Napokkal később Patricknak elég hosszú és fárasztó napja volt, így mikor kilépett a kórházból felhívta Shahirt.
Otthon vagy? Felmehetek hozzád? – kérdezte, mikor a másik felvette a telefont.
Persze – mondta Shahir egy kis töprengés után.
Shahir… ez nem volt meggyőző. Ha zavarlak…
Nem, nem zavarsz – tiltakozott Shahir.
Ettél már? – kérdezte Patrick.
Igen.
Akkor valahol bekapok valamit, aztán megyek. És nehogy addig rendrakással foglald el magad!
Nincs rendetlenség – csóválta meg a fejét Shahir.
Ebben biztos voltam. Hamarosan jövök – nevetett Patrick, majd letette a telefont, gyorsan megvacsorázott, és egy bő fél órával később becsengetett Shahirhoz.
Patrick, ahogy szokott, lopott egy puszit a másiktól, majd belépett, csak utána vette alaposan szemügyre Shahirt.
Wáó – mosolyodott el. – Nem láttalak még ennyire lazán öltözve – mérte végig többször is a férfit, akin egy majdnem testhezálló fekete póló és egy fekete farmer volt. – Elképesztően dögös – vigyorgott Patrick. – Mostantól csak ilyen cuccban vagyok hajlandó veled randizni. Csak semmi öltöny és nyakkendő. Innentől lazulás lesz.
Akkor ez mostantól szabály? – pillantott rá Shahir, akin látszott, hogy jólesnek neki Patrick dicsérő szavai, de közben a többin is töpreng.
Hm… mondhatjuk – bólintott rá Patrick. – Kivéve persze, ha olyan helyre megyünk. Színház, vagy elegánsabb étterem…
Szereted a színházat? – kapta fel a fejét Shahir. - Sosem mondtad még.
Mert sosem beszéltünk róla – vont vállat Patrick. – Igazából… régebben szerettem, aztán valahogy elmaradt. Most már évek óta nem voltam. Gondolom, te jobban benne vagy.
Igen.
Akkor… tudod mit? Dolgozol hétvégén?
Nem.
Kereshetnél nekünk egy jó darabot valamelyik napra, ha van kedved.
Oké – bólintott rá Shahir. – Mit szeretsz?
Az operán kívül bármit – vont vállat Patrick.
Rendben.
Leülünk? – kérdezte Patrick, mire Shahir is észbe kapott.
Persze. Üljünk le! – mondta, mire letelepedtek a kanapéra, és Patricknak csak akkor tűnt fel, hogy a nappaliban halkan szól a zene.
Mozart?
Igen – bólintott rá Shahir. – Ismered?
Nem. Bevallom, csak tippeltem – ismerte be Patrick.
Ha zavar, kikapcsolom – sütötte le a szemét Shahir. – Tudom, hogy kevesen szeretik a komolyzenét.
Nem, nem zavar – nyugtatta meg Patrick. – Nem mondom, hogy nap mint nap hallgatnám, mert ez nem igaz – ismerte be őszintén -, de most nem zavar.
Akkor jó. Patrick…
Igen?
Mit szerettél volna?
Nem hiszem, hogy kell különösebb ok, hogy látni akarjam a páromat – mosolygott rá Patrick. – Amúgy… ma nekem volt fárasztó napom, így gondoltam beugrom egy kicsit, aztán hazamegyek pihenni. Úgy érzem magam, mint aki a centrifugából mászott ki.
Pihenhetsz itt is – ajánlotta Shahir. – Tusolj le és próbálj meg aludni.
Nem csatlakozol? – incselkedett vele Patrick, de Shahir megrázta a fejét.
Nem. Ezt még be kell fejeznem.
Dolgozol?
Ez csak… egy cikk, amit még a héten meg kell írnom. A kórházban egyszerűen nincs időm rá.
Nem akartalak megzavarni a munkában – mentegetőzött Patrick.
Nem… - sütötte le a szemét Shahir. – És ha lepihensz, akkor be tudom fejezni.
Shahir, máskor nyugodtan mondd meg, ha zavarlak! – kérte Patrick.
Csak… nem akartam, hogy mérges legyél – pillantott rá Shahir.
Nem tudnék rád mérges lenni. Főleg azért, mert dolgozol – rázta meg a fejét Patrick. – És most szépen hazamegyek, te pedig megírhatod a cikkedet.
Ne menj el! – kérte Shahir.
Biztos?
Igen.
Hát jó… Adsz nekem egy pólót, amiben alhatok?
Persze – bólintott rá Shahir, majd keresett egy pólót Patricknak, aki elindult zuhanyozni, Shahir pedig újra maga elé vette a laptopját, és belesüllyedt a munkájába.
Annyira bele is mélyedt, hogy észre sem vette, Patrick mikor jött ki a fürdőből, csak egy jó idővel később a gitár pengésére kapta fel a fejét. Patrick a hálószoba sarkába támasztva talált a hangszerre, és bár életében talán kétszer, ha volt gitár a kezében, ezúttal nem tudott ellenállni a kísértésnek, így kézbe vette, és megpengette. Szórakozott vele már pár perce, mikor Shahir belépett a hálószobába. Még egy kis ideig nézte Patricket összehúzott szemöldökkel, majd megcsóválta a fejét.
Add ide! – lépett oda hozzá, hogy elkérje a gitárját.
Jaj, Shahir, ne már – nézett rá Patrick. – Neked most a cikkedet kéne írni.
Add ide, mielőtt kárt teszel benne! – csóválta a fejét tovább Shahir, majd, mikor megkapta a hangszert, leült az ágy szélére, és egy kis töprengés után játszani kezdett. Patrick mosolyogva nézte, aztán elfeküdt mellette, és csak hallgatta.
Le vagyok nyűgözve – könyökölt fel egy negyedórával később, mikor Shahir letámasztotta az ágy mellé a gitárt. – Már korábban is játszhattál volna nekem.
Nem szeretek sokat játszani – rázta meg a fejét Shahir. – Eltompítja az ujjaimat – mutatta Patricknek a kezét, ahol az ujjain tényleg meglátszott a húrok nyoma.
Kár, minden nap szívesen hallgatnám – fogta meg a kezét a férfi. – De nem venném a lelkemre, ha miattam kockáztatnád a karriered. De most nyomás vissza, befejezni azt a cikket! Én meg tényleg megpróbálok aludni.
Rendben – bólintott rá Shahir, így visszaállította a gitárt a helyére, majd kifele indult, de Patrick utána szólt.
Shahir, ha végzel, idejössz mellém?
Még nem tudom – tűnődött el Shahir.
Nekem kéne a nappaliban aludnom.
Miért?
Mert ez a te ágyad, és neked több jogod van benne aludni, mint nekem – csóválta meg a fejét Patrick.
Nem foglak hajnalban felébreszteni – rázta meg a fejét gondolkodva Shahir, de Patricknek épp akkor rezegni kezdett a telefonja. Egy pillanatra a fejére húzta a párnát, de végül megnézte a telefont.
Alhatsz az ágyadban – sóhajtott végül. – Négyes karambol a gyorsforgalmin, köztük egy kisbusz. Szép éjszakám lesz – csóválta meg a fejét, de közben már felkelt, hogy gyorsan felöltözzön. Két perccel később indulásra készen pillantott Shahirra.
Mennem kell! Ha a holnapi műszak vége előtt nem jutok haza, akkor zombi leszek két napig. Majd valamikor jelentkezem.
Tudom. Vezess óvatosan! – kötötte a lelkére még Shahir, majd elköszöntek, és Patrick elsietett, Shahir pedig visszatért a cikkéhez, amivel végül hajnali egykor végzett.
~~ o ~~
Végül a hét hátralévő része eltelt úgy, hogy Shahir és Patrick csak szombaton a színház előtt találkoztak.
Shahir végül egy vígjátékot választott, amin mindketten jól szórakoztak, bár Patrick a darab mellett időnként a párja reakcióján is jót mosolygott. Ennek ellenére jól érezték magukat, és bár a végén még az előtt megszöktek, hogy a tömeg elkezdett volna kifele özönleni, jó ötletnek nyilvánították a színházat, és megbeszélték, hogy máskor is sort kerítenek rá.
És most? Vacsi? – állt meg a kocsi mellett Patrick. – Színház után úgy dukál. Vacsora egy elit helyen. Hm? Meghívlak – fűzte Shahirt.
Tudod, hogy nem ezen múlik – nézett rá morcosan Shahir.
Tudom. De én akkor is meghívlak – vont vállat Patrick. – Már csak azért is, mert a jegyet nem hagytad kifizetni. Mehetünk? – kérdezte, és kinyitotta Shahirnak a kocsiajtót. Az nem túl lelkesen, de azért beszállt, amit Patrick igennek vett.
Shahir végül gyanakodva méregette a helyet is, ami előtt Patrick lefékezett, és csak egy kis rimánkodásra volt hajlandó bemenni.
Imádni fogod a kaját – súgta neki Patrick, miközben kerestek egy szimpatikus asztalt. – És most nincsenek is sokat. Tartottam attól, hogy többen lesznek – mondta, miközben leültek, de látta a párján, hogy ezzel még nem csigázta fel a lelkesedését. Shahir feszülten nézett körül, bár Patrick látta rajta, hogy próbál nyugalmat erőltetni magára. – Ihatok egy pohár bort? Hazaviszel? – kérdezte inkább.
Hazaviszlek – ígérte neki Shahir, de csak egy pillanatra nézett rá.
És hozzád, vagy hozzám? – kuncogott Patrick.
Az attól függ, hogy a végén hogy fogsz kinézni. Ha becsípsz hozzád, és ott is hagylak – morgott tovább Shahir, de Patrick csak jót mosolygott rajta, majd megrendelték az innivalójukat, és tanulmányozni kezdték az étlapot. Végül rendeltek, aztán Patrick tűnődve belekortyolt a borába.
Van valami, amiről szeretném, ha tudnál – mondta, mikor letetette a poharat. – Bár azt hiszem, nem fogsz örülni neki.
Mi az? – pillantott rá Shahir, de mivel nem válaszolt azonnal, Shahir homlokráncolva nézett rá. – Megcsaltál?
Shahir! – csóválta meg a fejét Patrick. – Monogám típus vagyok, ezt jól vésd az eszedbe! Emellett átkozottul rosszul hazudok, annyira, hogy még te is észrevennéd, ha valami rossz fát tennék a tűzre.
Oké – bólintott rá a másik. – Akkor?
Összefutottunk Victorral. Úgy egy hete – vallotta be Patrick, de érezte, hogy a másik ettől ideges lett, ahogy azt várta is. – Véletlen volt – fogta meg egy pillanatra Shahir kezét az asztalon. – Egy bárban találkoztunk… mikor a kollégákkal elmentünk sörözni, és Victor is ott volt a barátaival. Ő jött oda hozzám… nem is tudtam, hogy kicsoda, míg be nem mutatkozott. Csak beszélgettük egy kicsit.
Rólam.
Többnyire igen. De tudod… ő inkább velem kapcsolatban volt bizalmatlan. Hogy mennyire gondolom komolyan, hogy mennyire kell féltenie téged tőlem, ilyenek. Aggódik érted. Találkozott valakivel a Hope Zionból, és hallotta, hogy együtt vagyunk. Csak kifaggatott, hogy minden rendben van-e közöttünk, ilyesmi.
És gondolom elmesélte, miért szakítottunk – húzta el a száját Shahir.
Szóba került, igen. De tényleg azt hiszed, hogy korábban nem volt sejtésem róla? Előtte is tudtam… vagy legalábbis sejtettem, hogy miért szakítottatok.
De akkor… miért vagy velem? – nézett értetlenül Shahir a másikra, mire az halványan elmosolyodott. Megfogta Shahir kezét az asztalon, de aztán hagyta, hogy a férfi elhúzza. Végül Patrick karba tett kézzel az asztalra könyökölt.
Azért vagyok veled, mert szeretlek! – mondta Shahirnak. – És hiszek benne, hogy együtt meg tudjuk oldani a felmerülő problémákat. És ha most nem nyugszol meg két percen belül, akkor beléd traktálom a boromat, csak úgy idegnyugtató gyanánt.
Ezzel most tényleg meg akartál nyugtatni? – kapta fel a fejét Shahir.
Nem, ezzel most el akartam terelni a figyelmedet, de látom, nem jött be – mosolygott rá Patrick. – Szeretlek! És igenis ki fogom mondani. Nem azért, mert azt várom, hogy viszonozd, nem azért, hogy idegesítselek, hanem azért, mert nekem jó érzés kimondani. Ha nagyon idegesít, majd bokán rúgsz, egye fene, akkor abbahagyom. Legalábbis egy időre – mosolyodott el. - Amúgy… tényleg nem bírod az alkoholt?
Ennyitől teljesen be tudok csípni – pillantott Patrick poharára Shahir, akit bár meglepett a hirtelen témaváltás, az agya kapott a lehetőségen, hogy valami máson gondolkodjon, mint Patrick vallomása, és a saját felkavarodott érzései. – Ennek egyszerű fiziológiai okai vannak. Az én agyam máshogy reagál az alkoholra – gondolkodott el, így Patrick elérte, amit szeretett volna, Shahir végül a saját figyelmét terelte el az előző percekről, ahogy mesélt még erről egy keveset, míg az ételük meg nem érkezett.
Amíg ettek próbáltak könnyedebb témákat érinteni, így inkább a látott darabot tárgyalták ki, ami mindkettejüknek tetszett. Mikor végeztek, még beszélgettek egy darabig, aztán Patrick elégedetten vett egy nagy levegőt.
Fizetünk?
Azt hittem, iszol még egyet – nézett kérdőn Shahir a másikra.
Áh, azt hiszem, most jobb lesz, ha kijózanodok, és hazaviszlek – mosolygott maga elé Patrick.
Majd én vezetek – csóválta meg a fejét Shahir.
Hát jó – adta meg magát Patrick, aztán fizetett, és kisétáltak.
Na ugye, hogy nem is olyan szörnyű ez a hely – mondta Patrick, de nem tudta megállni, hogy elnevesse magát, mikor Shahir visszanézett az étteremre, és vágott egy grimaszt.
Végül beszálltak a kocsiba, és békés csendbe burkolózva Shahir hazavezetett. Mikor megállt, leállította a kocsit, kihúzta a kulcsot, és vett egy nagy levegőt, de végül kifújta anélkül, hogy mondott volna valamit. Patrick elmosolyodott, és felé fordult.
Nem kell mondanod semmit – mondta neki kedvesen.
Eleinte Victor is ezt mondta.
Shahir, tudom, hogy most próbálsz párhuzamot vonni a két kapcsolat között, de nem lehet, hidd el! Nincs két egyforma ember, nincs két egyforma kapcsolat. Shahir, tudom, hogy attól félsz, hogy egy nap majd én is elmegyek, de én nem hiszem. Igaz, nem látok a jövőbe, nem tudom, mi lesz három év múlva, sőt, még azt sem, hogy mi lesz a jövő héten. De szeretném hinni, hogy három év múlva ugyanúgy foglak szeretni, mint most. És nem akarok minden pillanatban a jövőtől félni, nem akarok a jövővel foglalkozni. Csak a holnappal. Mit csinálunk holnap? – kérdezte Patrick, de aztán elnevette magát. – Lehet, hogy holnap hagynom kéne, hogy megemészd ezt az egészet. Nekem úgyis ideje valami rendet csinálnom otthon, mindig ég a képem, ha jössz hozzám és rumli van. Aztán elmegyek futni. Majd délután felhívlak, és beszélünk, oké?
Oké – bólintott rá Shahir, de nem nézett a másikra, a slusszkulcsot méregette elmélyülten, amit még mindig a kezében tartott, de aztán magához tért, és átadta a kulcsot Patricknek.
Rendben leszel? – nézett rá aggódva Patrick.
Persze – mondta Shahir, de nem igazán győzte meg a másikat.
Ha valami nyugtalanít, vagy… bármi ilyesmi, felhívsz? – kérdezte, de Shahir épp csak rápillantott. – Vagyis nem – állapította meg Patrick. – Akkor majd én hívlak délután. Most menj, és pihenj! Esetleg találd ki, mit nézzünk legközelebb, hm?
Megyek – bólintott rá Shahir, majd kiszállt a kocsiból. Patrick egy másodpercig nézett utána, aztán kiszállt ő is, hogy átüljön a kormányhoz, így az autó előtt találkoztak. Patrick látta a másikon, hogy milyen feszült, így nem is próbálta megérinteni vagy megcsókolni.
Jó éjt, Shahir – mosolygott rá, mire Shahir is bólintott.
Jó éjt! – köszönt el, majd elsétált, Patrick pedig egy sóhajjal megkerülte a kocsit, de aztán még a párja után nézett. Shahir az ajtónál állt, és a kulcsaival vacakolt, de nem igazán akart boldogulni. Patrick még nézte egy darabig, aztán megcsóválta a fejét, és utána ment.
Shahir, jól vagy? – állt meg mellette.
Nem – rázta meg a fejét Shahir.
Add ide! – kérte el tőle a kulcsot, és kinyitotta az ajtót. – Gyere! – engedte előre Shahirt, majd belépett mögötte.
Patrick…
Figyelj, ha ma éjjel kapsz infarktust, Dr. Bell letekeri a fejemet! Gyere, menjünk fel, és próbálj egy kicsit megnyugodni. Ha látom, hogy jobban vagy egy kicsit, elmegyek. De ha rosszul leszel, egyedül még mentőt se tudsz hívni.
Rendben – hagyta rá Shahir, aki bár nagyon szeretett volna most egyedül lenni, végül belátta, hogy Patricknek igaza van, így felmentek.