Szerzői megjegyzés: Aki szeretne frissítéseket kapni az epizódokról és a fanfiction-ről, az likeolja a Facebook oldalamat, Ninad Fanfictiosn néven vagyok fenn.
A buli már javában volt, amikor Elena megállt pihenni. Caroline mellett órák hosszat táncolt, Kol szinte táncolni sem bírt már a sok italtól és lassan Caroline is eléggé becsípett ahhoz, hogy ne tudjon tisztán gondolni. Éjszaka fél három volt és a bál lassan diszkóvá változott, amikor a fiatalok voltak már jelen csak. A felnőttek közül már csak Alaric, a polgármester Carol Lockwood és egy másik tanár volt, hogy felügyeljék a dolgokat, a többiek lassan hazamentek, sorra. A terem mégis tele volt még mindig és úgy tűnt, hogy nem apad a jókedv, az alkohol és a tömeg. Ugyanolyan sok fiatal volt még mindig a helyszínen, többek között ezek meghívottjai is és barátai.
-Ez a buli szuper! - kiabálta Jeremy Elenának, ahogy karon fogták egymást és leültek egyik asztalhoz. Jeremy is eleget ivott ahhoz, hogy minden mást nevetségesnek találjon. Elena hátradőlt és mélyet lélegzett. Tüdeje alig bírta a sok levegőt venni - a táncolás kimerítette és a bálterem forró levegővel volt tele a tánc következtében és az állandó fűtés miatt. A lány haja ki volt engedve, de így is tökéletesen állt, kissé csapzottan, de csinosan. Lábain még mindig ott voltak a hatalmas sarkú cipők, de szinte nem is érezte a lábait. Ruhája azonban ugyanolyan tökéletesen állt rajta most is, mint amikor eljöttek.
-Mit kerestek itt? - kiabált Caroline és két másodperc alatt megfogta Jeremy karát és visszaráncigálta a tömegbe. Szerencsére Kol nem tudta ezt megtenni Elenával, ezért inkább odaült Jeremy helyére, hogy pihenjen kicsit.
-Jól vagy? - kérdezte Elena, miközben talpát nyomogatta, hogy a vérkeringés elinduljon benne rendesen. Kol későn válaszolt, lassan forgott az agya és Elena rájött, hogy a vámpírok is ugyanolyan részegek lesznek az alkoholtól.
-Kicsit ittam... - motyogta Kol, de aranyos szemeivel ránézve Elenára, mosolygásra késztette a lányt. Ilyen részegen és kedvesen kellemes társaságnak bizonyult a vámpír.
-Egy kicsit?! - nézett rá viccesen Elena, bár tudta, hogy ebből valószínűleg semmire sem fog emlékezni a vámpír. Csodálkozott azon, hogy nem tették még ki őt a bálról a felnőttek, hiszen alig bírt a lábán állni, bár a légynek sem ártott itt.
-Na jó. - mutogatott Elenának Kol nagyon nagy lassúsággal. - Egy kicsit sokat..
Elena bólintott. Ezzel már egyetértett. Nevetséges volt, ahogy Kol szinte elalszik a széken, mégis van ereje ahhoz, hogy viccelődjön. Az azonban nem volt valami vicces, ami a következő pillanatban történt. Kol előrehajolt és térdeire könyökölt, arca elkomolyodott és nem úgy tűnt, aki vissza tudja tartani magát továbbra. Elena megrémülve nézett a tömegbe, ismerős arcok után keresgélve, hátha valaki segíts majd neki, de Caroline, Jeremy és Alaric is messze volt.
-Kol, menj ki a levegőre. - próbált segíteni, elvégre ő vámpír volt, gyorsan ki tudott volna rohanni a teremből, de moccanni sem bírt. Biztonságosabbnak érezte, ha mozdulatlanul ül tovább.
-Elena... - fordult oda az útjából Damon, ahogy látta, hogy Elena megrémülve keresgél a teremben.
-Damon, ki kell vinnünk Kol-t. - szólt kétségbeesetten Elena, majd látta, hogy Damon körülnéz és néhány másodpercen belül kisuhan vele a hátsó ajtón, a hátsó udvar irányába. Elena felkapta a cipőjét a padlóról és utánuk sietett, hogy megnézze, minden rendben van-e.
Kint Kol már a földön feküdt, a hátán és egyik keze a mellkasán volt. Sem Damon-on sem Kol-on nem volt már zakó, a különbség azonban az volt, hogy Damon még közel sem volt olyan részeg, mint Kol. Elena odasétált a közelebbi padon ülő vámpír mellé és letette a cipőjét. Damon felnézett rá és a szokásos öntelt mosolyával mutatott Kol-ra.
-A kicsi vámpír nem bírta sokáig. Nem tudom, mihez kezd Caroline egy ilyen puhánnyal!
-Kol elég sokat ivott.. - próbálta védeni Elena, inkább Caroline miatt, de nevetve ült le a padra Damon mellé, ahogy összeszedte a ruháját a földről. - Lehet, hogy mégis igazad van..Kol egy puhány.
Damon hátradőlt és kezeit ölbe tette. Így nézett rá Elenára, aki odakönyökölt a pad támlájára és odafordult a vámpírhoz. Egyikük sem volt olyan részeg, hogy ne tudják, mit csinálnak, mégis olyan jó volt most itt ülni egymás mellett, mint régen.
-Ha táncolni akarsz, én majd kint maradok ezzel az idiótával. - bökött Kol irányába Damon, de a válasz Elena részéről gyorsan érkezett. Felemelte a lábait, tökéletesek voltak, simák és csillogtak a fényben.
-Nem érzem a lábaim. - mozgatta meg a lábujjait, de alig érezte őket. Szörnyen fájt az egész talpa, lábujjai, lábfeje. Egész éjszaka egy 15 cm magas cipőben táncolt, amelyiknek mellesleg vékony sarka is volt. Nem volt túl előnyös cipő, de egy éjszakára megtette.
-Ezek a cipők gyilkosok! - nyomta meg az utolsó szót Damon, ahogy Elena lábait figyelte. Piros foltokkal volt tele a lábfeje és lábujjai aprók, sebesek voltak. - Mit szerettek bennük?
-Ti mit szerettek bennük? A férfiaknak vesszük fel! - bökte meg a karát Elena, ahogy lábait a hűvös földre tette. Hó nem volt, de így is elég hideg volt ahhoz, hogy csak így kint üljön emberként. Vámpírként azonban más volt a helyzet.
-Hidd el, egy férfi nem a cipődet nézi! - csillant meg a szeme Damon-nek, ahogy végigbámult Elenán és odafordult felé. Szemeiben még mindig tökéletes volt a lány és ez a ruha minden férfit őrületbe kergetett. Elena formái mindenhol szépen kidomborodtak a ruha alatt és karcsú dereka, vékonyka lábai még szebbé tették az összképet.
-Idegesítő vagy.. - kacagott nagyot Elena, de visszafogta magát, amikor Kol kicsit távolabb nyöszörögni kezdett. Damon beképzeltségét semmi nem tudta eltörölni belőle. Ugyanolyan öntelten és magabiztosan vonta fel a szemöldökét, mint mindig.
-Tudom! - kék szemei sötétnek tűntek az éjszakában, de látszott bennük, hogy élve felfalná Elenát, ha tehetné.
Ekkor Elena felkelt a padról, és bár eléggé fázott, gyorsan fordult kettőt, miközben ruhája gyönyörű kört rajzolt köréje. A piros, fényes fátyol, ami hátul hullott alá, végül újra Elena kezeiben volt, ahogy felvette, hogy ne érje a földet.
-Most már megfelel, Mr. Salvatore? - kacagott, ahogy göndör haját hátravonta kezeivel az arcáról.
-Lássam csak még egyszer. - Damon szemöldökei huncutan összevonódtak, de Elena nem tett eleget kívánságának, visszaült a padra és lábait felhúzta, hogy ne fázzanak.
-Aki nem elég élelmes, az lemarad! - vágott vissza Elena, átkarolva lábait.
-Szerintem csak félsz, hogy véletlenül leszakad ez a ruha rólad és egy szál semmiben kell majd hazamenj! - a vámpír szavainak annyira sok értelme volt, hogy a lány nem tudta, melyiket gondolta komolyan.
-Igazából mindegy, mert így is, úgy is alig van rajtam ruha. - vallotta be Elena, hogy szerinte Caroline választása nem igazán volt előnyös. Szinte alig borította ruha Elenát, igaz, hogy hátul hosszan a földig ért, de fent csak egy egyszerű rövid, rátapadó része volt tele csillogó kövekkel és egyéb díszekkel.
-Ne becsüld alá Caroline stílusát. - tanácsolta Damon. - Tudja, miből kovácsoljon előnyt. Minden férfi szeme rajtad volt ma este!
Elena elpirult, amikor Damon rákönyökölt a saját térdeire, és úgy nézett rá vissza. Azok a jeges szemek ámulatba ejtették Elenát. Hogy lehet valakinek ennyire kék szeme? Gyorsan elhessegette a gondolatait a lány, nem akart ilyenekre gondolni, csak barátként tekintett a férfire. Mélyen egymás szemébe néztek és mindkettőnek különböző gondolatok cikáztak a fejükben. Egymásra gondoltak, arra, ahogy naphosszat sétáltak régen együtt, mennyire őszintén beszélgettek, amikor még semmi sem volt köztük. Talán tényleg jobb lett volna, ha csak barátok lesznek.
-Elena... - nyöszörgött Kol a földön, megszakítva a mély gondolkodást, ahogy megpróbált felülni. Damon gyorsan odasietett a másik vámpírhoz és lenézett rá. Undorítóan részeg volt és mozdulni sem bírt, visszafeküdt a földre és szemei csukva voltak, ahogy továbbra is szörnyen érezte magát.
-Kelj fel vámpír! - bökte meg a lábával Kol testét, aki nagy nehezen megpróbált oldalra feküdni. Elena felvette a cipőjét, hogy bemenjenek a terembe, de Kol még mindig képtelen volt mozdulni, forgott vele a világ és fájt minden porcikája. - Nem csodálom, hogy mozdulni sem bír. Még az eszét is elitta!
Elena kuncogva lépett közelebb, amikor Damon ránézett. A Hold az égről pont oda sütött, egyetlen fa sem állta az útját. A lány szemei tökéletesen csillogtak Damon-re, ahogy a szemébe nézett.
-Megtennéd, hogy maradsz még vele? - kérdezte végül Elena, mert annyira fázott, hogy képtelen volt tovább a hidegben ülni. - Be kell mennem.
-Elijah nem bírja nélküled? - kacsintott öntelten Damon, Elena pedig elmosolyodott. Nem engedte neki, hogy megnyerje ezt a csatát. Damon erős személyisége ellen azonban nem volt könnyű harcolni.
-Na most még azért sem megyek. - makacskodva ült vissza a padra Elena, de Damon két másodperc alatt odasuhant a lány elé. Inge első három gombja ki volt gombolva, kezét a derekára tette és úgy vonta össze szemöldökeit veszélyesen nézve le a lányra. Önelégülten nézte, ahogy a lány végigbámulja a testét és zavarba jön mellette. Végül Elena törte meg a csendet. - Mindig csinálod ezt a dolgot a szemeiddel!
Elena hatalmas nevetésbe tőrt ki, miközben Damon mosolyra vont ajkát a szokásos módon húzogatta. Volt néhány szokása, amit nem hagyott volna el semmi pénzért, és Elena nagyon jól ismerte ezeket. Elég régóta ismerték egymást, hogy minden apró lépésüket értelmezni tudják. Elena tovább nevetett, de egyre hidegebb lett és lassan alig bírt ülni a padon vacogás nélkül. Damon körülnézett és várakozva pillantott Kol irányába, aki továbbra is ott feküdt, halkan nyöszörögve, mintha utolsó perceit élné. Bizonyára szörnyen érezte magát, hiszen ez volt az a rész, amikor a világ forgott körülötte és bármelyik pillanatban hányni kezd.
-Tönkreteszed az estém! - ült vissza a padra Damon, amikor látta, hogy esély sincs arra, hogy Kol a következő percekben jobban legyen. Még egy időt itt fognak eltölteni, várakozva. A panaszra Elena felkapta a fejét. Jogtalan volt, amivel vádolták, hiszen a vámpír magától jött ki segíteni, ő egy szóval sem kérte tőle ezt.
-Nem mondtam, hogy gyere. - húzta az orrát Elena, ahogy duzzogva fordult el a mellette levő vámpírtól. Damon erős illata az őrületbe kergette Elenát, de nem ő volt az egyetlen. A nők fele a teremben megőrült, amikor Damon egy mély pillantással együtt elsétált mellettük és szemöldökeit flörtölve vonogatta. Az erős whiskey, édes vanília és émelygő parfüm körülölelte a lányt, a vámpír azonban már annyira megszokta, hogy érthetetlenül nézett mindenkit, aki szinte elájult a csodálatos illattól. Nem hiába volt vámpír, sok előnnyel rendelkezett, amiket rendszerint mindig kihasznált.
-Ha nem bámultál volna azzal a kiskutya szemeiddel, hogy segítsek, akkor nem jöttem volna! - nézett rá Elenára, arcán hatalmas mosoly, szemeiben fénylő szikra. Ezt az őrült mosolyt Elena már látta valahol és gyorsan beugrott a kis agyába, hogy mikor vetettek ilyen gonosz, megszállott pillantásokat a szemei. Ahogy beugrottak a jelenetek, Elena ajkai apróra nyíltak. Ránézett a vámpírra és csak azt látta maga előtt, ahogy szorosan átkarolja őt egy évvel ezelőtt, amikor sízni voltak, a hegyekben. Damon és Elena kapcsolata még sehol sem volt, és úgy döntöttek, hogy ők nem tartoznak össze, ezért nem erőltetik. Azelőtt vesztettek el fontos személyeket az életükből és úgy mentek el kirándulni, hogy nem terveztek semmilyen közös pillanatokat, amikor azonban megtörtént, már nem tudtak ellenállni. Damon erőszakosan vetette az ágyra Elenát az első éjszaka és bár Sofie megzavarta őket, mégis tökéletes volt minden.
A gondolkodásba belemerülve Elena érezte, ahogy végig fut hátán a hideg és kirázza. Érezte Damon ajkait a nyakán, ahogy millió csókot lehel a vékony bőrére, majd amikor hirtelen eszébe jutott az éles fogak karcoló éle, megborzongott. Sokszor harapta már meg Damon, de olyan pillanatokban soha nem érzett fájdalmat, nem terelődtek el egyetlen percre sem a gondolatai erre az apró részletecskére. Csak átadta magát az érzésnek és a fájdalmas sebekkel, amiket egy vámpírfog hagyott rajta, majd másnap reggel birkózott meg.
-Úgy hallom Elijah aggódik miattad. - nézett fel Damon, ahogy megpróbált hallgatózni, Elena pedig visszazökkent a valóságba. Nem akart mozdulni onnan, jól érezte magát ott, ahol volt, akivel volt és nem igazán számított más most.
-Mindig tönkreteszed a pillanatot! - panaszkodott Elena, halkan nevetve, ahogy a földet bámulta. Gyorsan megbánta, amit mondott, mert tudta, hogy ezzel csak bátorítja a vámpírt arra, hogy közeledjen felé. Damon nevetve nézett körül, kezei még mindig a derekán pihentek, inge félig kigombolva össze-vissza állt a mellkasán.
-Milyen pillanatot, Elena? - Damon szemei újra megcsillantak, ahogy ránézett a lányra. Elena szemeit a földre szegezte, nem nézett Damon szemébe. - Azt, amiben megcsodálod, hogy mennyire ki van gombolva az ingem? Vagy azt, amiben arra gondolsz, hogy bárcsak az övem is ennyire kibontva lenne?
-Te beteg vagy! - nevetett fel Elena, olyan hangosan, hogy Kol is felkapta a fejét, már amennyire fel tudta. Elena hangja visszhangzott az udvar csöndjében és Damon biztos volt benne, hogy Elijah és a csapata megtalálják őket a következő percekben. - Mindig azt gondolod, hogy körülötted forog a világ.
-Talán mert így is van. - ült vissza Damon végül a padra, Elena mellé, továbbra is a két térdére könyökölve. A földön fekvő vámpírra bámult, az arcát fürkészte, és látta, hogy még sok van a józanodás első fokáig. Ezután egy ötlete támadt, amit meg sem próbált elhessegetni, bár tudta, hogy bizonyára nem lesz jó vége. Pillanatok alatt odafordult Elenához, egyetlen másodpercre rámeresztve a hatalmas kék szemeit, majd két kezeivel elkapta Elena vékony derekát. Elenának ideje sem volt meglepődni, hangosan kiáltott fel és újabb nevetés törte meg a csendet. Damon fürge ujjai végigcsiklandozták az összes apró részt Elena derekán, felfedezve, mennyire szűk is az a ruha a lányon. Elena ajkai vígan nevettek, hangja visszhangzott a csöndben, és közben hallatszott Kol apró nyöszörgése.
-Hagyd abba! - próbált meg Elena felugrani a padról, de Damon erős karjai visszahúzták, szorosan magához szorította, a lány kezeit keresztbe fonva, hogy ki ne tudjon szabadulni, majd ahogy a mellkasához szorította a lány hátát, arcát megcsapta az édes vanília illata, a lány bőrének puhasága és émelygős parfümje. Elena abbahagyta a menekülést, ahogy megérezte Damon bőrének melegségét és leheletének forróságát, ami felmelegítette egy másodpercnyire a lányt. A vámpír érezte, hogy Elena remeg a hidegtől, hiszen tél volt, hűvös volt és nem volt vámpír, aki nem érzi a hideget. Ezért is ölelte át, magához szorította, hogy felmelegítse, nehogy megfázzon itt kint, egy szál ruhában.
Elena rájött, hogy Damon csak segíteni szeretne neki, ezért engedte, hogy a vámpír bekebelezze őt. Meztelen lábait felhúzta a padra, amiket Damon gondosan átkarolt, hogy ne csússzanak le. Ruháját betűrte maga alá, hogy ki ne látszódjon semmi, majd kezeire tette a fejét. Kicsit kínossá vált a helyzet, ezért nem is akarta, hogy félreértse a vámpír a helyzetet, Damon azonban teljes mértékben Elena nyakába volt borulva, csodálkozva, hogy miért nem dől hátra Elena, szorosan hozzá. Tulajdonképpen nem zavarta, a lényeg az volt, hogy melegen tartsa a lányt és biztonságban.
-Még mindig remegsz. - mondta Damon, majd egy aprócska mozdulattal áttette egyik lábát a padon, lába közé véve azt, Elenát pedig még jobban átölelte, mint egy kisbabát. A lány az ölébe szorította a kezeit, hogy ne fázzon, de nem tudta leállítani a hideg okozta remegést.
-Jó nektek, vámpíroknak. - nevetett és fejét Damon vállára hajtotta. Inge hűvös volt, de ahogy hozzáért a bőréhez átvette a melegséget és Elena arcát odanyomta hozzá. Mindketten tudták, hogy hülyeséget csinálnak. Nem kellett volna együtt lenniük, főleg nem azok után, amiken átmentek, mégis olyan jó érzés volt itt lenni és újra ölelkezni. Olyan érzés volt, mintha a tiltott gyümölcsből ízlelgetnének, rossz, de mégis annyira jó!
-Hogy telt a bál? - törte meg a nemrég beállt csendet Damon, miközben Elena apró, göndör babahajával játszott. Haja fényes volt a lakktól, illatos a sampontól. Bárkit levett volna a lábáról, ha mellé áll Elena, most pedig Damon teljes mértékben utat kapott hozzá és felemésztette. Mélyeket lélegzett a lány bőrének illatából, miközben Elena mesélni kezdett a bálról.
-Szuperül. - Elena kissé vonakodott attól, hogy Damon szemeibe nézzen, attól rettegett, hogy a vámpír bármelyik pillanatban megcsókolhatja és akkor a gondosan építgetett fal rögtön lebomlik és kárba vész hónapok munkája, szenvedése. - Elijah elhívott. Másképp senki nem hozott volna el. Vicces, hogy régen mindenki a párom akart lenni, most pedig senki nem akar elkísérni a bálba.
-Miért ne akarna bárki elvinni a bálba? - nézett rá Damon ördögi mosollyal és Elena arca elpirult, ahogy most először a vámpír hatalmas kék szemeibe nézett. Tökéletesek voltak, körbedíszítve a vékony pillákkal, minden nő álma lehetett. Nem is értette régen, hogy Damon hogyan választhatta pont őt, mikor bárki mást megkaphatott volna.
-Minden megváltozott. - mondta kissé elkomolyodva a lány. - Senki nem akar egy ilyen bonyolult lányt, mint én.
-Elég nyomós ok, be kell valljam. - mondta ugyanolyan komolyan Damon, de Elena tudta, hogy viccel. Elmosolyogva hajtotta vissza fejét Damon vállára, miközben kíváncsian gondolkodott azon, merre járhatott Damon eddig és miért jött pont most vissza.
-Mi a helyzet veled? - tért a lényegre Elena, hogy kikérdezhesse Damont. - Merre voltál eddig?
-Világszerte mindenfele. - a vámpír egy lépéssel előbbre járt, mint Elena, tudta, hogy mit akar kihúzni belőle Elena és nem adta meg neki az örömöt. Nem ezért jött vissza, nem ez volt a terv. Nem úgy tervezte, hogy visszajön és első éjszaka Elenával ölelkezik egy bálon. De nagyon jól tudta, hogy Elena nem adja fel.
A lány meglepő módon elhallgatott. Nem firtatta tovább a dolgokat, nem akarta tudni, miket művelt Damon és kikkel. Most csak az számított, hogy itt volt és minden félelem eltűnt Elena lelkéből, ahogy a vámpír karjai átölelték és magához szorították őt. Ő sem így tervezte, nem az volt a hatalmas terv ma estére, hogy ott hagyja a kísérőjét és Damon karjai közt köt ki. Elijah a lelkét is kitette azért, hogy boldog legyen és ő itt ül Damon mellett, mikor a többiek bizonyára őket keresik. Ez azonban nem sokáig volt a kicsi fejében, hiszen annyira fáradt volt, hogy lehunyta a szemét és néhány másodperc után békésen szundikált a férfi karjaiban. Aprócska kezei megmarkolták Damon ingét, de erőtlenek voltak. A vámpír szorosabbra fogta kezeit Elena körül és egy puszit nyomott a homlokára, majd ő is lehunyta a szemeit.
A következő pillanatban Damon kissé megijedve nyitotta ki szemeit. Hangosan ki akarta mondani a szavakat, amik mindig elhagyták száját, ha nagy bajba került, de Elena még mindig békésen pihent az ölébe, feje még inkább Damon mellkasába fúródott. Damon fejét felemelve Elena fejéről, ránézett a földön fekvő Kolra, aki ugyanolyan állapotban volt, mint ezelőtt. Ebből gyorsan lekövetkeztette Damon, hogy nem telhetett el sok idő azóta, mióta Elena elszundított mellette. A következő pillanatban azonban már képtelenség volt mellőzni a többieket. Elijah, Alaric, Stefan és Klaus mind ott álltak az udvaron, két méter távolságnyira tőlük, mindannyian ítélkezve bámulták Damont és Elenát.
-Ébresztő, hercegnő. - suttogta Elena fülébe Damon, majd apró puszit lehelt az arcára. Érezte, ahogy Elijah és közte egyre nő a feszültség, ezért ki nem hagyott volna egyetlen pillanatot sem annak érdekében, hogy felbosszanthassa.
Elena mocorogni kezdett, gyorsan megébredt, de a hallottak után nem szerette volna kinyitni a szemét. A világ legjobb érzése volt az, hogy hallja Damont így ébreszteni őt, érezte a forró leheletét az arcán és mosolyra derült, miközben kinyitotta szemeit és nyújtózkodott egy aprócskát. Ahogy azonban körülnézett, szembenézett Elijah csalódott szemeivel. Ott állt a négy férfi, akik mind őt nézték, közülük egyedül Stefan volt az, aki nem ítélte el.
A lány, még mindig Damon karja közt, odafordult a vámpírhoz. Nagy, kerek szemei találkoztak a jeges kék vámpírszemekkel és rájött, hogy soha nem látta még így csillogni őket. Damon nem kulcsolta szét kezeit Elena körül még akkor sem, amikor már mindenki tisztában volt a helyzettel.
-Úúh. - eresztette végül le a lány a lábait és megtörte a pillantást, amit megosztott Damon-nel. Felkelt a padról és lesimította ruháját, ami igencsak felcsúszott, miközben mocorgott. Szörnyen kínos volt a helyzet, ezért nem tudta pontosan mit szóljon. Ránézett Kol-ra és rögtön megvolt az alibije. - Kol nagyon rosszul volt. Ki kellett hozzam a levegőre, ezért tűntem el egy kevés időre. Sajnálom.
-Te kellett ki hozd? - kérdezte Elijah, szeméből látszott a megvetés és utálat Damon iránt. Az idősebbik Salvatore fiúnak igencsak előnyére vált Elijah viselkedése, ajkairól egy pillanatra sem tűnt el a magabiztos, öntelt mosoly.
-Damon segített, ahogy meglátta, hogy Kol menten összeesik. - magyarázkodott Elena, végig nézve a férfiakon, azt fürkészve, melyik hiszi el a történetet. Stefan egyetlen pillanatra sem nézett gyanúsan Elenára, mindvégig türelmesen várt arra, hogy a helyzet alapján a mérleg elmozduljon valaki irányába.
-Azt elhiszem. - ez volt Elijah utolsó mondata, amit ehhez a témához fűzött. Hangján érezhető volt a szomorúság és hatalmas csalódottság. Elena látta a szemeiben, hogy megbántotta őt. Esze ágában sem volt ezt tenni Elijah-val, amikor a vámpír annyira kedves volt vele, most hogy végül mégis összejött, bocsánatot szeretett volna kérni tőle.
-Sajnálom...én... - dadogta Elena, miközben Caroline megérkezett gyorsan.
-Te jó ég, mi történt itt? - kérdezte a szőke vámpírlány, amint meglátta Kol-t a földön fekve. Valószínűleg már elaludt, hosszú percek óta mozdulatlanul feküdt és még nem is lélegzett, neki szüksége sem volt rá igazán.
-Kol rosszul volt és kihoztuk őt a levegőre. - magyarázta Elena, miközben hátrapillantott Damon-re. A férfi felkelt a padról és közelebb lépett, ekkor villantotta meg félig csupasz mellkasát, amin a fehér ing első néhány gombja ki volt gombolva. Elijah álcázva dühét és mérgét, odalépett Elenához és megragadta a derekát.
-Gyere, hazaviszlek. - mondta, inkább parancsolva, mint kérve. Egy pillanatra megdermedt, amikor látta, hogy Elena nem mozdul és hezitál. A lány döntetlenül állt ott a vámpírok közt és nem tudta, hogy elmenjen-e Elijah-val vagy maradjon és megbeszélje a dolgait Damon-nel.
-Menj csak előre, találkozunk a bejáratnál. - döntött végül a lány és Damon arcára felrajzolódott az öntelt vigyor, ami sajátos szimbóluma volt már. A vigyor mögött nagyon jól esett számára, hogy Elena őt választotta Elijah helyett és ezt próbálta kimutatni.
-Jobb lenne, ha mennél, édes. - szólt közbe Klaus, majd odasietett Elena mellé és gyengéden odalökte őt Elijah irányába. - Azt hiszem minden vámpír érzi, ahogy másodpercenként kiráz téged a hideg és a világ semmi pénzéjért nem szeretnénk, ha lebetegednél.
Ironikusan fordult Damon-nel szembe az ősi vámpír és a két égszínkék szempár szikrát szórt, ahogy találkoztak. Rendkívüli magabiztossága egy pillanatra megingott az idősebb Salvatore fiúnak, amint a hibrid összeszűkült szemekkel bámult rá és megmutatta, hogy az értelmi győztes bizony ő lett. Elena szó nélkül nézett Alaric szemébe és kiolvasta belőle a megoldást. Nem volt mese, Elijah mellett volt a helye. Damon elment, elhagyta őt hónapokkal ezelőtt és nem fogják tovább erőltetni ezt a kapcsolatot. Kétszer is megpróbálták együtt, de mindig tragédiában végződött. Elég volt a csapásokból és véget kellett vetniük a szeszélyeknek.
-Jól van, menjünk. - mondta Elena, majd belekarolt Elijah karába és elindultak a bálterem irányába. Damon csalódott szemekkel nézte, ahogy elsétál a pár.
-Mi hazavisszük Kol-t és Caroline is velünk jön. - ajánlotta a segítséget Alaric, majd intett Stefan-nek, hogy menjen segíteni. A két férfi a vállukra vették a részeg vámpírt és Caroline mögöttük sietett végig, miközben elbúcsúztak a többiektől.
Damon körülnézett, miután Klaus odébb állt az útjából és felsóhajtott. Meg kellett keresnie Jessicát és haza kellett mennie, mielőtt valami hülyeséget csinál, ma este nem először. Ostobaság volt Elena közelébe menni és feltépni a sebeket. Butaság volt átölelni újra és megajándékozni magát csak egy percnyire is az édes illattal, amitől annyiszor elöntötte a forróság. Nem kellett volna megtörténnie semminek ezekből, úgy könnyebben alhatott volna ma éjszaka.
-Vámpír, térj magadhoz. - zökkentette ki indulatosan Klaus Damon-t a gondolatai mélységéből. A vámpír észre sem vette, hogy a hibrid még itt van, azt hitte, már mindenki hazament, csak ő maradt egyedül. - Hagyd a lányt elmenni!
-Miről beszélsz? - Damon zaklatottan tudakozódott a hibridtől. Elege volt a rengeteg oktatásból és figyelmeztetésekből, egyszer azt szerette volna tenni, amit ő akar, most pedig nagyon haza szeretett volna menni, anélkül, hogy tovább firtatták volna az esetet.
-Elena jobbat érdemel nálad és a bátyám meg tudja neki adni. Lépj tovább! - Klaus hangja durva volt és érzéstelen. Morogva figyelte Damon reakcióját, de az mélán bámult előre, mint aki rájön, hogy minden amit eddig épített, ledőlt. Némán figyelte Elena hűlt helyét, azt, ahol nemrég Elijah mellett sétált el, vissza sem tekintve többé.
-Te is ezt teszed Caroline-nal? - Damon szavai visszhangzottak Klaus fülébe, ahogy a betűk sorra döfték át a szívét. Ha a szőke vámpírlányról volt szó, soha nem tudott védekezni - gyenge volt és erőtlen, ha Caroline szóba jött és ezt ugyanúgy kihasználta Damon, mint ahogy a hibrid is ellene fordította Elenát.
Damon egyetlen szót sem ejtett ki többé a száján, csak visszafordult a pad felé, és odasietett. Felvette Elena csodálatos fekete cipőit, amiket ott felejtett a lány, és besuhant a bálterembe.
A többiek a Forbes ház előtt voltak, Kol-t már kitették a Mikaelson házban és most Elena autója itt pihent meg. Alaric nagyot sóhajtott, jelezve, hogy itt lennének, míg Jeremy hátrafordult. Hátul Caroline Stefan vállán pihent, de amint hallotta, hogy leállítják az autót, kinyitotta szemeit és felült. Hálásan nézett a tükörben Alaric-ra.
-Nagyon szépen köszönöm, hogy segítettetek. - köszönt el végül Caroline. - Nem tudom mit tettem volna egyedül.
-Ez így természetes, Care. - mondta Jeremy, akinek a zakója hátul lógott a székről. Úgy gondolta, elég volt a formalitásokból és levetette, hogy kicsit felszabaduljon a hangulat a bálon. Most, hogy a melegből eljöttek, lassan érezni kezdte a hűvös éjszakát.
-Ric, még egyszer nagyon köszönöm. - mondta a szőke vámpírlány és nyitotta az ajtót.
-Stefan ne kísérjen be az ajtóig? - fordult oda Ric, lehúzta az ablakot és kihajolt a már kint lévő lányhoz.
-Nem szükséges, egy perc és bent vagyok. Jó éjszakát! - a lány elkenődve sietett be az ajtón, a férfiak pedig megvárták, míg be nem zárja az ajtót maga mögött. Stefan hallotta, ahogy Liz már alszik, Caroline pedig a földre dobja a cipőjét, majd Alaric a gázra taposott és elindultak a Salvatore villa felé.
-Elena merre van? Hogyhogy nem velünk jött? - kérdezte Jeremy, aki semmiről sem tudott, mert végig bent bulizott az osztálytársaival és Matt-tel. Nem értette, mi ez a kínos csend, de a biztonság kedvéjért megvárta, míg Caroline-t kiteszik és akkor kezdett kíváncsiskodni.
-Elijah vitte haza. - érkezett a rövid válasz Ric-től, Jeremy pedig észrevette elég hamar, hogy nem akarnak erről az egészről beszélni. Bár Jeremy és Elena még kissé haragban voltak, már nem volt közöttük olyan feszült a helyzet, mint néhány nappal ezelőtt. Jeremy természetesen mindig aggódott a nővére miatt, most pedig az egész bálon azt figyelte, hogy odamegy-e Damon-hoz vagy sem.
-Beszélt Damon-nel? - Stefan felkapta a fejét, amint Jeremy kiejtette a száján a szavakat. Nem tűnt jó megoldásnak az, hogy beavassák a látottakba Jeremy-t is, de hiába hazudtak volna neki, a fiú úgy ismerte őket, mint a tenyerét. Mindig tudta, ha Ric hazudik neki.
-Igen, váltottak néhány szót a kertben, miközben arra vártak, hogy Kol józanodjon. - folytatta Stefan a beszélgetést, míg Ric válláról hatalmas kő esett le. Nagyot sóhajtott, amikor Stefan megmentette a kínos beszélgetésből.
-Stefan, miért jött vissza Damon? - fordult hátra Jeremy, miközben elhajtottak a Wickery Bridge-on.
-Nem tudom. Miért ne jönne? - Stefan-t feltűnően zavarta ez a beszélgetés és nem akart belemenni abba, hogy újra felszakítsa a rég lezárt sebeket. Damon elment, és az, hogy most visszatért, semmin sem változtatott. Ugyanúgy élik tovább az életüket, mert Damon nem azért jött, hogy újra Elenával legyen, ebben Stefan biztos volt. - A ház az övé is, bármikor visszajöhet, amikor csak szeretne.
-Figyelmeztetlek, ha újra Elena közelébe akar férkőzni, rossz vége lesz ennek. - mondta fenyegetően Jeremy, de Stefan egyáltalán nem hatódott meg a mondattól. Jeremy nem lenne képes bántani Damon-t, hiszen Damon ezerszer erősebb, mint ő.
-Jeremy, ne engem figyelmeztess. - nézett ki az ablakon Stefan, miközben mély gondolatokba merült, amit Jeremy is észrevett. Stefan nem akart erről az egészről beszélni, de Jeremy nem fogja feladni, amíg meg nem tudja, miért van megint itt Damon, amikor olyan elszántan menekült hónapokkal ezelőtt.
Elena szomorúan lépett ki az autóból. Érezte, ahogy talpa jeget ér, ahogy cipő nélkül a hűvös földre lépett. Elkeseredett, amikor eszébe jutott, hogy a cipőjét ott hagyta a pad mellett, de már úgyis mindegy volt. Nem mehetett vissza, mert Elijah rögtön azt fogja gondolni, hogy Damon miatt megy vissza. Igaza is lett volna, hiszen Elena minden apró porcikája bizsergett Damon után, vágyakozva kívánta, hogy visszatérjen a bálra, hogy kiszökhessen az autóból és visszafuthasson. Olyan volt ez az egész, mint a Hamupipőke története, aki szenvedése ellenére elmegy a bálba, találkozik a herceggel, majd éjfélkor elhagyja a bált, a cipőjét elfelejti és menekülve fut a szerelme elől. Teljesen elfeledkezett a cipőről, amikor eszébe jutott, hogy Damon milyen erősen ölelte át, miközben beborította őt a szokásos illatával.
Bűnősnek érezte magát, amiért ilyenekre gondol. A vámpír elment, és semmi sem változott benne ez alatt az idő alatt. Most, hogy itt volt, ugyanaz a férfi volt, aki régen, mégis olyan távolinak tűnt, mint aki folyton a fellegekben jár és nem a földön, két lábon. Valami megváltozott benne, valami, amit Elena észrevett, de nem ismert fel. Egyáltalán nem kellett volna ilyenekre gondolnia, amikor egy olyan férfi, mint Elijah volt mellette. Mint egy igazi úriember, úgy karolta át Elena derekát és kísérte fel a Gilbert ház tornácára. A házban nem égett a villany, ezért Elena gyanította, hogy Jeremy és Alaric még nincsenek itthon.
-Nem hoztam kulcsot magammal. - nevetett ironikusan Elena azon, hogy mennyire ostoba. - Ki ne hozna kulcsot, amikor ilyen helyre megy?
-Ne okold magad. - simogatta meg a hátát Elijah, majd levette a zakóját és a lányra adta. - Megvárom, amíg Jeremy és Alaric visszajönnek.
Elijah odakísérte Elenát a padhintához. Leültek és átkarolta Elena vállát, magához szorítva, hogy ne fázzon a lány. Elena kinyújtotta lábait és újra észrevette, hogy mezítláb van. Arra gondolt, hogy talán holnap, miután felkelt, elmegy a cipője után, bizonyára minden talált dolgot eltesznek az iskola karbantartói. Elijah gondosan figyelgette a lány lábait, aprócska ujjai pirosak voltak, sebesek a magas saroktól és feszes anyagtól. A hideg megcsípte a bőrét, nagyon fázott a lába, ahogy ő is remegett. Az éjszaka kellős közepén voltak, ilyenkor lehetett a leghidegebb és most várakozniuk kellett, ki tudja mennyit.
-Elijah, ami ma történt...
-Elena, ne menjünk bele. - vágta el a mondatot a férfi, amikor Elena megpróbált beszélni arról, ami történt. Meg akarta beszélni, de Elijah soha nem hallgatta végig, bármilyen mondanivalója volt. Mindig a szavába vágott és nagyjából mindent elhessegetett, mielőtt veszekedés bonyolódna belőle.
-De igen, nem szeretném, ha harag lenne közöttünk. - fordult oda Elena gyorsan, kibújva Elijah karjai alól.
-Rendben. Mondd el, mit szeretnél.
-Én még nem állok erre készen. - mondta feszülten Elena. Elijah mindig tökéletes úriemberként viselkedett vele, esze ágában sem volt megbántani, de nem hazudhatott neki arról, amit érzett.
-Ezt már hallottam ma tőled. Valami más? - türelmetlenkedett a vámpír.
Elena nemet intett, majd hátradőlt és szemeit az égnek emelte. Nem akarta, hogy Elijah sírni lássa, de nem volt képes visszafojtani a könnyeket. Nem tudta igazán, miért sír, csak úgy érezte, ki kell adnia magából ezt a sok érzést, gyötrelmet és sínylődést, amit megélt az elmúlt félévben. Nem engedte könnyeit szabadra, csak néhány aprócska csepp jelent meg, amik szinte láthatatlanok voltak. Elena a szívében sírt, a lelkében zokogott, levegőt alig vett és egyetlen pillanatra sem fordult oda Elijah-hoz, mert tudta, hogy nyomban bőgni kezd, ahogy meglátja gyöngéd szemeit.
Miért kellett sírnia, amikor már szinte minden rendbe jött? Tudta, hogy a helyzete Damon-nel nem oldódik meg, pont ma döntött úgy, hogy mindent lezár és a múltban hagy, most mégis fájdalmasan tekintett vissza arra a néhány percre, amit együtt töltöttek a kertben. Szüksége volt még ezer olyan percre, de nem kaphatott. Megtagadta magától az összes boldogságot, amit Damon okozhat neki, ezért is kell tovább lépnie és végre két lábra állni, önállóan és segítség nélkül. Elég felnőtt volt ahhoz, hogy meg tudja ezt tenni, és ezt mindenkinek be szerette volna bizonyítani.
Néhány perc elteltével lehajtott a ház előtt egy fekete kisautó. Jeremy szokásos módszerével hangosan csapta be az ajtót és Elena pedig hallotta, ahogy Ric motyogva zúgolódik Jeremy miatt. Jeremy még mindig haragosan tekintett rá és nem tudta elviselni ma este még ezt is.
-Elena, úgy sajnálom, hogy elmaradtunk. Jeremy beugrott a grillbe, mert éhen halt. - magyarázkodott Alaric, miközben elővette a kulcsokat. Odalépett és kezet fogott a gyorsan felálló Elijah-val. - Köszönöm, hogy maradtál még vele.
-Szóra sem érdemes. Az öröm az enyém! - mosolygott udvariasan Elijah, odalépve Elenához. Egy puszit nyomott a homlokára és elköszönt. - Jó éjszakát!
Mire Elena észbe kapott volna, hogy visszaadja a zakóját, Elijah már sehol sem volt. Gyorsan suhant el a sötétségben és már se híre, se hamva nem volt. Gyorsan odasiettek az ajtóhoz, Alaric kinyitotta és beengedte Elenát majd Jeremyt. Mindhárman fáradtak voltak, Alaric gyorsan felsietett a szobájába, Jeremy és Elena leültek a konyhapulthoz. A lány a fejét az asztalra tette, szemeit behunyta és imádkozott, hogy Jeremy ne szóljon hozzá, csak hagyja, hogy vegetáljon és egymagában meglegyen.
-Hallottam, hogy találkoztál Damon-nel. - Elena szemeit forgatva felkelt az asztalról és ránézett a fiúra. Nem hitte el, hogy egyetlen dolgot kért, mégsem kapta meg. Nem akart erről beszélni most. Dühösen állt fel és elindult a szobája felé. Jeremy nevetve nézte a lányt, viccesnek találta, hogy ilyen gyorsan felmérgelődik, ezért elindult ő is az emeletre, hogy lássa, minden rendben van-e.
-Jó éjszakát, Jer. - kiáltotta Elena, amint becsapta az ajtót maga után. Jeremy újra elmosolyodott, majd belépett ő is a szobájába.
Elena ledőlt az ágyra. Jól esett neki a meleg, de még így sem volt elég. Teste átfázott és didergett még mindig, ezért magára húzta a takarót. Nem igazán érdekelte, hogy rajta volt még a ruhája, csak arra volt szüksége, hogy melegben legyen. Behunyta a szemeit és magához szorította a takarót, így aludt el reggel, amikor már virradni kezdett.
-Jó reggelt, napsugár. - hallotta Elena a hangokat, ahogy lassan megpróbálta kinyitni a szemeit. A feje sajgott és nagyon rosszul érezte magát. Lábai égtek a sebektől és fájdalmas volt megmozdulni is. - Ébresztő!
Elena kinyitotta a szemeit és látta, ahogy Alaric áll az ajtóban, fehér ing van rajta és fekete farmer, frissnek és üdének tűnt, mintha nem ugyanúgy bulizott volna az éjszaka, mint Elena. Jól nézett ki és nem a tegnap esti ruhái voltak rajta, mint Elenának.
-Hány óra van? - nyöszörgött Elena, miközben fejére húzta a takarót. Megpróbált összehúzódni, hogy minél jobban elférjen a takaró alatt, de úgy fájt minden testrésze, hogy belejajgatott a fájdalomba.
-Mindjárt kész az ebéd, gyakorlatilag a fél napot átaludtad. - magyarázott Alaric, végigmérve a terepet. Látta, hogy Elena még mindig a ruhájában van és megpróbált neki segíteni. Lehúzta Elenáról a takarót és odaült az ágy szélére.
-Túl sokat ittam az este. - ragasztotta oda a kezeit Elena a szemére. Még mindig túl fényes volt minden.
-Láttam már rosszabbat is! - nevetett Alaric, eszébe juttatva Elenának azt, amikor Damon elvitte őt vacsorázni, majd egész este ittak és reggelre olyan rosszul volt, hogy majdnem kórházba kellett szállítani. Akkor történt az is, amikor Damon zavaros elméjével megharapta Elenát és mindenhol hagyott egy-egy karcolást a lányon.
-Te jó ég, Damon! - kiáltott fel Elena, felpattanva az ágyban. Felült gyorsan és megpróbálta megtalálni az egyensúlyát. Most már minden rémlett számára, Damon visszajött és a tegnap este együtt voltak. Nem történt semmi köztük, ebben biztos volt, de már az is nagy dolog volt, hogy a vámpír itt volt és beszélgettek.
Alaric mosolyogva nézte, ahogy a lánynak rémleni kezdenek az emlékek. Elena arca tele volt lepődöttséggel, érthetetlenséggel és zavarossággal, még nem tisztultak ki teljesen az emlékek, csak részben.
-Ó, ne. - ugrott ki az ágyból Elena. Odalépett a szekrényéhez, ahol az este hagyta a telefonját és bekapcsolta. Nézegette a képernyőt és pötyögtetett, de nem tűnt elégedettnek. - Elijah! Haragszik rám!
-Figyelj, ne foglalkozz annyit a fiúkkal. - adott tanácsot Alaric. Igazából soha nem tudta, hogy mit mondjon, nem volt ilyen helyzetben és nem volt felkészülve arra, hogy apai tanácsot adjon Elenának. Inkább barátként beszélt vele. - Hagyd, hogy megoldódjanak a problémák maguktól!
-Csak üljek ölbe tett kézzel és várjam, hogy Damon hívjon? - ült vissza az ágyra Elena, Alaric-kal szemben és tekintetét az ágyra szegezte. Azon gondolkodott, hogy mit tegyen most. A tegnap este tragédia volt - Damon megjelenése felborította az életét és így Elijah már rögtön nem olyan helyet foglalt el az életében, mint azelőtt. Mindig is inkább barátként látta az ősi vámpírt, most pedig arra kérte az, hogy kapcsolatukat emeljék magasabb szintre. Összezavarodva ült tovább.
-Nem kell várnod arra, hogy hívjon. Csak éld az életed és hagyd, hogy az legyen, aminek lennie kell!
Alaric bölcs szavai eljutottak Elena agyába és szívébe is. Mélyen megérintették a lányt a szavak és rájött, mennyire igaza volt végig Ric-nek és Jeremy-nek. Nem kellett volna soha tönkretegye az életét a vámpírokkal vagy akár a fiúkkal. Nehéz volt velük és bonyolult, szüksége volt egy kis kikapcsolódásra, hogy érezze, hogy ember és vannak érzelmei.
-Menj, zuhanyozz és gyere ebédelni. Később majd eldöntöd, hogy hogyan tovább!
Elena nem ellenkezett, gyorsan besietett a mosdóba és magával vitt tiszta ruhákat és törölközőt. Végre egyedül lehetett egy kicsit, gondolkodhatott azon, hogy mihez kezd most, ezzel a helyzettel. A forró víz kitisztította a fejét és kissé helyrezökkent, lesietett a lépcsőn, a nappaliba és körülnézett. Finom illatok szálltak a levegőben, de a lány nem tudta megmondani, hogy mi sül.
-Mi ez az illat? - kérdezte Jeremy-től,ahogy odaült mellé. A fiú megint videó játékokat játszott, mostanában újra rákattant és egész nap ott tudott volna ülni a tv előtt.
-Alaric tésztát süt. - magyarázta Jeremy és bár nem nézett oda, el tudta képzelni, hogy milyen arckifejezéssel nézett rá, majd körbe a szobában Elena. Igaza volt, hihetetlen volt, hogy Alaric süssön és főzzön és tökéletesen rendbe tartsa a házat meg rájuk is vigyázzon. Nem tudták felfogni józan ésszel, hogy hogy csinálja.
-Segítsetek már, ahelyett, hogy egész nap azt a játékot ütnétek. - panaszkodott Alaric, miközben kinyitotta a sütő ajtaját és megvizsgálta alaposan a készülő tészta állapotát. Kakaó illata szállt a levegőben, tipikus ünnepi hangulat. Három nap múlva Karácsony lesz és mindenki készült az ünnepre. A városban mindenhol fények égtek és a fenyőt már előkészítették a díszítésre. Az iskola diákjai mind ott lesznek díszíteni, a polgármester asszony különös hangsúlyt fektetett ezekre az apróságokra.
Elena felkelt Jeremy mellől és Alaric segítségére sietett. Órák hosszat sütögettek és nevetgéltek, egymás után énekelték a karácsonyi zenéket és dalokat, Elena hatalmas nevetésekben tőrt ki, amikor látta, hogy Alaric milyen nevetséges a kötényben és még viccesebb volt az, amikor kivették az első adag tésztát és Jeremy két falásból felfalta az egészet. Ric rögtön elküldte őt a grillbe, hogy szórakozzon valami mással, mielőtt a következő adag tészta is eltűnik egy perc alatt. Több adaggal készítettek, hogy az érkező vendégeket és ismerősöket, barátokat is megkínálhassák, hiszen Mystic Falls-ban mindenki bekopogott mindenkihez és kellemes ünnepeket kívánt, még ha kevésbé voltak jóban is.
A sütés Elenának sokkal nehezebben ment, mint Alaric-nak. Mostanában sokat sütött a férfi, főzött is minden finomságot, igazi mintaférfi volt. Elena megpróbált alkalmazkodni a sürgés-forgáshoz, nem akart lábatlankodni, de amikor nekiment a konyhapultnak és elesett, a hatalmas tasak liszt a fején és a konyha padlóján landolt. Ekkor célzott Ric arra, hogy jobb, ha leül és szurkol neki, minthogy elpazarolja a lisztet és még önmagát is veszélybe sodorja. Elena szót fogadott és leült a székre, a következő három órában pedig végig kacagott azon, ahogy Alaric előadja a sütés előnyeit, hátrányait és bemutatja neki az apró kis titkait.
-Ezt a tálat csakis ezzel a kanál kellene kikavarni. - magyarázta, miközben Elena ajkai hatalmas mosolyba vonultak. - Tudod, ha fakanállal csinálod ezt, akkor az egész összeragad és felragad mindenhova, csomós lesz az egész és undorító!
A lány nagyot nevetett, miközben megitta a fahéjas teát, amit magának készített nemrég. Haja néhány helyen még mindig lisztes volt, fehér foltokban hullott le a vállán, de nem igazán figyelt arra, hogy milyen a haja. Inkább Alaric tanítására koncentrált, kacarászva forgolódott a férfi után, miközben az betette a sütőbe a készítményt, majd nekilátott összeszedni a mosatlant.
-A te sorod a munkában. - csapta össze kezeit Alaric és félreállt a kagyló mellől, hogy Elena odaléphessen és nekiláthasson a mosogatásnak. Elena kutyus szemekkel, ártatlanul bámult előre, hátha megszánják és megmenekül a hatalmas mosatlan tömegtől. Alaric nem tágított, a mosoly az ajkáról egy pillanatra sem tűnt el és hálásan nézte, hogy nem neki kell mosogatni ezúttal.
-Muszáj mosogatnom? - hízelgett Elena, újra megpróbálva a menekülést. Alaric nevetni kezdett, ahogy a lány kérlelte, hogy hadd ne kelljen mosogatnia ma. Hogy mondhatna nemet ezeknek a hatalmas szemeknek?
-Rád férne egy mosakodás! - a hirtelen érkező hang megrémisztette Elenát, annyira megijedt, hogy elejtette a kezéből a teás csészét és az összetört a földön, szétfröcskölve a teát a teljes konyhában.
Most Alaric sora volt a nevetésben, hangos kacagásba tőrt ki, Damon pedig elmosolyodva dőlt neki a falnak, ölbe tett kezekkel. Elena bosszúsan nézett a vámpírra, aki nemrég érkezett és felkelt, hogy feltörölje a teát. Néhány perc múlva, mikor Alaric abbahagyta a nevetést, Damon odaült a konyhapulthoz. Körülnézett,hogy honnan jön ez a jó illat és benézett a sütőbe.
-Jól néz ki! - mondta és ránézett Elenára, aki az üvegdarabkákat szedegette fel. Nem értette, miért ilyen csendes és miért nincs jó kedve. Bárki észrevette volna, hogy Damon jelenléte elnémította Elenát és már közel sem nevet olyan boldogan, mint azelőtt.
-Alaric műve! - szabadkozott Elena, hogy nehogy őt dicsérjék, amikor ennyit dolgozott Ric és ő semmit sem csinált, csak nevetett végig.
-Haver. Szégyent hozol a férfi nemre! - nézett Damon Alaric-ra, aki szó nélkül hagyta a megjegyzést. Inkább azt fürkészte, hogy Elena nem érzi-e zavarba magát, hogy Damon megjelent. - Vége a sütésnek?
-Miért? Csatlakozni szeretnél? - ült le Damon-nel szembe Elena, miután eltakarított mindent és felmosta a ragacsos teát a padlóról. Elképesztőnek tűnt a gondolat, hogy Damon sütne. Nem tudta elképzelni egy köténnyel a nyakában és vidáman tojást verve, miközben a fakanalakról beszélne.
-Bármilyen meglepő, ellentétben veled, Miss Gilbert, én tudok sütni! - kacsintott Damon. Elena elpirulva bámulta a kezeit. Tényleg nem volt valami jó szakács, még pincérnek sem vennék fel sehova. Inkább megmaradt a konyhapult mellett üldögélve és apró munkákat végezve, minden egyes alkalommal.
Miközben ők ketten megbeszélték ezt, Ric odasietett, hogy megnézze, készen van-e a tészta és kiveheti-e a sütőből. Gondos vizsgálat után, amit Damon segítségével ejtett meg, arra jutottak, hogy még hagyni kell néhány percet, hogy minden rendben legyen.
-Ric, gondot okoz, ha áthívom Caroline-t ma? - kérdezte Elena, miközben Ric elpakolta a törlőket és összeszedte a nappalit.
-Hívd át nyugodtan, mi elmegyünk Damon-nel a Grillbe.
-És engem meg sem hívtok? - váltott pillantást Damon és Alaric között a lány.
-Nem! - mondta nagyon komolyan Damon. - Csak pasik!
Elena összehúzta a szemöldökét, ahogy bámulta a két férfit. Jeremy sincs itthon és ezek ketten is elmennek, mi lesz most addig, míg Caroline megérkezik? Meg fogja unni az életét.
-Maradjatok, amíg Caroline átjön. Nem akarok egyedül maradni.
-Félsz az ilyen nagy, csúnya, gonosz vámpíroktól, mint én? - vonogatta szemöldökét öntelten Damon, majd két másodperc alatt szeme pirossá vállt és megvillantotta éles fogait Elena előtt, mintha bármelyik pillanatban képes lenne beleharapni a puha nyakába.
-Te őrült vagy! - mondta Elena, de alig bírta visszatartani a nevetést. Felkelt és felsietett a szobába, arca vigyorgott, mintha jól beolvasott volna valakinek. Damon szemei visszatértek a normális, világos kék árnyalatba és felállt ő is a székről.
-Ric, könyörgök, készülődj már. Elena hamarabb elkészülne, mint te! - nyafogott a vámpír, majd leült a videó játék elé és elkezdett játszani, míg Alaric elkészül.
