XI. fejezet – Vadászat
Nézte, ahogy olvad a hó a délelőtti napsütésben. Végre elmúlt a tél. Egész életében meleg éghajlaton élt, és az alaszkai hideg nagyon megviselte. Szeptember környékén érkeztek ide, és mire már olyan állapotba került, hogy az időjárás is feltűnt neki, addigra leesett a hó. Nem látott mást az ablakából csak fehérséget. A családja minden igyekezete ellenére állandóan fázott.
Most a ragyogó napsütésben egy kis remény támadt benne. Az utóbbi időben, mintha megállt volna a testi hanyatlása. Kinyújtani természetesen már nem tudta az ujjait, de finoman mozgatni az érintőpanelen, amit a tolókocsija karfájára szereltek, igen. Ezen keresztül szinte mindent meg tudott csinálni. Vezérelte a házban lévő összes ajtót, az elektronikus berendezéseket, magát a széket. Amit lehetett átalakítottak, hogy önállóan is tudjon közlekedni. Persze mivel a családjának vámpír tagjai sosem aludtak, és dolgozniuk sem kellett, hogy megéljenek (Alice jövőbe látó képességének köszönhetően), így mindig lett volna valaki, aki minden lépésénél ott van, hogy segítsen neki. De ettől még fogyatékosabbnak érezte magát.
Jaspernek támadt az az ötlete, hogy William hátha megnyugodna, ha úgy kezelnék, mintha nem lenne beteg. William maga sem hitt benne, amikor a családi kupaktanácsot kihallgatta, de végül tényleg bejött. Carlisle továbbra is mindennap megvizsgálta, és segített neki, azokban a dolgokban, amit nem tudott egyedül megcsinálni. De szigorúan, mint orvos. Aztán a nap többi részében már magára volt utalva. Ezt a szülei kezdetben rettenetesen nehezen viselték.
A többiek igyekeztek sokat beszélgetni és foglalkozni vele. Elmeséltek neki mindent, ami az édesanyja beszámolójából kimaradt, meg az összes családi anekdotát. Hogyan lettek vámpírok, hogyan találkoztak, és így tovább. Elmagyarázták, hogyan működnek a különleges képességeik. Bella, a nagyanyja még segített is neki a saját képessége tökéletesítésében. Sajnos a kapcsolat még mindig kétirányú volt, de már kordában tudta tartani, hogy mire gondol közben.
Az apja sétált be a szobába, és megállt mögötte.
– Mi újság? – kérdezte a fiától.
Semmi. Elkezdett olvadni a hó – gondolta, miután összekapcsolta az elméjüket. Nehezére esett volna a beszéd.
Édesanyáddal elmegyünk vadászni, gondoltuk velünk jöhetnél… – William először felháborodott az ajánlaton aztán az apja elmagyarázta. – Így, mint most. Rákapcsolódnál az elménkre. Kiderülne, milyen távolságból tudod fenntartani, és olyan lenne, mintha ott lennél velünk. Meg hátha kedvet kapnál egy kis rohangáláshoz.
Az apja játékosan a vállába bokszolt, jelezve, hogy a lehető legjobb szándékkal mondja.
Rendben, apa, szívesen! Két kapcsolat már megy egyszerre!
Ok, de azt hagyd ki, amikor átváltozok – és már kint is volt a szobából.
William lassan megszokta, hogy a szülei mennyit fiatalodtak, mióta ideköltöztek. Nem kellett mesterségesen idősebbnek maszkírozni magukat. Jacob rituálisan égette el a baseball sapkáját, amikor megérkeztek. A körülmények ellenére is sokkal felszabadultabbnak látta a szüleit, mint eddig bármikor.
A vadászat hihetetlen élmény volt számára. Látni a szüleit, amint félelmet nem ismerő ragadozókként járják az erdőt, és cserkészik a vadat. Érezte, ahogy az apját félelmetes izmai repítik előre, és hamar belefeledkezett. Nemsokára tényleg elhitte, hogy ő is ott van. Az egyre puhább hóba süpped a lába, mélyen belélegzi a hideg levegőt és az azt betöltő szagokat. Az anyja hihetetlen kecsességgel szalad mellette, mint valami erdei tündér. Egészen varázslatos volt, gyógyír meggyötört lelkére.
Sajnos azt már nem látta, amikor végül elejtették a kiszemelt zsákmányt, mert olyan távolságból, még nem tudta fenntartani a kapcsolatot, de nem bánta. Később Nessie megmutatta neki, hogy miről maradt le. Ahogyan rávetette magát a rénszarvasra, és magába szívta a lüktető forró vérét, majd amikor jóllakott, akkor a zsákmányt átengedte a férjének. És ahogy a napon sütkérezve várta meg, míg a lakoma véget ér.
Jó érzés volt a szülei fejében lenni. Ott valahogy minden értelmet nyert. Bármennyire bizarrnak tartotta először a bevésődést, rá kellett jönnie, hogy ennél teljesebb dolgot nemigen tud elképzelni.
Lassan mély álomba merült, miközben édesanyja képei peregtek a szeme előtt.