...Folytatás...

o*°~o~°*o

Rázós Randevú

II.

- Gyanús, gyanús, felettébb gyanús! – motyogta Coulson maga elé. Ő és emberei a korcsolyapálya melletti hóval borított bokrok mögül szemlélték az eseményeket. Logan és kolléganője már vagy negyed órája szelték a jeget, és feltűnően jól szórakoztak, Remekül kijöttek. Ez nem tetszett az Ügynöknek, ahogy azok sem, amiket King korábban mondott.

Tutibiztos, hogy jó nyomon járnak. A férfinak mindenképpen van valami különleges, sőt veszélyes, képessége. De mi lehet az pontosan? Hogyan írhatnák körül? S biztosra vette, a zűrös családi háttér, korábbi életének drámája is hatással lesz még az eseményekre. A család mindig szerepet játszik, főleg, ha természetfeletti erővel bíró személyről van szó, aki még a nevüket is kitörölné életéből.

Amíg azok ketten újra belejöttek a száguldozásba, pörgésbe-forgásba, és mindenféle jégtánc elemeket próbáltak ki, kisebb nagyobb sikerrel, egy SHIELD-es csapat Logan lakásába lopózott éppen be. Bár nem várhattak sokat: ugyan mi árulhatná el King titkát a lakásában, csak nem ír naplót! Ettől függetlenül remélték, hogy korábbi életének nyomaira akadnak. Az nem történt meg, viszont alig pár percig tartózkodtak odabent és rejthettek el poloskákat a házban, váratlan meglepetés érte őket.

- Coulson Ügynök! Uram! – hallatszódott a lihegés a vonal másik végén.

- Mi az, Russel?! Találtak valamit? – kérdezte Phil izgatottan.

- Ami azt...illeti! Minket talált meg... valami...! – nyögte a férfi, miközben heves vita hangjai és némi morgás szűrődött át az adóvevőn.

- Hogy érti ezt?! Mi folyik ott?! – vált a megszokottnál is idegesebbé Coulson.

- Most... elhagyjuk a lakást, uram! – jelentette ki Russel, parancsot sem várva. – Bizonyítékot nem találtunk, a poloskák a helyükön...

- Mégis mit képzel?! Amíg nem találnak megfelelő...! – erősködött volna Phil, ám ekkor megszakították a vonalat. – Síkagyú banda! – szidta őket, s inkább a szeme előtt romantikus drámát előadó párnak szentelte figyelmét.

Az, hogy a bosszantóan rejtélyes Logan ennyire nyomul az Ügynökére, rendkívül bökte a csőrét. Be kell vallani, egyre inkább érezte magát nagybácsinak, akinek meg kellene védenie unokahúgát ettől a sötét alaktól. De csak miután rájöttek, milyen sötét is valójában! És most még egy újabb nyálas popszám is kíséri őket. Pompás! – gúnyolódott magában.

Megint egy korcsolyázáshoz remekül illő Cascada szám, az Everytime We Touch szólt a hangszórókból.

„Your arms are my castle,

Your heart is my sky,

You wipe away tears that I cry..."

°~o~°

- Logan! Logan, nézd! – kiáltotta Natasha lelkesen, mialatt sugárzó arccal, kecses mozdulatokkal körözött a jégen. Partnere a pálya egy másik szegletében állt meg, lehettek vagy harminc méterre egymástól.

- Figyelek! – mosolygott a nőre Loki. Ő is felszabadultnak tűnt, de kipirulni, mint mindenki más körülöttük, még mindig nem volt hajlandó.

„The good and the bad times,

We've been through them all..."

Natasha ekkor lendületet vett, és újabb piruett megtételébe fogott bele. Pörögve felugrott a levegőbe, Logan pedig elbűvölve nézte, amikor... A landolás ezúttal nem sikeredett tökéletesre. Sőt, igencsak veszélyesen alakult. Még nem esett orra rögtön, de elvesztette az egyensúlyát, és vészjóslón bukdácsolt előre. Csupán pár másodperc, és alaposan beveri a fejét a kemény jégbe, ha... Hirtelenjében a felé a pont felé kapta a fejét, ahol Logan állt, de már senki nem volt ott. Gyors kétségbeesés futott át rajta, mialatt lábai kicsúsztak alóla és a föld felé közeledett...

„You make me rise, when I fall..."

- Natasha! – hallotta Logan aggodalmas kiáltását, meglepően maga mellől. Majd mielőtt durván összetörte volna magát, erős karok fonódtak köré, és megállították, tíz centire a jég felett. Lélegezni is elfelejtett, mialatt a férfi erőfeszítés nélkül felsegítette, majd megtartotta, nehogy a rémülettől újból elesni támadjon kedve.

„Cause every time we touch I get this feeling,

And everytime we kiss I swear I could fly"

- Hogy... hogyan...?! – lihegte a nő, mikor végre szóhoz tudott jutni. Loki nem engedte el, s mélyen, mondhatni áthatóan a szemébe nézett.

- Jól vagy, kedvesem? – kérdezte ellenállhatatlan hangon.

A nő lassan bólintott, majd hogy megnyugodjon, a férfi karjai közé bújt. Ő épp visszaölelte volna, amikor Tasha hevesen a szemébe nézett.

- Nem értem! Hogy kerültél ide ilyen gyorsan?! Volt legalább harminc méter.

- Elég gyors vagyok! – hazudta a Mágus. Jelentőségteljesen Natasha szemeibe nézett, így ő elvetette a további kérdéseket.

- Köszönöm, hogy megmentettél.

Loki fáradtan sóhajtott, majd kedvesen rámosolygott.

- Talán fejezzük be az akrobatikát mára. Étterembe menjünk, ne kórházba!

Natasha bólintott. Ösztönösen megfogták egymás kezét, s vidáman siklottak tovább a jégen.

„(...) Cause everytim we touch I feel the static,

And everytime we kiss I reach for the sky..."

°~o~°

- Ez felettébb gyanús volt! Elképesztően gyanús! – fűzött újból kommentárt az eseményekhez Coulson, aki páholyból követhette figyelemmel a korábbi incidenst. – Mégis mi történt?! Mintha egyszerűen csak ott termett volna Natasha mellett! – Jól hallotta ugyan a beszélgetést, még ha ő már nem is szólhatott a nőhöz, de egyszerűen nem hitte el, hogy puszta gyorsaság lett volna. Másodpercek voltak, s ebben benne van a reakcióidő, és figyelmeztető megszólítás is. Ráadásul szilárdan állt a nő mellett, nem úgy tűnt, mint aki épp megérkezik! Vajon hogy csinálta? – Nagyon gyanús...

- Uram! Indulnunk kellene! – hallotta a sürgető hangot a füle mellett.

- Hogyan?! – bámult egy kollégájára.

- A célszemély és Romanoff ügynök épp most hagyják el a jégpályát. Nemsokára tovább indulnak.

- Vajon hová? – tette fel Phil a költői kérdést, s remélte, nem egy szállodai szobába. Nos, annyira nem állt távol ettől, ami történt...

o*°~o~°*o

Teljesen beesteledett, mire visszaváltották cipőjüket és elhagyták a tó környékét. Kézen fogva andalogtak az esti fák között. Kifejezetten romantikus hangulatuk volt a korcsolyázás után, bár Natasha újra kezdett fázni. Sőt..., percek múltán kimondottan vacogott, s keze még bézs bőrkesztyűjében is fagyos volt, mint a mirelithal.

- Jól van, elég! – határozta el magát Loki, és megállásra késztette a nőt, aki döbbenten nézett fel rá.

- Mi... történt...? – kérdezte kissé dadogva. Logan először nem szólt semmit, csak sebtében elkezdte kigombolni szürke szövetkabátját. – Mit... művelsz...?!

- Mielőtt még azt hinnéd, le akarlak teperni a Parkban... – mondta a férfi némi játékosságot belevegyítve, s minden kérdés nélkül levette a kabátot, amit aztán Natasha vállára terített. Eligazgatta rajta és kicsit összébb is húzta. Mivel a nő annyira megilletődött, hogy kezdetben szóhoz sem jutott, folytatta. – Ha ennyire fázol, miért nem szóltál? Sétálhatunk gyorsabban is.

- Hát én... nem akartam panaszkodni – felelte végül a nő.

- Ha valami gond van, máskor inkább szólj, mert lehet, hogy az nem lesz ilyen egyértelmű! – tanácsolta Loki, és a nő kezére csúsztatva az övét, valamivel sebesebben vezette az úton.

Natasha ígéretképpen bólintott, majd hálásan felnézet rá.

- Köszönöm – mondta, ahogy szabad kezével összébb húzta magán az extra kabátot. Az még kicsit langyos is volt, így hamarabb felmelegítette, bár a vacogás nem múlt el tökéletesen.

- Szóra sem érdemes.

- Nem hittem volna, hogy ilyen tényleg létezik. Túlontúl udvarias vagy!

- Csupán szükséges mértékben. Nem hagyhatom, hogy egy nő fázzon!

- De így te fogsz fázni... Egy szál öltönyben...

- Én nem fázok! – felelte Loki, majd halvány mosollyal folytatta. – Ám ha fáznék is, akkor is ugyanígy tettem volna. – Megszorította a nő kezét. – Még mindig remegsz.

- Nem baj... – hazudta Tasha, de mindketten tudták, hogy ez túlzás. Igenis kellemetlen volt számára az egyre jobban mínuszokba süllyedő hőmérséklet, csupán a férfi törődése mindezt felülmúlta.

Minden leheletüknél fehér ködként csapódott ki a pára előttük, s hidegen kopogott a nő csizmája.

- Ne aggódj, nemsokára ott vagyunk! – bíztatta Loki, s valóban kiértek a parkból egy percen belül. A belváros másik szemközti részét elérve pár fokkal nőhetett a hőmérséklet, de még így is rettenetesen hideg volt. Sietve keltek át az úttesten, s fordultak balra a járdán.

o*°~o~°*o

New York, Manhattan, a Central Park nyugati oldala

- Megf...fagyok... – sziszegte Natasha, ezúttal nem vesztegetve energiát, hogy bosszúságát elnyomja magában.

- Sajnálom, édes – húzta közelebb magához Logan, és párszor végigvonta kezét a nő, azaz a kabát hátán. – Most már csak pár háztömb.

- Az étterembe megyünk? – érdeklődött Tasha.

- Még nem – felelte Loki. – Sajnálom, ha túlságosan is sokáig maradtunk a Parkban, és ennyire fáznod kellett.

- Ugyan! – legyintett a nő, majd kedvesen rámosolygott. - Akkor nem tudom meg, milyen érzés, ha egy férfi felajánlja a kabátját. – Loki melegen visszanézett rá, titokban nagyon is örült, hogy lenyűgözhette a nőt, egy ilyen egyszerű, de azért nagyvonalú gesztussal. – Elárulnád azonban végre, hogy hová megyünk?

- Nemsokára megtudod! – titokzatoskodott Loki tovább, amiért csak „sértődött" morgást, majd egy nagy sóhajt kapott cserébe. Látva, hogy Tashának kezdett elege lenni a meglepetésekből, még hozzátette. – Szeretnélek bemutatni valakinek. Tudom, hogy másodszor találkozunk, így talán még korai lehet, viszont...

Nem tudta befejezni, mert Natasha arcán rémület jelent meg, és hevesen a szavába vágott.

- Jaj, ne! Csak azt nem mond, hogy van egy gyereked...!

Loki meglepődött. Nem teljesen ezt a reakciót várta, de végül is kihasználta, hogy utána járjon valaminek, s komolyságot erőltetett magára.

- Ha lenne, az gond lenne? Úgy is, hogy rajtad kívül jelenleg nincs más nő az életemben?

- Ö... nem. Nem. Persze, hogy nem! – vágta rá Tasha hirtelen, azt sem tudva, komolyan gondolja-e. – Csak meglepő lenne... Mert még nem mondtad, és... Kitől van? Hol van az anyja?

- Nincs gyerekem, Natasha – mondta végül a Mágus, s a nő nem bírt leplezni egy megkönnyebbült sóhajt.

- Ne érts félre. Ha lenne, az is klassz lenne...

- Valóban. Mindenképpen szeretnék gyereket..., egyszer majd.

- Egyszer majd én is – jelentette ki a nő. Egymásra pillantva nyugtázták, hogy ebben legalább egyet értenek. Szerencsére a gyerek közösségéről nem esett szó, ami végleg kínos helyzetet eredményezett volna a „második" randin.

- Most azonban valaki másnak szeretnélek bemutatni – magyarázta Logan, s abban a pillanatban be is fordultak jobbra, s egy nyolcemeletes, kívülről klasszikus stílusú társasház felé vették az irányt.

- Ez az épület... gyönyörű – jegyezte meg Natasha elismerően.

A homlokzat romantikus, kacskaringós elemekkel díszítve. Az egymás alatt és mellett elhelyezkedő erkélyek, amikből összesen három volt szintenként, ami három lakást jelentet, formás kis oszlopokkal határolva, s márványkorláttal. Az ablakok nagyobb fajták, legtöbb párkányában virágcserepek pihentek.

- Nem túl kihívó, de van stílusa, és nagyszerű kilátás nyílik a parkra – felelte Loki és miután beütött egy kódot a kapunyitóba, kitárta a magas tölgyfaajtót a nőnek. – Itt lakom én.

- Hú... Azta! – csúszott ki Tasha száján, amint belépett az épületbe. A földszinten egy kisebb hall fogadta őket. Volt lift és jobbra egy szélesebb, csinos lépcsősor is. Ezen a szinten még nem voltak lakások, csak az aula, s oldalanként ablakok. Balra egy kisebb portásfülke is volt, de abban jelenleg senki sem tartózkodott.

- Van néhány apartmanként szolgáló lakás a házban, amiket turistáknak adnak ki rövid időre – mesélte Loki a nőnek. – Mrs. Morgan, a házfelelős, szokta kiadni őket, s akkor itt ül órákig. – Natasha bólintott, hogy érti. – Vannak, akik bérlik a lakást, azok is neki fizetnek. Én inkább megvettem. Lifttel menjünk, vagy gyalog?

- Melyik emelet?

- Nyolcadik.

- A legtetején... Nem gond, mozogjunk! – döntötte el Tasha, és már indult is a lépcsők felé.

- Remek! – ujjongott Loki, s követte partnerét. Általában ő is szívesebben lépcsőzött. Úgy vélte az segít nem elkényelmesednie.

Útközben Tasha visszaadta kabátját, mivel a közel tizenhat fokos lépcsőházban már sikerült felmelegednie, na meg a lépcsőzés hatására. A Mágusnak viszont ekkor jutott eszébe, hogy megint elfelejtett kulcsot hozni! Fene a nagy eszébe! Ez máskor persze nem jelentett gondot, varázserejével simán kinyitott bármilyen zárat..., ám most nem csupán arra kellesz ügyelnie, hogy lakótársai észre ne vegyék. Hogy terelje el a nő figyelmét a kulcs hiányáról, amíg kinyitja az ajtót?

°~o~°

Felértek a nyolcadikra. Loki tisztán emlékezett, hogy kulcsait az előszobai alacsony szekrény tetején hagyta. Persze, ott van közvetlen felette a kulcstartó is, de pont azért voltak a szekrényen, hogy el ne felejtse őket. De megtette. Hol járt az esze?!

- Melyik a te lakásod? – kérdezte tőle Natasha. Már a halványsárga folyosót, s bordó szőnyeggel lefedett, falakkal harmonizáló narancsos csempét is bájosnak találta... Mondjuk a SHILED-es szállásokhoz képest, nem csoda, hogy egy elegánsabb társasház belső tere lenyűgözi. Néhol a házfelelős asszony, aki az el nem adott lakások főbérlője is volt, még virágokról és tájakról készült csendéleteket (persze nem eredetieket) is kirakott a folyosókra.

- A nyolc-nulla-hármas – válaszolta Loki, és a rövid folyosón lévő legutolsó ajtó felé mutatott, aminek bejárata pont a folyosó végéből, és nem oldalából nyílt, mint a másik két lakásé ezen a szinten. – Megtennéd, hogy leolvasod a légnyomást? Van itt egy légnyomás-mérő! – találta ki Loki a világ legbolondabb kifogását, mikor félúton járhattak. A folyosóra falára ugyanis még egy hőmérsékletet és légnyomást mérő szerkezet is kikerült, szintén Mrs. Morgan-nek hála.

- Persze... – felelte rögtön a nő, bár enyhén szólva furcsállta a kérést. Ha annyira érdekli a nyomás a férfit, miért nem olvassa le ő maga, amikor ott áll mellette? Azt a lehetőséget, hogy nem értene hozzá, alapból kizárta. Akkor meg...? Gyorsan rápillantott a barométer mutatójára... 1.0133 bar, bármit is jelentsen ez.

Loki ezalatt ravaszul az ajtónál termett, és egy enyhe csuklómozdulattal megtoldott varázslattal, már kattant is a zár. Mire Natasha odakapta a tekintetét, Logan már a kitárt ajtó mellet állt, és várt őrá. Hirtelen nem esett le neki, mégis miért olyan furcsa ez a helyzet.

- Egy egész nulla-egy-három-három bár – jelentette ki, s elindult az ajtó felé, valami magyarázó reakciót várva a férfitól. Az viszont nem mutatott eltúlzott érdekeltséget.

- Az körülbelül egy atmoszféra, szóval átlagos.

- Miért számít egyáltalán?

- Csak kíváncsi voltam – felelte a Mágus unottan, majd valamivel lelkesebben hozzátette: - Fáradj beljebb!

Natasha úgy tett és átlépte a küszöböt. A barátságos előszoba és tágasnak tűnő nappali, ahová vezetett, bár ott még félhomály volt, csupán az előtérben égett a villany, annyira lekötötte a figyelmét, hogy észre sem vette, a kulcs még mindig a tölgyfából készült cipős szekrény tetején hevert. Loki ezt örömmel nyugtázta, s becsukta maguk után az ajtót.

Az előszobából némi pakolóhely és fogas-sor után jobbra nyílt a mellékhelyiség majd a fürdő, mindkettő kényelmesen tágasra szabva. Egyenesen a nappali, balra a konya. Ez utóbbi kettőt nem ajtó, hanem boltív választotta csak el a folyosótól, és a konyhából is át lehetett menni a nappaliba. A kettő tulajdonképpen egy légtér volt, csupán más burkolattal. A konyha amerikai típusú, sok beépített szekrénnyel, középen körbejárható pulttal és az elmaradhatatlan pohártartókkal. A nappali tágas, világos falú, kényelmes kanapéval, fotelokkal és homályosított üveg dohányzóasztallal. A konyhával azonos, baloldali falon és a folyosóval szemben is volt ablaka. A szemközti ablak mellett még egy szintén átlátszó üvegajtó vezetett az erkélyre, ahol elég hely volt két széknek és egy kisebb asztalnak.

Mindezt Natasha onnan tudta, hogy miután levette csizmáját és Logan lesegítette a kabátját, az egyszerre elegáns és otthonos lakásban is körbevezette. Kezdve az előszobával, ahol még világosbarna lambéria borította a falakat. A lakásban egyébként kellemes meleg volt, legalább huszonnégy fok. A társasházakban már csak jobban megmarad a meleg, mint mondjuk egy családi házban egy nagy telek közepén. Natashának jól esett a meleg, és a világos színek, amik még tágasabbá tették a lakást, annál inkább.

Persze volt azért más is, mint fehér falak, világosbarna parketta a nappaliban és világoskékes csempe a konyhában, folyosón. A konyha pultrészeinek burkolata vöröses árnyalatú volt, a fürdőben pedig intenzívebb kék volt a csempe. A nappaliban bár a szőnyeg és a kanapé is krémszínű volt, a falakon színes, egyszerű kerettel ellátott képet voltak, s itt-ott néhány dísznövény. Pálmák és más trópusokon őshonos, vastag levelű növények kicsinyített változatai.

Bár a függönyök szintén fehérek voltak, drapp sötétítővel, és egyel sem volt több bútor, mint az feltétlenül szükséges lett volna. Egy ebédlőasztal a bal oldalon, közel a konyhához. A televízió az erkélyajtótól nem messze balra, s a kanapé is afelé nézett. Mellette két fotel, előttük a dohányzóasztal. Jobb felé szekrények s némi üres tér, miután a szőnyeg véget ér. Natashának tetszett a letisztultság.

A nappali, a folyosóról kilépve, jobb oldalából még két ajtó nyílt két kisebb szobába. Az ottani ablakokkal együtt így már a ház három oldalán ki lehetett látni. A Park felé az erkélyen kelet felé, a konyhából és a nappali szomszédos oldalán, az ebédlőasztal felől északra, és délre a két, mostanáig bezárt ajtajú, szoba ablakain keresztül.

°~o~°

- Nagyon bejön ez a hely! – jelentette ki végül Natahsa, ahogy elhúzva a függönyt kinézett a Parkra. Így este nem látott többet sötét lombkoronáknál, s halovány fényeknél, ezért inkább lenézett a kivilágított útra a háztól húsz méterre.

- Nappal jobb a kilátás. Bár ha túlnézel a fákon, Manhattan éjszaka is izgalmas látványt nyújt.

- Kár, hogy túl nagy a köd, hogy átlássak rajta.

- Ez igaz – lépett a nő mellé Loki, hogy ő is jobban kinézzen az erkélyajtón. Inkább óvatosan visszahúzta a függönyt, és jelzett a nőnek, hogy lépjenek beljebb. – Örülök, hogy tetszik a lakás, ám ez még nem minden, amit látnod kell!

Natasha ekkor vette észre a nappali másik (jobb) oldalán, a jelenleg félig behajtott bal oldali, s a tőle jobbra eső bezárt fa ajtót. Az előszobából nyíló fürdő és toalett ajtaja is fából volt.

- Az ott a háló, és...? – kérdezte.

Logan bólintott.

- Nagy a tér, de nincs sok szoba. Csupán a háló, dolgozó és a nappali. Az előbbi kettő nem túl érdekes, nem arra céloztam az előbb.

- Hanem?

- Ugye nem vagy allergiás a szőrre? – kérdezte végül Loki. Remélte, hogy a nő jól fog majd reagálni.

- A szőrre?! Nem. De hogy jön ez most ide?! - csodálkozott a vörös. Úgy tűnt, mindeddig nem vette észre a tökéletes rendben tartott lakás nappalijának padlóján széthagyott kicsi labdát, csomós végű kötelet, gumicsirkét, és a két fémtálat a konyha padlóján. Az egyikben víz volt, a másik jelenleg üres.

- Feni! – kiáltotta el magát Logan minden figyelmeztetés nélkül, amitől a nő össze is rezzent egy pillanatra. Nem történt semmi. A férfi elnézés kérőn nézett Tashára, aki nem győzött értetlenkedni. – Ne haragudj, biztos alszik. Mindig csak lustálkodna...

- Kicsoda?! – kérdezte a nő, ám Loki mintha meg sem hallotta volna, újból próbálkozott.

- FENI! Kelj fel, te lusta kölyök, és hord ide magad! – Hangja határozott volt, de valahogy sugárzott belőle a szeretet, ami ahhoz a bizonyos „Feni" nevű valamihez köti.

- Ki az a Feni?! – csodálkozott Tasha, de már nem kellett sokáig várnia. A hálóból ugyanis mocorgás és kaparás hallatszódott ki, majd egy test valószínűleg feltápászkodott a szőnyegről... Nyílt az ajtó, és... azon keresztül egy retriever nagyságú, szinte világítóan fehér bundájú szőrgombolyag indult meg feléjük... sebesen vágtatva.

Egy ugrás, két ugrás, három... És az első látásra farkas és bárány keverékének kinéző lény már Loki-ra is vetette magát. Felágaskodva két lábra egész a mellkasáig ért, Tashának a nyakáig is ért volna. Vidáman, nagyon hevesen csóválta a farkát, miközben kicsiket vakkantott, vonyított, nyüszögött egyszerre és a férfi kezét nyalta össze-vissza. Logan pedig láthatóan hidegvérrel fogadta ezt a rajongást, miközben nyugodtan simogatta az izgatott kutyus fejét. Néha nem bírta ki, hogy el ne mosolyodjon.

Mikor a kutya kicsit lenyugodni látszott, megszólította.

- Jól van, Feni! – paskolgatta meg a fejét, majd vállát. – Jó fiú! – Mivel az eb még mindig két lábon állva egyensúlyozott rajta, és félő volt, elszakítja a zakóját, kicsit bekeményített. – Elég már, nyugi! – erősített és mélyített a hangján, miközben megpróbálta letolni a kutyát a földre. Persze, százszor erősebb volt ennél a földi állatnál, de nem akart durva lenni az ő kutyulijával. – Elég, Feni! – förmedt a kutyára, és végleg „lekaparta" magáról. – Vendégünk van! – hozta az eb tudtára, s mikor az végre nem próbált meg újból ráugrani, hanem nagy-barna szemeiben értelem csillant, megsimogatta párszor. – Jó fiú...

- Ez... a tiéd? – jutott szóhoz Natasha, aki mindeddig némán bámulta, ahogy a férfi gazdisat játszik. Azt tudta róla, hogy rendes ember, aki néha már túlságosan is titokzatos, de... sosem gondolta volna, hogy egy állattal is megosztja az életét.

Logan felé fordulva lassan bólintott, majd mosolyogva fogott bele.

- Natasha Romanoff... Hadd mutassam be neked Fenrirt! – Ekkor büszkén lenézett az csahosra, majd újra fel a nőre. – Bár nem ő az első kutyám, akinek ezt a nevet adtam. – A kutya szót enyhén kiemelte a többi közül, mintha idézőjelben lenne, de ez a nőnek alig tűnt fel.

Coulson-nak már annál inkább. Ő még arra is jól emlékezett, amit nemrég olvasott. Fenrir egy hatalmas farkas volt, akit a skandináv mitológia Loki istennel kapcsol össze, mint annak egyik gyermeke. Persze, már tudták, hogy Loki valójában nem Odin, hanem Thor fogadott testvére. Sokkal valószínűbb az is, hogy a farkas sem az Ármányos fia, csupán elhozta valahonnan, valamiért egykor. És hogy Logan még ki is jelenti, nem az első ilyen névre hallgató állata ez a szőrpamacs... Kifejezetten gyanús! De... mégis mit jelenhet ez?!

- Érdekes név... Valamiért ismerős – mondta végül Natasha. – És a kutya is ...érdekes.

- Érdekes, érdekes...? – ismételgette a szót Loki kritikusan. – Látod, Feni, nem nyerted el a tetszését! – szólt csalódottnak álcázott hangon a kutyához, az pedig csak nagy szemekkel bámult a nőre, ahogy már egy ideje.

- Nem erről van szó – védekezett Tasha, de a kutya már megérezte, hogy a nő fenntartásokkal él iránta, így kicsit kedvét is vesztette. Már nem csóválta a farkát kihívóan, hanem ártatlan tekintettel lehuppant a padlóra és szomorkásan Loki kézfejét kezdte nyalogatni.

- Mi történt a nagy lelkesedésével? – döbbent meg Tasha.

- Alig egy éves. Kölyök még, de még a kölykök is érzik, ha nem kedvelik őket – válaszolta Loki. Hangja nem volt megrovó, csupán halk. Megértette, hogy nem mindenki rajong úgy az állatokért, s kifejezetten a kutyafélékért, mint ő. De Tasha nem utálta őket.

- Jajj... Ne haragudj! – fordult most a nő a kutyához. – Feni... Csak olyan hatalmas vagy...

- Megijedtél? – mosolyodott el Loki.

- Kicsit.

- Nos, azért még ki kell engesztelned!

- Fenit? – kérdezte a nő, és Logan bólintott. Natasha ekkor lehajolt a kutyushoz, aki most épp gazdája nadrágszárát szagolgatta. Óvatosan megérintette bolyhos fejét, mire az ráemelte nagy, sötét szemeit. – Feni... – suttogta az állatnak. – Ne haragudj rám!

Mikor a kutya még mindig csak nézte őt, úgy döntött, bevállalja. Leguggolt mellé és úgy simogatta meg, jól beletúrt a dús, sűrű fehér bundába. Ez a vártnál is kellemesebb érzés volt. A kölyökkutyáknak a legtisztább a szőre és a legselymesebb.

- Oh, milyen puha! – lelkendezett Tasha, amikor Feni már megadta magát, és jól megszaglászta a nő kezét. – Hogy lehet, hogy ekkora, és még kölyök? – nézett fel Lokira, mialatt a méretes kutya, aki így alig volt nála alacsonyabban, nyalogatni kezdte a kezét.

- Szokatlan lehet, de még növésben van – felelte a Mágus. – Ha jól emlékszem arra, amit a menhelyen mondtak, akkor ír farkaskutya és komondor keveréke. Nagyra fog nőni...

- És... veszélyes lehet... – tette hozzá a nő, mivel Feni már mindenét nyalta volna, s a lábáról is megpróbálta ledönteni, ahogy megpróbált a karjaiba férkőzni.

- Még mindig újszülöttnek képzeli magát... – magyarázkodott Loki. – Mikor hazahoztam, sokszor tartottam az ölemben. Lehet, elkényeztettem...

- Gondolod?! – nyögte a nő, ahogy a kutya végképp fellökte, és felé mászva a nyakát és arcát kezdte nyalogatni. – Szedd le rólam, kérlek!

- Feni, elég! – dörrent rá Loki, és a kemény hangra a kutya azonnal megtorpant. – Szállj le róla! – parancsolta, s Feni készségesen engedelmeskedett a gazdinak. Röstelkedve ült le, és húzta maga alá a farkát. – Úgy látom, megbocsátott – nézett le a nőre a herceg, és kezet nyújtva felé felsegítette a földről. – Elnézést kérek a hevessége miatt. Ahogy mondtam, még kölyök.

- Persze, érthető – fújta ki magát Tasha. – De aranyos – pillantott le rövid időre a most ásítozva üldögélő kutyára.

- Ami pedig a veszélyességet illeti... Mint láthattad, minden nevelés kérdése. Kicsit sokat hordtam az ölemben, de attól még komolyan vesz. Kezeskedem róla, hogy ha felnő, se jelentsen veszélyt senkire, akire nem szeretném, hogy veszélyt jelentsen.

- Ez igazán bölcs elgondolás. De kire szeretnéd, hogy veszélyt jelentsen?

- Mindenkire, aki engedély nélkül van itt. Betörőkre – vont vállat Loki könnyedén, majd kedvesen végigsimított a nő karján. Natasha immár a kék-fehér, rövid ujjú sziluett ruhában feszített. – Mosakodj meg a fürdőben, ha szeretnél – ajánlotta. – A szekrényben találsz tiszta törülközőt.

- Jó ötlet! – értett egyet a nő, és máris kifelé vette az irányt. – Ennyi kutyanyál elég volt mára!

Loki csak jóízűen elnevette magát, majd megvakargatva Feni fejét még utána szólt.

- Mellesleg tetszik a ruhád! Igazán csinos.

- Kösz! – jött a válasz és a vörös hajkorona eltűnt a fürdőben. Natasha alaposan kezet és arcot mosott Feni kis ajándéka után.

- Na, Feni! – guggolt le Loki a kutyához, és suttogott a fülébe, mintha most kellene kitárgyalniuk az új nőt. – Mit szólsz? Mégis megkedvel téged? Szerintem összeilletek... – Feni ekkor fogta magát, és most gazdáját nyalta arcon. Szőrös kis pofiját aztán a vállára tette és úgy bújt hozzá! – Jaj, te rendetlen bolhazsák! – tréfálkozott Loki (mivel kutyája természetesen nem volt bolhás), s szenvedélyesen magához szorította az újra vidáman ficánkoló gombolyagot. – Tudtam én, hogy tetszeni fog neked Natasha!

°~o~°

Pár perc múlva Natasha kilépett a fürdőből. Rögtön megakadt a szeme Logan-en, aki felszabadultan játszadozott Fenivel. Ez annyiból állt, hogy a férfi térdelve kötelet húzott a kutyával, majd amikor a fehér óriáskölyöknek még annak ellenére sem sikerült megszereznie a kötelet, hogy nála volt a csomós vég, gondolt egyet és inkább leteperte gazdáját. A fekete hajú férfi nevetve dőlt el a szőnyegen, ám pár arcnyalásnál nem volt hajlandó többet elviselni. Megragadta a kutyát, és úgy ügyeskedett, hogy ő kerüljön felülre. Mindketten morogtak párat közben. Feni megpróbált kimászni, de utána megint a férfi nyert és hamar bolyhos hasát kezdte vakargatni.

- Na, te démonfajzat! – szidta viccből a kutyát Loki. – Most megkapod! – határozta el, és még gyorsabban simogatta. Feni nem győzött lihegni és örömében izegni-mozogni a hátán, mint egy partra vetett hal.

- Látom, megy a bunyó! – vigyorogta Natasha mialatt kicsit közelebb lépett.

Loki eddig észre sem vette őt, annyira lekötötte a játék, de most sebesen kapta felé a tekintetét.

- Ne haragudj! Veled kellene foglalkoznom... – kért elnézést, és már inkább csak a kutya fejét cirógatta. Feni, aki jelenleg óriási fehér kolbászra emlékeztetett, átfordult hasra és úgy dörgölőzött a kezéhez.

- Ugyan, semmi gond! – biztosította Natasha. – Biztos egész nap hiányolt – nézett megértően a bezsongott kutyusra. Logan hálásan bólintott. – Mellesleg egész szórakoztató látványt nyújtottál, amikor együtt hemperegtetek... – nevette el magát.

- Örülök, hogy tetszett a műsor – felelte Loki, s végre feltápászkodott. – De ha megkérhetlek, ez maradjon köztünk!

- Hogy van egy édes, de méretes kutyád?

- Főleg az, hogy miképpen játszik velem.

- Ó! Azt hittem, te olyasvalaki vagy, akivel nem lehet játszadozni! – cukkolta a nő.

- Te máris azt teszed – jelentette ki Loki. Natasha elkuncogta magát, mire ő is. – Mindjárt jövök, kiugrom én is a fürdőbe.

°~o~°

Egykettőre végzett a mosakodással, nem volt szokása órákat időzni a fürdőben. Utána egyenesen a konyhába vette az irányt. Felbontott egy üveg vörösbort, amiből mindig tartott néhányat az egyik polcon. Kétharmadig öntött egy-egy öblös üvegpoharat a számukra, majd átsétált a nappaliba. Natasha ezalatt a képeit vette szemügyre.

- A napraforgós kép 2... – szólalt meg a nő, ahogy hallotta, hogy a férfi mögé lép. – Van Gogh, ha nem tévedek.

- Csupán egy másolat, ahogy a többi is – felelte Loki és átnyújtotta neki az egyik poharat. – Nem raknám tele a lakást virágokat ábrázoló képekkel, de ez kivétel. Valahogy a színei mindig felvidítanak. A napraforgó érdekes virág: képes mozogni csak azért, hogy mindig szemből érje a Nap.

- Találó metafora ez arra, hogy még ha korlátozva is vagyunk valamilyen értelemben, akkor is küzdhetünk a fényért – mondta Natasha elmerengve, majd a férfire nézve feljebb emelte a poharát. – Igyunk kettőnkre!

- Kettőnkre! – értett egyet Loki, s mindketten megízlelték a bort. Egy húszéves Chianti, félédes borról volt szó. – Mellesleg szép gondolat a fényről.

Natasha rámosolygott és újat kortyolt a pohárból.

- Kitűnő minőség. Bár nem ismerem nagyon a borokat, de... Olasz?

- És megint eltaláltad – nevette Loki. – Én sem vagyok szakértő, de azt tudom, hogy az olasz borok a kedvenceim, különösképpen a Chianti cuvée. Toscana káprázatos hely. Egyszer el kell menned oda!

- Szóval ott is jártál? – kérdezte a nő, bár ez nyilvánvaló volt. A férfi bólintott, majd az ebédlőasztal felett, az ablak mellett elhelyezett olasz tájat ábrázoló, hívogató képre mutatott 1, aminek központjában sárguló szőlőültetvények és egy rusztikus villa állt. – Szőlőskert a címe, még Olaszországból hoztam.

- Pont illik az ebédlő-részbe – mondta Natasha. Az olasz tájkép és a mellette lévő falon a Napraforgós kép pazarul illettek az étkezőasztal köré. Újra a falakra pillantott. – Több Gauguin kép is van, igaz? – nézett végig a nappaliban kirakott összesen kilenc képen.

A Napraforgós kép az erkélyajtótól kettővel balra, tőle jobbra még egy, az erkélytől jobbra még három a hálóig. Kettő a folyosóról kilépve jobbra lévő falon és még egy az arra merőlegesen, a háló és dolgozó ajtaja között.

- Kiváltképpen szeretem a képeit, amiket Tahiti ihletett. Egyszerre élethűek és művésziek. A színek és elrendezés pompásan tükrözik a dél-polinéziai hangulatot... – magyarázta Loki. – Ez a kedvencem – mutatott a Napraforgók-tól közvetlenül jobbra, az erkélytől balra lévő képre, amin két mokka bőrű bennszülött nő ült a homokban, tengerrel a háttérben 5.

- Nők a strandon... – mosolygott Natasha sejtelmesen.

- Pont ez a címe is – újságolta Loki, figyelmen kívül hagyva a célzást. – Ez pedig a másik – mutatott most az erkélytől jobbra levő első képre. Az valójában egy lila ruhás Tahiti-i nőről készült, aki egy narancsos színű ovális gyümölcsfélét tartott a kezében 6. – A címe nem túl eredteti: Nő egy mangóval.

- Újabb nőt ábrázoló kép... – hümmögött Tasha.

- És akkor még nem is mutattam a harmadikat! – tett rá még egy lapáttal Loki, és a következő képhez lépett, Natasha pedig érdeklődve követte a „távlatvezetésen". Két, piros szoknyát és fehér felsőt viselő ugyancsak bennszülött nő ült a rózsaszínes árnyalatú földön 7. – Tetszik a vörös és fehér kontrasztja, és ahogy a tájat ábrázolja.

- Nem rossz – értett egyet végül Tasha. – Azok a lekerekített formájú sziklák a háttérben még romantikusabbá teszik.

Tovább folytatták a képek kielemzését. Az utolsó ezen a falon egy Tahitin épített faházat ábrázolt a hosszú pálmatörzsek alatt 8. Szinte csalogatott buja trópusi hangulatával. Az erre merőleges falon, a háló és dolgozó ajtaja közötti kép egy színes, kellemes csendélet volt pávákkal és kis betekintést engedett egy helyi falu életébe 9.

A lakás tulajdonosa végül beinvitálta a hálóba is. Az ajtóval szemközti oldalon volt egy ablak, mellette egy nagyobb ágy, itt-ott szekrények és egy komód. Két kép volt kirakva a két oldalsó falra, amiken éjszaka volt. Posztimpresszionista stílusban ábrázoltak egy Hold által megvilágított, igéző égbolttal körbeölelt ösvényt 3, illetve egy otthonos kávézót egy barátságos, macskaköves utcán 4.

Megszemlélve van Gogh csendéleteit, a dolgozóba is betekintettek. Ott az ablakkal szemben lévő íróasztaltól jobbra láttak egy szürkébb árnyalatú, könnyen átélhető, romantikus stílusú festményt. Azon egy hosszú sötét kabátot viselő, magányos férfi nézett le egy szirtről az alatta hömpölygő ködtengerre, s távoli horizontra 13. Logan megjegyezte, hogy Friedrich képe az, aminek hűvös, mégis szabadságot sugárzó hangulata számtalanszor ráillik életére. A szemközti falon pedig hasonlóan lebilincselő hatású, egyszerűbb, tengerparti sziklákat ábrázoló festmény függött 12.

Ezen kívül még két kép volt a házban, a nappali dolgozótól balra, bejárattól jobbra eső falán. Szintén két Gauguin. Ami következett, azon az élénk színek voltak többségben. Egy pásztorlány furulyázott a háttérben, egy másik épp kitekintett egy fa törzse mögül. Könnyű, fehér ruhát viseltek. Az előtérben egy nyúlánk narancsbarna kutya feküdt 10.

- Vörösnek ábrázolta az óceánt – állapította meg Natasha szemlélődve.

- Ha az egyáltalán óceán – felelte Loki. – Sokféleképpen értelmezhető. És itt az utolsó – mutatott a folyosó melletti, valamivel hidegebb kisugárzású festményre 11.

- Ha jól látom, egy család gyűlt össze egy csónak mellett, naplementekor.

- Lehet azt mondani, hogy a szegénységre utal, avagy éppen a természetességre és egyszerűségre, amit a modern társadalom kezd elfeledni.

- Szerintem inkább nyugalmat sugároz. Ha szegények is, jól megvannak együtt – döntötte el Natasha. – Igazán kellemes gyűjtemény! – hozta a férfi tudtára. - Tetszik ez a stílus.

- Feldobja a hangulatot, igaz? – mosolyogta Loki. – Amikor a trópusokon jártam, a környezet megbabonázott – mesélte, és Tasha érdeklődve hallgatta. - Ámulatba ejtő növények, különleges állatok, na és a párás meleg... – sóhajtotta a Mágus. – Tüzes táncok és színes, ősrégi hagyományok... Hiába volt nyár is, ahol éltem korábban, az örök mégis termékeny nyár birodalma páratlan az univerzumban!

- Univerzumban?! – vonta fel a vörös nő a szemöldökét, s meg mert volna esküdni, Coulson épp újabb pipát tesz listáján a gyanús kijelentések címszó mellé.

- Hát, ki tudja, kialakulhatott-e más bolygón is trópusi éghajlat? – hárított a férfi. Úgy tűnt, sikerrel.

- Merre jártál pontosan?

- Legelőször az Eurázsiai kontinenst jártam körbe még fiatalabb koromban, Kína után délre fordultam. Jártam Indiában, majd Thaiföldön. Máskor Afrikát vagy éppen Dél-Amerikát fedeztem fel. Floridában csak nemrég jártam. Korábban tettem egy látogatást a Seychelle-szigeteken, bámulatos hely. Megint máskor egy körutazás is összejött érintve Ausztráliát, Új-Guineát és többek között a Polinézia déli részén fekvő Fidzsi-szigeteket, Bora-Bora-t és Tahiti-t is. Szeretek a Városban élni, ám azt az egyszerre forró és üdítő vidéket semmi sem pótolja! Gaugin képei segítenek felidézni, milyen is volt.

- Rengeteg helyen jártál! – ujjongott Natasha. – Én mindössze egyszer voltam Hawaii-n.

- És még hány helyre elmennék! – lelkendezett Loki. – Madagszkár, a Kanári-szigetek, Hawaii... Tudod mit?! Ha véget ér a félév, elviszlek magammal valahova!

- Logan... – vett vágyakozva mély levegőt Natasha. – Az csodálatos lenne!

Natashát lenyűgözte a férfi, aki újra-és újra meglepte világlátottságának, avagy éppen művészeti szakértelmének részleteivel. Az is pluszpontnak számított, hogy a képeken ábrázolt nők legalább nem voltak kihívó pózban, sem meztelenek. Gauguin ugyanis nem tárgyiasította, vagy emelte múzsává őket, csupán megfestette természetes szépségüket. Az ízlése tehát sokat elmondott Logan személyiségéről, még vonzóbbá tette a számára. Ahogy az is, hogy folyton megmentette, láthatóan nehézségek nélkül. Mindennél jobban vágyott rá, hogy Coulson terve megbukjon, és kapcsolatuk továbbra is életben maradhasson. Micsoda kivételes férfi ez a Logan!

Loki hasonlóan kedvét lelte a nőben, ahogy mind jobban megismerte őt. Bátor, erős, ugyanakkor bájos, nyitott az új dolgokra és minden körülmények között nőies. A Mágus szerette, ha egy nő még harc közben is kecses tud maradni, ám harctudása ellenére is engedi meghódítani magát. Csupán egy halvány, baljós előérzet lappangott az elméjében. Miért érzi úgy, hogy Natasha valamivel többet vár tőle, mint ragyogó párkapcsolatot?

Összemosolyogtak és csók is lett volna belőle, ha Fenrir nem unja meg a dekoráció részletezését, és furakszik közéjük szájában a kis kék labdájával. Nem sokon múlt, hogy a még megmaradt bort egyiken sem öntötték a padlóra.


1 Caroline Zimmermann – Vineyard Painting, Tuscany Villa (szőlőskert festmény, toszkán villa)

2 Vincent van Gogh – Napraforgók

3 Vincent van Gogh – Falusi út Provence-ban éjjel

4 Vincent van Gogh – Éjjeli kávézó

5 Paul Gauguin – Nők a strandon

6 Paul Gauguin – Nő egy mangóval

7 Paul Gauguin – Kellemes Álmosság

8 Paul Gauguin – Nádfedeles kunyhó pálmafák alatt

9 Paul Gauguin – Tájkép pávákkal

10 Paul Gauguin – Tahiti-i pásztorjáték

11 Paul Gauguin – Egy kenu, tahiti-i család

12 Paul Gauguin – A britt part sziklái (Rocks of Breton coast)

13 Caspar Davis Friedrich – Vándor a ködtenger felett


°~o~°

Feni lelkesen játszadozott a labdával, amit Loki dobált számára egy ideig. Utána Natasha is eldobta neki párszor, s egyre jobban megkedvelte a szőrgombócot. A Mágus ezalatt helyet foglalt a kanapén és onnan nézte őket halványan mosolyogva. Milyen idilli lenne az, ha minden nap így telhetne...!

Natasha végül leült mellé a kanapén és hagyta, hogy a férfi lazán átkarolja. Most, hogy immár két galéria bemutatón voltak túl, és egy nagyon hosszú délutánon, mindkettejüknek jól jött a pihenő. Az üres borospoharakat a dohányzóasztalra tették le, remélve, hogy Feni nem veri le őket szeleburdiságában és továbbra is ellesz az újonnan megtámadott gumicsirkével, ami hosszasan csipogott a háttérben.

- Szóval örökbe fogadtál egy kutyát? – kérdezte a nő érdeklődve, miközben Lokira emelte tiszta, kék szemeit. Felhúzta a lábait maga alá, a férfi ezalatt közelebb húzódott hozzá.

- Pár hónappal azután, hogy az utazgatások befejezve New York-ban állapodtam meg – mesélte Loki. – Mivel nem voltam mindig úton, kellett valami társaság, úgy értem olyasvalaki, aki vár otthon...

- És nem is egy nőre gondoltál először? – nevette Natasha.

- Vagy három éve nem gondoltam nőre, pontosabban arra, hogy kapcsolatot alakítsak ki eggyel. Túl sok mindent kellett elintéznem, ahogy arra sem vágytam, hogy kötöttségeket szerezzek. Mikor megismertelek téged, mindez megváltozott – vallotta be Loki.

- Ez egész romantikus volt.

- Annak szántam.

- És miért örökbefogadás?

- Sajnáltam a magukra hagyott állatokat, akik egyedül már nem boldogulnának. Véletlenül láttam meg egy fehér kölyköt. Akkor még nagyon kicsi volt és sovány, kész csoda, hogy nem pusztult el. Alig lehetett pár hetes. De harcos volt, hazahoztam, és egyre erősebb lett.

- Szép történet. Az a jó a kutyákban, hogy hűségesek – mondta Natasha. – Ki tudja, mi lett volna vele, ha nem mented meg.

- Sajnos így sem tudok elég időt vele lenni. Sokszor csak reggel van időm sétálni vinni. A szomszéd fiút szoktam megkérni, hogy vigye el délutánonként. De rendes fiú, kulcsot is adtam neki.

- Sokan csinálják így.

- Kérsz még bort? – váltott témát Loki.

- Persze.

Újabb pohár cuvée-t fogyasztottak el, majd még vagy fél óráig ültek a kényelmes kanapén, összebújva, és beszélgettek, ezúttal a zenékről. Még egy Nickleback CD is lejátszásra került, ami egy volt azon kevés kortárs előadók közül, akinek a számait mindketten kedvelték. Sokáig hallgatták.

„This time, I wonder what it feels like,
To find the one in this life, the one we all dream of.
But dreams just aren't enough.
So I'll be waiting for the real thing, I'll know it by the feeling:
The moment when we're meeting, will play out like a scene
Straight off the silver screen,
So I'll be holding my breath, right up 'til the end,
Until that moment when, I find the one that I'll spend forever with"

...

folyt.köv.


Kérlek írjatok! Sokat számít a véleményetek :)