú.

– Igen, mi csak krokettet akartunk venni – bizonygatta Kagura is –, azok a fickók kötöttek belénk.

Gintoki kételkedve megemelte az egyik szemöldökét.

– Miért kezdenék ki olyan fickókkal, akikről messziről lerí, hogy gyengék és unalmas lenne harcolni velük? – kérdezte sértetten Kamui.

– Oké, ez végül is logikus – ismerte el a szamuráj.

– Hol logikus ez! – kezdett megint rá Shipachi, de Gintoki leintette.

– Patsuan ül! Kamui-kun folytasd, kérlek!

– Szóval a fickók belénk kötöttek – kezdte a vörös hajú fiú –, és az egyik, aki gondolom a vezérük lehetett, mert ő volt a legnagyobb és a legrondább, azt mondta, hogy csak akkor engednek be minket a boltba, ha megverem őt szkanderben. Biztos azt hitte, hogy ha magasabb nálam két fejjel, az rögtön azt jelenti, hogy erősebb is – vigyorodott el önelégülten. – Megkérdeztem tőle, hogy mit kapok, ha én nyerek, mire ő röhögve azt felelte, hogy vesz nekem annyi krokettet, amennyit csak elbírok. Tudtam volna hozni még többet is, de csak ennyi volt a boltban.

– És most mit kezdünk ennyi krokettel? – nézett körbe a szobában a szemüveges fiú.

– Természetesen megesszük! – vágta rá Kamui.

– Mi szeretjük a krokettet! – jelentette ki Kagura.

– Nem-nem-nem, nem jó ez így! – rázta a fejét Gintoki.

– Igen, végre valaki! – örült meg Shinpachi.

– Nem szabadott volna belemennetek ebbe az alkuba! – korholta őket a szamuráj.

– Jól mondod Gin-san!

– Kamui-kun – karolta át atyáskodóan a fiú vállát Gintoki –, amit most mondani fogok, az lesz a legfontosabb dolog, amit csak taníthatok neked. – Kamui komolya arccal bólintott. – Ételben nem szabad fogadni! Ha fogadsz, akkor azt mindig csak pénzben tedd!

Shipachi, mint az egyetlen értelmes ember a csapatban, általában mindig igyekezett ésszerűen cselekedni, és nem hagyni, hogy a többiek hülyesége magával sodorja, de most nem bírta megállni, hogy ne vágjon hozzá egy zsák kokettet Gintokihoz.

Vége