6. fejezet
Reggel korán keltek és Harry javaslatára elhatározták, hogy felfedezik a kastély még számukra feltérképezetlen zugait. Végül a másik három nem tartott velük, mert Neville Merlinhez ment gyakorolni, Blaise és Dean pedig újabb megkopasztani kívánt lovagok után nézett.
– Már megint meg akarják dugatni magukat – jegyezte meg Harry. – Meg mernék esküdni rá, hogy ezért csinálják! – bosszankodott.
– Ne törődj velük! Az ő dolguk, mit kezdenek a seggükkel! – válaszolta Draco.
Harry erre csak megrázta a fejét, de nem forszírozta a dolgot többet.
Elindultak a hatalmas vár felfedezésére. Teremről, teremre fedezték fel az ódon épületet, de a legtöbb használaton kívüli terem csak kacatokat tartalmazott.
Aztán az egyik helyiségben végül ütött-kopott bronzüstökre bukkantak. Harry kiválasztotta a legnagyobb és legjobb állapotban lévő kondért, és így szót Dracóhoz:
– Ezt bevisszük a lakrészünkbe.
– Minek?
– Jó lesz kádnak.
– De hát túl nagy, hogy elférjen a szobánkban!
– De a nappaliban elfér. Így legalább a többiek is tudnak hol fürödni.
Varázslat segítségével könnyítettek a kádon, és a lakrészükbe vitték. Harry kitisztította, majd rövid gondolkodás után, hatalmas ovális káddá alakította, megtöltötte vízzel és vetkőzni kezdett.
– Mit csinálsz? – hökkent meg Draco.
– Kipróbálom. Úgy sincs ma más dolgom – mosolygott rá Harry, miközben beleült.
Draco szórakozottan követte a példáját.
Az üstből lett kád akkora volt, hogy akár mind az öten elfértek volna benne. Ez hamarosan meg is valósult, mert mikor a visszatérő Neville, Blaise és Dean meglátták a két önfeledten egymást fröcskölő fiatalt, azonnal csatlakoztak hozzájuk.
– Hol találtátok ezt a kádat? – kérdezte a hancúrozástól kifulladt Neville.
– Egy eldugott szobában. Eredetileg üst volt, de kitisztítottuk és kádat csináltunk belőle – összegezte Harry.
– Jól tettétek! – kurjantotta Blaise. – Jut eszembe, Harry, láttuk a lovagi torna kiírását. Nem lenne kedved indulni?
– Még nem tudom – hárította a kérdést Harry.
– Érdemes lenne indulnod, mert elég nagy a pénznyeremény – jegyezte meg Dean.
– Ó, mindig csak a pénz! – kiáltotta lemondóan Harry. – Ha indulok, azt biztosan nem a pénzért fogom tenni!
– Tudjuk, csak gondoltam, megemlítem – védekezett Dean.
A vita még eltartott egy darabig, de végül meggyőzték Harryt a részvétel előnyeiről.
Harry a lovagi torna reggelén izgatottan ébredt. Otthagyva a még alvó Dracót elindult az udvari kovácshoz, aki kölcsön adott neki egy teljes harci öltözéket a viadalhoz. Egyszerű, szürke páncél volt a hozzátartozó kiegészítőkkel együtt, amiket még ott magára öltött.
– Mintha az úrfira öntötték volna! – csapott a vállára a kovács elégedetten.
– Köszönöm! – mondta Harry, és enyhén meghajtva magát elbúcsúzott a férfitól, majd elindult a várba reggelizni.
A többieket a szokásos helyükön találta.
– Jól áll – jegyezte meg Draco rögtön, amint meglátta. A többiek helyeseltek.
– Nem a páncél szépsége a lényeg, mert attól még kiüthetnek a nyeregből – legyintett Harry.
– Úgy sem fognak! – ellenkezett Neville. – Merlin szerint tehetséges vagy!
– Az nem jelent semmit! A dolog főleg a szerencsén múlik meg a megfelelő technikán, időzítésen – vágott vissza Harry.
– Így igaz, ifjú barátom – ült le melléjük Percival.
Bátorítóan Harryre mosolygott. Díszes páncélja jól mutatta rangját. Harry csak biccentett a férfinak. Úgy érezte magát, mint az első kviddicsmeccse előtt. Alig ment le néhány falat étel a torkán.
A reggeli végeztével kivonultak az udvarra, a lovagi torna helyszínére. Arthur király, a meghívott nemesek és az udvari nép már a lelátókon ültek. Barátai elváltak Harrytől, és elindultak ülőhelyet keresni maguknak, Harry pedig a többi lovag felé indult. Lova ott várta, ahová még reggeli előtt kikötötte, és türelmetlenül kaparta a földet. Harry azonnal odament és nyugtatgatni kezdte, de nem sok ideje volt az állattal foglalkozni, mert Arthur felemelkedett díszes trónusáról.
– Üdvözlök mindenkit a lovagi tornán! Kívánom, hogy mindenki a legjobban szórakozzon! Minden résztvevőnek sok szerencsét! Kezdődjék a viadal! – nyitotta meg a király a tornát.
A sorsolás nem Harrynek kedvezett, mert rögtön az ő nevét húzták ki. Gombóccal a torkában ment Arthur elé és hajolt meg előtte.
– Üdvözöllek, ifjú barátom! – köszöntötte Arthur. – Úgy hallottam, elég tehetséges vagy – biccentett felé elismerően. – Nézzük hát az ellenfeledet!
Merlin varázslata hamar kiadta az ellenfele nevét. Percivallal kellett először megmérkőznie. Elindultak vissza a lovaikhoz, nyeregbe pattantak, és megadott távolságban megálltak egymástól. Harry fél kézzel a fejére tette a sisakot és leengedte a rostélyt, majd másik kezével megmarkolta a lándzsát, ami egy pillanatra megremegett a kezében. Percival mintha erre válaszolt volna, odakiáltotta.
– Sok szerencsét!
– Önnek is – viszonozta Harry.
Újra rámarkolt a fegyverére, majd kissé előre dőlve a nyeregben megsarkantyúzta lovát, és nekiiramodott. Percival ugyanígy tett. Egymás felé vágtatva szilárdan tartották a lándzsát, majd mikor megfelelő távolságba értek, előrelendítették azt. Harry előbb érte el Percivalt. A mellvértjén találta el a férfit, aki először csak megingott, majd egyensúlyát vesztve kiesett a nyeregből. Harry lovát vitte tovább a lendület, így elvágtatott a férfi mellett. Egy pillanat múlva Harry lefékezte és visszafordította. Percival szinte azonnal felpattant és meghajtotta magát Harry előtt.
– A menet győztese Harold James Potter – kiáltotta az egyik udvaronc.
– Ez az, Harry! – hallotta ki az ujjongó tömegből Neville hangját, és széles mosollyal az arcán hagyta el a pályát.
Jó néhány kör eltelt, mire újra sorra került, de már nem izgult. Határozottan ütötte ki a nyeregből az ellenfelét.
Aztán ebédszünetet tartottak. Éppen barátaival és Percivallal beszélgetett, mikor egy másik lovag is odaült hozzájuk. Vagyis ha pontosak akarunk lenni, Neville mellé, aki kicsivel messzebb ült tőlük. A férfi láthatóan udvarolt barátjuknak, ami nem igazán tetszett Deannek és Blaise-nek. Harry felismerte benne Lancelotot, aki szintén a tornán induló lovagok között volt. A helyzetre rátett egy lapáttal, hogy Neville egy kis jelét sem adta annak, hogy ellenére lenne a dolog. A Harry mellett ülő Dean alig látott a féltékenységtől.
– Alázd porig azt a szemetet, Harry! – sziszegte a fogai között úgy, hogy alig hallotta.
– Meglátom, mit tehetek – tette a vállára a kezét Harry.
Ettől az ígérettől Dean azonban egy cseppet sem nyugodott meg, mert továbbra is szúrósan méregette a beszélgetésbe mind jobban belemerülő párost.
Az ebéd végeztével folytatódott a küzdelem. Harry nagy bánatára nem került össze Lancelottal egészen a végső ütközetig. Nem látott sok esélyt a győzelemre, mert a férfi sokkal jobb technikával és több tapasztalattal rendelkezett nála, de már nem hátrálhatott meg. Leeresztette sisakja rostélyát, majd egy pillanatig farkasszemet nézett ellenfelével. Irányba tartotta fegyverét és nekiiramodott. Lancelot kissé késleltetve indult. Harry végig a lovag szemébe nézett, így a megfelelőnek érzett pillanatban tudta döfésre emelni a lándzsáját. A szem sok mindent elárult számára a mozdulatokról, ezt már a Percival elleni összecsapásnál megfigyelte, és Lancelot sem volt ez alól kivétel. A jobb vállán találta el a lovagot, de ugyanabban a pillanatban ő is kapott egy ütést a bal vállába, így egyszerre estek ki a nyeregből. Az eredmény döntetlen lett, de még nem volt vége.
– A végső eredményt kardvívás dönti el. Az nyer, aki a padlóra küldi ellenfelét. A gyilkosságért fővesztés jár – hirdette ki Arthur.
Mindketten meghajoltak a lelátó irányába, majd egymás felé is. Aztán összecsaptak. A két kard csikorogva feszült egymásnak újra és újra. Sokáig úgy tűnt, nem tudják dűlőre vinni a harcot, de aztán Lancelot eltalálta Harry páncélját, aki ettől majdnem a földre esett, de az utolsó pillanatban még sikerült visszanyernie egyensúlyát. Viszont így nem tudta megakadályozni, hogy Lancelot sebet ejtsen a karján. Fájdalom nyilallt a karjába, de nem törődhetett vele, mert ellenfele rendületlenül támadott. Harry tudta, hogy hamar el kell döntenie a harcot, mert egyre jobban fáradt. Teljes erejéből nekiiramodott hát a győzelme teljes tudatában éppen pimaszul Neville-re vigyorgó Lancelotnak, akit így teljesen váratlanul ért a csapás. A támadástól hanyatt vágódott a fűben. Kinyitva a szemét Harry kardja volt az, amit először meglátott. A fiú fölötte állt, kardja pedig egyenesen a nyakának szegeződött.
– Ajánlom, hogy ne közelíts Neville-hez, mert a tornán kívül nem biztos, hogy ilyen szerencsés leszel – mondta Harry sötéten, majd eltette a kardját, és a kezét nyújtotta a férfinak.
– Megértettem – válaszolta kelletlenül Lancelot.
Elfogadta a segítő kezet és feltápászkodott.
Arthur ünnepélyesen kihirdette az eredményt, és átadta a győztes jutalmát, majd a mulatság vette át a viadal helyét, amin mindannyian részt vettek.
