9. fejezet
A Központban II.
- Ki vagy te? – tette fel Nick Fury újra a kérdést a fiatalabbik Romanoff lánynak két óra kemény fizikai kínzás után. A mondat közben még közelebb hajolt az arcához, hogy erejének tekintélyt adjon.
- De hiszen már rég tudja…Kathlin Romanoff vagyok. Natasha húga – válaszolt tömören a lány, aki bár kimerült, mégsem sikerült megtörniük a test fájdalmaival.
Fury kezdett nagyon ideges lenni. Nem szerette a kínzást, de főleg nem szeretett fiatal lányoknak fájdalmat okozni. Ám néha rákényszerült, a biztonság érdekében…és ez a lány nem hagyott neki választást! Ki kellett derítenie, mit tud és mire képes! Loki ámokfutása után más sem hiányzott a Földnek, mint egy újabb kiszámíthatatlan természetfeletti lény általi fenyegetés. És bár nem tudta, Kathlinnek milyen szándékai vannak, amíg nem vallja be az igazat, amíg nem áll hivatalosan is az ő oldalukra, addig az ellenségük marad. Az ellenség pedig nem érdemel sajnálatot.
Az Igazgató szorosabbra húzta az izzó vasbilincseket a lány végtagjain és nyaka körül, minek eredményeképp azok a húsába vágtak. A lány fulladozni kezdett. Majdnem felsikoltott az égető kíntól, de mint eddig, most is visszafogta magát és beérte egy fájdalmas nyögéssel, majd nagyot sóhajtott. Szenvedését csak arcvonásai tükrözték igazán, amelyeket legerősebb próbálkozása ellenére sem sikerült elrejtenie a S.H.I.E.L.D. emberei elől. Sosem volt jó a pókerarcban. Nehezen vette a levegőt.
Jelenleg vallatóján kívül még négy fegyveres őr volt a szobában, akik az első húsz perc reménytelensége után kaptak behívatást. Fury még közelebb hajolt, annyira, hogy már érezte az égett hús szagát a lány nyaka körül, a vasöv mentén.
- Na, akkor próbáljuk meg még egyszer! – javasolta, olyan idegesítően „segítőkész" hangon, mintha legalábbis matematika feladatokat tanítana a lánynak. - Hogyan törted fel a S.H.I.E.L.D. biztonsági rendszerét?
A lány állta a tekintetét és némán tűrte tovább a fájdalmakat.
- Hát, ha így állunk… - közölte Fury tömören és még szorosabbra húzta a bilincseket, de most újabb izzó pár került a lány végtagjaira.
Kathlin nem bírta tovább és ösztönösen felsikoltott. Fájdalma élessége még a három szárnnyal arrébb fekvő folyosókon is visszhangzott. Fury szája enyhe mosolyra húzódott. Végre sikerült megtörnie a lányt. Vagy mégsem?
- Na? Megjött végre a kedved a beszédhez, hercegnő? – gúnyolódott az Igazgató. – Vagy elárulod végre, amit tudni akarunk, vagy folytathatjuk ezt még órákig.
Kathlinnek most még a percek is egy örökkévalóságnak tűntek, de tartania kellett magát a tervhez. Elárulhatta volna, amit az Igazgató tudni akart. Leleplezhette volna magát, mindent bevallhatott volna… Még azt is megtette volna, hogy hivatalosan a S.H.I.E.L.D. oldalára áll…de akkor lőttek volna a tervnek.
A tervnek, hogy kideríti, hol van Loki jogara, amivel eljuthat Asgardba, és ahol reményei szerint megleli a megoldást nővére problémájára. Hiszen ki más tudhatna többet a chitauri-ról, mint az, aki a Föld ellen vezette őket?
Erőt vett magán, és sikerült kivételes kitartása után újra meglepnie az Igazgatót.
- Sajnálom magát… - mondta halkan.
- Tessék?!
- Nekem csak a múló fizikai fájdalmat kell elviselnem…de magának… Magának azzal a ténnyel kell megküzdenie, hogy egy ártatlannak okoz fájdalmat már órák óta. Csodálkoznék, ha ezt valaha megemésztené a lelkiismerete… - A lány hangján alig volt érezhető a szenvedés.
- Mindjárt nem lesz olyan elviselhető… - morogta Fury, miután dühében és kétségbeesésében még szorosabbra húzta a bilincseket.
A forró fém már lüktetve égette a testét, de a lány most újra megállta a sikoltást. Legalábbis hang nem jött ki a torkán, miközben halkan lihegett.
- Mondja, mitől fél ennyire? – kérdezte összeszedve magát Kathlin, a körülmények ellenére enyhe együttérzéssel remegő hangjában.
Fury nem hitt a fülének. Még, hogy ő félne?! Ennek a fruskának kéne félnie! De saját magának nem hazudhatott.
Valóban félt, rettegett, hogy a háborúnak még nincs vége…, hogy az idegenek még visszatérnek és a Tesseract nélkül újra tehetetlenek lesznek ellenük. Persze, ott vannak a Bosszúállók… De mi van, ha most az előzőeknél sokkalta veszélyesebb ellenfél jön majd…? Hiszen az, akitől néhány hónapja a Föld minimuma a világvégét várta, csupán egy tékozló fiú volt. Mi van, ha most majd egy igazi ellenfél jön, ...egy hadvezér?
Ráadásul most itt van még ez a lány, akiről szintén semmi hasznavehetőt nem sikerült megtudniuk.
- Itt csak én kérdezek. És inkább neked kéne félned! – tért ki a válasz elöl.
Hiába, mivel Kathlint sosem lehetett megtéveszteni hazugságokkal, vagy efféle furfanggal. Mindig a dolgok mögé látott. Nehezen tudta elrejteni az érzéseit mások elől, de cserébe előle is meglehetősen nehezen tudták mások. Elég volt ránéznie a legprofibb pókerarcra és azonnal tudta, milyen érzelmek kavarognak az illetőben.
- Kettesben vagyunk, nekem elmondhatja… mi az, ami ennyire megrémíti?
- Te rémítesz meg – jött a fagyos kijelentés. - Az égbe repítesz egy több százezer tonnás épületet és még csak meg sem rezzensz olyan fájdalmakra, amelyeknél mások már ordibálva kínlódnak. Te vagy az, aki miatt aggódom.
- Akkor kérdezem másként. Mi az, ami arra kényszeríti, hogy saját lelkiismerete ellen cselekedjen?
- Nem cselekszem ellene. Azt teszem, ami a hazám érdeke…
- Oh, tehát mindent megtesz, hogy maga ellen fordítsa azt, aki talán a hazája segítségére lehetne egy esetleges újabb háborúban… - sóhajtotta a lány kissé gúnyosan.
- Miről beszélsz?
- Oh, hát nem attól tart, hogy az idegenek még visszajönnek azért, ami az övék? Hiszen legutóbb is így volt…
- Ha a jogarra gondolsz, azt a lehető legbiztonságosabb helyen őrzik, leárnyékolva a jelet, amit kisugároz. Nem kell aggódnunk miatta, hogy… - Kathlin magában elmosolyodott, amiért így rászedte az Igazgatót. – De hogy érted azt, hogy aki segíthetne? – nézett rá Fury értetlenül.
- Nos, maga szerint hagynám, hogy holmi idegenek csak úgy elfoglalják az otthonomat? – vigyorodott el Kathlin halványan, ám jól kivehető ravaszsággal szemeiben.
Fury hirtelen nem kapott levegőt.
- Ne próbálj meg összezavarni! Miből kéne tudnom, hogy nem akarsz-e inkább ártani a Földnek, ha egy szót sem szóltál erről?!
- Talán megkérdezhette volna…
Fury már remegett az idegtől.
- Két órán keresztül faggattalak, de te inkább…!
Kathlin cserébe most ugyanolyan hideg nyugalommal nézte a férfi idegességét, mit ahogy Fury nézte korábban az ő fájdalmait.
- Rossz kérdéseket tett fel.
- Na, ne szórakozz velem! Inkább szenvedtél, minthogy…?!
- Azt kérdezte, ki vagyok. Abban az értelemben, ahogy kérdezte, még ha akartam sem tudtam volna válaszolni, ...mert magam sem tudom. Aztán hogy hogyan törtem fel a rendszert… Az jobb, ha titok marad. És hogy én mentettem-e meg Barentsburgban az embereit? Azt magától is tudta. Hogy mik a céljaim? Ez egy nagyon tág kérdés… Mivel kapcsolatban? És végül, hogy mire vagyok képes… Azt nemsokára megláthatja.
Az Igazgató felvonta a szemöldökét.
- De egy valamit jegyezzen meg, Nick! – tette hozzá Kathlin, visszanyerve régi magabiztosságát. A fájdalom ekkora tűrhetően megszokottá vált.
- Mi lenne az? – kérdezte Fury, gyanúsan méregetve. De így sem sejtette, hogy a lány távozni készül.
- Én nem jelentek a Föld számára fenyegetést, erre könnyen rájöhetett volna, ha egyszerűen így kérdezi. De hogy magukra veszélyt jelentek-e? Az csakis önökön múlik! És a mostani kis együttlétünk nem érdemel éppen piros pontot…
- Mit akar ez jelenteni?
- Azt, amit hallott. Ha nem állnak tovább az utamba, akkor az emberei biztonságban érezhetik magukat, de ha továbbra sem jön meg az esze…!
- Ez nem ilyen egyszerű, és amúgy sem vagy olyan helyzetben, hogy fenyegetőzz! – döntötte el Fury.
- Ó, nem sokáig – jelentette ki Kathlin sejtelmesen és lehunyta a szemeit. Megtette, amire már órák óta vágyott, de ellenállt, hogy egy kis leckét tanítson Furynak és az embereinek. Azt, hogy az efféle vallatás semmire sem vezet, csak fölösleges szenvedés mindkét félnek.
Lehűtötte magát, elképzelte, ahogy ereje egyre mélyebbre süllyed a szilárdság tengerében és már érezte is, ahogy az izzó vas lehűl a teste körül a szíjakkal együtt és jéggé fagy. Majd amikor már eléggé megfagyott kipattant a szeme.
Kis erőlködéssel széttörte béklyóit miközben felállt, és még idejében kiütötte a két rátámadó ügynököt. Aztán jöttek még négyen, kintről is érkeztek, de a lány néhány rúgással és ütéssel velük is elbánt. Végül minden érintkezés nélkül a falhoz taszította őket.
Fury fegyvert rántott, de a lány gyorsabb volt és kirepítve azt a kezéből a földhöz vágta. A pisztoly darabokra tört, az Igazgatót pedig valami erőhullám hátra lökte, amin eléggé meglepődött. Majd utána akart rohanni, de ő már addigra az ajtón kívül állt.
- Valóban azt hitte, hogy akaratom ellenére fogva tarthat? – kérdezte Kathlin, az Igazgató korábbi fölényességével élve.
- Természetesen! – vetette volna rá magát Fury mérgesen, de a lány hirtelen méteres lángoszlopot varázsolt közé és a férfi közé.
- Hát tévedett!
Fury nagyot morgott, amikor közelebb lépve a tűz kissé megperzselte. Nem kelhetett át rajta.
- Ezt nem teheted meg a Központban! – dühöngött.
- Megtettem – felelte olyan hangon Kathlin, amibe talán még némi bocsánatkérés is merült: mivel ő tulajdonképpen nem akart ártani senkinek, kényszerítették. - Sajnálom, de most mennem kell – búcsúzott. - Jelenleg a nővérem a legfontosabb!
- Még nem végeztünk! – erősködött az Igazgató.
- Szerintem meg igen. Fogadjon meg egy tanácsot és várja meg a tűzoltókat! – javasolta Kat, majd sarkon fordult.
- Ne hidd, hogy ezt megúszod!
- Higgye el, nem úszni megyek…
- Mégis mire készülsz?! – ordította a lány után Fury.
- Inkább ne is akarja tudni – rohant Kathlin tovább a folyosó vége felé.
Barton rosszkedvűen ült a hideg földön, hátát hanyagul a falnak vetve. Órák óta bosszankodott, hogy mégis hogyan lehetett ekkora idióta, és amiért nem tudott segíteni Kathlinnek! Jellemző. Elveszíti a nőt, akit szeret, és után még a barátját is. De csak miután becsapta és csapdába csalta…
„Nagyszerű" Barton, igazán „remek"! – mondogatta magának dühösen mióta csak az emberek, akiket korábban kollégáinak tartott, most hirtelen ellene fordultak, és amikor a barátját próbálta volna védeni, bezárták ide. Egy hűvös és kitörhetetlen cellába az alsó fedélzetek egyikén.
Nem akarta elhinni, hogy képtelen volt ellent mondani Furynak és most emiatt elveszett az egyetlen reménye, hogy még egyszer visszakaphatja szerelmét. És ha már itt tartunk… Natasha most biztosan kinyírná, ha megtudná, mibe keverte a húgát. „Nagyszerű"! Ráadásul most már a szabadsága is odalett. …Nem mintha a korábbi életét szabadnak lehetett volna nevezni… Fury és a folytonos parancsolgatása… Mégis, legalább akkor azt hihette, hogy van választása. Most már a hitétől is megfosztották.
Hirtelen fájdalmas sikoltás rázta meg az épületet. Kathlin! Az Íjász megrémült. Mit művelhetnek vele azok az őrültek?! Nem egyszer végig kellett néznie a S.H.I.E.L.D. vallatási módszereit és nem volt éppen egy laza kérdezz-felelek. Hosszú percekig szidta magát, miért nem volt erősebb, de egyszer csak rohanó lépteket hallott a folyosóról. Egy női magassarkú visszafogott kopogását.
Egyre közeledtek, aztán amikor majdnem elérték az ajtót…
- Clint! Állj hátrébb! – hallotta egy ismerős hang kiáltását. Ösztöneinek hála még épp idejében húzódott a falhoz, mielőtt a harminc centi vastag acélajtó darabokra robbant szét. Mire felnézett, az ajtó helyén már Kathlin állt. Kissé nyúzottnak tűnt, kimerültnek, de makacsul tartotta magában a lelket. Gondolkodás nélkül felpattant, és a lány nyakába vetette magát.
- Lin! Hát itt vagy?! Azt hittem, azok az őrültek…
- Megtették – jelentette ki a lány hidegen, Barton nagy megrökönyödésére. Ekkor látta csak meg a hegeket a bőrén. Néhány sebből még mindig folyt a vér. Clint fájdalomtól és aggodalomtól eltorzult arccal szorította újra magához a lányt, majd gyengéden kezei közé fogta az arcát.
- Annyira sajnálom…! Az én hibám… Megölöm azokat az…! - dühöngött, de a lány nyugodt maradt.
- Hagyd, Clint. Már vége. Most fontosabb dolgunk van! – indult volna Kat a kijárat felé.
- Kathlin, én tényleg annyira sajnálom! Elcsesztem. Megértem, ha soha sem bocsátod meg, mert elárultalak, és nem tartottam be, amit ígértem… És megint nem sikerült megakadályoznom, hogy a nővéred…
Kathlin visszafordult és lágyan a férfi szájára helyezte mutatóujját.
- Csss! Megbocsátok – suttogta. - Nem a te hibád…
- Hogy mondhatsz ilyet?! – ingatta a fejét Clint aggodalmasan.
- Sietnünk kell, az Igazgatót nem tartja sokáig vissza a tűz. – Azzal Kathlin kirángatta az önszidalmazó férfit a folyosóra, majd egészen a gépig.
Megbocsátott neki, ez természetes. Hiszen mindvégig Clint lelkébe látott, s ezzel együtt azt is látta, menyire megviselték az események. Az Íjász sosem akart ártani neki. Csupán Natasháért aggódott, végzetesen, és külön megtiszteltetés volt számára, hogy tőle remélt segítséget. Az, hogy ennyire aggódott érte is a vallatás alatt, pedig csak még inkább arra készteti, hogy elnézze ügyetlenségét.
...
- Mégis hogy találtál rám? – kérdezte Barton a gépen. – És hogy tudtál elmenekülni az…?
- Mindent a maga idejében – csitította Kathlin. - Most legyen elég annyi, hogy a S.H.I.E.L.D. emberei távolról sem jelentenek számomra kihívást.
- De… - makacskodott volna tovább az ügynök, ám hamarosan meggondolta magát. Talán jobb, ha nem is tud többet. – Köszönöm, hogy értem jöttél… megint – nézett hálásan a lányra.
- Ez csak természetes. A barátom vagy, itt vagyok, ha szükséged van rám – mosolygott rá kedvesen a korábbi kínok ellenére Kat.
- Akkor most, hogyan tovább? Natashát keressük meg előbb, vagy az ellenszert?
- Mindkettőt és egyiket sem!
- Most nincs kedvem a poénokhoz… - sóhajtotta Clint megtörten.
- Nekem sincs – értett egyet Kathlin – de én nem vicceltem. Én megszerzem az ellenszert, te pedig megtalálod Natashát… Ám még előtte segítesz nekem egy kicsit.
Bartonnak tetszett az ötlet, hogy megosszák a munkát, és hogy a lány felajánlott, azaz kijelentette, hogy ő keresheti meg élete szerelmét. De ez a sejtelmesség Kat hangjában...
- Mire gondolsz?
- A S.H.I.E.L.D. által legjobban őrzött hely, amit a legnagyobb energiájú gamma és kozmikus sugárzást is leárnyékolni képes több méteres ólomtartalmú acélfalak vesznek körbe, feltehetőleg a föld alatt, a semmi közepén, a legmodernebb biztonsági rendszerrel felszerelve… Hol van?
- Csak nem a S.H.I.E.L.D. katonai és kutatóbázisára célzol? – csodálkozott Barton.
- Merre van? – faggatta a lány határozottan.
- Az Új-Mexikói sivatagban. - Barton elsorolta a pontos koordinátákat, amiket a lány azonnal beütötte a gép központi rendszerébe. – De mégis miért kérdezed? Hová megyünk?
- Új-Mexikóba - jött a tömör válasz.
- Ugye csak viccelsz?!
- Eszem ágában sincs! - rázta a fejét Kathlin.
- De mégis mit akarsz ott? Az ellenszert nem sikerült felfedeznie még egyetlen…!
- Viszont ott van az, ami elvezet hozzá.
...
- Nem! Nem lophatod csak úgy el a jogart! – ellenkezett fennhangon Barton, miközben a lány varázserejével minden útjába kerülő biztonsági őrt félrelökve hatolt egyre jobban a bázis mélyére. – Ha Fury megtudja, biztosan…
- Akkor gondoskodj róla, hogy nem tudja meg! – ütött le Kathlin egy újabb őrt, a kivétel kedvéért most puszta kézzel.
- Teljességgel lehetetlen! – replikázott az Íjász.
- Ez már nem az én gondom – vont vállat a lány magabiztosan, és egy energialökettel újabb csapat őrt vágott a falnak.
- De mégis mit akarsz vele?! – értetlenkedett a férfi mellette rohanva. – Az csupán egy fegyver, gyilkolásra készült, nem életek megmentésére…
- És még ezen kívül kulcs egy másik világba vezető átjáróhoz… - Egy jobb horog egy őrnek.
- Ugye nem azt tervezed, hogy…?! - Barton egy bal horoggal kiütött egy másikat.
- De igen.
A férfi megdöbbent a hűvös kijelentésen.
- Nem, nem mehetsz oda! Megtiltom! Nem nyithatsz meg egy újabb átjárót…!
- Nincs más választásunk!
- Már miért nem lenne, Lin? – kérdezte a férfi, szinte kiabálva a bizonytalanságtól.
- Nyilvánvaló, hogy a Földön nem leljük meg az ellenszert egy földönkívüli méregre. Talán máshol sem, de ez az egyetlen út, amin elindulhatunk. Mert mégis ki tudna többet az aranyos kis robotokról, mint az, aki nemrég a Föld ellen vezette őket? Aki a vezérük volt, vagy legalábbis irányította őket?
Barton elgondolkodott a válaszon.
- Mondasz valamit…DE MI?! Nem mehetsz oda egyedül! – jelentette ki szigorúan Clint. - Semmit sem tudunk… És Loki pedig végképp nem fog…!
- Kockáztatnunk kell! Ez Natasha egyetlen esélye. Neked pedig meg kell találnod és biztonságba helyezned őt, amíg visszaérek. Csak rajtad áll, hogy életben marad-e amíg megtalálom a megoldást. Még pedig meg fogom, bízz bennem! – nézett Kat barátja aggódó szemébe.
Barton kelletlenül, de bólintott.
- Jól van, szerezzük meg azt a fémrudat! Aztán húzzunk innen a fenébe!
Ám a jogar őrző- és kutatóhelyéül kitüntetett teremben egy kis meglepetés várta őket.
...
Az Íjász és a Boszorkány rendíthetetlenül haladtak a terem felé. Mivel az utolsó ajtó biztonsági kódját már Barton sem tudta, Kathlin az egyszerűség kedvéért azonnal megfagyasztotta. Majd átadva a lehetőséget barátjának hagyta, hogy az előbbi megpördüljön a levegőben és lendületből berúgja az az ajtót.
Jeges fémszilánkok repültek szerte szét és csörrentek a kőpadlózaton. Kathlinék már futottak is volna a helység közepén elhelyezett jogar felé, de volt valami, amire nem számítottak. A fegyvert tartó asztal mellett egy középmagas, sötét öltönyt viselő, világos hajú férfi állt, háttal nekik. Lassan, méltóságteljesen feléjük fordult és levette napszemüvegét.
- Coulson?! – kiáltotta Clint a meglepetéstől. – Mit keres maga itt?
- Ezt én is kérdezhetném! – jelentette ki az Ügynök, és egy karlendítésére több tucat fegyveres őr vette körül „vendégeit". Ezzel nem számoltak.
...
