Észak – Dél

Kanada pontban fél órával később ült fel, és kereste meg a földre dobott ingét az ágy mellett.
- Hová mész? – nyöszörgött utána Amerika. Fordult egyet az ágyban, erőtlenül tapogatózott utána, ám nem érhette el.
- Kimegyek levegőzni – suttogta. – Nem sokára jövök – ígérte, ahogy felvette a szemüvegét, és odahajolt még a testvéréhez, hogy adjon egy csókot a homlokára.
- Miért? – pislogott rá Alfred értetlenül, és átkarolta a vállait. – Nem engedlek. Nem hagysz itt. – Elmosolyodott testvére gyermeki ragaszkodásán.
- Melegem van – válaszolta, s finoman lefejtette magáról az ölelő karokat. – Szeretnék lehűlni – magyarázta. – Visszajövök – nyomatékosított végigsimítva a másik arcán.
- Veled megyek – jelentette ki hirtelen, és felült, majd elkezdett a szemüvege után tapogatózni. – Hé, Texas, hová lettél? – mormogta, míg Matthew a kezébe nem adta a keresett tárgyat.
- Meg fogsz fázni – jósolta előre. – Nyugodtan maradj bent.
- Nem mintha képes lehetnék ilyesmire – csóválta a fejét. A fiatalabb nem akadékoskodott többet. Pizsamába bújtak, és csendesen kiosontak a kertbe. – Jé, látszik a leheletem! – állapította meg Alfred, majd fázósan a vállaira csúsztatta tenyereit.
Matthew nagy kortyokban nyelte a friss éjszakai levegőt, felpislogott a csillagokra, és elsétált egészen a kerítésig. Nekitámaszkodott a deszkáknak, elnézett a messzeségbe – a ház egy város legszélén állt, út erre nem is ment tovább, csak ösvények, és a végeláthatatlan távolság. Nem sokkal később léptek surrantak a fűben, és a bátyja odadőlt mellé. A válluk összeért.
- Én hoztam egy pulcsit – jelentette, mire bólintott. – Te tényleg nem fázol?
- Tizenhárom fok van. Ne viccelj – mosolyodott el. – Kellemes.
- Szólj, hogy télen ne látogassalak meg – kérte, és összébb húzta magán a ruháit.
- Szoktam fűteni – jegyezte meg, ahogy közelebb mozdult hozzá, végül egészen a másik hátához simult. – Így jobb?
- Határozottan. – Pár perc múlva a kanadai megszólalt.
- Visszamehetünk, ha gondolod.
- Jobban vagy?
- Igen.
- Akkor irány az ágy – fogta kézen, és húzta maga után a házba. – Mi volt a baj?
- Azt hiszem, a fürdő. Nagyon melegre állítottad – vont vállat.
- Az lehet – biccentett. – Nem tudtam, hogy rosszul leszel, bocsi.
- Nem lettem rosszul – rázta a fejét. – Igazából csak a hő ingás lehet… tegnap még a hóban szaladgáltam, ahhoz képest is meleg van – magyarázta. – Holnapra nem lesz semmi bajom – hajtotta Alfred vállára a fejét, aki megsimogatta a hátát.
- Az a baj, hogy én meg nálad fagynék meg…
- Kereshetnénk valami helyet a határmentén – tanácsolta, ekkor már a paplan alá bújt be.
- Vagy külön fürdünk.
- Ne már.
- Majd kiengesztellek az együttalvással – mosolyodott el, és magához ölelte.
- Talán – mosolygott vissza. Váltottak egy rövid csókot, aztán összebújva aludtak el.

2012. október 19.