10. fejezet

Óvatosságra intve

Edo óráknak tűnő percekig volt még a Führernél és alig várta, hogy kiszabadulhasson. Amikor kilépett az arca fehér volt és kissé remegett a lába, de ezt leszámítva egész jól tartotta magát.

Amint meglátta Royt körbepillantott, de mivel nem járt arra senki szorosan átkarolta a férfit.

Roy szótlanul átfonta kezét a derekán, várva, a fiú remegése csillapodjon.

- Menjünk az irodába... ha esetleg kijönne, furcsán nézne ránk.. - mondta pár perc múlva és maga után húzta.

Edo csendben követte az iroda felé. Közben azon gondolkozott, amit a férfi mondott neki... nem bízott benne, de azt is tudta, hogy ezt Roynak nem árulhatja el...

Roy előre engedte, bent senki sem volt - ezen meg is lepődött, Riza ilyenkor már rég beért. Arra gondolt, talán Maessel van...

Edo leült az egyik székre és kifújta magát.

- Nem csodálom, hogy utálsz hozzá járkálni... egy szeme van, de mintha mindent látna, még azt is amit te nem...

- Mindig is ilyen volt, egy lépéssel előttünk járt. Csak tudnám, honnan szerzi az információit... - sóhajtott fel a Tábornok és aggódva fürkészte Edo sápadt arcát. - Mit mondott?

- Röviden utalt rá, hogy tisztában van vele, hogy mit csináltam... de ha tudja, akkor miért nem mondja egyszerűen meg...? Fogalmam sincs mit akar elérni... Mellette pedig.... - hirtelen elhallgatott. Bradley elkezdte neki mondani, hogy Mustang csak visszafogja őt és nem ismeri fel a képességeit... Arra kérte, hogy álljon közvetlenül a parancsnoksága alá és akkor hatalmat kaphat... Ed persze elutasította, de a Führer szigorúan megparancsolta neki, hogy ez maradjon kettejük között... ha elkottyintja Roynak baj lehet, ezért inkább hallgatott. - ...ennyi...

Roy higgadt maradt, egyértelmű, hogy a Führer ráparancsolt Edre, ne fecsegjen. Felesleges lett volna a fiút tovább faggatnia, ez ellen nem tehetett semmit.

- Értem... - mondta végül és metszőn nézett rá. - Péntekre megírjuk a jelentéseket. Engem továbbra is ellát feladatokkal, reméljük, hamar túllép ezen kimaradásodon.

Edo lassan bólintott.

- Segíthetek valamit? - nézett az asztal felé.

A férfi is végignézett az asztalon, de ott csak pár kósza irat kallódott.

- Míg nem voltál, ráfeküdtem a munkára... az e havi jelentések mind készen vannak, már csak egy börtönt kell ellenőrizzek és a te jelentésedet megírni. Ezek nem lényegesek, megírom őket hamar... - vette kezébe az elsőt és beleolvasott.

Kérvény a hadsereg által felügyelt területek megerősítéséhez... - olvasta hangosan. - Semmi újdonság...

- Akkor akár haza is mehetnénk? - csillant fel a szeme. - A jelentést otthon is meg lehet írni!

- Sajnos nem... - húzta el a száját. - Bent kell maradnom, munkaidő van.

Edo sóhajtott és kinézett az ablakon. A nap melegen sütött és az irodában is egyre fülledtebb volt a levegő.

- Akkor itt maradok én is - mondta. - Egyedül úgysem tudok mit csinálni a házban...

Roy közben le is ült nekiállni annak a néhány papírnak...

- Itt is van kanapé... - mondta csak úgy mellékesen. Az irodai valamivel nagyobb volt, mint a lakásán lévő . - Akár pihenhetsz is míg ezeket kivégzem - zörgette meg a vékony köteget.

Edo sóhajtott, majd levette a piros kabátot ledobta a kanapéra és a feje alá tette. Kényelmesen eldőlt és a plafont figyelte.

- Legalább nem zavarlak... itt még talán aludni is tudok... - ásított, majd lecsukta a szemeit.

Roy pár sor után letette a tollat és elnézegette Edot. Szeretettel gondolt arra, hogy végre emlékszik rá, de a szívét mardosó félelem is erősödött. Mit akarhat tőle a Führer? Gyanította, nem sokra mennek a jelentéssel... Biztos saját verziója van a történésekre, a belső információkkal pedig nem tudott mit tenni. Bárki lehet szinte...

Edo látszólag úgy kezelte a helyzetet, hogy már túl van rajta. Kiszabadult az irodából innentől kezdve már kevésbé foglalkoztatta a dolog.

Ez a kanapé tényleg kényelmesebbnek bizonyult, mint az otthoni ezért nagyon hamar elbóbiskolt. Az oldalára fordult és békésen szuszogott, közben a cicafüle néha meg-megrándult a különböző hangokra...

Roy nehezen, de a munkára fordította figyelmét, néha merülve csak el Ed békésen szuszogó látványában. Dél is elmúlt már, de még mindig dolgozott. Az utóbbi hetek berögzülései még tartottak, figyelmesen töltötte ki a papírokat majd belépett Riza is. Edet meglátva puha léptekkel lépett Royhoz és halkan kérdezett valamit róla és a Führerről. Roy átnyújtotta a kész iratokat és csendesen beszámolt, mi volt reggel.

Maes is hamarosan megérkezett, de gondterheltebb volt az arca mint előző nap.

- Újabb gyilkosság - mondta halkan, amikor észrevette Edwardot. - Ezt már az újság is leközölte... És eddig semmi nyom!

Edo kicsit mozgolódott. Félig felemelte a fejét, majd átfordult a másik oldalára és egy elégedett morranással aludt is tovább...

Riza és Roy összenéztek, majd egyszerre Maesre.

- Nem Scar... igaz..? Azt már szétkürtölték volna... - gondolkodott Roy hangosan.

- Milyen sérülések találhatók a holttesteken? - kérdezte Riza, ha már Scar került szóba... minden gyilkosnak vannak saját módszerei...

- Szúrásnyomok... - sóhajtott Maes. - Scart ki lehet zárni. Valaki egyszerűen feldarabolja őket... az egész egyre aggasztóbb. Minél később találom meg, annál többen halnak meg. Nem kellemes érzés...

- Szúrásnyomok... - ismételgette Roy. - Az a fekete hajú nő... a laborból... ő az ujjait meghosszabbítva próbált felnyársalni, mikor berobbantottam az épületet. Talán így akarnak minket mégis kicsalni, hogy megcsináljuk nekik a Követ?

Maes megrázta a fejét.

- Megvizsgáltam, és nem... Sokkal szélesebb a tárgy annál, hogy egy ujj legyen... A csonkítások miatt eszembe jutott a nagydarab fickó is, de ő sem lehetett... nem hiszem, hogy bármit hagyna az áldozatokból... Sötétben tapogatózunk egyelőre, szóval továbbra is csak azt tudom mondani, hogy nagyon vigyázzatok... - pillantott először Royra majd az alvó Edora.

- És az agresszív homunculus, az az Envy nevű? Ő a leggátlástalanabb... - tippelt tovább Roy. - Felveszi bárki alakját, gondolom nem esne nehezére bármiféle fegyvert is használni...

- Az lehetséges... de nem értem, hogy mi okuk lenne ölni? És hogyan hozhatnám fel a Führer előtt? Tudnunk sem kellene, hogy léteznek homunculusok... - Maes sóhajtott. - Majd megoldom... csak szólni akartam hogy továbbra is legyetek nagyon óvatosak... - indult kifelé.

- Ne feledd, az a pszichopata minden ok nélkül meggyilkolt volna minket... Gátlástalanul váltogatja az alakját és egy dúvad. Ettől függetlenül, vajon a Führer tud a homunculusokról?

Hughes elgondolkozott.

- Fogalmam sincs... Biztosan nem kötné az orrunkra, ha tudna a létezésükről. Mindenesetre szabadidőmben kutatok utánuk, bár egyelőre nem sok újat tudtam meg. De ezt majd máskor megbeszéljük...

Edward közben a hangokra kicsit mozgolódott, majd felült és a szemét dörzsölgetve nézte a társaságot.

- Rendben van Maes... csak óvatosan a Führerrel, nem szeretném, ha rád is pikkelne... - sóhajtott Roy és Edora nézett.

Riza aggódva figyelte kollégáját. Maes is nagyon benne van az ügyben, és ha a Führer rájön, mi után nyomoznak, volt egy olyan érzése, az nem csak az állásukba kerülhet.

Edo Royra pillantott, majd halvány és kissé bágyadt mosolyt intézett felé.

Maes után csendben becsukódott az ajtó.

- Elég komoly dologról lehet szó... - állapította meg a srác végignézve a gondterhelt arcokon.

Riza aprót bólintott, majd Roy beszámol neki, ha akar...

- Maes a legjobb nyomozónk, nem kell félteni... ti viszont legyetek óvatosak, már több, mint tíz alkimistát megöltek... - mondta komolyan, Roy elkomorodott.

- Valami nem stimmel ezzel... Scar volt, aki vadászott ránk, de az ő stílusa felismerhető.

Edo nyújtózkodott.

- Lehet, hogy valami terrorista csoport akar ránk ijeszteni... talán nem is egy ember csinálja, hiszen egy Állami Alkimistát nem olyan könnyű csak úgy megölni. Én legalábbis biztosan nem hagynám magam...

- Minden lehetséges. Még semmi nyomunk, de Maes már rajta van az ügyön. Ne aggódj ilyeneken, törődj most csak magaddal és az emlékeiddel... - mosolygott rá Roy, elég szegény srácnak, hogy zavarban van. Nem kell még ilyeneken is húznia magát...

- Emlékszel már valamire, Edward? - érdeklődött Riza.

Edo először Royra pillantott és zavart pír jelent meg az arcán, ahogy visszanézett Rizára. Oldalra nézett, és motyogva megszólalt.

- Néhány dologra...

- Az jó, idővel minden a helyére kerül... - biztatta a srácot és Royhoz lépett. - Ezeket elviszem feladni és teszek egy kört a lő pályán... - indult kifelé, magára hagyva Royékat.

Edo Royra nézett.

- Mondd csak... tud valaki a kapcsolatunkról? Gondolom Hughes és Al biztosan tudják.... és a többiek?

Roy egy pillanatra elmerengett, kik is... Riza, Havocék, Hughesék, a kis nyunyó Daniel, vagy például Armstrong, Ben Apó...

- Igen,tudják páran... - válaszolt végül és eszébe jutott valami - Emlékszel Danielre?

Edward kérdőn pillantott rá.

- Az kicsoda?

- Nem érdekes... egy újonc, Havoc barátjával lakik a szálláson. Voltatok inni... - vont vállat és örült kicsit, bár maga sem tudta megmondani, pontosan miért...

Edo elvigyorodott.

- Inni? Az jól hangzik... elmehetnénk és te fizetsz - kelt fel, majd sétált az íróasztalhoz és ült le a szélére.

- Nem is olyan régen még sütizni szerettél volna... - nézett fel a fiúra de nem volt annyira ellenére... Szép emlékek sora jutott az eszébe...

- Először az egyik... aztán a másik... - csúszott közelebb és apró puszit adott Roy arcára.

Roy elvigyorodott és egyik kezét Edo tarkójára helyezte és lejjebb húzta magához.

- Csak vigyázz... nehogy becsípj... - bújt egészen közel orrával a fiúéhoz.

- Valamiért úgy érzem, hogy ilyesmi már előfordult... Vannak homályosabb emlékeim... - dörgölte Roy arcához az orrát, közben átkarolta a nyakát.

- Jól érzed... - karolta át a fiú derekát a másik kezével. - Előfordult már, hogy nem bírtad az alkoholt...

- És az is előfordult, hogy te ezt a saját javadra kihasználtad... - simult hozzá.

Roy óvatosan az ölébe húzta és az állát kezdte csókolgatni és a torka felé haladt.

Edo érezhetően megborzongott, a szíve hevesebben kezdett verni. Nagyon vágyott már a férfire, hiszen neki Royjal ellentétben négy hónapig nem volt senkije...

A torkához érve néhány nyalintással és forró csókkal kényeztette majd lejjebb húzta a cipzárt, elérve így a kulcscsontját.

A fiú ezt már nem bírta hang nélkül. Felnyögött és szorosabban húzta magához Royt, beletúrva a hajába. A forró érzés közben fel-le cikázott a gerincén.

Roy lejjebb engedte kezét Edo fenekére majd előre húzta a combján keresztül, továbbra sem hagyva abba nyaktájon a kényeztetést...

A hirtelen felharsanó telefon majd' a frászt hozta rá, hervasztó csengése élesen hasította a levegőt...

Edo ijedten rezzent össze, majd kicsit távolabb hajolt Roytól, hogy fel tudja venni a telefont. Arcán látszódott, hogy egyáltalán nem örül neki.

Maes hangja szólt a kagylóba.

- Á helló Roy... Ha lassan végzel indulhatnánk együtt haza...

Roy alig akart hinni a fülének és szívverése se akart csillapodni, de hamar felcsillant a szeme...

- Ez jó ötlet... találkozunk az épület előtt... - tette le a kagylót és visszahúzta Edo felsőjének cipzárját.

- Pedig már megfordult a fejemben, hogy felgyújtom, amiért megzavart... mehetünk hazafelé, de előtte ebédelünk, mit szólsz? - húzta végig ujjait Edo arcán és az iménti vágy még a szemében csillogott.

Edo durcás arcot vágott. Keresztbe fonta a karjait és duzzogva elfordult.

- Nem vagyok éhes...

- Te mindig éhes vagy... - nyomott egy csókot az arcára és megölelte. - Délután meghívlak egy italra... most legalább találkozol Allal és elújságolod, kezdesz emlékezni...

Edward sóhajtott, majd lehajtotta a fejét Roy vállára.

- Úgysincs más választásom... gyerünk enni... - mondta beletörődve.

Pár perc múlva ki is értek a ragyogó napsütésbe ahol Maes már várta őket...

- Sikerült beszélni a Führerrel? - lépett barátja mellé aggódva.

Maes bólintott.

- Egyelőre semmi új. Csak leadtam a tegnapi jelentést. Azt is mondta, hogy továbbra is engem bíz meg a munkával... Edward ne nézz rám ilyen gyilkos tekintettel... Szóval ugyanott tartok ahol tegnap, de ma még nem voltam a helyszínen... majd otthonról elnézek még...

Roy vigyorogva nézte Edot, ahogy az Maest nézte meredten.

- És ne feledd a holnapi börtönlátogatást sem... engem tárt karokkal fognak várni, ahogy téged is... - jósolta előre, hisz' jó pár bűnöző az ő jó voltukból került ács mögé - Vajon Kalózzal mi lehet...? - merengett el, a férfit végül is Edwardék kapták még el mikor először jöttek Centralba...

- Biztos örülni fog neked... - nevetett Maes. - Ahogy a többiek is... Remek lesz. Na de inkább gyerünk mielőbb haza. Kíváncsi vagyok, hogy hogy vannak... olyan régen nem láttam az én kis tündérkémet...

Edward sóhajtott, majd azon gondolkozott, hogy elmondja-e Aléknak, amire emlékszik...

- Biztos... úgy szeretnek, majd megesznek mi?- nevetett vissza és Edora pillantott.

- Min gondolkozol?

- Hogy Alék mennyit tudhatnak abból, amire emlékszem... - mondta maga elé.

- Új emlékeid vannak? - kérdezte Hughes, mire a srác bólintott.

- Van egy pár...

- Rólam kifejezetten szép emlékei vannak... - súgta Maesnek büszkén. - Bár rólam más nem is lehetne...