Perselus Piton a nap többi részét úgy töltötte el, hogyha valaki megkérdezte volna tőle, mit is csinált, nem tudott volna rá választ adni. Bejárt órákra, leadta az anyagok, de azután egy rövid pillantást sem pazarolt a tanulókra. Leült a székébe, kezét összefonta, állát a kézfejére hajtotta és gondolatiba mélyedt.

Hermione járt a fejében és Draco. Szegény lány, aki azt sem tudta mi történt vele, teljesen meg volt zavarodva, amin a professzor meg se lepődött, hisz Granger messze az egyik legerkölcsösebb diák az iskolába. Piton nem tudott róla, hogy Viktor Krumon kívül lett volna más fiú az életében, de ez a tempó túl gyors volt a lánynak. Draco most túl lőtt a célon! Perselus idáig szemet hunyt a dolgai fölött, nem szólt rá, nem jelentette az ügyeket, pedig azokból aztán volt rengeteg. A fiú mágiája túl erős volt, szinte már olyan, mint egy tiszta vérűé, nem csoda, ha minden lány megtörik, még Hermione is.

Piton éppen a folyosón sétált, amikor meglátta az egyik sarkon befordulni a szőke fiút. Draco gyorsan szedte a lábait, talárja lobogott utána, szinte már futott. A professzor tudta itt az alkalom, ő maga is meggyorsította lépteit, hogy beérje a fiút, de mikor befordult a következő sarkon Draconak már csak hűlt helyét találta. Fejét jobbra-balra forgatta, de sehol sem talált semmit, ami mögé bebújhatott volna fiú. A méreg szinte már az eszét vette, majd lobogó talárral elindult előre, hátha a fiú futásnak eredt, de a következő kanyar túl messze volt, és a léptei zaját is meghallotta volna.

- Elnézést a késésért! - csukta be maga után az ajtót Draco, mikor belépett a Szükség szobájába, ahol az igazgató és Hermione már öt várta.

Ez alkalommal a szoba egy kellemes kis teremmé alakult. Kellemes bézs színű bőrbútorokkal, puha szőnyegekkel és tájképekkel a falon.

- Mi is csak most érkeztünk - mosolygott elnézően a professzor, aki a három fotel közül a középsőben ült, tőle jobbra, pedig Mione, aki lehajtotta a fejét és zavartan tűrte a haját a füle mögé. Malfoy magában jót mosolygott a lány zavarán, miközben helyet foglalt. - Akkor kezdjük is - csapta össze a tenyerét Dumbledore. - Hermione még mindig biztos az elhatározásában, hogy a segítségünkre lesz?

- Igen.

- Remek! - mosolygott rá a lányra az idős mágus, amit Hermione, félénken ugyan, de viszonzott. - Akkor beszéljük meg a részleteket. Tegnap éjjel Draco apja már értesítette Tomot, hogy önök hamarosan egy párt fognak alkotni. Persze a mi kis barátunkat nem ejtették a fejére, nem fogja ezt minden további nélkül elhinni nekünk.

- Akkor mi lesz? - kérdezte Draco, miközben hátra dőlt a székben és lábait keresztbe emelte.

- Nos a pletyka igen erős fegyver, és ami nem is igaz az azzá válik, ha megfelelő embereknek ejtjük el a morzsákat. Roxfort a legjobb hely ahhoz, hogy hamis híreket terjesszünk. Holnap jómagam és McGalagony professzor egy érdekes beszélgetést fogunk lebonyolítani a harmadik emeleti folyosón, ahol számtalan festmény és Beszédes Martha szelleme lakik.

- És?

- És mi magukról fogunk beszélni, hogy az utóbbi időben, hogy izzik maguk között a levegő, szinte sugárzik magukról a vonzalom egymás iránt! - tárta szét a karjait színpadisan a férfi, hatalmas mosollyal az arcán.

- Ez biztos beválik? - kérdezte félénken Hermione.

- Igen! A képek egymásnak fogják tovább adni a"híreket", és szerintem Marthaban sem kell csalódnunk, pár nap és mindenki, aki él vagy nem él erről fog beszélni - mosolygott ravaszkásan az igazgató.

Draco elismeréssel adózott igazgató felé. Az emberi szó, ami minden gáton és falon átszivárog, a pletyka, amit nem lehet megállítani vagy megfékezni, s ezek a hírek hamarosan a Nagyúr fülébe is eljutnak, aminek inkább fog hinni, mint apja szavainak. Malfoy pillantását a csendben ülő Hermionera kapta, aki zavartan tekingetett szét a szobában miközben kezeit tördelte. Nem tetszett a lánynak ez az egész, jól látszott rajta. Mégse szólt, csöndben maradt és gyötrődött, de olyan feltűnően, hogy akkor sem kelltette volna jobban fel az ember figyelmét, ha kiordítja.

- Valami baj van Granger? - kérdezte mély, ugyan akkor lány hangon. Nem akarta még jobban megijeszteni a lányt, azzal csak tovább rontotta volna a helyzetet.

- Nem, nincs semmi baj - kapta a tekintetét a szőke fiúra, aki viszonozta a kutakodó pillantást. Dumbledore egy ideig szemeit a két fiatal között járatta, majd felállt ültéből, jobb kezét végighúzta szakállán, és szép lassan elindult az ajtó felé.

- Én most magatokra hagylak benneteket, pár dolgot még meg kell beszélnetek - fordult vissza mikor az ajtóhoz ért. - Ja és Hermione, holnap este nyolcra várom az irodámba.

- Öhm...rendben, de... miért?

- Meg kell tanulnod lezárni az elméd, és erre én magam foglak megtanítani. Jó éjszakát!

Az ajtó halkan csukódott be a férfi mögött, baljós némaságot hagyva maga mögött. Draco még mindig a lányt figyelte szürke szemeivel, de az nem nézett rá, szemeit szégyenkezve lesütötte. Félt tőle, félt Dracotól, szinte már remegett, és ez nem tetszett Malfoynak, erre nem számított, hogy fog így intim kapcsolatot kialakítani a lánnyal, ha az, még akkor is megremeg, ha egy szobában kell vele lennie.

- Granger, félsz tőlem? - dőlt előre a székben, s közben könyökét térdeire tette és azon támaszkodott meg.

- Igen - nyögte a lány. - Félek tőled... És félek magamtól is. - dadogta zavarta a lány.

- Magadtól?

- Az érzéseimtől! - pontosított a lány. - Nem tudom, mi van velem. Gyűlöllek téged, megvetlek, mégis akkor ott a szobor mögött.. én, élvezte a.. a nem is tudom micsodát! - emelte a fiúra zavaros szemeit.

- Krum sose csókolt meg így?

- Nem! Vagyis igen, de az más! Viktor a barátom volt, vele jártam! Te, pedig az ellenségem, ez, pedig nem helyes!

Draco fáradtan sóhajtott, tudta, hogy a lány kemény dió, de, hogy ennyire bizalmatlan legyen, ennyire elutasító! Ez már több volt, túl sok. Ők most egy szerelmes pár, annak is kell látszaniuk, nem szúrhatják el, az életükbe kerülne.

- Hermione! - szólította meg a lányt, majd felállt a fotelból a lányhoz lépett, letérdelt elé, kezét a lány kezébe rakta. - Tudom, hogy ez most nagyon gyors és intenzív neked, de kérlek, értsd meg! Ez már nem játék, most csak is magunkra számíthatunk, bár az igazgató indított el minket és figyel ránk, de attól még egyedül vagyunk. Ha valami rosszul sül el, csak te és én leszünk ott, nem lesz senki mellettünk, aki megvédhetne a Nagyúr haragjától. A terv, amit Dumbledore kidolgozott nagyon alapos, de egy olyan apróságon megcsúszhat, mint a te félelmed! Ha nem látják azokat az apró rezgéseket körülöttünk, csak hazugságnak fogják tartani, az pedig csak ront a helyzetünkön. Érted?

- Értem - nézett bele azokba az ezüstösen csillogó szemekbe. Hermione újra érezte a testében a bizsergést, azt a felemelő érzést, ami Draco egész lényéből sugárzott. Vonzotta, mintha megbűvölte volna, pedig nem csinált semmit csak fogta a kezét.

- Akkor jó! - jelent meg egy halvány mosoly a fiú arcán. Draco szép lassan közelebb csúszott a lányhoz, annak kezét, pedig maga felé húzta, ezzel kényszerítve, hogy ő is közelítsen hozzá.

- Mit csinálsz? - kérdezte bágyadt hangon Mione.

- Emlékeket adok neked, ha a Nagyúr elé kerülsz, tudj mit mutatni neki kettőnkről - suttogta érzékein, mikor csak pár centi volt ajkaik között. Hermione még mondani akart valamit, de már nem volt rá ideje. Draco szája lágyan az övéhez ért, most nem kapkodott, nem sietett el semmit. Csókja lágy volt és könnyed, nem akarta megijeszteni a lány, inkább megnyugtatni. Játszadozott vele, nem mélyedt bele a csókba, nem sietett sehová, ez most így volt teljesen egész.

oooo