Végre ez is eljött, az utolsó fejezetet is megírtam. Bár örülök neki, hogy sikerült befejeznem, de egyben szomorúvá is tesz, hogy véget ért, hisz ez az első Mentalista történetem.

Szeretném mindenkinek megköszönni, aki elolvasta, és véleményt nyilvánított.

Jogi nyilatkozat: Nem az enyém, és sajnos soha nem is lesz.

Lisbon madárcsicsergésre ébredt, mely a nyitott ablakon át a friss levegő illatával együtt kúszott be a szobába. Szemeit csak félig kinyitva, a mellette lévő helyet tapogatta. Csalódottan vette tudomásul, hogy az ágy másik fele üres. Lassan felkelt, és megigazította magán az inget, mely kicsit nagy volt ugyan rá, de ez nem számított. Mindig is imádott Jane ingeiben aludni, mert a ruhadarab még sokáig őrizte a férfi illatát. Kilépett a szobából, és egyből rájött, hogy Jane hol tartózkodott, hisz az egész házat belengte a fokhagymás pirítós jellegzetes szaga. Óvatosan lépkedett lefelé a lépcsőn, és úgy surrant be a konyhába, hogy a férfi észre sem vette a jelenlétét. De pont az volt a célja, hogy észrevétlen maradjon Csak gyönyörködni akart egy kicsit a látványban, amit a szőke tanácsadó félmeztelen teste nyújtott. És ahogy elmélyülten figyelte a mozdulatait, eszébe jutottak a két héttel azelőtt történtek.

Az a nap, melyre oly régóta vártak, végre ott és akkor eljött. És az nem volt más, mint Red John halálának napja. Egy véletlen folytán akadtak a gyilkos nyomára, és egy váratlan pillanatban rajta is ütöttek. A tűzharc, ami akkor kialakult, csodával határos módon csak Red John életébe került, mindenki más kisebb horzsolásokkal megúszta. A nő még most is látta maga előtt Jane arcát, mely abban a pillanatban meghatározhatatlan érzelmeket tükrözött. Egy kicsit meg is ijedt, hogy mi lesz ezután, de később kiderült, hogy félelmei alaptalanok voltak. A szőke tanácsadó nem tett semmi szokatlant, csak aznap éjszaka még szorosabban és szenvedélyesebben ölelte Lisbon-t.

„Jó reggelt, szépségem! Mikor jöttél le?" A hangra összerezzent, és csak akkor vette észre, hogy a férfi előtte állt.

„Nemrég." Válaszolta még mindig kissé elgondolkodva.

Jane még közelebb lépett hozzá, és a konyhapulthoz szorította, esélyt sem hagyva, hogy a nő esetleg elfusson.

„Éhes vagy?" Szólalt meg újra a férfi, majd egy puha csókot nyomott az ügynök arcára, és szájával felfedezőútra indult a nyaka irányába.

„Nem is tudom." Suttogta Lisbon, miközben a vágy átjárta a testét.

Jane keze az ing alá tévedt, és lassan simogatni kezdte a bársonyos bőrt. Ekkor a nő hirtelen megrándult, ahogy megérezte a hideg fémet.

„Mi a baj?" Bámult rá ijedten a tanácsadó, majd mikor Lisbon a keze irányába nézett, hirtelen rájött, hogy mi zavarta a nőt.

Red John már két hete meghalt, és ők két hónapja együtt voltak, de a karikagyűrű még mindig az ujján volt. Nem is tudta pontosan, hogy miért nem vette még le.

„Gyere, elviszlek valahova!" Megfogta a zöld szemű ügynök kezét, majd a lépcső felé vezette. „De először öltözzünk fel!"

A nő csodálkozva nézett körül, ahogy megálltak a temető mellett, és kiszálltak az autóból. Tudta, hogy Jane családja oda volt eltemetve, de a férfi még sosem hozta őt el. Gyomra kissé görcsbe rándult, ahogy végighaladtak a sírok között, majd hirtelen megálltak. Szemeivel elolvasta a két táblát, melyen Jane elhunyt felesége és lánya neve állt. Majd kíváncsi tekintettel nézett a szőke tanácsadóra, aki lehajolt, és elhelyezte a két sír közzé az útközben vett virágcsokrot.

„Soha nem fogom elfelejteni a feleségemet és a lányomat, és mindig is az életem egy része maradnak." Szólalt meg Jane, majd lehúzta a gyűrűt az ujjáról, és a mellénye zsebébe tette. „De itt az ideje, hogy továbblépjek. És biztos vagyok benne, hogy ők is ezt akarnák."

Lisbon csak állt ott csendesen, hallgatva a tanácsadó szavait, miközben tekintete a két sírkő között vándorolt.

„Nézz rám, szépségem!" Hallotta a férfi hangját, majd érezte, ahogy az állához érve gyengéden arra kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. „Én veled szeretném ezt a lépést megtenni, mert te vagy az a nő, akivel új életet akarok kezdeni."

Percekig csak nézték egymást, miközben a Jane az ügynök arcát simogatta. Minden olyan csendes volt, mintha megállt volna az idő, és csak ők ketten lettek volna a világon.

„Ideje lenne elmondanunk a többieknek, hogy együtt vagyunk." Mosolyodott el a férfi.

„Szerinted még nem vették észre?" Gúnyolódott viccesen Lisbon.

„Valószínűleg igen, de ha végre tőlünk is hallanák, azzal hivatalossá válna a kapcsolatunk." Vágta rá Jane, majd halkan hozzátette. „Szeretlek!"

Lisbon elmosolyodott a szavak hallatán, és látta a férfi szemeiben, hogy teljesen őszintén beszélt.

Mióta Red John meghalt, az nő határozottan észrevette a változást Jane viselkedésében. Mintha megkönnyebbült volna, és lelke felszabadult az évek óta cipelt terhek alól. Már tudott teljes szívből nevetni, és egyre jobban megnyílt Lisbon előtt. Ha röviden akarta volna kifejezni, azt mondta volna, hogy a férfi újra élt.

„Én is szeretlek!" Mondta egész halkan, majd hagyta, hogy Jane ott a temetőben, az elhunyt családja sírjánál állva megcsókolja.

Egyikőjük sem gondolta, hogy idáig jutnak. Hogy két bomba, és egy rémálom teljesen megváltoztatja az életüket. De most nem bánták, csak arra vágytak, hogy életük végéig fogják egymás kezét, és boldoggá tegyék a másikat.

THE END