"El kell bújnom valahol, el kell bújnom, el akarok bújni!" Tulajdonképpen ez a háromszor elismételt gondolat nagyon is érthető volt attól, aki épp (hol ember, hol patkány alakban) egy félig visszaalakult vérfarkas és egy dühödt kutya-animágus, továbbá három dementor elől menekült.

Peter Pettigrew olyan gyorsan futott, ahogyan talán még életében nem. Egyszer sikerült sarokba szorítani őt, de az apró patkány átsurrant a lebegő dementorok alatt, Remus pedig inkább veszített pár másodpercet, de semmiképp nem akart Azkaban őreibe ütközni.

A cikkcakkos rohanás csak egy ideig vált be, aztán Féregfark a felső lépcsősor felé iramodott. Tudta, hogy mozgásban kell maradnia, különben a dementorok utolérik, és ott fog heverni a földön menekülésre képtelenül már azelőtt is, hogy Holdsáp átka eltalálná. Közben a lába belesüllyedt a középső lépcsőbe, és a legfürgébb dementor már majdnem utol is érte, az utolsó pillanatban tudott csak továbbrohanni.

-Gyerünk, Skipps, kapd el! -hallotta Sirius hangját. -Tudom, hogy nem így szoktál enni, de most az egyszer! Ne hagyd, hogy a menekülésre gondoljon!

"Elbújok, elbújok, elbújok!"

A Szükség Szobája megnyílt. Skipps pont az animágus feje fölött vágódott be az ajtón, majd szélesre tárta azt, hogy a lemaradt üldözők is bejöhessenek.

-Hű, ez megnehezítette - nézett körül a kifulladt Sirius.

-Meg- lihegett Remus is.

Körös-körül, néhol több méter magasra felpakolva, az iskola ezeréves működésének teljes lomlerakata tárult eléjük. Sirius nagy levegőt vett, és azonnal tüsszentett is kettőt. Ilyen porban nem fogja tudni használni az orrát.

Márpedig el fogják kapni Petert, döntötte el. Élve és kihallgatható állapotban, és akkor... Akkor talán...

Vaqqu elsuhant mellette:

-Munkára, auror.

Hogy az üldözésnek nem jó vége lett, talán a vakszerencsén múlott. Daire, aki már nagyjából felismerte egy átalakult animágus egyszerűbb, állati tudatát, megtalálta azt a megközelíthetetlen sarkot, ahol Peter lapított. Az emberi elmére gyakorolt hatásnak azonban töredéke érte csak az éppen amúgy sem vidám patkány-animágust, aki az utolsó pillanatban visszaalakult, felkapta egy unikornis-csontvázról a koponyát, és a méteres szarvat tőrként használva üldözője mellkasába szúrt.

A dementorból hosszú, fájdalmas sipítás tört fel, aztán a fekete köpenyes alak a törött bútorok közé hanyatlott.

-Na neeeeem!

Sirius, mint egy nagy, csomós szőrzetű ágyúgolyó, tört utat magának a lomokon keresztül.

Mire odaért, Daire már egy törött hátfalú szekrénynek támaszkodva a földre siklott, életerős hörgése szinte kattogássá gyengült, és a sebből elől és hátul is gomolygó, tiszta-fehér köd tört elő. Peternek persze már nyoma sem volt.

Sirius, mit sem törődve a belehasító hideggel vagy a dementor viszolyogtató külsejével, csak arra tudott gondolni, hogy valahogyan meg kell mentenie Daire-t. A barátja volt, az egyetlen az elmúlt évtized során. Magához húzta a nyirkos, hideg, ködszerű testet, és minden reményét felajánlotta.

Daire pedig nem fogadta el. A mágia törvénye szerint mindennek ára van, emlékeztetett.

Ezzel Sirius is tisztában volt, és nem nyitott vitát. Felmászott egy halomba rakott székkupacra, és körülnézett. Remus és a két másik dementor már a szoba túlfelén üldözték az árulót: itt neki kellett valamit tennie. Daire körül egyre nagyobb felhőt alkotott a sebből szivárgó, fehérlő köd.

A Roxfortban mindig kap segítséget, aki kéri, ígérte egyszer Dumbledore. Hát most a Roxfortban voltak! A Szükség Szobájában, a segítséget legbőkezűbben osztó helyen! Talán egy dementornak nem jár az elsősegély!? De ha nem, tette hozzá magában Sirius, ha nem, akkor nekem van segítségre szükségem, hogy megmenthessem a társamat!

A régi székekből álló ingatag halom összerogyott, ő pedig egy kisebb polc oldalfalának esett. Deszkák reccsentek, törhetetlenné bűbájolt üvegek és lombikok gurultak szerteszét. Egy apró fiola szinte a mellkasára esett. Jószerivel üres volt, épp csak az alján aranylott egy pár csepp.

Felis felicis, folyékony szerencse. Mindössze néhány percre elég.

Sirius gondolkodás nélkül csavarta le a fedelet.

-Te maradj itt, mindjárt jövök! -kiáltott a haldokló Daire-nek, aztán kutya formában elrohant. Ha ő nem is, legalább a Felix tudta, hogy mit csinál.