Végül a fiatalság, ha nehezen is, de kibírta a hétvégét, amit egymástól távol kellett tölteniük, de már alig várták a hétfő délutánt, hogy találkozhassanak. Hogy bepótolják az elmaradásukat, Eli sokáig Emilynél volt, és csodák csodájára Lightman sem dobta ki a házából. Csak élvezték, hogy újra együtt lehetnek, és véget nem érő csókcsatákat iktattak a csendes beszélgetések közé.

Viszont, mivel elég későn került ágyba, Eli másnap nem volt kirobbanó formában, mikor bement dolgozni. Szerencsére Lightman véleménynyilvánítása kimerült egy kis kárörvendő, gonosz mosolyban, amiért Eli roppant hálás volt, így csak bement a laborba, hogy megnézze, milyen munka vár rá. Mivel nem volt semmi sürgős, úgy döntött, visszatér ahhoz a kísérlethez, amit a múlt héten a Shelter ügy miatt félbe hagyott. Ehhez viszont egy idő után szüksége volt egy könyvre, amit legutóbb Fosternél látott, ezért a délelőtt közepén kilépett a laborból, hogy átmenjen a nőhöz, és kölcsönkérje tőle.

Néhány percen belül már visszafele indult a laborba, mikor megtorpant a folyosón. Zoé jött vele szembe.

- Zoé – biccentett neki a srác. – Üdv!

- Helló… Eli! – állt meg vele szemben a nő, de láthatóan zavarba jött. – Én csak… Calhez jöttem, hogy… segítsen egy ügyben – mondta, és a srác kis híján elnevette magát, ahogy megpróbálta számba venni az összes markert, ami arra utal, hogy a nő hazudik. Hát igen, Zoé nem Emily, állapította meg magában Eli, majd sóhajtott.

- Beszélnünk kellene.

- Igen – bólintott rá a nő, majd besétáltak egy üres helyiségbe, és letelepedtek. Zoé gyanakodva fürkészte a srácot, de az teljesen nyugodt arckifejezéssel állta a pillantását, még akkor is, ha rengeteg érzést látott kavarogni a nő arcán. Még nem tudta eldönteni, melyik kerekedik majd felül benne, de a jelekből túl sok jóra nem számított.

- Emily ódákat zeng magáról, ahányszor csak felhívom – törte meg a csendet a nő.

- Tényleg? – pillantott rá Eli.

- Igen. Sőt… néha úgy érzem… túlzásba is esik.

- Miért tenne ilyet? – kérdezte félrebillentett fejjel a srác.

- Talán azért, mert túlságosan meg akar győzni engem az igazáról. Vagy talán azért, mert Emily csak egy kislány, aki rajong magáért, és tökéletesnek hiszi magát. Ez valami… kamaszos rajongás nála… azt hiszem.

Eli szeme összeszűkült egy pillanatra, de aztán csak átbillentette a fejét a másik oldalra. – Ezzel azt akarja mondani, hogy Emily még túl fiatal ahhoz, hogy igazán szerelmes legyen?

- Igen, valami ilyesmit akartam mondani – jött meg a nő határozottsága is.

- Értem – sóhajtott a srác csüggedten. Nem sok kedve volt végigjátszani még egyszer azt a hercehurcát, amit Lightmannel, de úgy tűnt, nincs más választása. És a főnöke legalább szemtől szembe leosztotta a véleményét, nem kellett elharapott félmondatokból, cinikus kis beszólásokból kitalálnia, hogy mi a baja. Ez akkor elég drasztikusnak tűnt, mégis sokkal tisztességesebb volt, mint Zoé burkolt kis célzásai. – És miből gondolja ezt? – tért vissza a valóságba.

- Eli… a lányom egy tizenhét éves kislány…

- Két hét múlva már tizennyolc lesz – szúrta közbe a srác. – Felnőtt nő.

- A felnőttség nem attól függ, hányadikát mutat a naptár – rázta meg a fejét Zoé. – Emily teljesen magába habarodott… De… én csak figyelmeztetni akarom magát… az ilyen kölyökszerelmek nem szoktak sokáig tartani. Legyen… óvatos. Megégeti magát.

- Figyelmeztetni… ez jó – tűnt fel egy kissé cinikus mosoly a fiú arcán. – Miért nem mondja ki, amit gondol, Zoé?

- Mondjam ki, amit gondolok?

- Igen.

- Rendben – bólintott rá a nő. – A lányom belehabarodott magába, mert maga egy jóképű srác… mert… itt dolgozik… az apjánál, akit imád, és akire felnéz, és mert tudja, hogy az apja sokra tartja magát… mert állati jól hangzik, ha azt mondhatja a barátnőinek, hogy idősebb pasija van… Lehet, hogy minderre azt hiszi, hogy szerelem…

- Kegyetlenül nem ismeri a lányát, ha ezt gondolja – sóhajtott Eli, mire a nő egy pillanatra dühös lett, de aztán eljutott az agyáig, hogy Eli úgy olvas az arcán, akárcsak a volt férje, így megpróbálta kontrollálni az érzelmeit.

- És mit gondol rólam? – kérdezte Eli. – Nem lehet túl fényes, ha már Emilyről ilyeneket mond.

- Semmi rosszat nem állítottam a lányomról – mondta bosszúsan a nő. – Csak megállapítottam, hogy még nem elég érett egy komoly kapcsolathoz.

- Nézze Zoé – csóválta meg a fejét a srác. – Én úgy látom… úgy tapasztalom, nap mint nap… hogy Emily komolyan gondolja, amit mond, és tisztában van a szavai súlyával. De még ha… magának is lenne igaza… amit nem hiszek, de… ha mégis… ha nem tartana sokáig a kapcsolatunk… miért fáj ez magának? Aki a rövidebbet húzhatja, az én vagyok… Én vagyok az, aki nagyot csalódhat… de ez nem a maga gondja. És nem hiszem… hogy miattam aggódik – nézett kérdőn a nőre. – De még mindig nem mondta el, mit gondol rólam.

- Miért van Emilyvel? – kerülte ki a kérdést Zoé, és Elinak eszébe jutott, mit szokott erre Em reagálni. Kérdésre kérdés? Utálta az ilyen sehova nem vezető beszélgetéseket, ahol hiába próbált a saját maga által meghatározott szabályokhoz ragaszkodni, ha a másik fél nem volt rá vevő.

- Azért vagyok Emilyvel, mert szeretem.

- Miért?

- Mert Emily egy gyönyörű, kedves, okos lány. Vidám, és talpraesett, és… őszinte… ez nekem nagyon fontos… és… hasonlóan gondolkodunk… ugyanazokat a dolgokat szeretjük… és…

- És friss husi, nem igaz?

Eli egy cinikus mosollyal lehajtotta a fejét. Lassan csak kibújik a szög a zsákból. De, hogy miért kellett ehhez tíz perces körítés, azt nem tudta felfogni.

- Nem feküdtem le Emilyvel – nézett a nő szemébe.

- Hát persze – bólintott rá Zoé egy gúnyos mosollyal.

- Miért hazudnék?

- Mondjuk, hogy eloszlassa az apja aggodalmát?

- Én nem tudok hazudni, Zoé – sóhajtott a srác. – De még ha tudnék is… akkor sem tudnám átverni Cal Lightmant.

- Maga pontosan tudja, mire kell figyelnie, hogy ne bukjon le.

- Nem hazudtam. Sem neki, sem magának – biztosította még egyszer a srác. - Nem feküdtünk le Emilyvel.

- Ugyan, Eli! Nem meséljen! Itt van maga… egy erős, egészséges férfi… miért gyakorolna akkora önuralmat, hogy nem viszi ágyba a lányomat?

- Azért, mert tudom, hogy Emily még nem áll készen rá. És azért, mert tudom, hogy sikerült elég kellemetlen tapasztalatokat szereznie egy olyan sráccal, aki maga szerint biztosan jobban illene hozzá, mint én. Hú… - nézett összehúzott szemmel a srác Zoéra. – Ez valódi meglepetés volt. Melyiket nem tudta? Hogy Emily már lefeküdt az egyik barátjával, vagy azt, hogy nem túl jó emlékeket őriz a dologról? Ó, ha jól látom egyiket sem… - nézett kihívóan a nőre, de aztán sóhajtott. – Zoé… tényleg érdekli, miért nem feküdtem még le Emilyvel? Annak ellenére, hogy igen… valóban egy egészséges felnőtt férfi vagyok, aki kegyetlenül kívánja azt a lányt?

- Na miért? – nézett rá egy fintorral a nő, és Eli pontosan látta, hogy még mindig nem hisz neki.

- Azért, mert ha el akarom feledtetni Emilyvel, ami történt… márpedig ezt szeretném… akkor meg kell várnom azt a pillanatot, amikor Emily minden kétség és félelem nélkül tudja rám bízni magát.

- Szép, nagy szavak – csóválta meg a fejét a nő.

- Még mindig nem hisz nekem – állapította meg Eli. – Talán majd idővel magának is bizonyíthatunk. Em azt… hogy igazi az az érzés, amit irántam érez, én pedig azt, hogy… mivel mindennél jobban szeretem őt… vigyázok rá. Minden téren. Ha majd eljön az ideje… az ágyban is.

- Meglátjuk – nézett rá kételkedve Zoé, mire a srác csak sóhajtott, megcsóválta a fejét, felállt, és kisétált.

Eli visszament a laborba, és próbált visszatérni a kísérlethez, amit félbe hagyott, de időről időre azon kapta magát, hogy elkalandoznak a gondolatai. Az, amivel Zoé őt vádolta, egy cseppet sem hatotta meg. Tisztában volt azzal, hogy sokan gondolják azt, amit ő, hogy csak a testi kapcsolat miatt van Emilyvel. És ezzel kapcsolatban nem érdekelte, ki mit gondol. Ők ketten tudták az igazat, és Lightman is, senki más véleménye nem érdekelte a fiút, még Zoéé sem. Viszont amit Emilyről mondott… a saját kezdeti kétségeit hallotta visszhangozni benne. Hisz a kezdet kezdetén őt is aggasztotta ez a dolog. És így… mástól hallva… még valóságosabbnak tűnt a lehetőség. Elszomorította a gondolat, így újra és újra próbált a munkájába temetkezni, de nem igazán akart sikerülni neki.

Kora délután épp fejhallgatóval nézett egy felvételt, így csak akkor vette észre Emilyt, mikor az odament hozzá, és hátulról átölelte. De Eli már nem kapott frászt ettől, hisz a lány az elmúlt hetekben rendszeresítette az ilyen váratlan támadásokat, így megszokta, hogy bármelyik pillanatban számíthat rá. Csak felnézett, rámosolygott, levette a fejhallgatót, majd adott neki egy puszit.

- Ilyen korán? – pillantott az órára.

- Suli után egyből idejöttem. De sietek haza, mert holnap bioszból írunk – húzta el a száját. – Csak köszönni akartam. De… Heidi azt mondta anya is itt van – nézett kérdőn Elira.

- Igen – bólintott rá Eli.

- De miért jött? Ilyen hirtelen… nem is mondta, hogy jön. Pedig mindig szokott szólni előtte.

- Ezt kérdezd meg tőle, neked talán igazat mond – komolyodott el a srác.

- Ti… ti már beszéltetek? – nézett rá gyanakodva a lány.

- Igen… volt egy… kissé kínos beszélgetésünk.

- És… tényleg hazudott neked?

- Ebben-abban – vont vállat a srác. – Azt mondja, apádhoz jött, hogy segítsen neki egy ügyben.

- Hát persze – forgatta meg a szemét a lány.

- Hé, te már látatlanban is tudod, mikor hazudik valaki? – nevette el magát Eli. – Megtaníthatnád nekem is, ezzel lepipálhatnám apádat.

- Nem, de ez azért… eléggé átlátszó – fintorgott a lány. – És tudod, hányadszor hallottam már ezt a dumát?

- Sejtem.

- Mindig ezt mondja… mielőtt megjelenik, hogy újra… összejöjjenek egy kicsit… és ez mindig azt jelenti, hogy padlóra küldi apát. Meg kellett tanulnom felismerni ezeket a jeleket. De most gondolom inkább… miattunk van itt.

- Valószínűleg. De nem mondta a szemembe.

- De… akkor mitől volt kínos?

- Nincs túl jó véleménnyel rólunk.

- Mi? – csodálkozott a lány. – De… nekem nem mondott semmit, pedig telefonon többször is beszéltünk rólad.

- Persze, hogy nem – csóválta meg a fejét Eli. – És gyanítom, neked a továbbiakban sem mond semmit.

- Hazudik? – nézett hitetlenkedve rá a lány.

- Em… az emberek mind hazudnak… te is tudod… te is látod. Ahogy apád szokta mondani, egy átlagember egy átlagos beszélgetés közben tíz perc alatt háromszor hazudik.

- De a saját anyám!

- Em… a hazugságok jó részét a szeretet és a féltés motiválja.

- Kösz. Ezzel most megvigasztaltál – nézett rá morcosan a lány. – Érdekes, te tudsz úgy szeretni és félteni, hogy nem hazudsz nekem.

- Igen. Ritka egy madár vagyok… ebben is – mosolygott rá Eli, és Em ettől kicsit fellélegezve megcsóválta a fejét.

- Szóval… mit mondott?

- Meggyőződése, hogy… amit irántam érzel, az csak egy kamaszos fellángolás.

Emily egy pillanatra nem jutott szóhoz a megdöbbenéstől, de aztán megcsóválta a fejét. – Jó tudni, hogy ennyire bízik bennem.

- Em... – fogta meg a kezét Eli.

- És még sikerült is elhitetnie veled ezt a baromságot! – fortyant fel a lány.

- Emily, ne beszélj így… és főleg ne édesanyádról – mondta, majd odahúzta magához a lányt, és az ölébe ültette. – Tudod… tudod, hogy nekem is voltak kétségeim… még az elején… ugye tudod?

- Igen – húzta el a száját a lány. – Ezt is elmondtad őszintén, ahogy minden mást. De azt hittem, hogy már… nem aggódsz emiatt.

- Nem, már nem aggódtam.

- De anyám újra bogarat tett a füledbe!

- Csak egy kicsit. De el tudod feledtetni velem, ugye ezt is tudod, kicsi lány? – cirógatta meg Emily arcát, mire az elmosolyodott.

- Azon leszek.

- Remek.

- Van még valami, igaz? – nézett rá fürkészőn Em.

- Hát, mellettem sem ment el szó nélkül. Még mindig azt hiszi, hogy csak a szex miatt vagyok veled.

- És nem? – nézett Emily egy elfojtott mosollyal kihívóan a srácra. – Nem csak a szex miatt vagy velem?

- De, csak azért – szállt be az ugratásba Eli is. – Isteni vagy az ágyban.

- Majd meglátod! Már csak két hét… - tűnődött el somolyogva.

- Azt már kézen állva is kibírjuk.

- Vigyázz, mit mondasz! – fenyegette meg tréfásan a lány. – Kézen állva felcsúszik a pólóm, és akkor…

- Vigyázz, kicsi lány, túlfeszíted a húrt – csikizte meg Eli a lányt, mire az felugrott az öléből, még jót nevetett, de aztán visszatért a témához.

- És nem mondtad el neki, hogy miben állapodtunk meg?

- De, de egyáltalán nem hitt nekem.

- Én ezt nem értem – csóválta meg a fejét Emily. – Apa elhitte. Pedig ő a hazugságszakértő… és mindig is ő aggódott jobban értem.

- Igen, így van. De ő… látott dolgokat, amiket édesanyád nem. Olyan dolgokat, amik miatt hitelt tud adni nekünk. Ő már alaposan próbára tett minket, többször is, és kiálltuk a próbát. De erről anyád nem tud semmit. Csak annyit lát, mint bármelyik külső szemlélő.

- Ez igaz – látta be a lány is. – De… nekem mennem kéne – nézett sajnálkozón Elira. – Még beköszönök akkor apáéknak, aztán megyek tanulni. Átjössz velem?

- Ezt most annyira nem tartom jó ötletnek – gondolkodott el Eli.

- De… ha anya lát minket együtt, talán belátja, hogy nincs igaza – kérlelte Em a srácot.

- Jól van, oké, menjünk – adta meg magát Eli, és felállt ő is. Megfogta a lány felé nyújtott kezét, és elindultak Lightman irodája felé. Az ajtajától egy méterre azonban megtorpantak.

- Cal, ugye te sem hiszed igazán, hogy ez komoly köztük – hallották Zoé meglehetősen zaklatott hangját.

- De igen, azt hiszem, hogy ez most komoly – mondta a szokásos, teljesen közömbös stílusában Lightman.

Emily megint csak döbbenten csóválta a fejét, és közelebb akart lopakodni az ajtóhoz, de Eli nem engedte.

- Gyere! – húzta vissza a lányt a labor fele.

- Ne! Tudni akarom, mit gondol!

- Emily!

- Ne mondd, hogy téged nem érdekel!

- Dehogynem – sóhajtott a srác, majd megcsóválta a fejét. – Te mindig beleviszel engem minden rosszba. Gyere!

- Eli – ellenkezett még mindig Emily.

- Bízz bennem, kislány! Gyere! – mondta a srác, majd megunta, és minden akadékoskodása ellenére maga után húzta Emilyt a laborba.

- Nem hiszem el, hogy tényleg ellenünk játszik! – dühöngött Emily még a folyosón. – Először téged környékezett meg, most meg apát… mégis mire számít?

- Emily! Nyugodj meg! – próbálta csitítani a fiú. – Ha dühöngsz, azzal csak magunk alatt vágjuk a fát. Maradj mindig higgadt, és próbáld átgondolni a lehetőségeidet!

- Mire készülsz? – nézett rá összehúzott szemmel Emily.

- A kedvedért megint szabályt szegek – ugratta Eli, és beléptek a laborba. Nem örült neki, hogy időközben előkerült Torres is, de ettől még nem akart elállni a tervétől.

- Loker, nem láttad Fostert? – kérdezte a nő, és Eli a szeme sarkából látta Emilyn, hogy a lány már mondana valamit, amivel elirányítja Torrest az iroda másik végébe, így megszorította a kezét.

- Nem, nem láttam – rázta meg a fejét Eli.

- Akkor megyek és megkeresem. Valamit meg akarok neki mutatni – csóválta meg a fejét Ria, és kivonult a laborból, mire Eli Emilyre nézett.

- Látod, hazugság nélkül is megoldódnak a problémák – mondta neki, majd a gépéhez telepedett. Az egyik monitort ráállította arra a kamerára, amelyik a labor előtti folyosót figyelte. – A fél szemed mindig ezen legyen, kicsi lány, mert ha lebukunk, akkor mindketten repülünk innen.

- Oké – bólintott rá Emily megszeppenten, majd odalépett Eli mögé, és a vállára könyökölve nézte az előttük lévő monitort, ahogy a srác kereste azt a felvételt a rendszerben, amelyikre éppen kíváncsiak voltak.

- Biztos vagy benne, hogy látni akarod? – sandított fel még egyszer a lányra Eli.

- Igen – bólintott rá Emily, mire a srác csak sóhajtott, és elindította a felvételt.

- Merre jártál? – nézett fel Lightman a monitorjából, mikor a volt felesége belépett az irodába.

- Gilliannel beszélgettem – mondta a nő, és nem csak Lightman, de Eli is megcsóválta a fejét az arcán lévő maszkmosoly láttán, aztán Zoé letelepedett a Lightman íróasztalával szemben lévő fotelbe.

- Te nem is kedveled Gilliant – állapította meg Lightman.

- Ez nem igaz – tiltakozott álszentül Zoé. – Féltékeny vagyok rá.

- Na látod, ez legalább igaz – bólintott rá Lightam. – És… miről beszélgettetek?

- Á, csupa női dolgokról – legyintett Zoé, de mikor Lightman erre csak átbillentette a fejét a másik oldalra, megforgatta a szemét.

- Mint például?

- Hát… tudod… - sütötte le a szemét egy pillanatra Zoé.

- Ezt akár be se fejezd, oké? – intett felé lazán Lightman. – Nem kell strapálnod magad, hogy kitalálj valamit. Spórold meg ezt az energiát.

- Annyira utálom, mikor ilyen vagy – fintorgott Zoé.

- Én is utálom, mikor próbálsz megvezetni – biztosította Lightman.

- Ugyan Cal… úgyis tudod, miért jöttem.

- Nem, nem tudom.

- Emily miatt. És…

- És?

- Emily és Loker… miért hagytad idáig fajulni ezt a dolgot?

- Milyen dolgot?

- Cal, ne játszd a hülyét, kérlek! – csóválta meg a fejét ingerülten Zoé. – Nem lett volna szabad hagynod, hogy összejöjjenek!

- Miért is? – kérdezte összehúzott szemmel Lightman.

- Mert ennek semmi értelme! Ennek a… valaminek köztük nem lehet jövője!

- Miért gondolod ezt?

- Mert Emily még gyerek!

- Pár héttel ezelőttig én is ezt hittem – bólintott rá Lightman. – De aztán rá kellett jönnöm, hogy ez sajnos már nem igaz. Lehet, hogy még nem teljesen felnőtt… de már egyáltalán nem gyerek.

- Ezt Loker hitette el veled?

- Úgy nézek én ki… - nézett kihívón Lightman Zoéra – Úgy nézek ki, mint aki hagyja, hogy elhitessenek vele valamit? Úgy nézek ki? – kérdezte bosszúsan, mire a nő hátradőlt és megforgatta a szemét.

- Cal… ugye te sem hiszed komolyan, hogy ez komoly köztük! – hangzott el az a mondat, amit élőben is hallottak, így Emily bosszúsan sóhajtott Eli mögött, mire a fiú felnézett rá egy pillanatra.

- De igen, azt hiszem, hogy ez most komoly - mondta Lightman, és Eli látta, hogy ezt most tényleg komolyan gondolja. Örült annak, hogy legalább a főnöke végre hitelt ad nekik, de aztán figyelte a továbbiakat.

- Cal… - próbálta meghatni Zoé a volt férjét, de az csak kérdőn nézett rá.

- Mi van?

- Tényleg nem látod, mi ez az egész?

- Nem látom? – dőlt előre az asztalán Lightman. – Én nem látom… aki itt vagyok velük… látom őket nap mint nap? Egy asztalnál vacsorázunk… elég sűrűn. De te… aki három hónapja nem láttad a lányodat… te biztosan tökéletesen látod, mi folyik itt. Ugye? – kérdezte némi gúnnyal.

- Ez nem volt fair – húzta el a száját Zoé.

- Miért? Messzemenő következtetéseket vonsz le ezer mérföld távolságról, aztán iderohansz, és megpróbálsz rendet tenni. Igen, ebben mindig is jó voltál. Hogy eldöntsd egy személyben, hogy mi a jó, és mi nem az.

- Te is ellenem vagy?

- Nem, Zoé, nem vagyok ellened – rázta meg a fejét Lightman, miközben hátradőlt a székében. – Sosem voltam ellened. Soha, egyetlen pillanatig sem. Még akkor sem, mikor megérdemelted volna. De most nem értünk egyet.

- De Loker tíz évvel idősebb a lányunknál!

- Kilenccel – javította ki Lightman.

- Mit gondolsz, mit akar egy huszonhét éves pasi a tizennyolc éves lányodtól?

- Gondolom, meg fogod osztani velem, hogy mit akar.

- Berángatni az ágyába!

- Eddig még nem tette meg – rázta meg a fejét Lightman.

- És te ezt meg is etted? Ezt nem mondhatod komolyan! Azt hittem, ennél jobb vagy! – háborgott Zoé.

- Megettem – bólintott rá Lightman. – És tudod, miért?

- Na miért?

- Mert a mai napig látom… Loker szemében a még kielégületlen sóvárgást, ahogy a lányomra néz… minden egyes alkalommal. Mindig… amikor csak megfogja a kezét, vagy megöleli – mondta Lightman, és Eli erre a mondatra összeszorított szemmel lehajtotta a fejét egy pillanatra, mire Em elnevette magát, és adott egy puszit a nyakába, de aztán a figyelmük visszatért a monitorra. – Szóval, Zoé… jobb, ha beletörődsz… még nem feküdtek le egymással.

- De akkor is… - erősködött a nő, igaz, már kisebb vehemenciával.

- Nincs akkor is. Hagyd őket szépen békén! Ha hibáznak, hát hibáznak. Joguk van elkövetni a saját hibáikat, ahogy mi is elkövettünk a miénket, mikor ennyi idősek voltunk. Majd tanulnak belőle. Ha pedig mégsem hibáznak, akkor… had legyenek boldogok, és kész.

- De én csak meg akarom védeni Emilyt!

- Ahogy én is – bólintott rá Lightman. – És bármennyire nem hiszed… Loker is – tette még hozzá, mire Zoé megcsóválta a fejét.

- Odafigyelsz rájuk? – kérdezte végleg lecsillapodva a nő. – Vigyázol Emilyre?

- Egyik szemem mindig rajtuk, ebben biztos lehetsz – bólintott rá Lightman. – Nem lesz velük semmi baj.

- Oké, legyen megint neked igazad – húzta el a száját Zoé.

- Sosem adtál még nekem igazat – húzta össze a szemét Lightman, mire Zoé elnevette magát.

- Nem, ez nem igaz – mondta, majd felállt, és odasétált Lightmanhez, Eli pedig lekapcsolta a felvételt.

- A többi már nem tartozik ránk – fordult meg, és újra az ölébe húzta a lányt, de Em még mindig hitetlenkedve bámult maga elé, de végül felsóhajtott.

- Imádom az apámat – mondta, mire Eli elnevette magát.

- Megnyugodtál?

- Igen, azt hiszem.

- Jól van. Akkor indíts haza tanulni!

- Semmi kedvem.

- Tudom. De…

- Várj csak! – vetett egy sanda pillantást Emily a srácra. – Mi is a helyzet azzal a sóvárgással?

- Azt ne mondd, hogy te nem láttad – nézett rá kérdőn Eli.

- Néha láttam – tűnődött el Emily. – De… tényleg…

- Őrülten kívánlak – súgta a fülébe Eli. – De ezt a két hetet már kibírjuk, ahogy mondtam, kézen állva is. Még akkor is, ha felcsúszik a pólód – cirógatta meg a lány hasát. És most irány a biosz könyv, mert hétvégén megint nem találkozhatunk!

- Jól van, megyek már. De azért most tényleg beköszönök apáéknak.

- De…

- Nyugi, nem fogom lebuktatni magunkat – nevetett a lány. – És nem fogok hazudni sem – rázta meg a fejét, mikor látta a fiún a rosszallást.

- Jól van, menj csak – adta meg magát Eli, majd adott még egy puszit a lánynak, és útjára engedte, ő maga pedig némi tűnődés után próbált visszatérni az immár sokszor félbehagyott kísérlethez.

Este volt már, és Eli azon tűnődött, hogy hamarosan hazamegy, mikor Lightman ajtóstól berontott hozzá.

- Még egy ilyen, Loker… - állt meg előtte fenyegetőn - és kínkeservesen megbánja még azt a napot is, hogy megszületett – nézett rá dühösen, de a srác szemében némi dac villanhatott, mert csípőre tette a kezét, és összehúzott szemmel folytatta. – És mielőtt még megfordul a fejében, hogy ha nekem szabad, akkor magának miért nem… ismeri a mondást…

Eli lehajtotta a fejét, és sóhajtott. – Amit szabad Jupiternek – mondta, majd felnézett a főnökére.

- Na látja, okos fiú maga. Ehhez tartsa magát! – fenyegette meg még egyszer a srácot, és kirohant.

Eli csüggedten nézett utána, és végül egy sóhajjal a tenyerébe hajtotta az arcát. Csak remélhette, hogy ezzel a húzással nem szúrtak el mindent. Még egy darabig töprengett, aztán Lightman után indult. Az ajtajában még egy pillanatra megállt, aztán belépett.

- Mit akar? – kérdezte Lightman fel sem nézve.

- Szeretnék bocsánatot kérni – sütötte le a szemét Eli egy pillanatra.

- Megtette. Még valami?

Eli csak csüggedten sóhajtott, és megrázta a fejét. Kifele indult, de aztán mégis meggondolta magát.

- Tudnunk kellett…

- Mégis mit? – nézett rá végre Lightman.

- Az ítéletet.

Lightman hosszú másodpercekig fürkészte, majd felállt, és odasétált hozzá.

- Ez az ítélet… tudja, mikor hozatott meg? – kérdezte, mire Eli megrázta a fejét. – Akkor, mikor a robbanás után… átölelte Emilyt, és azt mondta neki, hogy biztonságban van.

Egy pillanatra Eli előtt is felrémlett az a kép, és az emlékek hatására lehunyta a szemét, de aztán újra felnézett.

- Szóval… Zoénak… esélye sem volt ezen változtatni?

- Velem szemben? – nézett kihívón Lightman a fiúra. – Egy pillanatig sem. De még egy ilyen húzás, kistigris, és leveszem magáról a kezem, oké?

- Oké – bólintott rá Eli.

- Akkor most húzzon el, és hagyjon dolgozni!

- Megyek, megyek – csóválta meg a fejét Eli, de mielőtt kilépett volna, Lightman még utánaszólt.

- Hol van Emily?

- Tanul a holnapi dolgozatára.

- Reméltem, hogy így van – bólintott rá Lightman, majd Eli, kiment, visszament a laborba, összeszedte a cuccát, és hazament.