8. fejezet:
LELEPLEZŐDÉS
Teltek a napok és a Bad Luck egyre jobban haladt a lemez elkészítésével. Csak Shuichi megígért dalszövege nem akart elkészülni. Mielőtt össze nem vesztek volna Yukival, legalább próbálkozott az írással, de most még csak arra sem volt képes. Nem érezte úgy, hogy lenne benne erő, hogy érzelmeit felszínre engedje és azokból merítve dalt írjon. Teljesen a munkába temetkezett. Egész napját a stúdióban töltötte, minden nap nagyon későn ment haza, ilyen sokat még nem dolgozott. Viszont ami kívülről nem látszott az az, hogy egész nap, míg dolgozott, azon küzdött, hogy ne Yukin járjon az esze. Akaratlanul is mindenről ő jutott az eszébe és felidézett minden apró kis emléket és pillanatot, amit szerelmével élt át. Nem is tudta, hogy a lakásban, melyben nemrég még az íróval együtt élt, a szőke férfi ugyanígy tengette napjait. A szakítás óta szinte ki sem tette a lábát a lakásból. Egész nap csak írt, már nem is nagyon tudta, mikor van éjjel és mikor nappal. Egybefolyt előtte minden. Csak magára zárta a dolgozószobát és egész nap a laptopja mellett ült és írta legújabb regényét. Mikor nem dolgozott csak ténfergett a Shuichi holmiai nélkül ismét az ürességtől kongó lakásban. Szinte alig evett, csak cigizett és sört ivott. Enni jobbára csak akkor volt hajlandó, ha Seguchi Tohma néhány nap után megelégelte, hogy a hűtőből csak a sör fogyott el és belediktált némi ételt sógorába.
Tohma egyre inkább aggódott a szőke író miatt, egyre nehezebben viselte barátja egyre romló állapotának látványát. Yuki napról-napra sápadtabb lett és soványodott. Az N.G. elnöke pedig tehetetlen volt. Bármekkora hatalma és bármennyi pénze volt, a szomorú szőke férfin nem tudott segíteni. Seguchi egyre többször látta Yukin a szomorúságot és az elveszettséget, mert néha már arra sem vesztegette erejét, hogy elrejtse érzelmeit. Főként azért, mert tudta, hogy gyerekkori barátja előtt nem is lenne és nem is volt erre soha képes, ő mindig is látta a kemény, durva és elutasító Yuki mögött az igazi érző Eirit is.
Seguchit mélyen elgondolkodtatták az íróval történtek és az, ahogyan minderre reagált és mostani lelki- és fizikaállapotának látványa.
Valóban őt mindig is kedvelte Sara. Vagy legalábbis úgy mutatta. Ezt nem lehet tudni. Mennyire örült, hogy egyetlen vérszerinti fiának ilyen barátja van. Ilyen. Akinek ilyen befolyásosak és gazdagok a szülei és ő fog egyszer majd mindent örökölni. Igazi kincs az ilyen barát… minden szempontból. És mennyire örült, mikor hosszú titkolózás után megkérte Kazukotól Mika kezét. Alig bírta Sara az örömét palástolni, szinte ő mondott igent Kazuko helyett. Azt is elnézte neki, hogy alapított egy rock bandát. Pedig mennyire nem szerette soha az ilyen zenét és az ezért rajongó embereket, akik ezzel foglalkoztak, azokat még inkább. Ryuichit pedig mindig is egy idiótának tartotta, de ezt mindig is tagadta és hogy is mert volna ellentmondani a vejének.
És itt van szegény Shuichi, aki képviseli mindazt, amit Sara valaha is utált. Egy fiatal rock énekes, tele energiával, aki az ő szemében csak rácsimpaszkodott a fiára és őt akarja kihasználni, hogy általa és a kapcsolatai által előrébb jusson a zenei ranglétrán. Tehát Sara szemében Shuichi csak egy élősködő, túlontúl energikus rovar volt, akit minél hamarabb el kell taposni, hogy soha ne kerülhessen Eiri közelébe és így Eiri hadd alakítsa ki magának azt az életet, amilyet az anyja elképzelt számára.
És sikerült neki. Sikerült „az undok rovart" lepöckölni Eiriről és ha nem is halálosan, de azért jó alaposan megtaposni. Csak azt nem látja, hogy ezzel Eirit is „megtaposta". Hirtelen és jó erőteljesen egy 20 centis tűsarkúcipővel és a tűsarok beletört Eiri lelkébe és ott is marad, ha valahogyan nem segítenek neki, mert ő nem akar segíteni magán, mert azt hiszi, nem lehet.
Mikor Seguchi elment Yukihoz, hogy megnézze, hogy' van, vigyen neki ételt és megpróbáljon egy kis lelket verni belé, akkor Seguchi nem csak a magába zuhant Eirit látta… hanem eszébe jutott, mi lett volna, ők mit éreztek és mit tettek volna, ha Sara iránta is így viselkedett volna. Ha annak idejét őket is szét akarja választani és távol tartani egymástól. Őt és Mikát. Mennyire össze lett volna törve, ha bárki is azt mondja, hogy nem veheti el a lányt. Hiszen annyira szerette. Olyan gyönyörű volt. A gyönyörű hosszú gesztenyebarna haja és mélykék szemei… Sosem bírta ki, hogy valamivel ne kedveskedjen ennek a szép lánynak. Kötelességének érezte, hogy mindig egy szál virágot vagy valamit vigyen a lánynak. Volt, hogy szinte elképzelhetetlennek tartotta, hogy a lány beleszeretett és hozzámegy feleségül. Minden ujjára jutott volna egy fiú… De hiszen most is gyönyörű. Mit sem változott ez alatt a néhány év alatt haja, szeme és alakja… Szerette? Hiszen még most is szereti. Akkor miért nem kedveskedik már neki semmivel? Szinte alig foglalkozik vele. Alig van vele együtt annyi a dolga az N.G.-ben és a Nittle Grasperrel és Eiri… Eirivel szinte többet foglalkozik, mint vele… Főleg mostanában. Minden másnap munka után a férfihoz vezet az útja és csak későn megy haza. Miért viselkedik így? A felesége nem ezt érdemli. Hiszen a felesége. Csoda, hogy még az. Más már rég otthagyta volna. Főleg, ha olyan szép, mint Mika. Mit tett, hogy viszonozza a felesége szeretetét, gondoskodását és elnézését?
Yuki, Shuichi és kettejük szenvedésének látványa ébresztette rá Seguchit, hogy mennyire szereti a feleségét és mennyire mostohán viselkedett vele.
Ahogy ott ült Yuki mellett a kanapén és nézte a maga elé bámulva cigarettázó férfit, ráébredt, hogy mennyi hibát vétett szeretett felesége ellen. Ezért hirtelen felpattant a kanapéról, felkapta kabátját és szinte szó nélkül elrobogott Yukitól, aki csak nézett utána, hogy mi lelte a mindig nyugodt és mosolygós férfit. Seguchi pedig vett egy nagy csokor orchideát (ez volt Mika kedvenc virága) és hazament. Mikor hazaért és felesége elé ment az ajtóba, hogy üdvözölje, Seguchi szó nélkül hosszan és szenvedélyesen megcsókolta, ahogy már rég nem tette és még mindig ölelve átnyújtotta neki a csokrot és csak annyit mondott, hogy „gomennasai", majd ismét megcsókolta meglepett, de nagyon boldog feleségét…
Kazuko rendkívül elfoglalt üzletember volt, de ennek ellenére a családjára mindig volt ideje. A Yukival történtek és lányával való utolsó beszélgetése ráébresztette, mostanában mennyire kevés időt tudott a családjával tölteni. Üzleti ügyei hosszú időre Amerikához kötötték, de végre ismét itthon lehetett szülőföldjén, így gyermekeivel egyre többször tudott találkozni.
Tegnap lánya felhívta, hogy szeretne vele ebédelni és egy jót beszélgetni, hiszen olyan régen volt már kettesben apa és lánya. Kazuko azonban néha rendkívül szétszórt tud lenni, a legtöbb dolgot elfelejti, főként, ha időpontokról és helyszínekről van. Éppen ezért mindent fel szokott írni. Azonban tegnap épp hívták a másik vonalon is, mikor Mikával beszélt, ezért nem írta fel, pontosan, hol is találkoznak. Mikor erre rájött, rögtön a telefonhoz lépett, hogy felhívja lányát. De amint füléhez kapta a kagylót és tárcsázni akarta a számot, a telefonban felesége és egy férfi hangja ütötte meg a fülét.
- Nyugodjon meg!
- Hogy' nyugodjak meg, mikor már mindenki tudja, hogy mi ketten kapcsolatban állunk egymással?
- Nem tudja mindenki. Eirinek az eszébe sem jutott. A tervünk bevált. Mindent elhitt, amit látott. Mindez már több mint egy hete történt és azóta még csak nem is találkozott azzal az énekessel.
- És a többiek? Seguchi-san?
- Rájött, de mindent tagadtam és ameddig nem talál bizonyítékot, addig nincs gond. Már pedig nem fog bizonyítékot találni.
- Nekem az is sok, ha engem megtalálnak.
- Jajj, ne aggodalmaskodjon, Aizawa! Nem fogják magát megtalálni. Még ha el is mondja a fiú, hol volt az a lakás, ahol találkoztak, ott már akkor sem találnak semmit. Maga megkapta a pénzt és kész.
- Pénz! Na, ez az! Még nem kaptam meg az egész összeget. Fele előtte, fele utána. Így beszéltük meg. Elcsaltam Shindou-t, a fia meglátott minket, szétmentek. Minden sikerült. Kérem a pénzem másik felét is! Sokat kockáztattam. Ne merjen átverni, mert ha én kipakolok, akkor maga lebukik és az összes többi próbálkozása hiábavaló lesz.
- Ne fenyegetőzzön! – kiáltotta szinte a nő. – Nincs abban a helyzetben, hogy ilyesmit megengedjen magának. Nekem köszönheti, hogy van pénze. A fiú elleni múltkori piti kis áskálódása következtében derékba tört a karrierje és ez így is fog maradni, mert Seguchi nem szokott félmunkát végezni.
- Rendben. Adja ide a pénzem és biztosítsa, hogy nem esik újabb bántódásom!
- Mondtam, a pénzt még ma átutaltatom a számlájára és ha nagyon meghúzza magát vagy gyorsan eltűnik innen, akkor biztos nem lesz semmi baja. De vigyázzon! A sógorom keze messze elér.
- Tudom. De maga is vigyázzon, mert ha engem nem talál, maga lesz a célpont. És ahogy mondta… a sógora keze messze elér.
- Miattam ne aggódjon! Tudok magamra vigyázni? Egyébként megfelelő elégtétel volt ez a kis énekesen?
- Nem, de nem akarok telhetetlen lenni. Legalább élete egyik fontos elemét kiiktattam. A szeretett íróját. Jut eszembe, nem bántja, hogy ez mennyire fáj a fiának?
- Majd túléli. Szenved egy kicsit, aztán ő is rájön, hogy nem érte meg az a kis rock zenész a búsulást.
- És maga ott lesz, hogy ebben az érzésében támogassa, így maga a mennybe megy és a családi béke végre helyre áll…
- Igen, valahogy így képzeltem el a dolgot.
- Sok szerencsét hozzá!
- Köszönöm. A segítséget is. Magánál jobb partnert nem is találhattam volna erre.
- Ebben egyetértünk! Viszontlátása, Sara-san!
- Inkább, ég vele! – tette le a nő a telefont. Kazuko pedig ott állt teljesen ledöbbenve, fülébe búgott a telefon. Csak állt ott és nézett maga elé. Teljesen le volt döbbenve, hogy felesége tényleg képes volt ilyet tenni, így megbántani fiuk érzelmeit, csak, mert azok nem feleltek meg az ő elképzeléseinek. Néhány másodpercig állt még ott ledermedve, majd hirtelen magához tért, lecsapta a telefonkagylót, de gyorsan fel is kapta azt és tárcsázta Mika számát.
- Moshi-moshi.
- Szia, Mika! Én vagyok. – szólt bele izgatottan a telefonba.
- Szia, apa! Elfelejtetted felírni, hogy mikor és hol találkozunk, igaz?
- Igen. De minél hamarabb kéne találkozunk. Nem érsz rá most rögtön.
- De igen. Mi a baj? Miért vagy ilyen ideges? – kérdezte a lány aggódva.
- Majd elmondom. Csak mond meg, hol találkozzunk!
- Gyere el hozzánk!
- Rendben. Máris indulok. Seguchi otthon van még?
- Igen. – felelte a meglepett lány.
- Jó. Várjon meg! Fontos dolgot akarok mondani. – csapta le a telefont a férfi. Gyorsan felkapta a zakóját és az ajtóhoz lépett, de nem nyitotta ki rögtön. Ott állt a kilincset fogva néhány percig, amíg le nem nyugodott szívverése és nem volt teljesen ura a testének, hogy el tudja palástolni felesége iránt jelen pillanatban érzett érzelmeit. Aztán kilépett az ajtón, lesétált a lépcsőn, elköszönt feleségétől, aki nyilván azt hitte, az irodába megy, majd beült az autójába és elhajtott lánya háza felé.
Kazuko a szokásos idő fele alatt odaért lányához. Mika és Seguchi az ajtóban várták, annyira meglepte és felidegesítette őket a férfi kurta és titokzatos telefonja. (Bár Seguchi Tohma arcán a megszokott nyugodt mosoly ült.)
- Szia, apa! Minden rendben?
- Nem. Illetve igen. Vagyis az lesz. Remélem. Inkább ne itt beszéljük meg!
- Gyere, menjünk be a nappaliba! – ajánlotta fel Seguchi.
- Ühüm.
- Ülj le! Kérsz egy italt? – kérdezte meg a férfit beérve a nappaliba.
- Igen. Egy Scotch-ot. – bólintott Kazuko.
- Scotch-ot? Reggel? – kerekedett el Mika szeme. Kazuko válaszra sem méltatta felszólalását, Seguchi pedig látva apósa zaklatottságát szó nélkül teljesítette kérését.
- Mi történt? – nyújtotta át a férfinak a poharat. – Mika azt mondta, nagyon idegesen hívtad fel és rögtön találkozni akartál velünk.
- Így van. Eiriről van szó. – döntötte le egy hajtásra az italt a torkán.
- Eiriről? – kerekedtek el Seguchi szemei is. Kíváncsi volt, mi lehet az, amit Kazuko tud Yukiról, mikor ő majd' minden szabadidejét az íróval töltötte az elmúlt másfél hétben.
- Igaz. – mondta komolyan a két fiatal szemébe nézve az üzletember.
- Igaz? Micsoda? – nézett értetlenül Mika.
- Amit Shuichi mondott.
- Tessék? – nézett meglepetten a lány az apjára.
- Sara szövetkezett Aizawaval. – mosolygott győzedelmesen Seguchi.
- Igen. – bólintott Kazuko.
- Honnan tudod? – kérdezte megdöbbenve Mika.
- Hallottam, mikor anyád Aizawa Tachival beszélt telefonon. Épp téged akartalak felhívni.
- Mit mondtak? – lett minden részletre kíváncsi a tejfölszőke férfi.
- Aizawa követelte a pénze második felét, amit még mindig nem kapott meg. Minden úgy van, ahogy gondoltátok és ahogy Shuichi is mondta. Aizawa odacsalta a lakásra Shuichit, Sara pedig Eirit. Eiri meglátta őket és… és sikerült a tervük. – tárta szét a kezét Kazuko.
- Igen, de így mindent helyre lehet hozni. El kell mondani Eirinek. – nézett a két férfira Mika.
- Igen. – bólintott Kazuko.
- Menjetek és mondjátok el neki! – indítványozta a lány.
- Te nem jössz? – kérdezte meglepetten az apja.
- Nem lenne jó ötlet. Elég, ha ti ketten mentek. Nagyon labilis lelkiállapotban van. – Itt Seguchi bólintott. – Se-chan áll a legközelebb hozzá, viszont te hallottad anyát beszélni azzal a férfival. Te tudsz mindenre válaszolni. Ne hagyjátok, hogy ne higgye el! – nézett férjére és apjára Mika.
- Rendben. – bólintott Kazuko. – Szia! – nyomott egy puszit a lány arcára.
- Nyugodj meg! – ölelte meg Seguchi a lányt és csókolta meg gyöngéden, majd még mindig ölelve zöld szemeit Mika aggódó mélykék szemeibe fúrta. – Felhívlak! – a lány egy aprót bólintott.
- Suki da yo! – lehelt egy gyors csókot férje szájára, majd a két férfi elindult Yuki lakására, hogy elmondják neki a bizonyítékkal alátámasztott igazságot.
