9.
Hermione reggel korábban ébredt, mint a férfi. Elképzelése sem volt, hogy Piton milyen hangulatban lesz, mikor összefutnak. Megdöbbenésére, egy csendes Reggelt morgáshoz hasonlót kapott, és egy kérést, hogy kaphatna –e némi kávét. Már az is furcsa volt, hogy kérte a reggeli italát, nem pedig parancsba adta. A lány egy gyors reggelit is elkészített a ház urának, amit Perselus szó nélkül elfogyasztott. Mosogatás után tétován lépett be a szalonba, hogy a napi teendői után érdeklődjön. Piton lerakta a lapot, amit olvasott, és alaposan végigmérte a lányt. Megint a szokásos ruhája volt rajta, a karkötője újra piros volt, mivel az éjszaka folyamán megszűnt a bűbáj. Szeme alatt világosan látszódott a kialvatlanság, és az alultápláltság hatása.
Miután megreggelizett, jöjjön be a megszokott helyiségbe és készüljön fel az oklumencia órájára! – még egy röpke pillantásra méltatta a lányt, aztán visszatért az olvasnivalójához.
Hermione a szokásos teája mellé elcsócsált egy pirítóst, de semmi egyebet nem evett. Nem volt étvágya már hosszú hetek óta… először félelmében nem mert enni, aztán meg dacból, most már csak nem érdekelte a dolog. Kicsit félve lépett be abba a bizonyos szobába. Bár módosították a szerződést, tudta jól, hogy a mardekárosokkal nem árt vigyázni, mert mindig megtalálják a kiskapukat. Piton már várta. A szokásos székén ült, de nagy meglepődésére, vele szemben szintén elhelyezett egy kényelmes ülőalkalmatosságot. Megvárta, míg hellyel kínálták, és feszülten figyelni kezdett a férfi kezdetben csendes szavaira. Egy óra múlva rájött, hogy a „normális" oktatás hiányzik a férfi repertoárjából. Nem árasztotta el ugyan szeretkezésük rémképeivel, de megállás nélkül kiabált vele.
- Granger, utoljára mondom, ürítse ki az elméjét! – Hermione bármennyire próbálta, mikor a férfi belépett a tudatába, megint emlékei egy részével találta magát szembe. Bosszúsan morgott a lány ügyetlenségén.
- Nem érti mit kérek? Maga végül is az évfolyama egyik tehetséges, nagy tudású boszorkánya volt…
- De hogy ürítsem ki a fejem? – kiabált vissza Hermione.
- Merlin, most adj nekem AZONNAL türelmet! – Piton a plafon felé emelte tekintetét, és teátrális mozdulatokkal fohászkodott egy felsőbb hatalomhoz. – Az ürítse ki az elméjét, azt jelenti, hogy ne gondoljon semmire! – kezdett már zsibbadni a nyelve: annyit magyarázott az elmúlt órában a lánynak, mint amennyit egy egész évben beszélt a diákjaihoz együttvéve. Ebbe beletartozott a másik három házhoz szánt sértések áradata, valamint a pontlevonások.
- De, hogy ne gondoljak semmire? – mutatott verejtékező homlokára a lány. Nagyon erősen próbálta, de nem értette, hogy várható el tőle, hogy egy pillanat alatt szüntesse meg a gondolkozását. Mindig járt valami a fejében, ettől volt ő Hermione Granger, hogy soha egy percre nem tudott kikapcsolni. Mások tudtak lazítani, de ő képtelen volt rá. Piton kimerülten összeroskadt a székbe, és a halántékát masszírozta, de a makacs fejfájása már ott maradt, ahol volt, szinte satuba szorítva az agyát. Már belátta, hogy teljesen elvetélt ötlet volt az oklumencia tanítása. – Professzor, kérem magyarázza el nekem rendesen, és meg fogom érteni. Ha el tudná mondani, ön hogy csinálja…
- De nem tudom! – csattant fel Piton. – Nekem ez ösztönösen megy, és nem is úgy teszem, ahogy maga akarja elérni ezt az állapotot, nekem is vannak gondolataim, csak elzárom egy fallal az agyamban, és szüneteltetem a gondolataim áramlását. - Hermione csüggedten nézett a férfira, mert belátta, hogy akkor sem érti, ha itt mindjárt lenyúzzák a bőrét és forró zsírban kisütik. – Menjen inkább, és csináljon valamit ebédre – intett a férfi beletörődően. Valahogy úgy érezte egy kis szünet nem fog ártani, mivel hogy semmit nem haladtak.
- Ööö… mit szeretne enni? - magában fohászkodott, hogy pirítós legyen a válasz.
- Teljesen mindegy Granger, csak ne másszon le a tányéromról, ha lehet! – Majdnem felborította a lányt, ahogy elviharzott mellette a lakosztálya felé. Saját kudarcaként élte meg, hogy egy ilyen eszes és tehetséges lányt képtelen jobb szintre segíteni az oklumenciában, mint a véleménye szerint félnótás Pottert.
SS/HG
A pazarnak éppenséggel nem nevezhető ebéd után, Hermione gyorsan rendet rakott a konyhában. Piton nem tette szóvá, de biztos volt benne, hogy valami hibádzik a dologban. A múltkori kifogástalan vacsora után, amit a Malfoy családdal költött el, egyre gyakrabban került elé felismerhetetlen étel. Hermione párolt zöldséget, krumplipürét, és csirkefilét készített, de még ezekhez is elhasznált, vagy húsz lábost. Piton az ajtófélfának dőlve figyelte a serényen pakolászó lányt.
- Ilyen gyorsan megebédelt? – Hermione nem válaszolt, csak nyelt egyet, mivel a férfi, ahogy néha, most is a frászt hozta rá. Visszafordult a mosogató felé, és folytatta a rendrakást, mintha nem is kérdeztek volna tőle semmit. Végül is mit mondjon, magát nem akarta megmérgezni azzal a moslékkal, amit a férfi valami csoda folytán még bent tartott a gyomrában. – Nem evett semmit igaz? – Megint ránézett a férfire, aki összeszűkült szemmel vizsgálgatta.
- Nem vagyok éhes uram… Majd eszem valamit később.
- Nem éhes, hetek óta? Érdekes, mikor még iskolába járt nekem úgy tűnt, van rendes étvágya. – Hermione csak rágatta a vállát.
- Milyen kedves, hogy így szemmel tartotta a fejlődésemet azokban az időkben. Persze csak hetedikig, akkor ugyanis meg is fulladhattam volna a zabkásától, biztos nem veregetett volna hátba, hogy segítsen rajtam! – puffogott.
- Na ne szórakozzon itt velem! – dörrent rá.
- Uram, ha nem vagyok éhes, nem fogok enni! – válaszolt vissza ingerülten. - Az étkezési szokásaim nem tartoznak magára, és kérem ne is szóljon bele!
- Addig volt a magánügye, amíg nem kezdett el így lefogyni… - azzal ellökte magát az ajtótól. – Félre ne értsen, Granger, nem féltésből mondom, az sem érdekel, ha maga akar lenni az új Gandhi, de mivel mostanában számíthatok a kedves barátnője újabb látogatására, jobb lenne, ha olybá tűnne neki, hogy kap tőlem enni! – Hermione szeme elkerekedett. – Oh, és még mielőtt elfelejtem, ha Minerva megint tiszteletét tenné nálunk, maga csendben marad, nem szól, csak ha kérdezik, és akkor is normális válaszokat ad! Világos voltam? – Hermione aprót bólintott. - A végén még képes lesz kikiáltani, hogy megkértem a kezét. Hihetetlen mennyire nem tud hazudni, bezzeg diákkorában, nem kellett a szomszédba mennie, ha ki kellett találnia valami lódítást.
- Nem szoktam hazudni, professzor, csak ha végképp nincs más út! – vágott vissza a lány. – Nem mintha a múltkori szavaimból egy is igaz lett volna.
- Szép, akkor gondoljon arra, hogy maga sem hinné el rólam azokat, amiket állított, hogy várhatja el Minervától, hogy ő megtegye?
- Való igaz, kissé elragadtattam magam, de már bocsánatot kértem! – kiabálta Pitonnak. - Ezt az apró tényt valahogy mindig figyelmen kívül hagyja! – Perselus arca haragosan megrándult. A lány most már egyértelműen túl sokat enged meg magának, de letöri majd a büszke szarvakat.
SS/HG
Az okklumencia oktatás nem hozta meg a kívánt eredményt. Hermione igazán igyekezett, elolvasta a témához kapcsolódó szakirodalom összes fellelhető könyvét, de még így is csak gyatra próbálkozásra futotta. Megpróbált falat húzni a gondolatai köré, de Piton leggyengébb támadásai azonnal szétrobbantották az ingatag lábon álló, gyenge ellenállását. Perselus bármennyire is próbálta fékezni magát, nem tudta megállni, hogy ne ócsárolja folyamatosan a lány teljesítményét. A bájitalvizsga felkészítését legalább értelmes elfoglaltságnak tartotta. Bár itt is gyorsan kiderült, hogy Hermionénak a bájitalokhoz való hozzáértése inkább a szorgalmán és a gyors felfogóképességén múlott, mintsem nem létező kiemelkedő tehetségén. Az előrehaladást az sem segítette éppen, hogy a férfi bizonyos lépéseket magától értetődőnek talált, és nem magyarázta el őket. Perselus automatikusan feltételezte, hogy nincs szükség szóbeli magyarázatra, de amikor egyik alkalommal a lány bájitala a kívánt vörös helyett sárga színben pompázott, azt az irányú törekvését is feladta, hogy profiként kezelje Hermionét.
Fárasztó ismétlések következtek, a világ legunalmasabb előadásmódján. Végre kiderült, hogy az óráin miért nem magyarázott soha a férfi. Bosszantotta, hogy mindent elölről kell kezdeniük, és ezért vontatottan, monoton, álmosító hangon beszélt. Saját maga is majdnem elaludt beszéd közben. Ha már annyira ingerült volt, hogy nem akarta többet kinyitni a száját, mindig elzavarta a lányt, valami ebéd reményében. A sokadik alkalom után mikor valami moslékhoz hasonló landolt a tányérján, kifakadt.
Majdnem kiszakadt a helyéről a konyhaajtó mikor rárontott a kivételesen ebédelő lányra. Dühösen vágta az asztalra tányérját a „levesnek" nevezett szirupos valamivel együtt.
- Mit készített nekem ma ebédre, ha szabad kérdeznem, mert többszöri kóstolás után sem tudtam rájönni, pedig bájitalmesteri minőségemből adódóan már kihívás olyasmit produkálni, amit nem tudok beazonosítani! – Hermione megsemmisülten nézett a férfira.
- Francia hagymalevest főztem – felelte halkan.
- Miből, gumiból? – érdeklődött dühödten Piton. Szája szélét harapdálva kutatott agyában valami elfogadható mentség után, csak az volt a baj, hogy ezt nem csak ő tette meg. Mire észbe kapott, már látta maga előtt annak a bizonyos vacsorának a képét. Piton villámgyorsan átnézte az emlékeit, és felhorkant, mikor ahhoz a részhez ért, ahogy Hermione külső segítséget vett igénybe.
- Meg tudom magyarázni, csak…
- Merlinre, hát ezt nem gondoltam volna! – nevetésének furcsa csengése volt. Hermione döbbenten bámulta a vigyorba torzuló arcot. – Szóval ilyen leleményesek vagyunk? Akkor talán szóljon a kedves Mrs. Weasleynek, hogy készítsen valami ehetőt a mai alkalomra is, ha már úgy is vele végezteti ezt a nemes feladatot! – Visszaviharzott az étkezőbe, magára hagyva a lányt a kétségbeesésével.
SS/HG
Napokig kerülte a férfi pillantását, miután ilyen csúnyán lebukott előtte is. Ekkor eszébe ötlött, hogy így legalább nem kell az adósságát törlesztenie Malfoy felé, hiszen már úgyis mindegy. Az előző két szabadnapja alkalmával ellátogatott a Weasley családhoz. Nem lepődött meg rajta, hogy az ebédre Minerva is hivatalos volt. Két szúrós szemű boszorkány pillantásának kereszttüzében találta magát, akik mindenáron újabb információkat akartak kiszedni belőle a munkáltatójával kapcsolatban. Úgy döntött, a mai napon inkább egyedül barangol a városban. Döntéséhez az is hozzájárult, hogy a múltkori kiruccanása fényét emelte az a tény is, hogy régi kedvese, Ronald Weasley bemutatta neki új barátnőjét. A lánnyal nem lett volna gondja, ha nem olyan rettentően csinos, mint amilyen ő soha nem volt. Ezen kívül rajongott kvidiccsező párjáért, emlékeztetve Hermionét arra a tényre, hogy ő mennyire nem értékelte ezt a sportot régen.
Egy könyvesboltban lelt végre nyugalomra - ahol mint mások a cukorkaboltban -, nyálát csorgatva válogatott az érdekesebbnél érdekesebb kötetek között. Órákig lebzselt bent, mintha csak egy könyvtárban lenne. Teljesen belefeledkezett a legújabb diffenzív mágiáról szóló könyvbe, mikor valaki finoman megérintette a vállát. Sajnálatára egy tenyérbe mászó mosolyú Malfoyjal találta szemben magát, aki mint az arcáról tükröződött is, valamilyen furcsa okból örült a váratlan találkozásnak. Hosszas kérlelés után hajlandó volt vele ebédelni, már csak azért is, mert a fiú fizetett.
- Elképesztő, hogy te hívsz meg engem ebédelni… egy sárvérűt! – Még mindig nem tudta túltenni magát a származása miatti helyzetén a varázsvilágban.
- Ugyan már Granger, nem veszed észre, hogy békejobbot nyújtok? Éppen barátkozni próbálok veled, a magam udvarias módján, de te meg régi sérelmeidet hánytorgatod fel. Nem valami kedves tőled! – egy kisfiút is megszégyenítő bánatos képet vágott.
Hermione majdnem félrenyelte limonádéját, és elkerekedett szemekkel bámult a vele szemben ülőre. Ez nem lehet Draco Malfoy. A fiatal férfi egy népszerű, ízléses helyre vitte magával. Előzetesen azt gondolta, valami eldugott helyen fognak enni, hogy senki ne lássa őket együtt, de úgy tűnt Dracót nem zavarja ez a fajta nyilvánosság. A teraszra kormányozta, mikor megérkeztek. Draco figyelő tekintete zavarba hozta a lányt, és kissé elpirult. Régen volt már, hogy valaki merő kedvességből meghívta valahova. Még mielőtt a fiú nekiállhatott volna tartozása behajtásának, gyorsan közölte vele, hogy Piton tisztában van azzal a ténnyel, hogy nem egy konyhatündér, és hogy a főzés alól fel van mentve. Draco mosolyogva hallgatta Piton kifakadását a lány szellemes előadásában, mert Hermione meglepően jó komikus érzékkel utánozta a férfit.
- Akkor nem fogok megtudni rólad semmit, mást kell kitalálnom, hogy önszántadból elmeséld az életed – vigyorgott a spagettijébe.
- Nem értem miért akarsz rólam bármit is megtudni? – Nem tudta megállapítani, hogy a fiú jó színész, vagy valóban őszinte volt az elkomorulása szavai hallatán.
- Granger, sajnos mint tudjuk, a családom nem éppen ideális helyzetben jött ki ebből a háborúból. Többen kényesek lettek a jó hírnevükre, és megszakították velem a kapcsolatot. Hosszú idő óta te vagy az első, aki szóba áll velem generációm tömegéből, és ezért hálás vagyok, még akkor is, ha nehezen fejezem ki – Draco őszintén gondolta szavait.
Hermione eltöprengett vajon mit szólnának a barátai, ha tudnák, hogy milyen értelmes beszélgetőpartnert fedezett fel Draco Malfoy személyében. Sejtette a reakciójukat, ő maga sem volt meggyőződve saját épelméjűségéről. De már olyan mindegy volt nem-igaz? Kiharcolt egy állást Pitonnál, akiről tudta, hogy nem szívlelheti, bár mentségére szóljon, hogy azt nem sejtette, hogy ennyire gyűlöli. Aztán gondolkozás nélkül elfogadta a botrányos szerződési feltételek, mert törleszteni akart. El kellett csendesítenie háborgó lelkiismeretét, és bár ezt csak halkan ismerte el, de egy új esélyt remélt a férfitől. Már tudta, hogy feleslegesen vár rá. Fejet hajtott a bánásmód felett, és csak most, hogy már tudta ez a fajta megalkuvó viselkedése nem vezet sehová, csak most lett végre újra önmaga. Megértett egy pár heti elmegyógyintézeti kezelésre. A saját maga elé állított görbe tükör keserű mosolygásra késztette. Bár eléggé bizarr önképet festett magáról az elgondolás, hogy régi ellenségével éppen őszinteségi játékot játszik. A kifordult magából a világ, amiben eddig élt, és ő csak próbált a felszínen maradni, mielőtt a hullámok elsodorják.
A késői ebéd után egy rövid sétára indultak a parkban. Többen felismerték Dracót és Hermionét, furcsálló pillantásokat küldtek feléjük. A lányt csak pár percig zavarta a dolog, utána már nem vett tudomást róluk. Draco emelt fővel haladt mellette, ez némileg emlékeztette őt, Lucius gőgös testtatására.
- Na,ki vele, Granger, látom hogy valamit nagyon meg akarsz kérdezni! – kuncogott a lány zavartságán. – Tudom, hogy kikívánkozik belőled.
- Ez nem is igaz! – védekezett. – Ennyire látszik? - kérdezte meg pironkodva. - Rendben… csak az érdekelne, hogy miért nem tartod a kapcsolatot a szüleiddel? Mindig is úgy véltem, hogy sokat számít neked a család, amibe beleszülettél, de apád azt mondta, hogy nem vagytok beszélőviszonyban. – Ajkát beharapva várta a választ, tudta hogy nincs joga ilyen mélyen beleártani magát a fiú életébe.
Draco egy mélyet sóhajtott, majd fejét kissé lehajtva mesélni kezdett, miközben leültek egy padra. Elmondta, hogy akkor még nem akart kiszállni, amikor azt a szörnyű megbízást kapta a Sötét Nagyúrtól. Hajtotta a bizonyítási vágy, meg akarta mutatni minden halálfalónak, hogy ő is ér annyit, mint ők. Helyre akarta hozni Lucius hibáját. Megcsappant a tekintélyük a minisztériumi incidens után.
De aztán beismerte, hogy nem tudta megtenni. Hirtelen kényszernek érezte az egészet, úgy érezte megfullad, túl sokat vártak tőle. Nem volt képes ölni, pedig azt hitte hidegvérrel ki tudna végezni bárkit. Hermione ledöbbenve hallgatta, fogalma sem volt róla, hogy abban az időben a fiú így őrlődött a két part között.
Draco minden részletre kiterjedően, elmondta hogyan vesztették el a vagyonukat, mikor véget ért a háború, és hogy az apja csak a régi befolyásának köszönhette, hogy most nincs börtönben. De választ nem adott a viszonyuk megromlására.
- Fájdalmas lehetett megtapasztalni a nincstelenséget, a kánaán után – élcelődött Hermione.
- Igen már tudtam milyen szar érzés lehetett Weasleynek, mikor ezzel szívattam a suliban. – Szégyenlősen elhúzta a száját. – Igazi seggfej voltam akkoriban, de megváltoztam… vagyis próbálok megváltozni. Nem könnyű, a belém nevelt elveken nehéz túllépnem.
- Csak még azt nem tudom, miért akarsz más lenni, mint aki voltál? – Hermione nem tágított. - Persze sokkal szimpatikusabb vagy jelen pillanatban, de számomra akkor is érthetetlen pálfordulás a részedről. - Draco kiérezte a lány szavaiból a bizonytalanságot. – Ha nem akarod elmondani, nem számít. Biztosan kínos az agymosásos beavatkozásodról beszélni. – Malfoy felháborodása filmekbe illő volt.
- Ha minden áron tudni akarod, elárulom, hogy végre megéreztem a pöcegödör szagát amiben tizenegy éves korom óta tapostam. – A lány nem értette pontosan mire gondolt. – El sem tudom mondani milyen érzés volt rájönni, hogy az apám egy gennyláda, és az anyámat ez jól láthatóan nem zavarta. Tudod mit csinált Lucius miután a vagyonunk nagy részét elárverezték a fejünk fölül? – A hatásszünet felpiszkálta Granger érdeklődését. – Szépen körbelátogatta a rokonainkat, és zsarolással, hízelgéssel pénzt csikart ki belőlük, hogy legalább némileg tehetősnek mondhassuk magunkat. Rémes volt hallgatnom azt a sok szemetet, ami Lucius száján jött ki. Elhatároztam, hogy én nem akarok egy zsarnokoskodó egoista barom lenni. Mikor számon kértem rajta a viselkedését, óriási pofonnal válaszolta meg a kérdéseimet. Ennek már majdnem öt éve. Az anyámmal is alig beszéltem. Nem akar kiszállni a „hintából", pedig már neki is biztos hányingere van. De a Malfoy név még egész jól cseng a volt sötét oldalbeli követők körében. Persze a normális világos varázslók legszívesebben leköpnének minket, de ezt valahogy nem akarja észrevenni. Ha elválnának, csak Narcissa Black lenne, és a kutya se tudná, hová tegye. Inkább él tovább a kártyavárban, és imádkozik, hogy ne dőljön rá.
- A mamádnak is megvannak a saját indokai, amik talán nem a legjobbak. De téged biztosan szeret. – Nem értette miért vigasztalja diákévei megkeserítőjét, de végül úgy találta talán azért, mert Draco olyan gyámoltalannak tűnt.
- Az anyám csak a drága ruhákat, az ékszereket, a parfümöt, és valószínűleg a szeretőjét szereti! – fakadt ki a fiú. – Bár nem lehetek biztos benne, hogy van neki, de nem zárom ki a lehetőségét. - Hermione pontosan így látta Narcissát mindig is. Nagyzolós, megjátszós nő volt, akinek egy szép ruha többet jelentett, mint egy ölelés a fiától. Mióta tisztában volt a munkaadója és a nő közötti kapcsolattal, rettegett mikor bukkan fel náluk megint.
- Na jó belőlem elég. Most te jössz Granger, ha nem akarsz mesélni arról mi történt veled, akkor legalább azt áruld el, hogy miért pont Perselusnak kezdtél el dolgozni. – Hermione szemét sűrű köd lepte el.
- Ha ezt elmondanám el kéne mondanom mindent, és akkor meg kellene, hogy öljelek. Nem hagyhatok tanukat! - Az órájára pillantott. – Mennem kell, már késő van.
- Repül az idő, ha jó társaságban van az ember – replikázott a fiú. Hermione kissé elmosolyodott. – Hazakísérhetlek? – Majd választ nem várva, karon ragadta a lányt, és elindult vele a parkból kivezető úton.
SS/HG
Perselus kényelmesen elnyúlt a szalon kanapéján. Hermione házon kívül volt, így megengedhette magának, hogy kibújjon zord álarca mögül, és kicsit ejtőzzön. Ezernyi gondolat kavargott a fejében. Kezdett félni saját magától, mert bármennyire is irritálta a lány, kezdte élvezni kis csatározásaikat. Végre nem a gyámoltalan kislánnyal kellett szembenéznie, hanem egy dacos érett nővel, akinek mindenről megvolt a határozott véleménye. Épp úgy, mint ahogy neki is. Pontos képe volt a lányról, akit még mindig nem szívlelt. Diákkorában egy kiemelkedő elme ragyogását követhette figyelemmel, egészen addig a percig korának egyik legokosabb boszorkányának tartotta Hermionét, míg azon az ominózus napon be nem vallotta vélt érzéseit. Máig nem hitte el, hogy a lány belehabarodott, dacára az okklumencia órákon elcsípett emlékfoszlányoknak. Meggyőződése volt, hogy egy hormontúltengéses zavarodott kamasz fantáziálgatásait nézhette meg, szája keskeny mosolyra húzódott, ahogy felidézte magában a lány pőre alakját. Akár undorítónak is nevezhette volna a viselkedését, de már túl volt az ilyesfajta lelkiismereti dolgokon. Elég sok szörnyűséget látott már ahhoz, hogy kemény legyen a szíve. Több borzalmat élt át, mint amennyit bárki el tudott képzelni. Talán túl messzire ment a lány büntetését illetően, de akkor és ott úgy érezte jogos, amit tesz. Nem tagadta férfiúi önbecsülésének kellemes érzés volt, hogy egy fiatal és ártatlan lány róla képzeleg. Nem fog érte bocsánatot kérni, az nem az ő stílusa…
Az ajtócsengő türelmetlen hangja megzavarta pihenését. Fáradtan, morcosan ment az ajtóhoz, hogy közölje a hívatlan látogatóval nézeteit a késői órán való zavarás miatt.
Az ajtóban Narcissa Malfoy hideg mosolyába ütközött. A nő engedély kérése nélkül lépett be a házba, és várakozás teljesen tekintett az ajtót becsukó férfira. Perselus tisztában volt vele, hogy a nő nem egy késői teára ugrott be. Legjobb tudomása szerint Lucius Franciaországban intézte újabb üzleti ügyeit, és ezen felbuzdulva hűtlen felesége máris prédára vadászott. Narcissa sosem kellette magát túl feltűnően, elvárta hogy körüludvarolják. Piton azonban fáradtnak érezte magát az efféle előjátékhoz. Mélyen a nő szemébe nézett és éhesen csapott le a szájára.
- Perselus, csak nem itt az előszobában akarsz nekem esni? - feddte meg hamis mosollyal szeretőjét. Hirtelenszőke hajzuhatagát megrázva kisimította a ruháján ejtett gyűrődéseket, és a már jól ismert hálószoba felé vette az irányt.
- Csak utánad kedvesem, ismered az járást – gúnyolódott mögötte haladva Piton. Volt idő mikor tisztelte ezt a nőt a tartásáért, politikai nézeteiért, csodálta hűvös szépségét, hidegvérét. Mára eljutott odáig, hogy mindezen tulajdonságok értelmüket vesztették, csak kihasználta a kínálkozó alkalmat, és minden lelkiismeret furdalás nélkül birtokba vette a csábos testet.
Hermione és Draco szótlanul, szelíden mosolyogva sétáltak a Piton-rezidencia felé. Megálltak az ajtóban, a lány úgy érezte meg kell köszönnie a kellemes délutánt, mikor az ajtó hirtelen kinyílt mögöttük. A két Malfoy, döbbenten nézett farkasszemet. Kínos másodpercek teltek el, míg végül Draco a torkát köszörülve megszólalt. Eközben Hermione besurrant a nyitott ajtón, és Piton zárkózott arcát fürkészte.
- Anyám! – biccentett tartózkodóan. – Látom még mindig rettentő körmönfont módon szerzed be rólam az értesüléseidet. – Automatikusan feltételezte, hogy az anyja miatta kereste fel Pitont. Hermione az ajkát már véresre harapva próbálta magában tartani az igazságot. Fájdalmasan érintette meg ajkait, mozdulata nem kerülte el Piton tekintetét.
- Sajnálatos módon kevesebbszer látlak, mint szeretnélek, ezért vagyok kénytelen más eszközökhöz nyúlni, ha tudni szeretnék hogyléted felől. – Hermione majdnem felkiáltott az égbekiáltó hazugság hallatán. – Már éppen indulni készültem, amint látod, de egy darabon elkísérhetnél – hidegen mosolygott saját fiára.
- Vissza kell mennem az iskolába – felelte kimérten a férfi, majd a lány felé fordult. – Örültem a mai találkozásnak Hermione, megismételhetnénk a közeljövőben, ha gondolod.
- Persze, mindenképpen – válaszolta zavartan a lány, majd a szobájába sietett. Perselus gyanakvó pillantása kísérte végig az útját.
