A következő három napban Bella szokatlanul szótlan és komor volt. Nem csodálkoztam ezen, viszont mindenképpen szerettem volna kibillenteni ebből a depressziós hangulatból. Bárhogy próbálkoztam azonban, nem akart sikerülni. Egy-egy pillanatnyi mosolyt tudtam csalni az arcára, de semmi több.

Szombat reggel megelégeltem a dolgot, főleg, mikor az én szokásos helyemen, az egyetlen lépcsőfokunkon találtam rá.

- Szomjas vagy, Bella? – kérdeztem gyengéden átkarolva a vállát.

- Nem igazán. Miért? – nézett rám meglepődve.

- Hogy is mondtad nekem? Fekete a szemed, mint az éjszaka… Menjünk el vadászni! Segítene.

- Majd holnap – hárított el. – Tényleg nem vagyok szomjas. Csak… sok minden jár a fejemben.

- Elmondod?

- Túl sok… még én sem látom át.

- Hátha segíthetnék…

- Nem, Carlisle… aranyos vagy, de ezt nekem kell végigzongoráznom.

- Biztos?

- Igen – bólintott rá határozottan, mire egy furcsa kis félelem ütötte fel a fejét a lelkemben. Eddig nem gondoltam rá, de…

- Bells, ha miattunk aggódsz… ha mégsem szeretnéd…

Olyan gyorsan kapta fel a fejét, és ragadta meg a kezem, hogy követni nem tudtam.

- Carlisle… ne légy csacsi! Szeretlek! – nézett rám könyörgő szemekkel. – A jelenléted az életemben az egyetlen dolog, ami erőt ad. Csak most egy kicsit kiborultam. Ez érthető, nem? Azok után, ami történt… Csak adj nekem egy kis időt, kérlek!

- Már adtam – idéztem újra az ő szavait. – Sőt, még többet is. És most szeretném, ha hagynád, hogy segítsek!

- Nem tudsz, Carlisle! Túl kell jutnom azon, ami történt, és… az sem volt könnyű, hogy láttam anyámat… és azt sem tudom, mi van vele.

- Nem kell aggódnod miatta! Már biztosan hazaengedték – szorítottam meg a vállát, holott tudtam, hogy nem ez a legnagyobb baj.

- Hiányzik.

- Tudom, kicsim. De nem mondhatjuk el neki! Tudom, hogy ezen gondolkodsz, de hidd el, nem jó ötlet! Még ha el is bírná fogadni, amit kétlek… törvény, hogy őrizzük a titkot.

- Igen, tudom – látta be. - És tudom, hogy nem bírná ki. De ez olyan szörnyű… annyira fáj…

- Tudom, Bells. De hidd el, idővel jobb lesz.

- Száz év?

- Igen, körülbelül annyi – bólintottam rá. Nem volt fényes kilátás, de miért hazudtam volna neki? Ennyiből volt könnyebb az én amúgy cseppet sem könnyű sorsom. Anyámat sosem ismerhettem, apámról pedig, az a kevés emlékem, ami megmaradt, nem túl kellemes. Nem kellett megélnem ennek az elszakadásnak a fájdalmát.

- Adj nekem még pár órát, Carlisle!- kérte Bella, ahogy szinte szóról szóra végigjátszottuk azt, amit akkor, amikor ő rángatott ki engem abból a búskomorságból, amibe Esme taszított, csak most fordított volt a szereposztás.

- Holnap ilyenkorig kapsz időt, Bella, egy perccel sem többet – mondtam neki szigorúan, mire sóhajtott, de végül beleegyezett. – Jól van, kislány. De azért megnyugtatna, ha nem roskadnál magadba ennyire.

- Jól van, jól van – rázta meg a fejét. – Bemegyek netezni – mondta, majd felállt, és otthagyott.

Megcsóváltam a fejem, de már nem mentem utána, egészen addig, míg egy negyed órával később az asztalra nem csapott. Egy másodperccel később már ott álltam mögötte. Inkább lehetett elkeseredett, mint dühös, mivel az asztal még egyben állt a lábain.

- Még ez is – intett az állával a képernyőn lévő rövidke levél felé, amit az aláírás szerint Renée-től kapott.

- Szüntesd meg ezt a címet, Bella! – kértem szelíden, de tudtam, hogy úgysem fog beleegyezni.

- Nem! – tiltakozott határozottan.

- Bella, nem akarok neked rosszat, hidd el! – kérleltem, de ahogy megrázta a fejét, tudtam, hogy hiába. Nem győzködtem tovább. Nem akartam, hogy azt higgye, még jobban el akarom szakítani az édesanyjától. Pedig csak rengeteg további fájdalomtól akartam megkímélni.

- Rendben, tégy, amit jónak látsz, kicsim – szorítottam meg a vállát. – De most inkább menj ki a levegőre, az majd segít!

- És addig kitörölsz mindent a gépből, igaz? – nézett rám összehúzott szemöldökkel.

- Bella, ez nem az én döntésem kell, hogy legyen, hanem a tiéd! – néztem rá szigorúan. – És ha te úgy döntesz, hogy inkább a hosszú évekig tartó kínlódást választod, nem tehetek semmit. Te mondtad… mindannyiunknak jogunk van meghozni jó és rossz döntéseket egyaránt.

- Ez nagyon rossz döntés? – nézett rám kétségbeesve.

- Megértem az indokaidat – mondtam sóhajtva. – De én már tudom, hogy feleslegesen kínzod magad, jobban, mint kellene. Bünteted magad valamiért, ami nem a te hibád. És ezzel nem vezekelhetsz érte. Idővel majd belátod. Addig próbálok valahogy máshogy segíteni, ha engeded.

- Köszönöm, Carlisle – mondta, miközben kétes eredménnyel próbált elmosolyodni, majd kivételesen szót fogadott, és kiment a házból.

Egy pillanatra megkísértett a gondolat, hogy valóban megszűntessem az e-mail címét, de végül csak kiléptem, és lecsuktam a gép tetejét. Valóban nem nekem kellett eldöntenem, hogy akarja lezárni a múltját, még akkor sem, ha rossz volt látni, ahogy felesleges fájdalmat okoz magának.

Este éppen Bella virágait öntöztem meg, mikor visszajött, és megállt mellettem.

- Holnap szeretnék bemenni a városba.

- Bemegyek veled.

- Egyedül.

- Szó sem lehet róla – néztem rá.

- Carlisle, kérlek! Csak szeretnék venni néhány dolgot! Végigunatkoznád.

- Nem szoktam unatkozni, ha emberek vannak a közeledben.

- Nem fogok bántani senkit, te is tudod - győzködött.

- Vadászat előtti napon nem vennék erre mérget – vetettem ellen.

- Bízz bennem, kérlek!

- Én bízom benned, Bella, de…

- Amíg ott az a de, addig nem bízol bennem – csóválta meg a fejét, és bement a házba.

Fejcsóválva néztem utána, majd letettem az öntözőkannát, és bementem én is.

Bella az ágyára kuporodott, és a falnak döntötte a hátát.

- Féltelek, Bells… - ültem le mellé. - Érts meg, kérlek, engem is! Nem akarom, hogy szembe kelljen nézned azzal, hogy bántottál valakit!

- De te dicsértél meg… azt mondtad, jól csinálom.

- Igen, így van. De már kezdesz szomjas lenni, és ez nem segít uralkodni magadon. Menjünk el ma vadászni, és akkor egye fene, holnap beengedlek a városba. Nem könnyű szívvel, de ha ennyire szeretnéd… de akkor szeretném minimálisra csökkenteni a kockázatot – ajánlottam neki egy elfogadhatónak tűnő kompromisszumot.

- De a randink…

- Miért gondolod, hogy a kettő összefügg? Sőt, talán még a kedvünk is jobb lesz, ha nem kötjük össze a vadászattal.

- De a randihoz hozzá tartozik a vacsora… - makacskodott.

- Hát, ha ragaszkodsz ahhoz, hogy több hét teljen el két randink között, tarthatjuk magunkat ehhez az állításhoz – mondtam, remélve, hogy ezzel elgondolkodtatom, és be is jött a tervem.

- Ha megígéred, hogy sűrűbben fogunk randizni, lemondok a vacsoráról – sandított rám.

- Öröm veled üzletet kötni – kacsintottam rá, mire végre elmosolyodott, és közelebb ült hozzám. A közelsége megbolondított annyira, hogy átöleltem a derekát, és lecsaptam az ajkára, amit leplezetlen örömmel fogadott. Annyira, hogy még pár perccel később sem akart elengedni.

- Indulnunk kellene – cirógattam meg az arcát még egy puszi kíséretében.

- Nehéz döntések elé állítasz, ugye tudod? – kérdezte suttogva.

- Miért is?

- Most mindjárt azért, hogy most elengedjelek-e vagy sem.

- Hm… ha jól emlékszem, megállapodást kötöttünk – emlékeztettem.

- Te meg a megállapodásaid… legyen… de csak azért…

Kelletlenül feltápászkodott, de mielőtt kiléptünk volna az ajtón, még visszahúzott magához egy csókra. Mikor végül képes volt elengedni, megfogta a kezem, és elindultunk vadászni.

~~ o ~~

Másnap reggel valóban meglehetősen nehéz szívvel engedtem el Bellát. Még annak ellenére is, hogy ragyogó arany szemekkel, és megnyugtató mosollyal köszönt el tőlem. Sikerült rátukmálnom az egyik bankkártyámat, még annak ellenére is, hogy veszettül tiltakozott. Tudtam, hogy az utolsó megspórolt pénzén vette a múltkor a repülőjegyet, amivel Jacksonville-be utazott, így semmi pénze nem maradt. Végül megcsóválva a fejét eltette, beült a kocsiba, és elhajtott. Végtelenül aggódva néztem utána, és valóban féltettem. Őt, és a körülötte lévő embereket. Tudtam, mekkora baj lehet, ha csak egyetlen másodpercre is elveszti a fejét. És pontosan tudtam, hogy ez őt magát is mennyire megviselné. Számtalanszor láttam a kínt Jasper szemében, amit a saját múltja okozott neki, pedig ő erős volt, igazi katona. Tudom, tudom, a kettőt nem lehet összehasonlítani, de Bellát egyetlen tragédia is ledöntötte volna a lábáról. Olyan érzékeny, olyan jólelkű… nem bírt volna szembenézni azzal, ha valakinek baja esik miatta.

Ennek ellenére el kellett engedem. Önálló, felnőtt ember, akarom mondani vámpír, nem volt jogom megkötni a kezét. És azt sem akartam, hogy tényleg azt higgye, nem bízom benne.

Mindezek ellenére kínkeserves négy órát töltöttem el a ház körül pepecselve, és csigalassúsággal vánszorgott az idő. Ha nem szólok szigorúan magamra, hárompercenként néztem volna meg, hány óra.

Bella nem sokkal dél után ért haza. Ahogy meghallottam az autó hangját, besétáltam a fák közé. Nem akartam, hogy tudja, tűkön ülve, minden idegszálamat megfeszítve vártam rá. Takarásból figyeltem, és alaposan megnéztem magamnak. Nem volt rossz kedve, ha valami baj történt volna, akkor nem így nézett volna ki. Csak akkor bukkantam elő, mikor mindent bepakolt, amit vett, és kijött a házból. Fürkészőn nézett körül merre lehetek, de egy másodperccel később már ott álltam mögötte, és átöleltem.

- Minden rendben? – kérdeztem, miközben adtam neki egy puszit.

- Igen – bólintott mosolyogva. – Voltak nehéz pillanataim, de nem történt semmi baj. Ilyenkor inkább megléptem egy kicsit.

- Jól tetted. Örülök, hogy jól sikerült. És mindent beszereztél, amit akartál?

- Hajaj… a végén már attól tartottam, hogy rosszabb leszek, mint Alice. És elköltöttem a fél vagyonodat.

- Attól azért nem félek – nevettem el magam. – Elárulod, mi volt ilyen fontos?

- Nem, nem – fordult felém nevetve. – Ez maradjon az én titkom – mondta, és megcsókolt.

- Nem szeretem a titkokat – mondtam morcosan, mikor elengedtem. – A kíváncsiság kifúrja az oldalam.

Bella keze lesiklott a derekamra, majd a csípőmre, amitől egy pillanatra elakadt a lélegzetem.

– Hm… még nem lyukas, úgyhogy egy kicsit még kibírod – nevetett tovább, majd otthagyott, és bement a házba.

Leültem a padra, és csak hallgattam, ahogy tesz-vesz odabent a házban. Végtelen megkönnyebbülés öntött el, hogy minden gond nélkül hazaért, bár valóban furdalta az oldalam a kíváncsiság, hogy mi lehetett olyan fontos, amiért ekkora kockázatot vállalt.

Eltöprengtem, de bárhogy is törtem a fejem, csak arra tudtam gondolni, hogy a dolognak köze van az estére tervezett randevúnkhoz. Csacsi kislány… tudnia kellene, hogy nekem csak ő kell, és semmiféle körítés.

A továbbiakban sem akartam zavarni Bellát a pakolásban, és az új szerzeményei felett érzett örömében, így inkább lementem tóra úszni egyet.

~~ o ~~

Késő délután volt, mire visszataláltam a házhoz, és úgy gondoltam, nem kell nekünk ragaszkodni ahhoz a hat órához, hisz nincs kőbe vésve. Nem mentem be a házba, csak megálltam az ajtó előtt, és bekopogtam. Mikor megpillantottam Bellát, úgy éreztem, ő sem ragaszkodik ahhoz, hogy kivárjuk a megbeszélt időpontot. Egy gyönyörű krémszínű ruha volt rajta, ami vadítóan kiemelte a teste vonalait, és a vékony anyag gondolati szinten sejtetni engedte a melltartója csipkés vonalát, ami eszméletlenül izgató volt.

Ahogy végigmértem, kimondhatatlanul zavarba jött, így inkább rámosolyogtam.

- Bocsásson meg, kisasszony, hogy korábban érkeztem, de a vágyakozásom ön után már nem ismert határokat.

- Kitalálta a gondolatomat, Dr. Cullen – mosolygott vissza, majd kilépett hozzám.

- És mit szeretnél csinálni, Kedves? – öleltem magamhoz.

- Sétálni, beszélgetni… aztán táncolhatnánk, ha nem bánod, hogy letaposom a lábad. Aztán… majd kialakul – sütötte le a szemét.

- Bízzuk magunkat a sorsra – súgtam a fülébe, majd átkarolva a derekát, sétára indultunk a környéken.

Megcsodáltuk a táj szépségét, mint már annyiszor, amikor bebarangoltuk a környéket. Ennél gyönyörűbb tájat keresve sem találhattunk volna, és hálás voltam Jaspernek, amiért ide küldött bennünket. Igaz, ezúttal kicsit jobban el voltam foglalva Bella szépségének tanulmányozásával, mint a fákkal és a sziklákkal. Ennek ellenére hagytam magam felcsalni a legmagasabb csúcsra, és ahogy kiálltunk a szirt szélére, újfent átöleltem Bellát. Egy pillanatra sem voltam képes megtagadni magamtól az érintését.

- Gyönyörű itt – sóhajtott fel Bella.

- Igen, az – hagytam rá, miközben azzal voltam elfoglalva, hogy az édes illatát minél mélyebben belélegezhessem.

- Carlisle… - nevette el magát, mikor rájött, hogy csupán halvány fogalmaim vannak arról, hogy hol vagyunk.

- Igen?

- Tudja, Dr. Cullen – fordult felém -, mélységesen csalódtam önben. Én itt a táj festői szépségét próbálom önnek ecsetelni, önnek pedig ki tudja, merre kalandoznak a gondolatai!

- Ha én azt elárulnám önnek kisasszony, minden bizonnyal belepirulna.

- Talán – nézett rám hunyorítva. – Próbálja ki!

- Szóval kíváncsi vagy, mire gondoltam? – adtam neki egy puszit. – Hm… hol az igazság? Nekem csak furdalja az oldalam a kíváncsiság, órákon keresztül, ugye? – mértem végig újra elismerően. – Megérdemelnéd, hogy ezt visszakapd…

- Jaj, Carlisle, ne csináld! – bújt oda hozzám. – Áruld el!

- De csak, mert olyan szépen kérsz – súgtam a fülébe. – Arra gondoltam… milyen jó lenne végigcsókolni a nyakad, miközben szorosan átölellek…

- Ilyet nem illik Dr. Cullen – húzta össze a szemét, de a mosoly a szája sarkában azt bizonyította, hogy igenis megborzongatták a szavaim.

- Igaza van, kisasszony – hagytam rá, mire elhúzta a száját. – Menjünk tovább!

- Nem, nem – fogta meg a kezem Bella. – Ha már ilyen illetlen gondolatai vannak velem kapcsolatban… legalább váltsuk valóra – mosolygott rám, majd megcsókolt.

Egy pillanat alatt vesztem el a csókjában, és ahogy hozzám simult, egyenesen őrjítő volt. Szorosan öleltem magamhoz, és végül, ahogy ígértem, végigcsókoltam a nyaka izgató ívét, ami jóleső sóhajokat csalt elő belőle.

- Azt hiszem… haza kellene mennünk – nyögte, mikor egy pillanatra levegőhöz jutott.

- Nem hittem volna, hogy ennyire vágysz arra a táncleckére – ugrattam suttogva.

- Bármit, csak ilyen közel maradhassak hozzád. Tánc közben érezhetem a tested minden porcikáját – nevetett rám. – Menjünk haza!

Készséggel beleegyeztem, és alig tíz másodperccel később már a ház előtt fékeztünk le.

- Te most tényleg táncolni akarsz? – nézett rám tűnődve Bella.

- Te voltál, aki ragaszkodott hozzá… de… nem fogod megbánni, bízz bennem!

- Miért, tangózni fogunk?

- A tangó egy meglehetősen erotikus tánc, de… most valami sokkal egyszerűbbre gondoltam – gondolkodtam el.

- Persze, hogy még az én kétballábam se akadjon össze.

- Nem, egyáltalán nem emiatt – nyugtattam meg. - Hidd el, hogy én még téged is meg tudlak tanítani táncolni. De most nem ez a cél – somolyogtam.

- Neeem? – nézett rám ártatlan szemekkel Bella. – Hát mi?

- Két rettenetesen aljas hátsó szándék vezérel azzal, hogy ma táncba vigyelek.

- A végén még megijesztesz – vigyorgott Bella. – De te nem tudsz aljas lenni. Viszont most már felcsigáztad a kíváncsiságom.

- Ha még csak azt, akkor valóban nem hagyhatjuk ki a táncot – nevettem el magam. – Gyere! – nyújtottam felé a kezem, és mikor megfogta, bevezettem a házba.

Átbogarásztam a CD gyűjteményét, ami úgy tűnt a délelőtt folyamán is bővült néhány darabbal, de még így is számomra ismeretlen előadókkal volt tele.

- Tudsz nekem ajánlani valami lassú és csendes zenét ezekből? – néztem rá reménytelenül, mert biztos voltam benne, hogy mindene van, csak ilyen nincs. Bella azonban ravaszul elmosolyodott, és kivett egy CD-t a kupacból.

- Ezt talán szeretni fogod – mondta mosolyogva, és betette a lejátszóba.

Ahogy megszólalt a zene, halványan elmosolyodtam. – Igen, ezt talán jó lesz – bólintottam rá. – Gyere ide!

- Én nem akarom, Carlisle… - nyafogott. – Muszáj beégnem előtted?

- Megígértem, hogy nem fogod megbánni. Na, gyere! – nyújtottam felé a kezem, mire fintorogva közelebb jött, és megfogta. – Na, ez már majdnem jó… már csak a másik kezedet kérem a vállamra – fogtam meg a bal kezét, és a vállamra húztam, majd a hátára csúsztattam a kezem.

- És most mit csinálunk? – nézett rám még mindig kelletlenül.

- Lennének ötleteim – vontam fel a bal szemöldököm – de előtte táncolni fogunk.

- Hogy te táncolni fogsz, az lehet. Hogy én mit fogok csinálni…

- Bells… - vontam közel magamhoz. – Figyelj rám! Hunyd le a szemed – súgtam a fülébe. – Hallgasd a zenét! Érezd a lüktetését… és érezd, hogy itt vagyok melletted! Érezd a közelségem, érezz rá, hogy mit fogok mozdulni. Csak engedd, hogy vezesselek! Hallgass rám, és akkor nem tévedünk el!

Bella kinyitotta a szemét, és felnézett rám. Pár másodperc alatt teljesen megváltozott a tekintete. Nem mondom, hogy a tánc iránti lelkesedését sikerült felkorbácsolnom, de nagyot dobott rajta a közelségem emlegetése.

Lassan mozdultam, és egyelőre nem is akartam túlbonyolítani a dolgot, és Bella lepődött meg a legjobban, milyen könnyedén jött velem. Nem állítom, hogy néhányszor nem lépett a lábamra, de hol foglalkoztam akkor ezzel? És néhány szám után már egészen belejött.

- Elárulod nekem, hogy mi az aljas hátsó szándékod? – kérdezte kicsivel később, mikor már nem minden idegszálával a lépésre figyelt.

- Eszemben sincs – válaszoltam pimaszul, mire Bella durcásan nézett rám.

- Akkor meg kell próbálnom kiszedni belőled – töprengett el.

- Dehogy. Most a táncra kell figyelned – húztam még közelebb magamhoz, és a kezem lejjebb csúszott a hátán, mire gyanakvón pillantott rám. Aztán mindent értőn elmosolyodott, még közelebb bújt hozzám, majd a vállamon lévő kezével lassan átkarolta a nyakam.

- Igen, így már jobban tetszik ez a dolog – súgta a fülembe, és ha lehetséges lett volna, libabőrös leszek a leheletétől.

- Ennek örülök – mondtam halkan elnevetve magam, majd lehunytam a szemem, és csak élveztem Bella közelségét, az illatát, közben egészen lelassítva a táncot.

Kis idővel később éreztem, hogy Bella feszültsége lassan elszáll. A teste ellazult, és megtalálta a megszokott biztonságot mellettem. Erre szüksége volt, és el kellett érnem valahogy. Egész nap éreztem benne, hogy feszült az este miatt, csak az járt a fejében, hogy mi lesz, hogy lesz, mit, és hogyan csináljon, és hogy feleljen meg nekem. Amíg ezen szorongott, nem tudta átengedni magát igazán az érzéseinek. Én pedig azt akartam, hogy teljesen felszabadult legyen, és képes legyen élvezni minden percet, anélkül, hogy butaságokon izgulna.

Lassan végigsimogattam a gerincét, mire egy halvány mosollyal felnézett rám, és megcsókolt.

Azt hiszem, ez volt az a pillanat, mikor úgy döntöttem, hogy a táncból ideje átlépnünk valami másba. Megálltunk, és szorosan magamhoz öleltem Bellát, miközben elmélyítettük a csókunkat.

Közben, ahogy a kezem lassan önálló útra kelt Bella testén, átfutott rajtam egy gondolat. Ez a gyönyörű ruha, amivel el is érte, amit szeretett volna, vagyis még inkább fellobbanta bennem a vágyat, bizonyos szempontból rossz választás volt. De erre ő még nem jött rá. Ha meg akarom szabadítani tőle, túl gyorsan, és túl sokat fed fel egyszerre a testéből. Mármint nem nekem. Én már akkor, abban a pillanatban szerettem volna simogatni, csókolni a bőre minden egyes négyzetcentiméterét. Inkább majd neki lesz túl gyors, aki még egy kicsit szégyellős, egy kicsit félénk… De hát, hessegettem el magamtól a gondolatot, majd megoldjuk valahogy.

Mikor Bella a hajamba túrt, nem bírtam tovább. Felkaptam, és az ágyhoz vittem, majd leültem vele a szélére úgy, hogy az ölembe fogtam. Ez tetszett neki, mert belemosolygott a csókba, nekem pedig meglehetősen nagy teret engedett, hogy lassan feltérképezzem a testét. Gyengéden simogattam, először csak a hátát, a karját, amit a ruha szabadon hagyott, majd érzékien áttértem a melle hívogató gömbölyűségére. Ekkor Bella egy pillanatra megszakította a csókot, én pedig áttértem a nyakára, majd a vállát kóstolgattam végig érzékien, miközben a kezem szinte önálló útra kélt a testén.

Kis idővel később úgy gondoltam, már bekíváncsiskodhatok a ruhája alá, így az éppen a combját cirógató kezem visszafele úton már a puha anyag alatt haladt el, és Bella beleremegett az érintésembe, ahogy a csupasz hátán érezte a tenyeremet. Mikor áttértem a pocijára, csikisen elnevette magát, és visszahajolt hozzám egy szenvedélyes csókra. Kényeztettem volna feljebb is, de a ruha kissé feszesebb felsőrésze utamba állt, én pedig bár megtehettem volna, nem akartam kárt tenni benne. Így elhúzódtam Bella ajkától, és végigcsókolva az állkapcsa vonalát rekedten suttogtam a fülébe.

- Gyönyörű a ruhád, kicsim… de nem gondolod… - ez volt az a pillanat, mikor Bella a nyakamba csókolt, és nekem elállt a szavam. És mivel nem hagyta abba jó ideig, én is képtelen voltam megszólalni. Mikor úgy gondolta, hogy az ingem gallérja az útjában áll, kigombolta a felső két gombot, és a csókjaival is követte a remegő ujjai nyomát. Amikor már nem tudott lejjebb hajolni, az ajkával visszatért az enyémre, hogy egy újabb csókban forrjunk össze, de nem hagyta abba a gombjaimmal való foglalatosságot sem. Csak akkor torpant meg, mikor eljutott az övemig. Egy pillanatra éreztem csak a tanácstalanságát, de inkább fordított a dolgon.

- Mit is mondtál az előbb a ruhámról? – kérdezte incselkedve.

- Azt, hogy igazán elbűvölő, de most mintha kissé útban lenne.

- Úgy gondolod? – húzta össze a szemöldökét.

- Határozottan – bólintottam rá.

- Hm… lehet, hogy igazad van – búgta a fülembe.

- És van rá valami megoldás?

- Talán lenne – tűnődött el.

- És megosztod velem is? – kérdeztem egy puszi kiséretében.

- Mondjuk, segíthetnél levenni.

- Igen, ez egy jó megoldás – nevettem el magam, és lassan mindkét kezem a ruhája alá csúsztattam, miközben fogva tartottam a pillantását. Ahogy a kezem átsiklott a csípőjén, és a derekán, nagyot nyelt, de a szikrázó szeme egy pillanatra sem fordult el az enyémtől, ahogy gyengéden lefejtettem róla a ruháját. Csak akkor sütötte le a szemét, mikor könnyű anyag a földön landolt, és a pillantásom végigsuhant rajta.

- Gyönyörű vagy – súgtam neki, miközben lecsaptam az ajkára egy újabb szenvedélyes csókra. Ahogy a csókunk egyre szenvedélyesebb lett, ő is bátorságra lelt, lassan kihúzta az ingemet a nadrágomból, és megszabadított tőle.

Ezután gyengéden lefektettem az ágyra, és melléfeküdtem. Így még több lehetőségem volt kényeztetni, és én éltem is a lehetőséggel. Simogattam, ahol csak értem, majd lassan apró csókokkal is követtem a kezem útját, ami Bellából elhaló sóhajokat és apró remegéseket csalt elő.

Mikor meguntam, hogy a melltartója folyton a csókjaim útjában áll, egy pillanatra szorosan magamhoz húztam, míg kikapcsoltam a kapcsát, majd érzéki lassúsággal lefejtettem róla az apró, csipkés ruhadarabot, hogy végre közvetlenül is kényeztethessem a két gyönyörűséget. Ahogy csókjaimmal halmoztam el, Bella lélegzete felgyorsult, majd kéjesen felnyögött, ahogy a mellbimbóját kezdtem kényeztetni.

Egy perccel később Bella felhúzott magához egy szenvedélyes csókra, így csupán a kezemmel tudtam folytatni a simogatását. Ő azonban mást tervezett. Hanyatt döntött az ágyon, majd egy merész gondolattal átvetette az egyik lábát a csípőmön. Egy pillanatra le kellett hunynom a szemem, és elakadt a lélegzetem, ahogy a nadrágomon keresztül akaratlanul is hozzáért a már majdnem teljesen merev férfiasságomhoz. Ettől ő persze megint zavarba jött, de ez a félénksége nem volt zavaró, sőt, még inkább izgató hatással volt rám. Magamhoz húztam egy csókra, és ahogy meztelen felsőtesttel simultunk össze, mindkettőnk testén végigfutott egy kellemes reszketés. Aztán Bella megszakította a csókot, és másfele indult, hogy ő is felfedezze a testem, én pedig hagytam, hogy kalandozzon, amerre csak akar.

Végigcsókolta a vállam, a mellkasom, amikor pedig a mellbimbómat kezdte csókolgatni, akaratlanul is az alattunk lévő takaróba markoltam, ami egy hangos reccsenéssel megadta magát. Erre mindketten elnevettük magunkat, és Bella tovább folytatta a kényeztetésemet. Minden csókja, minden érintése égetett, és olyan hatással volt rám, amit már nagyon-nagyon régóta nem éreztem.

Hát még az, mikor egy óvatos mozdulattal lejjebb csúszott rajtam, és észvesztő lassúsággal kioldotta az övem, amit a nadrágom gombja, és a cipzár követett. Lehunytam a szemem, és vettem egy reszketeg lélegzetet, mikor megszabadított a nadrágomtól. Ekkor azonban úgy döntöttem, ideje visszavennem az irányítást.

Mikor visszafeküdt mellém, egy ravasz mozdulattal én kerültem felülre, és lecsaptam az ajkára egy szenvedélyes csókra. Amikor úgy éreztem, hogy kellőképpen feltüzeltem a vágyát, a kezem lassan lesiklott a fenekére, majd miután kicsit elidőzött ott, lassan le a combja hátsó felén, ameddig elértem, ott áttértem a belső oldalra, és nagyon-nagyon lassan elindultam felfele. Bella megszakította a csókunkat, és érzéki sóhaj hagyta el az ajkát, ahogy a vékony csipkeanyagon keresztül a legérzékenyebb testrészéhez értem. Gyengéden kezdtem simogatni, amivel halk nyöszörgést csaltam elő belőle, de aztán újra magához húzott, és véget nem érően csókoltuk egymást, majd jó idő múlva óvatosan a bugyija alá kíváncsiskodtam. Ebbe érezhetően beleremegett, én pedig sürgető kényszert éreztem, hogy megszabadítsam az utolsó rajta lévő zavaró ruhadarabtól. Amikor ez megtörtént, lehúztam magamról is az alsómat, amivel újfent csak zavarba hoztam Bellát. Visszafeküdtem mellé, és miközben csókoltam, a kezem lassan, de már célirányosan indult el, vissza a combjai közé.

Bella érintetlen teste eszméletlen érzékenységgel reagált minden apró érintésre, és ahogy kényeztettem, a gyönyör apró hullámai hangos sóhajok kíséretében futottak át a testén. Ő közben simogatott, ahol csak ért, de ahhoz bátortalan volt, hogy a férfiasságomat megérintse, így egy idő után gyengéden odavezettem a kezét. Már az egyszerű érintésétől olyan gyönyör futott át rajtam, hogy elakadt a lélegzetem. Aztán beleremegtem, ahogy lassan simogatni kezdett. Eleinte félénken, de mikor látta, hogy milyen hatást képes kiváltani belőlem, már felbátorodott. Közben én is simogattam őt, és a szobát elhaló nyögéseink hangjai töltötték be.

Mikor már úgy éreztem, nem bírom tovább, megfogtam és elhúztam a kezét. Gyengéden széjjelebb tártam a combját, és közé térdeltem, de még szükségem volt egy utolsó megerősítésre. Odahajoltam hozzá, és gyengéden megcsókoltam, majd megcirógattam az arcát.

- Tényleg szeretnéd, Bells? – kérdeztem rekedten.

- Kívánlak! – nézett rám ragyogó szemekkel, amiknek már nem bírtam tovább ellenállni.

Ennek ellenére olyan óvatosan hatoltam belé, amennyire csak képes voltam. Bárhogy is vigyáztam, egy aprócska fintor suhant át az arcán, mire azonnal megálltam, és egy gyengéd csókkal próbáltam elfeledtetni vele ezt a pillanatnyi kellemetlen érzést, és csak utána mozdultam tovább. Végtelenül lassan, nehogy további fájdalmat okozzak. Néhány apró mozdulat után azonban a testén átfutó gyönyör arról árulkodott, hogy már ő is élvezi a dolgot. Nekem pedig kimondhatatlanul csodás érzés volt. Bella forrón, puhán ölelt körbe, és nekem már csillagok pattogtak a lezárt szemhéjam mögött a kéjtől.

Nagyon lassan fokoztam csak a tempót, még akkor is, mikor már Bella sürgetőn a csípőm köré fonta a lábait. El akartam nyújtani a dolgot, amennyire csak lehetséges. De tudtam azt is, hogy a végtelenségig nem nyújthatom, így egyre gyorsuló ütemben hajszoltuk egymást a beteljesülés felé.

Bella érte el először a gyönyört, amit szorosan engem ölelve, és a nevemet nyögve a tudtomra is adott, de alig pár másodperccel később követtem én is, ahogy a testemben szétrobbant a gyönyör, és elélveztem.

Bár egyikünknek sem volt szüksége levegőre, ezúttal jólesett oxigén után kapkodni, ahogy egymás karjaiban lassan magunkra találtunk. Kétpercnyi pihegés után óvatosan visszahúzódtam, majd elfeküdtem az ágyon, magamhoz húzva Bellát is.

Bella kimerülten, de boldogan hajtotta a vállamra a fejét. Átöleltem, és finoman simogattam a hátát. Néhány perccel később éreztem, hogy elmosolyodik.

- Mire gondolsz? – kérdeztem suttogva.

- Tudod, hogy egy kicsit féltem? – sandított rám.

- Tudom – cirógattam meg az arcát. – És volt rá valami okod?

- Nem, dehogy… csak buta voltam.

- Dehogy… nincs ezzel semmi baj – nyugtattam meg.

- Ezért csináltad ezt az egész cécót a tánccal, igaz?

- Szerettem volna kicsit oldani a feszültséged. Talán sikerült.

- Abszolút. Csodálatos volt veled, Carlisle – mondta, majd egy gyengéd csókot lehelt az ajkamra.

- Nekem is, kicsim – mosolyogtam rá, mire boldogan visszahajtotta a fejét a vállamra.

Hosszú ideig csendben feküdtünk, de megint én törtem meg a csendet.

- Bells…

- Mond, Carlisle – könyökölt fel mellettem, mikor nem folytattam. Annyi mindent mondhattam volna neki, de pont az ilyen helyzetekben nem találja az ember a szavakat.

- Köszönöm – súgtam végül.

Megkérdezhette volna, hogy mit, de azt hiszem, pontosan értette. Csak elmosolyodott, és adott egy puszit. – Szeretlek! – mondta, és megcirógatta az arcom, majd elgondolkodva rám nézett. – Ígértél nekem valamit.

- Valóban? – kérdeztem ártatlanul, holott tökéletesen tudtam, mire gondol. – És mit ígértem neked?

- Azt ígérted, hogy a randink fénypontjául lejössz velem a tóra pancsolni.

- Hm… én azt hittem, a fényponton már túl vagyunk – ugrattam, és vette a lapot, mert elmosolyodott.

- Én is ígértem neked valamit.

- Mit?

- Hogy ha nem akarsz jönni, kitalálok valamit, amivel meggyőzhetlek.

- Tegyük próbára a fantáziánkat – könyököltem fel én is. – Ha te győzöl, mehetünk, ha én, maradunk. Mit szólsz?

Gyanakodva méregetett, mire elmosolyodtam, gyengéden hanyatt döntöttem, és megcsókoltam. Egy perc múlva éreztem, hogy sikerült újból felszítanom benne a vágyat, de aztán mégis finoman eltolt magától.

- Kössünk kompromisszumot – nézett rám ravaszul.

- Most nagyon jó ajánlatot kell tenned ahhoz, hogy ráálljak – húztam össze a szemöldököm.

- Folytassuk mindezt odalent – ajánlotta.

- És nekem ebben mi a jó? Már úgy értem, hogy mi a jobb, mint itt?

- A tudat, hogy a kedvemre teszel.

- Hm… - gondolkodtam el erősen. – Azt itt is megtehetem.

- Szóval nem engedsz – húzta össze a szemét.

- Nem.

- Akkor más eszközökhöz kell folyamodnom. Nincs más hátra, marad a nyers erőszak – villant rám a szeme, és egy szempillantás alatt fordított a helyzetünkön. Átvetette a lábát a csípőmön, és a mellkasomra tenyerelt. – Megadod magad?

- Ennyitől? Eszemben sincs – ráztam meg a fejem.

Bella erősen tűnődött, majd röviden megcsókolt, aztán apró puszikkal eljutott a fülemig, majd a fülcimpámat harapdálva dorombolt a fülembe.

- Kérlek, kérlek, kérlek… Carlisle… légyszi-légyszi…

- Két másodperced van, hogy felöltözz – nyögtem lehunyt szemmel.

Mire kinyitottam a szemem, Bella már a ruhájában állt az ágy mellett, és várakozón nézett rám. Nem tehettem semmit, egy sóhajjal megadtam magam, felkeltem az ágyról, és néhány másodperc alatt én is magamra kaptam néhány ruhát.

- Indíts, mielőtt meggondolom magam, és visszarángatlak a kényelmes ágyba – mondtam neki, miközben megcsóváltam a fejem, és úgy tűnt, komolyan vette a fenyegetést, mert megfogta a kezem, és maga után húzott, ki a szabadba, ahol a tó kék vize még ezer ígéretet rejtve várt ránk.