Eli másnap reggel éppen csak lepakolta a cuccát a laborban, és máris átment Lightmanhez. A főnöke csak felnézett rá, és megcsóválta a fejét.

- Ne legyen telhetetlen, Loker!

Eli egy pillanatra elnevette magát, de aztán belépett.

- Szeretnék segíteni.

- Mégis miben? – nézett rá kérdőn Lightman. – A híreket böngészni a neten? Tudom, hogy debilnek tart, de erre még képes vagyok egyedül is.

- Miért nem vesz komolyan? Tényleg szeretnék segíteni – nézett rá bosszúsan a fiú.

- Mondja már meg, hogy miben, Loker, mert én nem tudom.

- Igazságot szolgáltatni – szűkült össze a fiú szeme, mire Lightman elmosolyodott.

- Nem is tudtam, hogy ilyen kis bosszúálló.

- Alapjáraton nem is… de vannak emberek, akiket nem tűröm, hogy bántsanak.

- Szép nagy szavak, kistigris… de van magának más dolga is. Engem meg hagyjon dolgozni, mert a végén még elsiklok valami felett. Gondolom, ezt maga sem szeretné.

Eli csak sóhajtva megcsóválta a fejét, és kivonult az irodából, hogy visszamenjen a laborba. Mikor azonban bekapcsolta a gépét, csak megforgatta a szemét, és elnevette magát. Lightman átküldte neki a metró biztonsági felvételeinek egy részét, így még ivott egy kávét, aztán belevetette magát a munkába.

Egész nap fel sem emelte a fejét a monitorból, szinte észre sem vette, hogy a többiek is ott vannak körülötte.

Este hét volt már, mikor megcsörrent a telefonja. Emily volt.

- Szia, kicsi lány! – vette fel Eli. – Ne haragudj, belemerültem a munkába.

- Szóval apa megengedte, hogy segíts neki?

- Igen.

- És találtatok valamit?

- Találtam néhány fura figurát, majd meglátjuk az FBI tud-e valamit kezdeni velük. De még csak a felvételek felét néztük át. És az is lehet, hogy a bomba időzített volt, akár órákkal korábban is odatehették.

- Hát… ez nem túl bíztató – sóhajtott Emily.

- Az ilyen támadásoknál elenyésző esetben találják meg az elkövetőt, hacsak valamelyik nagy terrorista szervezet nem vállalja magára. Ez esetben ez még nem történt meg – rázta meg a fejét Eli is. – De nem kellene emiatt aggódnod. Jól vagy?

- Persze. Csak hiányoztál – mondta a lány.

- Tényleg? – ugratta a srác.

- Nem hazudod, hogy én is neked, igaz? – kérdezte kuncogva a lány.

- Ne haragudj, kicsim… ez a tizenegy óra, mióta bejöttem, úgy telt el, hogy semmit nem fogtam fel a külvilágból.

- Pihenned kellene.

- Még néhány órát bírom. Muszáj haladnunk ezzel az üggyel.

- Akkor ma nem is látlak?

- Úgy tűnik, nem – sóhajtott Eli. – De holnap ilyenkortájt megpróbálok szabadulni, rendben?

- Rendben.

- És, hogy telt a napod?

- Hát, délelőtt sokat gondolkodtam… mindenről, amiről tegnap beszéltünk. Aztán suli után átjött Deby, elmondta, mit vettünk az elmúlt napokban, és utána dumáltunk egy darabig. Nemrég ment el.

- És… elmondtad neki?

- Igen – vallotta be Em.

- És? Kellőképpen furán nézett rád?

- Nem jobban, mint vártam. De miután megemésztette, tudod, mit láttam rajta?

- Na mit?

- Irigységet – kuncogott Em. – Főleg, miután mutattam rólad egy képet.

- Jobb, ha vigyázok magamra… a végén még széttépnek a kamaszlányok – nevetett Eli is.

- Én is féltékeny vagyok ám – közölte a lány.

- Az jó – bólintott rá Eli. – Azt jelenti, hogy akarsz engem.

- Ezt enélkül is elmondtam volna. De most hagylak dolgozni… minél tovább feltartalak, annál tovább kell bent maradnod. Úgyhogy most betakarhatsz, kapok egy jó éjt puszit, aztán dolgozhatsz tovább.

- Igenis, főnökasszony – nevetett Eli. – De nem korai még aludni?

- Majd még olvasok az ágyban.

- Rendben. Ágyban vagy?

- Igen.

- És a macis hálóinged van rajtad?

- Persze – nevette el magát Em.

- Tökéletes. Akkor hunyd le a szemed. Megvan?

- Igen – bólintott rá a lány.

- Jól van. Akkor most betakarlak, és egy percre még leülök melléd. Jó így?

- Igen.

- Csak megcirógatom az arcod, és adok egy puszit. Jó éjt, kicsim!

- Neked is! És ne dolgozz sokáig! – mondta még Em, és letette a telefont. Eli még egy fél percig mosolyogva nézett maga elé, aztán félretette a telefonját, és visszatért a munkához.

Este tíz fele járt már az idő, mikor Lightman berontott a laborba.

- Talált valamit?

- Igen, találtam néhány gyanús alakot – bólintott rá Eli, majd előszedte az elmentett képeket, és egymás mellé tette a monitorra. Lightman egy percig nézte őket, majd megrázta a fejét.

- A harmadikat húzza ki, összeveszett otthon az asszonnyal. És az utolsó sem illik a képbe. A többi maradhat. Küldje át nekem, a többivel együtt elküldöm Reynoldsnak. Beszélt ma Emilyvel?

- Igen – bólintott rá Eli.

- Jól van?

- Igen.

- Jó. Marad még?

- Még egy fél órát.

- Keresgéljen tovább! – mondta, majd kivonult.

Eli tűnődve nézett utána, de aztán, ahogy ígérte, még egy fél órára visszatért a monitorhoz. Azután azonban már úgy érezte, kifolynak a szemei, így kikapcsolt mindent, és kilépett a laborból. Lightman irodájában még égett a villany, így belépett hozzá elköszönni, aztán hazament.

~~ o ~~

A következő napokban már lazítottak egy kicsit a tempón, így Elinak délutánonként volt lehetősége átmenni Emilyhez. A már megszokott módon kiültek a kertben a padra, és beszélgettek. Lassan még jobban megismerték egymást, ami még közelebb hozta őket egymáshoz.

Egyik nap, már elég késő volt, szintén kint voltak a kertben.

- Délután felhívtam anyát – újságolta Emily.

- Tényleg? És elmondtad neki?

- Igen, bár… azért én is izgultam ám.

- Tudom – bólintott rá Eli. – És mit mondott?

- Miután szóhoz jutott? – ugratta Em a srácot.

- Huh, ha ennyire elakadt a szava, az nem sok jót jelent.

- Csak… meglepődött egy kicsit, és… bizalmatlan volt… azt hiszem. Legalábbis eleinte. De elmeséltem neki sok mindent, és… azt hiszem, megnyugodott. De szerintem még fél óráig csóválta a fejét, mikor letettük a telefont – nevetett a lány.

- Ezt azért megérthetjük, nem? Nem hiszem, hogy engem képzelt el melléd.

- Semmi baja veled, Eli. Komolyan.

- Csak a szándékaimban kételkedik, igaz? Vagy a tiédben? – kérdezte Eli ugratva.

- Hát… mondott valamit arról, hogy miért is lehetsz velem… de erről gyorsan lebeszéltem, tekintve, hogy… még nem is történt köztünk semmi… komoly.

- Hm… mit is értesz komoly alatt? – kérdezte Eli, miközben magához húzta a lányt egy puszira.

- Hát, hogy még… nem… nem feküdtünk le egymással… - mondta Emily, és egészen bele is pirult, amit Eli egy halvány mosollyal nézett. – Mi az? – kérdezte a lány akkor már egészen elvörösödve.

- Elmondhatatlanul vonzó vagy, mikor így zavarba jössz – nevette el magát Eli. – Ami pedig azt illeti, hogy még nem feküdtünk le… tekintve, hogy egy hete vagyunk együtt, ez még nem akkora tragédia. Főleg így, hogy még mindig nem vagy egészen jól, és – pillantott a ház felé – ki vagyok tiltva nem csak a szobádból, de az egész házból is.

- Ezért is gondoltam arra, hogy… - kezdett bele Em, de aztán megint zavarba jött.

- Mire is?

- Arra, hogy… szóval, hogy hétfőn visszamegyek suliba, és akkor már kiszabadulok a házból, és… esetleg… találkozhatnánk nálad is.

- Azt hiszem, akkor te ábrándulnál ki belőlem. Mégpedig viharos sebességgel – nevetett Eli.

- Nem, én nem hinném – biztosította Em.

- Hát, ezt majd akkor is megkérdezem tőled, ha feljössz hozzám – mondta a srác, aztán felkapták a fejüket, ahogy kinyílt a ház hátsó bejárata, és Lightman tűnt fel benne.

- Loker, mondja, meg akarja fagyasztani a lányomat? – kérdezte bosszúsan.

- Nem – sóhajtott a kérdezett, majd adott egy puszit Emnek. – Menj csak! Holnap találkozunk.

- Oké – húzta el a száját a lány csalódottan, majd váltottak még egy puszit, és az apja mellett bement a házba. Eli is felállt a padról, és egy pillanatra még a főnökére nézett.

- Jó éjt! – köszönt el tőle, majd elindult kifele a kertből.

- Loker! – szólt utána Lightman. – Kér egy sört?

Eli néhány másodpercig tűnődve nézett rá, majd rábólintott. – Kérek.

- Jöjjön be! – invitálta fejcsóválva Lightman, és mindketten besétáltak a házba.

Emily a konyhában már melegítette az apjának a vacsorát, de mikor meglátta Lightman mögött Elit is besétálni, döbbenten nézett egyikről a másikra. Az apja végül megcsóválta a fejét.

- Ha odaégeted a vacsorámat, egy életre kitiltom a házamból – mondta, mire Emily elfojtott egy mosolyt, és gyorsan visszafordult a tűzhely fele, Lightman pedig kivett két sört a hűtőből.

- Én nem kapok? – sandított hátra Em, de aztán gyorsan behúzta a nyakát, ahogy az apja szeme rávillant. Elnevette magát, ahogy észrevette, hogy Eli jót mosolyog rajtuk, aztán megterítette az asztal három főre. Eli és Lightman belekortyoltak a sörükbe, és tűnődve nézték, ahogy a lány serénykedik.

- Ha tudtam volna, hogy épp ma gondolod meg magad – nézet Em az apjára -, akkor valami finomat főztem volna.

- Ezt megjegyeztem – fenyegette meg az apja.

- Nyugodtan – mosolygott maga elé Em, aztán Eli fele sandított.

- Azért ehető ám, amit főztem.

- Ebben biztos vagyok – mosolygott rá a srác, miközben Emily feltálalta a vacsorát.

- Gyere csak, nyugodtan ülj le! – hívta Elit, majd egy pillanatra az apjára sandított. – Nem harap.

- Biztos? – ült le a srác az asztal mellé.

- Öhm… nem biztos – tűnődött el Em. – De be van oltva veszettség ellen – kuncogott, mire az apja vett egy nagy levegőt, de végül nem mondott semmit, csak hozzáláttak a vacsorához.

- Ízlik? – sandított félénken a lány Elira néhány perccel később.

- Igen, nagyon finom – bólintott rá a kérdezett, mire Em az apjához fordult.

- Hazudik?

- Tőlem kérdezed? – nézett rá kérdőn Lightman. – Te jobban ismered – mondta, mire Em alaposan szemügyre vette Elit.

- Nem, azt hiszem, nem hazudik – állapította meg nagy komolyan, mire Eli csak mosolyogva megcsóválta a fejét, és lassan befejezték a vacsorát.

Mikor végeztek, Eli segített Emilynek leszedni az asztalt, de amíg a lány mosogatott, visszaült Lightman mellé, hogy a maradék sörét megigya. A főnöke egy pillanatra magára hagyta, hogy aztán egy fotóval a kezében térjen vissza.

- Maga fogta – tette le Eli elé az FBI-tól kapott képet. – Az áldozatok között azonosították.

- Öngyilkos merénylő? – nézett fel a képből a srác.

- Igen, úgy tűnik.

- Alig idősebb nálam – lépett oda hozzájuk Emily is, és szörnyülködve szemügyre vette a képet.

- Ezeknek a gyerekeknek már egészen kiskorukban átmossák az agyát – csóválta meg a fejét Lightman. - Reynolds még az éjjel kihallgatja a barátait és a családját. Holnap megkapjuk az anyagot.

- Ezek szerint korán kezdünk – sóhajtott Eli.

- Igen – bólintott rá Lightman. – De azért… kap még egy órát. De egy másodperccel sem többet! – nézett szigorúan a srácra, mire Emilynek felcsillantak a szemei.

- Kösz, apa – lépett oda az apjához egy puszira, majd Eli fele nyújtotta a kezét. – Gyere!

Eli megfogta a lány kezét, és követte fel a lépcsőn, a szobájába. Amikor azonban becsukódott mögöttük az ajtó, még arra sem volt ideje, hogy körülnézzen, mert Emily azonnal odalépett hozzá, és megcsókolta. Eli örömmel fogadta a hirtelen támadást, és el is veszett a lány csókjában. Szorosan magához ölelte, érezte, ahogy a testük összesimul, és a lány csókja egy perc alatt olyan vágyat keltett benne, amit már veszélyesnek érzett.

- Em… - súgta neki, mikor egy pillanatra levegőhöz jutott. – Em, várj… lassíts!

- Miért, mi a baj? – nézett fel rá értetlenül a lány.

- Nincs semmi baj, csak…

- Akkor? – szakította félbe Emily, és máris újra megcsókolta. A lány elég határozott volt, de Eli mégis átvette tőle az irányítást, és lelassította a csókot.

- Hova sietsz ennyire? – kérdezte egy perccel később.

- Egy hete erre várok… hogy bezárkózhassak veled a szobámba – súgta Em. – Ahol nem lát minket senki… ahol csak mi ketten vagyunk. És valami isteni csoda folytán apám felengedett hozzám. Ki kell használni a lehetőséget…

- Emily… az, hogy édesapád felengedett hozzád… még nem jelenti azt, hogy… azonnal le kell feküdnünk egymással.

- De én kívánlak! – nézett rá értetlenül a lány.

- Én is kívánlak – nyugtatta meg Eli, és visszahúzta magához egy rövid csókra. – De nem szeretnék semmit elkapkodni. Ki akarom élvezni a… közeledésünk minden egyes mozzanatát.

- És mégis… meddig akarod még húzni az agyam? – nézett rá Em összeszűkült szemmel, de a srácban kezdett lassan kikristályosodni egy gondolat.

- Mikor is van a szülinapod?

- Jaj, ne csináld már ezt – fortyant fel bosszúsan a lány.

- Mikor?

- Mit tudom én… másfél hónap – rázta meg a fejét Emily, majd elfordult Elitól, a srác azonban elkapta a karját, és szelíden visszafordította maga felé.

- Em - kérte szelíden.

- Tudod, Eli… - kezdett bele valamibe a lány, de Eli félbeszakította.

- Emily, állj! Ennek a mondatnak már most zsarolás szaga van. Kérlek, ne fejezd be! – kérte szelíden. - Kössünk inkább egy megállapodást!

- Milyen megállapodást? – nézett rá gyanakodva Em.

Eli megfogta a kezét, odahúzta az ágyhoz, és leültette a szélére, majd leült ő is.

- Kibírod ezt a hat hetet… - kezdett bele, de ezúttal a lány szakította félbe őt.

- Mi? Dehogy bírom. Már most megőrülök érted. Hat hét egy örökkévalóság – háborgott, de Eli zavartalanul folytatta a mondandóját.

- Kibírod ezt a hat hetet, és én megígérem neked, hogy megkapod tőlem életed legcsodálatosabb születésnapi ajándékát. Egy olyan éjszakát, amire emlékezni fogsz, amíg csak élsz.

Emily láthatóan eltűnődött az ajánlaton, és Eli jót mosolygott azon, hogy az arcáról próbálta leolvasni, mennyire gondolja komolyan, amit mondott.

- Megígéred? – kérdezte végül.

- Megígérem.

- És… tényleg olyan jó lesz?

- Még annál is sokkal-sokkal jobb – súgta Eli sokat ígérő hangon, majd magához húzta a lányt egy csókra. – Elfogadod?

- Neked fogalmad sincs, mit kérsz tőlem – csóválta meg a fejét a lány.

- De, azért valami halvány fogalmam van – nevetett Eli. - Szóval?

- Jól van, elfogadom – forgatta meg a szemét Emily. – De… akkor… mit is kezdünk az egy óránkkal? – kérdezte huncutul.

- Azt hiszem… - nézett rá egy kihívó mosollyal Eli -, sokat kell még tanulnod arról, hogy… mit is lehet kezdeni egy ágyban egy pasival a szeretkezésen kívül – mondta Eli, majd finoman hanyatt döntötte a lányt, majd fölé hajolt, és gyengéden megcsókolta.

Végül persze minden önuralmára szüksége volt, hogy ne menjen ennél tovább. Csak csókolta a lányt, közben az arcát és a nyakát cirógatta, és nem tudott betelni a csókja édes ízével. Amikor már teljesen kifulladtak, egy kicsit elhúzódott tőle, és mosolyogva nézte a kipirult arcát, a csóktól megduzzadt ajkát. A mutatóujjával alig-alig érintve végigsimított Emily száján, majd az állán és érzékien lassan lefele a nyakán, majd tovább lefele a két melle között egészen a köldökéig. Ott a lány hasára simította a kezét, és csak a hüvelykujjával cirógatta. Közben apró puszikkal hintette be az arcát is.

- Tényleg nem vagy szűz? – kérdezte óvatosan, mire Em lesütötte a szemét, és megrázta a fejét. De Eli figyelmét az sem kerülte el, hogy közben görcsösen nyelt egyet. – Ez nem úgy tűnt, mintha egy kellemes emléket idéztél volna fel – mondta, mire Em sóhajtott.

- Nem volt… olyan rossz…

- Elmeséled?

- Csak ha te is – nézett rá egy pillanatra a lány.

- Tényleg ezt szeretnéd? – kérdezte Eli, de nem tudta megállni, hogy közben egy elrévedő mosoly ne tűnjön fel az arcán.

- Úgy tűnik, nagyobb sikertörténet, mint az enyém – fürkészte Emily. – Szóval?

- Oké – adta meg magát Eli. – Tulajdonképpen… én is nagyjából ennyi idős lehettem, mint te… Tizenhét múltam valamivel… Bár én inkább a tizenhéthez voltam közelebb, mint a tizennyolchoz. Meséltem már, hogy nagyjából ebben az időben kezdődtek a balhék a szüleimmel… és ezzel párhuzamosan jobban kezdtem figyelni a környezetemre, és rájöttem, hogy mindenki össze-vissza hazudozik. A lányok is… - vont vállat Eli egy sajnálkozó mosollyal. – Tudod, tagja voltam a suli kosárcsapatának, így…

- Körülzsongtak a lányok – állapította meg egy kicsit féltékeny mosollyal Emily.

- Hát, ha annyira nem is, mint ahogy te most gondolod – nevette el magát Eli -, de azért igen, be kell ismernem, hogy így volt. De néhány pofáraesés után rá kellett jönnöm, hogy ők nem… engem akarnak… csak azt a srácot, aki a kosárcsapattal városi, majd megyei bajnokságot nyert. Akinek az oldalán virítani dicsőség – borzongott meg Eli egy kis rájátszással, de azért látszott némi undor az arcán a régi emlékek iránt. - Már-már azon voltam, hogy hagyom a fenébe az egészet…

- Mikor jött egy lány – sandított rá sokat sejtőn Emily.

- Igen, jött egy lány. Épp edzésen voltam, de keményen nekilöktek a falnak, így pár percre kiálltam, hogy kifújjam magam, és leültem a kispadra. És akkor jött ő… leült mellém, és közölte, hogy szeretne lefeküdni velem.

- Ezt így? – kérdezte Em a meglepetéstől kigúvadt szemekkel.

- Igen, ezt így. Semmi köntörfalazás, semmi mellébeszélés… semmi átlátszó duma arról, hogy hetek óta csak rólam álmodik, meg hasonlók… így egyenesen bele a közepébe.

- Mire te?

- Hát… néhány percig levegő után kapkodtam, be kell vallanom. Engem sem lepett meg kevésbé, mint most téged. Aztán az edző visszaküldött a pályára, de azt hiszem, aznap nem nagyon jutottam labdához.

- Azt elhiszem – kuncogott Em. – És aztán?

- Edzés után megvárt. Sarah… Sarahnak hívták.

- És szép csaj volt?

- Igen, nagyon szép. És egy évvel felettem járt – sandított a lányra Eli, és elnevette magát, ahogy látta, hogy Em elhúzza a száját. – Szóval edzés után elmentünk moziba… persze egy másodpercnyi képem sincs arról, mit néztünk, mert végigcsókolóztuk az egészet. Utána viszont fogalmunk sem volt, hova mehetnénk. Aztán eszembe jutott, hogy van kulcsom a sportpálya melletti öltözőhöz… így belógtunk a suli udvarára, és bezárkóztunk az öltözőbe. Hm… látod, ennyit arról, hogy azt hiszed, én sosem szegem meg a szabályokat.

- Jaj, ne csináld már… és mi volt?

- A legapróbb részletekre is kíváncsi vagy? – ugratta Eli a lányt, mire az megint elpirult, így kapott egy puszit, majd Eli visszatért a történethez. – Rettenetesen féltem. Attól, hogy lebukunk, és attól is, amire készültünk…

- Nem mondtad el neki, hogy…

- De igen. Bevallottam, hogy nekem ő lesz az első.

- Ezt nem mondod… - lepődött meg Em, majd megcsóválta a fejtét. - Te tényleg mindent kimondasz.

- Az őszinteségért őszinteség jár. És ő őszinte volt. De képzeld, mikor kimondtam, nem dőlt össze a föld, és ő sem futott el. És… - sandított le egy pimasz mosollyal a lányra.

- Jó volt vele?

- Igen – mélázott el az emléken Eli. – Bár a körülmények nem voltak éppen a legideálisabbak, de azt hiszem, erről közben sikerült megfeledkeznünk – nosztalgiázott kicsit a srác, de aztán megrázta a fejét, és visszatért a jelenbe. – Hát ennyi a történet.

- És többé nem is találkoztatok?

- Így nem. Tudod… hazakísértem, és… megkérdeztem tőle, hogy esetleg megismételhetnénk-e máskor is. Tudod… megfogott az… őszintesége. Tényleg – erősítette meg, ahogy Em kétkedőn nézett rá. – Nem csak amiatt akartam többet tőle, ami történt köztünk. Előtte nem találkoztam ilyen lánnyal. Olyannal, aki felvállalja, hogy mit akar, és nem próbálja rózsaszín maszlagba csomagolni, hogy attól vonzóbbnak tűnjön. Számomra éppen ettől volt vonzó.

- És ő?

- Nemet mondott. Csak ennyit akart tőlem – vont vállat Eli. – De azért… jóban lettünk… sokat beszélgettünk még abban a néhány hónapban, amíg végzett a sulival. Aztán… az államok másik végébe ment tanulni, és azóta nem hallottam felőle. Oké… - vett egy nagy levegőt a srác -, én megint minden rosszat elmondtam magamról, most te jössz! – nézett kérdőn Eli a lányra, aki újra elkomolyodott.

- Nem volt semmi gáz… tényleg…

- A homlokod nem ezt mondja.

- Utálom, ha olvastok… - csóválta meg a fejét Emily. – Oké, elmondom. Szóval apa éppen elutazott néhány napra… valahova a világvégére, kihallgatni egy pasit, aki már évek óta börtönben van.

- Emlékszem – tűnődött el a srác. – Ez még a télen volt.

- Szóval… úgy gondoltam, ha már adódott egy ilyen lehetőség… ki kéne használni, és…

- Áthívtad a barátodat.

- Igen – mondta félrenézve Em.

- Nagy kislány akartál lenni, pedig még nem voltál az – cirógatta meg az arcát Eli.

- Lehet, hogy hülyeség volt – húzta el a száját a lány. – De akkor jó ötletnek tűnt.

- És mi volt a baj? Mármint azon kívül, hogy még nem álltál készen rá.

- Az, hogy ő sem – sütötte le a szemét Em. – Tulajdonképpen… elbénáztuk az egészet. Azt sem tudtuk, hogyan… érintsük meg a másikat, hogy neki is jó legyen… és… féltem is… Ez annyira gáz!

- Nem, kicsim, nincs ebben semmi gáz. Ha görcsöltél… és főleg, ha a barátod is görcsölt… akkor nem tudott arra figyelni, hogy téged megnyugtasson. És így érthető, ha nem tudtad igazán élvezni.

- Hát… inkább olyan volt az egész, mint egy tudományos kísérlet – fintorgott Emily. – Ha így nem megy, akkor talán majd amúgy…

Eli homlokráncolva megcsóválta a fejét, és alig tudott elfojtani egy mosolyt.

- Ez nem vicces – mondta morcosan a lány.

- Nem, tényleg – hagyta rá Eli. – Türelmetlen kis tündérkém… megspórolhattad volna ezt magadnak.

- Tudom – látta be a lány is. – De… a barátnőim már a legtöbben túl voltak rajta, és…

- Vagy azt hazudták – szúrta közbe Eli. – Hogy elhitessék magukról, hogy ők már felnőttek.

- Lehet. Mindegy, ezt már elszúrtam – fintorgott Em. – És most itt vagy nekem te, igaz?

- Igen, itt vagyok… és… azt hiszem… én tudni fogom, hogy érintselek meg… hogy az neked is jó legyen – mérte végig tetőtől talpig a lányt.

- Hú, láttam ám ezt a pillantást – vigyorgott Em. – És ezek után képes vagy hat hétig váratni?

- Igen – bólintott rá a srác. – De azért addig is mindent megteszek, hogy elfeledtessem veled ezeket a dolgokat – mondta, aztán fülelt, ahogy odakint valahol kakukkolt egy óra. – Még tíz percem van.

- Akkor azt töltsük hasznosan – nevette el magát Emily, és lehúzta magához a fiút egy csókra.

Alaposan kifulladtak megint, mikor Eli vett egy nagy levegőt.

- Mennem kell!

- Tudom – sóhajtott csüggedten Emily. – És holnap korán is kelsz. Egye fene, elengedlek – mondta nagylelkűen.

- Igazán köszönöm – nevetett Eli, majd megcsóválta a fejét.

- Mi az?

- Ha lekísérsz, nem tudlak betakarni.

- Kíváncsi vagy a macira, mi? – kérdezte szemtelenül Emily. – Azt ki kell ám érdemelni.

- És mit kell tennem, hogy kiérdemeljem? – állta a pillantását Eli.

- Ezt majd elmondom, ha holnap is feljössz – makacsolta meg magát a lány. – De most tényleg gyere, mert szerintem apa már egy stopperral a kezében áll valahol, és azt várja, mikor dobhat ki.

- Igen, erre van esély – látta be Eli is, így felkeltek az ágyról, és lesétáltak a földszintre. Lightmannek nem volt nyoma, de tudták, hogy ez nem azt jelenti, hogy nem figyel rájuk. A bejárati ajtónál álltak meg elbúcsúzni.

- Jó éjt, kicsi lány – csókolta meg még egyszer Eli Emilyt.- És mondd meg a macinak, hogy nagyon-nagyon vigyázzon rád!

Emily erre furán nézett a srácra, mire az elnevette magát, és megölelte. – Holnap találkozunk – ígérte még, majd kilépett az ajtón.

- Eli! – szólt utána még Emily.

- Igen? – lépett vissza hozzá a srác, de Emily eltűnődött, így megfogta a kezét. – Mi az?

- Tudod… az után, hogy… azt hittem… hogy… elveszítettelek örökre… szóval ezt a hat hetet ki fogom bírni.

- Ez a beszéd – cirógatta meg még az arcát a fiú, aztán odasétált a motorjához, felült rá és elhajtott.

~~ o ~~

A sors nem is rendezhette volna jobban, mint hogy Lightman és Eli együtt értek be reggel, és csak ketten voltak a liftben. Kínosnak indult a csend, de végül Lightman törte meg.

- Jól szórakozott tegnap este? – kérdezte az ajtót fixírozva.

- Nem feküdtem le Emilyvel – sandított rá Eli.

- Hát persze – bólintott rá a főnöke minden meggyőződés nélkül.

- Azt hisz, amit akar – vont vállat a srác. – De egy óra… talán elég egy csajra… akit épp akkor szedtem fel egy bárban, hogy egy jót hancúrozzunk… De édeskevés a lányra, akit szeretek, és szeretnék boldoggá tenni. És még kevesebb Emilyre, akire vigyáznom kell. Szóval… tegnap este nem feküdtem le Emilyvel.

Lightman egy pillanatra a srácra pillantott, de még mindig nem volt meggyőzve, így csak fejcsóválva kiszállt a liftből, mikor megérkeztek.

- Egyezséget kötöttem Emilyvel – szólt utána Eli.

- Miféle egyezséget? – pördült vissza Lightman.

- Hogy a tizennyolcadik születésnapján fogunk először szeretkezni.

Eli látta, hogy a főnökének egy pillanatra elborul az agya, és már-már számított egy a múltkorihoz hasonló balegyenesre, de aztán Lightman magához tért valamelyest.

- Azt értem… hogy magának ebben mi a bolt – nézett Elira félrebillentett fejjel. – Bebiztosítja magát a kiskorú megrontása vád ellen. De mivel vette rá Emilyt?

Eli egy pillanatra lesütötte a szemét, és egy pimasz mosoly tűnt fel az arcán, mire Lightman vett egy nagy levegőt.

- Ne! Mégse mondja el! Nem akarom tudni! – fenyegette meg Elit, majd megpördült, és elviharzott, a srác pedig kuncogva nézett utána, aztán elindult a laborba.