Bocsi a hét várakozásért, de kicsit bajba kevertem magamat. :/ Mármint a sztorival. :D Jól összehoztam magamnak a dolgokat. Sokáig nem tudtam, mi is legyen pontosan a csatában. Sokáig két verzióm volt és végül ez jött ki győztesen. :D Remélem tetszik és úgy gondoljátok, megérte a várakozást. :) A szavazás még mindig él a profilomon, kérlek, gyertek és szavazzatok, milyen típusú sztorit publikáljak következőnek: egy Pléhpofa/Hablaty vagy Asztrid/Hablaty sztorit? :) Azt mondtam már, hogy a sztori megtekintése mindjárt eléri a 400-at? :D Olyan boldog vagyok. :D Első sztorim és lassan ennyien nézték már meg. :D
-Nem tetszik az a füst. Nagyon nem tetszik. Mi van, ha a mi hajóink égnek? Vagy mi van, ha a füst Hibbant felől száll? Nem, az nem lehet, Hibbant az ellenkező irányban van.
-Hablaty, mégis mit fogunk csinálni, ha odaérünk?
-Gyorsan felmérjük a terepet és azonnal segítünk a mieinknek.
-És ha nem mi vagyunk ott? Mi van akkor, ha ez egy másik törzs? Ha beszállunk segíteni, csak épp pont a rossznak?
-Asztrid, egészen biztos vagyok benne, hogy ők ott a mieink! A Nyaktörő Láb is arra van. Hidd el, nálam senki nem lenne boldogabb, ha kiderülne, hogy tévedtünk és nem a mi kerültünk ilyen helyzetbe. – fordulok hátra Asztrid felé kicsit idegesen. Viszont abban is biztos vagyok, hogy látja a szememben a rémületet, a rettegést. Mégis mi más okozhat ekkora tüzet? Csak, ha nagy mennyiségű fa ég. Esetleg talán a füstlehelők szórakoztak, de nem hiszem. Már tisztán lehet érezni az égett fa szagát. Ám ekkor mást is meghallunk. Egy üvöltést, de nem is akárkinek az üvöltését…
-Ez nem…
-De igen, ez Kampó volt. – mondom most már falfehéren. – Sietnünk kell!
-Rendben! Menj előre, mi itt leszünk mögöttetek és fedezünk titeket! – kiált vissza Asztrid és így már sokkal gyorsabban haladunk. Csak érjünk oda időben!
-Igyekezzünk minél kisebb feltűnést kelteni. Ha sikerül csapdába csalnunk őket, akkor nyert ügyünk van. De ha hamarabb kiszúrják a katapultokat, akkor..
-Veszett ügy, tudom, akarom mondani, tudjuk. – válaszol Bélhangos. – Csak ez a füst ne lenne.
-Tudom, nekem se tetszik. – válaszolom. – Alig látni valamit. – fűzöm hozzá, amikor a többiek felé fordulok. A szárazföldre legalább sikeresen kijutottunk. – Már régen elmúlt dél, itt kéne lenniük.
-Tudom, és ez a füst… Valami nagyon nem tetszik ebben. – vakarja meg a fejét Bélhangos ám ekkor mindnyájan mozdulatlanná dermedünk. Egy kürtszó hasít a levegő és a füst pár pillanat alatt felszáll, és ekkor meglátunk valami olyat, amitől mindnyájunk álla leesik. A szigetet mindenhonnan hajók veszik körül, sőt, néhány viking már a parton áll és nyilakat és kardokat szegeznek ránk.
-Jaj, ne. – nyög fel mellettem mindenki egyszerre.
-A katapultokat gyorsan! – kiáltom el magam. – Gyerünk, a sárkányok fedeznek majd minket!
-Értettük! – kiáltják egyszerre az ikrek, ám mielőtt felszállhatnának, valahonnan hálót dobnak rájuk. És ugyanígy jár Takonypóc és Halvér is. – Jaj, ne!
-Legalább Hablatyék segíthetnek majd a faluban maradtaknak. – mondja Bélhangos ám most nem tudok rákoncentrálni. Amikor pedig az első katapultok tüzelni kezdenek, letarolva hármat a mijeinkből, Bélhangos már kevésbé magabiztosan folytatja. – Vagy mégsem.
-Gyorsan, lőjünk rájuk, amíg van mivel! – kiáltom, ám már túl késő.
-Az ellenfél minden hajójáról nyilak és kövek kerülnek elő, lezúzva minden egyes katapultunkat, a nyilakkal pedig egyre beljebb szorítanak minket, egyenesen a hegy alá. Ez nem lesz jó, nagyon nem lesz jó. Ha a hegyet fogják eltalálni és mi pont alatta állunk.. akkor betemet majd minket a kőlavina.
-Minél messzebb kerülünk a hegytől, annál jobb! Irány a hajóink! – kiáltom, ám a kőzápor minden hangot elnyom. Ám ekkor hirtelen vége az egésznek. Ahogy felnézek, meglátom, hogy az ellenfél csendben áll és vár
-Lám,lám, csak nem a híres és hatalmas Termetes Pléhpofa áll itt előttem? – hallok meg egy hangot és ahogy elfordulok, meglátok egy egész termetes vikinget, bizonyára Malvint ,aki a hadüzenetet küldte. – De bizony. Biztos szörnyű érzés lehet, ilyen, ilyen védtelennek lenni. Hogy a halálba vezetted a népedet. És miért? Mert nem hódoltál be nekünk. Ám talán ha szépen esedeztek, megkímélem az életedet.
-Soha, soha nem fogunk behódolni nektek. Amíg élünk, harcolunk. Elvégre vikingek vagyunk! – kiáltom vissza neki, mire a többiek is helyeslően mormognak. Ám Malvin csak nevet rajtunk és elsétál.
-Akkor kellemes véget kívánnék nektek! – azzal jelez a főhajón állóknak, akik feltöltik a katapultot.
Én pedig veszek egy mély levegőt. Hát itt a vég. De legalább harc közben esek el, miközben a falumat, a családomat védtem. Nincs mit megbánnom. Végre láthatom Valkát ám… Ám Hablatyot itt hagyom egyedül. Erre aztán elfog a bűntudat. Nem, nem lenne szabad így itthagynom a fiamat. Legalábbis előtte még bocsánatot kéne kérnem tőle. De úgy látszik, erre már nincs esélyem. Bocsáss meg nekem, Hablaty, gondolom, Mindenért, amit ellened tettem. Hallom ahogy Malvin kiadja a tűzparancsot. A következő pillanatban pedig már száll felénk a kő. Már nem kell sok és eléri a hegyoldalt.. Itt a vég.. Ám ekkor egy hatalmas robbanás és a kő semmivé lesz. És ekkor meghallok egy hangot amit képtelenség bármivel is összekeverni a következő pillanatban pedig egy fekete árny száguld át a csatatéren, és követi őt egy lassabb kék csík.
-Ezek Hablatyék!
-Asztrid és és Hablaty! Hát itt vannak, nem hagytak minket cserben!
-Hablaty.. – suttogom és a következő pillanatban halálsápadtan nézem, ahogy Malvinék már nem ránk, hanem rájuk koncentrálnak. Jaj, ne. Ha leszedik őket.. Nem, nem fog ez megtörténni. elvégre Fogatlan egy éjfúria! Csak nem fogják eltalálni. Meg fogják úszni, biztos vagyok benne. Meg kell úszniuk.
-Hát itt aztán nem semmi kis felfordulás van! – mondom Fogatlannak, ahogy szétnézek. Apámék a hegy lábánál állnak, a többi sárkánylovast pedig sehol sem látom. Ám ekkor észreveszem, hogy egy fura alak tartja szóval apát.
- Biztos ő lesz az, aki hadat üzent nekünk. – válaszolja Asztrid ám ekkor meghallok valami olyat, amit nagyon nem akartam.
- Lőjétek le őket! – kiáltja a furcsa alak és az egyik hajó felé sétál. Ahogy követem a tekintetemmel észreveszem, hogy egy katapultot kezdnek el feltölteni.
- Lőni fognak! – kiáltja Fogatlan.
- Látom pajti. – válaszolom neki és gyorsan odafordulok Asztridhoz. – Mi elintézzük a lövedéket meg a hajókat, de menj és segíts a többieknek, hátha van sérült!
- Oké. – egyezik bele és a következő pillanatban már száguldunk is apámék felé. Csak érjünk oda, csak érjünk oda, mondogatom magamba. Már nem választja el a sziklát a hegytől. – Most pajti!
- Rendben! – válaszolja és lő.. épp az utolsó pillanatban. Mi átszáguldunk a porfelhőn és gyorsan a hajók felé fordulunk.
– Na mutassuk meg nekik, mit tudunk pajti! – mondom és egyből a főhajót vesszük célba. A vikingek jól láthatóan nem készültek fel sárkánylovasokra, így már vagy a harmadik hajójukat károsítjuk, mire észbe kapnak és hálókat dobálnak felénk. – Vigyázz! – kiáltom mire Fogatlan tesz egy éles balkanyart.
-Látom! Te figyelj a nyilakra meg a hálókra, a hajók szétlövését bízd rám! – válaszolja, és azonnal lő egyet a főhajóba, amin így lángok csapnak föl.
-Benne vagyok!
És ez így megy perceken keresztül. Egyik-másik hálót kicsit nehezebben tudjuk ugyan kikerülni, de mi több pusztítást okozunk, mint sérülést szenvedünk. Ám ekkor a szemem sarkából mozgást látok. Viharbogár és Asztrid repül felénk. Ám nem csak mi szúrtuk ki őket, hanem a vikingek is alattunk.
-Hagyjuk a fiút! A lányt szedjük le! – kiáltja az egyik nagy darab, gondolom a vezérük. – TŰZ!
-Asztrid!Vigyázz! – kiáltom és gyors tempóban száguldani kezdünk a lányok felé.
-Viharbogár, tűnés! Lőnek rátok! Mondom tűnés!
-Hablaty? mégis mi…?
-Vigyázz! – lökjük meg a lányokat, de annyira, hogy Asztrid leesik Viharbogár hátáról, aki így kénytelen utána vetődni. De legalább kikerültek a bóla hatósugarából…. és mi kerültünk helyettük a célkeresztbe. A következő pillanatban pedig éles fájdalom hasít a jobb oldalamba és Fogatlan is hirtelen egyre gyorsabban kezd ereszkedni.
-Hablaty! – kiáltja Asztrid.
-Hablaty, gyerünk, tarts ki, mindjárt leszállunk! – mondja Fogatlan ám ekkor valami fényt látok meg a szemem sarkából. Egy tűzgolyó repül egyenesen felénk és telibe talál minket. Az utolsó hang pedig Fogatlan rémült üvöltése, mielőtt mindent elnyel a sötétség.
-Hablaty! – kiáltom rémülten, amikor meglátom, hogy a bóla eltalálta a fiúkat. És ekkor kiszúrom, hogy egy tűzgolyó tart feléjük. – Ne…
Nekünk kéne ott lennünk, nem nekik. Hablatyék miattunk kerültek ilyen helyzetbe. Tehetetlenül kell néznem, ahogy a barátaimat eltalálják.
Egy hatalmas csattanás. A következő pillanatban pedig Hablaty lerepül Fogatlan hátáról, csak úgy száguld a levegőben, mint amikor versenyeztünk, csak most sárkány nélkül, és a biztos halál vár rá. Fogatlan is repül utána, félig összekötött szárnyakkal. Persze próbálja elérni, mielőtt a lángokban álló erdőbe, a földbe csapódnának, de lehet, hogy már így is elkésett. Ezt viszont soha nem fogom megtudni, mivel a következő pillanatban elnyeli őket a füst, a sötétség, a lángok és nem látom többé őket.
-NE! Hablaty! –kiáltom kétségbeesetten, de sehol sem látni őket. – Ó, Thor, kérlek,ne!
Érzem, hogy könnyek futják el a szememet. Nem, ez nem lehet, nem.. nem halhattak meg. Vagy mégis?
Újabb függővég. :D Na, hogy tetszett? Megérte megírnom/megvárnotok ezt az új részt? Jaj, végre beindul a sztorim. Csak 10 rész felvezetés kellett hozzá. :D A 11. rész címe Az új kezdet vagy Egy új élet lesz vagy halami hasonló, esetleg a kettő keveréke. :D De az is lehet, hogy a csata utóhatása lesz, még nem tudom, majd elválik. :D Ígérem, a következő részt hamarabb hozom, mint egy hét, talán már a hétvégén! :D