Mordály zúgolódva tért vissza a kabinba. Az előbb a pilóta fülkében veszekedett a vezető Star Lorddal, most pedig levetette magát elém a kanapéra. Épp Peter zenelejátszóját tanulmányoztam, sikerült kilopnom az övéből, mikor nem figyelt. Érdekes volt, sárga, sosem láttam ahhoz hasonlót… pedig mennyit időztem halandók között!
– Ez a fafej úgy fel tud húzni! – dörmögte a mosómedve.
– Már csak a jelenléte irritáló, ha onnan vesszük. De érti a dolgát és a jó cél érdekében harcol… – komolyan tekintettem rá.
– Köszönöm, de nem kértem analízist a betegről!
– Gúnyolódj csak!
– Én vagyok Groot.
Groot felé fordultam. Mióta találkoztunk, csak ezt hajtogatta, és Mordály értette, illetve nem is tudom… talán a hanglejtése jelentett volna valamit? Minden esetre felvontam a szemöldökömet, látva a mosómedve bosszús arcát.
Sokáig nem mondott semmit, kezdett beállni a kínos csönd, de megelőztem.
– Ha meg van a kő, és Ronan újra a kezeim közé került… – kezdtem. – Mit fogtok csinálni?
– Úgy volt, hogy kitéphetem a gerincét! – kapta fel erre Drax a fejét. Az akció során számtalan halált ígért Ronanre előttem, de minduntalan csitítottam. Most csak a szememet forgattam. Bamba hangja néha felkeltette bennem türelmetlen énemet. – Miért nem téphetem ki?
– Mert meg akarom gyógyítani.
– Miért akarod meggyógyítani? – kérdezte ezúttal Mordály, számon kérően fonta össze karjait a mellkasa előtt. – Mióta csatlakoztál, csak ez megy. Ronant meggyógyítom ekkor, akkor, sőt, inkább most… még Peter is hisz neked… de miért akarod megmenteni azt a gyilkost?
– Én vagyok Groot.
Hirtelen csönd lett. Mordály hümmögött, kuncogott és lassan szívből feltörő kacajjal vetette hátra a fejét. – Ne beszélj hülyeséget, Groot! Doki, hallod ezt? Még hogy szerelmes… kérlek, ne ess kétségbe drága barátom, de az Agysebésznek nincsenek érzései! – nem mondtam semmit, nem is nevettem velük. Zavartan fürkésztem újra a zenelejátszót. Már kezdtem én is kételkedni abban, hogy azokat a bizonyos érzéseket valaha is képes lettem volna ugyan úgy törölni, mint a többit. Talán Grootnak igaza volt. Egy fa mondta volna meg, mi az igazság?
Rá pillantottam. Értetlenül szemezett velem, édes naivsággal mondta tovább az ő egymondatos prédikációját.
– Én vagyok Groot! – akaratosabban ismételgette. Mordály mind ahányszor hangosabban nevetett… elvégre egy Agysebésznek nincsenek érzései.
Az újabb emlékfoszlány miatt meg kellett állnom. Egy pillanatig a semmibe révedve nyomtam le a kis gombócot a torkomban, visszaerőltettem könnyeimet a helyükre.
Loki a tervemhez igazodva állt meg a trónterem közepén, a mágusok köré gyűltek egy nagyobb körben, a Három Harcos és Lady Sif pedig parancsomra vastag kabátokat hozatott. Jelt adtam, a király pedig a zománcozott padlózatba vágta a lándzsa fejét, a mágusok egy-egy tartóoszlophoz nyomták tenyerüket. A terem, és hamarosan az egész palota – kicsit lassabban, mint vártam – jeges rétegbe burkolózott.
Csönd volt. Leheletünk fehéren gomolygott előttünk, az apró szemű hópihék nyugodt táncban szállingóztak ránk. Loki elengedte a lándzsát, kezei nélkül is működött. Elképedve, elégedetten nevetett fel.
– Sikerült, Virág, pont, ahogy mondtad! – rám tekintett, de arcáról azonnal lefagyott a jókedv.
Tudtam, mit láthatott. Tűz Óriásként – még ha csak részben is voltam az – a hideg bénító, fájdalmas érzést telített egész testemben. Pilledt voltam, no, meg minden bizonnyal fal fehér. Legyintettem, nem akartam, hogy megint miattam vesztegessük az időt. Az erkélyhez csoszogtam, és kedvező látvány fogadott. A jég gyorsan terjedt, befagyasztotta a Szivárvány Híd alatt a tengert, befedte a várost. Önelégülten pillantottam fel az addig magabiztos Lord Groegenre. Mérhetetlen döbbenet volt arcukra írva. Nagyon is jól szórakoztam.
Visszafordultam a harcosokhoz.
– Itt nem állhatunk meg – kezdtem. Éreztem, ahogy egyre gyengültek végtagjaim. Hangom remegett, de több energiát pumpáltam bele, inkább kiabáltam. – Bezárjuk a féreg lyukat, és akik itt maradnak, azokkal vagy mi, vagy a fagy végez.
– Veled mi lesz? – Fandral majdnem hozzámért, de ügyesen elcsusszantam előtte. – Nem árt meg a hideg, Virág?
– Én vagyok az Agysebész! – hiú vigyor varázsolódott az arcomra, nagyon reméltem, hogy nem tűnt olyan műnek, mint amilyen igazából volt.
Utólag áldottam magam, amiért kivettem a szenzort a siklóból. Hogun hozott nekem egy asgardi számítógépet… illetve valami ahhoz hasonló szerkezetet, amihez hozzákapcsolhattam. Csak képernyője volt, az is holografikus terület, arany keretben. Segítségül hívtam kvantum fizikai tudásomat, villám gyorsan módot kellett volna fabrikálnom. De a bénulás az agyi funkcióimat is lassította a szívem verése mellett. Sokszor kellett pislognom, hogy rájöjjek, mit is mutatott a kijelző.
– A féreglyukat odaátról generálták, muszáj átmenni, hogy becsukjuk! – kezdtem, dideregve húztam össze magamon a szőrmekabátot, amit Fandral terített a hátamra abban a pillanatban. – Ott lesz egy kő. Tulajdonképpen önmagát ellátó energiaforrás. Nem tudom, hogyan, de működésbe léptették… azt a követ kell leállítanunk.
– Olyan, mint a Tesseract? – kérdezte Lady Sif, gúnyosan sandítva Lokira. A király türelmetlenül forgatta a szemét, intett, hogy folytassam.
– Ez a Tesseract. Hatalmas a gammasugárzás, minden jel arra utal, hogy náluk van!
– Lehetetlen! – nyögte Volstagg. – Hiszen mi vittük a Gyűjtőhöz, biztonságban, lezárva!
Elöntött a méreg. Sosem találkoztam a Gyűjtővel, de jól tudtam ki volt ő, és a termetes harcos beszámolója úgy rugóztatta bensőmben az információkat, amiket tudtam róla, hogy tarthatatlanul kiköpködtem, új erőre kapva kiabáltam a plafonra meredve.
– Odin kincseskamrájába kellett volna tenni, nem pedig egy habókos semmirekellőhöz, aki ráadásul csaknem nyolcszor lett lecsukva, mert világuralomra akart törni! – olyan egyértelműen volt ott az a jelzőtábla: CSAK A GYŰJTŐHÖZ NE VIDD, MERT LEIGÁZZA A KILENC VILÁGOT, hogy szinte sírva-röhögve őrjöngtem. – Mégis ki adta ezt a parancsot?
– Maga Odin! – sziszegte Lady Sif.
Lokira pillantottam, de ő védekezően tette fel mindkét kezét.
– Börtönben voltam!
– Azt a leborulóját! – szitkozódtam már csak suttogva. – Bárki megvehette tőle, lefizethette… a Gyűjtő nem Tűz Óriás… semmi haszna nem lenne ebből. Csinálhatta volna egyedül is… ez más…
– Virág, várjuk a parancsot! – sürgetett a király.
– Egyedül nem fog menni. Hacsak nincs egy tíz méteres csúzlitok, sehogy sem jutunk át élve…
– Mit kellene tennünk?
Fandralra néztem. Elvetemült ötletem támadt.
