Francis ijedten esett ki az ágyból, ahonnét a kapitány csizmás lábaival találkozott a tekintete. Arthur egy jól irányzott rúgással tessékelte ki az ágyból és most csípőre tett kézzel állt fölötte.

- Nem tudom miért nem keltél fel a többiekkel - mondta tagoltan Arthur -, de már lényegtelen. Megjöttünk.

Francis felállt és leporolta a nadrágját. Arthur hátat fordított neki, és felment a fedélzetre. A francia körbenézett a hálóhelyiségben. Nem csak ő aludt eddig. Alfred, Matthew és Peter is még szundítottak.

- Arthur! - kiáltott a kapitány után, aki visszafordult - Őket ne keltsem fel?

A kapitány megrázta a fejét.

- Nincs szükségem kölykökre azon a helyen, ahova megyünk.

Francis rossz előérzettel követte a kapitányt. Csak Toris története járt a fejében.

A hajó már kikötött, és megpillantott egy szárazföldet. Kis, sziklás sziget volt, alig lehetett négyszer nagyobb a Fortunánál.

Francis tekintete Yaora villant. A keleti férfi csendben tette a dolgát, rá sem nézett a szigetre. Aztán Francis tekintete Emilre vándorolt. Nem tudta, hogyan kéne reagálnia valakinek, aki éppen most tért vissza a legjobb barátja halálának helyszínére.

Emil egyhelyben állt, és Francis látta, hogy a keze ökölbe szorul, és csak bámulta a világítótornyot, ami elvette tőle Leont.

Aztán Francis észrevette Elizabethet. A lány az egyik lefordított csónakon ült, és Felikssel beszélgetett. A francia gyors léptekkel hozzájuk sietett. Elizabeth rámosolygott, és Feliks kérdőn nézett rá. Francis belekezdett a mondanivalójába:

- Feliks, te már jártál ezen a helyen, ugye? Három éve? - Feliks bólintott, és így Francis Lizhez fordult - Te később csatlakoztál, meséltek neked erről a helyről?

Elizabeth oldalra döntötte a fejét, így gondolkodott, na meg próbálta kitalálni, mire akar kilyukadni a francia.

- Nem rémlik. - mondta végül.

- Három éve járt itt a Fortuna - mondta Francis - akkor ez a könyvtár megölte az egyik matrózt.

Feliks szomorúan sóhajtott. Francis hosszan nézett Elizabeth szemeibe, mire a lány válaszolt:

- Akkor biztos jó oka van a kapitánynak, hogy visszatért. - felelte mosolyogva.

Francis pár pillanatig szótlanul meredt rá.

- Ennyivel elintézed?

- Bíznunk kell a kapitányunkban. – válaszolta magabiztosan Elizabeth.

- Nem tudod mi vár rád odabent… - morogta Feliks.

Francis is nekiállt volna a szentbeszédének, hogy a lány kicsit jobban is elgondolkodhatna a kapitány döntésein (erre Elizabeth valószínűleg azzal érvelt volna, hogy meg kell bízniuk benne), de ekkor Arthur felállt a lépcső tetejére, és figyelmet kért.

- A legtöbben már tudjátok, mi ez a könyvtár. Nem is kérem, hogy begyertek velem. Azonban valakire mégiscsak szükségem lesz. – mondta Arthur, és itt kis szünetet tartott – Jaj, ne nézzetek így össze, már választottam. – nevetett fel észrevéve a legénysége pillantásait – Francis, tarts velem!

Francis összerezzent a kapitány hangjára. Arthur elé sétált és felnézett a férfi szemeibe. Francis nem tudott a smaragd tekintetekből biztosat kiolvasni. Elszántságot, és bátorságot, amit egy kicsit beárnyékol valami más is. Talán Arthur félt ide visszatérni?

Mielőtt észbe kaphatott volna, Arthur ujjai már a csuklójára kulcsolódtak, biztosan tartva a kezét, nehogy megpróbáljon ellenkezni, aztán az egyik csónak felé húzta.

- Várj már! – kiáltott Francis és rángatni kezdte a kezét, hátha Arthur elengedi. Nem történt meg, de a kapitány megállt.

Megfordult, és kérdőn Francisre nézett. A francia dühösen állta a tekintetét.

- Miért én?!

Arthur habozott egy kicsit a válasszal, közelebb lépett.

- Mert te meg fogsz tudni állítani, ha őrültségre készülnék. – felelte halkan.

- Mire gondolsz? Ugyanúgy más is meg tud!

A kapitány megcsóválta a fejét.

- Nem. Rád hallgatni fogok.

Francis hosszan nézett a zöld szemekbe, amik különösen megcsillantak.

- Mindenképpen veled kell mennem?

- Ez a parancsom és kérésem. Remélem emlékszel miben egyeztünk meg. – Arthur ezután a legénységre nézett és hangosabban folytatta – Ha holnap estig nem térünk vissza, menjetek el innen, Romulus lesz a főnök! Egyébként ilyen biztos nem lesz, csak mégis jobb mindenre felkészülni.

Francis sóhajtott, aztán hátranézett Elizabethre.

- Vigyázz kérlek Alfredre és Matthew-ra.

Liz bólintott, mire Francis újra Arthurra nézett, aki elvigyorodott és maga után húzta a csónakba. Berwald és Denny leengedték őket a vízre. Arthur evezni kezdett és Francisre is ráparancsolt, hogy gyorsabban odaérjenek.

Hamarosan felhúzták a partra a csónakjukat és Arthur mélyen beszívta a levegőt.

- Furcsa újra szárazföldön állni. A drága Fortunám és a tenger sokkal jobb.

Francis csak hümmögött, és követte Arthurt, aki nekivágott a hegyes szikláknak, amiknek a tetején a világítótorony állt. Egy hatalmas, kőből készült torony volt. Legalább száz, vagy idősebbnek tűnt. Francis abban sem volt biztos, hogy egyáltalán használják-e világításra.

Arthur rendíthetetlenül mászott fel a sziklák közötti meredek ösvényen, amit már eléggé benőtt a növényzet, de Arthur ösvénynek mondta, szóval azon kellett végigmenniük.

- Ugye tudod, hogy tudom mi történt itt három éve? – kérdezte Francis félúton.

- Sejtettem.

Francis egy kis ideig csendben gondolkodott, mielőtt megszólalt volna.

- Akkor miért hoztál mégis engem?

- Mint már mondtam, te meg fogsz tudni állítani, ha úgy adódik.

- Arthur, beszélj érthetően!

A kapitány sóhajtott, és megfordult. Csillogó szemei most komolyságot tükröztek.

- Megbízom benned. Elárulok valamit, amit senkinek sem mondtam el. Eltitkoltam, mert védtem magam, én gyáva… A matrózok csak sejtik, sőt, igazából nem tudom mit gondolnak a három éve történtekről.

- Tudsz valamit Leonról. – jelentette ki Francis.

- Valahogy úgy. Inkább én vagyok a felelős a haláláért. Megpróbáltam ellopni egy könyvet. Az ingem alá rejtettem, és senkinek nem tűnt fel, csak a könyvtárnak. Amikor ki akartunk lépni, akkor ragadták el Leont. Én tudtam csak mozogni, mivel én voltam a hibás. A többiek nem tudták, hogy megpróbáltam ellopni a könyvet. Egy idő után elájultam én is, és már a könyv nélkül ébredtem a Fortuna mellett.

Francis kis ideig hallgatott.

- Szóval még Emil sem tudja.

- Nem. Őt rázta meg legjobban Leon elvesztése. Ha megtudta volna, hogy az én hibám…

- Gyáva féreg vagy. – mondta Francis – És ostoba is.

- Lehet. – hagyta rá Arthur. Újra az út felé fordult, és tovább gyalogolt felfelé.

- Miért jöttél vissza ide? Újra megpróbálsz elvinni valamit? Engem csak azért hoztál, mert más nem jött volna, és hogy legyen kit elragadnia a könyvtárnak?

- Ezúttal felkészültem. – mondta Arthur, hátra sem nézve – És részben a három éve történtek miatt jöttem. Jóvá akarom tenni.

- De Leon meghalt, nem?

- Valószínűleg igen, meghalt.

- Akkor Emil és Yao szemében áruló leszel, ha megtudják.

- Még nem kell megtudniuk. Te nem fogod nekik elmondani.

Francis sóhajtott. Arthur még mindig tudja zsarolni a fiaival.

- Hogy akarod jóvá tenni? - kérdezte – Furcsa egy kalóztól, hogy megbán valamit.

- Leon a legénységem tagja volt. Engem is rosszul érintett, képzeld.

- Hogy akarod jóvá tenni? – kérdezte újra Francis.

Arthur kis szünet után válaszolt csak:

- Az Analynnal. A térképért megyünk, ami elvezethet hozzá. Ha megint el akarom követni a három évvel ezelőtti hibámat, állíts meg.

- Az Analynnal fel lehet támasztani valakit?

- Fogalmam sincs. – mondta Arthur – De ez a legerősebb varázstárgy a hét tengeren. egy próbát megér, egyenlőre nem látok más megoldást.

Francis a gondolataiba merülve lépkedett tovább. Arthur megbánta, hogy lopni próbált, mégha ehhez nagy áldozatot is hoztak. Azt hitte, a kalózok gátlástalanok. Nem is törődnek egy-egy halállal, főleg a legénységéből, hiszen a csatákban úgyis elhullanak az emberek.

Toris mondandójából azt szűrte le, hogy ők nem akartak semmit ellopni a könyvtárból. Nem loptak, mert nem lehetett. Csak Arthur próbálta meg, és keményen meg is büntették őket miatta.

A kapitány jóvá akarja tenni ezt a hibáját, és ezért hajlandó lenne visszatérni, esetlegesen elköveti ugyanazt a hibáját. Még mindig furcsa volt egy kalózról ilyet hallani. Nem tudta mi lehet az az Analyn, de mindenképpen nagy ereje lehet, ha Arthur ennyire akarja. Nem értett a varázstárgyakhoz, sőt, nem is igazán hitt a varázslatban. Mondjuk a sárkányok után, amiket a Drehl öbölben láttak, kezdett megváltozni a véleménye.

- Azt mondtad részben Leon miatt jöttél. Mi a másik rész?

- Az az én dolgom. – felelte Arthur.

- Bízom benned. – mondta hirtelen Francis.

Arthur felért a világítótorony lábához, és csípőre tett kézzel felnézett a tetejére. Aztán hátrafordult és Francisre vigyorgott.

- Nem. Még nem eléggé.

Ezzel Arthur nekifeszült a kétszárnyas faajtónak, ami recsegve kinyílt. Francis meglátott ott bent egy hatalmas lényt. Egy hatalmas, oroszlánszerű lényt, ami éhes tekintettel várta a belépőket. Csak rájuk várt.