A hetedik rész talán a legizgalmasabb. Igaz, nem vagyok benne biztos, de szerintem az. Ezt majd az olvasók eldöntik.

7. rész

Egy kérés, egy feltétel

Shukaku örömében hátradobja magát, és élvezi egy kicsit a kilencfarkú róka meleg, s puha vörös szőrét. Szálai a füleit csiklandozzák, és érdekes módon még az illata is kellemes. Amolyan frissen nyírott fű illatot áraszt magából.

„Kellemes… nem olyan, mint egy démonnak. Igaz, életemben most először találkozom eggyel."mosolyodik el egy kicsit, majd kinyitja szemeit, felül, és körbe néz.

Gyönyörű, sőt mesebeli a hatalmas fa alatt elterülő természeti csoda. A fa gyökerei egészen idáig leérnek, s a talaj már szinte a levegőben lebeg körülöttük. Mindenhonnan az édes levendula illatot lehet érezni.

Shukaku nagyot szippant a friss levegőből, majd nyújtózik egyet, hisz ettől a pihe-puha szőrhegytől teljesen elálmosodott. Lassan két lábra pattan, és csendben gondolkozni kezd.

Hogy is kezdjen neki a beszélgetésüknek?

„Minden bizonnyal annak nem örülne, ha felébreszteném, tehát az már eleve illetlenségnek számítana. Ha viszont nem ébred fel, akkor logikus, hogy segíteni sem tud rajtam."teszi kezét az állára elgondolkozva. „Nehéz ügy. Vajon mi tévő legyek? Ha túl sokáig csak elmélkedem itt, akkor egyhamar ebben a pózban lelem a halálomat, azt meg persze nem szeretném megvárni."

Hirtelen a róka démon megmozdul, és Shukaku rémülten hátrébb lép eggyel. A kilencfarkú morog egy párat, és farkincái ingerülten csapnak a háta felé.

Szegény Shukaku azt sem tudja hova rohanjon, hisz ha nem vigyázz, az óriás rókafarkak agyon csapják. Hál isten a szőke az összes támadást kikerüli, majd lihegve térdeire támaszkodik. A démon ismét megmozdul, és a fiú keserűen sóhajt egyet.

„Most mi fog jönni?"nyel el nagyot kissé reszketve.

A róka lassan a hátára kezd fordulni, és Shukaku, mint őrült rohan végig a hátán, az oldalán, majd pedig a mellkasán ér földet. Kimerülten összeesik a kilencfarkú erős, izmos mellkasán, és megpróbál legalább egy kis erőt összegyűjteni. A démon eközben továbbra is álmában járkálgat, kezeit tarkójánál összekulcsolja, és az istenért sem kívánkozik felébredni.

Shukaku a róka arca felé emeli tekintetét, hogy jobban megvizsgálhassa. Kicsit megtörli verejtékes homlokát, majd könyökeivel feltámaszkodik. Némán figyeli a kilencfarkú démoni vonásait, melyek megrémisztik az embert, és félelmet keltenek szívükben.

A fiatal nem szól egy szót sem, pedig valahogy fel kéne ébresztenie az uraságot.

„Vajon… hogy szólítsam meg? Mert ugye, van neve? Biztos, hogy van neve, de én amilyen ostoba vagyok, elfelejtettem megkérdezni bárkitől is, hogy micsoda."elmélkedik magában, majd sóhajt egyet, és megpróbálkozik valamivel.

Először köszörüli egy kicsit torkát, majd pedig megszólal.

„Öm… Démonuraság? Izé… kilencfarkú úr, démon róka, vagy mi a fene…"vakarja meg zavartan a fejét Shukaku, de a démon csak tovább horkol gondtalanul.

A szőke hajú fiú feltápászkodik, majd felmászik a róka fejéhez. Kicsit elgondolkozik, aztán fellép a kilencfarkú orrára, és onnan megragadja két kézzel a vörös bundás egyik fülét. Lábai kicsúsznak előle, de szerencséjére, hogy belekapaszkodott a démon fülébe!

Persze a kis jelenet miatt rögvest felébred a démonuraság, és keserűen morogva kinyitja vérszínű szemeit. Ásít egy nagyot, amibe szinte az egész erdő beleremeg, és a felettük lévő fának a gyökereiről egy kevéske kis föld hullik le.

A démon megvakarja kicsit a fejét, majd leszedi azt a valamit, vagy jobban mondva valakit a füléről hatalmas emberies mancsával.

Az egész démon aligha az arcában, a farkaiban és a testét elfedő vörös szőrzetben hasonlít egy állatra, azon kívül a testének a felépítése mind inkább emberi.

„Ki vagy te, és mit keresel itt?"kérdezi mély, félelmetesen durva hangon, ami miatt egy kellemetlen borzongás fut le a fiatal gerincén.

„A nevem Shukaku, és az ittlétem oka igen egyszerű, csak előtte… megkérhetném rá, hogy tegyen le? Borzalmasan kellemetlen ez a helyzet így nekem!"válaszolja Shukaku, miközben a lábaival kapálózik egy kicsit.

A démon mindössze a mutató és a középsőujjával tartja a levegőben a gyermeket a két kezénél fogva. A róka felemeli kérdőn a szemöldökét, majd pedig törökülésbe helyezkedik, és egyik térdére teszi a fiatalt, aki szinte már eltűnik vastag vörös bundájában.

„Szóval mit akarsz?"faggatja tovább a szőkét, aki nyel egy nagyot félelemében és izgatottságában.

„Hát…"kezdi Shukaku zavartan, hisz rendkívül kellemetlen a számára, hogy nem tudja a démon nevét. „Azért vagyok itt, mert ittam a falunk melletti erdő démon tavából, így az megmérgezett engem! Egy démon mérgét csak egy démon gyógyíthatja meg. Ha nem túl nagy kérés, megteszek érte bármit, csak…"lép eggyel közelebb hozzá"Kérem, gyógyítson meg!"kéri ökölbe szorítva kissé kezeit.

A kilencfarkú róka megdörzsöli kicsit állát, és lehunyja pár percre szemeit. Csend telepszik mindenre, és a tizenéves szíve egyre erősebben és gyorsabban kezd verni mellkasában.

„Démonuraság?"szólal meg kissé türelmetlenül és rendkívül izgatottan Shukaku, amire a róka rá szegezi szemeit.

Minden elcsendesedik, majd a démon szóra nyitja fekete színű ajkait. „Kyuubi."mondja váratlanul, s a fiatal kissé oldalra dönti a fejét.

„Tessék?"pislog egy párat értetlenül Shukaku.

„A nevem Kyuubi, Kyuubi no Youko, és ne magázz. Nem vagyok annyira öreg."morogja nekidöntve a hátát a mögötte lévő vastag fagyökérnek.

„Ó…"bólint egy nagyot ámulattal a fiatal.

Ismét minden némaságba burkolózik, majd a démon tarkója mögött összekulcsolja karjait, és úgy bámul le az aranyszőke hajúra.

„Szóval azt szeretnéd, ha meggyógyítanálak?"emeli fel kérdőn a szemöldökét Kyuubi, amire a fiú bólint egyet hevesen. „Tudod-e, hogy ha egy démon ad, akkor kér is érte valamit cserébe?"teszi fel második kérdését.

„Természetesen. A nagymamám már tájékoztatott e felől."válaszolja Shukaku, és kissé ökölbe szorítja kezeit, hisz a testén ismét egy nyilallás száguld végig.

„A nagymamád? Hm…"bámul fel egy kicsit a hatalmas felette lévő fára Kyuubi. „És mondd…"szegezi újra a fiatalra tekintetét"Mennyit ér neked az életed? Mit áldoznál érte?"dönti egy kicsit oldalra a fejét.

Shukaku szóra nyitja a száját, de a róka hirtelen ajkaira teszi egyik ujját. Kikerekedett szemekkel bámul fel a kilencfarkúra, akinek arcát egy ördögi vigyor festi.

„Nem kell válaszolnod. Anélkül is pontosan jól tudom, hogy mennyit ér neked az életed. Sokan fordultak hozzám már segítségül az életem során. Mindnek megvolt a maga kérése."hunyja le egy kicsit szemeit. „Az egyik a családtagját akarta kigyógyítani egy borzalmas betegségből, a másik erőt kívánt magának, amivel végezhet majd a hőn gyűlölt személlyel."hallgat el pár percre.

„Mennyi vágy, mennyi álom, nem?"szegezi ismét a fiatalra gyilkos szándékkal teli szemeit Kyuubi. „S én mindig csak egyetlen egy dolgot kértem érte cserébe. Egyetlen egy dolgot…"ismétli, és lassan elveszi ujját a gyermek ajkairól.

Shukaku pislog egy párat, és kissé értetlenül valamint kíváncsian bámul fel a rókára, aki tovább folytatja a beszélgetést.

„Viszont… pont, hogy azt az egyet senki sem volt képes teljesíteni. Az egyik azért, mert elmondása szerint, ő nem egy szívtelen szörnyeteg, míg mások egyszerűen csak túl gyávák, vagy gyengék voltak hozzá. Lehet, hogy te sem leszel különb náluk… kisfiú."böki meg gyengéden a fiatal homlokát, amire az egy kicsit hátrébb lép.

„A húgomnak már csak én maradtam, és készen állok bármit megtenni azért, hogy többet ne kelljen sírni látnom!"löki el az arcától a kilencfarkú éles karmokba végződő mancsát Shukaku.

Kyuubi először komoran bámul a gyerekre, majd arcára ismét ráfesti kegyetlen, vérszomjas vigyorát. „Ó, szóval van egy kishúgod is? Micsoda testvéri szeretet ez, hogy nem hagyod többet sírni látni. Másik is ilyesmikkel jöttek el hozzám."vonja fel a vállait könnyedén.

„Nem érdekelnek azok, akik már eljöttek hozzád! Kevés az időm, és… és ha nem segítesz… akkor meghalok."lép eggyel közelebb a démonhoz Shukaku. „Csak mondd már el nekem, hogy mit kérsz cserébe a meggyógyításomért, és én teljesítem azt, legyen bármily kegyetlen is!"emeli fel kissé a hangját.

„Na, ezt már szeretem! De nem hiszem, hogy ez az állítás igaz lesz akkor is, amikor elmondom neked a kívánságomat."kuncogja látszólag jól szórakozva Kyuubi.

Shukaku összeszorítja fogait, és ökölbe szorulnak kezei. Egyik karja szinte már magától mozdulna, hogy egy nyilat röpítsen a róka koponyájába.

„Micsoda egy szörnyeteg, aki ezen leli örömét!"gondolja magában, és szívében egyre inkább kezd lángra kapni a gyűlölet. „Hány szerencsétlen ember szenvedésein lelted már az örömödet!"alig bírja megállni, hogy ne vicsorogjon.

Kyuubi viszont észreveszi fortyogó dühét, és közelebb hajol a gyermekhez. „Nocsak, dühős vagy?"kérdezi jókedvűen.

„Mondd már el nekem…"kezdi mély hangon Shukaku, de türtőzteti haragját. „Mit kérsz cserébe?"

„Egyetlen egy dolgot."emeli fel figyelmeztetően a mutatóujját Kyuubi. „Amit cserébe kérek az nem más, mint az… hogy tálcán hozd el nekem a királyotok, Uchiha Madara fejét."

Shukaku haragja rögvest elszáll, és szemei jobban kikerekednek, mint eddig. „Micsoda?"

A hetedik rész eléggé… félelmetes. Igaz, attól függ kinek a szemszögéből nézzük.