7. fejezet - Kirándulás Godric's Hollow-ba

Az iskolakezdésig már csak két hét volt hátra, és Harryt egyre jobban fűtötte a tettvágy. Majdnem eltelt a nyári szünet, és még semmit sem tettek a legfontosabb cél érdekében. Úgy érezte, valahol már el kéne kezdeni a kutatást, és erre semmi más ötlete nem volt, mint Godric's Hollow. A falu, ahol minden elkezdődött. Ahol tizenhét évvel ezelőtt a szülei meghaltak, és az édesanyja az életét feláldozva mentette meg őt. Ahol egy időre elvesztette erejét a Sötét Nagyúr, Voldemort.

Ront és Hermionét először váratlanul érte, amikor Harry előállt a kirándulás ötletével. Persze ez máskor sem lett volna egyszerű kirándulás, egy háború idején, pedig különösen veszélyes volt.

- Igazad van, Harry. Tudtuk, hogy ez eljön előbb-utóbb, de olyan jó és békés volt az elmúlt néhány nap, ez esküvő, meg minden - sóhajtotta Hermione.

- Igen. Egészen olyan volt, mintha normális életet élhetnénk. De ma reggel már megjött a legújabb Reggeli Próféta, és nagyon hosszúra nyúlik benne a gyászrovat - felelte komolyan Harry.

- Már megint van ismerős? - kapta fel a fejét Ron, de a fiú a fejét rázta.

- Ma reggel még nem volt.

- Valahogy meg kéne szervezni az egész kiruccanást, hogy minél biztonságosabb legyen - folytatta a lány.

- Egyedül semmiképpen nem mehetsz! - jelentette ki határozottan Ron. - Ráadásul valahogy anyáéknak is be kell adnunk a dolgot. Téged kénytelenek lesznek elengedni, de ha mindhárman megyünk, abba nem fognak ilyen könnyen belemenni.

- Ha minden kötél szakad, egyedül is elmegyek. A láthatatlanná tévő köpenyben, egyedül talán nagyobb biztonságban leszek.

- Ezt nem teheted! Megbeszéltük, hogy veled tartunk. Nem rázhatsz le minket! - tiltakozott Ron.

- Holnapig próbáljuk meg kitalálni a legjobb megoldást! - indítványozta Hermione. - Addig biztosan nem lesz időm elkészíteni a négy karkötőt, ahogy megbeszéltük, és így nem tudunk jelezni senkinek, ha valami baj van.

- Tudod egyáltalán, hogy hová kell menni? Kéne valaki, aki elkalauzol a helyszínre, és információkkal szolgál.

- Szerintem Remus Lupint kéne megkérned. Ő tényleg jól ismerte a szüleidet, és bizonyára szívesen segítene. Valószínűleg jól esne neki, ha a segítségét kérnéd, ráadásul felnőtt, és a Főnix Rendjének a tagja. Így már anya sem tudna belekötni semmibe.

- Rendben. Most rögtön írok neki.

- Ha velünk tart, talán még ráérnek azok a karkötők. Addigra mindenképpen készen lesznek, mire egyedül megyünk küldetésre a Roxfortból. Most a szüleid is tudni fogják, így nem lehet gond - bizakodott Hermione.

A levelet nem volt könnyű biztonságosan, de érthetően megfogalmazni. Végül Harry ennyit írt:

„Kedves Lupin Professzor!

Szeretnék önnel találkozni, amint lehet.

Szükségem lenne a tanácsaira egy kirándulással kapcsolatban.

Nagyon várja,

Fogadott keresztfia"

A válasz estére megjött, és a férfi másnapi érkezésének hírét hozta. A hármas aggódva gondolt az előtte álló útra. Ron attól rettegett, mit szól majd édesanyja a veszélyes kiránduláshoz. Hermione pedig folyamatosan a könyveket bújta, és a „vészjelző karkötő" megoldásán törte a fejét.

Reggel mindhárman elcsigázottan majszolták a pirítósukat, amikor megérkezett a várva várt vendég.

- Remus vagyok, Molly! - hallatszott az ajtó túlsó oldaláról. - Tudod, akinek a holdfogyatkozás a kedvenc napja. A férfi arca kissé nyúzottnak tűnt, amikor belépett az ajtón. - Jó reggelt!

- Gyere Remus, ülj le és egyél! Úgy látom, rád fér egy kis reggeli - tette elé a tányért azonnal gondoskodóan Mrs. Weasley. - Örülök, hogy beugrottál.

- Köszönöm, hogy ilyen hamar jött - fordult a vendéghez Harry, miközben az asszony kezében megállt a konyharuha.

- Te hívtad Remust?

- Igen Molly, Harry beszélni szeretett volna velem. Talán valami baj van? - A férfi szemei fürkészően pillantottak végig sorban mindegyikükön.

- Előbb reggelizzen meg nyugodtan. Nincs semmi baj, majd meglátja.

Mrs. Weasley rosszalló fejcsóválással pakolászott körülöttük, amíg befejezték az evést.

Később mind a négyen a fenti kis szobában ültek, és Harry rögtön a lényegre tért.

- El szeretnék menni Godric's Hollow-ba. - Várakozóan nézett a férfire, aki elgondolkodva ráncolta a homlokát.

- Már vártam, mikor jön el ez a pillanat. Csak az útmutatásomra van szükséged, vagy szeretnéd, ha veled tartanék? - kérdezte először kissé tartózkodóan.

- Mindkettőnek örülnék, ha önnek nem okoz problémát. Tudom, hogy két napja volt holdtölte...

- Semmi baj, Harry. Bár farkasölőfű-főzet nélkül nehezebb átvészelnem, már jól vagyok. Szívesen segítek neked, amiben csak tudok. Azonban tudnod kell, hogy nem veszélytelen ez a kirándulás. Nem hiszem, hogy csak nekem fordult meg a fejemben, hogy ezt tervezed. A helyszínt pedig, mint azt te is jól tudod, Féregfark és a Nagyúr is jól ismeri.

- Úgy gondoltam, hogy ő személyesen nem szívesen látogatná meg ereje elvesztésének helyszínét... - jegyezte meg a fiú.

- Lehet, de erre nem építhetünk, ráadásul csapatostól állnak rendelkezésére halálfalók, a számára kellemetlen feladatokra. Hogy tervezed az utat?

- Még nem tudom, mi a legjobb megoldás. - Harry barátai megdöbbent arcára nézett. - Ha ketten megyünk, használhatnám a láthatatlanná tévő köpenyem, és ha önnél is lenne egy, teljesen észrevétlenek maradhatnánk.

- Na de Harry!

- Nem ezt beszéltük meg! - tiltakozott Ron és Hermione egymás szavába vágva.

- Ha négyen megyünk, mindenképpen feltűnést keltünk. Sokkal nagyobb veszélyben leszünk. Ráadásul anyukád már sejt valamit, és kemény mérkőzés lesz őt meggyőzni.

- Ebben igazad van, de így sokkal kiszolgáltatottabbak lesztek! Négyből egy ember még talán el tud hoppanálni segítségért, de kettőből egyikőtök sem fogja sorsára hagyni a másikat, ha veszélybe kerültök - érvelt a lány.

- Hermionének igaza van, Harry - szólt közbe Remus. - Azonban arra is gondolni kell, hogy ha nem keltünk feltűnést, kisebb az esélye, hogy valaki akár most, akár később csapdát állíthat ott neked. Az lesz a legjobb, ha elkérem Mordon tartalék láthatatlanná tévő köpenyét, és előre megyek megnézni a terepet. Ha biztonságos, akkor együtt visszamegyünk. Még meggondolhatjuk, hogy ketten, vagy többen.

Mindannyian beleegyezően bólintottak.

- Gondolom a házat és a szüleid nyugvóhelyét szeretnéd látni - fordult hozzá újra a férfi, mire Harry elszoruló torokkal bólintott. - Akkor mindkét helyen körülnézek, és utána jelentkezem. Csak két napot várjunk még, amíg megszerzem a köpenyt, és új erőre kapok.

- Nagyon köszönöm, hogy ilyen segítőkész, és megérti, milyen fontos ez nekem.

- Örülök, hogy hozzám fordultál Harry. Már mondtam, hogy szívesen segítek, ha tudok. Ezen felül, - fordult vissza az ajtóból a férfi -, Dumbledore professzor bízott benned, így hát én is ezt teszem.

Két nappal később, Remus Lupin a megbeszéltek szerint újra eljött az Odúba. Ron és Hermione éppen kint beszélgetek a hátsó kertben, és Harry nem akarta rögtön megzavarni az együttlétüket. Így is ritkán vonultak félre kettesben, hogy ő minél kevésbé érezze kirekesztettnek magát. Barátai toleranciája nagyon jól esett neki, és igyekezett ő is a lehető legtermészetesebben kezelni a megváltozott helyzetet. Örült, hogy szeretik egymást, és végre nem marakodnak állandóan.

A szokásos ellenőrző kérdések után helyet foglaltak az éppen üres konyhában.

- Sikerült felmérnie a terepet? - faggatta a férfit rögtön, amint leültek.

- Megszereztem Mordon köpenyét, és a faluban is voltam.

A férfin látszott, hogy őt is megrázta az élmény, hogy régen halott barátainak sírjánál, és valaha volt otthonában járt.

- Vannak bizonyos gyanús körülmények, de nem hinném, hogy csapda várna ott ránk. Mégis úgy gondolom, hogy jobb lenne, ha teljesen láthatatlanul, és csak ketten mennénk.

- Sejtettem, hogy ezt fogja javasolni. A barátaim nem fognak örülni. Két napja ezzel bombáznak, de tudom, hogy ők csak jót akarnak.

- Ha biztonságosnak bizonyul a környék, később velük is visszatérhetsz még, ha szeretnél - győzködte Lupin. - Mikor tervezed az indulást?

- Minél hamarabb, akár azonnal is indulhatunk.

- Úgy érzed, hogy felkészültél?

- Igen. Már nagyon régen vártam ezt, nem is tudom mióta.

Ekkor lépett be a konyhába Ron és Hermione.

- Jó napot!

- Hát megjött!

- Mikor indulunk? - kérdezgették egymás szavába vágva.

Harry sóhajtott. Úgy érezte jobb, ha ő közli velük a rossz hírt.

- Csak ketten megyünk. Egyelőre. Így a legbiztonságosabb. Senki nem fog meglátni minket, megvannak a köpenyek. Felveszem a talárt is, amit Fredéktől kaptam, támadás esetén némi védelmet az is ad. - Elviszem anyám pálcáját is. Tette hozzá gondolatban.

- De... Hát... Ha bajba kerültök, mi lesz? - aggódott a vörös hajú fiú.

- Hagyd, Ron. Már eldöntötték - nézett végig rajtuk lemondóan Hermione. - Biztosan jól meggondoltad Harry? Nem segíthetünk, Lupin professzor?

- Azt hiszem ez a legjobb megoldás ebben a helyzetben. Így keltjük a legkisebb feltűnést, és ezzel a legkevesebb támadási felületet is. Ez a legfontosabb. Hamarosan indulunk.

- Mindjárt jövök! Egy pillanat!

A lány lóhalálában felrohant a szobájába. Egy perc múlva már újra előttük állt.

- Ezt mindenképpen vidd magaddal Harry! Még csak kettő van készen, és az egyik nálam lesz. Viselni fogom, a másik legyen rajtad.

Hermione tenyerén két egyforma karkötő feküdt. A fonott bőrszíjak egy korong alakú ezüstlapot vettek körbe, amin egy jin-jang jel volt látható.

- Ez egy ismert szimbólum, senki sem fog rá gyanakodni. A ruha alatt egyáltalán nem feltűnő. Ha azonban a pálcádat a fekete részhez érinted, a másikon, - majd ha a többi elkészül, akkor pedig mindegyiken - , a színe vörösre változik. Közben felmelegszik valamennyire, hogy a gazdája időben érzékelje a változást. Ha a fehér jelre nyomod a pálcád, visszanyeri a színét, és jelzi, hogy minden rendben van újra, elmúlt a veszély.

- Megnézhetem? - nyújtotta a kezét Lupin, aztán ujjai közt forgatva nézegette az ékszert. - Ezt egyedül készítetted? - nézett a lányra elismerően. - Nagyon szép munka. Hasznos holminak tűnik. Kinek szánjátok a többit?

- Mindhárman viselni fogjuk őket, ha elkészültek, egyet pedig Ginnynek adunk, hogy riadóztatni tudjon valakit a Roxfortból, vagy a Rendből, ha szükség lenne rá.

- Okos gondolat - bólintott a férfi. - Remélem, hogy ma nem fogjuk használni. Szólj, ha elkészültél, addig beszélek Mollyval.

Harry valóban magára öltötte a páncélozott talárt, felvette a karkötőt, és belső zsebébe rejtette Lily pálcáját. A láthatatlanná tévő köpenyt a zsebébe dugta, és csatlakozott a többiekhez a konyhában. Mikor belépett, Mrs. Weasley azonnal a nyakába borult, és megölelte.

- Vigyázz magadra Harry! Tudom, hogy nem tarthatlak vissza, de nem hiszem, hogy ez jó ötlet.

- Nem lesz semmi baj, Mrs. Weasley. Ne féltsen! - vigasztalta Harry az aggódó asszonyt, aztán elköszönt a többiektől és kiléptek az ajtón.

Az Odútól egyre távolabb sétáltak.

- Ha eléggé eltávolodtunk, közösen kell hoppanálnunk, hogy vezetni tudjalak.

- Hová megyünk pontosan? Milyen az a hely? - kíváncsiskodott a fiú.

- Csak egy apró skót falucska, Harry. Egy eldugott, de békés hely, legalábbis egykor az volt. A faluban azelőtt néhány régi varázslócsalád leszármazottai éltek. Mostanra már senki nem maradt már a környékén sem. Miután az megtörtént, akik túlélték, inkább elmenekültek. A ház, ahol a szüleidet elbújtatták, Dumbledore professzor egy régi öröksége volt, amit még ő sem látogatott meg azelőtt.

- Furcsa, de sosem gondoltam arra, hogy az igazgató úr máshol is élhet, mint az iskolában.

- Volt még egy háza, amit akkoriban használt, amikor még nem tanított a Roxfortban. Előfordult, hogy később is ellátogatott oda olykor, általában nyaranta. Ennek hollétét azonban csak kevesen ismerték, és én nem tartoztam közéjük.

- Vajon az a ház most kié lehet?

- Talán élnek még távoli rokonai, és ők örökölték. Nem tudom. Albus szinte sosem hozta szóba a családját, csak a testvérérét említette néha. Az ilyen idős varázslóknak, mint ő volt, ha van is családjuk, már bizonyára felnőtt dédunokáik élnek szerteszét a világban. Sokszor előfordul, hogy egy idő után nem is tartják a kapcsolatot.

- Itt jó helyen vagyunk. Gyere, és vedd fel a köpenyt!

Mindketten magukra terítették a láthatatlanná tévő kelmét. A férfi erősen megragadta Harry karját, és egy végtelennek tűnő, rémes pillant múlva már egy kietlen országút szélén egy bokor takarásában álltak. Az út egy völgy bejárata felé kanyargott, gyönyörű, erdő borította hegyek ölelésében. A hegytetők kopárra csiszolt ormai fölött ragyogott a nap, de idelent még mindent hűs árnyék borított.

Lassan lépkedve indultak el az úton, amely kacskaringósan a völgy mélyén fekvő falucska felé sietett. Ahogy egyre közelebb értek, láthatóvá vált, hogy az egész település mindössze egy girbegurba utcából áll, melynek két oldalán ritkásan elhelyezkedve, apró házak állnak. Kertjeikben elhanyagoltan, vadul burjánzottak a növények, mindent beborított a magasra nőtt gaz. Ahogy végigmentek a kis utcán, csupa elhagyott, üresen tátongó épület ásított feléjük koromfekete ajtókkal és ablakokkal, néhány lezárt és bezsaluzott házzal váltakozva. Az egész falu talán tizenöt-húsz házból állt. Csendben haladtak, kezeikkel köpenyük rejtekében pálcájukat markolva figyeltek körbe. Semmi sem mozdult.

A legutolsó ház sokkal rosszabb állapotban volt, mint az összes többi, ami mellett eddig elhaladtak. Lupin megállt a ferdén lógó kertkapu előtt.

- Itt vagyunk - állította meg súgva a fiút.

- Hogyhogy már nincs rajta a Fidelius-bűbáj?

- Nem tudom, Harry. Csak a titokgazda veheti le az épületről az átkot. Ezek szerint Peter Pettigrew volt…

- Mióta laktak itt a szüleim?

- Akkor ajánlotta fel nekik az igazgató úr, amikor kiderült, hogy mekkora veszélyben vannak. Előtte apád családjánál laktak, legalábbis az esküvő után egy rövid ideig. Még a te születésed előtt menekítették ide őket. Várj meg itt, amíg körülnézek!

Harry elhűlten nézte szülőháza maradványait. A férfi eközben körbejárta a régen elvadult, gazzal benőtt kertet, melynek közepén egy félig összeroskadt épület rogyadozott. Valaha bizonyára barátságos otthont nyújtott a fiatal párnak, távol a világ zajától. Harry torka elszorult, szemei égni kezdtek, amint szemügyre vette egykori otthonát, ahol szülei menedéket reméltek. Minden békésnek, ám nyomasztóan elhagyottnak tűnt.

A falu szélétől nem messzire, ez első alacsonyabb domb tetején apró kápolna árválkodott.

- A dombon vannak a sírok. Szeretnéd látni? - A fiú csak hangjából vette észre, hogy a férfi visszatért mellé. Automatikusan bólintott, aztán rájött, hogy társa sem láthatja őt.

- Igen - hangja rekedten szólt.

Felbaktattak a dombra. Az égen vándorló nap mostanra már beragyogta a völgyet is. A patinásan megöregedett épület tövében díszesen faragott kőből formázott síremlékek sorakoztak rendben egymás mellett. A falu házaihoz mérten meglepően sok különböző korú és stílusú sírkő vette körül a kis imaházat. Az egyik szélén elhelyezkedő, egyszerű, de szépen megmunkált kettős sírnál mindketten megálltak. Harry lekuporodott elé, és térdét átkarolva meredt a feliratra:

Lily (Evans) Potter — James Potter
1958-1981

Alig érzékelte, hogy Lupin magára hagyja gondolataival és körbejár, a dombról a falut és a környéket fürkészve. Ilyen közel és ilyen távol egyszerre még sosem érezte magát a szüleitől. Most, szinte felnőtt fejjel, a veszteség érzete lassan újra elhatalmasodott rajta. Annyira szerette volna megismerni őket.

A csendet ekkor jellegzetes pukkanás törte meg. Mindketten felpattantak, és a házak felé fordultak. A férfi hangja közvetlenül mellette suttogta:

- Ne mozdulj!

Az egyik teljesen lezárt, és bezsaluzott ház mellett az úton, egy apró, idősnek látszó emberke állt. Az előbb még nem volt ott senki. Rongyos és kopott ruhája Harryt messziről Mundungus Fletcherre emlékeztette, ám ő nem lehetett az. Most éppen az Askabanban töltötte büntetését, sorozatos tolvajlás, valamint orgazdaság miatt, és mert legutóbbi tettenérésekor inferusnak, azaz mágiával irányított holttestnek tettette magát.

A kis emberke gyorsan körülpillantott, pálcájával néhány röpke mozdulattal kinyitotta a legközelebbi épület egyik bedeszkázott ajtaját, és nyomban eltűnt mögötte. Éppen a félig lerombolt ház mellett állt, melyben valaha Harry családja veszítette életét.

Az esemény két szemtanúja rögtön a távozás mellett döntött. Hoppanálni azonban innen nem lehetett, hiszen hallótávolságban voltak a titokzatos idegentől. A láthatatlanság leple alatt óvatosan végigmentek újra ugyanazon az útvonalon amerről jöttek. Most már fokozott óvatossággal jártak el. Leginkább, akkor igyekeztek minden apró jelet észrevenni, amikor az ismeretlen varázslót elnyelő ház közelében haladtak el. Próbáltak valami nyomot felfedezni, amelyből következtethettek volna az illető kilétére, az épület azonban ugyanolyan kietlennek tűnt, mint amikor először elhaladtak mellette.

A faluból kiérve most az országút széle helyett Lupin vezetésével felkapaszkodtak az egyik dombra, amely a falu fölé magasodott. Most már biztonságos távolba kerültek, és innen jól beláthatták az egész környéket. Hiába fürkészték azonban éber tekintettel, már semmi nem mozdult.

- Menjünk vissza minél előbb, Harry. Itt most nem biztonságos. Lehet, hogy ártalmatlan alak, akinek kapóra jött a sok üres épület, de az is lehet, hogy rosszban sántikál, vagy megfigyelő. Semmiképpen nem jó jel, hogy itt találtunk valakit.

- Még szeretnék egyszer visszajönni, hiszen a házat nem is tudtuk megnézni...

- Egyelőre tegyél le róla. Amíg fel nem derítettük, mi folyik itt, jobb, ha elkerülöd. Visszafelé már tudsz követni. A kiindulási helyen találkozunk. - A férfi sarkon pördült, és halk pukkanással eltűnt.

Harry még nézte egy darabig a kietlen utcát és az elhagyott házakat. Nehéz volt itt hagynia valaha volt otthonát. Már éppen lendületet vett a hoppanáláshoz, amikor mozgást vett észre a szeme sarkából. A dombról visszanézve megpillantotta amint egy lobogó, fekete talár tűnt el a ház ajtaja mögött, ahová az öreg is bement. Rossz érzéssel várt néhány pillanatig, de nem történt ezután semmi más. Talán csak a szeme káprázott... Hirtelen rádöbbent, hogy Lupin professzor már bizonyára aggódik, így gyorsan megpördült, belevetette magát a semmibe és hoppanált.

Remus Lupin aggodalmas arccal várta.

- Mi történt, Harry? - A fiú megrázta a fejét.

- Szerettem volna jobban körülnézni a házban is.

- Sajnálom, hogy ilyen hamar el kellett jönnünk. Egyelőre szerintem ennyi is épp eléggé felkavaró volt számodra.

- Ki lehetett az a férfi?

- Lehet, hogy a Nagyúrnak kémkedik, vagy akár egy pitiáner bűnöző is bevehette magát a kihalt házak némelyikébe.

- Eléggé alvilági figurának látszott. Először rögtön Mundungus jutott róla az eszembe.

- Majd utána járunk. Most néhány hétig nem leszek elérhető, mert folytatnom kell a Rend számára a küldetésemet, de amint megtudok valamit, jelentkezem.

- Köszönöm, hogy elkísért.

- Szívesen.

A férfi a vállára tette a kezét, és beterelte maga előtt az Odú ajtaján.

Az egész család együtt vacsorázott, de bármennyire kíváncsiak voltak is, nem tettek fel tolakodó kérdéseket, és Harry nagyon hálás volt ezért. Lupint is vendégül látták, azután a férfi elbúcsúzott és elment.

Amit barátaival hármasban maradt, Harry töviről-hegyére elmesélte mi történt az út során.

- Mindenképpen vissza kell mennünk valamikor - jelentette ki a végén.

- Azt a lobogó talárt nem csak hallucináltad? - értetlenkedett Ron.

- Már nem is tudom. De az biztos, hogy valaki, vagy valakik akkor is ott vannak. Meg kell tudnunk, miért.

- Várjuk meg, amíg Lupin professzor jelentkezik. Pár nap múlva úgyis kezdődik az iskola. Ott is folytathatjuk a kutatást, és akár el is mehetünk, ha akarunk. Most először inkább az iskola alapítóinak fennmaradt tárgyai után kéne kutatnunk. Nem gondolod? - nézett kérdőn Hermione a fiúra, aki végül bólintott. A lánynak igaza van. Még nem haladtak semmit ezen a téren, pedig ez a legfontosabb.

- Jó, tegyük félre a dolgot, amíg nem lesz több információnk.