Megjegyzés: J.K. Rowling szerencsés, mert kitalálta és megírta Harry Potter történetét, én pedig szerencsés vagyok, mert készhez kaptam és elolvashattam őket.

Köszönet: Eszkiesznek, Pereknek és Sillyának, amiért bétázák ezt a történetet!

Külön köszönet mindenkinek, aki hozzászólást írt a történethez! Nagyon jól esik látni, ha valakinek tetszik, amit az ember ír! Ha valami nem tetszik és megírjátok az sem baj! Sokszor az ilyen meglátásokból jönnek a jó ötletek a későbbi fejezetekre.

A/N: egyik bétám vizsgázik és még nem kaptam vissza tőle ezt a fejezetet. Azért teszem közzé, mert főleg a Merengőn nagyon sokan várták az előző fejezetet is, őt pedig nem akarom sürgetni, tanuljon csak nyugodtan. Emiatt viszont lehet, hogy utólag változik valami, de a cselekmény lényege biztosan nem.

Üdv: Nimbusz

---------------------------------

9. fejezet

Seth elkínzottan ébredt. Még sosem fordult elő, hogy Blaise dörömbölésére ébredt volna. Most mégis halotta a puffanásokat az ajtón, és a fiú tompán átszűrődő hangját.

- Seth! Odabent vagy? Le fogjuk késni a reggelit!

A hang, bármilyen gyengén szűrődött is át, szinte hasogatta a fejét.

- Menj előre! Tíz perc és jövök én is!

Blaise hangja aggódóra váltott.

-Minden rendben, Seth?

Igen, igen, csak hagyd már abba az ordítozást!- gondolta Seth.

- Igen, menj csak!

A másik feladta, és végre elindult tovább a többiekkel.

Seth ledobta a takaróját és fel akart pattanni, de hirtelen visszaesett az ágyra. Millió apró fájdalom hasogatta a testét, mintha minden izma fellázadt volna a mozgás ellen. Apró fekete pöttyök táncoltak a szeme előtt, és a múlt éjszaka történtek teljes erővel tértek vissza az emlékezetébe. A Rend, Albus Dumbledore, a lány, akinek most már tudja a nevét: Hermione Granger, Perselus Piton az áruló, a hazugságok az állítólag igazi szüleiről, a megtörhetetlen eskü, a bájital…

Arra nem emlékezett, hogy hogyan jutott vissza a szobájába, de a fájdalom kétség nélkül tanúskodott róla, hogy mindez valóban megtörtént, és nem volt álom. Kutatóan vizsgálta a kezét, amelyet Piton ujjai szorítottak végig az eskü alatt. Vajon tényleg képtelen lenne bármit is elmondani arról, ami történt? Próbaképp kinyitotta a száját, hogy kimondja: „Perselus Piton áruló."

Csupán a keresztnévig jutott, amikor érezte, hogy egy láthatatlan kéz markolja meg a torkát, elzárva a lélegzetvétel útját. Próbálta legyőzni, valahogy eltaszítani, és csak amikor már úgy érezte, hogy szétrobban a tüdeje, ha nem kap levegőt, hagyta abba a küszködést. A szorítás azonnal engedett. Összecsikorgatta a fogát tehetetlenségében.

Némi üldögélés után sokkal óvatosabban megint megpróbált felkelni az ágyról. Lassú, elgyötört léptekkel eljutott a zuhanyig. A forró víz balzsamként enyhítette testében a kínzó fájdalmat. Szívesen ott maradt volna a végtelenségig az enyhítő vízsugár alatt, de emlékezett rá, hogy mit ígért Blaise-nek. Valószínűleg kellemtelen kérdésekre kell majd válaszolnia. Ha pedig nem mondhatja el az igazat, legalább ne adjon okot több kérdésre azzal, hogy életében először lekési a reggelit.

Gyorsan felkapta a mardekáros egyenruhát, amit most is, mint mindig, a házimanók készítettek oda a szobájában álló karosszékre, és a tőle telhető leggyorsabb léptekkel elindult a nagyterem felé. Több szem szegeződött rá amikor belépett, mint szerette volna. A mardekáros asztalnál összesúgtak, de Seth-et sokkal jobban zavarta egy aggodalmas barna szempár a félvérek asztalától. Szándékosan nem nézett arra. Gyorsan leült Blaise mellé, és mosolyt erőltetett az arcára.

- Remélem, maradt még szalonna!

Könnyed tónusa azonban nem tévesztette meg a fiút. Blaise tekintete kutatóan fúródott az övébe.

- Mit történt veled, Seth? Rémesen nézel ki!

Seth hazugságok tömkelegét futtatta végig az agyában, de mindegyikkel könnyen lebukhatott volna. Végül a féligazság mellett döntött.

- Tegnap este találkoztam egy félvér lánnyal.

Blaise helytelenítően felszisszent.

-Mondtam már, hogy jobb neked, ha távol tartod magad attól a kócos sárvérűtól! Gyűlölködő pillantást küldött Hermione felé. Seth követte a pillantását és látta, ahogy a lány, rá nem jellemző módon, szinte összezsugorodik a tekintete alatt. Közönyösen a barátjára fordította a szemét.

- Nem kell aggódnod, most már én is tudom.

Blaise-en látszott, hogy kérdezni akar még, de Seth arckifejezését látva gyorsan becsukta a száját. A két fiú csöndben és egyetértésben reggelizett tovább, és később, amikor újra megindult közöttük a társalgás, nem említették többet a lányt.

-----------------------

Hermione egész reggeli alatt aggodalmasan leste, hogy mikor jön végre Seth Lestrange. Emlékezete hézagos volt az elmúlt éjszaka óta. Egyes emlékei teljesen eltűntek, mások megmaradtak, de elvesztették érzelmi töltésüket. Tudta azt is, hogy miért is történt ez. Albus Dumbledore a beleegyezésével eltűntette azokat az emlékeket a fejéből, amelyek egy újabb legilimencia esetén veszélyt jelenthetnének. A kevésbé veszélyes emlékeket csak érzelmi tartalmától fosztotta meg, hogy ellehetetlenítse a kezdő legillimensek számára, hogy hozzáférjenek azokhoz. Egy kép azonban élesen megmaradt az emlékezetében. Seth arca, ahogy rátekint, és szemében ott tükröződik a megtört bizalom, a düh és a félelem. Arra nem emlékezett, hogy honnan tudja, de tudta, hogy a másik nagy kínokat állt ki tegnap este annak köszönhetően, hogy megbízott benne, és ő meg elárulta a fiút a Rendnek. Hermione-t bántotta és dühítette, hogy a fiúnak oka van rosszat gondolni róla. Beszélni akart vele, tisztázni mindent és megnyugtatni a saját lelkiismeretét, ami hátborzongató kínzási jelenetekkel gyötörte álmában.

Seth ebben a pillanatban lépett a terembe, de feléje sem nézett. Mozgása szokatlanul darabos volt, ahogy leült barátja mellé a mardekár asztalához. Blaise Zabini kérdezett valamit, majd gyilkos pillantást küldött feléje. Seth is felnézett és Hermione úgy érezte, mintha megütötték volna. A fiú tekintete nem hideg, hanem halott volt, ahogy rátekintett.

Marietta kényelmetlenül mozgolódni kezdett mellette.

-Mi a baj Seth Lestrange-al? Láttam, hogy tegnap este eltűnsz. Azt hittem minden rendben…

Hermione-t készületlenül érte a kérdés. Nem is gondolkodott azon, hogy mit mond Mariettának. Nem használta a Simulacrum bűbájt, mert nem volt biztos benne, hogy egyáltalán még visszatér a Roxfortba, így a lány észrevehette, hogy hiányzik éjszaka…

- Nem alakult minden a legjobban…- mormogta kitérően. Azonban továbbra is annyira elmerült a gondolataiban, hogy fel sem tűnt, hogy Marietta kevesebbet szól hozzá, és többet beszélget a szomszédaival

-------------------------------------------

Seth és Blaise elválaszthatatlanok voltak. Blaise jókedve - ami az Amalie- incidens óta eltűnni látszott - visszatért, Seth pedig minden szabadidejét barátjával töltötte. Többször látta, hogy Hermione a folyosókon álldogál és a tekintetét keresi, de néhány intenzív gyűlölködő pillantás Blaise-től, és a saját érdektelensége úgy tűnt, kellően visszariasztotta a lányt. Egy idő után nem próbálkozott, és ez megkönnyebbülés volt Seth számára. Ilyen módon szokásos mentális fegyelmét gyakorolva képes volt szinte teljesen kirekeszteni a lányt a gondolataiból.

Blaise hangulatán tovább javított az, hogy Dolohov kivételesen jó hírekkel szolgált az óráján. A hatod- és hetedéves diákok számára évfolyamonként párbaj-versenyt rendeznek. A fiú remegett a lelkesedéstől. Végre alkalma nyílik megfizetni Draco Malfoynak. Ennek érdekében minden szabadidejét a könyvtárban töltötte, különleges átkok után kutatva, vagy valamelyik tanteremben a talált átkokat gyakorolva.

A felkészülés láza teljesen elborította a Mardekár-házat. A diákok nagyon jól tudták, hogy a Nagyúr Beltine napján csupán rendkívül ritka alkalmakkor emelt roxforti diákot a kiválasztott halálfaló-jelöltek sorába. A jelölteknek a nyár folyamán különleges feladatok elvégzésével kellett bizonyítaniuk rátermettségüket és hűségüket. Akik képesek voltak megfelelni a Nagyúr elvárásainak, azok Samhain napján elnyerték a Sötét Jegyet. A párbajverseny azonban mindenképpen nagy lehetőség mindenki számára, hogy felhívja magára a Sötét Nagyúr figyelmét.

Az aranyvérű családok között mindig is vetélkedés folyt a Nagyúr kegyeiért, ezért korántsem volt mellékes, hogy egy-egy család következő generációjából ki mikor kerül be a Halálfalók közé, majd a Belső körbe. Seth is pontosan tudta mindezt. Ezzel együtt azonban megmagyarázhatatlan módon hidegen hagyta a mindenki másnak oly fontos verseny. A tudata még mindig pontosan és hidegen mérlegelt mint régen, az érzelmek azonban mintha eltűntek volna a lelkéből. Hiába vágta oda büszkén Albus Dumbledore-nak, hogy a Nagyúr szolgálatába vágyik, képtelen volt valójában így is érezni. Ez a riasztó érdektelenség arra sarkallta, hogy teljes erőbedobással vesse bele magát a párbaj előkészületeibe, abban a reményben, hogy csak erőltetnie kell és újra visszatér régi énje.

Blaise-zel nekifogtak a nonverbális varázslatok gyakorlásának is, de barátja koncentrációja túl szétszórt volt ahhoz, hogy állandó teljesítményt produkáljon. Rövid próbálkozás után inkább áttértek új és nehezen védhető átkok, illetve a pajzsbűbájok különleges válfajainak kutatására és gyakorlására. Blaise annak is nekilátott, hogy olyan bájitalokat kutasson fel, amik segítségükre lehetnek a párbaj során. Meglepően sok ilyet talált. Egy részük a fizikai reakcióidőt, állóképességet illetve az érzékszervek élességét volt képes növelni, míg más részük egyes pajzsbűbájok helyettesítésére volt alkalmas. Blaise legnagyobb örömére egy pár támadásra is használható bájital is akadt.

Az idő gyorsan eltelt a kutatással és gyakorlással. Február elseje, Imbolch napja, amikorra Dolohov kitűzte a párbajpárok nyilvánosságra hozatalát, hamarabb eljött, mint gondolták volna.

-----------------------

Seth automatikusan sétált Blaise-zel közös asztalukhoz. Kényelmesen szétpakolta az asztallapon a jegyzeteléshez használt pergament, pennát és tintatartót. Blaise izgatottan dobolt mellette az asztalon.

- Szerinted mi lesz a párosítás? Merlin, csak Malfoy jusson nekem! Bármit megtennék érte, hogy végre nyilvánosan elintézhessem azt a görényt!

Seth elgondolkodva pörgette a pergamenlapokat az ujjai között.

- Kizártnak tartom, hogy Dolohov a párbaj elején összetenne titeket. Talán Monstro-t kapod vagy Hopkinst.

Blaise elfintorította az arcát.

- Monstro-t? Minek engedik egyáltalán párbajozni? A végén az az idióta még saját magát átkozza meg, amilyen hígagyú… - tekintete a nagydarab fiúra vándorolt, amint szokás szerint Malfoy valamelyik viccén heherészett - …bár, ha jobban meggondolom, nem is lenne rossz párosítás. - A gondolat, hogy Malfoy udvartartásából intézzen el valakit elégedett mosolyt csalt az arcára.

Dolohov ebben a pillanatban lépett a terembe. Mindenki elcsöndesedett és a sötét varázslatok tanárára tizenöt feszült szempár szegeződött. A férfinek szemmel láthatólag hízelgett a figyelem. Egy kicsit elidőzött az asztalánál pergameneket igazgatva, végül azonban csak szembe fordult velük.

- Tisztában vagyok vele, hogy mindenki a párbaj kiírásokra kíváncsi, de le kell hűtenem a kedélyeket. Azt csak az óra végén teszem közzé.

A diákok egy emberként hördültek fel. Dolohov, azonban nem zavartatta magát. Túlharsogta a hirtelen kitörő zajt.

- Mindenkitől elvárom, hogy összeszedett legyen a mai gyakorlat során!

A felháborodott mormogás erre lassan elhalt, és a diákok újra Dolohovra figyeltek.

- Az elmúlt időszakban a legilimenciával foglakoztunk intenzívebben annak érdekében, hogy erőteljesebbé tegyük a projekciós átkok hatását. Eddig a félelemmel összekapcsolódó emlékeket kerestük, hogy felerősítve azokat visszasugározzuk ellenfelünk elméjébe. Most a boldog emlékek keresése a cél, hogy kitapintsuk ellenfelünk sebezhető pontját. A feladat olyan személy felderítése a másik elméjében, akihez ragaszkodik, akinek az elvesztése fájdalmat okozna. Ebben az esetben a projekciós átkot arra használhatjuk, hogy ellenfelünket csapdába csaljuk, irracionális cselekvésre késztessük, drasztikus esetben lelkileg megtörjük azzal, hogy a szeretett személy foglyul ejtését, kínzását, halálát sugározzuk az elméjébe. Készüljetek fel!

Dolohov átsétált a padsorok között és kilépett az ajtón. A diákok felsorakoztak, és mindenki a maga módszerével igyekezett a belső üresség állapotába kerülni. Seth számára ez kevesebb erőfeszítést igényelt, mint általában. Nem kellett félretolnia az érzelmeit, mivel az utóbbi időben úgy tűnt, azok nem is léteznek. Higgadtan várakozott a többiekkel egy sorban.

Dolohov rövidesen visszatért. A félvérek között ismerős barna hajkorona villant, de egy apró, fájdalmas szúráson kívül semmit sem okozott a látvány Seth számára. Látta, hogy a lány igyekszik úgy helyezkedni, hogy hozzá kerüljön. Megbökte Blaise-t, és az rögtön felmérve a helyzetet átengedte őt a másik oldalára. Hermione végül Malfoy-nak jutott.

Dolohov könnyedén megkoppintotta pálcájával az asztala sarkát.

- Fél órátok van gyakorolni!

Seth egyetlen rövid mozdulattal az előtte álló félvér fiú felé bökött. „Legilimens!"

Szinte semmi ellenállásba nem ütközött a másik elméjében. Könnyedén kutatott az emlékek között. Meleg színekkel körülvett, édes emlékeket keresett. Hirtelen megállt egynél. A fiú egy ismeretlen félvér lánnyal sétált a tóparton. Mond valami jelentéktelen butaságot… A lány nevet. Félrehajtja a fejét és kacéran mosolyog…Seth érezte a másik izgalmát és rémületét, ahogy azon tépelődik, vajon arra vár-e a lány, hogy megcsókolja. Aztán lassan közelebb hajol… Seth-nek elege volt a jelenetből.

Mentálisan megragadta a lány képét és kiszakította az idilli környezetből. Helyette Little Harrington-ba képzelte. Az utcán rémült emberek szaladgáltak, nyomukban a nevető mardekáros diákokkal, akik egyenként terítették le őket. Mindenhol megkínzott, kivégzett emberek holtteste. A lány is menekül a többiekkel, de egy csoport feketeruhás diák üldözőbe veszi. Az első átok a lábát találja el… A lány elbukik. Megpróbál tovább kúszni a földön. De üldözői beérik… A következő átok a nyakánál fogva a levegőbe emeli. Az egyik mardekáros pálcájának a végén fénylő korbács jelenik meg. Megsuhintja és a lány felkiált kínjában… Egy… Kettő…

A szobát hangos ordítás töltötte be. A félvér fiú a fejét markolászta kínjában. A szája remegett és elkékült.

-Ne! Nee! Őt ne! Csak őt ne!

A kiáltás lassan nyöszörgéssé halkult ahogy Seth felbontotta a kapcsolatot. Kissé émelyegve nézte, ahogy a másik a földön ül fejét a tenyerébe temetve. Nem volt biztos benne, kitől is undorodik valójában, a félvértől vagy saját magától. Félrefordította a fejét. Kettővel odébb Hermione még mindig állt, de arcszíne kezdett zöldes színt ölteni. Próbálta a tekintetét elfordítani Malfoyétól, de szemmel láthatólag képtelen volt rá. A szőke fiú arcán lassan mosoly terült szét, és a következő pillanatban a lány szeméből folyni kezdtek a könnyek. Halkan felnyögött és hátrálni kezdett. Malfoy követte a tekintetével, majd félrebillentette a fejét. Szemmel láthatólag újabb ötlet merült fel az agyában ellenfele kínzására. A lány összegörnyedt a földön. Seth tekintete ugyanolyan erővel tapadt a jelenetre, mint nem is oly rég Albus Dumbledore tekintetéhez. Képtelen volt félrenézni, de nézni sem akarta. Az egyetlen megoldást választotta, ami még kínálkozott. Becsukta a szemét, és úgy hallgatta a most már szaggatott zokogást.

-------------------------

Dolohov az óra végeztével elégedetten tekintett körbe.

- Meg vagyok elégedve Draco, veled is Stephen! Mint vártam, nem volt mindenki képes a sikeres legilimenciára, azonban valamilyen szintű eredményt mindenki elkönyvelhet magának. A következő óránkhoz már nem lesz szükség rá. Azok, akik sikeresnek bizonyultak alapszintű elsajátításában, a jövő évben felvehetik önálló tárgyként.

Keskeny ajkaira elégedett mosoly ült ki. Színpadiasan előhalászott egy pergament a többi közül.

- Amint az óra elején említettem, a párbajpárosítás ma kerül kihirdetésre. –Itt hosszú hatásszünetet tartott, ami megvető szisszenést váltott ki Blaise-ből.

- Meddig húzza még! Micsoda olcsó, hatásvadász trükk!...

Dolohov azonban ebben a pillalantban szólalt meg újra és Seth élesen oldalba lökte barátját, hogy elhallgattassa.

-…A párok a következők: Draco Malfoy – Wayne Hopkins…

- Gondolhattam volna, hogy valami idiótát oszt annak a görénynek!- azonban Blaise válaszul csupán egy még erősebb oldalba bökést kapott

- …Theodore Nott – Keven Ehuelhule, Vincent Crak - Stephen Cornjual, Gregory Monstro – Seth Lestrange…

Blaise mindent megtett, hogy elfojtsa a torkából feltörő horkanást.

-…Blaise Zabini – Anthony Goldstein

Blaise hirtelen nagyon csöndes lett.

Dolohov visszarakta a pergament az asztalára.

- A párbajok holnap kezdődnek. Ennek megfelelően a holnapi órák elmaradnak. A második forduló egy hét múlva lesz. Remélem mindenki megfelelő ismeretekkel bír a varázslópárbajozás szabályairól. Aki esetleg mégis elfelejtette volna azokat, megtalálja a leírásukat a harmadikos Aranyvérű társadalmunk hagyományai című tankönyvben. Oszolj!

A diákok felpattantak és izgatottan tárgyalták a párosításokat. Blaise elképedve rázta a fejét.

-Te és Monstro!

Seth Blaise- re fordította a tekintetét.

- Semmi meglepő nincs ebben. Az első körben senkivel nem akart összetenni, akit kedvel. Monstro legyőzése pedig szinte semmilyen érdemet nem jelent.

A barna hajú fiú mérgesen fujtatott.

- Ja, ő már csak ilyen szemét! Engem meg összerakott Goldstein-nel.

Seth töprengve szorította össze a száját. Goldstein nem könnyű ellenség. Éltanuló és két lábon járó könyvtár. Blaise viszont találékony, impulzív és kiszámíthatatlan. Nyugtatóan hátba veregette a barátját.

- Goldstein csak bemagolt egy csomó varázsigét. Nem ettől lesz jó párbajozó valaki.

Úgy tűnt, Blaise-nek ennyi bátorítás meg is teszi.

---------------------------

Hermione - mióta felhagyott azzal, hogy beszélni próbáljon Seth-tel - minden idejét arra fordította, hogy tovább folytassa a kastély felkutatását. Szokatlan módon Marietta néha elmaradt mellőle, amiért Hermione nagyon hálás volt a sorsnak. Így több ideje jutott, hogy a Tekergők Térképének segítségével megtervezze éjjeli felderítő útjait. Egy alkalommal sikerült újra beszöknie a hálóterembe úgy, hogy senki nem vette észre, hogy hová ment, és a terem is üres volt. Hermione felnyitotta a ládáját. Homlokán összefutottak a ráncok. Olyan könyvek hevertek a ruhái tetején, amiket már rég kiolvasott. Nem a ládája aljába szokta tenni ezeket? Hirtelen összerándult a gyomra. Valaki kutatott volna a ládájában? Vagy csak ő hagyta volna így a múltkor? Elvégre a Tekergők Térképét is a láda alján tartotta, talán nem tett mindent rendesen vissza… Kipakolta a ládáját, és számba vette a dolgait. Ruhák, könyvek, pennák, pergamenek, tintás üvegek, cipők…a térkép, és egy fénykép a szüleivel a házuk előtt még két évvel ezelőttről.

Hermione lezökkent az ágya szélére kezében a képpel. Milyen vidámak voltak akkor. Az apja deresedő halántékkal, de örökifjú vonásokkal gondtalanul nevet. Bal kezével magához húzza kamasz lányát, aki nevetve dől az oldalának. Anyja mellettük áll. Szelíden mosolyog a kamerába a maga csöndes módján, mégis biztonság, nyugalom és kedvesség sugárzik belőle.

Hermione gyengéden végigsimított a képen. Szia apa… szia anya… Mintha néma párbeszédet folytatott volna a fényképpel, csak meredt rá sokáig, csöndben. Az csupán két évvel ezelőtt készült, mégis mintha valami rég elmúlt világ ősöreg leletét tartotta volna a kezében.

A hosszú mozdulatlanságból egy sóhajjal rezzent fel. Visszasüllyesztette a képet a láda mélyére, és gyorsan felmérte még a maradék holmiját. Semmi sem hiányzott. Megnyugodva visszapakolt mindent, csak a térképet hagyta elöl. Már bejárta a pincét, a földszintet és az első emeletet… Fürkészni kezdte a második emelet alaprajzát. Éppen kiszemelte az aznapi útvonalat, amikor Marietta rontott a terembe. Hermionénak épp csak annyi ideje volt, hogy elsuttogja „csíny letudva", a szőke lány lecsapott rá.

- Szóval itt bujkálsz! Már mindenütt kerestelek! Nem figyeled az időt? El fogunk késni átváltoztatástanról!

Hermione első reakciója az volt, hogy automatikusan a csuklójára nézett, aztán észbe kapott. A varázslók világában nincsenek karórák! Pálcájával egy ívet írt le a levegőben „Tempus". Rögtön felderengtek az időt jelző mutatók a szeme előtt. Elkésve éppenséggel még nem voltak, de nagyon kellett csipkedniük magukat, ha fenn akarták tartani ezt az állapotot. Gyorsan talpra ugrott és a pergament visszasüllyesztette a ládájába.

- Huh! Köszönöm, hogy szóltál!

Marietta már az orra előtt sietett kifelé, és ő sietősen követte a lányt. Az átváltoztatástan teremben már mindenki a helyén ült. Alig zöttyentek le ők is a székükre, belépett Miss Yaxley és hosszas értekezésbe fogott a szerves és szervetlen anyagok közötti átváltoztatás nehézségeiről. Hermione éppen eltöprengett, hogy a többiek előtanulmányok híján mennyit értenek meg ebből a fejtegetésből, amikor Dolohov lépett a terembe. Miss Yaxley azonnal abbahagyta a magyarázatot, és némán várta, hogy a professzor az asztala elé sétáljon.

Dolohov minden udvariasságot nélkülözve röviden bejelentette, hogy diákokért jött, és elkezdte a szokásos tizenöt fős csoport összeállítását. Hermione talán először ittléte során kettős érzelmekkel figyelte az eseményeket. Természetesen egyetlen épelméjű ember sem vágyott arra, hogy kiválasszák gyakorlóalanynak sötét varázslatok órára. Ezt mostanra már mindenki megtanulta. Másrész ott lesz Seth Lestrange is. Ha vele kerülne párba legilimenciára, talán megmutathatná, hogy, mennyire bánja, ami történt… Gondolatait Dolohov hangja szakította meg.

- Az a kócos barna lány, meg a szőke szeplős fiú mögötte…

A háta mögé nézett. Mögötte a fiú már állt is fel, bár arca meglehetősen kelletlen fintorba húzódott. Tehát Dolohov rá értette a kócos barnát… Lassan felállt ő is, és a fiú nyomában kinyomakodott a sor végére, hogy csatlakozzon a terem szélén várakozók egyre növekvő csoportjához.

Dolohov kiterelte őket a folyosóra anélkül, hogy Miss Yaxley-től elbúcsúzott volna. Hermione még látta a tanárnő bosszús fintorát, mielőtt becsukódott volna az ajtó. Az út a sötét varázslatok teremhez ismerős volt. A vastag sötét tölgyfaajtó kitárult, és Hermione tekintete Seth-et kereste. Megpróbált a sorban úgy helyezkedni, hogy a fiú elé kerüljön. Az is meglátta őt, és gyorsan helyet cserélt a barátjával. Hermione elkedvetlenedett, és tekintetét arra a szőke fiúra függesztette, akihez került. Végighallgatta Dolohov magyarázatát arról, hogy mi a feladat, és hirtelen jeges kezek markoltak a gyomrába.

A szőke fiú elmosolyodott, és feléje döfte a kezében tartott finom kimunkálású rózsafa pálcát. „Legilimens!"

Hermione sokkal nehezebbnek találta boldog gondolatait megvédelmezni, mint régebben a rettegetteket. Azokat amúgy is igyekezett elzárva, elnyomva tartani az elméjében. Ellenben a boldog gondolatok minden nap erőforrásként szolgáltak, amelyek átsegítették a nehézségeken. Mindig támaszkodott rájuk, mindig „kéznél tartotta őket". Mielőtt elrejthette volna őket, érezte, hogy a fiú betör a tudatába, és emlékek kezdtek örvényleni a szeme előtt. Arcok, események…

Hirtelen változott a kép. Az apját látta, amint egy szűk koszos cella padlóján fekszik. Mellette nyögve görnyedezett az anyja. Mindkettőjüket sebek borították, a ruhák rongyként lógtak rajtuk. Hermione minden akaraterejét összeszedte. Anya meghalt, anya nincs már… Apa biztonságban van… Érezte, hogy felkavarodik a gyomra, de mégis ura maradt a helyzetnek.

Hirtelen megint változott a látvány. Remus vonaglott a földön a Cruciatus kínjai alatt. Borostyánszín szeme vakon tekintett az égre, tagjai ívbe feszültek, ujjai a földet túrták. Remus biztonságban van. Ez nem a valóság. Remus biztonságban van… De tudta, hogy ez nem így van. Mentora folyamatosan küldetéseken vesz részt. Bármi megtörténhet vele. Bármi… Könnyek kezdtek lassan potyogni a szeméből, és anélkül, hogy észrevette volna, hátrálni kezdett. Mit tehetnek még vele? Már mindenki megmutattak, akit szeret. Ekkor azonban, mintha rémálmait ásták volna elő az elméje mélyéből a kép újra változott. Még egy ember jelent meg a földön Remus mellett. A fekete hajú fiú hajmeresztően üvöltött, míg feje jobbra-balra csapódott a földön, orrából és szájából vér szivárgott. Szemei visszafordultak a koponyájába, és verítékes, sápadt homlokán élesen rajzolódott ki a fekete kígyójel.