Necessity

Anglia teát főzött. Pontosabban szólva éppen leforrázta a teafüvet. Elképzelte, milyen röhejesen festhet, ahogy áll a nappali bárszekrénye előtt, csak a bolyhos-meleg, méregzöld köntöst viseli, haja még nedves, és whiskyt locsol a készülő italba. Franciaország kérésére, természetesen. Aki ebben a pillanatban felbukkant mögötte, egy rövid ölelés, röpke csók a nyakára, és a férfi dúdolgatva indult a kanapéhoz, hogy leüljön.
Aztán fogta a tálcát, és a hosszúkás dohányzóasztalra tette, majd felegyenesedett, a vendége felé fordult. Királykék köntös, nedvesen a nyakába hulló tincsek, azaz elégedett mosoly. Arthur szemei felszikráztak, ahogy odalépett mellé, és egy könnyed mozdulattal az ölébe ült. Francis karjai azonnal átölelték, ujjai a hajába borzoltak. Az angol csak nézte, tekintete rabul ejtett, a fényben úgy villogott, akár a macskáké. Keze finom mozdulattal csúszott be a köntös alá, a kék szemek egy pillanatra lecsukódtak, ahogy a francia felsóhajtott az érintéstől.
- Egy utolsó kéjenc vagy – hangzott a vád, mire a férfi elmosolyodott, kék íriszei felragyogtak.
- Te sem igazán panaszkodhatsz – suttogta válaszul, ahogy előrébb hajolt, és széthúzta a zöld anyagot, hogy hozzáférhessen a másik bőréhez. Fogai gyengéden érintették, gyorsan múló nyomot hagyva csak, ahogy kényeztetni kezdte. Csendes sóhajok a levegőben.
- Szükséged van rám. – Kijelentés volt, nem kérdés, és ajkai súrolták a másik fülét, ahogy belesuttogott. A hirtelen mozdulat miatt majdnem felkiáltott, ahogy a francia a kanapéra fektette, és fölé hajolt, karjait a hátára csúsztatta. Tekintete hasonlóképp izzott, mint a másiknak, ahogy fölényesen elmosolyodott, és lehajolt, hogy elsusoghassa a választ.
- Ahogy neked is rám, Angleterre. – Arthur egy pillanatra belemarkolt a finom anyagba, amikor a nevét hallotta, ám az arca, tekintete mit sem változott. Várakozóan, már-már pimaszul nézett a fölötte fekvőre. Francis felemelte a fejét, aztán megcsókolta. Szédítően, fullasztóan, izzóan hosszan csókolták a másikat, zihálva váltak szét, Anglia végignyalt ajkain, aztán kihívó félmosolyt villantott fel.
- Mi lenne, ha a változatosság kedvéért egyszer eljutnánk az ágyamig?
- Mi a baj a káddal? – kérdezett vissza hangtalanul nevetve, ujjai a férfi arcát cirógatták.
- Nem épp ez a rendeltetése, ahogy a kanapénak és szőnyegnek sem – hangzott az indok, ám válaszként csak egy újabb csókot kapott, és a simogató kezek ezúttal kioldották a fürdőköntös szalagját. Leheletkönnyű, ám égető érintések az egész testén, nem igazán tudott gondolkodni. – Felejtsd el – sóhajtotta megadóan, és nem érdekelte többé a helyszín.

2012. október 18.