Még a galaxis legerősebb lénye is kaphat napszúrást

Írta: Mariko

Kikötés: A Gintama még mindig a gorilláé.

Megjegyzés: Talán ebben a történetben lett a leginkább OOC Kamui. Előre is elnézést kérek érte. ^^'

– Bátyus most meg fog halni? – görbült lefelé Kagura szája.

– Nem akarok meghalni! – kezdett rá a fivére is – Főleg nem ágyban és párnák között! Ha már meg kell halnom, akkor csatában akarok elesni harcosként!

– Senki sem fog meghalni! – állította le őket Gintoki. – Kamui egyszerűen napszúrást kapott. Holnapra kialussza.

– Tényleg? – néztek a szamurájra reménykedő tekintettel a testvérek.

– Hát már elfelejtetted Kagura, hogy amikor idejöttél először te is kaptár párszor napszúrást? Neked se lett semmi komolyabb bajod belőle, nem igaz?

– Ja, tényleg – mosolyodott el a kislány.

– Na, most menj szépen lefeküdni – küldte el a férfi –, majd én vigyázok Kamuira.

Kagura a testvérére mosolygott.

– Jó éjt bátyus! Meglátod reggelre jobban leszel – azzal kiment a szobából. – Neked is jó éjt, Gin-chan! – szólt vissza még a szamurájnak, mielőtt becsukta volna maga mögött az ajtót.

Ahogy a léptei elhalkultak odakint a folyosón, Kamui aggódó arccal Gintokira nézett.

– Ugye nem csak azért mondtad ezt, hogy Kagurát megnyugtasd? Csak mert hánytam, meg minden.

– Tudod Kamui-kun – kezdte a szamuráj, miközben nekiállt kicserélni a borogatást a fiú homlokán –, azok akiknek nincs fekete lyuk a gyomruk helyén, időnként néha szoktak hányni. Nem nagy ügy. Holnap már ugyanúgy fogod tömni magadba az ételt mint máskor.

– OK, hiszek neked – felelte a fiú, majd elégedetten elmosolyodott és felhúzta a takarót egészen az orráig. – Jó itt – motyogta bele a textilbe.

– Ennek örülök – vigyorodott el Gintoki –, így legalább nem kell attól tartanom, hogy letéped valamelyik végtagomat, aztán meg lelépsz.

– Ez egy nagyon rossz vicc volt! – könyökölt fel sértődötten Kamui – Te nem vagy olyan, mint az apám.

– Miért apád milyen? – Ezt a kérdést a szamuráj már régóta meg szerette volna beszélni a fiúval, de valahányszor előhozakodott vele, Kamui mindig villámgyorsan témát váltott, legutóbb például afelől kezdett el érdeklődni, hogy mi lesz vacsorára. Most sem tűnt túl készségesnek.

– Erről nem akarok beszélni – dőlt vissza az ágyra.

– Ugye nem is valamilyen hülye yato tradíció miatt támadtál rá apádra? – kérdezte a szamuráj.

A fiú zavartan elfordította a tekintetét.

– Azt csak úgy mondtam, mert menőn hangzott.

– Értem – mosolyodott el kajánul Gintoki, majd megigazította a nedves kendőt a fiú homlokán. – Tudod Kamui-kun, én biztos vagyok benne, hogy apád akármit is követett el ellened, csak azért tette, mert úgy gondolta, hogy ezzel jót tesz neked.

– Te nem tudod milyen volt! – Kamui hirtelen felült az ágyban, de ettől megszédül és rögtön vissza is kellett feküdnie – Ő szinte sose volt otthon – folytatta kis idő múlva, mikor a gyomra kavargása már alábbhagyott –, de nekem ott volt a beteg anyám és a kishúgom. Ráadásul miután összebalhézott Housennel, már ő sem állt szóba velem, ezért egyedül kellett megbirkóznom mindennel… a vérszomjas yato ösztöneimmel is – halkult el a hangja. – Egy idő után úgy éreztem, beleőrülök ha ott maradok, úgyhogy el kellett jönnöm.

– És jobb lett miután eljöttél – kérdezte Gintoki, miközben visszatette a fiú homlokára a borogatást, ami a hirtelen mozdulattól leesett onnan.

– Nem, inkább rosszabb lett – felelte halkan Kamui.

A szamuráj, bár a borogatás tökéletesen a helyén maradt volna anélkül is, mégis a fiú homlokán hagyta a kezét.

– Gintoki – szólalt meg rövid hallgatás után Kamui –, ugye te nem fogsz magamra hagyni?

– Ne aggódj, én nem megyek innen sehová.

– Akkor jó – mosolyodott el halványan a fiú. A láztól csillogó szemei lassan kezdtek lecsukódni.

– Próbálj aludni! – ajánlotta az idősebbik férfi.

– Rendben.

Kamui lehunyta a szemeit, megadva magát a hívogató álomnak. Úgy aludt el, hogy a homlokán érezte a szamuráj tenyerének finom érintését.

Vége