10. fejezet

Nincs más választás

Folytatás...

- Örvendek, hogy újra találkozunk, kisasszony – nézett Coulson Kathlinre.

- Én szintúgy – válaszolta ugyanazzal az ironikussággal a lány.

- Mikor is volt már…? - kezdte az Ügynök elgondolkodva – Öt éve...

- Igen, azóta már itt is nagykorúnak számítok.

- Hát igen, szép nővé cseperedtél. …Mi lenne, ha most az útonállás helyett inkább verbálisan konfrontálódnánk? – javasolta az Ügynök.

- Ha jól látom, maga áll az embereivel az én utamban! - vágta rá Kathlin pimaszul.

- Ez csak nézőpont kérdése.

- Magának nem valami szuper titkos veszély elhárítási akcióban kéne éppen részt vennie? – hitetlenkedett Barton, mikor végre szóhoz jutott.

- Éppen azt teszem – jelentette ki Coulson magabiztosan.

- Na de egy fölalatti raktárban? – próbálta hülyére venni az Íjász. – Mégis miféle veszély fenyegetheti innen a Földet?

- Nos, maguk elég veszélyesnek tűnnek – nézett Phil a két látogató szemébe, gyanúsan méregetve őket.

- Mondhatom, szép kis fogadtatás – jelentette ki Kathlin gúnyosan, előrelépve, mire Coulson emberei szorosabbra fogták fegyverük markolatát. Az Ügynök ennek ellenére megtartotta magabiztosságát, legalábbis látszólag.

- Ugyan, ez csak óvintézkedés. Reméljük, nem kerül sor tényleges akcióra – magyarázta Phil, – de ez csak magukon múlik.

- Mégis honnan tudta, hogy itt leszünk? – faggatta Barton.

- Fury igazgató hívott egy órája, hogy nézzek be a bázisra, mert talán látogatóink akadnak. Igaza lett.

- Hát persze! – esett le az Íjásznak. – És mit kívánt, hogy tegyen a látogatókkal? Hívjon meg egy teára? – gúnyolódott.

- Még az is szóba jöhet, ha most leteszik a fegyvert és távoznak a kutatóbázis területéről – ajánlkozott az Ügynök - …Barton, legyen esze! Mégis mit akarnak itt?

- Ó, hát a drágalátos igazgató nem osztotta meg magával, miért sejtette, hogy ide jövünk? – kérdezett vissza Clint.

- De igen – jelentette ki Coulson hidegen. – Ám nem akartam elhinni, így a saját fülemmel szerettem volna hallani.

- Nyilvánvalóan a jogarért jöttünk – jelentette ki Barton. – Most boldog?

- Nem, Barton, nem vagyok. Mintha nem is maga lenne…mi történt magával? Csak nem megbolondította a hatalomvágy?

De Coulson nem tudhatta, mekkorát tévedett.

- Teszek a hatalomra Coulson! – ordította Clint idegesen. – Legszívesebben tennék az egész világra, beleértve ezt a kib*szott jogart, de nem tehetem! – Coulson megdöbbenve hallgatta az Íjász dühkitörését. – Azt hiszi, engem boldoggá tesz, hogy most én vagyok a rosszfiú?! Elég volt abból egyszer is – gondolt vissza Loki befolyására.

- De akkor miért…?

- Azért mert nincs más választásunk – lépett oda Kathlin Clint mellé és nyugtatóan átkarolta a vállát. – Fury nem mondta, mi történt nemrég? Mi történt Natashával?

- Micsoda?! Mi történt? Ha már itt tartunk, magának nem épp vele lenne a helye a Bahamákon? – értetlenkedett Coulson.

- Natasha elhagyott…már három napja…

- Tessék?! Csak nem szakítottak?

- …nem azért, mert mást szeretett, azért hagyott el, mert engem szeretett… - Barton hangja többször is elcsuklott, így Kathlin úgy döntött, újra kisegíti.

- Hogyan? – próbálta közben Coulson kibogozni a zavaros szavakat.

- Úgy tűnik, maga tényleg nem hallotta még… - állapította meg a lány, majd készségesen folytatta. – New Yorkban a nővéremet megharapta egy robotszörny. A fogaiban méreg volt, ami halálos és a Földön nincs rá ellenszer. A többi megharapott ember már meghalt… A nővérem szerencsére erősebbnek bizonyult, de már neki sincs sok ideje. Elhagyta Clintet, hogy megkímélje a fájdalomtól… De a helyzet az, hogy mi még nem adtuk fel a reményt. Hiszünk benne, …hinnünk kell, hogy amíg Clint megtalálja Natashát, addig én megtalálom az ellenszert és még nem lesz késő!

...

Feszült csend kerítette hatalmába a termet. Coulson egy ideig visszatartotta a levegőt. Nem akarta elhinni, hogy ez megtörténhet! Natasha az egyik legjobb ügynöke és kollégája volt, esettől függött. Hogy-hogy nem vette észre eddig?

- De miért kell ehhez a jogar? – jutott végre szóhoz.

- Fury mit hisz? – kérdezett vissza a lány.

- Ő sem tudja, de azt mondta a kihallgatás során sokszor utaltál vagy céloztál a jogarra és gyanút fogott, hogy talán meg akarod szerezni magadnak…

- Ó, szóval csak „kihallgatás"-ként emlegette?

- Ez nem lényeges…

- Tényleg nem – húzta feljebb kabátja ujját a Boszorkány, hogy láthatóvá váljon egyik kezén a két bőrébe égett, öt centi széles vasbilincs nyom. Utána elengedve Clintet közelebb lépett.

Az Ügynök mintha kissé elbizonytalanodott volna.

- Mit akarsz itt?! – kérdezte jóval idegesebben.

- Egyszerű! – szavalta Kat. - A megoldás nyilvánvalóan nem itt van…hanem egy másik világban…

- ...Asgardban – fejezte be Coulson.

- Látom, gyorsan kapcsol. Igen. Loki tud a legtöbbet a chitauriról. De ha ő nem, Thor biztosan segít majd…

- De ez őrültség, Kathlin! Semmit nem tudunk arról a helyről – bizonytalankodott Phil, és mintha hangjába némi rejtett aggodalom is vegyült volna a lány irányába. - Mi a bizonyíték, hogy segítenek? Hogy Asgardba és nem máshova jutsz? Hogy egyáltalán meg tudod nyitni az átjárót…?

- Tudja, kezdetben én is pont ugyanezt kérdeztem tőle – értett egyet az Ügynökkel Barton, mire a lány csúnyán nézett rá. – De nincs más esélyünk. Kockáztatnunk kell…

- Nézzék, nekem is fontos Natasha egészsége, de akkor sem…

- Elég a beszédből! – vetett véget a vitának a Boszorkány. - Clint, köszönöm a segítséget, innentől azt hiszem, boldogulok. Keresd meg a nővéremet, amilyen gyorsan csak lehet és várjatok rám a Központban. Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy még időben visszaérjek… Mennyi időm is van?

- Körülbelül két és fél hónap, esetleg plusz egy hét, de ez sem biztos. Siess, bízom benned!

- Köszönöm, hogy bízol! Most pedig állj hátrébb, nem tudom, hogy működik ez az izé…

- Abba azért még nekem is lesz egy kis beleszólásom! – jelentette ki az Ügynök és emberei fejmagasságba emelték fegyvereiket.

- Coulson, ha elfogad egy jó tanácsot, inkább fedezékbe vonul – tanácsolta az Íjász. – Ez a lány beszökött és elszökött a Központból, korábban meg felrobbantott egy…

- Tudok róla, Fury említette.

- Akkor talán megfogadhatná a tanácsot – erősítette meg Kathlin.

- És ha nem? – ellenkezett az Ügynök kihívóan. Volt benne bátorság, amit Kat tikokban tisztelt is rendesen..

- Nos, akkor is a viszont látásra, Coulson…! – mondta végül a bordó hajú.

- Nem mész te sehová! – figyelmeztette Phil.

- Oh, valóban? – húzódott gúnyos mosolyra a lány szája, és egyetlen kézmozdulattal működésképtelenné tette a több tucat fegyvert, mivel kiégette azok tárát. Majd egy karlendítéssel, minden erőlködés nélkül a falnak vágta a felé meginduló tömeget. Aki nem ájult el, az még egyszer, vigyázva, hogy azért ne haljanak bele. – Miért van az, hogy a magafajta sosem ért a szép szóból?

...

A jogosan feltett költői kérdés után, Coulson meglepetten állt a jogar mellett egy szál magában. Az ő fegyvere is tönkre ment. Kezdett félni a lánytól. Már értette az Igazgató aggodalmát. Ilyen könnyedén eddig csak Thor volt képes leszerelni az embereit, de Kathlin még nála is gyorsabban tette. Csak remélni tudta, hogy a lánynak nincs egy gonosz testvére valahol az univerzumban…, és hogy ő maga sem szándékszik ártani a Földnek.

- Máris kisebb a szája, igaz – gúnyolódott a lány.

Az Ügynök ekkor teljesen kijött a sodrából, de próbálta leplezni.

- Ezt még megbánod, hidd el…!

- Talán elgondolkozhatna azon, kit is kéne ezzel fenyegetnie…

- Mire céloz?

- Nem tudom, mit vétettem maguk ellen…, vagy a Föld ellen – sóhajtotta Kat, - de nyilvánvalóan nem én vagyok az, aki el akarja pusztítani a világot… Nem mintha nem érteném meg, hogy tartanak egy ilyen szokatlan erőtől…, de ez akkor is túlzás. Én nem jelentek veszélyt magukra, tőlem aztán nem kell félniük!

- Ó, valóban?

- Abban az estben, ha nem állnak az utamba…

- Ez egyértelmű – feleselte Coulson egyre kétségbeesettebben. A lány magabiztossága megingatta az övét.

- Komolyan beszélek. Nem akarok ártani senkinek és a világot is inkább megvédeném… De most a nővérem a legfontosabb, szóval kérem, ne nehezítse meg a dolgom!

- Ezt én szoktam mondani…

- Fő a változatosság – jelentette ki Kat. Megelégelve a várakozást, egyszerűen felemelte és odébb rakta az Ügynököt, majd egy fémcsövet hajlított a teste köré, hogy pár percre visszatartsa.

Figyelmen kívül hagyva Coulson szitkozódását odasétált a jogarhoz és a kezébe vette. Az eddig fénytelennek tűnő, hideg aranyszerű rúd felragyogott az érintésére és a lány máris megérezte a belőle áradó energiát. Melegebb lett a fogása is. Rögtön tudta, mit kell tennie és nem hagyott időt magának a hatalom iránti sóvárgásra.

Összpontosította a körülötte lévő összes elérhető energiát, majd egyesítette a jogaréval és végül a fegyver/kulcs tette a dolgát. A lánynak erőse kellett tartania, mivel a jogarból hatalmas erő áradt. Vékony, kékfényű energiasugarat bocsátott ki, ami egyre szélesedett, míg láthatóvá nem vált az átjáró: úgy három méter átmérőjű. Clint, Coulson és Kathlin csodálkozva nézték, majd visszatértek a földre.

...

- Sietned kell! – ordította Barton. – Az átjáró azonnal összeomlik, ha nincs, ami stabilizálja…!

- A fenébe! – esett le a lánynak. – Mi lesz akkor veletek…?

- Hát a múltkor felrobbant az egész bázis – oktatta ki Coulson gúnyos hangnemben. – De te amúgy is jól értesz a robbanásokhoz, nem igaz?

- Ne figyelj rá! – ordította Barton, mert az átjáró keltette zaj egyre hangosabbá vált. – Másodszor sem robbant fel! Szerintem ez csak akkor történik meg, ha túl sokáig van nyitva stabilizátor nélkül! Ezért kell sietned!

- Jól van, megyek! Minden jót! – kiáltotta vissza Kathlin a kék járat szájából. Eközben a hátizsákjából, amibe minden szükségeset bepakolt az útra, elővett egy hosszú, fekete köpenyszerű ruhadarabot és a kabátja fölé magára húzta. Fő a feltűnésmentesség – gondolta anno.

- Ne gondold, hogy ezt megúszod! – nyögte Coulson a fal mellől.

- Nem az a lényeg, hogy én megússzam… De csak hogy ne unatkozzanak nagyon…, adok magának és Furynak egy kis gondolkodnivalót, amíg visszaérek.

- Mégpedig? – kérdezték az Íjász és az Ügynök egyszerre.

- Maguk annyira biztosak benne, hogy csupán öt ember és egy asgardi volt az, aki megmentette három hónapja a földet, de mi van, ha valamit nem vettek észre? Ha volt még valaki, akinek szintén számít annyit ez a Világ, hogy az életét kockáztassa érte? Rájöttek már egyáltalán, hogy ki a felelős a Manhattan híd lerombolásáért? Mert ha jól tudom, azt egyik Bosszúálló sem vállalta magára, annak ellenére, hogy elvileg nem járt volna semmi következménnyel. Nos?

- Nem értem, mire céloz – felelte az Ügynök.

- Könnyítésnek annyit, hogy a híd pusztulása nem volt értelmetlen. Több száz idegen szörnyeteget vitt magával a sírba.

- Kathy, csak nem te..? – lepődött meg Barton.

- Amíg visszaérek, van időtök gondolkodni – hagyta ravaszul megválaszolatlanul a kérdést Kat. - A Központban találkozunk. Minden jót… És Clint?

- Igen?

- Ne vedd sértésnek, de most az egyszer ne cseszd el!

- Igazad van, nem fogom! – ígérte az Íjász. - Becsszó!

- Coulson, maga meg segítsen neki!

- Nekem akarod megmondani, hogy…?! - dühöngött az Ügynök.

- Mást úgy sem tehet! – zárta le a vitát Kathlin és nagy levegőt véve belépett a kékes fénybe. Tett pár lépést előre és a bázis hangjai, az emberek, a Föld távoli álomnak tűntek csupán.

Magányosan haladt egy sötétkéken gomolygó csatorna közepén. Kathlin úgy érezte, mintha egyszerre úszna, járna és lebegne. Furcsa és szokatlan közeg vette körül, vibráló, örvénylő kékes anyaggal, elég ijesztő volt. De még mielőtt elkezdett volna félni, hirtelen újra fényesség töltötte el a körülötte lévő teret. Érezte, ahogy kikerül a közegből és testének súlya újra szilárd talajt nyom. A fény sötétségé vált.

Egy félhomályba burkolózott, tágas teremben találta magát, immár egy másik világban. Beletelt néhány másodpercbe, amíg feleszmélt megdöbbenéséből és eszébe jutott, hogy be kéne zárnia a kaput. Ez már meglehetősen könnyebb volt, mint kinyitni. Felemelte a jogart és érezte, ahogy az magába szippantja az energiát, majd újra fénytelenné válik, kivéve az örökké világító kék drágakövet a tetején lévő díszítés közepén.

Nyomasztó csend lett a teremben, s fényforrásként is csupán a lány által felfedezett Tesseract, néhány jelzés az azt tartó asztalon és a jogar halványkék fénye szolgált. Kathlin hamar rájött, hogy egy szigorúan őrzött helyiségben lehet, ahol az átjáró másik tagját őriztették. Csak azt nem értette, hol vannak az őrök. Ám nemsokára már meg is hallotta őket.

Nehéz, fémes léptek zaja és páncélok zörgése szűrődött be valahonnan fentről, amint közelednek. Tehát a föld alatt van, ráadásul a levegőben – állapította meg, ahogy oldalra nézve nem látott mást, csak a sötét mélységet. Az egyetlen kijárat, ha felmegy a keskeny lépcsők egyikén, amelyek tetején viszont ott lesznek az őrök. De mégsem várhatja meg, hogy elkapják! Úgy döntött, lesz ami lesz, meglepi őket. A jogart persze biztosítékként magánál hagyta.

Kellemetlen izgalommal a gyomrában elindult felfelé a lépcsőn.

Coulson és Barton némán bámulták, ahogy az átjáró hirtelen bezárul az orruk előtt és még csak enyhe szellőt sem éreztek cserébe. Egyáltalán semmi fizikai hatás nem jelentkezett, ami arra utalt volna, hogy itt még egy másodperce át lehetett volna sétálni a hipertéren keresztül galaxisuk egy távoli pontjába. Ezért mérhetetlenül hálásak voltak.

Barton, hogy ne rontson tovább a helyzeten, azonnal kiszabadította az Ügynököt, és elnézést kért a kellemetlenségért.

- Ezt nem oldja meg egy egyszerű bocsánatkérés, Barton! – rótta Coulson, miközben nagyokat nyújtózott, hogy bejárassa elgémberedett tagjait.

- Akkor bonyolultan kérek elnézést! Na, indulás! – rángatta volna Clint kifelé a főnökét, akinek fegyveresei épp ébredezni kezdtek.

- Ez mégis hogy képzeli?! – háborgott az Ügynök.

- Talán nem segít nekem megkeresni Natashát? Azt hittem kedveli őt?

- Persze, hogy segítek, de…

- Akkor nincs semmi de! Siessünk! Hozza a cimbiket is, ha gondolja - ajánlotta fel Barton.

Phil idegesen szívta magába a levegőt, ahogy próbálta elfogadni vereségét. Hamarosan ő, az Íjász és a több tucat fegyveres cimbi bezsúfolták magukat egy kicsiny vadászgépbe és a Központ felé vették az irányt, hogy a nagyfőnökkel konzultáljanak a keresés részleteiről.

- Fury ezért a fejemet veszi – sopánkodott Coulson útközben, mire Clint barátilag hátba veregette.

- Se, baj, majd akkor kicseréled az én levágott fejemre! – viccelődött, saját idegességét leplezve. Ha ezt szárazon megússzák, az felér egy csodával!

...