10.
A dokkon álltak. Látták messziről, ahogy az épület felrobban. Cutler nekiment Halnak és a földre döntötte, esztelen dühtől hajtva ütlegelni kezdte a másikat, még soha nem látszott ilyennek. Hal a meglepetéstől és az előbbi kábulatától védekezni is elfelejtett.
- Mindenkit! Mindenkit el kell ragadnod, igaz?! - kiáltott rá az újabb és újabb ütés között, hogy már Alexnek és Tomnak kellett őt lefogni és visszatartani. - Te tetted ezt mindenkivel! - összes eddigi sérelmének és keserűségének szabad utat engedett. A másik vámpír némán nézte őt a földről, nem lehetett tudni, mi akar benne felülkerekedni. Cutler továbbra is magából kikelve kiabált vele.
- Te tetted ezt velem is! Én nem akartam szörnyeteg lenni!
- Nem vagy szörnyeteg.
A hang mögötte szólalt meg. A többieket követve Cutler is hátrafordult, és megdemedt. Azt hitte, megőrült, az elméje nem bírta ki épen ezt a második megrázkódtatást, és most csak a képzelete játszik vele. Lucy állt mögötte tisztán és sugárzó-gyönyörűen, ruháján nyoma sem volt a vérnek, nyakáról a seb eltűnt, csak a köré kötött fehér zsebkendő hirdette a helyét. A férfi félt, hogy eltűnik a látomás, meg akarta nyújtani a pillanatot.
- Lucy? Hát nem haltál meg?
A lány keserűen elmosolyodott.
- Meghaltam. De még nem volt itt az időm. Annie elmagyarázta.
- Hol van Annie? - kérdezte Tom gyanakodva.
- Sajnálom - együttérzően tekintett a többiekre. - Annie elment, az ő ajtaja jelent meg.
Pillanatnyi, ösztönszerű csend telepedett a társaságra.
- Hát, ezek szerint újra két szellem befejezetlen ügyének kell utánajárnunk - mondta aztán Hal, akinek időközben sikerült összeszednie magát, és feltápászkodott.
- Ó, én tudom, mi az én ügyem - mosolyodott el Lucy, és Nickhez lépve átölelte őt.
Visszaindultak Cutler kocsijához. A Stoker valaha ép falai mellett elhaladva az ügyvédnek megakadt a szeme valamin. Egy megfeketedett, kormos tárgy volt a romok között. Odament, és felvette. A farkasbáb volt az, illetve ami megmaradt belőle, mert nem élte túl egyben a támadást. Pár végtagja hiányzott, néhol elszenesedett; arcán még jól kivehető volt az acsarkodó, undok vigyor. "Ki ment meg minket a csúnya, gonosz farkastól?"
- Mi az? - kérdezte Tom mellé lépve, és kíváncsian nézte a tárgyat.
- Ó, semmi. Valami, ami elmúlt - érdektelenül ejtette vissza a kacatot a többi lom közé. Még egy utolsó pillantást vetett az épület siralmas tájat festő romjaira, és a többiek után indult.
"A válasz: mi magunk."