Az utolsó fejezet végre kész!
- Meg is volnánk. – mondta Erwin, miután kiiktatta Jeant is – Végre foglalkozhatok veled.
Levi bágyadtan résnyire nyitotta a szemét. Többre nemigen volt képes. Hallani még hallotta, hogy Eren elmegy, és , hogy a parancsnok leüti Sashát, Conniet, majd Jeant is. A hadnagy Erent akarta. Azonnal. Hol van ilyenkor a kölyök?
- Elég türelmetlen vagyok, a látszat ellenére. – mondta Erwin, miközben leült az ágy szélére – A méreg hamarosan végez veled, de mégis a saját kezemmel akarok véget vetni a legerősebb katona életének.
- Miért? – nyögte ki a hadnagy.
- Miért is, miért is? Mert túl közel jársz a megfejtéshez. És, ha rájönnél a titok nyitjára, akkor az emberiségnek befellegzett volna.
- Én nem tudok semmilyen titokról… - zihálta Levi.
- Dehogynem. A titánok. Egyre közelebb kerültök a megfejtéshez. Honnét jönnek, mi a céljuk…
- Te talán tudod mindezt?
- Nem. Nem tudom, de nem is kell az egészet tudnom. Mindez a király parancsa. Apám mesélt régen egy történetet… ha sikerül bebizonyítanom, hogy igaz…
- Őrült vagy!
- Lehet! – nevetett fel Erwin – Te mindenképpen csak az utunkban vagy. A király tervének útjában, tehát a királyság ellensége vagy! Csak halj meg szépen, csendben.
Erwin lefogta Levi ép karját és közelebb hajolt a férfi arcához. Levi teste megfeszült, de nem állt ellen.
- Mi a célod?
- Az emberiség lassan elenyész. A titánok kora eljött. Nem harcolhatunk velük a végtelenségig. Az alakváltók is csak veszélyt jelentenek. Még a Falakon belül sem biztonságos. Viszont, sok olyan város épült, mint a tiéd. A király ott biztonságban lenne.
- Fel akarod áldozni az emberiséget csak azért, hogy egy kis csoport békében éljen? – kérdezte Levi gyűlölködve.
Erwin mosolyogva vállat vont.
- Te lennél a legnagyobb veszély. Erős vagy, de még korántsem vagy erőd teljében. Csak hátat fordítanál nekem és a királyságnak is. Az a legjobb mindenkinek, ha halott vagy.
- Hány ártatlan élet szárad a lelkeden? – suttogta Levi. Ereje egyre jobban elhagyta, de soha nem ismerte volna be.
- Na és a tiéden?
Levi szemei tágra nyíltak. A parancsnok ezt észrevette és még szélesebben mosolygott. A kabátja alól kihúzott egy tőrt és Levi mellkasa fölé emelte.
- LEVI!
A hadnagy fáradtan a belépő felé fordította a fejét. Eren kifulladtan állt a berúgott ajtóban. A parancsnok meglepetten kapta fel a fejét és aztán lenézett Levi-ra. Aztán beledöfte a tőrt a férfiba.
Eren felkiáltott, Erwinhez rohant és ütni kezdte a nevető parancsnokot, míg az el nem ájult. Ekkor sírva Levi mellé térdelt. A hadnagy felé fordult.
- Kölyök… - suttogta.
- Levi… nem hagysz itt, ugye? Te erősebb vagy bárkinél…
Levi szemében könnyek gyűltek és sóhajtott. Majd lehunyta a szemét.
- LEVI HEICHOU!
Sötétség. Levi ott állt a nagy büdös semmi közepén. Bocsánat – a semmiben még illatok sincsenek. A hadnagyot csak az a tény vigasztalta, hogy nemsokára találkozhat halott szeretteivel. Az anyjával… Farlannal, Isabellel. Már várnak rá. A halál csak jobb lehet egy ily reménytelen életnél, ami az övé volt. Mindig, amikor közel került az emberekhez, azok meghaltak körülötte. Nem akarta, hogy a számára fontosak meghaljanak. Élnetek kell… élj tovább, Eren.
Eren felkapta a fejét, a hadnagy halk nyögésére. Ki tudja mióta ült mellette. Talán már egy hete is… akkor fedte fel magát a parancsnok. Az után, hogy azt hitte, Levi meghalt, betörtetett a szobába Armin, Hanjival az oldalán. A nő nem totojázott, gondolkodás nélkül felkapta a hadnagyot és a bázisra rohant vele. Erenék maguk sem tudták mit tett az őrült titánmániás, de Levi még mindig élt. A sebei szépen gyógyultak, és Hanji csapata hipp-hopp összerakta az ellenmérget. Már csak idő kérdése volt, hogy mikor ébred fel. „Annak is eljön az ideje" mondta mindig Hanji. Csakhogy Eren már nem tudott várni. Addig nem talál nyugtot, amíg a férfi fel nem ébred. Néha elaludt mellette, ilyenkor a barátai csak fejcsóválva nézték az ajtóból. Mikasa és Armin szokott hozzá bemenni, hoztak neki ételt is. Bár előbbi mindig gyanakodva méregette Levit.
Végül eljött a nap, amikor a hadnagy fáradtan kinyitotta a szemét és az elbóbiskoló Erenen állapodott meg a tekintete. A kölyök is meghalt?
- Hé, Eren.
A hangja szokatlanul halk és vékony volt. De úgy tűnt, Eren meghallotta, mert egyenesen ránézett.
- LEVI HEICHOU! – kiáltotta.
- Meghaltam? – kérdezte nyugodtan a hadnagy, miközben megpróbált kitérni Eren ölelése elől.
- Nem, Hanjinak hála, nem! – mondta boldogan Eren és szorosan magához ölelte Levit.
Levi tétován megveregette a fiú vállát és viszonozta az ölelést.
Az ajtó túloldalán Sasha és Hanji pacsiztak. A hadnagy és az alárendeltje egyre közelebb kerültek egymáshoz.
Még egy hét után a hadnagy már szinte ugyanolyan egészségnek örvendett, mint a merénylet és a küldetés előtt. Még mankóval járt, de ennek ellenére mindenkit meglepő gyorsasággal haladt. Eren alig tudta követni, miközben a csapat felé tartottak a folyosón.
- Akkor most mihez kezdünk? Nem tudjuk kideríteni ki adta a parancsot Erwinnek.
Levi megtorpant és visszanézett Erenre.
- Nem is fogunk mindenkit kiiktatni, aki az emberiség ellen fordul. A királyság már köröz engem és szinte az egész Felderítő Egységet.
Ezzel újra elindult.
- Levi…
A hadnagy kérdőn visszafordult. Eren elvörösödve kapkodta ide-oda a tekintetét. A szíve majd kiugrott a helyéről. „Gyerünk, szereted a hadnagyot, mondd már ki" biztatta magát. Amióta rájött, hogy szerelmes a hadnagyba, csak erre a pillanatra várt. Most mégis tétovázott. Megemberelte magát és belenézett a hadnagy sötét, hideg szemeibe.
- Én… szeretlek, Levi! Nagyon, nagyon szeretlek!
Ez bénán sikerült. Eren lesütötte a szemét és látta a szeme sarkából, hogy a hadnagy elindul felé. „Tudtam. Feldühítettem. Biztos megpofoz. Igen, már emeli is a kezét…"
Levi megragadta Eren haját és lehúzta a saját magasságába. Majd közelebb hajolt. Aztán megcsókolta.
A fiú még jobban elvörösödött és nem tudta mit kéne tennie, így csak lehunyta a szemét. Mintha megállt volna az idő. Eren úgy érezte, a szíve szinte felrobban. Végül Levi elengedte és a ránézett.
- A többiek már várnak, nem? – kérdezte ártatlanul és intett a fejével.
Eren még egy pillanatig zavarodottan állt, aztán a hadnagy után futott és szabályosan rácsimpaszkodott.
- Leviii!
Levi felszisszent.
- Hé, ez fáj! – mondta, miközben megpróbálta lehámozni Eren karját a gyomráról.
Eren gyorsan elengedte és szinte lebegve lépkedett tovább a hadnagy mellett.
A folyosó végén egy körfolyosós belső kerthez értek. A kertben volt Levi és Hanji osztaga, Sasha, Connie, Jean, Mikasa, Armin, Ymir, Christa és néhány felderítő, akiket Eren csak látásból ismert. Levi végignézett a társaságon.
- Szóval – kezdte kimérten – akik most itt vannak, azok beleegyeznek, hogy elhagyjuk a Falakat. Legalábbis a Máriát és a Rosát. Jó ideig nem fogunk visszatérni. Talán soha.
Egybehangzó helyeslés hangzott.
- Mi a királyság ellenségeivé lettünk nyilvánítva. De nem az emberiségéé. – folytatta Hanji – Tehát folytatni fogjuk azt, amiért eredetileg létrehozták a Felderítő Egységet. Megfejtjük a titánok titkát és végül győzedelmeskedni fogunk! Az elsődleges feladatunk a Shiganshina és Erenék pincéjének elérése!
Eren erre érezte, hogy a hideg kulcs a bőréhez tapad az inge alatt. Kicsit félt ettől az egész „ a Falakon kívül fogunk ezentúl élni" dologtól.
Levi keze rákulcsolódott az övére. A fiú a hadnagyra nézett. Levi mosolygott. Eren orra majdnem vérezni kezdett, aztán úgy döntött, majd később inkább elájul. Levi szinte ragyogott, amikor elmosolyodott. Az egész hadnagy kisugárzása megváltozott tőle.
Számkivetettség, vagy sem, Levi oldalán meg fogja ölni az összes titánt. Eren elszántan nézett a társaira, és a jövő felé is.
Nos, itt a vége. Remélem tetszett!