Megjegyzés: A műben szereplő néhány személy és helyszín J. K. Rowling tulajdona, de a többi az enyém.

A/N: Bocsánat, hogy ilyen későn rakom fel a következő részt, de érettségi előtt vagyok, ráadásul három újabb regénybe kezdtem bele. De ígérem, igyekezni fogok, hisz' csak most jönnek az igazán érdekes részek.

Az ebéd alatt, bár ismét nem beszéltek, Tom magán érezte a férfi tekintetét. Vajon most is a hibáit keresi? De hát mi kifogása lehet az ellen, hogyan eszik? Nem csámcsog, nem esik ki szájából az étel és aránylag jól boldogul az evőeszközökkel. Mégis miért van ilyen baljós érzése?

- Tom.

Váratlanul érintette a férfi hangja, kérdőn nézett fel rá.

- Tessék.

- Kérsz egy kis bort?

A kérdés még váratlanabbul érintette.

- Én… én még sosem ittam szeszes italt.

- És megkóstolnád?

- Hát… nem… nem is tudom…

- Sose légy határozatlan, vagy tanácstalan.- vágott közbe William, kék szemei nyugodtan csillogtak.- Az a gyengék jele. A kérdésre jól megfontolt, egyenes választ kell adni, döntsd el, hogy mit akarsz. Ez esetben gondold át, hogy meg akarod-e kóstolni az italt. Ha igen, ne huzakodj, ha viszont nem, valld be férfiasan, hogy te még nem akarsz ilyet fogyasztani.

- Igen, kérek bort.- vágta rá Tom azonnal, szilárd elhatározással.

A férfi bólintott, mire néhány pillanat múltán a srác tányérja mellett is megjelent egy kerekded pohár, amiben félig vörös színű nedű lötykölődött.

- Akkor igyunk az elő sikeredre.- emelték fel a poharukat.

Tom ezúttal maga fedezte fel a különbséget. Míg ő megmarkolta a pohár kecses talpát, addig William a mutató- és középsőujjai közé fogva fogta meg a pohár gömbölyű alját. Némi zavart pillantás után ő is követte a férfit, hosszú ujjai közé véve a borospoharát. William szája halvány mosolyra húzódott, majd összekoccintva poharaikat, ittak néhány kortyot. Tom elsőnek elfintorodott az ízétől, nem tudta eldönteni, hogy savanyú, vagy édes. Némi halk „csámcsogás" után, megízlelve még jobban az ismeretlen ízt, ivott még egy-két kortyot, utána letette a poharat.

Ezután a fordulat után már automatikusan a vele szemben ülő idős mágust figyelte. Szintén kihúzva magát ült a széken, hasonló kéztartással fogva az evőeszközöket. Magában bosszankodott, hogy a férfinek miért tűnnek olyan természetesnek ezek a mozdulatok, mikor rájött. Ő az árvaházban rendszerint lehajtott fővel szokott enni, ezáltal kissé görnyedt testtartást felvéve. Mellesleg senki nem tanította meg neki, hogyan kell tisztességgel bánni az evőeszközökkel, így most mindent be kellett pótolnia. Azért lelke mélyén hálás volt, hogy William nem tett megjegyzést szánalmas igyekezetére, néha még úgy is tűnt neki, mintha direkt csinálna néhány mozdulatot, hogy tanítsa a fiút.

Tom az ebéd végeztével már minden „etikettet" elsajátított, bár azért némi gyakorlás nem ártott. Most ismét William után haladva bementek a könyvtárba, ahol százával voltak elhelyezve a könyvek a polcokon. Két részre volt osztva, az egyik felén a varázslók könyvei, a másikon pedig a mugliké sorakozott. Tom mind közül ide szeretett volna már régóta betekintést nyerni, amint megtudta, hogy ide vezetett az útjuk, lelkesen rohant a polcokhoz, hogy elolvassa a címüket. De rá kellett döbbennie, hogy a könyvek 90-a valami fura nyelven íródott, amit természetesen még kiolvasni sem nagyon tudott.

- De hát milyen könyvek ezek? Nem is angol nyelven írták.

Lord William most mellé lépett, és kihúzva egy zizegő papírú könyvet, belelapozott.

- Mint tudod, Berlinből származom. Ezeket a könyveket is onnét hoztam magammal, ez a nyelv pedig a német. Úgy vélem, az angolon kívül más nyelvet is meg kéne tanulnod, hogy még jobban elvegyülj a világban. Ma még nem mindenki tud egy nyelvnél többet beszélni, ezért hidd el, nagyon hasznos dolog. Sokban hasonlít az angolhoz, és, ha jók a megérzéseim, neked könnyebb lesz elsajátítanod. Nos? Mit szólnál hozzá?

Tom éppen vette a levegőt, hogy szabadkozzon, mikor felrémlett neki az ebédnél történtek.

- Nagyon köszönöm, William. Egészen biztos, hogy hasznát tudom még venni neki.

„Bámulatosan gyorsan tanul a fiú."- gondolta magában a férfi, majd biccentve, visszatette a könyvet a helyére.

- Lenne még egy kérdésem, Tom. Te fel tudod ismerni csukott szemmel is, hogy ki varázsló? Még jobb esetben meg is mondani, hogy ki az?

- Némi bizsergést érzek, ha másik varázsló közelében vagyok, de például Georgináról sem mondtam volna meg.

- Tehát nem mindig. Gondolom, nem is foglalkoztál ezzel úgy igazán.

A srác megrázta a fejét.

- Rendben. Most már tudom, hogy miket fogok neked tanítani, még ma este megtervezem a dolgot. Addig te nyugodtan kószálhatsz a kastélyban, bármi gondod van, vagy nekem, vagy Effinek szólj.

- Őt hogyan hívhatom magamhoz?

- Csak kiáltsd a nevét, azonnal megjelenik. Csupán az udvart kerüld el, megértetted?

- Megígérem.- bólintott Tom, majd William távozásával egyedül maradt a könyvtárban. Most kikeresett valami angol nyelvű könyvet, utána leülve az egyik asztalhoz, olvasni kezdte.

  

- Az este folyamán úgy döntöttem, hogy egyelőre nem a varázslatokat tanuljuk tovább, ezen a téren már így többet tudsz, mint egy átlagos fiatal. Elsőnek megtanítalak a megfelelő megjelenésre, belefogunk a német nyelv tanulásába, plusz a varázserők érzékelésébe. Ez nem fog túl sok időt elvenni, ha becsületesen és teljes szívvel tanulsz.- magyarázta William.

- Akkor a mai napot mivel kezdjük?- kapta be a szájába a villájára tűzött falatot Tom.

- Megadom a választás lehetőségét. Melyik érdekel jobban?

- A varázserő érzékelése!- vágta rá a srác kereken.

- Legyen. Reggeli után még ránézek a lovaimra, utána találkozunk a könyvtárba. Úgy hiszem, az lesz a legalkalmasabb az elkövetkezendőkben a tanulásra.

Tomnak ezúttal még jobban tetszett az aznapi ruhája. A fekete, testhezálló felsőhöz elegáns, fekete nadrág tartozott, ami rendkívül jól mutatott magas, vékony alkatán. Efölé egy tintakék köpeny került, de még ezekben sem volt melege, ahhoz képest, hogy odakint még tombolt a hőség.

Önkéntlenül is fejedelmi lépésekkel haladt a könyvtár felé, egészen jó hangulatot teremtett neki ez a megjelenés.

Belépve a kellemes illatú terembe, Williamet még nem látta bent. Így még egyszer körülnézett, majd leült egy az ablak melletti székre és az erdőt fürkészte tekintetével. Néhány mókus és madár kivételével nem látott semmi szokatlant, még a csukott ablakon keresztül is behallatszott a madárcsipogás. Most először érezte azt a nyomasztó érzést, hogy nem tud semmit, amit pedig mégis, az édes kevés. Bár a férfi nem mutatta eddig, hogy mekkora erőt birtokol, érezni pedig nem tudta, de azzal tisztában volt, hogy nem lehet kispályás, főleg, he Georgina tanította. Nem beszélve arról, hogy milyen hasznos tanácsokat osztogat neki. És már rég aludt ilyen jól, mint itt. Nem ébredt fel szobatársai hortyogására, arra, hogy Bishop álmában beszél, sem pedig a hat órakkor becsörtető Margaret nővérre. Fantasztikus volt úgy kinyitnia a szemét, hogy egy csodálatos szobában, egy puha és hatalmas ágyban fekszik, nem kell sem az iskola, sem az árvaház miatt aggódnia egy szem emberrel él egy kastélyban, aki őt tanítja olyan dolgokra, aminek van ÉRTELME, amivel viszi valamire az életben.

Váratlanul belényilallt valami különös érzés. Mintha enyhe varázslatot érezne a háta mögött. Nem értve a dolgot fordult hátra, mire felfedezte Williamet az asztalnak támaszkodva, pálcája hegyén egy pici lángocska táncolt.

- Mennyire intenzíven érzékelted a tüzet?- kérdezte meg a férfi.

- Tompa érzés.- állt fel Tom.- De éreztem.

- És, gondolom, csak a kibocsátott erőt érezted.

A srác bólintott, mire William eloltotta a tüzet.

- Akkor fogjunk bele a tanulásba. Neked mindössze az a feladatod, hogy az általam előidézett varázslatokat felismerd.

Tom furcsálkodva nézett rá. Valahogy nem értette, mi köze van az aurák érzékelésének a varázslatok felismeréséhez. William látta arcán a gondolat menetét, miközben egy magával hozott rongybabát ültetett le egy székre.

- Tudom, kicsit értetlen számodra, hogy mégis miért kell ez a herce-húrca, ez viszont előrébb segíti a munkámat. Sokkal könnyebb lesz megtanulnod az aurák felismerését, ha van valami tapasztalatod a varázslatok elkülönítésében. Elmagyarázom. Minden pálcával előidézett varázslatot három csoportba tudod sorolni. Az első csoportba tartoznak az egyszerűbb varázslatok, amiket minden varázsló és boszorkány ismer, ezeket Elemi Erőknek nevezem hétköznapilag. A második kategória a Fokozott Erők nevet viseli. Ez egy kicsit megoszló, valakik úgy tartják egyik-másik varázslatról, hogy nem ebbe, hanem az előzőbe tartozik, de fordítva is. Mindegy, ez csupán nézőpont kérdése. A harmadik csoportot a Veszélyes Erőknek neveztem el, a három főbenjáró átokkal az élén.

- De ezek a csoportok mégis miben különböznek egymástól? Hogyan különítsem el a lefegyverző átkot a csiklandozó bűbájtól? Úgy értem, miből fogom megtanulni, hogy melyik-melyik csoportba tartozik?

- Ha majd te magad is megpróbálsz két különböző átkot használni, rájössz, hogy mindegyikhez különböző energia mennyiségre lesz szükséged. Egy Cruciatus átok jóval több energiát szipulyoz ki a testedből, mint egy lefegyverző bűbáj. Emlékezz csak vissza, milyen kegyetlen érzés volt, mikor használtad a halálos átkot. Teljesen elveszítetted az önuralmadat a tested fölött, egy kavargó örvény ragadott magával. Sajnos, én is jól tudom, milyen érzés. Tehát ne az legyen a célod, hogy mindegyik varázslatot bemagold, hová tartozik, hanem azt érezd, melyik mennyi energiát őröl fel. Most mondok néhány varázslatot, amiket rá kell olvasnod a széken ülő bábura. Kezd mondjuk a röptető bűbájjal.

Tom elővette a pálcáját, majd megpróbált a helyes testtartásba beállni, de túl merevnek érezte magát. William most mögé lépett, majd a vállára rakta mindkét kezét.

- Nyugi, lazulj el. Nem kell annyira pontosan utánozni, nekem se mindig sikerül a legelegánsabban beállni. Inkább koncentrálj az előtted lévő varázslóra, aki meg akar téged ölni. Száműzd az agyad hátsó részébe az ilyen apróságokat, ezeket sajnos már ösztönösen kell tudnod. Most egyelőre a varázslatra koncentrálj.

A srác biccentett, majd ellazítva magát temetkezett bele gondolataiba, kizárva mindent a fejéből, elfeledve a férfi nyugtató kezeit a vállán.

- Vingardium Leviosa!!!- kiáltotta, mire fehér fény tört elő a pálcájából, eltalálva és beborítva a bábut. Amaz lassan emelkedni kezdett, egészen addig, míg meg nem lett szakítva a bűbáj. Utána tompa puffanással esett vissza a székre.

- Most pedig próbálkozz a sóbálvány átokkal, és közben figyeld a különbséget.- adta a további utasításokat a férfi.

Tom hamar felfigyelt a változásra, a jobb karját intenzívebben csiklandozta a végigáramló varázserő, ÉREZTE a változást. Az utóbbi sóbálvány átok is sikerült, mire csodálkozással vegyített hitetlenkedéssel fordult meg.

- Tényleg éreztem valamit. Észveszejtő, hogy eddig nem is sejtettem az általam felhasznált bűbájok különlegességét.

- Ha egy óráig gyakorlod az úgynevezett „könnyű" bűbájok gyakorlását, kevésbé fáradsz ki, mint a „keményebb" varázslatoknál. Még tovább gyakorlunk, hogy ráérezz az ízére, utána belevághatunk a konkrét erő ismertetésbe.

Össz-vissz két és fél órát gyakoroltak, különbféle bűbájokat gyakorolva a szegény bábun, és Tom már kezdte érezni a lényeget. Ez idő alatt ügyesen elsajátította a pálcatartást, megtalálta a legmegfelelőbb beállást.

Most teljesen kimerülve ült le a földre, kapkodó légvétellel figyelve a mellé guggoló Williamet.

- Nagyon ügyes voltál, fiú. Most pihenj egy kicsit, utána, ha éhes vagy, megebédelhetsz, utána folytatjuk a gyakorlást. Ezen a téren úgy vélem, kellő tapasztalatra tettél szert, így tovább ugrunk.

- Nehéz lesz a varázsaura felismerése?- kérdezte Tom picit aggódva.

- Nem állítom, hogy egy hónap múlva tudni fogod akár a legcsekélyebb módon is, ha csak azt tanulnád egész nap. De ne félj, ahogy nézem, neked nem lesz nehéz megtanulnod. Ritkaszámba megy az ilyen tehetséges máguspalánta.

A srácot meglepte a dicséret, nem várta, hogy a férfi a tanítás alatt kifejtse a véleményét, bár természetesen ösztönözte. Ezen rágódva ment ki Williammel az ebédlőbe.

  

A szimulált napfelkelte első sugarai beragyogták a tágas szobát, a falakon lévő festmények is igazodtak a napszakhoz. A mezőn lassan fújdogálni kezdett a szél, a tengerpartot lassan nyaldosni kezdték a hullámok, míg az erdőből halk madár csicsergés hangzott fel.

Georgina már régen felkelt, most az ágyon ült felhúzott lábakkal, szomorú arccal támasztva állát a térdére. Már bő három hónapja ezt a napfelkeltét nézni, ugyanazokkal az emberekkel, a legtöbbjüket már el is nevezte. Unalmában történeteket talált ki néhány szimpatikus egyénnek, vagy hobbiból megszámolta, hágy arcot lát. Már a könyvet sem tudták lekötni az első két hét után, írni viszont nem akart írni semmit, nehogy valami bizonyítékot kreáljon maga, vagy Tom ellen. Az órára nézve, amaz fél hetet mutatott. Egy óra múlva majd jön Mordon és elviszi a kihallgató szobába. Természetesen bármilyen ügyesen is próbálja megközelíteni a két fő témát, mindig túljár az eszén. Szerencsére, eddig még nem bukkantak az aurorok Tom nyomára, azt sem tudták, hogy hol keressék. Már mindenkit kikérdeztek, aki érintett volt az ügyben, de senki nem tudott semmiről, csak annyit tudtak mondani, hogy Tom legjobb barátja a kis Morgan volt (azt már elvetették, miszerint őt is megölte), és az igazgató vele is gorombán bánt. Ez ismét zsákutca volt, a varázserejét sem érzékelték, pedig nagyon alaposan figyelték, mikor bukik le. Így viszont vissza kellett térniük hozzá, mint utolsó „remény", aki használható információt tud adni a történtekről. Ám ő nem adja könnyen magát…

Georgina kijött a fürdőből, miután megmosakodott, majd átöltözött, felvéve egy fekete nadrágot és egy zöld inget. Mostanában rászokott az ilyen „fiús" öltözködésre, sajnos fel kellett vennie egy bizonyos ellenálló viselkedést. Haját itt is le akarták vágni, bár itt kisebb volt a döbbenet, hogy nem sikerült. Ez az eset még jobban felcsigázta Mordon kíváncsiságát a kilétéről, de még midig nem jött rá semmire. Ezt a lány nem is akarta megkönnyíteni, még ha valamelyest meg is kedvelte a férfit. Azt hitte, ennyivel megúszhatja, míg el nem jön a szökés ideje, de hatalmasat tévedett.

Ezúttal nyolckor jött be érte két auror, akik szótlanul elvezették egy eddig ismeretlen folyosón keresztül egy ajtóhoz. Aranybetűkkel volt kirakva rá a „Jean Umbridge" név, az ajtólapon vékony cirádák zsúfolódtak. Georgina túlzásnak vélte a dekorációt, gyanakodva követte két kísérőjét a szobába. Szemei még inkább kitágultak a belső összhang láttán, a két uralkodó szín a babarózsaszín és a lila volt. A szépen faragott bútorok roskadásig voltak különböző értékes dísztárgyakkal, a falakra függesztett szekrények üvegajtaján belül érdemdíjakat, kitüntetéseket és okleveleket látott. Ez egy kicsit hasonlított mr. Blunt előszobájára. Leplezetlen elítéléssel állt meg a szoba közepén a puha szőnyegen, ami még akkor sem piszkolódott be, mikor ráálltak. Az előtte lévő széles íróasztal mögött egy rövid, pirosra festett, begöndörített hajú nő ült egy puha karosszékben. Teste zömök volt, magasságilag még nála is alacsonyabb, nyakán méretes gömbnyaklánc függött, a hozzávaló fülbevalókkal együtt. Nem tudta megsaccolni, mennyi idős lehet, a szemén és a száján lévő narancsfesték öregítette. Most előre dőlve nézett rá, az asztallapra könyökölve.

- Tehát te lennél az a kislány, aki titkolja annak a gyilkosnak a hollétét.- kezdte a nő mézes-mázos hangon, hozzá negédes mosollyal, de szavai mérgezőek voltak. Georgina egy pillanatra nem is tudott mit reagálni, nem tudta, hogy mit várhat ettől az új ellenségtől.

- A nevem Jean Umbridge, és én vettem át az ügyed Alastortól. Ő sajnos…

- Tessék?- fakadt ki Georgina ijedten.- Mi az, hogy átvette tőle? Miért tett volna ilyet?

- Nagyon neveletlen vagy ahhoz képest, hogy eddig árvaházban nevelkedtél.- vonta össze szemöldökét Umbridge, mire krahácsolt néhányat.- Alastornak más fontos elintéznivalója akadt, a miniszter úr pedig úgy vélte, szorosabb pórázra fog, mivel ezidáig nem igazán bizonyultál engedelmesnek.- itt most jobban előre dőlt, szemeiben megcsillant valami fény.- Nálam nem lesz olyan jó dolgod, mint a kollégámnál.

Georgina most már tisztán látta, hogy kivel áll szemben, mit várhat ettől a kikent-kifent nőszemélytől. Hát megkeményített arccal nézett egyenesen a szemébe.

- Tehát úgy véli, Alastor rossz munkát végzett?

- Egy szóval sem említettem. De jobb, ha egy nő vesz kezelésbe, aki ismeri minden kis furfangodat. Nálam nem lesz hatásos a bűbájos pofid és a hihetetlen kitartásod.

- Miért, Azt hiszi, a kollégája azért nem tudott kiszedni belőlem semmit, mert szépen néztem rá?

A nő kis ideig csöndesen gondolkodott. Mikor újból megszólalt, még szélesebb mosoly terült el az arcán.

- Tudom, mit akarsz elérni, de nálam ez nem fog menni. Holnap reggeltől elkezdjük a közös beszélgetésünket és meglátjuk, melyikünk bírja tovább.

Georgina egy szelíd mosolyt eresztett meg, de tekintete megcsillant a kihívásra.

- Ha tudná, hányan mondták ezt már maga előtt. Rendben, már is kíváncsi vagyok, mit vet be ellenem. De még az elején figyelmeztetem. Ne becsüljön alá, mert fiatal vagyok.

- Vigyétek a szobájába!- intett válaszul a két aurornak Umbridge, mintha meg sem hallotta volna az előbbi szavakat.

A lány még utoljára végig mérte a nőt, majd hagyta, hogy kivezessék.

Másnaptól kezdve valóban elkezdődtek a szigorítások. Alig kelt fel a lány, máris jöttek be érte és vitték Umbridge-hoz. A nő már várta őket, éppen az italpultnál állt, töltve magának egy kis alkoholt. Jöttükre megfordult, egy elégedett mosolyt megeresztve, majd belekortyolt az italba.

- Lám-lám. Örülök, hogy ismét találkozunk.- jegyezte meg, majd az egyik szekrényhez lépett.- Fogják le uraim, míg felteszem rá.

Erre a kijelentésre a két auror hátulról lefogta a karját, erősen tartva. Georgina még mindig álmos tekintettel nézett a nőre, aki valami fém izét vett ki a szekrényből. Mikor elé lépett, vette észre, hogy két vaskesztyűt tart a kezében, aminek az ujjai be voltak hajlítva. Értetlenül nézett hol a fémdarabra, hol vissza a nő gyanúsan mosolygós arcára.

- Egy kis meglepetésem van a számodra. Ezekkel a fémkesztyűkkel fogjuk kezdeni a nevelésedet.

- Nem kértem, hogy legyen a pótanyám, magát még egy Eruphmentnek sem ajánlanám.- fintorodott el a lány (az Eruphment egy olyan bivalyféleség, ami nagyon-nagyon vad és ha valamit felöklel a szarvával, az nemes egyszerűséggel felrobban).

A nő arca bár mit sem változott, de tekintete elkomorult.

- Ne félj, nem is szándékoztam ilyesmire. Ha a helyes hasonlatot keressük, akkor én a dementorod leszek, aki minden egyes életerődet elveszi, addig, míg meg nem törsz. Most pedig emeld fel a kezeidet.

Bár Georgina nem akart engedelmeskedni, de a két auror most megfogták és előre nyújtották mindkét kezét. Umbridge ekkor ráhúzta a kesztyűket, amik behajlították az ujjait, majd összekötötte a kettőt.

- Ezzel megvolnánk. Mostantól nem tanácsos varázsolnod, mert az feléd fog elsülni. Másodszor, ha bármi nem tetszik nekem amit csinálsz vagy mondasz, kénytelen leszek aktiválni a kesztyűkben lévő mágikus erőt, ami majd megleckéztet.

A lány érdektelen arccal hallgatta végig, miközben a kesztyűket vizsgálgatta. Sajnos nem látott rajtuk semmilyen olyan pontot, ahol megpróbálhatná szétszedni.

- Egyáltalán mit akar elérni ezzel a kesztyűvel? Hiába kínoz, nem fogok elmondani semmit. Mellesleg nem áll szándékomban varázsolni.

- Ez csak ízelítő, kislány. Pár napi rajtad lesz ez a kesztyű, utána bármit hajlandó leszel megtenni, csak szedjük le rólad.

Georgina nem méltatta válaszra. Ő vállalta, hogy megmenti Tomot, hogy elkapatja magát az aurorokkal, és hallgatásba menekül. Most tényleg nagy szüksége lenne főnixes képességére, de pont most nincs. Pedig könnyűszerrel kiszabadulhatna innét és megkeresve Tomot, el tudnának bújni valahová.

Csüggedten hagyta, hogy visszavigyék a szobájába, leültetve az asztalához. Összeláncolt vaskesztyűs kezeit az asztallapra tette, nem volt hirtelen sok kedve semmihez. Nem akarta, hogy ez az Umbridge szekálja, amúgyis annyi gond nyomasztotta. Most jött rá, hogy még mindig nem tudta feldolgozni a történteket. Ez alatt a három hónap alatt próbált mindent kitörölni az agyából, semmire nem gondolni. Most egyszeriben csőstül törtek rá az emlékek, kiváltképp a kis Morgan. Annyira értelmetlen volt a halála, nem értette, miért kellett így történnie a dolgoknak. Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha nem akarnak elszökni, ha nem veri meg őket az igazgató, ha nem mászik fel Morgan és nem esik le a tetőről, ha nem derül ki mr. Bluntról az igazság…! Ha csak felébredhetne és azt látná, még mindig az árvaházban vannak és Margaret nővér jönne őket felkelteni…! Ha Morgen még élne…! Ha Tom még vele lenne…!

Hallotta, hogy újfent nyílik az ajtó, orrát rövidesen megcsapta a friss kalács édes illata. Már el is feledkezett arról, hogy miért is ül itt, hogy ma még egy falatot sem evett. Nem volt kedve felemelni a fejét.

- Hogy-hogy te hozod fel az ételt, John?- hallotta az egyik őrt.- Neked véletlenül nem a kiképzésen kellene lenned?

- Az a helyzet, hogy már kora reggel lefutottam az adagomat. Én lettem megkérve, hogy hozzam fel a reggelit a kishölgynek.- hangzott fel egy csevegő hang, amiből jókedv érződött ki.

Most becsukódott az ajtó, majd hamarosan egy étellel megrakodott tálca csúszott elé lassan. Georgina szomorúan nézett fel az asztal túl felén álló fiatal férfire, aki most egy kedves mosolyt eresztett meg. Enyhén elcsodálkozott a kinézetén, egy pillanatra Tom jutott eszébe róla. Sötétbarna haja szintén a füle tövéig lett nyírva, arcvonásai lágyak voltak, a szemei sötétzöldek.

- Szervusz, a nevem Jonathan Aquila.- mutatkozott be udvariasan, tekintete egy pillanatra a vaskesztyűkre esett.- Auror növendék vagyok csupán, szoktak is emiatt piszkálni.

- Akkor miért te hoztad fel az ételt?- húzta fel az egyik szemöldökét Georgina, de arckifejezése nem változott. Nem értette, miért viselkedik így vele egy auror, legyen az akár csak növendék.

- Hallottam az esetedet, és úgy véltem, szeretnélek megismerni.- folytatta John, majd leült a lánnyal szembe.

- Az előbb mintha azt mondtad volna, hogy megkértek rá.

A férfi zavartan körülnézett, mire egy picit közelebb hajolt.

- Az a helyzet, hogy becsaptam az ajtónál állókat. Tegnap este hallottam, hogy mi történt veled, miért fogtak el, és azonnal kíváncsi lettem. A mai edzésről pedig lelógtam. Jean Umbridge egy teljesen más embert bízott meg a reggelid behozatalával, de persze simán lebeszéltem a kissrácot. Most képzeld el, nyers répával és uborkával akarta kiszúrni a szemedet! Hát normális az ilyen?

Georgina nem bírta ki, elmosolyodott. Egészen szimpatikus lett neki a férfi. Jobban áttanulmányozva, nem lehetett 20-22 évnél idősebb, roppant energikus jellemű.

- És nem félsz, hogy lebuksz? Ahogy megismertem Umbridge-ot, nem nézné el neked, hogy így segítesz rajtam.

- Áh, nem foglalkozom én ilyennel! Ki tudom magyarázni magamat, nem izgatom magam emiatt. Mit tehetnének velem? Lefokozni nem tudnak, kirúgni meg nem fognak, mert minden aurorra szükségük van.

- Becsülöm ezt a hozzáállásodat, Jonathan.

- Kérlek, hívj csak egyszerűen Johnnak. Barátok közt így dívik. Amúgy, ha jól látom, most képtelen lennél bármit is megfogni. Hogy kéred a kalácsodat? Csak vajjal, vagy kérsz hozzá lekvárt is?- kapta fel a kést a férfi, majd elkezdte felvágni a kalácsot.

- Te most meg akarsz etetni?- kérdezte a lány döbbenten.

- Nézd, nem hinném, hogy meg tudnád rendesen fogni azzal a behemót kesztyűvel az ételt, és nem kellemes a tányérról leenni. Akkor?

Georgina zavartan hagyta, hogy elkészítse a reggelijét, majd a szájához tartva, ehessen belőle. Közben John megállás nélkül beszélt, így nem volt kellemetlen a helyzet. Elmesélte, hogy a szülei patikáriusok, őt pedig kiskorától kezdve aurornak szánták. Bár ő inkább a kviddicsért rajong, nagy álma, hogy csapatkapitány lehessen, de nem akarta megbántani szüleit. A lány pont végzett az étellel, mikor a férfi is befejezte mondandóját.

- Szívesen meghallgatnám a történetedet, Georgina, de hallottam, hogy ezt nem mondod el senkinek.- pakolt össze John mindent.

- Jól hallottad, az életem kész rejtély. Adtam egy kis feladatot a feletteseidnek, miszerint nekik kell rájönniük.- válaszolta Georgina.- Egyébként köszönöm a segítségedet, John, remélem nem lesz abból bajod, hogy most itt voltál.

- Á, semmiféleképp. Majd úgy osztom be az időmet, hogy mindig tudjak rád időt szakítani.

- Igazán rendes vagy.- köszönte még meg a lány, majd elbúcsúzva a férfitől, ismét egyedül maradt.

Úgy érezte, mégis van remény, ez a John nagyon kedves vele, ez a hozzáállása a dolgokhoz pedig érezte, hogy megnyugtatja. Annyira közvetlen, hogy nem lehet vele közömbösen viselkedni. Legalább Mordon távollétében mégis van valaki, aki törődik vele.