BETEG

(14.)

- Egészségedre!

- Köszönöm – szipogott Cam. – Adnál még zsebkendőt?

- Hogy a fenébe lehet megfázni a nyár közepén? – hallatszott House hangja a fürdőből. – Ez nem normális dolog.

- Nem én csináltam! Rengeteg beteg jött be influenzával. Fogalmam sincs, honnan jöttek annyian… Nem is tudtam, hogy járvány van! Egyébként nem emlékszem, hogy valaha mondtam volna, hogy normális vagyok.

- Komolyan? Én mindig úgy tekintettem rád, mint az egyetlen normálisra a környezetemben.

- Ezt jó hallani. Kár hogy most mondod, mikor úgy nézek ki mint a mosott szar.

- Ó, ugyan! Kicsit…Rudolf kinézeted van…- ekkor találkozott a tekintete Camével - deee, ettől csak még hangsúlyosabbak lesznek a szikrázó szemeid!

- A ragyogó szemeim?

- Persze, ezt akartam mondani, milyen buta is vagyok. Kérsz valamit? Tea? Vicodin?

- Szeretet. Sok-sok szeretet. Arra van most szükségem.

- Most nincs épp nálam, de megnézem, van-e raktáron.

- Kösz.

- Érted mindent, szívem, érted mindent. Hozok neked olyan finom teát, amilyet te csináltál nekem egyszer. Azt a fekete dió és gyömbér kombinációt. Soha nem felejtem el… Remélem még van belőle!

- A második polcon.

- Van Isten.

Pár perc múlva visszatért House egy gőzölgő csészével.

- Mindjárt jövök! – azzal megint eltűnt a szobából.

Mikor újra visszatért, egy tányért egyensúlyozott, amelyen két pirítós virított.

- Nem tudok egyszerre ennyi cuccot hozni. Pedig nagy kezeim vannak.

- Mmm, köszönöm. Édes vagy. – Cam letörte a pirítós csücskét és belemártotta a teába.

- Mit csinálsz?

- Hogyhogy mit? Eszek!

- Nem, de miért így? Eláztatod a kenyeret? Az a poén benne, hogy ropog!

- Akarod, hogy rád tüsszögjek? Van még tartalékon bacim, nyugodj meg! Csak szólj, ha túl egészségesnek érzed magad!

- Jesszus! Mi lesz velem, ha majd hormoningadozni fogsz?

- Kiköltözöl a nappaliba.

- Én is ezt az utat találom csak járhatónak.

- Nem vagyok lázas? – fordította arcát House felé.

- Meleg a homlokod. Hol van a lázmérő, nem tudod?

- Most én vagyok a beteg, neked kell gondoskodnod rólam!

- Jó, ez csak egy kérdés volt! Nem úgy értettem, hogy vágj le egy kört a lakásban!

- Na ezért. De a fürdőben láttam a legutóbb. Még mindig itt vagy?

- Igenis, asszonyom! – tisztelgett House, majd katonásan sarkon fordult, és kibicegett.

- Na?? – próbált kiabálni Cam, de inkább egy erős suttogásnak illett be a hangja.

- Szóltál? – szólt vissza House.

- Megvan?

- Nincs! De megtaláltam a csíkos zoknim párját! Fasza!

- Ahh - dőlt hátra Cam. Nyakig betakarózott, hogy csak az orra látszott ki. – Fázom…

- Bingó! – hallatszott kisvártatva House ujjongó hangja. – Csak tudnám, mit keresett a hajcsavaróid között?? – egyre közelebbről szólt a beszéde.

- Hol lehet vajon a csajom? – kérdezte, és végigtapogatta a takarót. – Itt vagy még? Vagy kimentél szellőzni?

- Mi? Most már büdös is vagyok?

- Én ilyet nem mondtam! – visszakozott House. – Ezt most honnan szedted? – de mielőtt válaszolhatott volna a lány, bedugta a szájába a lázmérőt. – Végre egy kis csend. Hallod, milyen jó? Hehe. Ezt akkor is el kell mondanom, ha egy perc múlva drágán meg kell fizetnem érte. - Kivette a hőmérőt, és megnézte. – 38,1°. Akarsz most lázcsillapítót, vagy még hősiesen kitartasz?

- Kislánykoromban…Anya mindig összetörte a lázcsillapítót, és mézbe tette. Nagyon keserű volt, csak így nyeltem le…De…szeretek lázas lenni…Könnyű a fejem tőle…

- Jól vagy? - fogta meg a csuklóját, hogy megmérje a pulzusát. – Nem bírod, ha lázas vagy? Kicsit elméláztál.

- Nekem…nekem már a 37° is sok…Nem tehetek róla.. .Sajnálom…

- Hé, hé! Figyelj csak ide! – fogta meg Cam arcát. – Hozom a bogyót, és mindjárt jobban leszel. Te reszketsz! – váltott idegesre a hangja. – Fázol?

- Már mondtam…majd megfagyok…

- Nem hallottam. Mindjárt kerítek másik takarót, jó?

- Nem. Ne menj el.

- De hát csak ide megyek, a nappaliba.

- Messze van…És ha nem érsz oda? Vagy nem tudsz visszajönni?

- Miket beszélsz?? – House elővette a lázmérőt, és újra a lány szájába tette. – 38,8°. Muszáj mennem. Hozom a gyógyszert meg a takarót, rendben? – csókolta meg a homlokát.

- Jó…

Mire visszaért, Cam már elaludt. Gyöngyözött a homloka, és ledobálta magáról a takarót. House betakarta, és elindult megint a konyhába, hogy hozzon még teát.

- Allison! Sajnálom, de fel kell kelned. Nézd, vedd ezt be. – tartotta elé a lázcsillapítót meg a teát.

- Mmm, nem kell…. – fordította el a fejét.

- Nem, gyere – fogta meg a vállát. – Jobban leszel. És utána aludhatsz, na?

- Fáradt vagyok.

- Tudom. Ezt gyorsan bekapod, és pihenhetsz.

- Oké. – felemelkedett egy kicsit, House bedugta a szájába a gyógyszert, majd a szájához tartotta a csészét, hogy ihasson. – Jól van. Most már jobb lesz. – simogatta meg a haját. – Aludj csak.

- Itt leszel?

- Mindig itt vagyok.