Megjegyzés: egy kicsit lightosabb fejezet. Remélem, mint mindig, hogy tetszeni fog ez is.

A fekete autó három utasával lassan hajtott rá a kis erdei útra, ami egyre keskenyedett, míg végül már csak egy gyalogosan járható ösvénnyé nem vált. Mikor már nem lehetett a kocsival beljebb hajtani, megállt. Mindhárom férfi kiszállt belőle, és az autó mellett tanakodni kezdett.

- Észre fogják venni a keréknyomokat – mondta Dean.

- Akkor most mihez kezdjünk?

- Nem tudom. Tényleg nem.

- Tudjátok mit? Én körülnézek beljebb, keresek valami nagyon eldugott helyet. Ti addig szedjétek ki a csomagtartóból – állt elő ötletével Sam. Bátyja és Jonas belement a dologba, így a fiatalabb testvér elővette elemlámpáját, és elindult az erdőbe.

- Basszus, haver ez már bűzlik!

- Mi van, kényes az orrod Jonas?

- Pff – reagált a férfi.

- Amúgy meg, fene se tudja, mióta halott. Nem csoda, hogy bűzlik.

- Gondolod, hogy a benne lévő démon tartotta már csak életben?

- Lehet, nem tudom. De hol van az öcsém? Már vagy egy fél órája elment.

- Ahogy megismertem, tud ő magára vigyázni. Túlságosan félted őt – mondta Jonas, amire Dean nem válaszolt, csak megrántotta a vállát, majd elővette mobilját és tárcsázni kezdett. Kicsöngött, de Sam nem vette fel, és végül bekapcsolt a hangposta.

- Ez nem vall rá!

- Csörgesd meg még egyszer! Mintha az előbb hallottam volna valamit. – Dean ismét hívni kezdte öccse telefonját, Jonas pedig elindult abba az irányba amerre Sam is ment.

- Hová mész?

- Hallom, hogy csörög valahol! – válaszolta. Deannek sem kellett több, elindult ő is. Egyre hangosabban hallották Sam telefonját, majd egyszer csak meglátták a világító kijelzőt a sárban. Dean megrémült, és öccse nevét ordítva berohant mélyen az erdőbe, Jonas pedig egy másik irányba indult.

Egészen napkeltéig bolyongtak, de Samnek még nyomát sem találták. Végül Jonas megkereste Deant, és valahogy elrángatta a hisztérikus férfit az Impaláig. Minden lelkiismeret furdalás nélkül otthagyták a hullát, és visszatértek a házba. Dean egyszerűen nem volt magánál az aggodalomtól.

- Miért hagytam, hogy egyedül elinduljon…

- Ne hibáztasd magad. Megtaláljuk. Valahogyan megtaláljuk az öcsédet. De most először, szerezni kell új gumikat a kocsira, ezt meg eltűntetni. El is megyek, te meg maradj itt, és próbálj meg pihenni. A mobilodat meg tartsd bekapcsolva. Lehet, hogy hívni fog – mondta, majd megveregette Dean vállát, aki hálásan nézett rá.

Jonas kicsivel több, mint két óra múlva tért vissza, már az új gumiabroncsokkal. Nem sokkal később telefonáltak a rendőrségtől, hogy lehetőleg délután menjenek be. Ezzel ismét nehéz helyzetbe kerültek, mivel Samnek is be kellett volna velük mennie. Nem tehettek mást, mint hogy egyúttal bejelentették az eltűnését is.

Egy hét múlva sem volt semmi hír Samről. Mindent végig jártak, mindenhol keresték már, de még csak nem is látták sehol. Aztán eltelt még egy hét, és végül több is. Dean és Jonas között egyre nagyobb lett az összhang, és elkezdték élvezni egymás társaságát. Egy este elég őszinte beszélgetésbe fogtak.

- Tudod, haver irigyellek egy kicsit.

- Engem? Miért?

- Hát mindenért. A családod miatt, meg úgy az egész életedért.

- Igen? Lehet is irigykedni azért, hogy négy évesen végignéztem az anyám halálát. Azért, hogy apámtól soha nem kaptam egy kedves szót, olyan voltam neki, mint valami katona. Aztán azért is, mert eladta a lelkét a sárgaszeműnek. És hogy még Sammy is eltűnt.

- De téged van, aki szeret. Én már mindenkit elvesztettem.

- Tényleg, még anyádról soha nem beszéltél.

- Anyám? Miután apa meghalt, összeállt egy vadállattal. A pasi alkoholista volt, és minden este unalmában elvert engem. Anyám meg végignézte és hagyta. Nyolc évesen megszöktem, mikor nagyon megvert. Danny bácsihoz mentem, ő nevelt fel tulajdonképpen. Olyan volt nekem, mint ha az apám lett volna. A legjobb iskolákba járatott, én meg barom módjára tőle is megpattantam húsz évesen. Akkor találkoztam néhány vadásszal.

- Aha – dünnyögte Dean, miközben ismét gondolataiba mélyedt. Az őrület határán volt, nagyon aggódott Samért. – Szép kis történet. Ne haragudj, most nem vagyok túl jó hangulatban.

- Nyugodj meg haver, megtaláljuk az öcsédet. Viszont egy valamire kíváncsi vagyok Dean. Ha nem akarsz válaszolni, akkor nem erőltetetem…

- Bökd már ki Jonas.

- Szóval ez így köztetek… Mi ez így? Szóval csak szex, vagy mi?

- Ez jóval több mint szex.

- Azt mondod, hogy szerelem?

- Nem szeretem ezt a szót, olyan giccses, elhasznált.

- Ugyan már! Tudod, mire gondolok!

- Igen haver, ez az.

- Hogy jöttetek erre rá?

- Jonas, szerettél már valakit annyira, hogy tényleg megőrültél tőle? Hogy minden egyes porcikád azt kívánta, hogy hozzáérj? Még ha csak annyira is, hogy csak a haját, vagy a kezét megfoghasd? Na én így vagyok Sammel. Ahhoz hogy boldog legyek, sokszor már az is elég, hogy ránézzek, és lássam a szemében, hogy ő is így érez. A szex pedig? A legjobb, amit valaha is átéltem.

- De testvérek vagytok. Soha nem zavart, soha nem jutott eszedbe, hogy ezt nem szabad? Hogy ez bűn?

- De még hányszor eszembe jutott, haver. El se tudnád képzelni, hogy ezek a dolgok először milyen bűntudatot ébresztettek bennem.

- Barátom, te tényleg nagyon szereted őt. És tudod mit? Nincs miért bűntudatodnak lenni. Bassza meg, ez a legszebb dolog, amit valaha láttam. Mármint, ami köztetek van.

- Jól vagy Jonas? Csak mert eddig undorodtál ettől.

- Igazából, ha belegondolok abba, hogy ti… Szóval valamilyen szinten az még mindig taszít. De én eddig még ilyen szeretet nem tapasztaltam. Szerencsések vagytok, hogy vagytok egymásnak.

- Hű. Köszi, de ebből most elég. Kicsit többet beszéltem a kelleténél.

- Igen, most előveszed az álcádat. Nem értelek öreg. Mindig hozod a kőkemény férfi figurát, közben, meg ha Samről van szó, egyből elgyengülsz.

- Na tényleg elég Jonas.

- Oké-oké. Menjünk, igyunk egy kicsit. Rád fér egy kis lazítás.

- Végre egy jó ötlet – csillant fel Dean szeme.

A bárban, pár ital felett tovább beszélgettek, igaz, már témát váltottak. Éppen azt tárgyalták ki, hogy melyiküknek melyik a kedvenc fegyvere, és hogy mivel mennek szellemek és egyéb szörnyek ellen. De Dean szemeivel folyamatosan az embereket pásztázta, remélte, hogy talán Sam is megjelenik, vagy talán meglátja valamelyik démont, akivel találkoztak már. Azonban senki ismerős nem lépett be.

Dean számára nagyon lassan telt az idő. Samnek már jó pár hete nyoma veszett, és bátyjának olyan volt, mintha már évek teltek volna el. De még mindig nem adta fel a reményt. Minden éjjel járták a várost Jonassal, aki tényleg mindenben segített neki. Közben elkezdtek ők is nyomozni Daniel Rogers halálával kapcsolatban, hiszen gyanús volt nekik, hogy pont akkor gyilkolják meg, mikor kiteregeti a szennyest a szervezettel kapcsolatban. De minden nyom egy idő után zsákutcába vezetett. Minél többet törték a fejüket a dolgokon, annál több összefüggést találtak az öreg halála, és Sam eltűnése között. Dean pedig teljesen megszállott volt, talán ha Jonas most nem lett volna mellette őrültségeket csinált volna.

Egy reggel kopogtak az apartman ajtaján. Egy fiatal nyomozónő volt az, aki részt vett Mr. Rogers halála miatti nyomozásban, egy öltönyös középkorú férfi társaságában.

- Jó reggelt uraim. Remélem nem zavarunk.

- Reggelt! – nyitott ajtót Jonas, közben Dean is megjelent.

- Szeretném önöknek bemutatni Mr. Fley-t. – mondta a nő.

- Miben segíthetünk? – kérdezte Dean.

- Elnézést, de ezt inkább bent szeretném elmesélni – felelte az alacsony, pocakos férfi.

- Felőlem – Jonas kitárta az ajtót, majd hátat fordított, és besétált a nappaliba. – Ha nem haragszanak meg, én felvennék legalább egy nadrágot – tette még hozzá, mivel elég kényelmetlenül érezte magát a nő előtt, alsónadrágban és pólóban. Gyorsan felszaladt a hálószobájába.

- Tehát miben is segíthetünk? – kérdezett rá még egyszer Dean.

- Várjuk meg ezzel Mr. Flagtont.

- Mr. Flagton? Jonast?

- Igen, őt Mr. Winchester – válaszolta a férfi. Közben Jonas is nagy dübörgéssel rohant le a lépcsőn, és csapta le magát az egyik fotelbe. – Nos, hát hogy mind a ketten itt vannak, bele is fognék. Legelőször őszinte részvétünket szeretnénk kinyilvánítani, Mr. Flagton.

- Jézusom, ne szólítsanak így. Jonas vagyok.

- Rendben Jonas – sziszegte a fogai között az öltönyös. – Mint azt megtudhatta a nagybátyjától, ő egy szervezet tagja volt, ami önöket, a vadászokat figyelte. Én ettől a szervezettől jöttem, és szeretnénk felkínálni a segítségségünket önnek és Mr. Winchesternek, az ön nagybátyjának halálnak, és az ön öccsének eltűnésének kinyomozásában – fordult most már Deanhez a férfi.

- Maga valami titkos ügynök, vagy mi? – kérdezte az idősebb Winchester fiú.

- Nem, nem vagyok semmilyen ügynök. Daniel biztosan mesélte önöknek, hogy a szervezet mostanában nem működött túl jól. A közelmúltban a vezetőséget egy szavazáson leváltották, és az új tanácstagok, hosszas gondolkodás után úgy döntöttek, hogy a mostani történések komolysága miatt, készek minden segítséget megadni önöknek.

- Szóval, most összebratyiznak velünk, vadászokkal? Fantasztikus – állapította meg Dean.

- Így is lehet mondani Mr. Winchester. Itt hagynám a telefonszámomat, ezen bármikor elérnek. És hangsúlyozom, a Kezek bármikor a rendelkezésükre áll.

- Kezek?

- Igen, Mr. Flagt… Jonas. Ez a szervezet neve.

- És ön Ms. Tannent? – kérdezte Dean.

- Én is a tagja vagyok a Kezeknek. A szervezetet nagyon érdekeli Daniel halála, és Sam eltűnése. Összefüggést látnak a kettőben. Különösen annak tudatában, ami most készülődik.

- Na jó! Elég volt ebből a dumából. Csak kerülgetjük a dolgokat. Normálisan, nem ilyen hangnemben, mondják el, hogy mit tudnak. Elég a félrebeszélésből! – csattant fel Dean.

- Rendben – mondta a nyomozónő. – Mi sem tudunk sokkal többet, mint maguk. Csak annyit amennyi a könyvben van. Úgy gondoljuk, hogy Samael a maga öccse, Azazel pedig a sárgaszemű démon.

- Erre mi is rájöttünk – mondta ingerülten.

- A lényeg, hogy a könyvből, amit Daniel hozott maguknak, még az is kiderül, hogy Beliál és Azazel már évezredek óta harcban álltak egymással. Először Beliál volt a pokol ura, de aztán egy fekete napnak nevezett esemény után Azazel átvette az uralmat. A könyvben továbbá az is állt, hogy a pokol sokkal jobb hely lett miután a sárgaszemű átvette a hatalmat.

- Na álljon meg a menet. És mi van Luciferrel? Nem ő a pokol ura? És nem most készülődik a fekete nap?

- Dean. Elnézést, szólíthatom egyáltalán így? – kérdezte, amire az említett csak bólintott. – Szóval ez a fekete nap már többször eljött az idők alatt. De mindig Azazel győzelmével zárult. De most állítólag Beliál olyan sereget állított össze, ami minden eddiginél halálosabb.

- Jézusom… És mi köze ehhez az egészhez az öcsémnek?

- Ha hihetünk a könyvnek, és valóban ő Samael, akkor Azazelnek szüksége van rá, hogy megvédje a hatalmát. És ezért akarja Beliál is a saját oldalára állítani – mesélt tovább a nő. Dean közben a homlokát dörzsölte, mert megfájdult a feje a sok információtól.

- De én azt is olvastam, hogy Samael nem gonosznak született…

- Nem is – kezdett bele a nő, amikor hatalmas dübörgést hallottak kintről. A három férfi hirtelen felpattant és az ajtóhoz rohant. Nem látszott semmi, mindent elborított a sötétség. És mindez reggel.

- Úristen mi ez? – sikított a nő.

Az ajtó kiszakadt a helyéről, és a fekete füst beáramlott az ajtón. Pár percig betöltötte a házat, majd nyomtalanul eltűnt, és végül az égbolt is kivilágosodott

- Mi volt ez? – kérdezte Jonas.

- Fogalmam nincs – válaszolt Dean, és a többiek is tanácstalanok voltak. Fley elviharzott, hogy utána nézzen mi lehetett ez, míg a nyomozónő ott maradt.

- Hát én még ilyet nem láttam. Én csak egyszerű aktakukac vagyok a szervezetnél, és ilyenről még hallani sem hallottam – mondta a nő zavarodottan.

- Nyugodjon meg Ms. Tannent – szólította meg Jonas a nőt.

- Oh, kérem Jonas, hívjon nyugodtan Beth-nek, és tegeződhetnénk?

- Természetesen Beth! – lelkesült be a férfi. Nagyon tetszett neki a nő, aki mindamellett, hogy feltűnően szép volt, még nagyon kedves és intelligens is, és kölcsönösnek tűnt a szimpátia kettejük között.

Beth még pár órát a házban maradt a fiúkkal, és kedélyesen csevegett Jonas-szal. Dean eléggé felhergelte magát ezen. Nem értette, hogy tudnak ezek ilyen nyíltan flörtölni, amikor Daniel meghalt, Sam eltűnt, és még ez a fekete füst is. Mikor már alig bírt magával az idegességtől, inkább elment egy kicsit autókázni.

Amióta az öccsének nyoma veszett még nem is lazított. Így most beült az Impalába, bekapcsolta a rádiót, maximumra tekerte a hangerőt, és beindította a kocsit. Lehajtott a tengerpartra, és ott kiszállt. Végigment a homokos sétányon, és végül leült ahhoz az oszlophoz, ahol azon az éjszakán Sam rátalált. Ugyanúgy kavicsokat kezdett dobálni a vízbe, pont mint akkor. Csak annyi volt a különbség, hogy hiába ücsörgött ott órákon keresztül, öccse most nem jött érte.

Dean nem figyelte az időt, csak azt vette észre, hogy már sötétedik, amikor megcsörrent a telefonja.

- Merre vagy, haver? Szarrá aggódom magam miattad! – üvöltött Jonas a készülékbe.

- Mindjárt ott vagyok, nyugi – mondta, majd egy laza mozdulattal összecsukta a telefont. Lassan hajtott vissza a házhoz, de még nem ment be, hanem egy darabig kint üldögélt a kocsiban. Most jobban érezte magát egyedül. Aztán végül mégis bement, és egyből a fürdő felé vette az irányt.

- Nem eszel valamit Dean?

- Nincs étvágyam, de azért köszi – motyogta, és bevágta maga mögött az ajtót. Csak a vak nem vette észre, hogy mennyire maga alatt van. Jonas mindent megpróbált már, hogy legalább egy kicsit felvidítsa.

Jonas maga sem tudta, miért maradt így Deannel. Tény, hogy valahogy természetesnek vette, hogy pont most nem hagyja egyedül. Valahogy fel sem tűnt neki, hogy azzal az emberrel, akivel nemrég még meg tudták volna ölni egymást, most már barátok. Elkönyvelte annak, hogy hihetetlen dolgokat hoz az élet.

Dean nagyon nehezen tudott elaludni, és akkor is rémálmai voltak, amiben Sam szerepelt. Látta álmában, hogy a démonok megölik öccsét, de olyan álmot is látott aznap éjjel, amiben Sam gonosz lett, és démonok élére állt. Zihálva ébredt, testén szó szerint folyt az izzadtság. Még mindig remegő lábakkal támolygott ki a fürdőbe, majd miután letusolt, lement az emeletről, elővette a legtöményebb italt, amit csak talált, és leült iszogatni a nappaliba. Nem sokkal később Jonas is csatlakozott hozzá, mert felébredt a csobogó víz hangjára. Így együtt iszogattak tovább, teljesen némán, mint két régi jó barát. Aztán egyszer Dean megszólalt.

- Láttam alakul köztetek valami a nyomozónővel.

- Ja, Beth – mosolygott a másik. – Helyes nő, nem?

- Tetszik neked?

- Nagyon is. De tudom, hogy egy figyelő és egy vadász között úgysem lehet semmi.

- Ki tudja Jonas. Ha úgy érzed, hogy kell neked, akkor ne hagyd, hogy ilyen baromságok elrontsák a dolgot.

- De bölcs lettél ember – vigyorgott. Dean visszamosolygott rá, de nem volt az igazi. – Nem tudsz aludni, mi? Mióta nem pihentél?

- Nem tudom, régen. Fáradt vagyok, nagyon. De amíg Samet meg nem találom, képtelen vagyok megnyugodni – motyogta miközben fejét dörzsölte. – Legalább ha tudnám, hogy mi történt! De semmit nem tudok. Nem tudhatom, hogy él-e még egyáltalán, vagy hogy önszántából ment el, esetleg elrabolták. Megőrülök, esküszöm, megőrülök! – kiáltotta, majd felpattant a fotelből, és körbe-körbe kezdett járkálni.

- Haver, valamit még kipróbálhatnánk. Ha halott, akkor meg lehet idézni a szellemét, nem igaz? Tehát ha nem tudjuk megidézni, akkor még él!

- Jonas, te egy zseni vagy! – Dean odaugrott a férfihez, és megcsókolta a homlokát. Amikor rájött, hogy mit tett, hirtelen zavarba jött. – Izé, ugye nem érted félre…

- Dehogy – mondta mosolyogva. – Nyugi. Hozz akkor valamit, ami az öcsédé. Én meg összeszedek minden kelléket a szeánszhoz. Isten adja, hogy ne tudjuk megidézni.

- Legyen igazad Jonas, tényleg legyen igazad.

A szeánsz végén, Dean a boldogságtól könnyes szemmel rohant ki a konyhába, és hosszú idő után végre teleette magát. Aztán elégedetten ült vissza a fotelbe egy sörrel a kezében. Most nem akart arra gondolni, hogy milyen szörnyűség történhetett, a lényeg az volt, hogy megtudta, hogy él az öccse. Később pedig lefeküdt aludni, és hosszú ideje először nyugodtan aludt.

Reggel kipihenten ébredt, elővette Sam laptopját, és megpróbált rákeresni az előző napi fekete füstre. Először semmi nyomot nem talált, de eleve gyanította, hogy valami démon lehet a dologban. Pár óra keresés után rá is talált a megoldásra.

- Jonas? Ilyenkor hol a picsában vagy? – ordította.

- Itt vagyok, itt vagyok! – felelte a férfi, miközben előbújt a fürdőszobából.

- Hoppá, de kicsípte magát valaki!

- Izé, találkozom Beth-szel – hadarta zavartan. – Valamit mondani akartál, nem?

- De, de – motyogta meglepetten Dean. – Szóval az a tegnapi füst, itt azt írják róla, hogy az egy nagyhatalmú démon lehetett. Én is démonra tippeltem, de mivel ekkorát még soha nem láttam, ezért nem voltam biztos benne. De igazam lett! Csak azt nem tudom, hogy mit akarhatott.

- Majd azt is kiderítjük. Bocsi, de nekem most mennem kell!

- Ó, menj csak! Aztán semmi olyat ne tegyél, amit én nem tennék meg! – kiáltotta vigyorogva, a már az ajtót nyitó Jonasnak.

Ahogy Jonas kilépett az ajtón, már meg is csörrent Dean mobilja. Fley hívta, hogy talált valakit, aki állítólag látta Samet. Dean egyből autóba vágta magát, és elszáguldott az étterembe, ahová megbeszélték Fley-jel a találkozót.

A férfi már várta, és egy nagy borítékot hozott, mint az később kiderült, tele fényképekkel. Dean álla leesett, amikor meglátta, hogy ki van az összes képen. Samről készültek, még hozzá nem Seattle-ben, hanem egy kaliforniai kisvárosban. Az egyik képen például Sam egy fiatal lányt ölelt.

Dean szabályosan rosszul lett a képek láttán. Magához vette a borítékot, és beült a kocsiba. Őrülten hajtott át az utcákon, nem figyelt semmire, és egyszer csak azt vette észre, hogy egy teherautó felé száguld. Próbálta a féket nyomni, de már késő volt. Teljes sebességgel hajtott bele a teherautóba.

Folyt. Köv.