Szőke szereplőnk másnap reggel kezdett komolyan kétségbeesni, mivel az órák gyorsan teltek, és ő bizony nem jutott közelebb a megoldáshoz. A hálóteremben az ágyon fekve elgondolkodva rágcsálta száját, miközben a laptop előtte hevert.

Harry szája lágyan tapadt a reszkető ajkakra, melyek még többért könyörögtek..."

Kilépve megnyitott egy másik történetet, és ott a következő sorok ejtették gondolkodóba.

Vadul marcangolták egymást, szinte már levegőt se véve.."

„Most akkor melyik a sok közül? Vadul, vagy lágyan, vagy egészen máshogy jó? Lehet, hogy rossz úton járok?" - merültek fel egymás után ezek a gondolatok agyában.

Ugyanis Draco Malfoy úgy döntött, hogy az egész napot azzal tölti, hogy felderíti az összes titkos fogást, ezzel pedig minden bizonnyal térde kényszeríti Harry Potter alias Szemét Tetűt. Akinek volt képe, csak úgy ott hagyni őt, ezzel pedig felébresztette az alvó oroszlánt! Mivel a nagyképű kivonulás csak egy Malfoyt illet meg, így Draco eldöntötte, bizony a ma éjszakai találkozónál meg kell mutatnia Potternek, ő is el tudja érni, hogy remegő kocsonya legyen.

„Egy pillanatig se volt hatással rám Potti, egyszerűen csak meglepődtem, és az oxigénhiány is azzal magyarázható, hogy a döbbenettől levegőt se kaptam." Draco egész éjszaka kereste az okokat, amivel gyengesége magyarázható volt. Szerencsére viszonylag elég idő állt rendelkezésére, hogy az indokait megtalálja, illetve a bosszúvágyát feltámassza.

Ezért elhatározta, hogy a világméretű slashtelenítési terve határozatlan ideig szünetelni fog, mert előbb le kell rendeznie a csók kontra Potter problémát.

Tervéhez hűen reggel mindenkinek felhívta a figyelmét, hogy tessék órára menni, és ha tehetik estig vissza se merjék dugni az orrukat, ha jót akarnak. Egyedül Blaise merte feltenni a kérdést, hogy mostanság egészen pontosan mi gyötri Dracót, mert a szokásosnál is hülyébb dolgai vannak. Erre hősünk felhívta legjobb barátja figyelmét, hogy ha rohamléptekben nem távozik, akkor egy bizonyos titkot nem fog többé titokba tartani. Aztán nekiállt a kutató akciónak, vagyis miként érheti el, hogy Harry Potter térden állva könyörögjön az érintése után.

Ennél a gondolatnál meglehetősen piszkos képek ugrottak be Draco agyába, melyet sürgős fejrázással távolított el elméje rejtekébe. A megoldást Potter megtörésére a ficektől várta, amiket eddig csak azért nézett át, mert minden író esetében fontos a személyre szabott halálnem. Jelenleg azonban tanulni vágyott belőlük, de fellépett a bőség zavara, és már a csóknál elvesztette a fonalat, hiszen annyiféle létezik, de nem tudta, melyikkel érheti el a kívánt hatást.

„Ha megpróbálnék úgy csókolni, ahogy Potter, akkor az utánzás lenne... valamint nem igazán emlékszem, mit is csinált pontosan a szemétje, mert elterelte a figyelmemet. Valami spéci technikája volt... amit a nyelvével csinált, az valami… Hm, eltértem a témától. Szóval, melyiket szeretheti vajon? A harapdálóst, a nyelvest vagy a nélkülit, esetleg inkább a lágy puszi rohamot? Habár Potter nem tűnik annak a pusziszkodós fajtának, szóval, ezt törölni kell a listáról. Máris csökkent eggyel a választási lehetőségek száma, de még mindig túl sok maradt..." töprengett elmélyülten Draco, miközben jól tudta, az idő fogy, ezzel pedig csökken az esélye a térdeplő Harryre.

„Nagy a választék, ez a baj... talán túlzottan sokat akarok egyszerre? Való igaz, eddig vagy húsz történetbe olvastam bele, és a csóknál már mentem is az újabb olvasnivalót nézni. Lehetséges, hogy egyszerre csak egy történetre kellene koncentrálni?" Újabb rövid töprengés után úgy érezte, végre jó nyomon halad.

Ezért előkereste azt a listát, amin azok az írók szerepeltek, akik az általa méltónak tartott módon írtak róla. Nekik nem halálos átkokat szánt egyelőre, bár elég fájdalmasat, hogy azért szenvedjenek...

„Nézzük csak, melyiket szeressem, hm... talán ő megfelelő lesz" - mélázott egy kicsit a papíros fölött, majd hirtelen döntésre jutva a laptop felé mozdult, és már rá is keresett a névre.

„Szép sorban kell haladni, és nem össze-vissza. Az is Potter hibája, hogy elfelejtettem a legfőbb szabályt, avagy légy nagyon alapos."

A tervnek megfelelően kényelembe helyezte magát, aztán nekiállt tanulmányozni az előtte heverő írást, és közben igyekezett miden ellenérzését félresöpörni, mert elhatározta, minden részletet elolvas, és semmit, de semmit se fog kihagyni.

Talán őrült vagyok, talán nem. Az már baj, ha nem tudom eldönteni, melyik vagyok? Talán igen, talán nem, ismétlem meg előbbi válaszomat. Pár órával ezelőtt olyasmit cselekedtem mely, ellentmond mindannak, ami egészen eddig meghatározta életemet. A híres Malfoy elveket feledtem csakúgy, mint a józanságot vagy észszerűséget. Meggondolatlanul cselekedtem, de nem érzem miatta rosszul magam. Életemben először tettem valami olyat, amit én akartam, tiszta szívemből.

Talán őrült vagyok mégis... csak az képes arra, amire én. Mikor kezdődött el? Nem is tudom, évek óta fokozatosan alakult ki bennem a megszállottságom irántad..."

Dracót magával ragadta a történet, ezt tagadni nem tudta... valahol titkon ő is érezte a terhet, melyet a Malfoy név képvisel. Hűnek lenni a hagyományokhoz néha meglehetősen fárasztó tud lenni... és napok óta először nem fontolgatott semmi véres kivégzési tervet, miközben tovább olvasta a történetet.

Mikor Apám elhozott, nem voltam kedves, a napok múlásával sem enyhültem meg igazán, mivel egy csöppet se örültem neki, hogy velünk fogsz lakni, ezzel pedig kaptam egy nem kívánt testvért. Idegesített a látványod... sápadt arcod, hatalmas, zöld szemeid, amikkel olyan fájdalmasan néztél. Jól tudtam, hogy családodat elveszítetted, ezért kerültél hozzánk.

Szüleimet nem zavarta, hogy gyarapodott a gyerek szám. Nem igen változtatta meg jelenléted az életüket, hiszen a cselédek eddig is kitűnő munkát végeztek az én ellátásomban. Anyámat csak a partik érdekelték egész életében, illetve a vásárlás volt még, ami igazi élvezettel tudta eltölteni. A külvilág számára, pedig természetesen előadta az Év Anyja szerepet, de amint a figyelem elterelődött róla, előbukkant az igazi énje, ami nem igazán volt gyerekpárti. Nagy ritkán rátört a szülői érzelem, de ezeken szerencsére gyorsan túljutott, aztán újra felém se nézett.

Apám, pedig, mit tagadjam, igazi Malfoy minden szempontból. Az üzlet mindenek előtt. Szerintem örült, hogy kapott még egy fiút a másik mellé... bár nem igazi Malfoyt, de semmi sem lehet tökéletes. Attól még a hatalmunk növekedett általad, hiszen most már egy kézben egyesült az üzlet. Ezek a szüleim, önzőek, akik nem törődnek semmivel, és te ide kerültél, védtelenül.

Idegesített az a gyámoltalanság, mely belőled sugárzott. Tizenegy évesek voltunk, de én már régen jól tudtam, mire számíthatok az élettől. Reményem nem volt, neked viszont szüleid elvesztése ellenére is ott volt a vak hit, hogy vár rád még valami jó. Bosszantott ez a hozzáállás, azt akartam, hogy olyan legyél, mint én. Ha már egyszer a testvérem lettél, akkor nem lehetsz ennyire vak a valósággal szemben. Az élet kegyetlen, és jobb, ha ezt minél előbb megtanulod te is.

Azt hittem, könnyedén meg tudlak törni, hiszen nem számítottam tőled komolyabb ellenállásra. Tévedtem. Ha bántottalak, csak néztél rám, miközben szádat makacsul szorítottad össze. Némán viselted el minden agyafúrt kínzásomat...

Teltek a hetek, de te megtagadtad tőlem a győzelmet. Hiába törtem a fejemet újabb és újabb módszereken, nem haladtam egy jottányit se előre. Aztán meglátogattak minket a Weasleyék, vagyis inkább tégedet, nagy titokban. Valószínűleg tudták, nem szívesen látott vendégek, így rejtve találkoztak veled. Szüleim nem voltak otthon, és én sem tudtam volna meg ezt a találkozást, ha éppen nem a kertben sétáltam volna abban az időben.

Először, mikor megláttam őket, szólni akartam egy szolgának, hogy azonnal dobja ki őket, de a nevetésed megakadályozott. Soha nem vallanám be senkinek se, hogy a fák mögé bújva kísértem figyelemmel arcod minden rezdülését. Talán akkor kezdődött el őrületem...

Addig a pillanatig nem hallottam még kacajodat, igaz, nem is adtam rá sok okot. Teljesen megváltoztál, hirtelen nem láttalak már betolakodónak, akit a magam képére kell formálnom... valami megváltozott ott."

Draco kissé türelmetlenül nézett félre, mert eddig erre az íróra nem igazán volt jellemző az érzelmi húr, de most kezdte úgy érezni, itt bizony lassan csak arra számíthat. Mit fog ő ebből tanulni így, ha nincs lényeg?

„Keressek egy másik történetet? Nem! Rendesen végigolvasom, ha már elkezdtem. Igaz, a gondolat, hogy Pottert testvérként megkapnám, meglehetősen felháborító, de a cél érdekében el tudok szakadni az ilyen apróságoktól" - gondolta ekképp, aztán folytatta a történet olvasását.

Kerülni kezdtelek, amit értetlenül fogadtál, láttam a szemeden. Ezzel nem voltál egyedül; magam sem értettem a viselkedésemet. Ismeretlen érzés vert gyökeret bennem, melyet bűntudatnak hívnak. Előtted ez egy ismeretlen fogalom volt nekem, utánad viszont gyakori vendégem lett. Kapcsolatunkban az ellenségeskedés megszűnt, igaz eddig ezért csak én voltam felelős, hiszen te soha nem fáradtál azzal, hogy akár szóban is visszavágj nekem.

Nem tudtam, meddig fog részemről tartani a fegyverszünet, csak abban voltam bizonyos, boldogságtól sugárzó arcodat nem tudom feledni. Irigyeltem ártatlan mosolyodat, a vak bizalmadat az emberek jóságában... mindazt, amitől én meg akartalak szabadítani csak azért, hogy úgy lásd a világot, ahogy én.

Egy osztálytársam, akit barátnak neveztem mások előtt, de nem volt az meglátogatott egy nap. A suliban tudták, hogy én miként viszonyulok hozzád, ennek megfelelően kezeltek téged is. Hallgattam a semmitmondó beszédet, nem is foglalkoztam vele igazából, de mikor elhangzott a neved a szájából, megkapta a teljes figyelmemet. A düh váratlanul öntött el, nem tudom már, mit mondott... régen volt, csak az emésztő indulatokra emlékszem. Ököllel ütöttem meg, miközben azt mondtam:

- Harry a testvérem, és aki ezentúl bántja, annak velem gyűlik meg a baja!

Miután elkotródott Blaise..."/i

Ne már, neki jutott a negatív szerep... szegény, ha tudná" mélázott el Draco egy pillanatra.

i „... akkor vettem észre, hogy te oldalt állsz, és tanúja voltál mindennek. Találkozásunk óta először én is megkaptam sugárzó mosolyodat.

- A testvéred vagyok? - kérdezted.

- Hallottad. Egy Malfoy, amit kimond, az úgy is lesz – válaszoltam csöppet zavartan, de igyekeztem ezt palástolni. - Ezt jegyezd meg.

Nem értettem, miért neveztelek a testvéremnek, hiszen előtte a gondolat is heves undorral töltött el.

- Miért?

- Azért, mert te is Malfoy vagy!

Szemeid zöldje nagyra tágult attól, amit mondtam.

- Potter vagyok – válaszoltad.

- Malfoy-Potter - egyeztem ki veled vigyorogva.

Ekkor kezdődött el egy új korszak számomra, melyben végre én is az lehettem, aki voltam. Egy gyerek, aki azonban még így is Malfoy maradt ízig vérig. Téged elfogadtalak, de a Weasley családot csak miattad viseltem el. Szégyellem, de féltékeny voltam rájuk, azt akartam, hogy minden figyelmedet csak rám fordítsd, és ne törődj senki mással, csak velem. Senkit se gyűlöltem annyira, mint Ginny Weasleyt, ki nem is titkolta, mennyire odáig van érted.

Néha türelmet erőltetve magamra igyekeztem kideríteni, neked mik az érzéseid. Ilyenkor általában zavartan elpirultál és habogtál valamit, hogy te nem is gondolsz rá úgy... Nem értettem akkoriban, miért érzem zavarónak pirulásodat.

Igyekeztem túltenni magamat ezeken az érzéseken, mert mindennél többet ért a béke, amit melletted éreztem, mikor Apám letolását hallgattam, ha valahol nem úgy szerepeltem, ahogy szerinte kellett volna. Boldogságom időszaka rövid ideig tartott, mert te váratlanul el akartál hagyni... engem, és mindent, magad mögött.

Eljutottunk a jelenhez, miközben belépek egy ajtón, és szembesülök tettem következményével: vagyis veled, az ágyon megkötözve. Őrült az, aki ilyet tesz... vagy nem? Kételkedek még, bár biztos vagyok a válaszban, amit kapnék, ha hangosan feltenném a kérdést.

- Nem engedlek el... nem hagyhatsz el - kezdek zavartan magyarázkodni.

Nem tudsz válaszolni vagy szidni engem, mivel szádat előrelátóan bekötöztem, hogy ne csapj zajt, miközben erre a titkos helyre hoztalak. Senki se tud róla, vagy már rég el is feledték azt, hogy a mi tulajdonukban van a birtok széli kis ház. Most az egyszer nem tudom, mi rejlik a szemeidben, pedig mindig tudtam bennük olvasni, mert olyanok számomra, mintha valóban tükrök lennének.

- Miért akartál elmenni hozzájuk? Megbántottalak valamivel? – kérdezgettem, elfejtve, hogy választ nem kapok. - Vagy ennyire szereted őt? Miatta akarsz elhagyni?

Dühösen kezdek le-föl járkálni, mert Ginny nevének hallatán elfog a dühödt érzelem. Gyűlölök mindenkit, aki csak közel kerül hozzád, de legfőképpen azt a libát utálom... Hirtelen ébredek rá, hogy ha meg akarom tudni az igazságot, akkor talán ki kellene vennem a szájpecket. Felkészülve a szitokáradatra, amit kapni fogok tőled, odalépek hozzád, és kiveszem. Azonban mikor csinálod azt, amire számítok? Soha. Most is hű maradsz magadhoz, és csak annyit mondasz rekedt hangon:

- Nem miatta.

A választ szinte fel se fogom, úgy mondom tovább:

- Nem érdekel, nem mehetsz sehova. Megértetted? Velem maradsz, és nem hagyhatsz el soha.

- Rendben.

- A napokban jöttem rá, hogy perverz dolgokat akarok veled csinálni. Szokj hozzá a gondolthoz.

- Cserébe én is akarok extra dolgokat veled – súgod nyugodtan.

- Megoldható – válaszolom elgondolkodva. - Mi van? - meredek meglepetten az ágyon ülő rád.

- Draco, a megkötözés elég izgató, de hosszú távon meglehetősen kényelmetlen. Oldozz már el, aztán csináljunk valami rosszat...

Gondolkodás nélkül lépek közelebb, majd ereszkedek le az ágyra. Elmerülök a zöld szemeidben, és nem merek hinni abban, amit láttok bennük.

- Mióta?

- Számít? – kérdezel vissza. - Nem bírtam már tovább, hogy te csak a mentsvárat látod bennem. Többet akartam, de féltem, hogy nem tudod megadni nekem. Ezért akartam Weasleyékhez költözni.

- Nem Ginny miatt?

- Szakadjunk el tőle már! - morransz fel, aztán felém dőlve ajkamra hajolsz.

Számodra elég kényelmetlen pozícióban történik meg az első csókunk, de én élvezem a percet, amit szád nyújt nekem. Az ágyra döntelek, mikor megelégszem a lágysággal, és valami többet akarok... Meglepetten nyögsz egyet, de nem tiltakozol. A csókot megszakítva nyakadra hajolok, miközben elkeseredetten sóhajtasz fel:

- A kötél... engedj szabadon.

- Később – súgom vissza gonoszul. - Mondtam, hogy perverz dolgokat akarok veled csinálni...

Választ nem várok, hiszen jól ismersz; ha valamit elhatározok, akkor az úgy is lesz."

Szerzői megjegyzés: Bocsi, emberek, tudom, mindenki várja a lényeget, de a történet besorolása tizenkettes korhatárú, szóval sorry, de itt a vége. Remélem tetszett tőlem ez a lightos Drarry írás, aminek lehet még...

„Mi van? Ezért olvastam rendesen végig, hogy utána ne legyen semmi?"- meredt mérgesen a monitorra. „Amikor már kezdett meleg lenni a helyzet… és végre eljutottam volna a tanuló fázisba! Azért a kötél ötlete megfontolandó és használandó. Potter legalább nem tudna semmi extra trükköt bevetni ellenem..."

Aztán, mivel Dracónak a befejezés ellenére is tetszett a történet, és meglehetősen kíváncsi volt a folytatásra, úgy döntött, megtiszteli az írót egy apró Malfoy véleménnyel.

„Nem is tudja mekkora szerencse éri" gondolta kissé nagyképűen, miközben beírta üzenetét, mely a következőből állt:

Név: AZ IGAZI Draco Malfoy

Legyen folytatás, mert Draco majdnem olyan volt, amilyenek lennie kell. A következő részben azonban a lényeget ne vágd ki, vagy halálos átkot küldök majd rád, mivel átkerülsz a másik listámra. Hidd el, nem akarsz oda kerülni...

Draco ezután már taktikusan kizárólag a tizennyolcas karikás történetekre vetette rá magát, és a nagy olvasás közben néha valami ilyesmi jutott eszébe az ámuldozás közepette: „Huh, ez lehetséges?"

Jóval később türelmetlenül várakozott a Szükség Szobájában, mert alig várta, hogy megmutassa, mire képes. Dühös volt, mert Potter késett... igaz, ő jött előbb, de ez nem számít; ha ő itt van, akkor Potternek is itt kell lennie. Megelégelve a várakozást, úgy gondolta, addig is hasznosan tölti az idejét, ezért kissé mérgesen, de felnyitotta a számítógép fedelét, mire a gépe Harry Potter hangján szólalt meg.

- Új üzenete érkezett.

„Szemét, megbűvölte a gépemet. Azért kíváncsi lennék, hogyan csinálta..." - gondolta, majd a levél-ikonra kattintott. Az ámulat, amit érzett a tett fölött, elszállt, ahogy olvasta a sorokat.

Malfoy!

Az esti közös leckénket kissé halasszuk. Közbejött valami, ami miatt most egy ideig nem tudok jönni.

Harry Potter

„Hogy meri ezt tenni? Semmi indok.. csak ez a valami!" Mérgesen meredt a laptopra, mintha az tehetne bármit is. „Megkeserülöd ezt még Potter, abban biztos lehetsz! Egy Malfoyt nem lehet megvárakoztatni ennyire...!"