Új lakótársam lesz…
…és megtanulok pár dolgot.
Byakuya gazdag volt, és szerelmes belém.
Nem tudom, hogy ez a kettő hogy jött össze, minden esetre valami hasonló történt, mint Renjivel –annyi a különbség, hogy én közben tudtam, hogy kapcsolatom van, és hogy szeretem a párom. Renji igyekezett – órákig beszéltünk minden nap – egy idő után ő is érezte, hogy nem vagyok ott száz százalékosan a beszélgetésekben.
Byakuya volt a tél és a tavasz egyszerre. Ő birtoklóan szeretett, pont nem úgy, ahogy vártam volna – visszagondolva, mindig azt hittem, hogy Renji birtokolni akart, de nem. Pont, hogy ő engedett szabadon, ő volt az, aki mindent megengedett, és Byakuya tartott folyamatosan maga mellett.
Byakuya imádta, ha rend van, én meg nem ilyen voltam – elég hamar megtanultam, hogyan kell rendesen élni, úgy, hogy ne hagyjak rendetlenséget magam után. Anyagilag támogatott, segített nekem képzést keríteni, hogy legalább egy papírom legyek arról, hordhatok tányért.
Hideg volt a keze. Mindig, ha véletlenül, ha szánt szándékkel értem hozzá, mindig olyan jeges volt, mintha hóba nyúltam volna – együtt karácsonyoztunk. Byakuya szerette, ha esik a hó. Szerette nyáron is, ősszel is, velem is, rólam is.
Viszonyunk volt. Részemről teljesen érzelemmentes viszony volt, most nem arról volt szó, hogy felejtsek, hogy megtaláljam a párom, most csak simán nem voltam magamnál. Az erkölcseimen kívül álltam, ezért nem fájtak a szavai, ha többet akart, vagy többet vett el, nem zavart, ha birtokolt, ha társaságban is úgy ügyelt rám, mint a gyerekére. Én voltam élete szerelme, meglátta a fényképem Kenseinél – nem ezt a mostani arcomat, hanem az érettségi tablóképemet, azt a kölyköt, aki voltam. Byakuya nem engem szeretett, hanem a tizennyolc éves arcomat és testemet.
Amikor lefeküdtem vele, volt egy különleges érzés, olyan, ami most is teljesen élénk érzetet kelt bennem, és összenyomorgatja a szívem. Mindig a tél jutott eszembe. Mindig a tél, mindig az, hogy mennyire könnyű volt vele lenni, csak úgy, mókából, érzelmek és kockázat nélkül. Szerettem azt az életformát.
Három hónap után kaptam annyi szabadidőt, hogy érdemes legyen hazalátogatni – közben Renji napi többszöri telefonhívásai egyre ritkultak; már csak kétnaponta beszéltünk, de láthatóan örült, amikor közöltem, hogy van annyi időm, hogy hazamenjek.
Byakuya féltékenységi rohamot kapott, mire kifejtettem neki, hogy pontosan tisztában van a helyzettel, és akkor egy darabig nem szólt semmit.
Negyedik éve mentem el otthonról, huszonkét éves voltam akkor – beléptem a kis lakásunkba, és nem találtam otthon a párom, ezért gondoltam, a régi munkahelyemen lesz – ahol ő még dolgozik, ezért arrafelé vettem az irányt. Belépve a helyiségbe megpillantottam a szerelmemet, amint egy láthatóan várandós nőt csókol szájon.
Rájöttem, hogy minden szerelmem olyan szerencsétlen, hogy valaki megsebez, vagy én hagyom el, vagy a kettőt egyszerre. Nem volt ott semmi már, ami az enyém lett volna, de minden, ami ott volt, az hozzám tartozott egykor. Mert én egyedül vagyok. Magányos vagyok térben és időben.
"It's in the water baby,
It's in the pills that pick you up,
It's in the water baby,
It's in the special way we fuck,
It's in the water baby,
It's in your family tree,
It's in the water baby,
It's between you and me"