9. fejezet

Emlékek


Reggel korán kelt, mosolyogva hozzádörgölőzött Edohoz aki pár óra alatt is egészen közel férkőzött, sőt... hozzásimult... Megsimogatta még az arcát és kibújt az ölelésből, hogy megmosakodjon - attól talán felfrissül. Álmos volt és nyúzott a kevés alvástól.

Edo az ágy közepére húzódott, majd most, hogy már Roy nem volt mellette a férfi párnáját ölelte magához és békésen aludt.

Roy imigyen felfrissülve lépett be a hálóba és ült le az ágyra. Kezével óvatosan simított végig Edo arcán.

- Fel kéne kelni...

Edo álmában halványan elmosolyodott, hozzádörgölte az arcát Roy tenyeréhez, majd felemelte a kezét és gyengéden rákulcsolta az ujjait a férfi csuklójára. Ásított, lassan kinyitotta a szemeit és kissé bágyadtan nézett fel.

Roy örömmel figyelte a srácot, ahogy ébredezik. Önelégült vigyor telepedett az arcára, így már nem is olyan rossz ez a reggel, még ha álmos és fáradt is.

- Jó reggelt...

Edo fülig pirult, majd hirtelen elengedte Roy kezét és felült.

- Jó-jó-jó... reggelt... - mondta zavartan. Halvány emléke volt róla, hogy hajnalban már a férfi mellkasán aludt, ezért csak még vörösebb lett az arca.

- Készülj lassan... majd a menzán reggelizünk - mondta és a szekrényhez sétált ruhákért majd a fürdőbe sietett hogy felöltözzön.

Edo nagy nehezen magához tért, majd szintén a fürdő felé vette az irányt, hogy megmossa az arcát. Elég kómás volt még ahhoz, hogy gond nélkül rányisson az öltöző Royra...

Roy egy száll semmiben volt... és ráérősen húzta fel az alsót, az inget...

Edo pedig ráérősen végigmérte a férfit, majd szép lassan feldolgozta hogy mit lát... Ezen a reggelen már harmadszor vörösödött el, kilépett és bevágta az ajtót...

Egész sok emlék rohanta meg egyszerre és hirtelen... megszédült, az ajtónak támaszkodva leült és a fejét fogta...

Roy meglepődve nézett utána, fel sem tűnt neki a jelenléte. Mikor jöhetett be...?

Felhúzta a nadrágját gyorsan, betűrte az inget, rá a kabátkát és kilépett. Meg is lelte a fiút rögtön az ajtó mellett.

Letérdelt mellé és gyengéden megérintette az arcát.

- Észre se vettem hogy bejöttél... ennyire csak nem vagyok ijesztő... - mondta halkan és lefejtette Edo kezeit az arcáról.

- Ijesztő vagy... - nézett fel rá. A feje még fájt egy kicsit, de az a néhány emlék bőven megért ennyit... Szinte pontosan emlékezett arra a napra, amikor visszajöttek és nem akarta, hogy Roy lássa a cicafüleit, pontosan emlékezett a szülinapjára és a háborúra is... amikor itthon halálra aggódta magát, hogy mi lehet a férfivel...

Megragadta Roy felsőjét, majd magához húzta és egy kissé bizonytalan csókot adott az ajkaira...

Felhúzott szemöldökkel hallgatta, hogy ijesztő, és hirtelen nem tudta hova tenni, mire értette ezt... Kérdőn nézett rá majd mikor Edo megragadta, épphogy megtudott mellette támaszkodni hogy ne essen rá.

Puhán visszacsókolt, szabad kezével átkarolta és közelebb húzta.

A fiú mindkét karjával átölelte Royt és közelebb húzta magához, miközben egyre jobban beleélte magát a csókba.

Roy az ölébe vonta és cirógatni kezdte a hátát, miközben hagyta, hogy a fiú ismerkedjen a múltjával... biztos volt benne, hogy már kezdenek visszatérni az emlékei róluk is.

Edward elszakadt a férfitől, de továbbra is szorosan ölelte. Fejét a vállára hajtotta, tekintete a múltba révedt...

Roy türelmesen tartotta, simogatta a hátát és a nyakába puszilt lehelet finoman. Hagyta, hogy feldolgozza az előtörő emlékeket...

- Rólam beszéltél, amikor a cicát emlegetted... - mondta és halvány mosoly jelent meg az arcán, majd újra simult hozzá. - Pedig azt hittem, hogy csak én képzelem be...

- Igen... rólad beszéltem... - szorította magához, mintha félne, már is elszökik... - Mennyire emlékszel...?

- Amikor hazajöttem a cicafüleimmel... a szülinapomra és egy időszakra amikor egyedül voltam és aggódtam. Érted. Akkor voltál a háborúban... és van egy nagyon halvány jelenet is, de az tegnap ugrott be... levettetted a cipőmet a hálószoba előtt... - sóhajtott, és Royra nézett. - Ugye még nem szakítottunk...?

Roy hozzádörgölte az orrát és eltűrte Edo arcából az előrelógó tincseket.

- Nem... úgy váltunk el, hogy két hét és visszajössz... nem szakítottunk.

Edo arcán megkönnyebbült mosoly jelent meg, majd Roy tenyerébe hajtotta a fejét.

- Reméltem is - mondta, majd kicsit komolyabban nézett fel. - Hányszor csaltál meg? - jött az egy fokkal kínosabb kérdés...

Roy felnyögött, Edo vagy Allal beszélhetett, vagy csak túlságosan jól emlékszik már mindenre. Nem volt egy hűséges típus, felesleges lett volna tagadni...

- Két férfival... - mondta nagy soká csendesen, és felkészült Edo dühkitörésére.

Edwardnak eszébe jutott a felelsz, vagy merszes játék. Akkor kérdezett rá Al erre az egészre burkoltan... Most pedig megértette. Kicsit mérges is volt, de közben nem is haragudott annyira.

Belekócolt Roy hajába.

- Ugye egyik sem tart már? - kérdezte és igyekezte megtartani hangja nyugodtságát.

- Futó kalandok voltak... - válaszolt őszintén és átgondolta, érdemes-e elmondania, hogy Daniel emiatt pikkel rá... de végül hagyta, remélve, a srác nincs olyan jóban Edoval, hogy ilyenekről beszélgessenek. Maest meg sem merte volna említeni...

Edo megkönnyebbülten sóhajtott és ismét hozzábújt.

- Az megbocsájtható... akkor lettem volna haragos, ha visszajövök és találtál helyettem valaki mást... vagy ha végig csak kínlódtál volna... Azt hiszem az normális, hogy vágytál valakire...

Roy szívéről sziklányi kő gördült le...

- Kicsit féltem, mikor Al rákérdezett... Nem tudom, ezután milyen véleménnyel van rólam, de ha te nem haragszol, nem is nagyon érdekel...

Edo arcán egy pillanatra sunyi mosoly szaladt végig, majd ismét komolyabb arcot vágott.

- Azt nem mondtam, hogy nem haragszom... - nézett a szemébe - ,azt mondtam, hogy megbocsájtható... vagyis el kell érned, hogy megbocsássak... - játszotta a durcást. Valójában nem bánta annyira, hogy Roy megcsalta. Legalább nem bánkódott annyira, amíg nem volt itt...

- Az menni fog... - bólintott magabiztosan Roy és apró csókot adott a szája sarkába. - De most irány kedvenc Führerünkhöz. Ha ügyesek vagyunk, talán nem lesz baj...

Újra eszébe jutott, amin még éjszaka gondolkozott... Valami nagyon hiányzik... és ha arra rájönne, összeállna a kép...

Edo bólintott, majd felállt és belépett a fürdőbe, ahova eredetileg is készült.

Hamarosan előbukkant az ajtó mögül a szokásos szerelésében. Fekete nadrág, felső és a piros köpeny.

Roy az ajtóban várta majd gondolataiba merülve elindult. Nem is sejtette, hogy valaki figyeli és szemöldök ráncolva visszahúzódik megfigyelőhelyére...

Edward csendben követte. Izgult, hogy mi lesz a Führernél és közben Roy felé is elkalandoztak a gondolatai...

Szinte fel sem tűnt neki az utcán várakozó Maes, aki feléjük intett.

Roy sem vette észre, túlságosan elmerült olyan problémák átfutásán, mint Ed jelentése... a srác ugyanis nem írta meg... a nagyobb baj pedig, hogy Alt ki kéne magyarázni...

Maes lelkesen egy fényképet nyomott Roy orra alá.

- Na mi az haver? Még mindig kényelmetlen a kanapé? - mosolygott tele szájjal.

- Neked is jó reggelt Maes... - tért ki a fénykép elől majd visszavigyorgott. -Kérdezd Edwardól, bár ő kevésbé bírta...

- Nem volt valami kényelmes - mondta a srác és lezártnak tekintette a témát. Maesről még szinte semmilyen emléke nem volt.

Hughes végignézett Edwardon. Kicsit tényleg megviseltnek tűnt. Nem nagyon aludta ki magát és hirtelen sok minden a nyakába szakadt...

- A Führerhez mentek? - kérdezte komolyabban, majd pillantása Edo zsebére és a rajta függő órára esett. - Azt inkább vedd le... - intett a srácnak, aki először felnézett Royra, majd kezébe vette az órát.

Roy most kapott észbe... tervezte elkobozni a fiútól de az a csók mindent kivert a fejéből...

Óvatosan az órára fogott és kivette a kezéből, nyaklánc módra megkötötte és a fiú nyakába akasztotta, majd a ruha alá is tette.

- Így nem látszik a lánc se... hála, hogy még nyáron is nyakig beöltözöl...

- Nem mehetek hawaii-ingbe a Führer elé... - motyogta és értetlenül érintette meg a kis szerkezetet a felsőjén keresztül. - Miért kell elrejteni?

Roy Maesre pillantott, de a férfi ezt úgy látszik ráhagyta...

- Az Állami Alkimistákat ismét gyilkolni kezdte valaki... csak Államiakat, és a felét eltussolják. A zsebóra a látványos különbség Állami, és más alkimisták között...

Edward lassan bólintott, majd felvonta a szemöldökét.

- Akkor pont, hogy hordani kellene és elkapni az elkövetőt...

Maes a fiú vállára tette a kezét.

- Ez nem ilyen egyszerű... de ezt te is tudod. Csak gondolkozz néha egy kicsit...

- Maesnek igaza van... ez nem ilyen egyszerű. A tavalyi év legjobb eredménnyel vizsgázott alkimistáját is megölte már az illető. Már ha egyáltalán egy emberről beszélünk.

Edo úgy nézett Royra, mint egy őrültre.

- Mi más lehetne?

Roy megállt és döbbenten nézett Edora... Majd leesett neki, lehet, Envyről sincsenek emlékei..

- Mindegy, felejtsd el... - közben már a főépülethez is értek...

Edward úgy érezte, hogy a torkában dobog a szíve a tenyere pedig igencsak megizzadt és nem csak a meleg miatt. Az élete is múlhat ezen a beszélgetésen...

- Te Roy... Biztos, hogy minden rendben lesz?

Roy ránézett és szemében szinte aggodalom ült.

- Sajnos nem... próbálj higgadt maradni és alkalmazkodni a meséhez... amit vagy bevesz, vagy nem...

Edo egyáltalán nem könnyebbült meg. Csak a gyomra rándult meg idegességében.

- Tökéletesen higgadt leszek... - ígérte és az arcán látszott, hogy be is fogja tartani. Maes aggódva figyelte őket.

- Csak semmi pánik... viselkedj természetesen...

- Könnyű azt mondani... - morgolódott.

- Essünk túl rajta - javasolta Roy a folyosón poroszkálva. Nem sietett annyira, mint mondta. Érezte, hogy valami van, amiről nem tudnak és veszélyes rájuk nézve...

Edward nyelt egyet, majd határozottabb arcot vágott és bólintott.

- Rendben van...

Maes sóhajtott.

- Hajrá! Vigyázzatok magatokra!

- Megpróbálunk... - nézett barátjára egy halvány mosoly kíséretében. - Tervez valamit, de én is... - lépett ki határozottan, ő már párszor került szorult helyzetbe...

Edward elvigyorodott. Végül is csak nem lesz olyan szörnyű... a Führer is csak ember. Nem lehet baj...

- Hé Roy! Ha hazamentünk hozhatnál megint valamit a cukrászdából...

- Lehet róla szó... - válaszolt Roy alig figyelve. Még egy folyosó... még egy ajtó...

- Itt volnánk... - kopogott és lépett be rögtön, megvárta míg Edo is beér és becsukta az ajtót.

- Führer - hajolt meg és várt...

Edo követte Roy példáját.

Bradley az asztalánál ült és érdeklődve meredt a párosra.

- Nocsak Mustang... és az ifjú Elric! Örülök, hogy itt vannak és hogy ilyen hamar... Elhozta a jelentést, Tábornok?

- Edward még nem tudta megírni, így én sem készülhettem el vele. A holnapi börtönellenőrzés után megírom mindkét jelentést és péntek reggelre az asztalán lesz... - ígérte gyorsan, egy nap tényleg kevés volt erre.

Edward próbált bűntudatos arcot vágni, bár valójában fogalma sem volt róla, hogy milyen jelentésről fecseg Mustang...

A férfi bólintott, majd felállt.

- Azért röviden szeretném hallani, hogy mi tartott ennyi ideig... és Alphonse Elric is érdekelne...

Roy Edre nézett, mit reagál... de nagyon úgy tűnt, itt elvesztette már a fonalat. Továbbra is nyugodt maradt, akkor is, mikor elkezdte ecsetelni a történteket.

- Továbbra is a Bölcsek Kövét keresték, de kudarcba fulladt a legutóbbi küldetésük. Egyelőre feladták a keresését, amit én a magam részéről toleráltam. Az ifjabbik testvérnek a továbbiakban már nincs szüksége a páncélzatra, így attól megvált. Edward is a városban marad egy darabig, míg felépül - tájékoztatta és egy része még igaz is volt...

Az Elnök összevonta a szemöldökét.

- Remélem nem sértődik meg, ha nem elégszem meg ennyi magyarázattal. Mondd csak, Edward... - szólította meg a fiút, aki kissé megrezzent, majd felpillantott a férfire. Sápadtabb volt, mint szokott... - Miért van az, hogy egyszer csak feladtad a Kő kutatását?

A srác először kissé zavarba jött, dadogni kezdett, majd összeszedte magát.

- A Kő csak egy mese... sokan kutattak már utána, de még sosem akadtak a nyomára. Úgy érzem felesleges álmokat kergetnem. Elég idős vagyok, hogy komolyabb dolgokra koncentráljak... - ezt úgy elhadarta, mint aki betanulta. Büszke is volt magára.

- Hm... komoly beszéd. Remélem nem haragszol meg, ha utánanézek a kutatásaidnak. Semmi károd nem származik belőle, csak átnézetem az iratokat, amik valaha is a kezedbe kerültek...

- Talán gyanúsít valamivel? - komorodott el a fiú.

Az Elnök bólintott.

- Hallottam egy-két pletykát és szeretnék utánajárni. De nem kell aggódnod. Csak ellenőrzöm, hogy a pletyka tényleg csak egy rosszindulatú híresztelés...

Roy lélegzetvisszafojtva hallgatta őket és elégedetten nézett Edora, milyen összeszedett volt... majd el is komorodott, mivel reagálta le a Führer. Nem tetszett neki ez a viselkedés, a férfi nyomon volt, ami mindkettejük számára veszélyes lehet.

- Uram, megkérdezhetem, miféle pletykákról van szó?

- Gondoltam, hogy ezt fogja kérdezni... és a válaszom az, hogy nem. Ez egy elég bizalmas információ és nem akarok senkit sem meggyanúsítani, amíg nem mentem biztosra. Bizonyára megérti, hogy felelőtlenség lenne csak úgy elárulnom. - Elővett egy adag papírt. - Ezeket kérem töltse ki Mustang! A jelentésekkel együtt péntekre várom... Köszönöm, ennyit akartam...

Edward meghajolt és távozni készült amikor a férfi utána szólt.

- Elric... maradj még. Veled még beszélni akarok! - a srác megtorpant és most már nem tudta olyan jól leplezni idegességét...

Roy beharapta a szája szélét. Kezdett elbizonytalanodni, már nem is tudta hová tenni a férfi viselkedését... Az egyértelmű, hogy rájött, mit tettek Edwardék... de honnan?

- Meglesz, Uram... - bólintott és egy bátorító pillantást vetett Edre. Meghajolt még a Führer felé és távozott. Megállt az ajtótól nem messze, várva visszatért kiscicáját...