6. Nyalánkságok
A házba lépve nem meglepő látvány volt Alphonse – a kis bolhazsák nyílván halálra unta volna magát egyedül, ha csak nem forgatja fel a házat, amit este kisebb fokon meg is tett a fürdőben.
Eden az a kék egyenruhakabát volt, amit ő még az éjjeli őrposztnál adott rá, hogy ne fázzon, kis termete szinte teljesen eltűnt a nála jó pár számmal nagyobb kabátban. Jól látszottak a megfázás tünetei, arca kissé még kipirult, szeme tompán csillogott az ezredesre felnézve.
- Szervusztok. – köszönt a két fiúnak.
- Jó napot ezredes úr! – köszönt illedelmesen Al, Ed csak halkan motyogott valamit.
Roy ment is tovább a konyhába lepakolni. Hiába számított Al jelenlétére, most mégis zavarni kezdte valami… így hogy fog meggyőződni Ed érzelmeiről…? Sehogy. Al a legkisebb jelre is minimum agyonütné, amiért szeretett bátyjához egy férfi próbál közeledni. Ráadásul egy felnőtt férfi, aki minden alkalmat megragad az ő piszkálására.
Al már készített teát és a hűtőben is maradt étel, amit megcsinálhatott testvérének, tehát neki már csak uzsonnáról és vacsoráról kéne gondoskodnia. Utóbbi ki van zárva, nem tud főzni, marad a rendelés. Uzsonnát meg tud készíteni…
Nem lesz könnyű, ezt ő maga is tudta, ennek ellenére próbált mosolyogva csatlakozni Alékhoz, és bekapcsolódni a beszélgetésbe.
- Most én kutatok a kő után, a városban több könyvtár is működik, mindet átnézem, míg a bátyó szabadidejében a központiban kutathat… - foglalta össze terveiket, Mustang némán rábólintott. Alt nehezen engedik be, és ketten szélesebb körben is tudnak keresni.
- A munkám mellett azét nincs olyan sok időm kutakodni… - morgolódott az idősebb fiú, szemrehányó pillantást mérve felettesére.
- Valóban, de azért ha jól beosztod az idődet, még akár szabadidőt is marad… - válaszolt nyugodtan a férfi, Ednek még bele kell szoknia új, korlátozott szabadságú helyzetébe. Minden más kollégájának ment, hát neki is fog. – Jut eszembe, a Führer kéri majd az átfogó jelentésedet, záros határidőn belül. Nekem meg adott egy hosszú hétvégét… - jelentette még be, rögtön feljebb pumpálva a kis szőke vérnyomását.
- Amit én megírtam, csak valami véletlen folytán hamuvá lett… - morrant fel, a végére köhögésbe fullasztva a mondatot.
- Pihenj még, nem épültél fel teljesen… - nézett végig a köhögő fiún, sajnálva, de egy kis elégedettség volt benne, amiért szégyellte is magát: talán így marad még egy napot…
- Sokkal jobban vagyok! – vágta rá rögtön a fiú, éreztetve, minél hamarabb szabadulna innen.
- Rendben, ahogy gondolod… - hagyta rá, meglepve ezzel. A szöszi alkimista arra számított, most kisebb szócsata fog követezni, ehelyett a fekete hajú gondolatiba mélyedve ült. Al értetlenül szemlélte őket, valami megváltozott mindkettejükben. Arra fogta, biztos a hirtelen felvetődő kényszerhelyzet hatása… - Beszélgessetek csak, készítek pár szendvicset… - kelt fel Mustang, hagyva a testvéreket.
Ed hosszan nézett utána, valami indokot keresve, amiért követhetné… érezte ő is a változást, és legbelül tisztába volt azzal, ő se akar még a szállásra visszamenni.
- A jelentésedet mikortól kell megírni? Rég voltunk itt, rengeteg minden történt… abban se vagyok biztos, az előzőt leadtuk-e… - zökkentette ki elmélkedésiből Al aggódása. Ez jó ötlet… a jelentés…
- Megyek és megkérdezem! – ugrott fel gyanúsan fürgén, a betegségtől még gyenge volt, ennek ellenére fürgén követte Royt a konyhába, a nagykabát lassította csak lépteit.
Roy a csokit tette pont arrébb, felnézve Ed állt nem messze tőle. A kabát nagysága még szembetűnőbb volt a több napos betegségtől nyúzott srácon, arca sápadtságát a kék szín csak jobban kiemelte. Ha most nem, akkor soha… - futott át a férfi agyán, és bontotta ki a csokoládét, letört belőle és egy kockát az ujjai közé fogva Ed elé lépett. Szíve hevesen vert, mintha élete első randevúját akarná kérni…
- Acélkám… - kezdte, bársonyos hangon, de Edward olyan ártatlan arccal nézett fel rá, hogy minden mocskos gondolatát azonnal lekapcsolta…
- Igen…? – kérdezte továbbra is érdeklődő tekintettel, angyali pofival…
- Gondolom valamit kérdezni akartál… - fejezte be sután, kizökkenve előbbi magabiztosságából.
- Ja… igen… a jelentés… - biccentett Ed, vágyakozva nézve a csokira, amit Roy még az ujjai közt tartott. Napok óta nem evett semmi édességet, sőt… lábujjhegyre állt, elkapta Roy csuklóját és fogival finoman kivette a csokoládét, ajkai éppen érintették a férfi ujjait…
Az ezredes alig láthatóan megborzongott, szája szélét megnyalta… Nem tudta eldönteni, a fiú most játszik vele vagy csak tényleg gyerekes és egy kocka édességgel elkapható…
- Amit múltkor megírtál, elég, ha újra leadod… persze olvashatóan megírva… - motyogta összezavarodva, ujji csokitól voltak maszatosak.
Edet látszólag már kevésbé érdekelte a téma, biccentett és elégedetten szopogatta szerzeményét, hát a táblára bökött.
- Viheted az egészet, de ne vegye el az étvágyat, mindjárt csinálok pár szendvicset… - lépett vissza az asztalhoz, felvágni pár zsömlét.
- Meglesz… de ha azt is felgyújtja, nem írom újra… - fintorgott, az az eset mély nyomot hagyott bene. A tábla csokival jókedven ment vissza Alhoz, nem volt éhes, de nassolni bármikor tudott.
- Mit mondott az ezredes? – érdeklődött nyomban Alphonse, örömmel nézve, Ed itt jó helyen van… Nem is értette, miért aggódott érte akár egy percig is.
- Amit múltkor megírtam, újraírom, és az megfelel… de olvashatóan, azt kérte… Nem értem, én teljesen normálisan írok, ő nem tud olvasni… - vont vállat, szavaiból hiányzott az ezredessel kapcsolatban használt lenéző, gyűlölködő és ideges hangnem.
- Tényleg nehezen olvasható volt… - kuncogott Al, begyűjtve egy csúnya pillantást. – Akarom mondani, egy kicsit írj szebben! – módosított nagyon gyorsan…
Roy a konyhában lassan haladt, gondolatai minduntalan visszakanyarodtak Edwardhoz. Eddig se volt biztos a dolgában, most még annyira se, minden ötlete elszállt. Itt van Al, Ed lehet összepakol, és csak néha, kényszerből futnak össze, annak ellenére, hogy a beosztottja. A kezére nézett, nemrég Ed a csuklóját fogta, ajkai bőréhez értek….
Gondolatban megrázta magát, felesleges ezen rágódni, elszalasztotta a lehetőséget, és az aranyszín-szempárban nem látott semmi kihívást, egy ártatlan szempár nézett rá vissza. Lenne szíve megrontani? – tette fel a kérdést, a választ rögtön tudta: lenne hát. De nem teszi meg.
Kivitte a zsömléket, Ed kevésbé jóízűen esett neki, a csoki vagy elvette az étvágyát, vagy eleve nem volt.
Ő maga éhes volt, nem ment be a menzára ebédelni, sietett haza. Al mesélt valamit egy régi bányáról, testvére tiltakozott, miszerint ott az emberek idegesítőek és rosszindulatúak, ebből nem volt lehetetlen kitalálni, biztos ott is meggyűlt a baja a lakossággal.
Délutánig beszélgettek, Roy leginkább csendes megfigyelő volt.
Ed fázósan megborzongott és visszavonult átöltözni. Roy beletörődött, továbbállnak, legalábbis visszamegy a srác a szállásra. No, majd ha visszaáll dolgozni, próbál közeledni feléje… Addig van egy hosszú, magányosan eltöltendő hétvégéje, gondolta szkeptikusan. Al zökkentette ki, zavartan fordult felé.
- Ezredes úr… szeretnék önnel valamit megbeszélni… - kezdte nehezen, Roy elszoruló torokkal agyalt, mi lehet az… A konyhaajtó nyitva volt, és látta volna…?
- Mi enne az, Alphonse?
- A bátyó nem tudom, meggyógyult-e már… de én nem érzem, mikor megy fel a láza… - mondta szomorkásan – természetesen megértem, ha terhére van, hiszen elég nehéz természete van néha, mégis, szeretném kérni, vigyázzon rá, amíg nem lesz teljesen jól! – kérte csendesen, hogy Ed ne halj meg a beszélgetést.
Roy meglepődött, teljesen mást várt, mint például, hogy nem hinné, jót tesz a jelenléte Ednek, vagy ilyesmi.
- Nem gond Al, hétfőig egyébként is itthon vagyok, figyelek rá…
- Nagyon szépen köszönöm! – örült a fiatalabb testvér, szavai hálától csengtek. – Sajnálom, amiért nehézséget okozunk…
- Ugyan már, Edward a beosztottam, azóta szemmel tartom, hogy belépett közénk… - mosolygott, ez bőven igaz is volt. Nagy teret engedett Ednek, hagyva kibontakozni, de mindig tudta, nagyjából merre járnak.
Végszóra kilépett Acél is, Al utána hozta bőröndjét, most már saját ruhájában feszíthetett. Roy feltűnésmentesen megbámulta, a szokott bőrnadrág helyett piros kötött pulcsi és csinos melegítőnadrág volt, haját újrafonta.
- Bátyó, visszamegyek a szállásra, ne csinálj galibát… - állt fel a páncélos fiú, Ed csípőre tett kézzel nézett rá.
- Hé! Mintha én csinálnék felfordulást, és nem más keverne mindig bele! – csattant fel, lényegesen halkabban, mint szokott.
- Akkor most se csinálj! – kuncogott Al, elképzelte, Mustang mit szólna, ha Ed kicsit átrendezné a lakást. Ezt a szépen berendezett, elegáns lakást… Csoda, hogy még rend és tisztaság van…
- Nincs rá ideje, a láz többnyire előbb kiüti… - mosolygott Roy elnézően, nem ismerve Edet, milyen, ha dúl benne az energia.
Pár perc múlva Roy, nagyot nyújtózva ült le a kanapéra. Az asztalára vetett egy oldalpillantást, rajta a káosz minden jele, és jól látszott, a papírmunkát nem csak a munkahelyén kerüli. Talán majd belepillant a félkész munkákba, ha kedve lesz hozzá. Sokkal inkább foglalkoztatta Edward, és az előtte álló lehetőségek.
- Úgy tűnik, még pár napig a vendégszeretetemet fogod élvezni… - szólt a szőkéhez jókedvűen, ingje legfelső gombját kioldotta.
- Igen… egy kis színt viszek a komoly falak közé… - mosolygott Mustangra, ami igen ritka gesztus volt tőle a férfi felé…
