- Parancsnok! Parancsnok, ébredjen!
Heracles álmosan kinyitotta a szemét, bár a félhomályban nem igazán tudta kivenni, ki is áll az ágya mellett.
- Nem kellene éjszakára bezárnia a szobáját, uram! - mondta az alak – Ha nem tette volna meg, már egy órája szóltam volna, hogy Sadiq úr hívatja, sürgős ügyben, a Magas Torony erkélyén.
- Mi a fene történt…? - morogta Heracles, ahogy felült.
- Siessen, parancsnok!
Ezzel a szolga elfutott, egyedül hagyva Heraclest a gondolataival. Ahogy az égre nézett, azt állapította meg, hogy hajnal van. De mit akarhat tőle Sadiq egy ilyen korai órán? Ráadásul egy torony erkélyén? Este nem hívatta magához, csak nem tört rá ennyire a vágy, meg Heracles hiánya, hogy egy hideg, meghitt erkélyen akarja most…
Hosszú sóhajok közepette húzta fel a nadrágját, az ingét, majd a cipőjét. Komótosan lépett ki a szobájából a a sötét folyosóra, majd indult megmászni a lépcsőket, amik a toronyba vezettek. Odafent az erkélyen találta Sadiqot, de nem egyedül, és még ruha is volt rajta. Elrejtette meglepetését és kifejezéstelen arccal sétált ki az erkélyre és állt meg Sadiq mellett.
- Fenének kell bezárnod az ajtódat.- mondta kissé ingerülten Sadiq – Minek is érném el a parancsnokomat vészhelyzetben?!
Heracles csak egy közömbös pillantást vetett rá, mielőtt elnézett a város felett, egészen a tenger sötét hullámaira. Ugyan fáklyák nem égtek, de a hold fényében mégis kivehetők voltak az ismeretlen hajók, amikből elég sok volt.
- Kik ezek? - kérdezte, ahogy a korlátra könyökölt.
- Valami egyiptomi lázadó banda. - sziszegte Sadiq – Nem tudom milyen erősek, viszont az biztos, hogy sokan vannak.
- Tárgyaltál velük, uram? - kérdezte Heracles.
- Küldtem egy követet. - bólintott Sadiq – Ezzel az üzenettel küldték vissza.
Átnyújtott egy papírfecnit, amit Heracles az egyik fáklya alá tartva olvasni kezdett.
Vannak nagy hibáid, nagyuram, nagyon nagyok. Ilyen például, hogy bármi jöttment banditát az ágyasoddá fogadsz. Visszatértem, Sadiq nagyuram, hogy megdöntsem az Oszmán Birodalmat, és az ékköve, Shalin lesz az első. Csak a város megadásáról vagyok hajlandó tárgyalni.
Hassan, egyiptomi hercege
Heracles megrázta a fejét és sóhajtva visszaadta a lapot.
- Ez egy idióta. Nem képes megdönteni az egész birodalmat. - mondta Heracles.
- Ebben én is biztos vagyok, de jelenleg az én városom kapujában álldogál és akárhogy nézem, ez már kockázatosabb!
- Mit tettél ezen kívül, amíg nem voltam itt?
- Néhány csapatot falra rendeltem. Állni fogják az ostromcsapásokat. Aláaknázni nem nagyon próbálkoznak majd, a palota a város közepén van.
- Attól még a fal alatt átáshatnak. - mondta Heracles és az egyik erkélyen álldogáló őr felé fordult – Készíts egy csapatot arra, hogy ellenaknákat ássanak! - mondta, mire a katona bólintott és sietve elhagyta az erkélyt – Te pedig – fordult a másik felé – keltsd fel a lakosokat. Szedd össze az összes katonát, aki nem ment a falra.
A másik katona és bólintott, majd gyorsan otthagyta őket, hogy teljesítse a feladatát. Így Sadiq és Heracles kettesben maradt az erkélyen. Heracles megengedte, hogy az indulatai kiüljenek az arcára.
- Akkora egy idióta vagy! - sziszegte és vészjóslóan közelebb lépett – Volt már legalább egyszer, hogy nem az alfeledre hallgattál? Csak egyszer! Mégis mi volt abban a banditában annyira vonzó, hm? Hogy nem tudtál neki ellenállni? Tudod te milyen értékes adatokat szerzett a városról csak azzal, hogy a falakon belülre jutott?
- Talán… már megéreztem akkor is, hogy nemesi vér. De a szemei neked is tetszettek volna, olyanok…
- HOGY TUDSZ MÉG MOST IS...- elharapta a mondatot és ökölbe szorított kézzel elfordult – Engem hidegen hagynak a szemei. Nem érdekel se férfi, se nő. Nem vagyok olyan, mint te.
Hátat fordított neki és a lépcső felé indult.
- Meg kell védenünk a várost, ez az elsődleges feladat. - mondta – A falakra megyek harcolni.
Sadiq keze a csuklójára kulcsolódott és visszarántotta.
- Tudom, hogy ostoba voltam, nem kell még neked is a szememre hánynod. Számítok rád Heracles. - mondta és kinyúlt, hogy megérintse az arcát. A görög hagyta, de megborzongott az érintésétől – Hamarosan én is odamegyek. Vigyázz magadra.
- Tudok vigyázni magamra. - mordult fel Heracles, megvárta, amíg Sadiq szorítása gyengül, csak ezután húzta ki a csuklóját a kezéből. Sadiq még mindig a kezében tartotta az arcát, így csak kifejezéstelenül a szemébe bámult. Sadiq elvigyorodott. Ismerte a szeretőjének minden apró rezdülését, és hogy milyen gondolatok vannak mögöttük. Megsimogatta az arcát a hüvelykujjával, aztán leengedte a kezét és lassan megrázta a fejét.
- Menj hát, jó Heracles. - mondta Sadiq és visszafordult az erkély felé. Kikönyökölt és a hajókra szegezte a tekintetét, kezeit elgondolkodva összekulcsolta maga előtt.
Heracles nem mozdult mögötte. Rátört valami rossz előérzet, és úgy érezte, valamit még mondania kellene Sadiqnak. Némán állt még pár percig, magával és a rossz érzéssel küzdve, végül anélkül hagyta el az erkélyt, hogy bármit is mondott volna a pasának.
Erzsi hosszú idő után, amikor rájött, hogy a mozgolódás a palota folyosóin nem fog megszűnni, megdörgölte a szemét, aztán álmosan felült. A hold fénye nyugodt, békés fénnyel világított be az ablakon, mégis, ha ilyen mértékű mozgást hallott, az nem vezethetett sok jóra.
Feli és Lovi tőle egy szobára aludtak, Gilbert pedig kettőre. Akkor pattantak ki a szemei, amikor meghallotta az utóbbi hangját a folyosóról. Lerúgta a könnyű takaróját és kirontott a szobából. Két katona fogta Gilbert karjait, fogták az Erzsébettől kapott kardját és húzták ki a szobájából.
- Mi folyik itt? - kérdezte fennhangon Erzsi, ahogy az őrökhöz lépett és vádlón nézett végig rajtuk.
- A várost hamarosan támadás éri, őnagysága. - biccentett az egyikük – Mivel Beilschmidt a testőrséghez tartozik, őt is az udvarra rendelték.
- Hova akarják küldeni őket? - ráncolta a homlokát Erzsébet.
- Valószínűleg a falhoz. - válaszolta az őr – Vagy hátramaradunk tartaléknak, csak a parancsnok tudhatja.
Erzsébet a homlokát ráncolta.
- Ő az én személyes testőröm. Csak én rendelkezhetek felette. - jelentette ki.
- Ez igaz, hölgyem, de jelenleg nem te vagy a vár van veszélyben, hanem a város és a fal. - jegyezte meg az egyikük, de azért elengedték Gilbertet, meghajoltak, majd a dolgukra mentek.
Erzsi bosszankodva az albínóhoz lépett.
- Mi a fene? Támadás? - morogta.
- Egyiptomiak, úgy hallottam. - mondta Gilbert nyugodtan és a férfiak után nézett, akik az elmentek – Tudod, velük kellett volna mennem.
- Mégis minek? Amilyen szerencsétlen vagy, azonnal megöleted magad.
- Kedves, hogy hiszel bennem. - röhögött fel – Meg tudom védeni magam.
- Fél kézzel megállítod az ágyúgolyót, el is felejtettem. - csóválta a fejét Erzsi.
Gilbert kinézett az ablakon a hajóhadra, ami a tengeren állt. Tekintete komollyá vált. Erzsébet nem igazán értette, ahogy követte a tekintetét. Megérintette a vállát, és kényszerítette a férfit, hogy a szemébe nézhessen.
- Ne mondd, hogy harcolni akarsz. - mondta.
Gilbert bután elmosolyodott és megrázta a fejét.
- Nem, miért harcolnék egy idegen városért? Csak mert te vagy az úrnője? Ennyire még én sem vagyok elvetemült, Eliza. De nem látod azokat a hajókat ott kint? Ágyúkkal vannak felszerelve, gyorsak, mint a szélvész és valószínűleg könnyű irányítani őket.
- Igen, és? - vonta fel a szemöldökét a nő.
- Ez az a káosz, ami közben elszökhetnénk, Eliza! - ragadta meg a kezét és fojtott, bár izgatott hangon ejtette ki a szavakat- Sadiq nem küldhet utánunk senkit! Mindenki a támadással lesz elfoglalva!
- Aha… - mondta nem túl meggyőzötten Erzsi – Na de mi lesz, ha karantén lesz? Ha körbeveszik a várost? Se ki, se be.
- Ezért megyek én oda ki. - vigyorodott el Gilbert – Nyitott szemmel járok, kerülöm a harcot és keresek egy hajót elérhető közelségben, amivel meglóghatunk.
- A kikötő fog elesni elsőként. - jegyezte meg Erzsi.
Gilbert elhúzta a száját és kinézett az ablakon újra.
- Márpedig most kell megszöknünk, a csata hevében… vagy amikor épp tűzszünet van. Ez a sereg a mi malmunkra hajtja a vizet.
- Gilbert… mit akarsz tenni? - kérdezte óvatosan Erzsi.
Az albínó felé fordult, vörös szemében elszánt láng lobogott.
- Keresek neked és a gyerekeknek egy biztonságos utat ki a városból. Ahol nincs sem őr, sem ellenség, ahonnét messzire el tudunk jutni.
Erzsi sóhajtott.
- Már elhatároztad magad, nem igaz? - kérdezte és közelebb lépett, a kezét a férfi mellkasára tette. Gilbert komolyan bólintott – Csak bizonyítani akarod, hogy igenis férfias vagy, nem igaz? - kérdezte.
- Hő!
- Jó, elég volt a viccekből. mondta Erzsi és megigazította az albínó gallérját – Gondolom nem tudlak megállítani azzal, hogy megoldom én, ne menj.
- Hát, az biztos, hogy nem tudsz visszatartani.
- Ne halj meg, rendben? - nézett fel rá könyörgő szemekkel Erzsébet – Nem halhatsz meg, élned kell értem.
Gilbert mélyen a szemébe nézett és félszegen elmosolyodott. Kezét végighúzta Erzsi arcán aztán gyorsan körülnézett, és megcsókolta. Erzsébet meglepődött, de azért átkarolta a nyakát, ahogy Gilbert magához vonta és megsimogatta a haját.
Amikor elszakadtak egymástól, még összeérintették a homlokukat és úgy néztek egymás szemébe, közelről, komolyan, hosszú pillanatokig, pedig éppen hogy látták egymást a csillagok gyér fényében.
- Vigyázz magadra, Eliza. - suttogta Gilbert.
- Úgy lesz, Gilbert. - ígérte halkan Erzsébet.
Lépteket hallottak a folyosón, és Gilbert elhúzta a fejét, Erzsébet pedig elvette a kezeit a nyakából.
- Ígérem, hogy visszatérek, amint találok kiutat. - mondta az albínó, még gyorsan rávigyorgott, mielőtt az övére csatolta a kardját és eltűnt a félhomályos folyosón.
Erzsébet összetette a leengedett kezeit és ökölbe szorította őket. Már most aggódott Gilbertért, pedig még el sem hagyta a palotát. Az ajkába harapott és kinézett az ablakon a tenger habjain lebegő flottára. Gilbert azt mondta, visszatér, amint talál kiutat. Na de mi lesz, ha nem talál?
Hát itt volt végre. A városban alig pislákolt valahol fény, de nem is volt rá szükség. A nap hamarosan felkel, és Hassan akkor tervezte megindítani a támadását. Már kiadta az utasításokat a parancsnokainak, hogy mit tegyenek, ha megkapják a jelzést a támadásra.
Sadiq még időben lezárta a kikötőt- okos volt tőle, bár a dokkokhoz ugyanúgy be tudtak hajózni, és az a kapu, ami a városfalban volt, nem tarthatja vissza őket örökké.
Páran már elkezdték aláaknázni a falakat az északkeleti oldalon. Ha szerencséjük van, nem veszik észre őket időben és könnyűszerrel be tudnak törni a városba. Ha meg nem… nos, még mindig vannak ostromgépeik, de nagy eséllyel azokra nem lesz szükség. Nem hiába csábította el a pasát, azokról a titkos bejáratokról talán még maga a pasa sem tudott. Ahogy Hassan tudta, nem nagyon volt példa a történelemben arra, hogy megtámadják a várost, Sadiqból pedig kinézte, hogy csak elsiklott a tervrajzok áttanulmányozása fölött, amikor a város ura lett. Ugyan ki merné megtámadni ezt az erős katonaságú várost, ami a hatalmas pasa kormányzása alatt van?
Mosolygott, és kiterítette maga előtt a város térképét, amit a pasától lopott. Minden bejárás és titkos tágas rajta volt, lehetetlen volt, hogy mindet őrizzék.
Hassan felnézett a papírokról a tengerre. Keleten megjelentek a nap első sugarai, majd a napkorong is lassan megjelent a horizonton. A herceg magához intette a parancsnokát.
- A fogyó hold ideje lejárt. Teljesen eltűnt az éjszakai égről, és helyette megjelent a Nap. - mondta Hassan a fénylő égitestet nézve, majd a parancsnoka felé fordult, aki mellette várta az utasításokat – Most indítjuk meg a támadást Shalin ellen.
Az egyiptomi had kürtjei megszólaltak, Hassan pedig lehunyta a szemét és összefonta a mellkasa előtt a karjait. Amikor kinyitotta a szemét, a város már sárgás napfényben fürdött. Hamarosan vörös lesz a vértől.
