Két évvel később…
Sam éppen a kis kertecskéjében dolgozott ritka szabadnapjainak egyikén, mikor megcsörrent a mobilja. Lemondóan sóhajtott, aztán odalépett az ablakpárkányhoz, ránézett a kijelzőjére, és felvette.
- Szolgálatra jelentkezem, tábornok – szólt bele mosolyogva.
- Szükségünk lenne önre alezredes – mondta Landry.
- Ennyit a szabadnapomról. Történt valami?
- Három vendégünk érkezett, akik önnel szeretnének beszélni.
- Három? – kérdezett vissza nyomatékosan Sam, hisz tudta jól, hogy a tábornok telefonban nem fog konkrétumokról beszélni, de a hármas szám mindannyiuknak ugyanazt jelenti.
- Igen, alezredes, három.
- Értem, uram. Fél óra és ott vagyok.
- Köszönöm, alezredes – bólintott rá Landry, és letette a telefont.
Sam gyorsan letusolt, közben azon morgott magában, hogy a tok'rák mindig képesek a legrosszabb pillanatban érkezni, de alig tíz perccel később már felpattant a motorjára, és úton volt a bázis fele.
Daniel a folyosón várt rá, csak akkor lökte el magát a faltól, mikor Sam feltűnt a kanyarban.
- Tok'rák? – kérdezte Sam.
- Ki más rángatna be a szabadnapodon? – kérdezett vissza Daniel.
- Gondolom, nem Malek. Neki nincs szüksége díszkíséretre – fojtott el egy mosolyt Sam. – Tudjuk, kik?
- Sosem láttam még egyiket sem. És nem is hajlandók mondani semmit, csak azt, hogy veled akarnak beszélni.
- Most ki van velük? – kérdezte Sam, miközben elindultak a tárgyaló felé.
- Landry – vigyorgott Daniel. – De még kicsit gyakorolnia kell a diplomáciát.
- Máris összekaptak?
- Nem, de a kínos csend lassan felrobban köztük.
- Akkor ezt meg kellene előznünk – állt meg Sam az ajtó előtt, majd vett egy nagy levegőt, és belépett.
Ahogy végignézett a három tok'rán, megállapította magában, hogy bár ő még nem találkozott velük személyesen, mindegyiküknek tudja a nevét, és még jó néhány dolgot róluk, így egy kicsit előnyben érezte magát.
- Samantha Carter alezredes vagyok – mutatkozott be. – Velem akarnak beszélni?
- Foglaljon helyet, alezredes – mondta a középen ülő férfi, de Sam nem volt az a típus, aki hagyta, hogy dirigáljanak neki. Főleg olyannak nem, akiről azt se tudja, kicsoda, legalábbis hivatalosan.
- Bocsásson meg, de itt én vagyok otthon, így legfeljebb én kínálhatnám önt hellyel, ha alkalmas időben érkeztek volna, mikor szolgálatban vagyok, és fogadni tudom önöket. Így inkább állnék – sétált az ablakhoz, ahonnan remek kilátás nyílt az indítócsarnokra. Pár másodpercig nézte a kaput, majd visszafordult a vendégek felé. – Mit tehetek önökért?
- Egy szívességet szeretnénk kérni öntől.
- Nocsak. A Toka'ra egy tauritól? Hova jutott ez a világ… - dünnyögött Sam, miközben a lelke mélyén ébredezni kezdett a kisördög. Ez a helyzet még akár jól is elsülhet.
- Jolinarról van szó – kezdett bele a középen ülő tok'ra, figyelmen kívül hagyva Sam szavait.
- Tíz éve már, hogy Jolinar meghalt – húzta össze a szemét a nő.
- Valóban – bólintott rá a másik tok'ra férfi. – És higgye el, nem szívesen kérjük magától, hogy idézze fel az emlékeit, de Jolinar a halála előtt egy fontos küldetést hajtott végre, amiről sajnálatos módon már nem volt ideje beszámolni. De úgy sejtjük nélkülözhetetlen információknak jutott birtokába, amire most nagy szükségünk lenne.
- Nincs tudomásom ezekről a dolgokról – vont vállat látszólag közömbösen Sam.
- Lehet, hogy nincs tudatában – vette vissza a szót a másik tok'ra. – De az információ ott van az elméje mélyén.
- Oh, valóban? – húzta az agyát Sam.
- Igen. És megvan az eszközünk rá, hogy előhívjuk.
- Ha hiszi, ha nem, volt már lehetőségem találkozni a memóriajavító eszközükkel. Nem is egyszer. És soha nem volt szívmelengető élmény.
- Tisztában vagyunk vele, hogy nem kellemes az eljárás – bólintott rá a tok'ra. – De a galaxis érdekében…
- Nem igazán érdekel, hogy maguk mit tartanak a galaxis érdekének – sétált közelebb hozzájuk Sam. – De ha már így belátta, hogy az eljárás nem kellemes, gondolom azt is belátja, hogy jogosan kérnék némi ellenszolgáltatást a megpróbáltatásaimért cserébe.
- Mire gondol? – kérdezte gyanakodva a férfi.
- Segítek nektek – váltott át Sam goa'uldra, amin Danielen kívül mindenki meglepődött -, egy feltétellel. Vissza akarom kapni Syrah-t.
- Tessék? – nézett rá értetlenül a férfi.
- Jól hallottad, Wentar. Ez az ajánlatom – erősítette meg Sam. – Ha olyan fontos az az információ, ennyit igazán kérhetek cserébe. Ahogy ismerlek benneteket, számtalan embert menthettek meg Jolinar információi alapján. Nem ér meg ennyit?
- Nem vagyok felhatalmazva, hogy ilyen ígéretet tegyek – mondta hűvösen a férfi, mire Sam elmosolyodott, és visszaváltott angolra.
- Akkor menjen haza, és beszéljen azzal, akivel kell! És csak akkor jöjjön vissza, ha pozitív választ tud hozni – mondta, mire a férfi megcsóválta a fejét, és kiadta a parancsot az indulásra. Mindhárman felálltak és kifele indultak, de végül a harmadik tok'ra, egy fiatal, törékeny nő megállt Sam előtt.
- Nem értem önt, Carter alezredes – csóválta meg a fejét. – Idejövünk, hogy kérjünk egy szívességet, és maga olyan feltételt szab nekünk, ami szintén nekünk kedvez?
- Jé, maga képes értelmesen gondolkodni – mosolyodott el Sam. – Lehet, hogy eddig is magának kellett volna beszélnie? Kérem, tolmácsolja a kérésemet a megfelelő helyen, és talán mindannyian jól járhatunk.
- Rendben, alezredes. Meglátom, mit tehetek – ígérte a nő, majd a többiek után ment az indítócsarnokba, ahonnan hazaküldték őket.
Sam, Daniel és Landry tábornok odafentről nézte végig a tok'rák távozását, de aztán Daniel vett egy nagy levegőt.
- Sam, jól meggondoltad te ezt?
- Mit kért tőlük? – kérdezte gyanakodva a tábornok.
- Szeretném visszakapni a szimbiótát, aki meggyógyított.
- Tessék? – kérdezte megrökönyödve a tábornok. A megdöbbenése talán még a tok'rákénál is nagyobb volt, annyira nem jutott szóhoz, hogy még tiltakozni sem volt képes. Helyette inkább Daniel lépett közelebb a nőhöz.
- Sam, tudom, hogy szereted Syrah-t, de elég sok mindent meg kellene gondolnod, mielőtt ebbe belemész.
- Nagyon sok mindent végiggondoltam, Daniel. Igen, szeretem Syrah-t. Sokat jelent nekem, és szeretném, ha nem kellene még ki tudja mennyi időt sztázisban töltenie. És ezzel az egyesüléssel mindenki jól járna. Apám halála óta hiányzik az összekötő kapocs a tok'ra és a tauri között, márpedig azt mindannyian tudjuk, hogy apám és Selmak mennyit segített nekünk. Azóta úgy eltávolodtunk, mintha soha nem is ismertük volna egymást. És nekik is segíthetnék, ha tanulmányozhatnám azt a dobozt, amit az őserdőben találtál.
- Ezt nem engedélyezhetem, alezredes! – találta meg a hangját a tábornok is. – Maga esküt tett a Föld védelmére!
- Éppen azon vagyok, uram! Odaát sok olyan információ és technológia birtokába juthatok, amivel segíthetem a Földet. Maga nem ismerte apámat és Selmakot, de ők rengeteget segítettek a világunknak. Nélkülük soha nem győztük volna le a replikátorokat. Se a ritukat, se Seth-et, és még nagyon sok mindenki mást. A tok'ra és a tauri összefogása mindkét fajnak csak hasznos lehet.
- Akkor sem fogom elengedni innen! – makacskodott a férfi, mire Sam elnevette magát.
- Nem hittem volna, hogy én valaha ilyet fogok mondani, de… vannak a személyes indíttatásunknál sokkal magasabb rendű dolgok, uram. És nem fogok örökre eltűnni! Sokat kell tanulmányoznom az ősök gyógyító eszközét, ha előrelépést akarok elérni a szarkofág fejlesztésében. És lehet, hogy közben arra is rájönnék, hogy lehet hasznosítani azt a sugárzást az emberi test gyógyítására is. Ez sem hangzik meggyőzően? Syrah a legjobb biológus tok'ra körökben, ha valaki, hát ő tud ebben segíteni. Lehet, hogy eddig gyógyíthatatlan betegségeket könnyedén tudnánk gyógyítani vele egy egészen kis átalakítással.
- És mi garantálja, hogy rövid időn belül nem fordítanák el a figyelmét a Földtől?
- Apám sem szűnt meg soha a Földdel gondolni – mondta morcosan Sam. – És Syrah nem ügynök, tehát még a kötelesség sem szólíthatja el hosszabb időre a labortól. Ő ugyanolyan tudós, mint én. Az inspirálja, hogy új dolgokat találjon fel, amivel segíthet másoknak.
- És mit szólna mindehhez a parancsnoka? És O'Neill tábornok?
- Sajnálnám, ha mindketten olyan önzőek lennének, hogy csak a saját érdekeiket akarnák figyelembe venni.
- Azért ez nem ilyen egyszerű alezredes! És különben is, mi garantálja azt, hogy az ön tudását a Föld védelméről nem fogják ellenünk fordítani?
- A Tok'ra nem ellenség, uram! Bár a két faj más eszközökkel dolgozik, a célunk ugyanaz. Küzdeni a jóért, a galaxisért, az elnyomás ellen. Ezt ön is tudja!
- Igen, de… akkor is… ennek a bázisnak… maga az egyik lelke!
- Nem, uram. Ennek a bázisnak a CSK1 volt a lelke. Az igazi, régi CSK1. O'Neill ezredessel, Teal'c-kel… De O'Neill tábornok már rég nincs itt, Teal'c is többet van otthon, mint a Földön…
- Akkor már csak engem hagysz itt magamra – sandított rá Daniel.
- Te is leléptél már, nem is egyszer – nézett bocsánatkérőn Sam a férfira.
- Ez igaz. De végül mindig visszajöttem.
- Én is hazajönnék időről időre – ígérte Sam.
- Engednék? – méregette még mindig morcosan Landry.
- Nem hinném, hogy túlszabályoznák ezt a dolgot – vont vállat Sam.
- És a műszaki tudása nélkül mit kezdenénk? Nincs még egy ilyen jó szakember…
- Majd Dr. MacKay megoldja – nevette el magát Sam.
- Isten óvjon meg tőle! – szörnyedt el Daniel. – Szerencsére esze ágában sincs hazajönni Atlantiszról, amit mondjuk meg tudok érteni.
- Tudom. De rengeteg más kiváló szakember van, uram! – forduld Sam Landry felé. - Gondoljon inkább a lehetőségekre, amit nyerhet!
- Egyelőre még nem nagyon látom ezeket, alezredes – csóválta a fejét a férfi. – Aludjon erre még egyet, ha kérhetem! Remélem, ma már úgysem jönnek vissza!
- Nem, azt én sem hinném – mondta Sam, és csak egy halvány mosollyal nézte, ahogy a tábornok elhagyja a helyiséget.
Daniel fürkészőn nézett rá, majd közelebb sétált hozzá.
- Jackkel ezt nehezebb lesz leboxolnod – figyelmeztette a nőt.
- O'Neill tábornok olyan szinten itt hagyott bennünket, mint eb azt a bizonyost – szűkült össze a nő szeme.
- Parancsot teljesít, te is tudod.
- Igen, és bizonyára azt is parancsban tiltották meg neki, hogy időnként valamelyikünket felhívja, hogy hé, ex-bajtárs, hogy vagy? Élsz még? Mikor beszéltél vele utoljára?
- Mikor beteg voltál, néha felhívott, és megkérdezte, hogy vagy. Bár ennek már… két éve. Vagy olyasmi.
- Remek, a halálomon kell lennem, hogy néha érdeklődjön! És még annyi erőfeszítést sem tesz, hogy engem hívjon. Ezek szerint nem kíváncsi a hangomra. És azóta nem is jelentkezett? Szóval ezek után tudod, mit vessen a szememre! Ha évek óta nem hiányoztam neki, szerintem észre sem venné, hogy eltűntem.
- Sam, nyugodj meg, kérlek! Én tudom, hogy Jack… aggódik érted, és mindig tudja, mi van veled.
- Lehet. De ettől még… szóval a barátság arról is szól, hogy időnként felhívod a másikat, vagy találkozol vele, ha hiányzik. Írsz egy e-mailt, egy sms-t, vagy ilyesmit. Csak egyszerűen azért, hogy… kapcsolatban maradjatok, vagy valami. Én az elején próbálkoztam, de minden alkalommal egy nagyjából három szavas mondatot kaptam válaszul, így nem strapáltam magam. Gondoltam megtettem az első lépést, most rajta a sor, de azóta is várok. Vagyis… jó ideje már nem is várok. Érted, miről beszélek?
- Értem, Sam. De… az ő agya máshogy működik.
- Hát, az baj. De tudod, nem az ő nyafogása lesz a perdöntő tényező ebben a helyzetben. Volt egy rossz tapasztalata egy tok'rával, és ez felülír minden más eseményt, amikor a tok'rák a segítségünkre voltak. Sajnálom, hogy így gondolkodik. Képes még azt is elfelejteni, ha nincs Selmak, akkor ott fulladt volna meg a siklón, Teal'ckel együtt, amikor odakint rekedtek az űrben. És tudod, hogy én ezt a döntést már rég meghoztam.
- Igen, még akkor, mikor beteg voltál – mosolygott rá Daniel.
- Igen.
- És… ami ezt a Jolinar dolgot illeti?
- Mi van vele? – fintorgott Sam.
- Nem lesz egyszerű.
- Látod, ezt szeretem benned – mosolygott Sam Danielre. – Rajtad kívül senki nem gondol arra, hogy ez milyen hatással lesz rám. Rossz lesz, tudom. Próbáltuk már előhívni Jolinar elásott emlékeit. De egyrészt ezzel az információval talán tényleg segíthetek, másrészt, ha ez az ára, hogy visszakapjam Syrah-t, valahogy túlélem. Majd segít elfelejteni.
- Nagyon elszánt vagy. De tudod… én is ugyanolyan önző vagyok, mint a többiek. Mióta a tok'rák elmentek… szóval csak az jár a fejemben, hogy itt hagysz egyedül… mármint… a régi csapatból, ahogy te mondtad…
- Nagyfiú vagy, Daniel – mosolygott rá Sam. – Rég nincs már szükséged pesztrálásra. Amúgy meg… az a vágyódás, ahogy kiejtetted az előbb az Atlantisz szót… úgy érzem, nem maradsz itt sokáig a nagy magányodban, ha én elmegyek.
- Vagyis még messzebb leszünk egymástól – húzta el a száját beismerően Daniel.
- Megoldjuk, Daniel. De most nem ennénk valamit? Reggel óta nem láttam kaját, és már lassan este van.
- Mehetünk – adta meg magát a férfi, de a kantinban mindketten a saját gondolataikba merülve falatoztak.
Sam, mivel bármelyik pillanatban várta a tok'rák válaszát, úgy döntött, inkább nem megy haza. A vezérlőbe ment, és szokás szerint Walter mellett foglalta el magát néhány szimulációval. Késő éjszakáig hiába várt, így elköszönt a férfitól, és a laborjában ledőlt, hogy aludjon egy kicsit.
Másnap reggel Landry tábornok első útja hozzá vezetett, és két hosszú órán keresztül beszélgettek a Sam döntésében rejlő lehetőségektől. A férfi még mindig nem volt kitörően lelkes, és Sam látta rajta, hogy nagy valószínűséggel egész éjjel ezen töprengett, mert nagy sötét karikák húzódtak a szeme alatt. A délelőtt közepén jártak, mikor felhangzott a riadó szirénája, így az indítócsarnokba siettek, épp akkor, mikor Garshaw átlépett a kapun.
- Nocsak – lepődött meg Sam. – Ekkora vihart kavartam, hogy maga a tok'ra Nagytanács elnöke intézkedik az ügyben? – kérdezte Sam, de Garshaw megőrizte a nyugalmát, csak biccentett neki.
- Carter alezredes!
- Üdv a Földön! – viszonozta a köszöntést Sam, majd a tábornokhoz fordult. – Uram, bemutatom önnek Garshaw-t.
- Isten hozta – biccentett a tábornok is a nőnek.
- Beszélhetnénk valahogy nyugodtan? – kérdezte Garshaw.
- Hogyne – bólintott rá Sam. – Erre! – invitálta a nőt, és felsétáltak a tárgyalóterembe.
- Szeretnék én is jelen lenni – állt meg előttük a tábornok.
- Természetesen, uram – előzte meg a tok'ra válaszát Sam, és becsukta maguk mögött az ajtót.
- Foglalj helyet, Garshaw! – mondta Sam, miközben maga is leült, és a tok'ra is helyet foglalt az asztal másik oldalán.
- Az ügynökeim tájékoztattak a feltételeidről, Samantha – váltott hangnemet a tok'ra is.
- És mit szólsz hozzá?
- Utána érdeklődtem a Syrah-val közös múltadnak – tűnődött el a tok'ra.
- Syrah megmentette az életemet.
- Tudom. De nem értem, hogy most, hogy már egészséges vagy, mit akarsz tőle. Miért nem kérsz inkább valami mást? Azt hittem, valami technológiai fejlesztést kérsz majd cserébe. Valami fegyvert…
- Építeni akarok és nem pusztítani – csóválta meg a fejét Sam. – Garshaw… válaszolj nekem őszintén! A személyemmel van valami bajotok?
- Miért lenne? – lepődött meg a tok'ra.
- Csak… amióta először felvetettem ezt a dolgot, hogy egyesülni szeretnék Syrah-val, mindenki kézzel-lábbal tiltakozik még a gondolat ellen is. Miért?
- Nem tiltakozott mindenki. Ha jól tudom, Syrah parancsnoka messzemenően támogatott. Ahogy Talon is. És mióta tegnap a küldöttség hazatért, Mesyr is arról győzköd, hogy csak jól járhatunk, ha elfogadjuk az ajánlatodat.
- Akkor mi a probléma?
- Csak szeretném megérteni – nézett tényleg kíváncsian Garshaw Samre. – Közel tíz éve ismerlek, Samantha, és világéletedben a hideg rázott a gondolattól, hogy gazdatest legyél.
- A halál közelsége néha megváltoztatja az ember gondolkodását.
- De a legtöbb embernél ez a változás csak addig tart, míg meg nem menekül a haláltól.
- Akkor én vagyok a kivétel.
- De mi a célod mindezzel? – kérdezte a tok'ra, mire Sam megcsóválta a fejét.
- Csak, hogy megalapozzuk a kettőnk közötti bizalmat, Garshaw… őszinte leszek hozzád. Segíteni szeretném a világomat, minden eszközzel, amivel csak tudom. De nem úgy, hogy aljas és sunyi módon technológiát lopok a tok'rától. Ennyire ismerhetnél már. Az egyetlen célom, hogy viszonozzam Syrah-nak azt, amit tett értem. És hogy egymás tudását erősítve együtt dolgozzunk tovább, és segítsük mindkettőnk népét.
- Elhagynád a világodat? Te voltál eddig a hűség mintaképe, Samantha, és most csak így, ilyen egyszerűen átállnál hozzánk?
- Nem állunk ellentétes oldalon, Garshaw. Ez nem… átállás lenne. Ha valakinek, hát neked tisztában kellene lenned a különbséggel…
- Ne kóstolgass, Samantha… - szűkült össze a tok'ra szeme.
- Bocsánat! – dőlt hátra egy nagy levegővel a nő. – Csak… én sem értek dolgokat. Azt az idióta bizottságot még értem… olyan szimbiótának akarnak gazdatestet, aki úgymond gyakorlati hasznot hoz a szent ügyben. De ha már eljutott hozzád a kérdés… neked nem átkozottul mindegy, hogy melyik szimbióta kivel egyesül? Ha nincs személyes kifogásod ellenem… - mondta, majd egy megvilágosodott mosollyal lehajtotta a fejét.
- Mi az? – nézett rá fürkészőn Garshaw.
- Apám miatt van, igaz? Apám konok volt és akaratos... makacs… Sokan úgy tartották, képes befolyásolni Selmakot.
- És nem így volt?
- Biztosan volt rá példa – vont vállat Sam. – Igen, ebben igazatok van, ezt is örököltem tőle, mint annyi minden mást.
- Mit?
- Mit örököltem apámtól? A temperamentumomat… ugyanolyan makacs és akaratos vagyok, mint ő. De ugyanúgy örököltem az elszántságot és a hűséget is. Örököltem a betegségét is… ez van, nem haragudhatok rá emiatt, egyszerű genetika. De talán azt is, hogy sokat tehetnék a tok'ráért, ahogy ő is. Négy év alatt elég sok mindent elért, ezt nem tagadhatod.
- Mihez kezdenél, ha egyesülnél Syrah-val? – kérdezte összehúzott szemmel Garshaw.
- Megmenteném az agyalágyult fajtádat – dőlt karba tett kézzel az asztalra Sam, miközben farkasszemet nézett Garshaw-val.
- Hosszú ideig nem mehetnél még a szarkofág közelébe. Majd, ha bizonyítottál.
- Garshaw… őszintén… hidegen hagy a szarkofágod – dőlt hátra Sam. - Tele lehet inkompatibilitási hibával, amit az ős és a goa'uld technológia összeférhetetlensége eredményez. Sokkal hitelesebb forrásból dolgoznék, és nem göngyölíteném tovább azokat a hibákat, amiket kétezer éven át halmoztatok benne. Na, hogy hangzik? Te, mint a Nagytanács elnöke, mit mondasz a lehetőségre, hogy megmentsd a fajtádat?
- Mi a garancia arra, hogy bármi eredményt el tudsz érni?
- Semmi az égvilágon. De ha nem csinálsz semmit, akkor hamarosan kihaltok. Ha adsz nekem egy esélyt, akkor legalább teszel valamit a népedért, és nem nézed végig ölbe tett kézzel, hogy eltűntök a galaxisból. Gondold meg!
- Térjünk vissza az alkunkra – mondta Garshaw. – Megosztod velünk Jolinar emlékeit?
- Amint igent mondasz az ajánlatomra.
- Tisztában vagy vele, hogy ez fájdalommal járhat?
- Képzeld, üvöltöttem már a fájdalomtól, miközben Jolinar emlékei között kotorásztunk. Tisztában vagyok az eszköz működésével.
- Nos… rendben – bólintott rá Garshaw.
- Mondd ki! – szólt rá szigorúan Sam.
- Megkapod Syrah-t, amint megosztottad velünk Jolinar emlékeit – állta a pillantását Garshaw.
- Gondolom, felesleges lenne kérnem, hogy add ezt írásba – mondta Sam, de csak egy lesújtó pillantást kapott válaszul.
- Indulhatunk? – kérdezte inkább a tok'ra.
- Legalább egy fél órát adj nekem – forgatta meg a szemét a nő.
- Visszatérhetsz, amint túl leszünk ezen az egészen. Elköszönni a barátaidtól, összeszedni a személyes dolgaidat.
- Nem megyek sehova, amíg nem beszéltem Daniellel – állt fel Sam, majd Garshaw is követte a példáját.
- Próbára teszed a türelmem, ugye tudod?
- Tisztában vagyok vele – mosolyodott el Sam. – Addig… mesélj valamit a tábornoknak. Biztosan nagyon kíváncsi mindenre – mondta, majd kifele indult, de az ajtóban Landry tábornok az útjába állt.
- Uram… nem tudok mást mondani, mint amit délelőtt már elmondtam. Kérem! Ez tényleg mindenkinek az érdeke. Lássa be!
- Nem szívesen, alezredes!
- Tudom. De most had menjek, mielőtt az öreglány meggondolja magát. Beszélnem kell Daniellel. Addig faggassa ki Garshat… mit tudom én… a tok'rák szervezeti felépítéséről. Sietek vissza! – mondta, és elviharzott.
- Remélem, ez a letörölhetetlen vigyor nem fog ellentétébe változni – nézett fel Daniel a soron következő fordításából. – Szóval sikerült meggyőznöd őket.
- Őt. Magát Garshaw őfelségét.
- Ezt nem mondod – kerekedtek ki a férfi szemei. – Itt van?
- Itt. Ha hiányzik, még beszélhetsz vele.
- Nem hiányzott, de ha már itt van, megnézem magamnak. Jó ideje nem láttam már – állt fel egy nagy levegővel Daniel, és odasétált Samhez.- És most? Csak úgy elsétálsz?
- Azt hiszem, igen. Amíg valaki meg nem gondolja magát.
- És Malek tud erről az újabb elmebajról?
- Fogalmam sincs. De legyen neki meglepetés. Remélem, az elmúlt két évben nem gondolta meg magát.
- Ezt én is nagyon remélem – csóválta a fejét Daniel.
- Daniel… csak a biztonság kedvéért… három napon belül jelentkezni fogok valamilyen formában. Ha nem… gyere utánam, rendben?
- Látom, azért nem vakon bízol bennük. Szerencsére.
- Senkiben sem bízom vakon. Legalábbis Narim halála óta. Ő volt az, akiben minden kételkedés nélkül megbíztam. A csapaton kívül persze.
- Tudom. Ha nem jelentkezel, indítom a mentőakciót. De azt nem garantálom, hogy Jack nem rohan utánad egy géppisztollyal, ha meghallja, mi történt. És ha megbocsátasz, nem fogok megpróbálni az útjába állni.
- Nem is kell. Majd valahogy megoldom. Gyere, menjünk, mert Garshaw-t kettesben hagytam Landryvel, és a tábornok diplomáciai képességei tegnap óta nem sokat javultak.
- Rendben – adta áldását Daniel, így visszaindultak a tárgyalóba.
Garshaw és a tábornok épp figyelték, hogy tér vissza az egyik CSK csapat, mikor Sam és Daniel beléptek.
- Mehetünk? – nézett rá Garshaw.
- Hogyne. Daniel, előre mennél Garshaw-val, ha megkérlek? Jövök én is.
- Persze – bólintott rá Daniel, és Garshaw-val kisétáltak.
- Uram… néhány napon belül jelentkezem.
- Nem örülök, alezredes. Legalább a többieknek elmondja, vagy azért is én tartsam a hátam?
- Ha visszajövök, beszélek mindenkivel.
- Hogy tud elmenni, Sam? – kérdezte elkeseredve a férfi.
- Egyszerűen csak… sokat köszönhetek Syrah-nak. Ha ő nincs… már én sem lennék. Ő itt volt, mikor szükségem volt rá, most nekem kell ott lennem neki. Jelentkezem, amint tudok.
- Én majd addig kitalálom, hogy számolok el magával odafent. Nem lesznek boldogok.
- Mondja nekik azt, hogy ütközetben eltűntem. Vagy ilyesmi.
- Persze. Ütközetben eltűnt, csak néha visszajár kísérteni, igaz?
- Ezt is megbeszéljük, uram, ha visszajövök. Terveim szerint három napon belül. De most mennem kell.
- Hát… úgysem tudnám itt tartani... akkor… viszlát, alezredes!
- Uram – biccentett Sam, és a többiek után sietett.
Daniel és Garshaw halkan beszélgettek az indítócsarnokban, mikor Sam odalépett hozzájuk.
- Mehetünk – mosolygott Garshaw-ra, aztán Danielhez fordult. – Három napon belül találkozunk – ígérte neki, majd gyorsan megölelték egymást.
- Hova megyünk? – nézett Sam a tok'rára.
- Ha már annyira ragaszkodsz az elhatározásodhoz… Syrah-hoz.
- Remek – mosolyodott el Sam.
- Malek pillanatnyilag nincs otthon – jegyezte meg mintegy mellékesen Garshaw.
- Hát… ez egy kis csalódás – tűnődött el Sam valóban csalódottan. – De nagy kislány vagyok már, egyedül is megoldom a problémáimat – mondta, így csak nézték, ahogy az ékzárak kódolnak, és végül átléptek a kapun.