8.
fejezet
Amiért
népszerűek vagyunk 2/1
Az előző rész tartalmából: Dumbledore kijelenti, hogy Umbridge-dzsal nem lesz semmi baj, amit Connie persze nem hisz el. Vacsora alatt megismerkedik a híres trióval, akikről nem éppen jó a véleménye. Potter beképzelt, Granger okoskodó, Weasley meg egy rondán evő mamlasz. Sirius párszor majdnem lebukik… Vacsora után Connie-nak kiabál egy fiú, de ő nem fordul meg, hogy megnézze, hanem hátat fordítva társalog vele egy ideig, majd mikor megfordul, felismeri az apját.
– Kyle Bell, szolgálatodra – vigyorgott a képembe AZ APÁM.
– Apa! – kiáltottam fel meglepődve, megfeledkezve magamról.
– Apa? – röhögött a képembe. – Nem is tudtam, hogy az apád vagyok.
Leblokkoltam. Persze láttam apáról diákkori fényképeket, de élőben sokkal helyesebb. Nem kell félreérteni, nem hajtok rá, de hát ami igaz, azt nem kell tagadni és ki kell mondani.
– Ja, bocs… tudod, nálunk van egy olyan ősi szokás, hogy a lányok apának hívják a fiúkat… a fiúk meg anyának a lányokat. – Jó, jó, tudom, hogy szánalmas vagyok, de mi mást találhattam volna ki?!
– Jaa… értem. – Azt hiszem, bevette. De hülye… – Öhm, igazából azt szerettem volna mondani, hogy nagyon szép lány vagy, és esetleg lenne-e kedved megismerkedni velem? Vagy lemehetnénk majd az első roxmortsi hétvégére együtt, remélem, tudod mi az…
Állapot: földbe gyökerezett lábakkal áll, kiguvadt szemekkel néz a saját apjára, aki épp most hívta el őt randizni. Úgy érzi magát, mintha egy vödör forró vízzel öntötték volna le.
A saját apám. Randizni hívott. Engem. A lányát. Persze ő ezt nem tudja, de ez már részletkérdés…
– Ne haragudj, de nem lehet. Megígértem a tesómnak, hogy együtt megyünk. – Tudom, ócska kifogás, de abban a pillanatban éppen le voltam blokkolva.
– Ó, ez esetben ő is velünk tarthat – mondta, majd kivillantotta hófehér fogsorát. Ha nem lenne az apám, esetleg vele is tartanék. Na de így?
– Sajnálom, de nem. Fogd ezt fel. Bocs, de most mennem kell.
Azzal fogtam magam, és faképnél hagytam. Így kell ezt csinálni…
C
Akikkel megosztom a szobámat (amiben eddig egyedül laktam): Hermione Granger, Lavender Brown és Parvati Patil. Utóbbi kettővel tartottunk egy kisebb traccspartit, mikor felmentem a szobánkba. Granger eleinte ódzkodott ettől, de aztán csak csatlakozott hozzánk. Így történt:
Kinyitottam a szobaajtót még mindig leblokkolva drága jó édesapám miatt, majd beléptem. Először kínos csend volt és mind a hárman engem néztek, majd Brown és Patil izgatottan felsikkantott és odahúztak engem valamelyikük ágyára.
– Szóval te vagy az új lány – mondta izgatottan Lavender. – Na, mesélj magadról!
Kicsit meg voltam szeppenve, hogy így egyszerűen letámadtak engem.
– Öö… most ilyen traccspartit fogunk tartani? – kérdeztem kicsit bizonytalanul.
- Igen, igen.
– Öhm, rendben… Granger, te nem jössz?
– Ó, nyugodtan beszélgessetek csak, én pakolok…
– Hát jó. Cassidy Brennanova vagyok, Oroszországból… – egy csomó ideig dumáltam nekik mindenféléről, majd ők következtek.
– Tudod, a Cassidy olyan hosszú név – mondta egyszer Parvati. – Nem hívhatnánk téged Cassie-nek vagy Casnek?
– De, nyugodtan.
Tökre tetszenek ezek a becenevek. Áldom a lányokat, hogy kitalálták nekem ezeket. Késő estig beszélgettünk mindenféléről. Szóba jöttek Parvati indiai nyaralásai, megsirattuk Lavender két éve elhunyt nyulát, meséltek nekem a tanárokról, amikor is szóba jöttek a pasik, és Hermione is csatlakozott.
– Hé, Hermione, gyere már! Tök jól elvagyunk – invitálta Lavender őt, aki kelletlenül beleegyezett, és elhelyezkedett az általunk alkotott körben.
– Mondjátok csak – kezdtem bele a mondókámba –, vannak itt helyes pasik?
Reakciók:
1. Lavender és Parvati felkuncogott.
2. Hermione felhúzta a szemöldökét. Nem az a pasizó típus, messziről látszik…
– Hát, igazából helyes fiú van bőven – mondta Lavender. – Ott van például Seamus Finnigan, aki az osztálytársunk… vagy Harry Potter… de még Ron Weasley sem csúnya… na meg az eggyel alattunk lévő Kyle Bell…
Hehe. Haha. Muhaha…
– De azért Draco Malfoy sem csúnya – fejezte be Parvati.
– Malfoy? – hördültünk fel tök egyszerre Hermionéval.
– Az egy bunkó! Az Abszol úton találkoztam vele, és kellemesen elcsevegtünk.
– Húú, komolyan?
Ezután el kellett mondanom nekik az egész történetet töviről-hegyire.
– Legalább eggyel több ember megmondja neki az igazat – okoskodott Hermione. – Valaki megtaníthatná már neki a jó modort.
– Na és, Connie, te találtál már helyes fiút? – kérdezte izgatottan Parvati, majd Lavenderrel felvihogtak.
– Hát, igazából…
– Na, mondd már!
– Jó, de ne mondjátok el senkinek. Tudjátok, Potter helyes meg minden – izgatott vihogás, Hermione részéről szemöldökfelvonás –, de nem szimpi.
– Ó, pedig nagyon kedves fiú – mondta Hermione. – Az egyik legjobb barátom Ronnal együtt.
Elgondolkoztam ezeken. Lehet, hogy érdemes lenne megismerni, és aztán elgondolkozni egy kicsit. Harry nagyon helyes fiú, de ő HARRY POTTER! A kis túlélő, aki akár az apám is lehetne!
De én most annyi idős vagyok, mint ők, szóval mindent szabad…
Na, kicsit beindult a fantáziám, mindegy. Én, Connie Bell, aki most már Cassidy Brennanova, fogadom, hogy holnaptól mindenkivel kedves leszek, és csak szükség esetén veszem elő régi önmagamat, aki mindenkinek beszól. Ó, de nehéz lesz!
C
Huh, de régen írtam már ide. Már lassan egy hete elkezdődött a tanév, de nagyon nem volt időm eddig erre. Annyi minden történt… nagyon izgi volt a hetem! Rögtön az első napon belekeveredtem egy balhéba Potterrel karöltve, mert Umbridge professzor mézes-mázos természete kihozta belőlünk a vadállatot.
Na azt hiszem, kifejtem bővebben.
Első nap elég korán felkeltem. A többiek még aludtak Hermione kivételével, aki éppen a fogát mosta. Ahogyan beléptem a fürdőszobába, kissé megijedt. Nem tudtam, hogy megtépázott, égnek álló hajam, holdkóros állapotban lévő arcszerkezetem, smink nélküli pofikám vagy a pizsamám látványa rémítette meg.
– Na mi van?
– Öhm, semmi, semmi – motyogta, majd megvizsgálta a pizsamámat. – Ez meg mi a szentséges ég?!
Jó, talán egy kicsit túlzás a Snoopy-s rövidgatya és a kék 10-es számú amerikai focis póló, de nekem ez a tökéletes pizsama!
– Pizsama. – Felvontam a szemöldököm. Ez még nem látott ilyet?
– Ebben alszol?
- Nem, ez a külön bejáratú fogmosó-ruhám.
Erre nem bírta megállni, hogy ne mosolyodjon el. Sikerült megnevettetnem Hermione Grangert korán reggel!
– Na gyere ide nyugodtan…
– Nem vársz meg? Hamar kész vagyok.
– Jól van, nem bánom – felelte, majd kiment és elkezdett pakolászni a táskájába. De mit pakol ez ilyenkor, ha még az órarendet se kaptuk meg? Örök rejtély.
Fél óra múlva teljes harci felszerelésben álltam Hermione szemei elé, aki már füstölgött dühében. (Még hogy hamar kész leszel! Ez neked hamar van?!) Nem értem, mit parázik a kiscsaj, hiszen Lavendernek meg Parvatinak ebből állt a reggeli készülődése:
1.
bemennek a fürdőbe, majd sikítozva vissza fejük láttán
2.
lelket öntenek egymásba, hogy szépek
3. visszamennek
4.
fogmosás, fogselymezés, fésülködés, arclemosás,
bőrradírozás
5. megint elkezdenek sikítozni
6. megint
lelket öntenek egymásba, hogy szépek
Szóval csak örüljön, hogy én nem vagyok ilyen. Máskülönben, ha egy cseppet is hasonlítana a személyiségem az ő hisztiző énükből, hajamat tépve rohantam volna ki a világból.
Szóval, boldogan és frissen sétáltam volna le a Nagyterembe, ha Sirius méltóztatott volna gyorsabb lenni nálam. Elvégre ő egy fiú! És ezt már csak egyféleképpen lehetett fokozni: Sirius Weasleyvel és Potterrel az oldalán baktatott le a lépcsőn. Nee…! Már csak ez hiányzott.
Miután mindenki elmorgott valami jóreggelt-félét, elindultunk a Nagyterembe. Granger, Potter és Weasley elől mentek végig, és sutyorogtak valamiről.
Leértünk a Nagyterembe. Persze Potteréknek feltétlenül mellénk kellett ülniük. Sirius tökre összehaverkodott velük. Pompás, mostantól állandóan velük kell majd lógnunk. Miközben elfoglaltuk a helyünket, kíváncsi tekintetek fordultak felénk. Néha annyira nem értem az embereket. Nem láttak még oroszokat, vagy mitől vannak ennyire oda? Szedtem magamnak az előttem lévő tojásrántottából, és békésen elkezdtem volna eszegetni –ismétlem, elkezdtem VOLNA–, ha nem lép oda hozzám egy srác a Hollóhátból.
– Szia, Terry Boot vagyok – mutatkozott be.
– Hello, Cassidy Brennanova.
– Igen, tudom – mosolyodott el. Hű, de okos, most hidaljak le egetrengető tudásától? – Tudod, rendes lánynak tűnsz, és azt szerettem volna kérdezni, lenne-e kedved esetleg lejönni velem Roxmortsba a következő hétvégén…
Behalok. Két napon belül ez a csávó a második, aki megkérdezi tőlem. Mit vétettem ellened, Istenem? Én nem pasizni jöttem ide, vagy mi a fene. Láttam, hogy Sirius belekuncog mellettem a töklevébe, és hogy Potterék is kíváncsian néznek ránk. Meg a fél Griffendél. Bokán rúgtam fogadott testvéremet, mire felszisszent.
– Ne haragudj, de nem lehet. Már megígértem a tesómnak, hogy együtt megyünk – mondtam, majd átkaroltam a vállát.
– Óh, értem – mondta kissé csalódottan. – Azért szólj, ha meggondolod magad. Szia – tette még hozzá, majd visszament az asztalához.
– Nem fog megtörténni, ne aggódj – tettem hozzá hangosan, miután elment. Siriusból erre kitört az eddig tartogatott röhögés. A többiek szinte egy emberként fordultak felé, és Potterék is elkezdtek nevetni.
Vetettem feléjük egy bosszús pillantást, mire arcukra fagyott a mosoly, és visszafordultak tányérjuk felé.
Éppen másodjára szedtem volna magamnak a tojásrántottából, amikor valaki odacsusszant mellém, és átkarolta a vállamat.
– Sziiia anyu!
Már volt egy sejtésem, hogy ki az. Oldalra nézve be kellett ismerni, női megérzéseim nem csaltak. Kyle Bell nagyon jó kedvében volt. Majd lehervasztom én…
– Hello – mormogtam oda neki. – Mielőtt megkérdezed, még mindig nem megyek el veled Roxmortsba, akárhogyan nyaggatsz is. Most pedig szeretnék enni. Szia!
– Ne legyél már ilyen morci, na – nyafogott a fülembe. – Hidd el, nem bánod meg! Biztos, hogy nem akarsz eljönni velem?
– Eltaláltad – fordultam felé bájosan mosolyogva. – Nem.
– Naa, légy szí…
– Te a nem szó melyik részét nem érted, Bell? – oldalra fordultam, hogy megnézzem, ki kelt a védelmemre. Hermione bosszús arcával találtam szembe magam. – Nem megy el veled. Fel bírod fogni? Most pedig nagyon gyorsan menj el innen, mielőtt megátkozlak.
Még bevágott Hermione felé egy grimaszt, majd rám kacsintott és visszasétált a helyére.
Hallottam, hogy Siriusból újra kezd kitörni vadállat énje, mire megütöttem a hátát, és rászóltam egy jól irányzott „Fogd be!"-vel.
