- Honnan tudjam én azt? - Jane különösen ügyelt arra, hogy ne azt kérdezze, hogy "Mi?" mert az már magában egy beismerő vallomás lett volna

- Ne mondd, hogy semmit sem tudsz róla! - forgatta a szemét a nő - Mi ez?

És valóban a "mi" volt a legjobb kérdés, hisz a nő egyelőre ki sem nyitotta a csomagot.

- Nem tudom, mi az - maradt Jane a tagadásnál - de van egy kártya a szalag alatt.

Lisbon, úgy téve, mint aki maga is észrevette már a kártyát óvatosan kihúzta azt a helyéről. Egyszerű, fehér papírból készült, és félbe volt hajtva.

- Titkos imádódtól… - motyogta, ahogy széthajtotta a cetlit. Ahogy felfogta az olvasott szavakat, ismét szóra nyitotta száját, de Jane gyorsabb volt nála.

- Ki sem nyitod?

Lisbon nagyot sóhajtott. Ha eddig nem lett volna benne biztos, kitől származik a csomag, mostanra mindenképp tudta volna. De mi lehet benne? És Jane miért tagadja? Miért rakta olyan helyre, hogy megtalálja, és miért az egész "titkos imádó" szöveg?

Végül, még mindig sóhajtozva, letépte a papírt. Belül egy ékszeres dobozt talált, pont olyat, mint amilyet évekkel korábban kapott a férfitől.

- Jane… - kezdte, de megtorpant. Miért is zavarta őt annyira, hogy a férfi ajándékokat vett neki? Nem volt itt a csapat, hogy elveszítse tekintélyét, és mint mindenkinek, Jane-nek is járt az ártatlanság vélelme. Törvényes úton is szerezhette rá a pénzt.

Jane egy pillanatra a nő szemébe nézett, majd megszólalt.

- Igen?

- Ugye, ugye nem az van benne, amit gondolok?

- De, pontosan az.

Lisbon nem szólt semmit, de a dobozt sem nyitotta ki. És Jane sem fűzött már semmit az elhangzottakhoz.

Aznap már nem beszélgettek, csak csendben átöltöztek, és lefeküdtek aludni.

Másnap reggel mindketten nagyon későn ébredtek. Már tíz óra is jócskán elmúlt, mire Jane felébredt, és ő volt kettejük közül az első. Miután egy pár percig figyelte a mellette békésen szuszogó nőt, felkelt, és gyorsan felöltözött. Remélte, hogy Lisbon még aludni fog, mikor elhagyja a fürdőszobát, így hagyva neki még egy kis időt, hogy minden apró részletét megjegyezhesse a nő alvó arcának, de sajnos nem így lett.

- Hány óra? - kérdezte a nő ahogy Jane kilépett a fürdőszobából.

- Nem sokára tizenegy.

- A fenébe! Fél tizenkettőre lent kéne lennünk, teljes harci díszben…

Lisbon fénysebességgel dobta le magáról a takarót és kezdett bőröndjében turkálni. Bár nem volt az a fajta nő, aki hosszú órákat képes elpepecselni a frizurájával és sminkjével, semmiképp sem szeretett volna elkésni. Vagy slamposnak tűnni.

- Mi? Miért? - Jane-nek fogalma sem volt, miről van szó.

- A próba. Nem is emlékszel? Marie csak úgy tudott elég időt keríteni a habos-babos lánybúcsújára, hogy a vacsorát ebédidőben próbáljuk el.

- És miért kell elpróbálni? - kérdezte Jane olyan gyermeki naivitással, amilyenre csak a férfiak képesek.

Lisbon nem válaszolt, de Jane látta egy pillanatra, ahogy szemét forgatta, mielőtt eltűnt volna a fürdőszobában egy szürreálisan óriási kupac ruhával.

- Na és mit jelent egész pontosan az, hogy teljes harci díszben? - kérdezte kíváncsian Jane, közelebb lépve az immár csukott ajtóhoz.

- Nekem tizenöt perc extra készülődést, de te szerencsére megteszed ahogy vagy. - válaszolta Lisbon sóhajtva.

Az ebéd teljesen eseménytelenül telt Lisbon és Jane számára. Ők ültek a hosszú, széles asztal Tommy felé eső oldalának legvégén, szemben Marie kancsal unokatestvérével és annak homoszexuális barátjával. Igaz, először egyikük sem érezte túl imponálónak az ültetést, hamar rá kellett jönniük, hogy jobb társaságba kerültek, mint Jimmy vagy Ben, akiknek Marie szüleit kellett szóval tartaniuk. Annie-t egyikük sem látta.

A pohárköszöntőket Ben és Marie apja mondák, a két család azon tagjai, akik a legrégebb óta tudtak a bimbózó szerelemről. Mr. Delacroix arcára láthatóan rá volt fagyva szomorkás mosolya, kétértelmű utalásokkal teletűzdelt köszöntője pedig inkább volt lánya szidása, mint az ifjú pár dicsérete. De Ben is kitett magáért, és az egész Lisbon család szívéből beszélve, ámde az előtte beszélőnél sokkal ügyesebben burkolva megmondta véleményét a frigyről. Érdekes módon nem tört ki verekedés a két oldal között, persze lehet, hogy ennek ahhoz is köze volt, hogy bár Mr. Delacroix lenézése az egész családnak szólt, Jimmy és Ben bölcsebbek voltak, minthogy érdekelje őket, és hogy az asztal Marie felé eső oldalán egyedül Gabby és kancsal párja értették meg mire is célozgatott Ben.

Ahogy visszatértek a hotelszobába, Lisbon fáradtan végigdőlt az ágyon. Bár nem sok minden történt a vacsorapróba alatt, úgy érezte magát, mintha átment volna rajta egy úthenger. Már annyi kedve sem volt ehhez az egészhez, mint amennyivel indult, és most már azzal sem nyugtathatta magát, hogy biztosan egy kedves, aranyos lányt vesz el öccse. Éppen a pizsamáját kezdte kiszedni bőröndjéből, azt tervezgetve magában, hogy egész délután rossz krimisorozatokat néz valamelyik kábelcsatornán, röhögve az összes eljárási hibán és logikai bakin, amit a készítők elkövettek, majd rendel valami ételt a szobaszerviztől, vesz egy hosszú fürdőt és kilenc körül elmegy aludni, mikor gondolataik félbeszakította Jane szinte már bocsánatkérő köhécselése valahonnan a szoba másik végéből.

- Neked nem kéne elmenned a leánybúcsúra? Vagy "Pizsamák, fehérnemű és szexjátékok" lesz a téma?

A férfinek valóban igaza volt. Bármennyire is utálta a gondolatot, Lisbon hivatalos volt Marie Barbie-estjére… Tetőtől-talpig rózsaszínben.

- Ha nekem el kell mennem, neked is. - jelentette ki a férfi határozottan, miután a nő nem szólt semmit.

Mert bármennyire is imádta Lisbon az öccseit, és bármennyivel is szívesebben ment volna velük inni Marie helyett, Jane nem volt igazán odáig a gondolattól, hogy együtt töltsék az éjszakát. Főleg azután nem, hogy eszébe jutott, milyen arckifejezéssel méregette Jimmy a közös vacsora alatt.

Lisbon még mindig nem szólt semmit. Csak elővette legszomorúbb tekintetét, pizsamáját pedig visszarakta a bőröndbe. Bármennyire is remélte, hogy Jane-t meghatják a szomorú kiskutya szemek, nem volt szerencséje.

Felállt, és átsétált a szoba kis nappali részébe, ahol Jane a kanapén feküdt. Elfoglalta a szomszédos fotelt, és bekapcsolta a tévét. Lehet, hogy el kell mennie a búcsúra, de ez nem fogja megakadályozni abban, hogy a délutánt Jerry Bruckheimer legújabb "sikersorozatának" kiröhögésével töltse.

TBC