VII. fejezet

Mattie!

Öregem, már több mint két hónapja vagyok New Yorkban, és csak mostanra sikerült elmennem egy jó kis szombati görbe estére. Arthurral, a lakótársammal mentem és oltári volt, rég szórakoztam ekkorát! Hihetetlen az egész, imádok itt lenni! Egyre többet lépek fel, ami fárasztó, mégis rengeteg erőt ad a folytatásra, akárcsak a két tanárom, Gilbert és Elisabeth. Képzeld, versenytáncosok voltak, ma meg színházakban lépnek fel különböző színdarabokban. Talán egy napon nekem is tudnak valamit ajánlani, mert ezt a műfajt is szívesen kipróbálnám. Újdonság volt nekem a társastánc, amúgy. Teljesen mint egy kezdő, úgy éreztem magam, de szerencsére Elisabeth sokat oldott a hangulaton. Miaval már több mint egy hónapja járunk. Kedvelem őt, és annyi mindenről tudunk beszélni. Sajnos néha le kell mondanom a találkozóinkat a fellépések vagy edzések miatt, de ő meg játszik a suli kosárlabda csapatában, ezért megértő. Egyébként imádja a fiús dolgokat, mint a kosármeccs, gokart, bringázás, (szuperhősös!)képregények, meg hasonlók, úgyhogy vannak közös témáink. Egyébként, el tudtátok küldeni a cuccaimat?

Szeretlek Öcskös, add át anyáéknak is!


Al!

Örülök, hogy jól érezted magad, és hogy egyre több sikert érsz el. Ha majd megkapod az első színházi fellépésedet, ne felejtsd el a legjobb helyeket félretenni nekünk. Én mindig is hittem a tehetségedben, és tudom, el fogod érni, amit mindig is akartál. Aranyos lánynak tűnik akkor, kívánom, hogy minél több ideig maradjatok együtt. Igen, elküldtük a holmijaidat, elvileg a héten már meg fog érkezni. Ne haragudj, most csak ennyit tudok írni.

Mi is szeretünk, vigyázz magadra!


Pár kopogtatás hallatszott, a brit meg felkapta a fejét a hangra.

- Szabad. – mondta hangosan és érthetően.

- Salut! – toppant be a francia férfi

- Francis, de örülök, hogy itt vagy!

- Nocsak, ezt pont az irodádban mondod? – incselkedett ravaszul

- Na, told ide a képed, és segíts! – intett a mellette álló székre és a monitorra szögezte tekintetét – Itt vannak ezek a modellek, adj már javaslatot, kérlek.

- Miről is van szó?

- Mostanában modellek fotózásával próbálkozok, és szeretném, ha majd egyszer az újságban is megjelennének a képeim. Egy modellt szeretnék most kiválasztani, aki amolyan vizsga is egyben.

- Hm, és az én segítségemet kéred, hogy ne szúrd el? –a brit felszisszent

- Csak bízok a szépérzékedben, és most jó lenne, ha nem húznál fel mégjobban. Akarsz segíteni, vagy nem?

- Persze, hogy segítek. Na, mutasd azokat a fotókat!

Több mint ötven modell közül kellett válogatniuk, és ezek a modellek alig egy nap alatt jelentkeztek a hirdetésre. A fotók egy része profi portfólió része lehetett, és voltak, amelyek amatőr készítésűek, de Arthur nem a kép minőségét nézte, mint ahogy az esetek többségében szoktak egy modellt kiválasztani. Egy olyan férfi modellre volt szüksége, akinek vonzó a testfelépítése, arca mégis formálható érzelmek szempontjából. Egy kisugárzást, egy jelenést keresett, de döntésében szüksége volt barátja javaslatára. A felét hamar kiselejtezték, ám minden felezés időtartalma megnőtt. Az utolsó hat modell pedig igazi fejtörést okozott mindkét férfinak. Szinte heves vitába torkollott véleményük, és csak órák leforgása alatt sikerült kiválasztani a szerencsést, aki fehér inget, kigombolt fekete zakót, divatos farmernadrágot és laza nyakkendőt viselt. A sötét színű borzas haja és az egy-két napja leborotválhatott borostája és szakálla karakteressé tette arcát. Elegáns és stílusos. A zsebre vágott póz, merengő tekintet és fekete-fehér fotó harmonikus emóciót sugárzott Arthur számára, és Francis is egyet tudott érteni a férfival. Vonzó férfi állt a képen. Alig bólintottak rá, Arthur azonnal visszaírt a modellnek, Jeffnek, hogy őreá esett a választása, időponttal és helyszínnel kiegészítve levelét.

- Akkor el tudsz jönni pénteken, hogy kisminkeld, ugye? – kérdezett rá Arthur

- Délután kettőkor, igen.

- Remek. Nem tudom még hányszor fogom lefotózni, de örülnék, ha számíthatnék rád.

- Megteszek, amit csak tudok. Tudod, nekem is van munkám, nem is egy, ráadásul.

- Jó-jó. – Morogta az orra alatt. Meg tudta érteni, a francia nyakát is rengeteg teher sújtotta, ami nem meglepő, ha valaki másodállásban sminkes és divattanácsadó, de főállásban széf. Ám végre közel került egy újabb álom megvalósításához, ami miatt minden részletet tökéletesen el akart tervezni.

- BURLESQUE –

- EP 7 -

Alfred nagyjából húsz perce várakozott a táncteremben, de tanárjairól még semmi hasznosat nem tudott. Sosem késtek, de bízott bennük, hogy legalább felhívják, ha tovább késnek. Aztán pityegett a telefonja.

„ Elisa vagyok, még vagy 20-30 percet késni fogok, addig melegíts be."

Alfred megnyugodott. A tükörbe nézett és grimaszokat vágva utánozni kezdte Gilbert megszokott mozdulatait: alaposan megvizsgálta tükörképét mindkét oldalról, megigazította királykék ingét, majd lassú és óvatos léptekkel kezdte a bemelegítést. Mikor először látta így Gilbertet és Elisabethet, kicsit furcsállta a dolgot. Tudta, hogy a versenytáncosok egy külön életet élnek, de így, hogy hasonlóan kell viselkednie, mint nekik, már nem tűnt annyira idegennek. Ez az óvatosság, az egy órás lassú felkészülés az igazi edzés előtt, az alig balett léptekhez hasonlító mozdulatok, mind-mind művészi és különc volt. A legnagyobb furcsaság mégis a minden felkészülés, bemelegítés és edzés előtti kávézás, és ez nem a reggeli kávézás volt, hanem egy külön szertartás. Az öltözködésük is nagyon elegáns és divatos volt, még az edzéseken is trendi szerelésben kellett táncolni, mondván, hogy ne legyen szokatlan majd versenyen vagy fellépésen. Alfred így kénytelen volt beszerezni pár új és menő holmikat, ami nem lett különösen a kedvence, de egy teljesen új oldalát mutatta meg a világnak. A finom anyagú ingében és a testhez tapadó fekete nadrágjában könnyedén pördült saját tengelye körül, akár egy jégkorcsolyázó, úgy forgatta meg körülötte a levegőt. Napról napra jobban megismerte képességeit és annak határait. Újra és újra beleszeretett a táncba. A magyar lány zihálva trappolt be a táncterembe, arca élénkpirosan égett, a mélyen beszívott levegő kitágította tüdejét, és nehezen jutott szóhoz.

- Ne haragudj Al. Rengeteg dolog szakadt most a nyakunkra.

- Nincs semmi probléma. Gilbert? Ugye nem történt vele semmi baj?

- Nem-nem, csak most kellett egy újabb szerződést aláírnunk és papírokért rohangáltunk össze-vissza. Gilbert még mindig intézkedik, így ma csak én foglak oktatni. Természetesen, ezért a késésért csak két órát számolok fel.

- Rendben van, felőlem kezdhetünk.

Elisa nem sokat törődött a kimerültsége miatt, így is úgy táncolt, mint aki wellness hétvégéről tért volna haza, csupa erő és kitartás lakozott benne. Ma a jazztáncba kóstoltak bele, amit Alfred mindig is ki szeretett volna próbálni.

- BURLESQUE –

- EP 7 -

- Mondd csak Alfred, ettél már valaha magyar ételt? – kérdezte Elisabeth az edzés után

- Soha. – Vágta az igen egyszerű tömör igazságot.

- Akkor most itt az ideje, mit szólsz hozzá?

- Nem bánom, menjünk. Legalább tudsz ajánlani.

Alfrednak mindig szimpatikus volt Elisa nyitottsága és kedvessége, bár ehhez képest Gilberttel egészen máshogy viselkedett, ami szörnyen mókás tudott lenni. Olyanok voltak, mint két rivális óvodás, akik képtelenek egymás nélkül létezni ezen a földön. Annak is örült, hogy nemcsak szakmai, hanem baráti viszony is kialakulhatott közöttük, és megismerkedett egy cseppnyi európai kultúrával. Számára már Elisabeth eredeti magyar nevének kiejtése is egy külön csata volt, amit csak rengeteg próbálkozás során tudta tűrhetően kiejteni, hogy Héderváry Erzsébet. Metróval utaztak legalább fél órát, majd tíz percet gyalogoltak nem túl forgalmas utakon, amikor benyitottak az étterembe. A vanília sárgára festett falakat történelmi eseményeket idéző képek, egy magyar címer, valamint faoszlopok és lakkozott fagerendák díszítették. Az asztalokon fehér-piros kockás terítők pihentek, a fehéren áttetsző függönyön keresztül beszűrődött az őszi napsugarak lágyan simogató finomsága. Mindehhez kellemes muzsika párosult. Barátságos és vidéki hangulatot sugárzott a helyiség, a lány azonnal otthon érezte magát, amint magyarul köszönt az ott tartózkodó hat vendégnek és pincérnek. Gesztikulációjából és hangritmusából látszott, hogy ismeri őket, Alfred enyhén mosolygott a jelenségen.

- Gyere, üljünk le. – váltott vissza angolra – Máris mondom, hogy milyen lehetőségeid vannak.

- Igen, nem lenne rossz, ha először tudnám, mivel is fogom megbombázom a szervezetemet.

- Nos, - kezdett hozzá, amint az egyik ablak melletti asztalhoz ültek – ami tipikusan magyar és a turisták többsége ezt választja, ha Magyarországra jön látogatóba, azok a következők: gulyásleves, paprikás csirke, paprikás krumpli, töltött káposzta, túrós szusza, de nem is értem, hogy minek sorolom, itt van a menü, olvasni meg gondolom te is tudsz.

- Naná, csak fogalmam sincs, hogy mi micsoda. Mi az, amit tényleg rendkívül finom és habozás nélkül meg kell kóstolni?

Hosszas magyarázkodás és ajánlgatás során Alfred pörköltet nokedlivel és babgulyás mellett voksolt, míg Elisabeth tyúkhúslevest és bécsi szeletet petrezselymes krumplit rendelt, valamint egy-egy pohár tokaji aszút is kért.

- Mi ez?

- Bor, tokaji aszúnak hívják. Igazi finomság, kár hogy a marketing nem a legjobb, így a külföldiek szinte semmit nem tudnak a magyar borokról. De te most megkóstolhatod. Egészségünkre!

- Egészségünkre! – Koccintottak poharaikkal és az amerikai kíváncsian kóstolgatta a sárgás színű, zamatos illatú bort. Elégedetten bólintott, kinyilvánítva tetszését a híres ital iránt. – Gyakran jársz ide, amúgy?

- Időközönként, de teljesen rendszertelenül. Főleg akkor jövők, ha honvágyam van, és megkívánom a hazai ízeket. Tudod, itt a környéken vagyunk egy maroknyian, mármint magyarok, és gyakran elbeszélgetünk. Jó érzés itt lenni.

- És mióta vagy itt, vagy hogy kerültél ide?

- Nos, ezt elég hosszú időre lehetne visszavezetni. Kíváncsi vagy rá?

- Naná! Meséld csak!

- Akkor hát, ez tíz évvel ezelőtt kezdődött. Európai bajnokságra készültem az akkori táncpartneremmel, amit Görögországban rendeztek. Hétvégén tartották a versenyt, viszont az előtte való hétvégére a táncpartneremet az egyik haverja meghívta a legénybúcsújára, és pont ugyanabba a városban ünnepelték, mint a versenyt. És akkor miért is ne ment volna el, még emlékszem, támogattam is az ötletet, ideje is lett volna kijózanodni a verseny előtt. Szóval az idővel nem lett volna gond, és azzal sem, hogy Görögország, nyár, negyven fok fölött az árnyékban. A galiba ott akadt, hogy az alkohol és az egyensúly nem fér meg egymás mellett, és az a hülye eltörte a lábát.

- Na, az úgy tényleg ciki. – vágott egy grimaszt, mintha savanyú citromot tömött volna a szájába

- Nekem mondod? Majdnem megfojtottam, mert gyakorlatilag arra a versenyre készültem a fél életem során, erre a célegyenesben partner nélkül maradtam. Két napokig mély depresszióba zuhantam, sírtam, ami tőlem ritkaság, és képtelen voltam bármi értelemeset is csinálni. Beszéltem a verseny szervezőivel, hogy akkor most mi az eljárás. Közölték, hogy akkor próbáljam meg legközelebb, hacsak nem jön helyre durván egy hét alatt, ami egy törésnél kizárt, hogy lehetséges. Már azon voltam, hogy összecsomagolok, és haza utazok, amikor felhívtak a szervezők. Azzal a hírrel szolgáltak, hogy az egyik német pár (országonként két pár vett részt) női versenyzője alkalmatlan lett a versenyzésre, amikor odaút a repülőn valami lejárt szavatosságú halat evett. Mindazok, akik ettek belőle, szép kis ételmérgezéssel kerültek kórházba. Az esetből persze lett is cirkusz a javából, talán az egyetlen szerencse, hogy két féle menüt osztanak a repülőkön. Na, úgyhogy a csajszi totál pocsékul festett, nem volt semmi jele, hogy pár nap alatt összeszedi magát. Így megkérdezték tőlem és a német sráctól, hogy hajlandóak vagyunk-e egy párt alkotni és így részt venni a versenyen. Nos, ő volt Gilbert.

- Volt egy olyan megérzésem, hogy ő lesz az. – mosolygott érdeklődően

- És akkor gondolhatod, hogy mennyire unszimpatikus lehetett az első percben. Komolyan, én valóságosan borzongtam tőle, annyira ijesztő volt azzal a vörös szemeivel és a viselkedésével. Meg kellett egyeznünk, hogy kinek a koreográfiáját mutatjuk be és melyik országot fogjuk képviselni. Azt hiszem, húsz évet öregedtem akkor.

- Ahhoz képest jól tartod magad. – vigyorgott kajánul

- Jaj, köszönöm, ez igazán kedves tőled. – mosolygott bájosan

- És végül mire jutottatok?

- Magyar színekben indultunk az ő táncával. A szervezők a második napra, a legutolsó produkcióra állítottak be minket, ami igen kedves volt tőlük, de még így is életem legkeményebb hétvégéje volt. Szó szerint az utolsó percig próbáltunk. Egy ilyen versenyen ugye a sminket is szigorúan pontozzák, és akkor nagyon dühített ez az időpazarló tevékenységre, de hát muszáj volt. A végére már totál kikészültem, kész idegroncs voltam, alig aludtunk bármit is, és megettük volna egymást vacsorára mind az éhségtől, mind az idegtől. Én már csak azon voltam, hogy essünk túl ezen az egész őrültségen, táncoljuk le a produkciót, mondják meg, hogy mekkora egy vesztesek vagyunk, és hagyjanak magamra egy üres sarokban. Ehhez képest tudod mi történt?

- Nyertetek?

- Ez még csak selejtező volt, de továbbjutottunk. Komolyan, el sem hittem, mert legutoljára mondták a nevünket és semmi reményt nem fűztem a sikerhez. Valószínűleg mert ideges voltam, és nem láthattam azt, amit a nézők és zsűrik igen. Utólag visszanézve a produkciót és belegondolva, hogy két nap alatt hoztuk össze, szinte remekmű. Sírva öleltem meg Gilbertet örömömben továbbjutásunkkor, és akkor éreztem, hogy nem engedhetem el, mert ezt az embert nekem küldték, hogy sikerre vigyem a táncos karrieremet. Nem bántam meg a döntésemet, annak ellenére, hogy megfojtanám egy kanál vízben. Továbbmeneteltünk a versenyen, és megcsináltuk. Életem legszebb pillanata volt, amikor megszólalt a magyar himnusz, egyszerűen fenomenális érzés volt. Azóta elválaszthatatlanok vagyunk, és miután az öccse producer, az utunk lassan New Yorkba vezetett. Ő segített nekünk jó műsorokba szerepet találni, szóval a tehetségünk mellett némi szerencse is kellett, de meglett. Jelenleg itt élünk, kettős állampolgárok vagyunk, és valószínűleg itt is maradunk, amíg bírjuk szusszal a táncolást.

- Igazán mesébe illő történet. De mondd csak, Ludwig az öccse, ugye?

- Mármint Gilbertnek? Igen, ő az. Ismered őt?

- Hát, nem mondanám, hogy kellemes élmény volt. – fordította el tekintetét, hogy a lány ne lássa előnytelen arckifejezését

- Mert? Mi történt?

- Azt mondta, hogy tud adni egy szerepet, de le kell feküdnöm vele. Pofán vágtam és elillantam.

- Akkor számíthatsz arra, hogy újra fel fog keresni.

- Mi van? – nézett rá kikerekedett szemekkel

- Ludwignak, ... mondhatni, furcsa módszere van a leendő színészeinek és táncosainak kiválasztásában. Ha nemet tudsz mondani erre az éjszakára, akkor tudja, komolyabban gondolod a szerepet, mint egy egyszerű jött-ment lehetőségnek. Azok, akik elfogadják a gyors lehetőséget, azok csak rövid időre is jutnak szerephez, addig, amíg meg nem találja azokat a szereplőket, akiket igazán keresett.

- Most komolyan, azt akarod mondani, hogy az csak egy rossz vicc volt? – döbbent arcát nem tudta leplezni

- Igen. Hidd el, ismerem Ludwigot és ő jó ember. Ha legközelebb keresni fog, akkor már nem fog ilyesmivel zaklatni, hanem valóban becsületes módon ajánl neked állást.

- Hát nem tudom, eléggé felzaklatott a múltkor. Remélem, hogy tényleg igazad van.

Alfred elnémult és inkább az utólag megrendelt hortobágyi palacsintával foglalkozott. Már a kinézette is meglepte, mert a palacsinta ezen fogalma még ismeretlen volt a számára, de bátran nyelte le az első falatot. Ez is kellemes csalódást okozott, ahogy az egész ebéd. Ez a teljesen új ízvilág megbabonázta ízlelőbimbóit, a kiadós és laktató ebéd egy új fogalomba helyezte az európai ételekről alkotott elképzeléseit. A nagy ábrándozás közepette először föl sem tűnt neki, hogy megérkezett Gilbert, egy gyors csókot adva Elisabeth ajkaira.

- Szia Édes! Nahát, hortobágyi palacsinta? – Pillantott villámgyorsan a lány tányérjának tartalmára és pofátlanul bekapott egy falatot.

- Hékás, ez az én kajám! – csípte combon a férfit, amitől megrándult a teste – Rendelj magadnak, ha kell.

- Mások adagja sokkal finomabb. – Nézett rá csábosan gonoszul, a magyar szépségből pedig kiprovokált egy szúró tekintetet. Szinte ölni tudott volna azzal a pillantással. – Csá Alfred, mi a pálya? – szólt végül tanoncához Gilbert.

- Helló. Kösz, megvagyok, éppen a magyar kajákkal ismerkedek.

- És ízlik?

- Jah, furcsa, de nagyon finom.

- Ez meglep. Nekem egy örökkévalóságba került, amíg egyáltalán megettem bármit is ezekből.

- Mert nem volt hely a büszkeségedtől. – szólt közbe Erzsébet

- Na de Bözsi! Nehéz megférni a te kedves erős Pistáddal.

- Majd megoldod. – paskolta meg kedvesen a férfi arcát – Az erős paprika amúgy, hasonlítsd a chili szószhoz.

- Jah, értem. – bólintott Alfred

- Na szóval! – emelte meg hangját Gilbert, a másik kettő ettől egyenesen felrezzent – Megvan minden nyavalyás papír, mindent elsimítottam, sínen vagyunk Bözsikém. De ez még sokba fog neked kerülni este. – fürkészte hivalkodóan

- Mindjárt most is kapsz valamit arra a sunyi fejedre, de annak csak én és Alfred fogunk örülni.

- Hát de kérlek! Ezt kapom, amiért én a verejtékemet pazaroltam, hogy ide-oda ugráljak a városban, hogy elintézzem az agyos-bajos dolgaidat?

- Először is, az a mi agyos-bajos dolgaink, és ez az ára, ha az ember fellépni akar jó pénzért. Kettő, ne aggódj, mi is verejtékeztünk Alfreddel.

- Mégis mit verejtékeztetek ti ketten? Megcsalsz vele? – rikkantotta vádaskodva

- Edzésünk volt, te nagyon hülye! - mondta bosszankodva

- Ha gondoljátok, én el is mehetek. – közölte kínosan Alfred

- Jaj, ugyan. – mosolygott a magyar – Úgy mondod, mintha most látnál minket először.

- Csak sosem tudom, mikor vagyok tényleg fenyegetett állapotban. – nevetett jóízűen – Annyira bírlak titeket!

- Na! – lelkesedett Gilbert – Mi is bírunk Alfred, de azért hármasba még nem veszünk be.

- GILBERT! – mordultak rá mindketten a férfira.

- Most mi van? – kérdezte ártatlanul

- Szerintem vegyél vissza magadból, a túlzott kanosságodat meg hagyd valahol a német földön.

- Akkor szörnyen untatnálak téged.

- Okééé, témaváltás! – fordította figyelmét a fiatal amerikaira – Alfred, ízlett az ebéd?

- Igen, köszönöm, hogy meghívtál.

- Na, most le akarsz koptatni? – érdeklődte siránkozva

- Igazából, - nyilatkozott Al – nekem lenne egy kérdésem hozzád, Gil.

- Lökjed csak haver. – biztatta lendületesen

- Csak kíváncsiságból, te ugye albínó vagy?

- Ennyi idő kellett, hogy erre rájöjj?

- Nem, dehogy, csak ez olyan különös, még soha nem láttam ilyet.

- Hát – vonta meg vállát – limitált kiadás vagyok, ugyanis én szuperalbínó szindrómában „szenvedek".

- Az meg micsoda?

- Hogy külsőre megvannak az albínókra jellemző jegyek: vörös szem, világos bőr, világos haj. Külsőre albínó vagyok, de egyébként semmire nem vagyok érzékeny. Jó a látásom, nem kell tartanom a napsugaraktól és nem kell feláldozni hol valami afrikai szertartáson. Szóval awsome vagyok a javából!

- Akkor ez tényleg ritkaság,

- Annyira, hogy még nem is találkoztak ilyesmivel az orvosok. Ennek örömére én nevezhettem el ezt az orvosi csodát. Akkor minden világos a nagyszerű jelenségemről? Jó érzés egy ilyen ritkasággal egy asztalnál ülni?

- Igen, fantasztikus. Érdekes lehet, egy német fickó bekerül az emberi csodák közé.

- Na álljon le a menet egy pillanatra! Én nem vagyok német!

- Nem? – csodálkozott rá Al – Pedig meg voltam győződve, hogy igen...

- Nyugi, ne vedd komolyan. Németországban született és német állampolgár a mostani amerikai mellett.

- Én porosz vagyok! – jelentette ki határozottan

- Porosz?

- Most komolyan, mitől jó az neked, hogy porosznak titulálod magad?

- Mert én büszkén vállalom a származásomat!

- Öh... miről is van szó?

- Az, hogy a felmenői-

- Az, hogy a nagyszüleim, dédszüleim és a többi felmenőim Poroszországban születtek még mielőtt végleg megszűnt volna az ország. A családomban ezt persze senki nem veszi komolyan, de én nem feledem el származásomat. Lehet, hogy Németországban születtem, de az a terület több száz évig porosz zászló alatt büszkélkedett és én erre mérhetetlenül büszke vagyok. Erősnek és különlegesnek érzem ettől magam.

- Aha, értem. – mondta elgondolkodva, de nem tágította a témát tovább, így is rengeteg újat tudott meg róluk. Kellemes délután volt.