Nos a másnap reggel kicsit másképp alakult, mint ahogy azt a fiút tervezték, de hát ez nem rajtuk múlott.

Harry, igaz nem éppen a legszebb álmából, de arra ébredt, hogy nagy robajjal kicsapódik a szobájának az ajtaja, Ron lép be rajta és üvölt, mint akit nyúznak.

- Takarodj az ágyamból Malfoy, össze akarom szedni a cuccaimat! Nem veszed észre, hogy útban vagy? – mondta még mindig eszméletlenül dühösen.

Harry a szőkére nézett, aki már egy ideje fenn lehetett – vagy talán nem is aludt egész éjjel? – mert csak egy sóhajjal felkelt az ágyból, és egy jéghideg, metsző pillantással jutalmazva Ront, kiment a szobából.

- Ron, kérlek, ne bántsd Dracót! – könyökölt fel Harry.

- Miért ne bántanám? – nézett vissza rá a vörös hajú fiú. – Bitorolja az ágyamat. Semmi keresnivalója benne, mert ez az én helyem. Amúgy pedig ő ugyanezt csinálta velünk öt évig, nem emlékszel? Kóstoljon csak bele, hogy milyen lehetett nekünk, mikor ő volt nyerő pozícióban. Csak tudod az a különbség köztünk, hogy ő csak akkor mert kötekedni, mikor az a két gorilla ott állt a háta mögött.

Az ifjabb Weasley időközben néhány cuccot odaszórt az ágyára, amit úgy gondolta, hogy magával akar vinni az Odúba, majd félig bemászott az ágy alá, és egy ideig keresgélt. Mikor előbújt, vörös volt a feje is, amilyen akkor szokott, mikor nagyon mérges.

- Hol a dobozom az ágy alól, Harry?

- Fogalmam sincs, Ron – vont vállat a kérdezett, mert jelen pillanatban ez érdekelte a legkevésbé. - Nem szoktam számon tartani, hova teszed a cuccaidat.

- Ezért megölöm Malfoyt! – kiabált Ron, és kirohant a szobából.

Harry még vett egy nagy levegőt, hogy ebből mi lesz, és utána sietett, hogy mentse valahogy a helyzetet, ha ez egyáltalán még lehetséges. Ahogy tegnap, úgy ma is a társalgóból hallotta a barátja hangját.

- Hova tetted a dobozomat, Malfoy?

- Miről beszélsz Weasley?

Harry hallotta a szőke hangján, hogy erővel fogja vissza magát, és próbál nyugodt maradni. Csak remélni tudta, hogy Ron nem hozza ki annyira a sodrából, hogy nekiugorjon.

- Arról, ami az ágyam alatt volt, és most nincs ott! Személyes dolgaim voltak benne! Hova tetted? Add vissza azonnal!

- Mondtam neked Weasley, hogy fogalmam sincs, miről beszélsz!

- Ne játszd itt nekem az ártatlant Malfoy! Tudom, hogy te voltál! Te loptad el!

Harry látta a szőke jeges szemeit megvillanni, és pontosan tudta, hogy mit jelent, de úgy tűnt, Draco még mindig meg tudja őrizni a hidegvérét.

- Nem loptam el tőled semmit Weasley. Még most sem vagyok rászorulva a te cuccaidra.

- Nem az értéke érdekel, Malfoy, te is tudod! Ezek a dolgok fontosak nekem. És tudom, hogy te loptad el! Hova tetted? Kidobtad? Hisz neked nem érnek semmit. Te nem tudsz megbecsülni semmit! Mocskos kis tolvaj vagy…

Dracónak ez volt az a pillanat, amikor elszakadt a cérna. Felpattant a fotelból, elkapta a fiút a pólója nyakánál fogva, és a szekrényhez lökte. Harry ugyanebben a pillanatban kapta el Hermione karját, aki pont belépett, és a két fiú közé akart állni, de Harry nem engedte. Csak nemet intett neki a fejével, mert bízott abban, hogy Draco nem fog túl nagy hülyeséget csinálni, és a tekintete visszatért a két fiúhoz.

- Idefigyelj, Weasley! – mondta fenyegetően halkan Draco a másiknak, egész közel hajolva hozzá. – Lehet, hogy a te családodban divat egymástól lopkodni, de nálunk nem volt az. Lehet, hogy igazad van abban, hogy nem sok jót tanulhattam az apámtól, de arra mindenesetre megtanított, hogy lopni bűn. Még egy ilyen idiótától is, mint te – ezzel még egyszer a szekrényhez lökte a meghökkent Ront, majd elengedte és otthagyta.

Hermione kétségbeesve Ronhoz futott miután Harry elengedte, a fiú azonban ott maradt az ajtónál, és szomorúan nézett Draco után, aki nem nézve se jobbra, se balra, visszament a szobájukba, és bevágta maga után az ajtót. Harry tisztában volt vele, hogy a tegnapi egész napos vádaskodás nem vágott annyira a szőke önérzetébe, mint ez a néhány mondat. Talán azért, mert a tegnap felhánytorgatott dolgoknak volt némi alapja, Ron legújabb hülyeségének viszont az égvilágon semmi, pusztán rágalom.

Végül Harry is visszaterelte a figyelmét az előtte zajló eseményekhez.

- Ron, ezt nem így kellett volna – mondta a barátjának Hermione. – Még ha valóban Dracót gyanúsítod is, ennek akkor sem ez a módja! Nem kellett volna így rátámadnod!

- Nem fogok finomkodni vele! Neki sem az volt a stílusa. Ő is először ütött, aztán kérdezett.

- Ron… neked sem ez volt a stílusod – mondta végül Harry. – És szeretném, ha inkább olyan lennél, mint régen. És Draco most sem ütött, pedig minden oka meglett volna. Próbálj megnyugodni, Ron!

- Tudod a feltételt, Harry. Megnyugszom, amint Malfoy eltűnik a színről – vágott vissza a vörös hajú fiú, mire Harry csak újra megcsóválta a fejét, és inkább otthagyta őket, mielőtt olyat mond, amivel végleg hazavágná a barátságukat.

Egy pillanatra Draco után akart menni, de aztán belátta, hogy jobb, ha ad egy kis időt a fiúnak, hogy az lecsillapodjon, ezért inkább lement a konyhába, ahol a többiek már reggeliztek. Töltött magának egy pohár teát, de nem akart leülni az asztalhoz, így csak a konyhaszekrényhez támaszkodva bámult maga elé a levegőbe.

- Mi történt, Harry? – kérdezte végül Sirius.

- Úgyis hallottátok, nem? Semmi szükség arra, hogy közvetítsek – válaszolt fel sem nézve Harry.

- Azt hittem, reggelre lehiggad, és átgondolja a dolgokat – mondta elkeseredetten Arthur.

- Ez nem lesz ilyen egyszerű – nézett rá Harry, majd megitta a teáját, és kiment a konyhából.

Bolyongott még egy kis ideig a házban, de mivel sehol nem találta a helyét, kis idő múlva inkább mégis visszament a szobájukba.

Harry a szőke fiút a saját ágya szélén ülve találta. Látszott rajta, hogy hozzá sem akar érni addig Ron ágyához, amíg a fiú cuccai rajta vannak. Leült mellé.

- Draco…

- Hagyjál, Potter! – mondta a szőke, felállt, és az ablakhoz lépett, hátat fordítva a másiknak.

Harrynek eszébe jutott, hogy mit mondott neki Draco alig néhány nappal ezelőtt, és utána ment. – Ne légy hülye, Malfoy! Nem fogok hátat fordítani neked, mikor szükséged van valakire. – megfogta a fiú karját, és már ennyiből érezte, hogy az egész testében remeg a haragtól.

- Nem vagyok tolvaj! – mondta a szőke hátra sem nézve, és Harry érezte a keze alatt, hogy megfeszülnek az izmai.

- Tudom, Draco. Hidd el, senki nem gondolja, hogy az lennél.

- A kis barátod tett róla, hogy mindenki…

- Senki nem hiszi, hogy te voltál – szakította félbe Harry. - Ron biztos elhányta valahova a cuccait… eléggé jellemző rá, mindenki tudja.

- Ne meséld már nekem, Potter, hogy Mr. és Mrs. Weasley inkább nekem hisz, mint a saját fiának!

- Ők is tudják, hogy Ron most nagyon dühös, és hogy nem tudja, hogy mit beszél. Majd nagyon le fogják szidni Ront, amikor egy elfelejtett fiókjából előkerülnek azok a cuccai, amiket most rajtad keres.

- Ez nekem sovány vigasz – mondta elkeseredetten a szőke, és Harry tudta, hogy nagyon a büszkeségébe talált Ron ez utóbbi húzása. Lassan, gyengéden maga fele fordította a fiút, és átölelte. Draco első pillanatban tiltakozni akart, de aztán nem tudott ellenállni a gyengéd érintésnek. Harry vállára hajtotta a homlokát, és hosszú ideig egyikük sem mozdult. Harry érezte, ahogy a másikban lassan enged egy kicsit a feszültség, és végül egy kis időre ő is viszonozta Harry ölelését, majd elhúzódott, hogy a szemébe nézhessen.

- Köszönöm, Harry! – mondta halkan.

- Ugyan – mosolygott rá a fiú. – Mindig itt vagyok, ha szükséged van rám.

- Ez nekem olyan… ismeretlen… érzés – vallotta be a szőke.

- Tudom – nézett rá komolyan Harry. – De komolyan gondoltam.

- Köszönöm, Harry! – mondta Draco még egyszer, de a fiú csak megrázta a fejét. Egy kis ideig még néztek egymás szemébe, majd Harry lassan a szőkéhez hajolt, és gyengéden megcsókolta. Draco az első pillanatokban még mindig túl feszült volt, de aztán a fiú gyengédsége segített ezt oldani, és lassan ő is visszacsókolt.

Mikor végül szétváltak, Harry finoman elmosolyodott, arra gondolt, hogy most aludni küldi Dracót, ahogy az tette vele az este. És hát alaposabban megnézve valóban rá is férne a szőkére a pihenés.

- Jobban vagy egy kicsit? – Draco bólintott. – Jól van. Akkor most pihenj le. Tudom, hogy egész éjjel egy percet sem aludtál.

Draco az ágyára nézett, és megrázta a fejét. Harry azonnal megértette, hogy mi a baja.

- Aludj az én ágyamban nyugodtan – ajánlotta fel.

- És te?

- Hagylak pihenni. Tudom, hogy szükséged van rá.

Ebben a pillanatban kinyílt a szoba ajtaja, és megjelent egy még mindig nagyon dühös Ron, aki szikrázó szemekkel nézett a két fiúra. Azt ugyan már szerencsére nem láthatta, hogy mi történt egy perccel ezelőtt, de az nyilvánvaló volt a számára, hogy Harry vigasztalja Dracót. Már épp meg akart szólalni, de Harry megelőzte. Bár még csak kora reggel volt, de máris nagyon elege volt mára a veszekedésből.

- Ha egy szót szólsz Ron, én nem állok jót magamért – mondta Harry, és ezúttal az ő smaragdzöld szemei is szikrákat szórtak.

- Ahogy akarod, Harry – mondta dacosan a vörös hajú fiú, majd egy szó nélkül az ágyához lépett, összekapkodta a cuccait, kiment az ajtón és bevágta maga mögött.

Draco Harryre nézett, de mielőtt megszólalhatott volna, Harry belé is beléfojtotta a szót.

- Te se mondj semmit! Elegem van ebből az egész helyzetből. Inkább tényleg feküdj le!

Draco még egyszer szóra nyitotta a száját, de aztán inkább meggondolta magát, és bebújt az ágyába. Harry odaguggolt mellé.

- Tényleg próbálj meg aludni. És ha szükséged van rám, keress meg. Bármikor, rendben? – Draco bólintott, és a fiú tényleg magára hagyta.

Harry lement a szalonba, gondolta addig olvasgat valamit, vagy legalább kicsit rendezi a gondolatait, úgyis ráfér, de ott találta Siriust.

- Minden rendben, Harry? – kérdezte tőle a férfi.

A fiú lezuttyant az egyik fotelba, és a keresztapjára nézett. – Momentán semmi sincs rendben. De nem igazán van kedvem beszélni róla, ha nem baj.

- Ron?

- Ki más? – válaszolt kelletlenül a fiú.

- Nem lett volna szabad választás elé állítania téged. Ez volt a legrosszabb dolog, amit tehetett.

- Ez. De már kimondta. És tényleg nem akarok most erről beszélni, oké?

- Oké – adta meg magát egy sóhajjal Sirius. – De ha meggondolod magad, szólj! Megnézed az újságot?

- Van benn valami érdekes?

Sirius rezignáltan vállat vont. – Csak a szokásos 'mindenki hazudik, éljen a világbéke'.

- Tök jó. Túlléphetnének már ezen a témán. Azért megnézem – mondta Harry, és elvette a keresztapjától a felé nyújtott újságot, és elbújt mögé. Siriusnak ugyan egy fél óra után feltűnt, hogy a fiú elfelejtett lapozni, de inkább nem szólt érte semmit. Tudta, hogy van a kölyöknek éppen elég átgondolnivalója. És ha egyelőre nem igényel hozzá segítséget, hát legyen.

A következő napokban, miután Ron nagy dérrel-dúrral elhagyta a főhadiszállást, úgy tűnt ismét helyre állt a rend.

Draco lelki nyugalma is hamarosan a helyére billent, köszönhetően annak, hogy senki nem emlegette a történteket.

Azonban ahogy telt az idő, a két fiúnak nem sikerült beszélniük arról, ami köztük történt. Mindketten többször is fel akarták hozni a dolgot, de ahogy a másikra néztek, valahogy inukba szállt a bátorságuk.

Így aztán inkább más témákról beszélgettek, Harrynek megint tanulnia kellett, és néha Draco is csatlakozott hozzájuk, így gyorsabban illetve hasznosabban telt az idő.