Lisbon fájdalmas arcot vágott, ahogy lábát kiszabadította a szandálból, melyet évekkel ezelőtt vásárolt, és csak ritkán viselt. Most is csak az itteni időjárás miatt vette fel, pedig sokkal szívesebben bújt volna bele a kényelmes cipői egyikébe. Miközben leült az ágyra, és először az egyik, majd a másik talpát nyomkodta meg apró masszírozó mozdulatokkal, tekintetét a szoba másik végében álló a tanácsadó felé fordította. Csak egy pillanat kellett, hogy észrevegye Jane hatalmas vigyorát, és többéves tapasztalata alapján az egyet jelenthetett, mégpedig hogy a férfi valami rosszban sántikált.

- Mit csináltál? - szegezte egyenesen felé a kérdést, majd a választ meg sem várva hirtelen felpattant, és gyanakvóan ide-oda kezdett járkálni a szobában.

A tanácsadó rögtön észrevette a viselkedéséből, hogy megsejtett valamit. De mivel még nem volt itt a megfelelő idő, hogy felfedezze az ajándékot, ezért szokásához híven értetlenül nézett Lisbonra.

- Hogy érted ezt?

- Tudod… Fogkrém a cipőben, rágó a széken, bogarak az ágyban és a többi - magyarázta a barna ügynök, miközben egyenként felemelte a párnákat, majd felhajtotta a takarót is. - Ismerem az összes trükköt, hisz három öcsém van.

Jane magában nevetett a nő feltételezésén, és hogy milyen messze járt az igazságtól, majd komoly arcot magára öltve válaszolt.

- Nem tettem semmi ilyesmit.

Lisbon egy pillanatra ránézett, majd a fürdőszobába lépve folytatta a kutatást. Észre sem vette, hogy miközben az apró helyiségben volt, a férfi óvatosan elhelyezte az addig a zakója zsebében rejtegetett ollót és a megmaradt szalagdarabokat a komód legalsó fiókjában.

- Jane! Komolyan mondom, jobban jársz, ha elárulod! - lépett vissza dühösen a szobába.

De ahelyett, hogy bármiféle vallomást kapott volna a Jane-től a gyanújával kapcsolatban, a férfi hirtelen a kezébe nyomta a percekkel ezelőtt levetett szandálját.

- Gyere velem! - szólította fel, majd gyengéden megérintve a hátát a kijárat felé kezdte vezetni.

A nő az indulás óta, vagyis pontosan 15 perce próbálta kideríteni, hogy Jane hova szándékozik vinni, de minden egyes kísérlete kudarcba fulladt. A szőke tanácsadó nem volt hajlandó elárulni semmit, csak rejtélyesen mosolygott. És újabb 15 percbe telt, mire Lisbon is rájött az úticélra.

- Mit keresünk itt? - fordult Jane felé, aki hirtelen kiszállt az autóból, majd megkerülte azt, és kinyitotta neki az ajtót.

Lisbon még mindig választ várt, miközben felállt az ülésről, és zöld szemeivel kérdően nézett a férfira.

- Túl feszült vagy, szükséged van egy kis szórakozásra - felelte a tanácsadó vidáman, majd miután lezárta az autót, a bejárat felé indulva még visszaszólt. - Siess, Lisbon! Egy csomó mókás dolog vár ránk.

Az ügynök sóhajtott egyet, majd elmosolyodott. Ez teljesen Jane-re vallt, hogy a Vidámparkba hozza kikapcsolódni.

Először a hullámvasút felé vették az irányt, és Lisbon először vonakodott attól, hogy felüljön rá, de a tanácsadó gyerekes izgatottsága rá is átragadt. Egymás után próbálták ki a park játékait, és mikor már szinte mindenre felültek, a nő végre pihenni szeretett volna. Lassan elsétált a legközelebbi padhoz és leült. A fáradtság szinte hullámként tört rá, bár el kellett ismernie, hogy egész jól érezte magát.

- Jól vagy? - ült le mellé Jane.

- Igen - bólintott az ügynök, majd a kisvasúton ülő kacagó gyerekeket kezdte figyelni.

Néhány perc csend után a férfi újra megszólalt.

- Miért nem mondod el a testvéreidnek az igazat, hogy nincs senkid?

Lisbon érezte, hogy torka kiszáradt, és nyelt egyet. Valahogy sejtette, hogy ez a kérdés még elő fog kerülni a hétvége folyamán.

- Nem értenék meg - húzott egyet a vállán, mielőtt folytatta. - Ők nem tudják milyen az, ha a munkád egyben a szenvedélyed is, és képes vagy feláldozni érte a magánéleted.

A férfi rögtön rávágta, miközben felé fordult.

- De ennek nem kéne így lennie.

Meleg borzongás futott át az ügynökön Jane kijelentésére. Nem tudta pontosan, hogy mire célozhatott, de furcsának találta a férfi szavait.

Teljesen váratlanul beborult az ég, és langyos esőcseppek kezdtek hullani. Lisbon fel akart állni, hogy a kocsihoz szaladjon, de megérezte a tanácsadó kezét a sajátján.

- Nyugi, ez csak egy kis eső.

Figyelte, ahogy Jane a tekintetét az ég felé fordította és becsukta a szemét. Majd nem tudja miért, de követte a tanácsadó minden mozdulatát.

Ahogy az eső egyre sűrűbben esett, a nő szinte érezte, ahogy a feszültség lassan elhagyja a testét. Elmosolyodott, ahogy elképzelte, hogy milyen nevetségesen festhetnek a padon ülve kéz a kézben, behunyt szemmel hagyva, hogy a vízcseppek eláztassák mindenüket. Most mégsem érdekelte, csak élvezte a pillanatot.

Kis idő múlva Jane megrázta a kezét anélkül, hogy elengedte volna.

- Menjünk! - mondta egész halkan, majd gyors léptekkel az autóhoz siettek.

A visszaút szótlanul röppent el, és mikor végre a szállodai szobában voltak, Lisbon csak arra vágyott, hogy száraz ruhába bújhasson. Felemelte a bőröndje tetejét, és egy csomagot húzott elő. Lassan forgatni kezdte kezei között, miközben megszólalt.

- Ez hogy került ide?