Chapter 8
A Félvér Herceg
Harry, Ron, Lucy és Hermione másnap már reggeli előtt találkoztak a klubhelyiségben. Alig jutottak túl egymás üdvözlésén, Harry máris gyorsan összefoglalta Hermionénak, mit mondott Malfoy a Roxfort Expresszen.
- Világos, hogy csak fel akart vágni Parkinson előtt, nem? - kotyogott közbe Ron, mielőtt Hermione válaszolhatott volna.
- Hát, nem is tudom... - habozott a lány. - Malfoynak nagy az arca... de ez túl vaskos hazugság...
- Pontosan! - bólogatott Harry.
- Bármennyire hihetetlen, de engem is ez zavar a legjobban… - Lucy nem folytatta az érvelést, mert túl sok fül fordult feléjük, a bámuló szemekről és az általános sugdolózásról nem is beszélve. Közben beálltak a portrélyuk előtt feltorlódott sorba.
- Nem illik mutogatni! - reccsent rá Ron egy különösen pöttöm elsősre. A fiúcska, aki épp a száját takargatva súgott valamit Harryről és Lucyról a barátjának, rémületében kiesett a portrélyukon. Ron elégedetten vihogott.
- Imádok hatodikos lenni! - mondta, miután mindhárman kimásztak a folyosóra. - Az idén lyukasóráink is lesznek! Jó kis üldögélés, láblógatás...
- A lyukasórákat tanulással kell töltenünk, Ron! - sietett leszögezni Hermione.
- Persze, majd később igen - legyintett Ron. - De ma még lazítunk egy nagyot.
- Állj! - szólt hirtelen Hermione. Sorompó módjára felemelte a karját egy szembejövő negyedéves fiú előtt, aki egy neonzöld koronggal a kezében próbált eloldalazni mellette.
- A fogas frizbi tiltott tárgy, el kell koboznom! - folytatta szigorúan. A fiú bosszús képpel átadta a frizbit, majd átbújt Hermione karja alatt, és elszaladt a barátai után. Ron megvárta, amíg eltűnik, aztán kikapta a frizbit Hermione kezéből.
- De jó! Már rég akartam egy ilyet.
Hermione szemrehányását hangos lánykacaj nyomta el - Lavender Brown felettébb mulatságosnak találta Ron szavait. Akkor is nevetett, mikor már elhaladt a négyes mellett, s a válla fölött hátrapillantott Ronra, aki erre büszkén kihúzta magát.
A nagyterem mennyezete szemet gyönyörködtetően kék volt, s vékony felhőfoszlányok csíkozták, akárcsak odakint az eget, a rozettás ablakokon túl. A zabkása- és hemendeksz-adagok bekebelezése közben Harry, Lucy és Ron beszámoltak Hermionénak a kínos emlékű beszélgetésről Hagriddal.
- Hogy jut egyáltalán eszébe, hogy folytatni akarjuk a legendás lények gondozását? - értetlenkedett Hermione. - Mikor mutattunk akár egy cseppnyi lelkesedést?
- Hát ez az! - bólogatott Ron, miután a szájába tömött és lenyelt egy egész tükörtojást. - Viszont még így is mi voltunk a legaktívabbak az órákon, mert szeretjük Hagridot. Ő meg félreértette, és azt hiszi, hogy tetszett nekünk az a hülye tantárgy! Szerintetek van akár egyetlen ember is, aki RAVASZ-ra megy lénygondozásból?
Se Harry, se Lucy, se Hermione nem felelt. Nem volt szükség rá, hisz mind a négyen tudták, hogy az évfolyamukból senki nem akarja folytatni a tárgyat. A reggeli alatt kerülték Hagrid pillantását, s mikor a vadőr tíz perccel később elhagyta a tanári asztalt, félszegen viszonozták vidám integetését.
A griffendélesek az evés végeztével is a helyükön maradtak, hogy megvárják McGalagony professzort. Az órarendek kiosztása ebben az évben a szokásosnál körülményesebb művelet volt, mert McGalagonynak minden tanulónál ellenőriznie kellett, hogy az illető megszerezte- e a választott RAVASZ-aihoz szükséges RBF-minősítéseket.
Hermione másodpercek alatt megkapta az engedélyt a bűbájtan, a sötét varázslatok kivédése, az átváltoztatástan, a gyógynövénytan, a számmisztika, a rúnaismeret és a bájitaltan RAVASZ-szintű folytatására, s nyomban el is szaladt rúnaismeret órára. Neville már nehezebb eset volt; kerek arcán nyugtalanság ült, miközben McGalagony összehasonlította a jelentkezési lapját az RBF-eredményeivel.
- A gyógynövénytan rendben van - szólt a tanárnő. - Bimba professzor tárt karokkal várja magát a „kiváló" RBF-ével. A sötét varázslatok kivédéséhez is elég a „várakozáson felüli". Az átváltoztatástannal viszont gond van. Sajnálom, Longbottom, de az „elfogadható" RBF nem elég hozzá, hogy RAVASZ-szinten folytassa a tárgyat. Nem hiszem, hogy meg tudna birkózni az anyaggal.
Neville lecsüggesztette a fejét. McGalagony merően nézett rá szögletes szemüvegén át.
- Egyáltalán miért akar még átváltoztatástant tanulni? Nem vettem észre, hogy különösebben élvezné az órákat.
Neville rettenetes zavarban volt, és valami olyasmit motyogott, hogy „a nagyanyám akarja". McGalagony bosszúsan felhorkant.
- Legfőbb ideje, hogy a nagyanyja arra az unokájára legyen büszke, aki van neki, és ne arra, akit elképzel magának - különösen azután, ami a minisztériumban történt.
Neville fülig elpirult, és csak pislogni tudott. McGalagonytól még sose kapott efféle dicséretet.
- Sajnálom, Longbottom. nem vehet részt a RAVASZ-kurzusomon. Viszont látom, hogy bűbájtanból „várakozáson felüli"-t ért el - miért nem próbálkozik azzal a tárggyal?
- Nagyanyám szerint az nem elég komoly dolog - motyogta Neville.
- Vegye csak fel! - biztatta McGalagony -, én pedig majd megírom Augustának, hogy a bűbájtan attól még igenis komoly tudomány, hogy ő nem tudta letenni belőle az RBF-et.
McGalagony alig észrevehető mosollyal nyugtázta a Neville arcára kiülő örömteli ámulatot; közben pálcája hegyét egy üres órarendhez érintette, majd az immár kitöltött táblázatot átnyújtotta Neville-nek.
Ezután Parvati Patil következett, akinek az volt az első kérdése, hogy továbbra is Firenze, a jóképű kentaur tartja- e a jóslástan órákat.
- Osztoznak a csoportokon Trelawney professzorral - közölte McGalagony, cseppnyi megvetéssel a hangjában. Köztudott volt róla, hogy nem sokra tartja a jóslástant. - A hatodéveseket Trelawney professzor tanítja.
Öt perccel később Parvati kissé lelombozva indult el az első jóslástan órájára.
- No lássuk magát, Potter! - McGalagony papírjait böngészve Harryhez fordult. - Bűbájtan, sötét varázslatok kivédése, gyógynövénytan, átváltoztatástan... mindegyik rendben van. Meg kell mondanom, Potter, nagyon örülök, hogy ilyen jól vizsgázott átváltoztatástanból. De nem értem, miért nem jelentkezik bájitaltanra. Úgy tudtam, hogy auror szeretne lenni.
- Igen, de a tanárnő azt mondta, hogy a RAVASZ-hoz „kitűnő" RBF kell bájitaltanból.
- Így is volt, amíg Piton professzor tanította a tárgyat. Lumpsluck professzor ellenben a „várakozáson felüli" RBF-et is készséggel elfogadja. Akkor hát akarja folytatni a bájitaltant?
- Igen - felelte gyorsan Harry -, de nem vettem se tankönyveket, se alapanyagokat, semmit...
- Lumpsluck professzor bizonyára kölcsön adja magának, ami kell - nyugtatta meg McGalagony. - Rendben van, Potter, tessék, az órarendje...
Harry átvette a táblázatot és böngészni kezdte.
- Nézzük magát, Potter kisasszony - fordult most Lucy felé McGalagony. - Sötét varázslatok kivédése, átváltoztatástan, bűbájtan, gyógynövénytan és bájitaltan… Mind rendben van. Felettébb büszke vagyok magára, Potter kisasszony, hogy sikerült négy „kiváló"-t szereznie. Akkor hát itt is az órarendje… Jut eszembe, már húszan jelentkeztek a kviddicscsapatba. Alkalomadtán átadom a listát, aztán tetszése szerint kitűzheti a válogatás időpontját.
Pár perccel később Ron is megkapta az engedélyt ugyanazokra a tárgyakra, mint Harry és Lucy, és együtt álltak fel az asztaltól.
- Nézzétek! - Ron csillogó szemmel vizsgálta az órarendjét. - Most is lyukasóránk van... meg a nagyszünet után is lesz egy... meg ebéd után is... hát ez oltári!
Visszatértek a Griffendél-toronyba. A klubhelyiségben most mindössze egy maroknyi hetedéves üldögélt, köztük Katie Bell, az utolsó megmaradt játékos abból a régi csapatból, amelyikben Harry elsősként kviddicsezni kezdett és akivel Lucy tavaly játszott.
- Sejtettem, hogy valamelyikőtök kapja meg - szólt oda a két Potternek a lány, és a csapatkapitányi jelvényre bökött. - Gratulálok, Lucy. Majd szólj, hogy mikor lesz a válogatás.
- Ne hülyéskedj! - legyintett Lucy. - Neked nem kell válogatásra jönnöd, öt éve látom, hogyan játszol, ahogy Harrynél is...
- Ez nem jó hozzáállás - csóválta a fejét Katie. - Honnan tudod, hogy nem találsz egy nálunk sokkal jobbat? Sok jó csapat ment már tönkre attól, hogy a kapitányuk csak a régi arcokat vagy a barátait játszatta...
Ron ettől kissé zavarba jött, s inkább játszani kezdett a negyedéves fiútól zsákmányolt fogas frizbivel. A korong vérszomjasan morogva röpködött keresztül-kasul a klubhelyiségben, és ismételt támadásokat intézett a faliszőnyegek sarka ellen. Csámpás világító sárga szemével kitartóan követte a bűvös játékszert, és fenyegetően fújt, ha az megközelítette őt.
Egy órával később Lucyék kénytelen-kelletlen elhagyták a napsütötte klubhelyiséget, és a négy emelettel lejjebb található SVK-terem felé vették útjukat. Mikor leértek, már ott találták Hermionét az ajtónál várakozó diákok között. A lány igencsak gondterhelt arcot vágott, és meg volt rakodva vaskos könyvekkel.
- Rengeteg leckét kaptunk rúnaismeretből! - panaszolta, mikor barátai odaléptek hozzá. - Szerdára írnom kell egy ötven centis dolgozatot, le kell fordítanom két szöveget, és el kell olvasnom ezt az összes könyvet!
- Szegényke - ásította Ron.
- Várd csak ki a végét! - nézett rá sötét pillantással a lány. - Szerintem Piton se fog kímélni minket.
Még be se fejezte a mondatot, amikor kinyílt a terem ajtaja, és kilépett rajta Piton. Zsíros fekete hajfüggönnyel keretezett arca fakó volt, mint mindig. Láttára a sorban álló diákok azonnal elnémultak.
- Befelé!
Az ajtón belépve Lucy körülnézett. A terem kimondottan nyomasztó hangulatú volt, Piton személyisége máris rányomta bélyegét. Az ablakok összehúzott függönyei kizárták a természetes fényt, helyette gyertyák gondoskodtak némi világosságról. A falakon újonnan kiakasztott képek díszelegtek; számos közülük szenvedő embereket ábrázolt, a többin iszonyú sérülések és eltorzult emberi testrészek voltak láthatók. A diákok szorongva pislogtak a félhomályba burkolózó, rémséges képekre, és néma csendben foglalták el a helyüket.
- Nem mondtam, hogy vegyetek elő bármit is - szólt Piton, miután becsukta az ajtót, és a katedrára lépve szembefordult a csoporttal. Hermione gyorsan visszadugta a táskájába a Harc az arctalannal című könyvet. - Egyelőre nincs más dolgotok, mint rám figyelni.
Piton fekete szeme lassan pásztázni kezdte a felé forduló arcokat - Harryén és Lucyén egy-egy pillanatra megállt a tekintete, s csak azután siklott tovább.
- Ha jól tudom, eddig öt tanár óráit hallgattátok ebből a tárgyból.
Ha jól tudod... Ki tudná jobban, mint te, aki mindegyiknek pályáztál a helyére? gondolta epésen Lucy és ahogy egy pillanatra összenézett Harryvel, rögtön tudta, hogy ő is ugyanazt gondolja.
- Természetesen ezek a tanárok mind más-más módszert és elveket követtek, vagyis a fejetekben tökéletes zűrzavar van. Csodálom, hogy ilyen sokan össze tudtátok kaparni az RBF-et, és még jobban csodálnám, ha mindannyian teljesíteni tudnátok az összehasonlíthatatlanul magasabb szintű RAVASZ-kurzus elvárásait.
Piton a fal mellett elindult körbe a teremben, s egyidejűleg lehalkította hangját. A tanulók forgolódva, nyakukat nyújtogatva igyekeztek követni őt a tekintetükkel.
- A fekete mágia, azaz a sötét művészet ezerarcú, szüntelenül változó és örök. Olyan, akár egy százfejű szörny, ami minden megcsonkított nyakán új, még ádázabb és ravaszabb fejet növeszt. A fekete mágia megfoghatatlan, meghatározhatatlan és elpusztíthatatlan ellenfél.
Lucy rámeredt Pitonra. Az normális, ha az ember tiszteli az ellenséget, de az talán nem, ha ilyen szerető gyengédséggel beszél róla.
- A védekezésben - folytatta Piton, immár valamivel hangosabban - épp olyan rugalmasnak és leleményesnek kell lennetek, mint amilyen rugalmas és leleményes a sötét erő, amit legyűrni iparkodtok. Ezek a képek - Piton rámutatott néhányra - szemléletesen érzékeltetik, mi történik azokkal, akik, teszem azt, a Cruciatus-átok béklyójába kerülnek (ezt egy fájdalmas sikolyba dermedt női arc illusztrálta), megkapják a dementorcsókot (fal tövében gubbasztó, üres tekintetű varázsló), vagy épp egy inferus áldozatává válnak (szétmarcangolt test).
- És most mi a helyzet az inferusokkal? - kérdezte fejhangon Parvati Patil.
- A Sötét Nagyúr már élt ezzel az eszközzel - felelte Piton -, feltételezhető hát, hogy továbbra sem fog ettől tartózkodni...
Piton a terem túlsó fala mentén elindult vissza a tanári asztal felé, s a tanulók most is követték tekintetükkel hömpölygő fekete talárba bújt alakját.
- ...ha jól tudom, a legcsekélyebb gyakorlattal sem rendelkeztek a nonverbális, azaz beszéd nélküli varázslás terén. Milyen előnnyel jár a nonverbális varázslás?
Hermione keze rögtön a magasba lendült. Piton ráérősen végignézett a társaságon, remélve, hogy más is jelentkezik, de csalódnia kellett.
- Nos, Granger kisasszony?
- Az ellenfél nem hallja, milyen varázslatot hajtunk végre - hadarta Hermione -, így nem áll módjában felkészülni rá.
- Bemagolt idézet a Varázslástan alapfokon VI-ból - kommentálta a választ gúnyosan Piton (Malfoy hálásan vihogott a sarokban) -, de a lényeg valóban ez. Akinek nem kell varázsigéket kiáltania ahhoz, hogy átkot vagy rontást küldjön, annak a támadása a meglepetés erejével éri az ellenfelet. Beszéd nélkül varázsolni természetesen nem mindenki tud. Jó koncentrálóképesség és fegyelmezett elme szükséges hozzá, ezek pedig egyeseknél... - itt ismét vetett egy-egy hosszú, maliciózus pillantást Harryre és Lucyra - ...hiányoznak.
Lucy tisztában volt vele, hogy Piton az ő és Harry tavalyi sikertelen okklumencia-óráikra céloz. Mindazonáltal mindketten állták a tanár tekintetét: farkasszemet néztek Pitonnal, amíg az el nem fordult tőlük.
- Most pedig álljatok fel, és rendeződjetek párokba! - utasította a csoportot Piton. - A feladat: beszéd nélkül rontást küldeni a másikra, aki, úgyszintén némán, megpróbálja kivédeni azt. Kezdhetitek.
Piton ugyan nem tudott róla, de Harry és Lucy az előző tanévben legalább a fél csoportot - mindazokat, akik a DS tagjai voltak - megtanították a pajzsbűbáj szabályos elvégzésére. Beszéd nélkül azonban még soha egyikük sem varázsolt. Az első próbálkozások alkalmával sokan csaltak, ki szándékosan, ki akaratlanul: ha nem is mondták ki hangosan, de elsuttogták a varázsigét. Amint az várható volt, Hermionénak mindössze tíz perc után sikerült teljesen némán kivédenie Lucy elmotyogott gumiláb-rontását, amiért Lucy meggyőződése szerint egy elfogulatlan tanár legalább húsz ponttal jutalmazta volna a Griffendélt, ám az óriásdenevért idéző exbájitaltan tanár egy szóra se méltatta a teljesítményt - vagy legalábbis annyira, hogy lehordja Lucyt a szánalmas produkciójáért. Piton a párok közt járkálva figyelte a gyakorlást, s végül a feladattal sikertelenül birkózó Harry-Ron pároshoz is eljutott.
Lucy intett Hermionénak, hogy ne támadjon és figyelte a jelenetet. Ron, aki épp a támadó szerepét játszotta, az erőlködéstől elvörösödve, összepréselt szájjal próbált ellenállni a kísértésnek, hogy kimondja a varázsigét. Harry felemelt pálcával várta a kivédendő rontást, de az csak nem akart jönni.
- Szánalmas a produkciója, Weasley - szólt némi idő elteltével Piton. - Így kell ezt csinálni...
Azzal villámgyorsan rászegezte a pálcáját Harryre.
- Protego!- kiáltotta Harry reflexszerűen.
Azonban Harry előtt két pajzsbűbáj is megjelent, és együtt olyan erősek voltak, hogy Piton megtántorodott tőle, és nekiesett egy asztalnak. Ekkor már az egész csoport a jelenetet figyelte.
- Ki mondta, hogy szegezd rám a pálcádat, Potter? - nézett Piton Lucyra, miután felegyenesedett. A lány valóban ott állt felemelt pálcával és pattanásig feszülő idegekkel. Olyan ösztönszerűen védte Harryt, mintha saját magát kellett volna óvnia. - Ha másnak be tudsz segíteni, akkor nyilván magadat is meg tudod védeni…
Piton felemelte a pálcáját, mire Lucy ismét a „Protego" szóra gondolt és rögtön meg is jelent előtte a pajzsbűbáj. Azonban egy másik hang is harsant:
- Protego!
Harry és Lucy pajzsbűbája együtt visszaverték Piton rontását és ismét nekitaszították a tanárt az asztalnak.
- Nem mondtam elég világosan, hogy a nonverbális varázslást gyakoroljuk, Potter? - kérdezte fojtott indulattal Piton a fiútól, miután ismét felegyenesedett.
- De! - felelte dacosan Harry.
- De igen, uram...!
- Nem kell uraznia, professzor.
A csoport számos tagjának, köztük Hermionénak is, elakadt a lélegzete. Ron, Dean és Seamus ellenben elismerően vigyorogtak Piton háta mögött. Lucy az alsó ajkába harapott, hogy vissza tudja tartani a nevetését.
- Szombat este büntetőmunkára jelentkezel a szobámban - susogta Piton. - Senkitől nem tűröm el az arcátlanságot... még a Kiválasztottól sem.
- Zseniális voltál, Harry! - lelkendezett Ron. miután kiszabadultak Piton terméből.
- Fantasztikus voltál! - nevetett Lucy és egy cuppanós puszit nyomott bátyja arcára (már lábujjhegyre kellett állnia, ha meg akarta tenni).
- Tartanod kellett volna a szád - csóválta a fejét Hermione. - Nem értem, mi ütött beléd.
- Ha nem vetted volna észre, rontást küldött Lucyra! - dohogott Harry. - Épp elég volt végigcsinálni vele az okklumencia-órákat! Most már keressen másik kísérleti nyulat magának! Különben se tudom felfogni, hogyan engedheti Dumbledore, hogy SVK-t tanítson! Hallottátok, hogy áradozott a fekete mágiáról? Mintha szerelmes lenne belé; megfoghatatlan, elpusztíthatatlan...!
- Hát igen. - Hermione lesütötte a szemét. - Egy kicsit úgy beszélt, mint Lucy.
- Mint én?! - háborodott fel Lucy.
- Igen, amikor azt magyaráztad, hogy milyen érzés szembenézni Voldemorttal. Azt mondtad, hiába magolunk be egy csomó átkot, mert minden az eszünkön és a lélekjelenlétünkön múlik... Piton végül is ugyanezt mondta: hogy a bátorság és a találékonyság a legfontosabb.
Lucy képtelen volt tovább vitatkozni, annyira elámult tőle, hogy Hermione ugyanolyan komolysággal idézi őt, mint a Varázslástan alapfokon definícióit.
- Lucy! Harry!
A két Potter megfordult. Jack Sloper, a Griffendél előző évi csapatának egyik terelője sietett feléjük, kezében két pergamentekerccsel.
- Ezt nektek küldik - lihegte Sloper, majd Lucy felé fordult. - Figyelj, hallottam, hogy te vagy az új csapatkapitány. Mikor lesz a válogatás?
- Még nem tudom - felelte Lucy. Azt nem tette hozzá, hogy Slopernek nem sok esélye van újra bekerülni a csapatba. - Majd kihirdetem, ha meglesz az időpont.
- Oké... azt reméltem, hogy most hétvégén lesz...
De Lucy figyelmét ekkor már a pergamentekercsre írt szálkás, dőlt betűk kötötték le. Szó nélkül otthagyta Slopert. Harry, Ron és Hermione nyomába eredt - Harry már javában olvasta nekik a saját üzenetét -, s menet közben kibontotta a levelet.
Kedves Lucy!
Szeretném, ha ezen a héten megtartanánk az első különórát. Kérlek, jelenj meg vasárnap este nyolc órakor az irodámban. Remélem, kellemesen telik az új tanév első napja.
Üdvözlettel:
Albus Dumbledore
Ui.: Szeretem a Sav-A-Júj cukrot.
- Mi az, hogy szereti a Sav-A-Júj cukrot? - hallotta Ron értetlenkedését, mikor utolérte őket.
- Ez a jelszó, amire beenged a szobája előtt őrködő kőszörny - magyarázta fojtott hangon Harry. - Haha! Elmarad a büntetőmunkám Pitonnál!
- Neked mit írt? - kérdezte Hermione Lucyt.
- Vasárnap kell megjelennem nála - mesélte izgatottan Lucy. - Neked meg, gondolom, szombaton.
- Pontosan - bólintott Harry vigyorogva.
A négyes egész szünetben azt találgatta, vajon mit fog tanítani Dumbledore Harrynek és Lucynak. Ron azt mondta, olyan különleges rontásokat és ártásokat, amiket a halálfalók biztosan nem ismernek. Hermione erre kijelentette, hogy olyanokat törvényellenes használni, és arra tippelt, hogy a tananyag a defenzív mágia magasiskolája lesz. A szünet végén Hermione elment számmisztika órára, Lucyék pedig felballagtak a klubhelyiségbe, és kelletlenül nekiláttak a Pitontól kapott házi feladatnak. Az annyira nehéznek bizonyult, hogy még messze nem voltak készen vele, mikor Hermione csatlakozott hozzájuk az ebéd utáni lyukasóra idejére, s bár a lány jelenléte jelentősen felgyorsította a munkát, mire végeztek, már meg is szólalt a délutáni dupla bájitaltan kezdetét jelző csengő. Mindhárman elindultak hát a jól ismert alagsori terem felé, ami oly sokáig Piton rezidenciája volt.
A pincefolyosón mindössze tucatnyi diák várakozott. Crak és Monstro a jelek szerint nem tudták megszerezni a RAVASZ-kurzushoz szükséges RBF-minősítést, ott volt viszont Malfoy, rajta kívül pedig három másik mardekáros, négy hollóhátas és a hugrabugos Ernie Macmillan, akit Lucy fellengzős stílusa ellenére kedvelt.
- Harry! Lucy! - Ernie fontoskodva nyújtotta a kezét a közeledő Harry felé. - A reggeli SVK-n nem volt alkalmunk szót váltani. Egészen tűrhető óra volt, nem gondoljátok? No persze a pajzsbűbáj lerágott csont nekünk, DS-veteránoknak... Ron, Hermione, hogy vagytok?
A megszólítottak épp csak kimondták egy „kösz, jól"-t, mikor már nyílt is a terem ajtaja, és kitüremkedett rajta Lumpsluck hasa. Az öreg varázsló bajuszkanyarító mosollyal fogadta a bevonuló diákokat, Harryt, Lucyt és Zambinit pedig külön is köszöntötte.
A pincetermet meglepő módon már ekkor gőzfelhők és különös illatok töltötték be. Harry, Lucy, Ron és Hermione elhaladtukban érdeklődve szagoltak bele a nagy, teli üstök sorába. A négy mardekáros közösen foglalt el egy asztalt, a hollóhátasok szintén saját csoportot alkottak, így Ernie magától értetődően Harryhez, Lucyhoz, Ronhoz és Hermionéhoz csatlakozott. A választott asztaluk mellett álló aranyszínű üstből a legcsábítóbb illat áradt, amit Lucy valaha érzett: egyszerre volt meg benne a csokistorta meg a faseprűnyél szaga, és még a liliom illata, ami a kedvenc virága volt. Azon kapta magát, hogy nagyon lassan és mélyen lélegzik. A varázsfőzet gőze eltöltötte, akár egy finom, meleg ital, s a lelkébe végtelen nyugalom és elégedettség költözött. Rámosolygott Hermionéra, aki visszamosolygott rá.
- No hát akkor, lássunk hozzá! - szólalt meg Lumpsluck. Terjedelmes alakjának körvonalai finoman remegtek a színes párafelhők mögött. - Vegyetek elő a mérleget, az alapanyag-készletet és persze a Bájitaltan haladóknak című könyvet...
- Tanár úr - emelte fel a kezét Harry.
- Parancsolj, kedves fiam.
- Nekem nincs se mérlegem, se könyvem, se semmim - és Ronnak sincs. Úgy tudtuk, hogy nem mehetünk RAVASZ-ra bájitaltanból...
- Á, igen, igen... McGalagony professzor szólt rólatok... Semmi probléma, kedves fiam, semmi probléma. Nyugodtan szolgáljátok ki magatokat a tárolószekrényből, mérleget is kerítünk nektek, és akad itt néhány régi tankönyv. Aztán majd írtok a Czikornyai és Patzába...
Lumpsluck odadöcögött a sarokban álló szekrényhez, előásott belőle két patinás rézmérleget, valamint két viharvert példányt Libatius Tinctor Bájitaltan haladóknak című művéből. Mindezeket átadta Harryéknek, aztán ismét a csoporthoz fordult.
- Jól van - szólt elégedetten, s arany mellénygombjait komoly szakítópróbának kitéve kidüllesztette amúgy is domborodó mellkasát. - Mint látjátok, előre elkészítettem néhány főzetet - csak kedvcsinálónak. Ezek mind olyan bájitalok, amelyeket a RAVASZ-vizsgával a zsebetekben már magatok is el tudtok majd készíteni. Bizonyára mindegyikről hallottatok már. Ki tudja megmondani nekem, hogy mi ez?
A mardekárosok asztala melletti üstre mutatott. Lucy kicsit kihúzta magát, hogy belelásson az edénybe: abban mintha tiszta víz bugyborékolt volna.
Hermione keze szokás szerint előbb volt a magasban, mint bárki másé. Lumpsluck intett, hogy mondhatja a választ.
- Ez Veritaserum: színtelen, szagtalan folyadék, ami igazmondásra kényszeríti fogyasztóját.
- Pontosan, pontosan! - örvendezett Lumpsluck. - Azt a bájitalt - folytatta, a hollóhátasok asztala melletti üstre mutatva - szintén mindenki ismeri, ha máshonnan nem, hát az utóbbi idők minisztériumi röplapjaiból. Nos, ki tudja...?
Megint Hermione jelentkezett elsőként.
- Az Százfűlé-főzet, tanár úr.
Lucy is felismerte a lustán fortyogó, sárszerű keveréket, de jogosnak érezte, hogy Hermionéé legyen a dicsőség: ő volt az, aki még másodéves korukban elkészítette a bonyolult főzetet.
- Kitűnő válasz! Lássuk a harmadikat... igen, kedveském? - Lumpsluck most már elmosolyodott, mivel ezúttal is Hermione volt a leggyorsabb.
- Ez Amortentia!
- Valóban - bólintott őszinte elismeréssel Lumpsluck. - Talán felesleges is megkérdeznem, hogy tudod-e, mire való.
- Az Amortentia a világ legerősebb szerelmi bájitala.
- Úgy van! Felteszem, sajátosan fényes gyöngyházszínéről ismerted fel.
- Igen, meg a jellegzetes, spirálisan felszálló gőzéről - csicsergett lelkesen Hermione. - Úgy tudom, mindenki más és más illatúnak érzi, attól függően, hogy mihez vonzódik. Nekem például olyan, mint a frissen lenyírt gyep meg az új pergamen meg...
Hermione elvörösödött, és lenyelte a mondat végét.
- Megtudhatnám a neved, kedvesem? - kérdezte Lumpsluck, nem törődve a lány zavarával.
- Hermione Granger vagyok, tanár úr.
- Granger, Granger... Nem rokonod véletlenül Hector Dagworth-Granger, a Bájitalfőzők Exkluzív Társaságának alapítója?
- Tudtommal nem. Én mugli születésű vagyok, uram.
Lucy látta, hogy Malfoy odasúg valamit Nottnak, s utána mindketten vihognak. Lumpsluck ellenben szélesen elmosolyodott, és a lány mellett ülő Harryre nézett.
- Hohó! „Az egyik legjobb barátom mugli születésű, és ő nálunk az évfolyamelső." Felteszem, a kisasszony az a bizonyos barát, akiről beszéltél, Harry.
- Igen, tanár úr - bólintott Harry.
- Nos, úgy vélem, a Griffendél-ház megérdemel húsz jutalompontot - jelentette ki nagylelkűen Lumpsluck.
Malfoy körülbelül olyan arcot vágott, mint mikor annak idején kapott egy jobbegyenest Hermionétól. A lány sugárzó arccal fordult Harry felé, és ezt suttogta:
- Komolyan azt mondtad neki, hogy én vagyok a legjobb az évfolyamunkban? Nahát, Harry!
- Mit vagy úgy oda? - dörmögte Ron, akit valami okból bosszantott a lány hálálkodása. - Világos, hogy te vagy a legjobb az évfolyamban - ha engem kérdez, én is megmondtam volna neki!
Hermione mosolyogva csendre intette, hogy hallják Lumpsluck szavait. Ron azonban továbbra is sértődött arcot vágott, amin Lucy csak nevetni tudott - persze cska halkan.
- Az Amortentia természetesen nem ébreszt igazi szerelmet. A szerelem mesterséges úton nem állítható elő. Ez a főzet valójában igen erős vonzalmat, afféle megszállottságot produkál. Merem állítani, hogy a bemutatott bájitalok közül ez a legagresszívebb hatású, a legveszedelmesebb. Úgy bizony. - Lumpsluck komoran bólogatott, válaszul Malfoy és Nott szkeptikus mosolyára. - Ha úgy ismernétek az életet, mint én, nem becsülnétek le a megszállott vonzalom hatalmát... És most lássunk munkához!
- Professzor úr, még nem mondta meg, hogy abban mi van - szólt közbe Ernie Macmillan, a tanári asztalon álló kis fekete üstre mutatva. Az vidáman bugyborékoló, aranyszínű főzettel volt tele. A folyadékból jókora cseppek röppentek fel kiugráló aranyhalak módjára, de egyetlenegy se fröccsent ki az üstből.
- Hohó! - mondta megint Lumpsluck. Lucy meg mert volna esküdni rá, hogy az öreg varázsló nem feledkezett meg a negyedik üstről, csupán a nagyobb hatás kedvéért megvárta, amíg rákérdeznek. Hát igen. Az a bizonyos utolsó. Nos, hölgyeim és uraim, az az üst a Felix Felicis nevű, igen érdekes itókát tartalmazza. Feltételezem - itt mosolyogva Hermione felé fordult, akinek jól hallhatóan elakadt a lélegzete -, hogy Granger kisasszony tudja, milyen hatással bír a Felix Felicis.
- Folyékony szerencse - hadarta izgatottan Hermione. - Aki iszik belőle, annak mindenben szerencséje lesz!
Ennek hallatán az összes diák érdeklődve kiegyenesedett. Lucy immár csak a szőke tarkóját látta Malfoynak, mert a fiú, most először, feszülten figyelt a tanárra.
- Valóban így van, és ez újabb tíz jutalompontot ér - bólogatott Lumpsluck. - Nagyon érdekes bájital ez a Felix Felicis. Rendkívül körülményes elkészíteni, és ha elrontják, az katasztrófához vezet. Viszont ha jól sikerül, és iszunk belőle, akkor minden vállalkozásunkat siker koronázza... legalábbis amíg tart az ital hatása.
- Akkor miért nem iszik mindig mindenki ilyet? - kérdezte mohón Terry Boot.
- Mert a rendszeres fogyasztása vakmerővé, meggondolatlanná és kórosan magabiztossá tesz - felelte Lumpsluck. - Jóból is megárt a sok, ugyebár... A túladagolása súlyos mérgezést von maga után. De kis mennyiségben és csupán alkalmanként fogyasztva...
- Ön ivott már ilyet, tanár úr? - kíváncsiskodott Michael Corner.
- Két alkalommal - válaszolta Lumpsluck. - Először huszonnégy évesen, másodszor ötvenhét éves koromban. Két evőkanállal vettem be a reggelihez. És volt két remek napom.
Tekintete a távolba révedt. Ha színészkedik is, jól csinálja, gondolta elismerően Lucy.
- És ezt ajánlom fel - folytatta Lumpsluck, miután ismét „leszállt a földre" - jutalom gyanánt annak, aki a legjobban teljesít a mai órán.
Erre olyan csend lett a teremben, hogy tisztán lehetett hallani a bájitalok minden egyes rottyanását.
- Egy kis üveg Felix Felicis. - Lumpsluck előhúzott a zsebéből egy aprócska, bedugaszolt fiolát, és felmutatta a csoportnak. - Tizenkét órára szerencséssé tesz. Pirkadattól napnyugtáig bármivel próbálkozol, minden sikerülni fog.
- Ugyanakkor hangsúlyoznom kell, hogy szervezett megmérettetéseken a Felix Felicis tiltott doppingszernek minősül... Nem használható, teszem azt, sportversenyeken, vizsgákon és választások alkalmával. A nyertesnek tehát egy átlagos napon kell majd bevennie - és az a nap ünneppé válik a számára.
- Nos tehát! - Lumpsluck hirtelen sürgető hangnemre váltott. - Miként nyerhetitek el ezt a mesés díjat? Nyissátok ki a tankönyveteket, és lapozzatok a tizedik oldalra! Valamivel több mint egy óránk maradt, ezalatt próbáljátok meg elkészíteni az élő halál eszenciáját. Tisztában vagyok vele, hogy a feladat szokatlanul nehéz számotokra, s nem is várom el, hogy a bájital tökéletesen sikerüljön. Akárhogy is, akié a legjobb lesz, megkapja a kis Felixet! Munkára!
A teremben ettől kezdve egy árva pisszenést se lehetett hallani - csak fémes karistolást, ahogy a tanulók maguk elé húzták üstjeiket, és a súlyok koppanását a mérlegek serpenyőjében. Szinte vibrált a levegő az általános összpontosítástól. Lucy lopva Malfoy felé pillantott. A mardekáros fiú lázasan lapozott a tankönyvében - lerítt róla, hogy sóvárogva vágyik arra a szerencsés napra. Lucy maga is gyorsan a tankönyve fölé hajolt és, miután memorizálta a hozzávalókat, elsietett a szükséges alapanyagokért. A visszaúton látta, hogy Malfoy már bőszen aprítja a macskagyökeret.
A teremben mindenki forgolódott, figyelte, hogyan haladnak a többiek. Ez volt a bájitaltan órák átka és egyben előnye: senki nem végezhette titokban a munkáját. Tíz perc elteltével a terem megtelt kékes füsttel. Természetesen Hermione állt a legjobban: az ő főzete már emlékeztetett arra a „homogén, feketeribiszke-színű folyadék"-ra, ahogy a tankönyv az ideális köztes állapotot jellemezte.
- Tanár úr, ugye ön ismerte a nagyapámat, Abraxas Malfoyt?
Lucy felnézett a macskagyökér-aprításból. Lumpsluck épp a mardekárosok asztala mellett haladt el.
- Igen - felelte a tanár, de nem nézett Malfoyra. - Sajnálattal hallottam a halálhírét, bár nem ért egészen váratlanul. Sárkányhimlő az ő korában...
Azzal Lumpsluck továbbsétált. Lucy somolyogva hajolt újra az üstje fölé. Sejtette, miben reménykedett Malfoy: hogy Lumpsluck őt is úgy fogja tisztelni, mint Harryt, Zambinit és Lucyt, mi több, talán kivételezett elbánásban részesíti, ahogy Piton tette... De hiába, úgy tűnt, Malfoy csak magára számíthat, ha meg akarja nyerni a szerencseszérumot.
Miután végzett a feladattal, Lucy a következő utasítást olvasta, ami a mákonybab felvágása volt. Lucy azonban bárhogy próbálkozott, nem sikerült neki.
- Kölcsönvehetem az ezüsttőrödet?
Felkapta a fejét. Harry épp Hermionéhoz beszélt, aki türelmetlenül biccentett, de egy pillanatra se vette le a szemét főzetéről, ami még mindig sötétvörös volt, pedig a könyv szerint már halványlilára kellett volna színeződnie.
Lucy figyelte, mit csinál a bátyja. Harry összeroppantotta a mákonybabot a tőr pengéjével, s az nyomban levet eresztett - de olyan sokat, hogy Lucy el se tudta képzelni, hogy fért el annyi az aszott babszemben. Harry sietve belekanalazta a levet az üstjébe, s a lány nagy ámulatára a főzet azonnal a könyvben leírt színűre változott.
Lucynak leesett az álla. Harry korábban mindig küszködött a bájital-főzéssel, most azonban remekül ment neki. A siker láthatóan Harryt is meglepte, de új löketet is adott neki. Lucy gyorsan leutánozta, amit Harry csinált és az ő főzete is rögtön halványlilára színeződött.
Ezután fél szemmel mindig Harryt figyelte, miközben a tankönyv utasításait olvasta. Most a feladat az lett volna, hogy az óramutató járásával ellentétes irányban kell kevernie a főzetet, amíg az víztisztává nem válik. Mielőtt bármit csinált volna, a bátyjára sandított: Harry hétszer megkeverte balra a főzetet, de ekkor ellentétes irányba is kevert egyet. A hatás azonnali és látványos volt: a főzet halványrózsaszínűre fakult.
- Hogy csinálod? - kérdezte bosszúsan Hermione, akinek egyre pirosabb lett az arca és egyre csapzottabb a haja az üstjéből felszálló gőztől. Az ő főzete konokul megmaradt vörösnek.
- Keverj egyet rajta jobbra is...
- Nem, a könyv szerint csak balra kell keverni!
Lucy azonban megfogadta Harry tanácsát. Hét keverés balra, egy pedig jobbra... az ő főzete is ugyanúgy változott, mint Harryé, akinek csak ekkor tűnt fel, hogy Lucy az ő módszerét követi és nem a könyvét. Lopva feltartotta a hüvelykujját, mire Lucy ugyanezzel a gesztussal válaszolt. Ezután mindketten folytatták a munkát. Hét keverés balra, egy jobbra, szünet... hét keverés balra, egy jobbra...
Az asztal túloldalán dolgozó Ron folyamatosan szitkozódott tehetetlen dühében. Az ő főzete leginkább folyékony nyalókára emlékeztetett. Lucy körülnézett. Amennyire látta, senkinek az üstjében nem volt olyan halvány színű a lé, mint Harryében és az övében. Ettől olyasmit érzett, amit ebben a pinceteremben csak egyetlen egyszer: a siker örömét.
- Letelt az idő! - harsogta Lumpsluck. - Hagyjátok abba a keverést!
Lumpsluck sorban az asztalokhoz lépett, és megszemlélte az üstök tartalmát. Nem kommentálta, amit látott, de egyik-másik főzetet megkeverte vagy éppen beleszagolt. Harry, Lucy, Ron, Hermione és Ernie asztalát hagyta utoljára. Ron kátrányszerű főzete láttán szomorkásan mosolygott, Ernie tengerészkék levére csupán egy pillantást vetett, Hermione munkáját elismerő bólintással jutalmazta. Azután meglátta Harry főzetét, és őszinte ámulat ült ki az arcára. És miután észrevette, hogy Lucynak pontosan olyan a főzete, szélesen elmosolyodott.
- Megvannak a győztesek! - kiáltott fel. - Kitűnő, Harry, csodálatos, Lucy! Istenemre mondom, örököltétek anyátok tehetségét, Lilynek arany keze volt! Tessék, drága gyermekeim, tessék, a nyereményetek: egy fiola Felix Felicis, ahogy megígértem! Használjátok szerencsével!
Közös megegyezéssel Harry süllyesztette a belső zsebébe a kis üveg aranyló folyadékot. Lucy egyszerre érzett kaján örömöt a mardekárosok dühös pillantásai láttán, és bűntudatot Hermione szemmel látható csalódottsága miatt. Ron egészen egyszerűen el volt képedve.
- Ez meg hogy csináltátok? - kérdezte suttogva, mikor kifelé mentek a teremből.
- Szerencsénk volt - felelte Lucy, mert Malfoy hallótávolságon belül volt.
Mikor azonban már a Griffendél asztalánál ültek a nagyteremben, Harry elmondta az igazat - miszerint az ő könyvébe firkált valamit az előző tulaja, amik valójában korrekciók voltak a receptekhez és sokkal jobbá tették őket. Lucy csak annyi kiegészítést fűzött hozzá, hogy látta, mennyire jól megy Harrynek és csak leutánozta a mozdulatait. Miközben beszéltek, Hermione arcvonásai egyre jobban megkeményedtek.
- Szerinted csaltunk, igaz? - kérdezte beszámoló végén Lucy, mert kissé bosszantotta a lány mogorvasága.
- Miért, te ezt önálló munkának nevezed? - kérdezett vissza hűvösen Hermione.
- Egyszerűen csak más receptből dolgoztak, mint mi - kelt Harry és Lucy védelmére Ron. - Be is fuccsolhatott volna, de Harry kockáztatott, és bejött neki. Arról meg nem Lucy tehet, hogy te nem akartad elfogadni a segítséget. - Nehéz szívvel sóhajtott. - Lumpsluck ugyanúgy nekem is adhatta volna azt a könyvet, de nem, én olyat kaptam, amibe nem írt bele az előző tulaj... inkább belehányt, ahogy az ötvenkettedik oldal kinéz...
- Várjatok csak! - csendült egy hang a közvetlen közelben. Lucy hátranézett, és Ginnyt pillantotta meg.
- Jól hallottam, Harry? Követted az utasításokat, amiket valaki beleírt egy könyvbe?
A lány rémültnek és dühösnek tűnt. Harry és Lucy pontosan tudták, mi jár a fejében.
- Ne aggódj! - felelte Harry fojtott hangon. - Ez nem olyan, mint... mint Denem naplója volt. Ez csak egy ócska tankönyv, amibe valaki belefirkált.
- De azt tetted, amit parancsolt?
- Kipróbáltam pár ötletet, ami a margóra volt írva. Hidd el, Ginny, ebben nincs semmi trükk...
- Ginnynek igaza van - harciaskodott Hermione. - Alaposabban meg kéne vizsgálni azt a könyvet. Szerintem is gyanúsak ezek a fura utasítások.
- Hé! - méltatlankodott Harry, mert a lány minden teketória nélkül kivette a táskájából a könyvet, és rászegezte pálcáját.
- Demonstrate!- szólt Hermione, és rákoppintott a könyvre.
Nem történt semmi a világon. A kötet csak hevert az asztalon kopottan, piszkosan és szamárfülesen.
- Végeztél? - kérdezte mérgesen Harry.
- Vagy várunk még egy kicsit, hátha ugrik egy hátraszaltót? - gúnyolódott Lucy.
- Ártalmatlannak tűnik - állapította meg Hermione, de azért még mindig gyanakodva sandított a könyvre. - Lehet, hogy tényleg csak egy régi tankönyv...
- Akkor el is tehetem, ugye? - Harry felkapta az asztalról a könyvet, de az kicsúszott a kezéből, és leesett a földre.
Senki nem figyelt oda rá. Lucy Harryt megelőzve lehajolt a könyvért, s miközben így tett, egy kézzel odafirkantott sort pillantott meg a hátsó borítón.
Ugyanilyen írással voltak írva a kiegészítő instrukciók is - suttogta Harry, aki csak azért is lehajolt hozzá.
Lucy elolvasta a hét szót:
Ez a könyv a Félvér Herceg tulajdona
Draco egyedül sétált a folyosókon. Közeledett a takarodó, de ez egy kicsit sem érdekelte. Céltudatosan sietett a hetedik emeletre, oda, ahol a Dumbledore Seregének (mekkora nyálas szöveg ez?) nevezett csoport tagjai tartották találkozóikat. Ha szerencséje van, a szoba most is megjelenik majd előtte, méghozzá úgy, ahogy a legnagyobb szüksége van rá.
Nehezen tudta lerázni magáról a piócaként tapadó Pansyt és a gorilláiként funkcionáló Crakot és Monstrot. Tudta, hogy az anyja állította rá őket, és ez bosszantotta. Mintha nem tudna vigyázni magára! de hiába, amióta az apja börtönben volt, az anyja hihetetlenül aggódós lett.
Végre elérte a megfelelő folyosószakaszt. Megállt az üres fal előtt, lehunyta a szemét és erősen koncentrált.
Szükségem van a szekrényre, mondogatta magában. Szükségem van a régi volt-nincs szekrényre. Szükségem van…
Hirtelen zaj ütötte meg a fülét, mire kipattant a szeme. A Szükség Szobája nem hagyta cserben. Egy nagy ajtó jelent meg a falon, mire Draco izgatottan nyomta le a kilincset és belépett.
A látvány, ami fogadta, akaratlanul is elkápráztatta. A terem hatalmas volt, a magas ablakokon beáradó fény afféle várost világított meg, melynek tornyosuló falait a roxfortosok számos nemzedéke által elrejtett tárgyak alkották. A szűk sikátorok és szélesebb utcák mentén ingatag halmokba hordva álltak a törött és megrongált bútorok. Könyvek ezrével voltak a teremben - nyilván csupa betiltott, telefirkált vagy lopott kötet -, de szép számmal képviseltették magukat például a repülő csúzlik és a fogas frizbik is. Ez utóbbiak közül azok, amelyekben még pislákolt némi élet, fáradtan lebegtek az egyéb tiltott tárgyak kupacai fölött. Voltak ott csorba üvegekben beszáradt bájitalok, süvegek, ékszerek, köpenyek, sárkánytojáshéjak és bedugózott palackok, amelyek tartalma még mindig rosszat sejtetően derengett; volt egy kupac rozsdás kard és odébb egy jókora, vérfoltos hóhérbárd.
Draco hirtelen azt se tudta, merre induljon. Annyi kincset rejtett számára ez a szoba, ugyanakkor nem terelhette el a figyelmét a feladatáról. Random kiválasztott egy sikátort és elindult rajta. Nyitva tartotta a szemét, de sehol sem látta a szekrényt. Miután vagy tíz percig sétált, visszafordult és az utat gondosan megjegyezve visszasétált az ajtóhoz. Megjelölte a sikátor elejét egy tüzes X-szel, majd kiválasztott egy másikat és elindult rajta.
Ezt háromszor játszotta el, de nem csüggedt. Tudta, hogy a válasz itt van valahol, tudta, hogy nem bukhat el és ez erőt adott neki. Végül az ötödiknél a szerencse megkegyelmezett neki. Egy kitömött trollt elhagyva befordult balra és ekkor végre megpillantotta a régi volt-nincs szekrényt, amiben tavaly Montague elveszett. Odasétált hozzá és végigsimított az ajtaján.
Ha nála lehetne a szerencseszérum… Draco keze ökölbe szorult. Potteréknek persze megint villogni kellett, ráadásul Lumpsluck se hajlandó vele kivételezni. Nem mintha ez lenne a legnagyobb problémája… csak a Felix Felicisszel annyival gyorsabban rendezhetné le a dolgot. Akár már ma este is készen lehetne vele…
Draco vett egy mély levegőt, majd előszedte a Borginnal íratott jegyzeteket és munkához látott.