Egyszer volt

Korhatár: 18 év (erotikus tartalom)
Jogok: A szereplők, helyszínek, varázslatok J. K. Rowling tulajdonai. Én csak kölcsön vettem őket egy kis játszadozásra. A fejezetcím Katona Klári Miért nem próbálod meg velem? című dalából származik.

9. fejezet – Miért nem próbálod meg velem?

Hermione és Blaise némán nézett egymásra. Blaise tett egy tétova mozdulatot a nő felé, mint aki szeretné átölelni, de végül célját vesztve hullott le a keze. Hermione felsóhajtott. Fejével a kanapé felé intett, és ő maga el is indult, hogy leüljön. Blaise lassan követte. Néhány másodpercig fontolgatta, hogy hova üljön, aztán a fotelt választotta a nővel szemben. Hermione arcán érzelmek egyvelege futott át, miközben figyelte. Zavar, szomorúság, fáradtság.
– Nem kellett volna idejönnöm, igaz? – kérdezte Blaise halkan. – Nem tudom, mit vártam…
– Blaise, értsd meg, ez nekem nagyon nehéz. Boldog voltam, hogy találkoztunk, és az elmúlt hónapok kétségkívül jók voltak. De most sok minden megváltozott.
– Mert van múltam?
– Mert a múltunk ennyire eltérő, és mert mindenki más, akit ismerek, hozzám hasonló.
– El kellene döntened, hogy Potter véleménye alapján ítéled-e meg az embereket, vagy számítanak a saját gondolataid is – jegyezte meg Blaise hidegen. Hermione megcsóválta a fejét.
– Harryvel együtt nőttünk fel, több mint húsz éve ismerjük egymást, és szinte mindig egyetértünk. Az ő véleménye tényleg fontos nekem, és most nagyon nehéz az, hogy ennyit veszekszünk. Tulajdonképpen miattad.
– Mi van köztetek? – Blaise előrehajolt, és a nő szemébe nézett. – Együtt jártatok valamikor?
Hermione megrázta a fejét. – Csak barátok vagyunk. Vagyis… egyszer volt köztünk valami, még ősszel, azelőtt, hogy mi találkoztunk.

Blaise tekintete lassan végigfutott a nő arcán és testén. Hermione elkapta a pillantását. Enyhén elpirult, ahogy felfogta, hogy éppen most hazudott a férfinak. Nem lett volna jobb alkalom a bűnök bevallására, mint ez, Hermione mégis bizonytalankodott – éppen ezért nagyon is nagy volt a meglepetése, amikor Blaise megszólalt:
– Még mindig vonzódtok egymáshoz. – A hangjában egy szikrányi kétség sem volt.
– Mi? Hogy Harryvel? De hát… Csak barátság…
Blaise átült a nő mellé, és könnyedén a szájára tette a kezét. Hermione megdermedt. Blaise lassú mozdulattal végigsimította az arcát.
– Tudod, kicsit jobban érezném most magam, ha valaha együtt jártatok volna, ha azt mondtad volna, hogy szakítottál vele. Ez jól megmagyarázná a viselkedését.
– Nem értem, miért ilyen veled – kapott a szón Hermione. – Persze, szúrja a szemét az, ami Franciaországban történt, de régen nem volt ennyire elfogult.

– Nem érted? – Blaise hitetlenkedve mosolyodott el. Hermione vállat vont. – Elfogult… Ez jó szó. Potter féltékeny. Ezért gyűlöl annyira.
Hermione szeme elkerekedett. – Dehogy! – tiltakozott. – Harrynek nem vagyok több, mint egy barát! Ezerszer elmondta, hogy nem szerelmes belém. Mi csak… Igaz, volt valami, de nem akartunk járni.
– Nem? – Hermione a fejét rázta. Blaise átható pillantással nézte a nőt. – Potter hazudott. Hogy csak neked-e, vagy magának is, az jó kérdés. De nem bír elviselni minket együtt.
Hermione szó nélkül rázta a fejét. Elfordult Blaise-től, maga elé meredt, és próbálta felidézni Harry viselkedését. A hangját, a szavait, a pillantását. Azt, ahogy újra meg újra megérintette, mintegy véletlenül. Azt, hogy a bál utáni reggelen hogyan csókolta végig az arcát.
– Merlinre, ha ez igaz… – suttogta zavartan. – Azt hittem, csak kihasznált.
– Szerelmes vagy belé, vagy csak vonzódsz hozzá? – szólalt meg Blaise. A hangja hidegen csengett. Hermione megrázta a fejét.
– Én nem…
Blaise újra a szájára tette a kezét. – Most te hazudsz. – Odahúzta magához a nőt, és lassan, gyengéden csókolta meg. Amikor elengedte, néhány másodpercig egészen közelről bámultak egymás szemébe. – Tudod, egy mardekáros sosem veszít – suttogta Blaise –, mert mindig időben távozik.
– Szakítani akarsz? – kérdezte Hermione zavartan.

Blaise ráérősen cirógatta végig az arcát. – Nagyon vonzó vagy, de nem engem akarsz. Lehet, hogy még nem tudjátok Potterrel tisztázni ezt az egészet, de akkor akarom abbahagyni, amikor még nem fáj.
– Amikor még nem…?
– Szeretlek – bólintott a férfi nyugodtan.
– Azért jöttél ide, hogy kidobj? – értetlenkedett Hermione. Blaise gúnyosan mosolyodott el.
– Azért jöttem, hogy tisztán lássak. Valamilyen értelemben sikerrel jártam. Nos – felállt, és Hermione önkéntelenül is követte a mozdulatát –, az már rajtad áll, hogy mit kezdesz Potterrel. De én nem akarom végigasszisztálni.
Az ajtóhoz lépett, és Hermione bizonytalanul követte. Az előbb még ő gondolkozott azon, hogy meg tud-e bocsátani a férfinak, most pedig úgy állt itt, hogy lapátra tették. Blaise még egyszer magához húzta, és Hermione, habár úgy gondolta, hogy inkább egy fenéken billentés járna ki a férfinak, hagyta magát megcsókolni. Blaise keze végigsiklott a hátán és a fenekén, simogatta néhány másodpercig, aztán elengedte.
– Köszönöm – súgta a férfi a fülébe. A keze már a kilincsen volt, amikor csibészes mosollyal odavetette: – Különben valamikor összehozhatnál Ginny Weasleyvel.

Hermione még akkor is úgy állt az ajtóban, mint akit fejbe vágtak, amikor Blaise léptei már elhaltak odakint a folyosón. Nem tudta, hogy mihez kezdjen. El kellett volna mennie Harryhez, mégse volt rá képes. Blaise alig ismerte őket, mégis magabiztosan következtetett. Most, hogy tudott gondolkozni a szavain, Hermione már egyáltalán nem volt benne biztos, hogy a férfi nem tévedett. Elvégre Harrynek ezerszer lett volna alkalma arra, hogy kezdeményezzen, ezerszer elárulhatta volna az érzéseit. Ő mégis inkább megbántotta Hermionét, mintsem, hogy udvarolni kezdjen.
Rövid tétovázás után a nő magára kapta a köpenyét, és inkább kiment a parkba. Friss levegőre vágyott, de a ködös, nyirkos februári délutánon mintha megállt volna az idő. A párás levegő úgy nehezedett a nőre, mintha mázsás súlyok nyomnák a tüdejét. Hermione mélyeket próbált lélegezni, tisztán akart gondolkozni, de az időjárás csak fokozta rosszkedvét, így kelletlenül indult el a Tiltott Rengeteg fái felé. Az elmúlt hónapok során úgy tűnt, a kapcsolata Blaise-zel végleg aláássa a barátságát Harryvel. Hermione nem akart volna választani a két férfi között, s tulajdonképpen örülnie kellett volna, amiért most Blaise döntött helyette.

De inkább átverve érezte magát. Egyáltalán nem bízott abban, hogy sikerül bármit is tisztázniuk Harryvel. Annyiszor bántotta meg a férfi – és minden bizonnyal ő is megbántotta őt –, hogy Hermione egyelőre nem reménykedett boldog befejezésben. Örült volna, ha sikerül néhány órát veszekedés nélkül eltölteniük – úgy is, hogy nem isznak meg előtte több üvegnyi bort. Hermione a szélső fák alatt lépkedett az átnedvesedett, sokéves avarréteg puha szőnyegén, ami a bomlás elmúlás-illatával töltötte meg az orrát, és végtelen szomorúság járta át. Kicsit félretette a mindig racionálisan gondolkozó énjét – ami most arról győzködte, hogy el kellene mennie a férfihez, és nyíltan megbeszélni vele a dolgokat –, és hagyta, hogy eluralkodjon rajta ez a nyomasztó érzés.
Kicsit jól is esett sajnálni magát, jól esett Blaise-en és az együtt töltött hónapokon gondolkozni, és gondolatban búcsút mondani ennek a kapcsolatnak. Valószínűleg végül ő maga is a szakítás mellett döntött volna, nem csak Blaise múltja, hanem a múltjából újra meg újra felbukkanó régi barátok miatt is, akik közül még a legvisszafogottabbak sem voltak túl kedvesek vele, s látszott, ahogy visszanyelnek egy-egy mondatot, kifejezést a jelenléte miatt. Most azonban, hogy nem volt ideje arra, hogy tényleg megérjen ez a döntés, és főleg, mert nem ő hozhatta meg, sajnálta az elveszett kapcsolatot. Tudta, hogy illene szembenéznie azzal is, amit Harry iránt érez, és még akkor is tisztázni vele a dolgokat, ha Harry nem fogja viszonozni.

De akármire számíthatott is Harry részéről, időt kellett adnia magának, hogy elbúcsúzzon Blaise-től, lezárja magában a hozzá fűződő érzéseit. Bármennyire vágyott is Harry közelségére, tudta, hogy addig nincs értelme elmenni hozzá, amíg egy cseppnyi keserűség is maradt benne Blaise miatt. Addig csakis veszekedés lehet a vége beszélgetésnek, márpedig ha Hermione most valamit nem akart, az egy újabb vita volt Harryvel. Korán alkonyodott, és Hermione rövidesen azon kapta magát, hogy sötétben botorkál a fák alatt, a gyökereket és a bokrokat kerülgetve. Az idő is megváltozott végre: hideg szél támadt, belekapott a nő hajába, besiklott a köpenye alá és megborzongatta. Hermione egy fának dőlt, mélyet lélegzett a jeges, de végre friss levegőből, és a Rengeteg sötét mélyét bámulta anélkül, hogy valójában látott volna valamit.

Az élete nagy részét – beleértve minden fontos pillanatot – Harry közelében töltötte el. Természetesnek tűnt, hogy szeret a vele lenni, hogy hallgat a véleményére, hogy aggódik érte, ha valami baja van. Mindig is azt hitte, hogy úgy szereti, mintha a testévre lenne – habár nem volt testvére, így keveset tudott arról, hogy milyen a testvérek kapcsolata, legfeljebb amit a Weasley család körül látott. Azt, hogy úgy is tekinthet, hogy kicsit máris úgy tekint Harryre, mint egy férfire, csak szeptemberben fogta fel. Akkor még azt hitte, el tud vonatkoztatni attól, hogy milyen volt Harry az ágyban, és csakis a barátság miatt zavarja, hogy a férfi távolságtartó vele. Mostanra kezdte megérteni, hogy mindkettőben tévedett: Harry érintésének emléke azonnal visszatért, amint újra intim helyzetbe került valakivel, s a férfi elutasító viselkedése miatt szenvedett, mert tényleg szereti Harryt.
Órákon át tartó sétálgatás után, átfagyva indult el a kastély felé. Az ablakból barátságos, hívogató fény szüremlett ki, s Hermione kicsit megborzongott a hidegben. Köpenye átázott, aztán pedig a jeges szél keménnyé és nehézzé dermesztette. Nem volt kedve melegítő-bűbájjal bajlódni, inkább a kandalló lángjára és barátságos szobára gondolt, ami odabent várja. Az előcsarnokból aranylón csorgott ki a fény, diákok beszélgettek a nagyterem közelében, korai vacsorázók jöttek le a lépcsőn. Köszöntek a nőnek, s Hermione biccentett nekik, miközben megszaporázta a lépteit, s hevesen verő szívvel indult el Harry lakosztálya felé.

*

Harry hallgatta a kitartó kopogást. Senkihez se volt kedve, még Hermionéhez sem. A haragja bőven elpárolgott már, s mostanra csak lemondás maradt benne. Ha Zambini győz, és Hermione megbocsátja neki ezt az egészet, akkor tényleg komoly a kapcsolatuk. Harry tudta, Hermione bármennyire szigorú tud is lenni erkölcsi kérdésekben, azoknak, akiket szeret, sok mindent elnéz. Olyan volt tehát ez az este, mint egy próba, s Harry eldöntötte, hogy ha Hermione együtt marad Zambinivel, ő hallgatni fog. Ha a nő tényleg a volt mardekárost szereti, annak ellenére is, hogy látszólag vonzódik Harryhez is, akkor nem fog beleszólni a kapcsolatukba.
– Harry! – Hermione hangja kétségbeesettnek tűnt, így Harry erőt vett magán, feltápászkodott, és kinyitotta az ajtót. Hermione ki volt pirulva, vállán a köpenye lógott, s úgy tűnt, odakint járt. Harry rosszkedvűen mosolyodott el. Feltételezte, hogy a nő visszakísérte Zambinit Roxmortsba, ez pedig egyet jelentett a kibéküléssel.
– Kerülj beljebb – intett, és becsapta az ajtót a nő mögött, amikor Hermione bejött. – Idáig Zambinivel voltál? Kibékültetek?
Hermione a fejét rázta, miközben leült a kanapéra. – Blaise elég érdekes magyarázatot adott a viselkedésedre – mondta halkan. Harry keresztbe fonta a karját.
– Nahát, Zambini olyan kegyes volt, hogy engem elemezgetett? Nem is tudom, annyira nem érdekel a szakvéleménye… – Úgy tűnt, Hermionének rosszul esnek a szavai. Harry lehunyta egy pillanatra a szemét. Túlságosan is sok volt benne a keserűség.
– Talán nem is volt igaza – suttogta Hermione kedvetlenül. – Én nem is igen hittem…

Harry leült a nő mellé. Továbbra is utálta Zambinit, de azt nem akarta, hogy Hermione rosszkedvű legyen. Elhatározta, hogy minden erejét latba vetve kedves lesz, és legalább a megjegyzések egy részét elnyomja magában. Kezét Hermione vállára tette, és lágyabb hangon kérdezte meg.
– Mesélj, mit mondott Zambini?
Hermione zavarban volt, ezt Harry pontosan érezte. Bátorítóan szorította meg a nő vállát. Mit érdekelte ő Zambini véleménye! Annyira lesújtó nem lehetett, hiszen Hermione itt volt, és jelen pillanatban Harrynek semmi más nem volt fontos, csakis az, hogy együtt vannak.
– Szerinte féltékeny vagy. Azt mondta, ezért utáltad ennyire, hogy vele járok, mert féltékeny voltál rá.
Harry szívverése kihagyott egy pillanatra, de a sokéves aurori tapasztalat révén arca rezzenéstelen maradt. Nem hitte volna, hogy Zambini előbb rájön erre, mint Hermione.
– És te mit válaszoltál?
– Hiszen többször is elmondtad, hogy nem vagy belém szerelmes, és semmit sem akarsz tőlem – sóhajtott Hermione. Harry szeme összeszűkült.

– Valamikor ezt mondtam. – Hermione felpillantott. Harry megdermedt egy pillanatra: meg mert volna esküdni rá, hogy Hermione arcán remény suhant át. Még mindig nem tudta, mi lett végül Zambini sorsa, de most felmerült benne, hogy talán mégsem miatta járt a nő odakint. – Te pedig azt mondtad, hogy sosem tudnánk együtt járni, mert mást keresünk – emlékeztette a nőt.
Hermione zavartan hajtotta le a fejét. – Valamikor ezt mondtam – ismételte Harry szavait.
– Már nem úgy gondolod? – kérdezte Harry, és végigsimította a nő karját.
– Azt hiszem, soha nem gondoltam ebbe eléggé bele. Mindig is a barátomnak tartottalak.
– Csak a barátodnak vagy a barátodnak is? – Harry hangja nyugodtan csengett, pedig a szíve izgatottan kalapált. Hermione úgy pirult el, úgy sütötte le a szemét, mint egy kamaszlány, Harry hirtelenjében nagyon szépnek találta. Az ujjai úgy siklottak át a nő vállára, onnan pedig az arcára, hogy szinte fel se fogta, mit tesz.
– Te állsz hozzám a legközelebb. – Hermione arca belesimult a férfi tenyerébe. Jólesett neki az érintés. – Természetesnek tűnt, hogy jó veled lenni.
– És mi lenne ha… megpróbálnánk? – hajolt Harry közelebb. Hermione mélyet lélegzett a férfi illatából, és lassan bólintott.
– Azt hiszem, meg kellene próbálnunk.
Harry tenyere forró volt, ujjbegyei lassan cirógatták a nő arcát. Szerette volna megcsókolni, de tétovázott, mint a kamaszok az első csók előtt, akiknek az ügyetlenkedését néha el lehetett csípni a parkban vagy a kastély egyik rejtett folyosóján – a diákoknak nem volt annyi titkuk, mint hitték, de Harry mindig odafigyelt, hogy ne leplezze le őket. Most viszont semmivel sem érezte magabiztosabbnak magát náluk, hiába volt húsz évvel idősebb. Semmit sem akart elrontani, tökéletesnek akarta az első csókot, az első érintéseket – még akkor is, ha valójában már nem az elsők voltak. Korábban csak játszadoztak, most viszont nagyon is tudatosan akarták egymást, és Harry azt akarta, hogy ezt a pillanatot soha többé ne bánják meg.

Odahajolt Hermionéhez, ajkai lassan simították végig a nő arcát. A csók végtelenül óvatos és puhatolózó volt, az ajkaik puhán nyomódtak össze, és Hermione gondolkodás nélkül engedett utat a férfi nyelvének. Harry egyik keze a nő hajába siklott, a másik a hátát simogatta. Végtelenül felizgatta Hermione érintése, az, ahogy a nő nyelve az övéhez simult, a teste a karjai között, a nyögése, amikor végül az ajkaik szétváltak. Harry végigcsókolta a nő nyakát, és a fülébe súgta:
– Kívánlak.
Érezte, ahogy Hermione felsóhajt, ahogy beleremeg a vágyba. Lehúzta a nőről a felsőruhákat, és dobogó kezdte végigcsókolni a mellkasát. Hermione végignyúlt a kanapén, és lehunyt szemmel élvezte a kényeztetést. Harry a melltartó anyaga mentén cirógatta és puszilgatta a nő testét, majd mellét gyengéden masszírozni kezdte a ruha anyagán keresztül: lassan újra felfedezte magának Hermionét. Ő felnyögött, odahúzta magához a férfit, vágyakozva csókolta meg, és most ő húzta le róla a pólót. Harry lehunyta a szemét. A nő forró lehelete, apró csókjai, a nyelve játéka a mellbimbója körül jólesően borzongatta meg. Hermione lassan haladt lefelé, a férfi ágyéka irányába, de mielőtt a nadrágjáig ért volna, Harry elkapta, és odahúzta magához. Egy pillanatra egymás szemébe mélyedtek.
– Gyere… – Harry a karjaiba vette a nőt, és átment vele a hálószobába. Végighemperedtek az ágyon, csókolóztak, és ráérősen simogatták egymást. Jólesett összebújni, egymáshoz simulni, érezni a másik vágyát, szívdobbanásait, bőrének forróságát. Harry mélyen magába szívta a nő illatát, miközben megszabadította Hermionét a nadrágjától. A bugyin keresztül cirógatta a nő testét, és élvezettel figyelte, ahogy Hermione beleremeg a kéjbe.

A nő keze utat talált a nadrágjába, és incselkedve cirógatta végig meredező férfiasságát. Harry élvezettel mordult fel, és segített Hermionének lehúzni magáról a ruhákat. Félrehúzta Hermione bugyiját, és finoman cirógatni kezdte a nő selymes, vágytól nedves bőrét. Hermione felnyögött. Benyálazott ujjai körbeölelték Harry merevedését, és éppen olyan kínzóan lassú mozdulatokkal kezdték izgatni, mint ahogy Harry játszott az ő testével. Harry megremegett. Vágyakozva nyomta még jobban hozzá altestét Hermionéhez, és amikor elkapta a nő szemében csillanó huncut fényt, egy dühös mordulással letépte Hermionéről a bugyit, és a nő fölé helyezkedett.
Kiéhezve csókolta meg, és úgy kellett visszafognia magát, amikor meztelen testük egymáshoz simult. Harry mindennél jobban akarta Hermionét, közben pedig próbálta halogatni a beteljesülés pillanatát, ameddig csak képes volt rá. Lassan hatolt a nőbe. Hermione teste forró, puha és hívogató volt, úgy nyílt meg a férfi előtt, úgy adta át magát neki, mintha évek óta erre várna. Egyszerre sóhajtottak fel. Harry lassan akart mozogni, kiélvezni a szeretkezés minden pillanatát, de Hermione átfordult a férfivel, hogy ő legyen fölül. Ráült, és mozogni kezdett rajta. Harrynek esélye se volt arra, hogy irányíthassa a lány mozgását vagy sebességét, sőt, valójában még gondolkozni is elfelejtett. Egész testét kitöltötte a kéj, Hermione ringó mellének a látványa, és a pillanatról pillanatra közeledő gyönyör ígérete.
Szinte egyszerre élveztek el, Hermione a férfi mellkasára borult, lihegve simult hozzá, és élvezte az apró csókokat, amiket Harry az arcára és a nyakára lehelt. Édes, mámorító fáradtság járta át őket, félálomban bújtak össze. Harry éppen elérte az ágy szélére gurult pálcáját, felszította a tüzet a kandallóban, lassan simogatta Hermione libabőrössé vált fenekét, és lehunyt szemmel élvezte a kielégültség nyugalmát. Nem tudta, meddig szenderegtek egymásba bújva, de most semmi sem érdekelte, csak az, hogy Hermione végre a karjaiban van, és nem is fog rémülten elszaladni néhány perc vagy óra múlva.
– Harry…? – Hermione hangja halk volt.

– Hmm? – Harrynek nem volt nagy kedves felébredni, de a nő kissé elmozdult, lecsúszott róla és melléfeküdt. Harry még a kandalló felől áradó melegben és megborzongott Hermione forró testének hiányától. Felnézett. A nő felkönyökölt, állát a tenyerébe támasztotta, és Harryt bámulta.
– Mióta?
Harry nem felelt azonnal. – Mióta érzem úgy, hogy megőrülök érted? – kérdezte végül.
Hermione elmosolyodott. – Ez jól hangzik… Szóval?
– Azt hiszem, amióta rám másztál a Grimmauld téren.
– Hé! – Hermione felkapta az egyik párnát, és fejbe vágta vele Harryt. – Én nem másztam rád!
– Dehogynem! – Harry a nő fölé csúszott, lefogta a karjait, és olyan közel hajolt hozzá, hogy a lehelte Hermione ajkait csiklandozza. A nő lehunyta a szemét. Harry vigyorgott, de csak azért sem csókolta meg. – És te mióta őrülsz meg értem?
– Nem is őrülök meg érted – morogta Hermione. Harry nevetett. Lassan csókolta végig a nő arcát, nyakát és mellkasát, aztán lefelé kezdett haladni. Hermione megremegett, amikor Harry ajkai eljutottak a szeméremdombjáig. A férfi néhány finom csókot lehelt a nő lába közé, éppen csak felébresztve benne a vágyat, aztán felemelte a fejét, és várakozón figyelte Hermione kipirult arcát. Nem is kellett sokat várnia a kelletlen fintorra. – Ne hagyd abba! – kérte a nő.

Harry újra nevetett, miközben ezúttal felfelé csókolta végig Hermione testét. – Na látod – suttogta kajánul.
– Pimasz és beképzelt vagy, Harry Potter – morogta a nő, és Harry mellkasához fúrta a fejét. – Fogalmam sincs, mióta szeretlek, és idáig fel se fogtam, hogy mennyire régóta kívánlak. Elég… nehéz volt bevallani magamnak.
Harry bólintott. – Csakúgy, mint nekem.
– Miért?
Harry összeráncolta a homlokát. Hermione várakozón méregette, és a csend most szokatlanul súlyos volt közöttük. Harry felsóhajtott
– Láttam már, hogy milyen a szerelemből lett barátság. Kellett már elfelejtenem azt, hogy milyen a lány bőrének illata, a csókja, az álomittas hangja reggel. És ez nem valami jó élmény, mert az ember szereti tudni, hogy kitől mit várhat, kihez mennyi köze van. Tulajdonképpen beskatulyázni másokat. És kevés nehezebb dolog van annál, hogy valakinek a helyét átértelmezd.
– Vagyis azért nem akartál engem, mert ezer éve barátok vagyunk?
– Legalább olyan nehéz volt felfogni, hogy te nem csak barát vagy, mint beletörődni, hogy Ginny már csak egy barát.
– Nahát, azt hittem, csak Ron ilyen begyöpösödött – morogta Hermione.
– És te miért nem merted bevallani magádnak? – érdeklődött Harry gúnyosan. Hermione lehunyta a szemét egy pillanatra.

– Mert jobb olyasvalakivel együtt lenni, aki nem szeret, de talán valaha fog, mint sóvárogni valaki után, akinek több mint húsz éve volt arra, hogy megszeressen, és mégsem tette – vallotta be halkan. – Még akkor se hittem el, hogy Blaise-nek igaza lehet, amikor beléptem ide hozzád. Annyiszor dörgölted az orrom alá, hogy nem kellek, hogy ne másszak rád, hogy nem nagyon volt mit remélnem.
Harry beharapta az ajkát. Közelebb húzta magához a nőt, és lágyan csókolta meg. Hermione belesóhajtott a csókba, keze Harry hajába túrt, aztán lassan lejjebb csúszott a hátán, egészen a férfi fenekéig. A gyengéd, vigasztaló csók hamar szenvedélyes ölelkezéssé vált. Harry újra végigcsókolta a nőt, és megállapodott a két lába között. Ráérősen kezdte csókolgatni, kóstolgatni a testét. Hallgatta Hermione nyögéseit, figyelte, ahogy remeg, és őt is egyre jobban feszítette a vágy. Hermione odahúzta magához, most ő csókolta végig a férfi testét, és amikor az ágyékához ért, megnyalogatta és lassan a szájba vette a merevedését. Harry felnyögött, és lehunyt szemmel, halvány mosollyal az ajkain élvezte a nő kényeztetését.
Amikor Hermione újra hozzásimult, lassan hatolt belé. Ezúttal egészen lassú, óvatos mozdulatokkal szeretkeztek, kiélvezték azt, ahogy összesimul a bőrük, ahogy cirógatják egymás hátát, a lassú, gyengéd csókok ízét, a másik illatát az orrukban, az összebújás érzését. Hermione remegve, halk nyögésekkel élvezett el. Harry mosolyogva tartotta a karjaiban, jólesett, hogy érezte a testének minden rezdülését, és fáradt elégedettséggel fúrta oda a fejét a nő nyakának hajlatába. Még egyszer megcsókolta, és boldogan mérte végig az arcát. Ezúttal nem hiányzott neki a saját gyönyöre, elég volt a Hermionéből áradó kielégültség. Harrynek nem volt most kedve máshoz, csak hallgatni a tűz ropogását, figyelni Hermione lassan egyenletessé váló lélegzését, és cirógatni a nő vállát.

Vége

Kedves olvasó!
Köszönöm a kitartó figyelmet, és remélem, élvezted a történetet. Természetesen szívesen olvasok bármilyen véleményt az utolsó fejezettel vagy az egész történettel kapcsolatban.
Ez után részt veszek a január 11-én elinduló Witch Hunter femslash kihíváson a Hunter csapatban – hogy melyik történettel, az egyelőre titok. Ha van kedved femslasheket olvasni, kövesd az oldalon az eseményeket! Természetesen a kihívás legvégén felteszem majd a megszokott hely(ek)re is a történetemet.
Mindenféle infót lehet találni rólam, továbbá meg lehet velem osztani történet-ötleteket, kéréseket és véleményeket a ficblogomon (lásd adatlap) is.
Üdv,
Heteira