Halina futott…A tüdejét már majd kiköpte, azonban mindenképp odaakart érni. Lábai alig érintették a hidat, fivérei már hadban álltak. Egymásnak esve támadták a másik gyenge pontját, hol szavakkal, hol egy-egy erős ütéssel vagy lövéssel.

- Elég! - sikoltott fel a hercegnő. - Nem kéne ezt tennünk! Egyikünknek se! Nyugodjunk le és próbáljuk meg helyrehozni mindezt, addig, amíg lehetséges!

- Halina, menj innen! - kiáltotta oda Thor, féltés és védelmezés szűrődött a hangjából.

Halina nem tágított, a fivérei, a barátai álltak előtte kiontva egymást vérét a gyűlölet miatt. Könnyek futották volna el a szemét, ha nem tartja vissza őket, azonban erősnek és magabiztosnak akart tűnni, akár egy királynő, akár egy hadvezér, akire hallgatnak, csak hogy megállítsa ezt a tébolyt.

- Thor...Loki...nyugalom! - lépett közelebb.

- Halina, tűnj már el innen! - rivallt rá Loki, majd a jogarral felé mutatva egy kisebb sugár érte a lányt, aminek hatására térdre rogyott, szédülni kezdett, miközben szúró érzés feszengett a mellkasában.

Látta Lokit, hogy ismét bátyjára támad. A következő, amit látott fivéreinek Brifrostra zuhanása volt. Gyengén, alig hallhatóan a nevüket kiáltotta, majd a fiúk után futott. Alig bírt állni. Mikor kilépett megpillantotta Thort és a fölé magasodó…Lokikat? Halinának eszébe ötlött, hogy fivére képes hologramokat alkotni magából. Futni kezdett feléjük, azonban Thor villámai gátolták meg, amik őt is betámadták, ezzel nem kis fájdalmat okozva neki, amitől úgy érezte az egész teste gyenge és sebesült. Megingott, jó pár pillanatig a saját cipőjével nézett farkasszemet, amikor pedig felnézett már Loki feküdt a földön, mellkasán a Mjölnir pihent.

- Thor! - kiáltotta el magát, amint látta, fivére a szinte a híd szélén áll.

- Most nézz magadra! - szólt felé Loki, hangjából merő gyűlölet fröcsögött. - A hatalmas Thor! Az a nagy erőd! És most mi hasznát veszed, he? - Azzal el fájdalmas nyögés kíséretében ismét teljesen a földre hanyatlott, a Mjölnir ereje gátolta.

A szőke herceg magához hívta a pörölyt, megforgatta a kezében, felemelte...

- Thor, ne! - sikoltott Halina.

… és lecsapott. A félelem szele csapta meg a levegőt, Loki kissé feltornázta magát.

- Mit csinálsz? - nézett a herceg hitetlenkedve, bátyja azonban nem válaszolt.

Loki ráüvöltött.

- Ha szétvered a hidat, nem látod többet a nőt!

Abban a pillanatban, mikor Thor felemelte fegyverét, meghallva öccse szavait az arcán kétség futott át, s Halina szinte biztos volt benne, hogy a következő csapás elmaradt. Ám de nem így lett. Addigra Loki is elindult már feléje, Halina megpróbálta megállítani, így ő is futni kezdett. Thor suttogva szólalt meg, de a hercegnő tisztán kitudta venni a szavait.

- Bocsáss meg Jane…

Halina sikoltott, Loki elrugaszkodott, Thor pedig lecsapott. A híd vészesen visítva robbant, szivárvány szilánkokat szórva szerteszét, ők pedig zuhantak, a hercegnő biztos volt benne, hogy meghalnak. Azonban, mikor fivére a jogaron keresztül megkapaszkodtak, ő pedig megfogta a híd szélét, szőke bátyja lábát pedig Odin tartotta maroknyi boldogság öntötte el a szívét. Legalább ez javított kicsit a helyzeten, ha már az a szúró érzés ott volt a mellkasában.

- Sikerült volna apám! Megtettem volna érted… - Ekkor Halinára pillantott és bűnbánást lehetett leolvasni az arcáról. – Mindünkért!

- Nem Loki… - mondta halkan Odin, majd felhúzta fiait.

Thor azonnal Halinához sietett és felhúzta a fiatal hercegnőt, akit beljebb is húzott a híd szélétől. Halina bátyjára próbált mosolyogni, mosolya azonban fájdalmas fintorba fordult, ahogy boldogan a mellkasához tapintott, mintha a szívéhez kapna örömében, hogy ezt túlélték. Nem érezte addig, míg meg nem érezte a sebet. Sárga ruhájából vér szivárgott, ő pedig remegni kezdett. Ez lenne hát a világmindenség tréfája? Felé nyújtaná a végül a boldogságot, a családot és ily könnyen kirántaná a kezéből? A következő pillanatban a szőke hercegnő összeesett.

- Halina! – Rohant oda Odin. – Mi történt?

- Semmi…semmi… - Mondogatta a lány, majd eszébe jutott Loki lövése és az a gyenge, szúró fájdalom, amit annak hatására érzett. – Ó… - szólalt meg hirtelen és előtörtek belőle a könnyek. A szájából vér bugyogott fel és ettől köhögni kezdett. – Megfogok halni?

Thor letérdelt. Sírt, de mégsem. Egyszerre mindkettő.

- Nem! Most már nem kell félned! – Thor a kezébe kapta Halina testét és a haját kezdte simogatni. – Most már minden rendben kislány…minden rendben…

A hercegnő bólintott, mosolyogva Loki felé fordult.

- Rendben. Most már minden rendben. De mégis félek, hisz ez lesz az első olyan utam, ahová Loki nélkül megyek.

A fekete hajú térdre rogyott, zöld szemeiben könyörgés villant atyjuk felé, ő mégsem nézett rá, csak Halinát nézte, senki mást, ahogy a lánya a haláltusáját vívja, de nem szólt semmit. Ez volt a legrosszabb dolog, amit tehetett. A csend.

- Nem kellett volna… - Rázta meg a fejét a herceg. - Ott kellett volna maradnod a palotában, nem kellett volna utánunk jönnünk…azt kellett volna…azért zártalak börtönbe…az ilyet akartam elkerülni…

Halina megérintette Loki arcát és biztatóan rámosolygott.

- Ó, hallgass. Az a palota akár a börtönöm is lehetett volna ezek után - mondta elfojtott hangon. - , de most szabad vagyok. Igazán szabad. Én mindig itt leszek, Loki. És várni fogok rád. Akár az idők végezetéig.

- Sajnálom azt a pofont Lina… - most folyt le Loki első könnycseppje.

- Nem haragszom…Thortól kaptam néha nagyobbat játék közben… - mosolygott egyre halványabban. – És ne hívj Linának…tudod, hogy utálom…

Loki szomorúan elmosolyodott, ahogy Thor is, de közben sírtak is. Halina hallotta, hogy a halál szonettet súg a fülébe. Ujjai görcsbe álltak, a teste ívben megfeszült és sírni kezdett. Tudta, hogy vége. Hamarosan vége.nyugtatta magát. Hamarosan vége, és akkor nem kell többé félnem.Az égen, ha lehetséges a csillagok még szebben ragyogtak, mint valaha, s Halina tudta, az az ő vidéke. Ott várnak rá. Oda kell mennie. Most. A szájából vér buggyant, ahogy elhagyta az élet, szomorúság töltötte el az utolsó pillanatban, keserűség és fájdalom a maga módján mégis boldog volt. Ahogy magába szívta a mindenség még utoljára Lokira pillantott…aki épp leugrott. Kinyújtotta felé a kezét, érte kiáltott, de már nem volt teste, nem voltak hangjai sem gondolatai. Elveszett. S vele együtt veszett Loki is.


Magányos nyugalom…ahogy itt fent ülök, látom a felhők mögött a napfényt, érzem a bőrömön markáns érintését, amitől ismét élni van kedvem. De még sincs. Nincs itt. Várom őt, pillantgatok lefelé felfelé és oldalra. Senki nem jön. Ha még élnék, hallanám a szívverésem. Ha még élnék, fájdalmaim lennének. Ha még élnék…De nem élek. Ennek nincs értelme! Hol vagy? Hol tekeregsz már? Miért hagytál egyedül?

A nevét zengem a levegőbe, de nem kapok választ. Elmerülök a fájdalomban és a gyászban. Pedig nem kéne félnem…nem kéne hogy fájjon. De miért nincs itt? Merre vagy Loki? Mindennap megkérdem…

De már tudom a választ.