Glaram és Norok elvezették őket a házukba. Törpe létükre magas volt és tágas, egyedül Thordar bárdja akadt meg az ajtó tetejében. A törpék asztalhoz ültették őket, Thordart és Berwaldot inkább földre, mint székre, ugyanis a lábaik nem fértek el rendesen az alacsonyabb asztal alatt. Hoztak ételt is nekik, ők pedig jóízűen elfogyasztották majd meséltek a törpéknek Midgardról, néhány régebbi kalandjukról és egy keveset arról is, hogy mi történt az idekeveredésük előtt. Brisingamenről hallgattak, az mindenkinek világos volt, hogy a törpök szíve vágyik a kincsekre. Amikor az óriást említették Midgardon, ők is meglepődtek, de egyébként nem tudtak semmit arról, hogy vajon miért került oda.
Einar hallgatag volt és nem vette le a szemét a két törpéről. Talán rossz előérzete volt velük kapcsolatban, vagy Tino szerint egy sebet próbált rejtegetni a zuhanás óta. Amikor ezt a kis szőke említette Thordarnak, a férfi csak annyit mondott, hogy Einar kardja a zuhanás után törött volt és valószínűleg csak csalódott, amiért elveszítette a fegyverét.
Ezt eléggé fennhangon mondta ahhoz, hogy a törpök is meghallják. Glalam szeme felcsillant és Einarra nézett.
- Tudunk neked új fegyvert készíteni. Olyat, amit még soha nem forgattál!
Einar gyanakodva mérte végig a törpöt.
- Gondolom nem ingyen. – jegyezte meg Einar.
- Csak egy apró dolgot kérnék cserébe. – mondta Glalam – Mindkettőnk részére.
- Mi lenne az? – kérdezte Einar.
Glalam csak egy pillanatig nézett Einar szemeibe.
- A csatod.
- Nem.
A mágus társai megrökönyödve néztek Einarra. Akárhogy is nézték, egy jó fegyver többet ért annál a csatnál.
- Hiszen bármikor kiveszem a hajadból. Akár a számmal is. – jegyezte meg Thordar.
- De te vigyázol rá.
- Nem értem, mi benne olyan különleges. – folytatta Thordar, ám hirtelen elhallgatott, látva Glalam éhesen megvillanó tekintetét. Norok arca kifejezéstelen maradt, őt nem igazán hozta lázba a csat, de Glalam viselkedéséből ítélve nyilvánvaló vált, hogy Einarnak és a csatnak van valami titka, amit senkinek sem kell tudnia.
Glalam hátradőlt a székén és végigmérte a kifejezéstelen arcú, hideg szemű varázslót, aki le sem vette róla a szemét.
- Ajánlj mást. – mondta Einar.
Norok, akiről megállapítható lett, hogy ő az idősebb és bölcsebb, a testvére csuklójára tette a kezét és Barna szemeivel Einarra nézett.
- Elég, ha ideadod a régi kardod darabjait. Új remeket kovácsolunk belőle, még jobbat, mint a régi volt. – mondta. Einar még mindig gyanakodva méregette.
- Mit kérsz cserébe?
- Semmi nem kell. Midgardi dolgokkal nem tudunk mit kezdeni. – mondta Norok.
Midgardi dolgokkal? Tino összehúzta a szemét. Akkor a csat nem midgardi? Vagy csak nagyon tetszett Glalamnak? Nem… ő is tudna ilyet csinálni, bármikor. Itt tényleg valami bűzlik.
Einar gyanakodva nézett továbbra is, aztán lehajolt és feltette az asztalra a rongyba bugyolált hajdani kardját. Norok óvatosan kihajtogatta és megvizsgálta.
- Ebből nem biztos, hogy kard lesz. – mondta, aztán visszahajtotta rá a rongyot – Holnapra elkészül.
A mágus bólintott és sokáig némán ültek az asztalnál, ezek után nem tudtak mit mondani egymásnak. Végül Norok indítványozta, hogy térjenek nyugovóra. Egy tágas szobába vezette őket, ahol szalmazsákokon aludhattak. Norok nyugodalmas éjszakát kívánt, aztán kiment. Sigurdur végigfeküdt a zsákján, és Tino is magára húzta a takaróját és álmosan pislogott Berwaldra. Thordar ásított, aztán elfújta a bent hagyott gyertyát. Hosszú és izgalmakkal teli napjuk volt.
Tino az éjszaka közepén tompa ütődések hangjaira ébredt. Felült és körülnézett, ám a hang nem a szobából jött. Nem volt egyenletes, mintha valaki találomra ütött volna egy zsákot egy kalapáccsal. Mivel nem érezte magát túl álmosnak, felállt, hogy utánanézzen a dolgoknak. Ahogy elhaladt a többiek mellett, a holdfényben megpillantotta Einart, ahogy a csatját a kezében szorosan tartva alszik. Annyira kíváncsi volt!
Leguggolt a férfi mellé, és egy ideig nézte a kicsi fehér keresztet a kezében, mintha egyszerre csak elkezdene beszélni és elmondja neki a titkait. Ám a csat nem mondott semmit, csak Einar szorította jobban a markába, hogy még senki emberfia ne vegye el tőle, még álmában sem.
Tino lassan felállt és halkan kiment a szobából. Ezután körülnézett a házban, ám nem látott senkit és a hang forrása sem itt volt. A két törpe háza egy sziklafal oldalában volt, és ahogy Tino hitte, volt valami a sziklafalba vájva is. Körbejárt és meg is találta az ajtót, ami a sziklafalba vitt. Kinyitotta és szinte pofon csapta a hőség, ami onnét áradt. Azért belépett és elkerekedett szemekkel figyelt.
A faluban a szomszédja ugyan kovács volt, de Tino még soha nem látott ekkora műhelyt, ekkora nagy tüzet, amit a törpék szítottak és akkora fújtatót, amivel Glalam éltette a lángot. Bár Tino azonnal kimelegedett, de közelebb lépett, megkerülte a tüzet és a másik oldalán rátalált Norokra, aki egy lándzsa hegyét kovácsolta. Norok csak egy pillantást vetett rá, aztán folytatta a munkáját. Tino nem bírta levenni a szemét a munkálkodásról. Egyébként is sok dolog érdekelte, és mivel otthon sokat segített a kovácsnak, itt is érdeklődve nézte Einar új fegyverének születését.
Nem tudta hány óra telt el addig, amíg Norok hűtővízbe mártotta az elkészült lándzsahegyet, aztán egy szintén fémből készült rúd végére húzta. Elégedetten nézett végig a készítményén, közben Glalam is eljött a fújtató mellől.
- Motet, vagyis Bátorság a neve. – mondta Norok – Minden jó fegyvernek van neve. Az egyensúlya páratlan, és fémhez képest rendkívül könnyű.
Rácsapott vele a földre, mire Tino legnagyobb megrökönyödésére a lándzsa nyele összecsukódott nagyjából kétarasznyira.
- Csodás fegyver. – nyögte ki Tino – Einar örülni fog neki. Tényleg nem kértek érte semmit?
- Mondtam, hogy nem tudunk mit kezdeni midgardi holmikkal. – mondta Norok – Egyedül a te kardod lenne még különleges.
- Azt… azt nem adhatom oda. – mondta Tino – Az esküvőmre kaptam.
- Nem is vennénk hasznát. Különleges, de csak a te kezedben ér valamit. – mondta türelmesen Norok – A te pengédet körbelengi a kedves törődés és féltés.
Tino nem igazán értette.
- És a csat? Miért olyan különleges? – kérdezte.
- Oh, ti nem látjátok? – kérdezett vissza Norok – Elnézést, de az öcsém kapzsisága néha fékezhetetlen. A barátod nemet mondott, nem vehetjük el tőle.
Tino nem értette, mit kéne látniuk. Amíg azon tűnődött, hogy rákérdezzen-e, Norok már intett neki, hogy kövesse őket vissza a házba. A kis szőke meglepetésére, már világos volt és a többiek felkeltek a visszatértükre. Norok átnyújtotta Motetet Einarnak, aki megköszönte, és bár szavai szívélyesek és hálásak voltak, a tekintete még mindig rideg. Thordar egy kicsit kutatott a zsákjában, aztán a törpe kezébe nyomott egy bőrzacskót, amiben arany csilingelt.
- Tudom, hogy nem tudtok mit kezdeni vele Nidavellirben. – mondta gyorsan – De az aranyat meg lehet olvasztani, készítsetek belőle valami szépet.
Norok elmosolyodott és hálásan fejet hajtott. Mögötte Glalam tekintete csalódott volt és még egy utolsó pillantást vetett Einarra, mielőtt a vikingek kiléptek a házukból. A törpék otthona a völgyben volt, és a vikingekkel szemben azok a nagy hegyek voltak, amiket a sziklaperemről láttak.
Norok a hegyekre mutatott.
- Keljetek át a hegyeken, és ott lesz egy átjáró Alfheimbe, a tündérek világába. Egy hatalmas, kiszáradt tölgyfa ürege lesz az, ami magányosan áll, más fa nincs a közelében. – mondta Norok.
Megköszönték az útbaigazítást és nekivágtak a völgynek. A járás könnyebb volt a dombos terepen, mint a hegyről lefelé Tino számára. Még az sem zavarta, hogy a nap szárította fű a térdéig ért, amikor épp nem Berwald mögött ment, aki letaposta neki.
Hamar rá kellett jönniük, hogy a völgy sokkalta nagyobb, mint amekkorának hitték. Már dél körül járt az idő, amikor megálltak, és a törpék házát ugyan takarták a dombok, a hegyek, és az előttük elterülő erdő ugyanolyan távolinak tűnt, mint Noroktól és Glalamtól.
Ebédeltek, aztán Tino leheveredett a fűbe és felbámult a tiszta kék égre. Jól esett neki a napsütés, és a hosszú séta utáni pihenés, bár már közeledett a tél, ezért elég hideg volt. Már éppen behunyta a szemét és elégedetten elmosolyodott, amikor valaki megragadta a vállait és erőszakosan megrázta.
- Tino!
Tino kinyitotta a szemét és értetlenül pislogott a dereka fölött térdelő Thordarra, aki türelmetlenül rángatta.
- Mi az?
- Rájöttem valamire.
- Igen?
- Nem tudsz harcolni. – jelentette be Thordar és elvigyorodott – Még jó, hogy ilyen nagy harcossal utazhatsz, aki megtaníthat téged.
- Kösz, hogy rám gondoltál. – emelte fel a fejét a földről Sigurdur, aki szintén úgy döntött, hogy szundít egyet, amíg pihennek.
Thordar grimaszt vágott, felállt, és kinyújtotta a kezét, aztán felsegítette Tinót. Felkapta a földről a kis szőke kardját, odadobta neki, aztán meglengedte a bárdját.
- Rendben, Tino, támadni fogok, védd ki!
- Micsoda? Hogyan?
Thordar nem válaszolt, csak mosolyra húzta a száját és nekiszaladt a fiúnak, aki kétségbeesetten mutatott felé a kardja hegyével. Thordar még csak a bárdját sem mozdította, úgy lökte fel. Aztán vészjóslóan megemelte a bárdját, Tino pedig hátrébb mászott. Ez volt az a pillanat, amikor Berwald közéjük állt kivont karddal, hogy Thordar még véletlenül se közelíthessen Tino felé.
-Ugyan már, Berwald! – nyafogott Thordar, és a földre eresztette a fegyverét- Csak tanítom, tudod, hogy nem bántanám!
Berwald hátrapillantott Tinóra, aki feltápászkodott és kedvesen elmosolyodott.
- Jól vagyok, nem kell értem aggódnod. Thordarnak igaza van, meg kell tanulnom, hogy védjem meg magam.
Berwald bizonytalanul leengedte a kardját aztán visszacsúsztatta a hüvelyébe. Még vetett egy figyelmeztető pillantást Thordarra, aztán arrébb állt. Tinónak az volt az érzése, hogy Berwald egy néma testőr, aki akkor is megvédi, ha voltaképpen nincs is veszély. Tino túlságosan is gondoskodónak találta.
Thordar felemelte a bárdját és tett egy lépést előre. Tino tükörképeként lépett hátra. Thordar volt olyan nagylelkű és már utasításokkal is ellátta, hogy miként fogja a kardot, és hogy mozogjon vele.
- Az a lényeg, hogy soha ne vedd le a szemed az ellenfeledről. Csak a harcra szabad… koncentrálnod…
Thordar elhallgatott és elnézett Tino válla felett. A kis szőke összevonta a szemöldökét és megfordult. Einar a lándzsája kicsinyített változatát tartotta a kezében, aztán a nyele hirtelen visszatért az eredeti nagyságára. A mágus a kezébe fogta és előredöfött vele. Aztán végignézett rajta és forgatni kezdte a kezében. Erre már Sigurdur is felült és érdeklődve figyelte a bátyja mozgását.
Einar előrelépett, aztán oldalra, miközben a lándzsa tovább forgott a kezei között. Ahogy egyre jobban belejött, olybá tűnt, mintha ő táncolt volna a lándzsa körül, vagy a fegyverével. Halálos tánc volt ez, legalábbis Einar ellenségeinek biztosan az lett volna, ha körülötte vannak. A végén a mágus a földhöz csapta a nyél végét, mire a lánydzsa újra kétarasznyira összement.
- Ne már… én is akarok ilyet. – nyögte ki Thordar.
Einar nem válaszolt neki. Megforgatta a kicsi Motetet is, aztán az övére csatolta. Kérdőn nézett a társaira, akik mind őt figyelték.
- Így fogtok bámulni, vagy mehetünk tovább?
Einar választ sem várva vetette át a vállán a zsákját és indult el a hegyek felé. Thordar gyorsan felkapta a saját csomagját és utána ügetett. Sigurdur komótosan tápászkodott fel és indult a bátyja után, végül Berwald nyújtotta át Tinónak a zsákját. Tino mosolyogva megköszönte és a magas férfi oldalán vágott neki újra a völgynek.
- Láttad Einart? Elképesztő. – mondta Tino, bár valójában tudta, hogy le sem lehetett venni róla és Motetről a szemet.
- Hamar megbarátkozott a lándzsával. – mondta tömören Berwald.
- Én soha nem fogok olyan jól harcolni, mint ő, vagy te. – sóhajtott csalódottan Tino.
- Máris jobb vagy, mint Thordar. – mondta Berwald.
Tino kényszeredetten felnevetett.
- Tudod, hogy nem így van! Én vagyok a leghasznavehetetlenebb ötünk közül.
- Nem igaz.
- Tényleg, velem sikerült bejutni Brising… Brisingamenhez, igaz?
Berwald a fejét csóválta, Tino folytatta:
- Azért ezek a törp-fegyverek tényleg lenyűgözőek. Kíváncsi vagyok, vajon Mjölnir, az a pöröly milyen lehet, ha már Motet így pörög Einar kezében.
- Ők törpök, bármit el tudnak készíteni. – mondta Berwald – Valamint ne nagyon emlegesd Thort Thordar előtt.
- Miért?
- Thordar róla kapta a nevét… és bár a nevét nem ő választotta, ő a viharisten legnagyobb rajongója. Képes órák hosszat énekeket zengeni Thorról.
Tino felnevetett és a nevetése Berwald füleinek csengőszó volt. A zord férfi szemei még fel is csillantak a hallatán, bár Tino ebből semmit nem vett észre. Továbbra is mosolyogva a tekintetét csak előre szegezte, Einar, Thordar és Sigurdur hátára, valamint az előttük magasodó hegyekre, amiket hamarosan meg kell mászniuk.
