Fejezet sorszáma: 8.
Fejezet címe: Mester és tanítványa
Szavak száma: 3074
Karakterek a fejezetben: Hitsugaya, Ichigo, Urahara, Harribel, Nnoitra
Figyelmeztetés: erőszak, szereplő halála, trágár beszéd
Ismertető: Hitsugaya és a "mentőosztag" Karakurába ér, ahol nem várt látvány fogadja a kicsiny kapitányt. Emellett bepillantást nyerünk abba, hogyan halt meg Yoruichi és Soifon.
Megjegyzés: Nos, hogy tetszett? Személy szerint nagyon élveztem ennek a fejezetnek a megírását. Sokat gondolkodtam rajta, hogyan is írjam le Yoruichiék halálát – hiszen kevés szemtanú maradt, ők is jelentéktelen tisztecskék. A jelentés ötlete akkor ötlött fel bennem, mikor olyan ikonokat gyártottam, amiken Hitsu-taichou papírmunkát végez. Azért tetszett ez a megoldás, mert így viszonylag rövidre tudtam zárni a visszaemlékezést. Viszont így nem lett könnyfakasztó… Bár ezt talán nem is bánom annyira, mivel sokan írtátok, hogy elsírtátok magatokat olvasás közben. Meg amúgy is lesz elég szomorú fejezet…
Az espadák személyiségével sokszor vagyok bajban. Harribel, Grimmjow és Ulquiorra még csak-csak, de mind Szayellel, mind Nnoitrával meggyűlt a bajom rendesen. Pedig még a manga megfelelő fejezeteit is újra elolvastam. Azért, remélem, egyikük sem lett OOC…
Jaj, és még mielőtt valaki megkérdezi: igen, teljesen szándékosan hagytam ki a jelentésből a 8. osztagot. .
Kérek szépen kritikákat, mert holnap van a 20. szülinapom! ^.~
Gondolom, észrevettétek, hogy áttettem csütörtökre a publikálást. Korábban azt hittem, hogy lesz időm keddre megírni az éppen aktuális fejezetet, de tévedtem… szóval, az órarendemhez és szabadidőmhöz jobban integrálható a csütörtöki publikálás. Remélem, nem okozok vele nagy gondot.
- Bárcsak láthatnám Aizen arcát, mikor rájön, hogy megszöktettünk! – vigyorgott Hitsugayára Ichigo, mikor a senkaimonon át megérkeztek Karakurába.
- Nem azért, Kurosaki-san, de még korai lenne ünnepelni – csóválta a fejét Urahara. – Ha elfelejtette volna, Aizen nem csak Hueco Mundo és Soul Society felett vette át a hatalmat, hanem itt is.
- Igaz – vetett egy sötét oldalpillantást az egykori bolttulajdonosra a helyettes shinigami. – Ha megérkeztünk a búvóhelyre, el kell kezdenünk…
- Hát itt meg… mi történt? – szakította félbe a döbbent Toushirou Ichigót.
- Huh? – vonta fel a szemöldökét zavartan a narancssárga hajú fiú, de hamar megértette, mire is gondol a kicsiny kapitány. – Ja, hogy ez? Hát, így néz ki a világunk, mióta elveszítettük az Aizen elleni háborút.
A látvány… borzalmas volt. Toushirou úgy érezte, mintha egy Tim Burton által rendezett horrorfilmbe csöppent volna. Ugyan a Nap még csak lemenőben volt, az ég máris sötét, szürkés árnyalatot öltött – olyan volt, mintha nem is felhők és ózon, hanem füst és mocsok úszna a magasban. A Nap utolsó sugarai kísértetiesen világították meg Karakura városának kihalt parkját, ahol a zöld fű helyét elsárgult, száraz gyom vette át, s virágzó cseresznyefák helyett száraz kórók szegélyezték a macskakövekkel kirakott utacskát.
Toushirou emlékezett erre a helyre, a szépen ápolt kis parkra, hiszen többször is járt itt. Ugyan soha senkinek nem említette, de szerette ezt a helyet. Nem sok hely volt a Halandók Világában, ahol felszabadult lehetett, mindig úgy érezte, mintha fojtogatnák, állandóan gombóc volt a torkában, bárhová is ment… De itt, ebben a parkban mindig meg tudott nyugodni. A nyugalom kis szigete volt számára, ahol – ha sikerült megszabadulnia bolond hadnagyától és a többiektől -, szívesen ücsörgött a sétáló párokat és a játékos gyerekeket bámulva.
Emlékezett rá, hogy innen csupán ötpercnyi sétára van az út, amelynek szélén mindig a naplementét nézte. Azt sem felejtette el, hogy a park túloldalán egy futballpálya található, ahol egyszer ő maga is játszott… Kurosaki húgával. Emlékezett, milyen jól is érezte magát akkor ebben a világban – persze ez is olyasmi volt, amit hangosan soha ki nem mondott volna.
Hitsugaya Toushirou tényleg szerette ezt a helyet – valamilyen különös módon az otthonra emlékeztette. S Aizen még ezt is elvette tőle! Hiszen a pad, ahol mindig ücsörgött, most összezúzva hevert a fák között. A játszótéren, ahol egykor gyerekek játszottak, most csupán a gaz nőtt, a homokozóban a homok barnás-vöröses árnyalatú volt – talán vér mocskolta be? -, s a szelíd kis halastó bűzös mocsárrá változott.
A szobrokat, emlékműveket a parkban mind ledöntötték. A hirdetőtáblákról a plakátokat leszaggatta a szél - egyetlen, fekete alapon hófehér betűkkel írt hirdetményt kivéve. Toushirou tudta, hogy jobb lenne, ha nem menne oda, ha nem olvasná el, de… a lába magától mozdult, s már ott is állt a plakát előtt.
- Toushirou, mennünk kéne… - mondta kétségbeesetten Ichigo, aki minden bizonnyal már sejtette, hogyan fog reagálni a kisebbik fiú.
Hitsugaya nem felelt, hanem félhangosan elkezdte felolvasni a plakát szövegét.
- „Új törvényi rendelkezések az Élők Világában… Minden világok ura és parancsolója, Aizen-sama, aki a mennyek trónusán ül, ezennel kihirdeti, hogy a mai naptól új törvények lépnek életbe az Emberek Világában… Ezen törvények bármelyikének megszegése halálbüntetést von maga után…" – Toushirou döbbenten pislogott. – Ez csak valami rossz vicc, ugye?
- Sajnos nem – sóhajtott Urahara.
- Aizen-sama sosem volt teljesen épelméjű – morogta halkan Harribel.
- Erre már rég rájöttem – mondta keserűen a kicsiny shinigami. – De azt nem gondoltam volna, hogy ilyen nevetséges…
- Én nem tartom ezt viccesnek, Toushirou – szakította félbe ingerülten Ichigo. – Már ne is haragudj, de szerinted normális dolog ilyen „törvényeket" hozni? – bökött a plakát felé, mire Hitsugaya ismét olvasni kezdett.
- „Szigorúan tilos sötétedés után élő embernek az utcán tartózkodnia… Tilos szellemekkel kommunikálni… Tilos szökött shinigamikat, szellemeket és egyéb túlvilági lényeket rejtegetni, ezen lényeknek segítséget nyújtani… Azon egyének, akik látják a szellemeket, azonnal kivégzendők…" – Toushirou ezen a ponton döntött úgy, hogy inkább felhagy az olvasással. Nem is akarta tudni, milyen törvényeket hozott még az a magát istennek képzelő, szadista mocsok. – Ez tényleg… nem vicces – motyogta halkan a fiú, és elfordult a plakáttól.
- És még a felét sem láttad annak, hogy mit művelt Aizen a kis csatlósaival ebben a világban – sóhajtott Ichigo. – Gyakorlatilag kikiáltotta magát egy mindenható istennek, és elvárja az emberektől, hogy ugyanúgy őt szolgálják, mint a hollow-k és shinigamik.
- Menjünk innen! – indítványozta sötéten a kicsiny kapitány, s Urahara nyomában el is indultak.
- Ha nem gond, tennénk egy kis kitérőt, Hitsugaya-taichou – mondta csíkos kalapjának karimáját babrálva Urahara. A kis csapat már majdnem a város szélén járt.
- Kitérőt? – vonta fel a szemöldökét a fiú.
- Meg kell látogatnunk egy… barátot – mondta halkan az egykori kapitány, s Toushirou figyelmét nem kerülhette el, hogy hangja bizony elcsuklott.
- Rendben – bólintott Hitsugaya.
Az egykori kapitány mutatta az irányt, s a furcsa kis csoport balra fordult, a közeli erdő irányába. Mikor beértek a fák közé, Urahara megszaporázta lépteit, s hamarosan egy tisztásra értek. A kis mező közepén egy sírdomb emelkedett ki a földből.
- Ez Yoruichi-san sírja – mondta halkan Ichigo úgy, hogy csak a kicsiny kapitány hallhatta.
Shihouin Yoruichi… Toushirou emlékezett arra a napra, mikor meghalt.
- Hitsugaya-taichou! – rohant be egy hírnök a tizedik osztag kapitányának irodájába. Még csak nem is kopogott. – Elnézést, hogy ilyenkor zavarom! – kezdte a férfi. – Soutaichou-dono parancsára jöttem.
- Ilyenkor? – vonta fel a szemöldökét a kicsiny kapitány.
Késő este volt, éjfél is elmúlt már. A háború harmadik hetében jártak, s a 10. osztag kapitánya tehetetlennek érezte magát új feladatkörében. Seireitei központi részének védelme… ez egyenlő volt azzal, hogy reggeltől estig csak állt és bámult arra várva, mikor tör be az ellenség a városba. Aizen valamiért inkább Karakurára és Rukongaira koncentrált, nem csoda hát, hogy a kicsiny kapitány ideges volt. Általában hajnalig nem tudott aludni, s ilyenkor jobb híján a papírmunkába és a stratégia megszervezésébe menekült.
- Sajnálom, Hitsugaya-taichou, de ez nem tűr halasztást – jelentette ki a hírnök, s ezzel egy vastag papírköteget nyújtott át a kapitánynak.
- Ez mi? – értetlenkedett Toushirou.
- Jelentés a mai veszteségeinkről – mondta halkan a férfi.
- És ez nem ért volna rá reggel? – kérdezte morcosan a fiú. Így sem tudott aludni, s most még egy ilyen dokumentummal is tetézik szánalmas állapotát?
- Nem tudom, Uram – felelt a shinigami. – Én nem olvastam, csupán a parancsokat követve elhoztam Önnek.
- Rendben, elmehetsz – sóhajtott a fiú, s mikor a hírnök távozott, olvasni kezdte a jelentést, melynek első oldalán szokás szerint összegezték a károkat.
„Veszteségek az Aizen elleni háború 19. napján
1. osztag: Veszteségek nélkül zárta a napot.
2. osztag: Lásd a részletes jelentést.
3. osztag: Halott: 14 fő. Eltűnt: 3 fő. Súlyos sérült: 26 fő. Könnyebb sérülést szenvedett: 7 fő. Anyagi károkat az osztag épületei nem szenvedtek.
4. osztag: Súlyos sérült: 2 fő. Az osztag épületei anyagi károkat nem szenvedtek.
5. osztag: Halott: 23 fő. Eltűnt: 1 fő. Súlyos sérült: 12 fő. Könnyebb sérülést szenvedett: 43 fő. Anyagi károk: az osztag gyakorlópályája egy arrancar támadása során megsemmisült.
6. osztag: Halott: 1 fő. Súlyos sérült: 14 fő. Anyagi károk: az osztag épületei anyagi károkat nem szenvedtek; Karakura városában több épület súlyosan megrongálódott.
7. osztag: Súlyos sérült: 7 fő, köztük az osztag kapitánya.
9. osztag: Halott: 2 fő. Súlyos sérült: 27 fő. Könnyebb sérülést szenvedett: 14 fő, köztük az osztag hadnagya.
10. osztag: Veszteségek nélkül zárta a napot.
11. osztag: Halott: 12 fő. Könnyebb sérülést szenvedett: 1 fő, az osztag hadnagya.
12. osztag: Anyagi veszteség: az osztag kapitányának irodája egy sikertelen kísérlet során megsemmisült.
13. osztag: Könnyebb sérült: 6 fő. Az osztag kapitánya betegség miatt harcképtelen."
Hitsugaya sóhajtva nézte át újra a listát. Szóval Kurotsuchi már megint felrobbantotta az irodáját? Ukitakén pedig ismét csak eluralkodott a betegsége… pedig nagy szüksége lenne rá is.
A kicsiny kapitány tovább olvasta a jelentést, melyből kiderült, hogy Kusajishi, a 11. osztag hadnagya véletlenül megvágta magát a saját lélekölőjével, a 9. osztag két arrancarral is harcolt a mai napon, a 4. osztag készletei megcsappantak, ezért utánpótlásra van szükség, és Komamura több csontja is eltört egy espadával való harc során.
Végül Toushirou az utolsó lapok egyikéhez ért. Nem lepte meg, hogy a szöveg onnantól kezdve piros tintával volt írva – a második osztag jelentése szigorúan titkos volt, csak kapitányok olvashatták.
A fiú folytatta az olvasást, s szinte azonnal megértette, miért is volt olyan sürgős ez a jelentés.
„A második osztag részletes jelentése az elszenvedett károkról az Aizen elleni háború 19. napján
Halott: 92 fő, köztük az osztag kapitánya.
Súlyos sérült: 13 fő, köztük az osztag hadnagya.
Könnyebb sérült: 2 fő.
Az osztag tagjai egy időre Hueco Mundo területén ragadtak, ám Urahara Kisuke segítségének köszönhetően végül sikerült átjárót nyitni Karakura városába.
A város területén harcok folytak, a 6. osztag által ellátott védelem szilárdan tartotta magát. Délután négy órakor az ellenség erősítést kapott. Ekkor a 2. osztag kapitánya, Soifon parancsára mindannyian bekapcsolódtunk a harcba. Körülbelül 15 perc múlva két espada jelent meg, és hamarosan kénytelenek voltunk elszakadni a 6. osztag mellől.
Az espadák visszavonulásra késztettek minket, eközben jelentős veszteségeket szenvedtünk. Az ellenség bekerített minket, ekkor Soifon-taichou és Shihouin Yoruichi-san harcba keveredett a két espadával, míg a többi tiszt az arrancarokat és menos grandékat próbálta visszaverni.
A harcok során az osztag nagy része megsemmisült. Az ellenség is jelentős károkat szenvedett, négy arrancar és körülbelül 200 hollow vesztette életét.
Shihouin Yoruichi-san súlyosan megsebesítette az egyik espadát, aki ezután visszavonult – feltételezhetően Hueco Mundo területére. Ezután Shihouin-san Soifon-taichou segítségére sietett.
A kapitányunk és a segítségére siető hadnagyunk súlyos sérüléseket szenvedett a harc során. Shihouin-san segítségével próbálták legyőzni az espadát, de nem jártak sikerrel, az espada erősebb volt náluk.
Egy cero halálosan megsebesítette Yoruichi-sant, aki azonnal életét vesztette.
Nem sokkal később felbukkant Tousen Kaname, és utasította az espadát, térjen vissza Hueco Mundóba. Aizen csapatai visszavonultak.
Kapitányunk súlyos sérüléseket szenvedett. A negyedik osztag emberei nem érkeztek időben. Soifon-taichou néhány perccel később életét vesztette.
Hadnagyunk súlyos sérüléseket szenvedett, jelenleg a negyedik osztag épületében ápolják. Állapota Unohana-taichou jelentése szerint stabil."
Hitsugaya emlékezett a jelentés minden egyes kis részletére, de arra már nem, a 2. osztag mely tisztje írta azt. Talán a kilencedik?
A 10. osztag kapitánya nem állt különösebben közel Soifonhoz, Yoruichit meg alig ismerte, mégis lesújtotta őt a két nő halálának híre. Tudta, mindketten erős harcosok voltak… ráadásul jó emberek. S még most is, ennyi idő távlatából, szíve összefacsarodott, ha csak rájuk gondolt.
- Toushirou, jól vagy? – kérdezte halkan Kurosaki. – Sápadtnak tűnsz.
- Csak fáradt vagyok – felelte monoton hangon a fiú.
- Nemsokára hazaérünk – mosolygott rá Ichigo, és a sírhoz lépett, hogy elmondjon egy rövid imát a nőnek, aki annyit segítette őt edzései során, s Hitsugaya is csatlakozott hozzá.
Miután befejezték az imádkozást, némán indultak tovább. Perceken keresztül egyikük sem szólalt meg, csak mentek és mentek a sötét erdőben. Hitsugaya végül megelégelte a nyomasztó csendet, és halkan megszólította Uraharát:
- Pontosan hol van a… rejtekhely?
- Innen északra – felelte az egykori kapitány. – Tíz perc alatt odaérünk, ha minden jól alakul.
- Ha minden jól alakul? – kérdezte egy gúnyos hang a hátuk mögött, mire a három shinigami és Harribel döbbenten fordult hátra. – 'szzem, nem alakul minden jól.
- Nnoitra, te meg mit keresel itt? – kérdezte élesen a szőke espada.
- Szerinted? Engem küldtek, hogy felnyaljam a mocskot, amit az az idióta Szayel hagyott maga után – vigyorgott Nnoitra.
- Ez meg ki? – kérdezte Ichigo.
- Quinto espada, Nnoitora Jiruga, a 11. osztag kapitánya – jelentette ki vigyorogva a férfi, majd kinyújtotta nyelvét, megmutatva az ötös számot ábrázoló tetoválását.
- Miért kell mindig egy espadának felbukkannia? – zsörtölődött Ichigo, miközben lekapta Zangetsut a hátáról.
- Én is épp ezen gondolkoztam – morogta sötéten Toushirou, és Hyourinmaru után nyúlt.
- Hajjaj, pedig milyen jó lett volna békében hazaérni – sóhajtott színpadiasan Urahara, és már szólította is Benihimét.
Harribel nem szólt semmit, csak összeszűkült szemekkel meredt egykori bajtársára. Néhány pillanatig farkasszemet néztek, majd ő is kardja után nyúlt.
- Négyen egy ellen? – kérdezte gúnyosan Nnoitra. – Ez nem lesz fair küzdelem!
- Talán szeretnél egy-egy elleni harcot? – kérdezte Ichigo. – Ha azt akarod, én benne vagyok.
- Félreértettél, shinigami – húzta még szélesebb vigyorra ajkait az espada. – Ez számotokra nem fair – mondta, és már lendült is Ichigo felé hatalmas fegyverével, ám mielőtt még odaért volna a helyettes shinigamihoz, Urahara állta útját.
- Bocsáss meg, Espada-san, de én leszek az ellenfeled – jelentette ki sötéten az egykori kapitány. – Ha jól tudom, te voltál az, aki megölte Yoruichi-sant.
- Yoruichi? Az meg ki a fasz? – kérdezte Nnoitra. – Csak nem arra a kurvára gondolsz, aki macskává tudott változni? Az a szőrös kis dög jól pofán karmolt, amikor harcoltunk. Még mindig megvan a helye – mutatott egy halvány csíkra az orcáján.
- Igazán? – kérdezte meglepően komoly arccal Urahara. – Sajnálom, de azt kell mondanom, hogy kettőnk harcát nem fogod ilyen olcsón megúszni, Nnoitra Jiruga.
- Nagyképű hülye – morogta az espada. – Nincs kedvem veletek szórakozni. 'sszem, inkább gyorsan végzek veletek, 'ztán visszacipellek titeket Soul Society-be. Ha jól ismerem Aizen-samát, ő majd bezár titeket valami jó kis börtönbe, ahol életetek végéig szenvedni fogtok. Vagy kinyír titeket? – vigyorgott Nnoitra, és Hitsugaya felé fordult. - Mindegy is, a lényeg, hogy az a cella, amibe' voltál, te kis porbafingó kapitányutánzat, kész paradicsomnak fog tűnni ahhoz képest, amibe' részetek lesz.
- Kurosaki-kun, rám bíznátok ezt a harcot? – kérdezte összevont szemöldökkel Urahara.
Ichigo egy pillanatig hezitált, majd igennel felelt.
- Ugyan má', te is csak olyan gyenge shinigami vagy, mint a többi – legyintett Nnoitra. – 'sszed, legyőzhetsz engem? Má' bocs, de én négy kapitányt öltem meg a háború alatt.
A csíkos kalapot viselő férfi nem felelt, csupán meglendítette a kardját. Az ötödik espada persze azonnal reagált, és hárította a sorozatos támadásokat, s ahányszor csak lehetősége volt rá, megpróbálta elvágni ellenfele nyakát. Ám Urahara ügyesen kitért minden csapás elől.
- Na, mi az, mégse tudsz olyan könnyen elintézni? – kérdezte gúnyosan az egykori kapitány, mire Nnoitra arca eltorzult a dühtől. A következő pillanatban kinyújtotta hosszú nyelvét, és a rózsaszín izom hegyén aranyló fénygömb kezdett formálódni.
Urahara az utolsó pillanatban tért ki a cero elől, de máris újabb támadást indított az espada ellen. Az egy ügyes mozdulattal hárította a csapást. Ekkor a kalapos bolttulajdonos úgy döntött, megpróbálja kizökkenteni ellenfelét a harc ritmusából.
- Elárulnád, Espada-san, hogy a zanpakutou, amit a kezedben tartasz, az tulajdonképpen fejsze? Vagy esetleg kasza? – kérdezte ártatlan képpel.
- Baszd meg, szerinted ez minek néz ki? – üvöltötte Nnoitra. Úgy tűnt, Urahara valóban gyenge pontra tapintott.
- Bocsánat, tényleg nem tudom eldönteni – feszítette tovább a húrt a férfi.
- Ha ezt akarod, te barom, megmutatom, milyen fegyver is ez! – kiabálta magából kikelve az espada. – Inore, Santa Teresa!
- Szerintem nem ez volt a megfelelő taktika – morogta az orra alatt a csatát tétlenül figyelő Toushirou.
- Pedig úgy tűnik, hogy direkt csinálta – sóhajtott Ichigo.
- És tessék, most már egy négykezű espadával áll szemben – forgatta a szemét a kicsiny kapitány.
- Hidd el, Toushirou, én már régen feladtam, hogy megtaláljam a logikát Urahara-san cselekedeteiben – csóválta a fejét a narancssárga hajú fiú.
Közben Urahara úgy döntött, ideje bekeményíteni és valóban komolyan venni a harcot.
- Okiro, Benihime! – szólította zanpakutou-ját, ám nem volt elég gyors. Nnoitra egyik karja a magasba lendült, és kaszája súrolta az egykori kapitány vállát.
A férfi a földre rogyott, s az espada fenyegetően emelkedett fölé.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, Kurosaki, de szerintem most kellene közbeavatkoznunk – jelentette ki Hitsugaya.
- Egyetértek – bólintott Ichigo, és egy pillanat múlva a két shinigami már Nnoitra és Urahara között állt kivont karddal.
- Na, mi van, mégiscsak beszálltok? – kérdezte még mindig vigyorogva az ötödik espada. A helyettes shinigami egy Getsuga Tenshou-val válaszolt, de a támadás sikertelen volt.
A két shinigami vagy tíz percen keresztül küzdött Nnoitrával, de egyszer sem tudták megsebesíteni az espadát. Mikor végre-valahára Toushirou egyik döfése célt ért, ellenfelük csak gúnyosan elmosolyodott. A katana pengéje lepattant Nnoitra mellkasáról, s még csak egy apró karcolás sem maradt helyén.
- Mi a…? – Ichigo meg volt döbbenve.
- Hierro. Így hívják ezt a technikát – jelentette ki Nnoitra. – Nem tudtok megsebezni.
A két shinigami csak a homlokát ráncolta. Egyszerre lendültek ismét támadásba, ám hiába találták el egyre gyakrabban és gyakrabban az espadát, mégsem értek el vele semmit. Csak idejüket és erejüket pazarolták. Már mindketten kezdtek fáradni, s Hitsugaya tudta, nem lesz jó vége a harcnak, ha nem vetnek neki véget néhány percen belül.
- Kurosaki – szólította meg Ichigót olyan halkan, hogy ellenfelük ne hallhassa -, állj félre!
- De Toushirou…! – méltatlankodott a helyettes shinigami, de a kicsiny kapitány közbeszólt.
- Ha nem akarod gleccserként végezni, állj félre! – Ichigo ekkor már nem ellenkezett, teljesítette barátja kérését.
Mikor Hitsugaya látta, hogy Kurosaki, Urahara és Harribel elég távol vannak tőle és Nnoitrától, egy pillanatra lehunyta szemét. Izgatott remegés futott végig egész testén, ahogy összegyűjtötte minden erejét. Régóta várt erre a pillanatra, s most kellemes borzongás járta be gerincét, ahogy a magasba emelte zanpakutou-ját.
„Hyourinmaru?" – szólította meg magában fegyverét.
„Igen?" – kérdezte a sárkány.
„Készen állsz?"
„Természetesen, ha te is" – hangzott a megnyugtató válasz, s Hitsugayának többre nem volt szüksége.
- Souten ni zase, Hyourinmaru! – A szavak nem kiáltásként, hanem halk suttogásként hagyták el ajkait. A kicsiny kapitány érezte, ahogy minden zsigerét átjárja az a jól ismert, megnyugtató, jéghideg reiatsu. Oly hosszú idő után újra érezte magában a jégsárkány mindent elsöprő erejét, érzékelte a levegő összes páracseppjét, teste lehűlt, mintha nem is harcolt volna eddig.
- A picsába! – morogta Nnoitra, ahogy kitért a hatalmas jégsárkány elől.
Toushirou élvezte a harcot, hiszen újra érezte azt a kellemes izgalmat, amiért szeretett shinigami lenni. Ám ennek ellenére hamar rá kellett jönnie, hogy a shikai nem lesz elég az ötödik espada ellen. Mikor egy lélegzetvételnyi szünethez jutott, el is kiáltotta magát:
- Bankai! Daiguren Hyourinmaru! – Ez volt csak az élet! Végre újra szárnyalhatott a fellegek között! Aizen börtönében egy kalitkába zárt madár volt, akinek kitépték szárnyait, s most újra visszakapta szabadságát.
Talán Nnoitra erősebb volt nála, lehet, hogy az espadának kellett volna győznie… ám mégsem így történt. Az a csodálatos érzés, mely átjárta minden tagját, arról is biztosította, hogy nem veszíthet.
- Hyouten Hyakkashou! – kiáltotta a kicsiny kapitány, s a felhők közül hópelyhek kezdtek hullni Nnoitra testére. Az espada tehetetlenül figyelte, ahogy a pelyhek jégvirágokká változnak, amint bőréhez érnek, s lassan betemetik, elnyelik őt. Nem tehetett mást, csak káromkodott, és átkozta a kicsiny kapitányt. S mikor az utolsó hópehely is lehullt, nem szólt többé.
- Toushirou! – rohant oda Ichigo a fiúhoz. – Szép munka!
- Lenyűgöző, Hitsugaya-taichou – bólintott mosolyogva Urahara is, miközben Harribel csak döbbenten bámulta a jégvirágokból álló oszlopot.
- Kurosaki! – Toushirou türkizzöld szemeit a helyettes shinigamira emelte. – Zúzd szét!
Ichigo bólintott, és egy Getsuga Tenshou-val apró szilánkokká törte a gyémántkeménységű jeget. S Nnoitra Jiruga halott volt.
- Menjünk! – indítványozta a kicsiny kapitány, és a kis csapat folytatta útját a rejtekhely felé.
Egy espada átállt az oldalukra, egy pedig halott volt. Már csupán nyolc maradt, már csak őket kell legyőzniük, s Aizen ereje végleg meggyengül. Toushirou akkor és ott úgy érezte, mindenre képes, nincs számára lehetetlen. Akár mind a nyolc espadával kiállt volna egyedül.
Úgy gondolta, küzdelmük nem is olyan lehetetlen vállalkozás.
